orben_level_1375207892.jpg_2487x3507

Túl sokat nem kell a levélhez hozzáfűzni, egyszerre pofátlan, cinikus,hazug, álságos, kétszínű, arrogáns. Mikor fejezi már be vajon a félretájékoztatást? Mikor hagyja abba a hazudozást? Mikor mond már le? Ja, azt nem fog, mert az ép elmére vall. BANDITA.

Címkék: levél hazudik Orbán Viktor

Nem győzik a kormányközeli médiakutya hírcsatornák elégszer elismételni a narancsinges Viktor elmeháborodott vízióját amit előadott a tűző napon Tusnádfürdőn. Folyamatosan ismétlik a fontosabb a részeket, ahol a saját nagyságát szerényen háttérben hagyva folyamatosan bírál mindenkit akinek nem tetszik a mutyi rendszere, és kiemelik a meglátásait ahogyan szerinte folyni kellene a világnak jelenleg, amely most nélkülözi bölcs meglátásait annak aki egy nagy stadion épít a háza végében, persze közpénzből. Ilyenkor még az sem baj ha látszik nem is tudja melyik országról beszél aki elmondja bírálatát a világ értelmes felének, hiszen itthon nem kell más neki csak legyen a közelben megszállható Takarékszövetkezet, újra elosztott dohánypiac a talpnyalóknak, és egy vak komondor is feküdjön a gyorsnaszád kilövő állása előtt ha lőni kell a nem látható ellenséget.

Mindenki megkapta a maga érvek nélküli sallerét amit kiosztani vélt az erdélyi hegyek között a nemzeti pénzen meggazdagodott kipocakosodott focihuszár. A hallgatóság megtudhatta mindenki rossz irányba megy a gazdaság, és a normális élethez szükséges feltételek kialakításában, hiszen sehol sincs olyan jó élet mint Magyarországon, ahol a hazugságra épített növekedés minden földi jót meghoz a rendszer kiszolgálóinak, és mindig lehet felelőst találni a magyarázatokhoz ha valamiben mégis meglátszik a hozzá nem értés, és tehetségtelenség. Azt is megtudhatták azok akik bírták gyomorral a szöveget,( de persze miért ne hallgatna bárki szívesen egy tündérmesét a szikrázó napsütésben amikor jobb árnyékban lenni a fejnek mert abban felforr az agyvíz, és úgy még akár hihető is lesz a mese,) a továbbhaladáshoz a megkezdett úton szükség van az anyaországon kívüli szavazatokra is, hiszen ez nekik nem jár semmilyen következménnyel, úgy is azok szívják meg az utólagosan megemelt nemzeti dohány drágaságát, akik itt élnek. Végül is elhangzott már annyiszor, mindenki magyar és nemzeti aki Orbán Viktorra szavaz, aki meg nem, arra végül is nem nagyon van szükség csak ha képes megélni havi negyvenhétezerből az anyaország határain belül.

Nem maradt ki az üzengetés kokijaiból  az európai intézmények egyetlen  szelete sem, hiszen azok korábban nyíltan meg merészelték mondani a nemzeti adóemelés kormányának nem keverik össze az ország nagyobb részét alkotó normális életre vágyó emberek sokaságát, annak jelenlegi gátlástalan, hozzá nem értő és tolvaj törvényalkotási hatalmát bitorló, egy elmebeteg, hatalommániás irányítása alatt álló kétharmados parlamentjével. Meg lehetett tudni az üzenetből ezek az intézmények alkalmatlanok bármilyen funkcióra, hiszen az utóbbi időben egy stadiont nem bírtak felépíteni csak hogy belendítsék a gazdaságukat, és a fociklubjaik is tovább tudnak jutni a ligák versenyében. Meg azért is alkalmatlanok mert gátjai Tündérország meséjének, Matolcsystól, Lázárostól, Rogánostól, Fideszestől, nemzetistől. Arra is képtelenek ezek az intézmények bármit is hazudjanak a valóság ellen, csak azért, mert ezt kívánja az érdekük.

Hősi szabadságharcról lehetett hallani a beszédben, ahol a bankok, és nagy multik keményen beszállnak a költségvetés hiányának a lefaragásába, mert a nemzet akarata így mondja ezt. És nem beszél arról a továbbiakban, ennek a terheit azért a lakosságra hárítják át nemzeti megosztás jegyében a sarcolandók, és ehhez még hozzá is tesz a költségvetés legalább harminc új adófajtát a jobb élet miatt, amit szintén a lakosságnak kell elviselni. Sok mindent elmond üzenetében, és sokat bírál nyilvánosan következmények nélkül a vendégként Erdélyben tartózkodó Orbán Viktor, de legalább most nem szól bele az ország belügyeibe, és nem hágja meg az íratlan szabályokat, de ez nem azt jelenti tud viselkedni. Segítséget ment kérni a hatalmának a fenntartásához a külhoni magyarokhoz, és ilyenkor nem illik az asztalra hányni a nagy magyar virtus jegyében. Megosztani lehet az Erdély hegyei között élőket, hiszen ott is csak az a rendes kettős állampolgár, aki segít neki hatalomban maradni, de ebben legalább itthon is következetes marad. Ezek után csak azt lehet tenni egy ilyen megosztó politika ellen, mutat az értelem egy egységes kiállást a választáskor, és abban csak az vesz részt, aki nem a mesét hallgatja, hanem annak valóságát éli.BANDITA.

Címkék: hírek magyar kormány szavazat Orbán Viktor Erdély médiakutya

Az a röhej az ebben az egészben, a regnáló mutyikormány ismét olyan megoldáson töri a fejét amikor megment valakit, aki lehet pont miatta került nehéz helyzetbe, hogy az neki minél kevesebbe kerüljön, jól lehessen hivatkozni rá, vagy inkább a szóvivők hangzatosan tudjanak róla nyócévezni. Nem lehet az sem véletlen, az utolsó évre hagyták ezt a nagy Nemzeti megmentést, választások jönnek, és aki túlélte az eddigi ámokfutásukat a gazdasági mélyrepülés időszakában, és nincs vak komondorja, meg nem is nyert trafikot, hátha van még annyira hülye ezek után egy ilyen mentőakció hatására a fülke magányában mégis rájuk tegye az ikszet, mert ezek a közpénzlenyúlók ugye annyira megmentettek eddig akárkit is.

Hitelt felvenni nagy felelősség, az embernek tisztában kell lenni a lehetőségeivel, számításba kell venni az esetleges nem várt körülményeket is, olyat mint az hitelfelvevőt ért betegség, vagy egy a sikertelen pályázata bármely munkára,  mert a Közgépet ki akarta hagyni belőle a hitelt törlesztő, esetleg nem ismer senkit a jelenlegi kormánypárt közelében, mert nem foglalkozik politikával, és még a fülkeforradalom után is rendesen akar törleszteni a gyorsnaszád száguldásának sebességével. Azt is figyelembe kellett volna venni a hitelt törlesztőnek, időközben támadás is érheti a Nemzeti Mutyit, és a láthatatlan ellenséggel vívott harc bizony áldozatokkal jár számára, habár semmi köze hozzá, és ez adóemelést, harminc új adót, továbbá áthárított nem megszorítást vált ki a tranzakciós folyamat során a banki utalásnál, ezen kívül a munkahely elvesztést hozza magával az átláthatatlan törvényalkotás, jobb esetben csak a munkabér csökkenést eredményezi egy új Munka Törvénykönyv beállításával, ami szintén csak a munkavállalónak rossz, de ezt így nem lehet elmondani neki. Van még számos körülmény, amit figyelembe kellett volna venni a hitelt igénylőnek, pedig számára egyszerű volt a képlet, dolgozik a munkahelyén, ott előre halad, emelkedik a bére, a gazdaság az országban szintén jól teljesít, így nem remeg a forint, és ez így együtt lehetővé teszi a törlesztést, esetleg még marad annyi ne kelljen a gyereknek a vajas kenyeret sem vaj nélkül ennie, mert a család hitelt törleszt.

De arra senki nem gondolt egy elmebeteg vár a hatalom megszerzésére, és annak megkaparintása után mindent megtesz a saját érdeke érvényesítésére a kár a köz ellen is, és főleg annak kárára. Mert nagyjából ez történt, a szűk új elit a többség rovására a maga arcára formálta az ország gazdaságát a törvények személyre szabásával, az gazdaság erőforrásait a saját zsebe felé irányította, és gátlástalan hazudozással az embereket igyekezett meggyőzni arról, ezt így kellett tenni, mert az előző kormányok elloptak mindent, és csak egy olyan ember védheti meg őket a nagy szegénységtől mint Orbán Viktor, aki stadiont épít a háza mellé, mert neki ezt is lehet. Jelenleg úgy néz ki a helyzet a kormány az emberek szemébe hazudik, és még mosolyog is hozzá olyan szenátorosan aki megvédi a nyugdíjakat, közben azért torkukat szorongatja, mert szerinte meg lehet élni negyvenhétezerből annak aki nem akar az út szélén maradni. A másik kézzel meg a zsebekben kotorászik, mert ugye a háború az nincs ingyen, és főleg ne az ő munkájával kelljen érte fizetni, amit ugye el sem végez, és annyi még a lenyúlandó közpénz ebben a rövid időben amit egy választási ciklus enged. A lábával közben meg erősen rugdossa a nép altestét, közben azt állítja erre szükség van, és nem is fáj, mert a multikat, és a bankokat éri. Különben is csökkentik a rezsit a szegény embereknek a panelban, meg akinek úszómedencéje van annak is, és nem zavarja az a tény közben őket egy pillanatra sem, a világpiacon is csökkenőben vannak az árak, erről inkább hallgatnak.

A hitelt felvett meg közben igyekszik törleszteni, munkát keres de az nincs, pedig a kormány váltig állítja van, csak ne legyél baloldali, és hozz elég ajánlószélvényt, még trafikot is kaphatsz. Az elkapkodott tündérmese miatt lebeg a forint, a gazdaság csökken, a stadionépítés csak tapasz az éhező gyerekek elhallgattatására, azért lehet nekik jobban kellene az ide öntött közpénz. Manapság pedig egy vidéki város feljutása is a foci magasabb osztályába mai árfolyamon négyszázmilliót ér a kormánynak. Az éhező gyerekkel, és azok szüleinek a megélhetésével nem kell törődni a kormány szerint, mert mindenki annyit ér, amennyije van, és az sem mindegy kit ismer a hatalom közelében. Ha az ember egy kicsit belegondol miért is nem tud hitelt törleszteni, amit lehet nem kellett volna felvenni, vagy nem így, és ilyet, de már megvan, a feltételek megváltozásáról nem a hitel természete tehet, hanem aki az országot irányítja, és miatta került szinte mindenki lejtmenetbe, aki nem nyert az egykulcsos adó bevezetésével. Megoldás lenne a működő gazdaság ami az előállított értéken alapszik, a bizalom a jövőben ami kiszámítható, és növekszik az ideáramló tehetségtől, és új munkahelytől. Még az is megoldás, ha nincs munkád, csinálsz magadnak, közben nem ölnek meg a kezdetben az adókkal, hanem segítenek beindulni, és működni benne. De erre ez a kormány már nem képes, és nem is akart ezen az úton végigmenni. Olyanra kormányra van szükség, aki ezt biztosítja, és nem csak megígéri, meg is teszi. BANDITA.

Címkék: gazdaság mutyi devizahitel Orbán Viktor

A kormányzati siker sztori megtorpanni látszik ha az ember azokat a számokat figyeli amelyek a nagyvilágból érkeznek hozzánk, de csak adni kell egy kis időt a kormánypárti médiakutyáknak, hamisítanak azok ebből is olyan gazdasági szabadságharcos, nemzeti önállóság ára magyarázatot a hozzá nem értőknek, hogy mindjárt az jön ki belőle végül ezt a csatát is megnyertük. Csak éppen most is mást mutat az eredményjelző, de az biztos  elromlott, majd a Békamenet szellemi lelkisége kijavítja. Az utóbbi három év Orbán-Matolcsy-Trafikmutyi gazdaságpolitikai tündérmeséjét azonban nem nagyon kell bemutatni annak, aki tovább lát a nagy magyar turulmentés pávatáncán.

Azoknak az embereknek sem kell bemutatni az eredményeket akik tudják mit művelt a jelenlegi kormány a hatalomba kerülése óta a hazugság, megszorítás, adóemelés, közpénzlopás jogfosztás, haveri osztogatás területén. Azoknak sem kell bemutatni az eredményeket, akik meg tudnak élni manapság negyvenhétezerből, és azoknak sem akik nem jutottak földhöz párttagkönyv hiányában, és még a műkörmösök is beelőzték itt a családi gazdálkodókat, valószínűleg kizárólag szakmai alapon. Azokról sem szabad elfelejtkezni akik a szabadságharc során elvesztették megélhetésüket a munkahelyek számának csökkenése miatt, azokról sem akikre az újra megemelt tranzakciós adót ismét áthárítják a bankok, és azokról sem akik a közel harminc új bevezetett adófajta bármelyikét naponta kifizetik. És még rajtuk kívül sok mindenki másnak nem kell bemutatni milyen az élet Tündérországban.

Orbán Viktor és bandája persze ebből semmit nem érzékel, nekik a Világbank 2012. évi jelentése tele van hamis állításokkal. Példaként mindjárt fel tudják hozni ellene az egykulcsos adót, ami szerintük nagyon igazságos annak aki sokat keres, a többi az akár meg is dögölhet tőlük ha nem hisz nekik, csak magára vethet, miért nem tud jobban dolgozni a nem létező munkahelyeken. Mondhatják például erre is a nemzetközi multik, és bankok összeesküvését a hazai rezsicsökkentés miatt, ami ugyan nagy részben hazugság a hazai viszonyok között, de a nagyon hülye választó simán beveszi, neki csak az számít a kormány védi a hazát, igaz ellenség az nincs, azt mindig ki kell találni hozzá.

Mégsem lehet csak úgy elmenni az olyan tény mellett ami szerint egy osztállyal lejjebb került az ország az egy főre eső jövedelem tekintetében, és a gazdasági versenyképességben is hátrább kerültünk a rangsorban. Persze ezt az olyan ember nem érti, aki közpénzből stadiont építtet a vidéki háza mellé. Neki az a tény mondana sokat, ami előrébb sorolta az országot egy sajátos listán, és ez a korrupció mértéke. De Orbán Viktor ennél nagyobb vonalú ha el kell hallgatni az ilyen tényt, nála az számít sikernek, ha ötezer ember nyer a dohánypiacon utólagosan megemelt haszonnal, az már nem számít harmincezer család megélhetése ezzel milyen  veszélybe kerül, végül is mindegy ki nyer, csak az ne baloldali legyen. Most, hogy Európa nem érti meg a Nemzeti Trafikmutyi országát, szerinte az is rendben van, ha a fejlődő Dél-Amerika, vagy Irak esetleg Botswana kerül velünk azonos súlycsoportba jövedelem tekintetében. De ezt sem onnan közelíti majd meg, ide csúszott le az ország, a fenét, szerinte bele kell húzni, mert itt lihegnek a nyakunkban ezek a feltörekvő valódi háborús gazdaságok, és pont miattuk van szükség a keleti nyitásra, még ha ezért el is kell engedni ezért néhány baltás gyilkost, akik véletlenül éppen nálunk darabolnak fel alvó embereket.

Mindenesetre a három év politikájának evolúciós zsákutcáját sikeresen mutatják a statisztikai adatok. A növekvő szegénység, azon befektetők elmaradása, aki  munkahelyeket teremtenének, a közpénz átpumpálása magán zsebekbe, a stadion építésekre alapozott gazdasági növekedés ami csak cirkusz az embereknek, de nem valós értékteremtés és nem is nagyon van itt az ideje. Eközben pedig még az E-útdíjat is képtelen elindítani a kapkodó állam ezzel is bizonyítva mennyire alkalmatlan szinte bármilyen feladat elvégzésére, ahova tehetség és józan ész kellene, ilyenkor látszik nem elég azt mondani valamire ez így jól van, és kész. Akinek van maradék józan esze ennyi melléfogás értelmezése után annak tudnia kell, ezek a politikai kalandorok kizárólag a saját hasznuk miatt tettek eddig minden lépést meg a kétharmados felhatalmazásukkal ami az ölükbe hullt, de nem éltek vele a köz javára, sőt pont azok nagy részének a kárára használták azt fel a saját boldogulásuk érdekében akik rájuk szavaztak, és talán még bíztak is bennük. Ez még egyszer nem fordulhat elő, és az eddig történtek sem maradhatnak következmények nélkül, üres ígéretekkel még egyszer nem szabad hatalomhoz jutni senkinek. Ehhez viszont tudni kell még egy kicsit megbízni azokban akik talán tanultak a hibákból, és szakmai oldalról közelítik meg a mindennapokat. BANDITA.

Címkék: gazdaság verseny hazugság mutyi Tündérország médiakutya ORBÁN VIKTOR

Rezsi-rizsa hazai fogyasztásra.

 2013.07.07. 16:59

orban_rezsi_1373204627.JPG_650x383

Orbán Viktor ismét tudott önmagát alulmúlva a szemébe hazudni mindenkinek aki képes volt végignézni az EU parlamentjében történt szétcincálását követő sajtótájékoztatót. Ezt a képességet azért nem mindenki képes elsajátítani, kell hozzá némi gátlástalanság, pofátlanság, és nagy hazudozási rutin. Nála ezek megvannak, ezzel nincs is semmi gond, és ráadásul a hatalomvesztéstől való félelem arra ösztönzi ezt folyamatosan megtegye. A Tavares jelentés Európa parlamenti vitáján elég rendesen szétrúgták a hátsóját a jogállamiságban végzett dúlásáért, amit Tündérországban végrehajtott a kétharmada segítségével, de az azt követő sajtótájékoztatón már magához tért némileg a nemzet stadionépítője Fecsútnak, és szokásos cinizmusával képes volt előadni a megtámadott ország szabadságharcos meséjét.

Régi jól bevált taktikájához folyamodott a kormánypárt elmebeteg senkiházija, amikor a parlamenti ülésen történteket figyelmen kívül hagyva egészen másról kezdett el beszélni a mikrofonba amikor elkezdték faggatni az ülésen történtekről. Gazdasági síkra terelte a beszélgetést, előadta mennyire jól mennek a dolgok az itthoni gazdaságban, és ez mennyire fáj a folyamatos haszonszerzésre törekedő multiknak. Mert azok a gonoszok a nagy magyar szabadságharcban, miattuk kell mindent elszenvedni a trafikmutyi kárvallottainak, akik még földhöz sem tudnak jutni ma normálisan ha nincsenek eléggé a kormány közelében. Akkora ma már itt a gazdasági növekedés, hogy nincs is elég közmunkás akiknek a számával még jobban be lehetne bizonyítani, ebben az országban meg lehet élni negyvenhétezerből, és kiválóan lehet velük a foglalkoztatási számokat is manipulálni. Mert igenis csökkenti a rezsit a rezsim aki nem is akar, és tud saját tehetségből hozzátenni a mindennapokhoz, ezért inkább mástól veszi el azt amire szüksége van, és ehhez mérten emeli az adókat, a járulékokat, szabja személyre a törvényeket a nagyobb gazdasági hatalom érdekében. Közben azért nem felejti el ennek az ellenkezőjét állítva mindig megtalálni az aktuális felelőst akinek el kellene vinni helyette a balhét. Ezek általában a szocialisták, a balliberálisok, Gyurcsány, újabban Bajnai, és mindenki más, aki miatt ennyi megszorítás kellett a költségvetési hiány lefaragásához, és ilyen nehéz volt kikerülni a túlzott deficit eljárásból. Csakhogy amíg ezek megvoltak, volt munka az országban, volt fizetés, és egy gazdasági válságot is lehetett kezelni, igaz kölcsönből, de addigra már fejlődési pályán volt az ország aminek a folyamata szerint kisebb emberekre rakott teherrel is ki lehetett volna ezekből a gazdasági eljárásokból kerülni . Na ezt nem tudta folytatni a Nemzeti Harácsolás kormánya, hiszen így nem tudott volna közpénzt irányítani a saját zsebbe, és mivel szemernyi tehetsége és akarata sem volt a mindennapi élet jobbá tételéhez a többség számára ebben az országban, megmaradt az állandó hazudozásnál amit továbbra is nagyon sikresen folytat.

A reszi-rizsa már túllépett a határokon, az érte való harcot Orbán Viktor most éppen az Eu-val szemben folytatja. Neki az nem számít ha ott éppen másról van szó, ezt az ütőkártyát mindig elő tudja húzni, és ennek segítségével igyekszik még maga mellé támogatókat keresni itthon. Mert van olyan hülye ember széles turulországban, aki elhiszi még itt a rezsi magas, nem a fizetés alacsony, és a számlák csökkenése elhozza Tündérország gazdasági növekedését. Csakhogy a kormány szerint ezt állandóan akadályozzák azok a gaz multik, és szolgáltatók, ezért nem tud a kormány eleget adni az embereknek, így kénytelen tovább növelni az adókat, a pénzforgalmat még drágábbá tenni, vagy egyszerűen csak kiigazítani a költségvetést, mert ugye megszorítás az nincs, és az így befolyt pénzt a maga újraválasztására felhasználni. Van elegendő médiakutyája hozzá ezt folyamatosan nyomja le az emberek torkán, és elég szóvivője, pártkatonája akik tovább adják minden változtatás nélkül azt amit Orbán Viktor egyszer kinyilatkozik.

Ez az egész rezsicsökkentés nem más mit figyelem elterelés, hivatkozási alap a jó cselekedetre, és alap nélküli építmény alagsora. Lehet vele játszani, lehet rá hivatkozni, lehet csökkenteni, csak az egész rossz úton történik. Minden egyszerű ember tudja a csökkentés először beruházást igényel, és folyamatos fejlesztést, a drasztikus elvétel főleg a másik kárára akár veszélyes is lehet. Orbán Viktor és bandája esetében az igazságtartalom is erősen kétséges, náluk ez az egész csak egy jól hangzó kampányfogás. Ez a kormány nem arról híres bármit is adna az embereknek, az eddigi tapasztalatok szerint az elvételben kiváló, és hatékony. Ezt az utat járni veszélyes és kiszámíthatatlanok a következmények, de az is látszik, ezek a kétharmadosok már nem terveznek hosszú távra, még harcolnak az igaz, és szeretnének is maradni a hatalomban de már csak az eddigi tetteik miatt sincs tovább helyük a mindennapokban.BANDITA. 

Címkék: hazugság rezsi Orbán Viktor EU médiakutya

Ha a jelenlegi ellenzékhez tartozol, és ennek láthatóak nálad a külső jegyei is, egy jelvény, póló, logó, vagy autó felirat formájában, előbb utóbb tartalmas beszélgetésbe bonyolódhatsz a kormánypárt vezérének egy fanatikus hívével, aki azonnal meg is akar téríteni, esetleg némi savval leönteni. Történetünkben egy autó benzintankján található matrica adott lehetőséget a kormánypárt egy vehemens védőjének a nézeti kifejtésére. Egy alak van felragasztva a benzintanknál, a fejéhez tartott töltővel, alatta felirat: Kössz Orbán! Na ez volt az, ami megszólalásra bírta az illetőt ezzel a matricával kapcsolatban.

" Talán csak nem Orbán Viktor tehet a benzin magas áráról? Én azt hittem a világpiac!"-mondja ezt az illető, aki maga is piaci szereplő, pár száz hektár gyümölcsös, és némi hűtőkapacitás gazdája. Kicsit elgondolkozik az ellenzéki, mit is lehetne egy erre válaszolni, de nem hagyja szóhoz jutni a következő percekben a rázúdított érvelés:" Én azt is utálom aki tüntet Orbán Viktor ellen, mert hallottam ám, vannak ilyenek. Végre ez a szegény magyar nép kiizzadt magából egy Orbán Viktort, aki megvéd bennünket, és tessék, van akinek ez nem tetszik, még tüntet is ellene." Ilyenkor áll meg a józan ész, és hátramenetbe kapcsol. Ezzel a szellemi kvalitással mit lehetne kezdeni vajon? Próbálja meg esetleg elmagyarázni ennek a túlvilági lénynek a közgazdaság, és az adók alapjait? Nem lenne nehéz dolga, hiszen ahogy szétnéz az illető birtokán, melósokat lát serényen dolgozni, beszélgető partnerén is látszik van neki mit aprítani tündérország levesébe, és valószínű sokat nyert az egykulcsos adóval is, meg részese volt a végtörlesztésnek is. Mondjuk meg lehetne kérdezni mennyi adót fizet az emberi után, ez vajon mennyit emelkedett az elmúlt három évben, mennyit nőtt a cégének a terhe a dolgozók után akik itt melóznak jelenleg is, de valószínűtlenül kis szám jönne ki eredményként, lévén az emberek fáradtság látszik, nem adószám, vagy munkahelyi bejelentés. De inkább hallgat erről, és próbál józan érveket felhozni a benzin áráról. A jövedéki adó, az ÁFA, a különböző fizetési tranzakciós adók emelkedése láthatóan nem hozza lázba a kormánypárt nemes védőjét, nála a magyarság megvédése a fő szempont. Meg nehogy már a komcsik mondják meg a tutit, szerinte azok mindent elloptak, és különben is,  mindenért a szocik a hibásak, miattuk kell ennyit szenvedni a vállalkozónak. Itt meg lehet jegyezni ezzel szemben érvként, vannak ebben az országban azért sokan olyan magyarok akik az eszüket használva látják nem vezet sehova Orbán Viktor útja. Bárhogyan is fáj, ők is itt élnek, és itt akarnak boldogulni, csak nem szeretnének ehhez párttagkönyvet, vagy szimpátiát választani a politikai palettáról.

Itt akár véget is érhet a beszélgetés, az érvek tények nem hatnak az illetőre, nála jelenleg csak az számít, Orbán Viktor harcol érte, és meg is védi, hiszen most mindenki ellene van a hazának. Az orbáni mélység hazugságai, a földmutyi, aminek végül is ő a nyertese, a trafik biznisz átjátszása, a magánstadion, a jogfosztás, a létbizonytalanság, közmunka, adóemelés, megszorítás, baltás gyilkos, alaptörvény módosítás nála mind mind nem számít. Ha számítana is, és el is fogadná az érveket akkor sem lenne hajlandó másra szavazni, ahhoz valahogy gyáva lenne, hiszen ezzel be kellene ismernie tévedését. Így inkább kitart szellemi sötétségében, és mindent megtesz, ne is lehessen feloszlatni a homályt morzsányi agyában. Ahogy a birtokán uralkodik, úgy szeretne a valóságon is, csak azt hajlandó elfogadni ami nem jár számára a tévedése elfogadásával, és véleménye megváltoztatásával. És mindig képes orbáni érveket felhozni maga mellett, nem zavarja azok tarthatatlansága, kivitelezhetetlensége. Az ilyen emberrel szemben tehetetlen az ésszel gondolkodó, és az életet tapasztaló. Ha ők az ország elitje, az ember inkább akar az aljához tartozni,mert onnan csak felfele visz az út, de az ilyen elit  is csak a saját magasságba pusztulhat bele, és tűnhet el nyom nélkül. De jelenleg pont náluk van a kétharmad, és övék a hatalom, aminek a gyakorlása során meg is látszik az eredmény a keserű sorsokban, és az egyre kilátástalanabb jövőben. Pedig csak egy kicsit kell rajtuk lökni, és máris zuhannak lefelé ami számukra az egyetlen út, és ezt azért nem olyan nehéz megtenni ha sokan akarják. BANDITA.

Címkék: hülye fanatikus mutyi Orbán Viktor Kormánypárt

A cikk teljes terjedelmében megtalálható lesz majd Ferenci Krisztina a Népszava újságírójának “Szüret” című megjelenő könyvében. A vizsgált időszak óta ismét hatalomba került Orbán Viktor, és azóta stadiont épít a szülőfalujában. BANDITA.

“A sztráda, a bánya, Tokaj, Felcsút, Haris köz, Cinege út – kulcsszavak az Orbán család felemelkedésében. (…)
Az uniós tagság legfőbb nyertesei szakértők szerint a nagy földterületekkel rendelkezők lesznek, a legtöbb uniós pénzt a mezőgazdaság támogatott tevékenységei kapják majd néhány év után. Érdemes hát későbbi eladásra is spekulálva összeterelni birtokokat, s őstermelővé, családi gazdává lépve elő igényelni a hazai, majd az uniós támogatásokat. De az ingatlanfejlesztés is nagy üzlet, ha egykor mezőgazdasági területeket vonnak belterületbe, s a bagóért vett földet parcellázzák fel családi és sorháznak. Ha ehhez még az infrastruktúrát is sikerül az adóforintokból odavitetni az állammal, akkor az olyan méretű ?véletlen szerencse?, ami sokszorosára értékeli fel önmagában a területeket.

Egy baráti jogászpáros időben eszmélt. 1997-ben – bevonva tevékenységébe két milliárdos vállalkozót – belevágott az üzletbe a Fidesz elnökének feleségével. A céget Szárhegy Dűlő Kft.-nek nevezték el. Tokaj-hegyaljai földeket szereztek be a támogatások igényléséhez. Először néhány helyi polgármestert kerestek fel. Kékessy Dezső, a repatriált genfi üzletember Tokaj polgármesterét, Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó jogász ügyvéd barátja, Szász Attila pedig Sárazsadányét.

A Fidesz vezette koalíció négymilliárd forintot szavazott meg az állami Tokaj Kereskedőház (TK) Rt.-nek adott, zömmel szőlőfelvásárlásra fordított törzstőkeemeléssel Tokaj-Hegyaljának. A víz által nem veszélyeztetett Alcsútnak-Felcsútnak és öt környező településnek pedig 2,7 milliárdot ítélt oda belvízelvezetésre. Mindkettőt a kormány előterjesztésére. Talán nem demagógia mindezt összevetni azzal, hogy az ország összes borvidéke együtt nem kapott ekkora támogatást, s az ugyanabban az évben az árvíz elsodorta beregi települések támogatási igényét elutasították.

Mindezekkel együtt csak 2005-ben került a parlament elé az Orbán család vagyonosodása. (…)
Szőlőtelepítés – ez volt a neve annak a gazdasági ténykedésnek, amit a még fillérekért megszerezhető földre részben állami pénzen álmodtak meg a társaság tagjai a kilencvenes évek végén. Akik éppoly otthonosan mozogtak a 700 millió forintos áfacsalásból felépített nagykovácsi lovardában, Magyar Ildikó és Benkő Péter egykori birtokán, mint a földszerzésben kiváló érdemeket szerzett, a Marosvásárhelyről a hetvenes években áttelepült ügyvéd, Szász Attila gödöllői házában vagy Kékessy Dezső tiszafüredi kúriáján.

Hosszú évek teltek el úgy, hogy valóban csak barátság volt a neves személyek között, maga az üzleti vállalkozás csupán 1997-ben indult. Addig nyitott volt a társaság, az azóta börtönbüntetését töltő Magyar Ildikó és élettársa, Benkő Péter színész és mások is összejártak velük. 1997 szilveszterét is együtt töltötte a társaság Nagykovácsiban.

Ezzel együtt úgy fest, hogy a három jó barát ügyvéd, Szász, Duda, Lévai a cégalapítással Kékessy és Madarász tőkéjének ágyazott meg. A kilencvenes évek Magyarországán még érdemes volt szaladni az olcsó földekért, és helyi kapcsolatokkal minden elérhető volt. Kékessy Tokaj első emberét keresi fel, Szász Attila személyesen a tokaj-hegyaljai kistelepülés, Sárazsadány polgármesteréhez fordul a jeles társaság birtokvásárlási szándékát tolmácsolva 1997 januárjában. Március elején a helyhatóság hozzájárul a vásárláshoz: Lévai Anikó százezer forintért 5 és fél hektáros birtokot vehet az önkormányzattól. (Ugyanekkor változik a szőlőültetvény-telepítés állami támogatásának jogszabályi háttere.) Az állami milliókért alakul szemlátomást rendkívül sietősen 1997 márciusában a két ügyvéd barát, Szász és Duda Attila üzleti vállalkozása, a Szárhegy Dűlő Kft. Másnap csatlakozik hozzájuk a Fidesz elnökének felesége, a szintén jogász Lévai Anikó. Az ő tagságát ekkor nem jegyezte be a cégbíróság, az csak két hónappal később, májusban realizálódott, amikor már Kékessy és Madarász is beszállt a jogász vállalkozócsapat üzletébe.

Lévai már március 25-én harmincszoros értéken, 3 millió forintért kívánja apportálni a Szárhegy Kft.-be az önkormányzattól még meg sem vett, 5,5 hektáros földbirtokot. Az adásvételi szerződést hetekkel később, április 10-én írja alá néhai Palcsó Mihály polgármesterrel. Ám nem földapportként, hanem ingatlanként aposztrofálja a szőlőket. (A tulajdoni lapokra másfél hónappal később, május 7-én került Lévai neve.) A kísérlethez két ügyvéd társa, Szász és Duda Attila is asszisztál aláírásával.

Földet nem lehet cégbe apportálni. Orbán a családi gazdagodását vizsgáló bizottsági meghallgatásán – 2005 novemberében – azt állította, hogy maguk az ügyvédek voltak azok, akik a törvénysértésre tett kísérletüket észlelték, s kérték, ne vegye figyelembe azt a cégbíróság. A korrigáló beadványt nem mutatta be a testületnek, amely törvénysértés kísérletével gyanúsította házastársát.

Az irat létezik – igaz, hogy a Pest Megyei Cégbíróság lajstromában nem szerepel, és érkeztető pecsét sincs rajta. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sem kapott ilyen bélyegzőt, amikor – székhelyváltoztatás miatt – 1997 októberében a többi irattal együtt odakerült. A sarkában lévő szignó szerint a cégbírónak kézbe adták, aki egy kölcsön körpecséttel szabálytalanul átvette: kérik, hagyja figyelmen kívül földapportkísérletüket. A lajstrom szerint ugyanazon a napon, 1997. április 16-án megszüntető határozatot hozott a cégbíró. A szabályok figyelmen kívül hagyására lehetséges magyarázat a sietség; két hétre rá, 1997. április 30-án már készen volt a Szárhegy Kft. 8,8 millió forintos állami támogatását engedélyező irat.

Rövidesen – egy hónappal később – beszáll a cégbe Kékessy Dezső, aki a volt miniszterelnök köré felesége révén alakult baráti társaságban is meg-megfordul, és aki a rendszerváltás óta Orbánékkal jó kapcsolatot ápol. Az üzletember a vasfüggöny túloldalán bankárrá lett Madarász Lászlóval együtt érkezik az üzletbe.

Közvetlenül a cég bejegyzése után elnyerik az első állami támogatást összesen 7,7 hektár szőlőtelepítésre, túlnyomórészt Lévai Anikó földjeire (5,5 hektár); Szász intézi a papírügyeket – előre. A nemes célért már a Szárhegy Kft. megalakulása előtt is a cégre hivatkozik. ?Kijelentjük, hogy a támogatással megvalósítani kívánt beruházás rendeltetésszerű megvalósításához a tulajdonunkban, illetve 1997. évtől kezdődően ötéves bérleti jogviszony keretében használatunkban az alábbi termőföld rendelkezésünkre áll? – írja a Magyar Államkincstárnak március 22-én többek között azokra a földekre, amelyeket Lévai majd április 10-én vesz meg az önkormányzattól. Bérleti szerződést az állami támogatással megvalósult beruházást követően évekkel, 2002 februárjában köt a cég Lévaival öt évre, akkor, amikor már rég elfelejtették a talajjavítást, az ültetvényezést, s már az újabb állami támogatást is elnyerte a Szárhegy Kft.

Ekkor járul hozzá a miniszterelnök felesége – az aláírás ugyan nem tőle származik, de biztosan így van -, hogy ?bérlő a bérleményen szőlőt telepítsen?. A siker nem marad el: 8,8 millió forint közpénzt hívhatnak le túlnyomórészt Lévai földjeire, ültetvénytelepítésre az elkövetkező években.

Az állami támogatáshoz szükséges 13 milliós önrész Lévaira eső 20 százalékos részére nincs Orbánék vagyonnyilatkozatában fedezet, és nem zárható ki, hogy azt a gazdagabb üzlettársak fizetik. Esetleg a kft.-nek nyújtott tagi kölcsönnel. A Szárhegy Kft. Cégbíróságra benyújtott jegyzőkönyveiben Kékessy egyre emelkedő, ám meg nem fizetett tagi kölcsönéről többször viszszatérően szó esik, de az is kiderül belőle, hogy Madarász László is hasonló nagyságrendben hitelez. Az állami támogatás folyósításának egy része az Orbán-kormány idejére esik, mivel a telepítés 1998-ra csúszik át. (…)

Elindult hát az ígéretes vállalkozás, s így érkezett el a kis baráti csapat az 1998-as kormányváltáshoz. Szász vélhetőleg Orbán teljes bizalmát élvezte. Erre enged következtetni az ügyvéd állami megbízatásainak hosszú listája. Az Orbán-kormány idején a Tokaj Kereskedőház Rt. mellett ellátta az Országos Egészségügyi Pénztár, a Duna Televízió, a CD Hungary és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht. jogi képviseletét is (a Corvinus Rt. megbízása korábbi volt). Felügyelőbizottsági tagja lett a Magyar Villamos Művek Rt.-nek és az Antenna Hungária Rt.-nek is.

Orbán felkérte Magyarország párizsi nagykövetének a nem diplomata Kékessyt, ami önmagában nem baj és nem is szabálytalan, de ezen a fontos stratégiai poszton mindenesetre elég szokatlan. Madarász László pedig hirtelen az állami Postabank elnöki székében találta magát. A miniszterelnök feleségével közös vállalkozásukról csak 2000-ben értesült a közvélemény. (…)

Az Orbán-birodalom ?spontán? épülése látványos volt a Fidesz-kisgazda- MDF-kormány idején megszerzett földekkel, ám ennél többre törtek. Az Orbán-kormány 2001 decemberében hozott egy rendeletet, miszerint a családi gazdaságok plusztámogatást igényelhetnek gépvásárláshoz vagy szőlő- és gyümölcsültetvények telepítéséhez. Vagyis a ?kicsik? élvezhettek nagy előnyöket az agráriumban. A földtörvény ugyanekkor elfogadott módosítása szerint akár fél hektárral is lehet valaki családi gazda – egészen 300 hektáros földbirtokig -, így az ilyen mikrovállalkozások is kaphatnak állami támogatást. Termőföld és tartós forgóeszköz vásárlására kizárólag a családi gazdaságok számára a 2002. évi költségvetés terhére előirányoztak tízmilliárd forint kamattámogatást.

Egy másik tízmilliárdot pedig a Széchenyi tervből biztosított a kormány a kisgazdaságok fejlesztésére.

És itt jött a bukfenc: aki legalább három éve őstermelőként élethivatás-szerűen mezőgazdasági termeléssel foglalkozik, azt elfogadják családi gazdaságnak. Őstermelő pedig az lehet, akinek már korábban volt mezőgazdasági árbevétele.

Lévai Anikó őstermelő. Felcsúti földjeire váltotta ki kedvezményekkel járó igazolványát, vélhetően tokaj-hegyaljai bevételeire. Ha marad a kormány, s vele együtt a törvény, ő és barátai is – amennyiben őstermelői minőségét családi gazdaságra konvertálja – állami kamattámogatással vásárolhatott volna föl további földterületeket egészen akár 300 hektárig, élvezve az adófizetők jótékony támogatását.

Read more: http://olvass-nezz-lass.hupont.hu/17/orban-vagyonok-nyomaban-a-keszulo-ferenczy#ixzz2XkjEGc6B

A Nemzeti összefogás kormánya erre a részre valahogy nem akar koncentrálni, pedig a közpénz ebben az esetben jelentős átalakuláson ment át, főleg magánzsebbe. És akkor a Közgép, Századvég…BANDITA.

(A fenti cikk megtalálható a BANDITAPOLITIKA.HU oldalon is)

 

Címkék: csal hazudik Orbán Viktor Lop közpénz nem vész el

Mutyi az adatokkal trafikmódra.

 2013.06.26. 19:11

Ha esetleg valaki azt gondolta volna lesz annyira gerinces a kormánypárt mutyigépezete képes lebuktatni saját magát a trafiknyertesek pályázataival, rá kell jönnie ezek vannak annyira gyáva férgek mindent megtegyenek a hamis látszat fenntartásáért. Nem volt véletlen előzmény az adattörvény módosítása, nem volt véletlen a folyamatos tagadás, hazudozás, sumákolás, a Nemzeti Dohánymutyi honlapján megjelent nyertes pályázatok adatai hozták azt a megszokott formát a kiosztott pályázatokkal kapcsolatban amit a kormány már annyiszor eljátszott. Megmutatta a nagy semmit, és közölte ez a törvényes mód, és be lehet fogni a pofát, különben is a kétharmad ebben a játékban mindent visz, és jutalmazza azt aki mélyen be nyalt neki.

A jelenlegi kormánypárt pofátlansága messze túl ér egy tündérmese piaci legyének szemtelenségén. De nem csak pofátlanok akkor amikor azokat az adatokat hozzák nyilvánosságra amelyek a semmit bizonyítják, gátlástalanságukban meg még bele is röhögnek az emberek arcába közben. Pedig ennél a pályázatnál nagyon sokan veszettek el szinte mindent, és nagyon kevesen nyertek utólagos módosítással szinte biztos megélhetést elég hosszú távra, ráadásul sokan érdemtelenül. Legalább a vesztesekkel szemben lett volna annyi elvárható, megmutassák nekik mit rontottak el amikor nem a megfelelő pályázatot adták be, hol hibáztak, és  mi az amivel a nyertesek jobbak voltak. Így viszont napvilágra került volna az eddigi történések, és kiszivárgott hírek alapján a nyertes pályázók többsége csak annyival volt különb a vesztesektől, ismert valakit a döntőbizottságból, nem volt baloldali kötődése, vagy jutalmat kapott az Orbán rezsimnek végzett munkájáért. Még az is lehet így kiderült volna mennyire egyforma a nyertes pályázatok nagy többsége, lehet még a helyesírási hibák is ugyanott lettek volna bennük. Ezt semmiképpen nem lehetett beismerni, és nem számított a vesztesek lelki világa, akiknél sokan egy élet munkáját veszítették így el, mert a kormánypárt úgy gondolta az ő bőrükből szab új egzisztenciát a hozzá közel állóknak. És még azt a mocsokságot is hozzá rakták utólag, ennek a szűk nyertes rétegnek garantálták a a hasznot egy utólagos haszonkulcs emeléssel, ami végül is nem a költségvetésbe csorog be, csökkentve annak hiányát, hanem magánzsebet gazdagít azoknak a rovására akik ennek a káros szenvedélynek hódolnak.  Érthető nem mondanak el mindent ami ezzel kapcsolatos, de ez végül is nem állambiztonsági ügy ahol titkolózni kell, hanem egy párt aljasságának a bizonyítéka, ami végül is náluk mindennapos, csak arra gondolnak ha nem derül ki nyilvánosan akkor szabályos, és minden rendben van. ha meg nagyon vergődik a jónép még mindig el lehet bújni egy jól megalkotott törvény mögé. Amit ha kell személyre szabottan is tudnak bármikor módosítani, végül is a kétharmaddal nem lehet szórakozni amíg a parlamentben van.

A nyertesek között vannak olyanok is, akik szabályosan végigmentek a procedúrán, megírták azt amit kell, megfeleltek a feltételeknek, és nyertek. Simán, gazdasági alapon, végzett munka után. Ők most össze vannak mosva a pártkatonák népes hadával, akik nem vettek eddig részt ilyen formában a megélhetési csatában, csak közel voltak a tűzhöz ami a közpénz és jogalkotás felett rendelkezik manapság Tündérországban. Azokkal akik szakmai alapon nyertek szintén nagy kitolás az adatok eltitkolása, így nekik sincs esélyük bebizonyítani, ők nem vettek részt a mutyiban, náluk így fent áll a veszély belekeverik nevüket a mocsokba, ami a többség nyereményét jellemzi. Velük sem kivételeznek a többségi nyertes pályázók érdekei védelmében, de nem is lehet őket elválasztani sajnos a trafikmutyi kormánytól az ő adataik is titkosak, ezt nekik maguknak kell megtenni, pedig nem is lenne nekik kötelező. BANDITA.

Címkék: kormány trafik nemzeti hazudik Muyi

varga_ado_1371580381.JPG_275x183

 

Eddig bírta ki az új Matolcsy György ne emeljen valamilyen adót, persze kizárólag az emberek érdekében.  Varga Mihály szenvtelen hangon jelentette be az újabb adóemelést, és ehhez egy régi trükköt alkalmazott, mert újat nem volt lehetősége kitalálni, azok a bizonyos zsinórok nem engedték ezt meg neki amelyek az elődhöz kötik. Így nagy fantáziával a régi adófajtákon emelt egy picikét, ezt olyan duplázásnak is lehetne ezt mondani. Még az indoklásban sem vette a fáradságot ahhoz valami új hazugságot igyekezzen letolni a fejet csóváló állampolgárok torkán, maradt a régi pöttykutatós maszlagnál. Szerinte sem fogják a duplájára emelt tranzakciós adót a bankok áthárítani a lakosságra, olyan nagy köztük az árverseny a betétesekért. Ezzel csak megismételte Matolcsy Gyuri indoklását, még ahhoz sem vette a fáradtságot bármit is hozzátegyen vagy elvegyen. Akkor ennyit az önállóságáról.

Az újra megemelt telefon adó a cégeket sújtja, de itt sem kell sok találgatás ahhoz ki fogja ezt a lánc végén megfizetni. A tranzakciós adót meg azért kellett megemelni, mert ez a félázsiai népség nem akar fogyasztani amire az alacsony infláció is rámutat, de még tranzakciózni sem hajlandó a banki számláján a költségvetési hiány csökkentése érdekében. Így nem maradt más választás azokkal szemben akik  még bankot tudnak használni, mert van munkahelyük, és kapnak onnan némi munkabért ami még elég a megélhetésükhöz, mostantól dupla pénzzel kell beszállniuk a túlzott deficit eljárás alóli kikerülés árnyékbokszolásához. Aki nem tranzakciózik, mert mondjuk közmunkás, és nincs kecskéje sem a megélhetéshez, az ebből a játékból kimarad, ahogy minden más lehetőségből is ami jobbá tehetné az életét, de végül is rá csak azért van szükség javítsák a foglalkoztatottsági statisztikát, és be tudják bizonyítani a Zsiga Marcellek, meg lehet élni negyvenhétezerből.

“Mindezért persze a szocialista kormányok a felelősek, miattuk került az ország a túlzott deficit eljárás alá, és ül Európa szégyenpadján már a kezdetektől.” Ezt a frappáns megközelítését a dolgoknak mindig előszeretettel hangoztatja a jelenlegi kormány, aki ilyenkor még azt is hozzá teszi, csak ők lehetnek azok akik kihozzák az országot ebből a szakadékból, ahova az a felelőtlen költségvetés vitte az állampolgárok jólétét amelyet az előző kormányok folytattak. Azóta sikerült a jelenlegi Orbán bábuknak nyom nélkül eltüntetni a magánynyugdíj pénzeket, elveszíteni a befektetői bizalmat ami munkahelyeket hozna, a meglevő munkahelyek számát is sikerült elég rendesen leamortizálniuk, és be tudtak vezetni legalább harminc új adófajtát a megmaradt adózók minél nagyobb kizsigerelésére. Biztos voltak hibái az előző kormányoknak, de a jelenlegi nem ebből tanulva indult el a szakadéktól hátrafelé egy járhatónak tűnő úton, hanem pont ellenkezőleg, a saját érdeket előtérbe helyezve viszi egyre mélyebben bele a szekeret az általa teremtett megélhetési szegénység ingoványába, ahova egyre jobban beleragadni látszik az alaptörvényen kívüli választó. Persze Orbán Viktor közben nagy mellénnyel szabadság harcol, felelősséget nem vállal semmiért, mindig van nála kéznél egy vak komondor a trafik előtt akit okolhat a savas bácsi a Békemenetben.

Attól hogy valamire azt mondja a kormány ez nem megszorítás, de közben pénzt vesz el attól akitől még tud, és még ezt meg is kellene majd köszönni a választónak, csak azt jelentheti, maga körül mindenkit hülyének néz. Aki ezt még ezek után meg el is hiszi az valóban nem normális, és aki ezek után továbbra is bízik a nemzeti átverés kormányában ezek után annak nem a négy kereke nincs ki, de egy sem gurul neki rendesen. Az a fajta megszorítás meg még durvább ami csak az állampolgároktól vesz el, de a saját érdeket bántatlanul hagyja, ez nem csak pofátlanság, de egyenesen mocskos nagy aljasság azok részéről akiknek pont ezt kellene megakadályozni ha valóban lenne bennük némi emberi tartás. De a jelenlegi kormány gátlástalansága nem ismeri az emberi érték fogalmát, neki az egyenes út nem járható, az igazmondás pedig nem alaptétel.BANDITA.

Címkék: hazugság megszorítás adó Varga Mihály

A fülkeforradalmon túl, az ártéri vízen járáson innen, a szabadságharc gyorshajójának kapitányi kabinja nagyon összeszorulhatott, ezért a kiszivárgott hírek szerint kizárólag a nagysága elismerése mellett a továbbiakban egy külön épületben hozza meg nemzetmutyizó döntéseit Orbán Viktor, a haza első számú két ballábas gumicsizmája. Választási ígéreteinek hazugsága során az olcsó állam nem az utolsó a sorban amit nem tart be, viszont elmebetegsége nem tűri tovább az országház szűk kereteit, hiába költözött ott már korábban egy lakótelepi emelet nagyságú iroda magányába a korábbi baloldali vezetők által használt szobákból, amelyek szerinte  tehetsége számára nem adtak kellő teret. Meg nem is akart fertőtlenítést elrendelni ezekben a szobákban, így egyszerűen egy nagy terembe tette át magát, így akarva kifejezésre juttatni minden szokásjogon átgázoló akaratát.

Orbán Viktor úgy gondolja mindenki annyit ér amekkora helyen tudja kifejezni hóbortjait lehetőleg a közpénz minél nagyobb mértékű felhasználásával. A saját otthoni szobájából való stadion rálátás már körvonalazódik, de ez még nincs autópálya nyomvonalban, így itt még van némi fejleszteni való mutyilehetőség. De végül is ez csak egy kis szórakozásra ad majd lehetőséget neki a költségvetési hiány lefaragása miatt végzett munka után, az államadósság csökkentésére lenyúlt magánnyugdíj pénz eltüntetésének az irányításához elég volt számára az eddigi vezetői rezidencia a parlament sarkában, igaz az majd egy egész szárnyon terült el. Itt születtek a nemzetmentő megszorító intézkedések ezermilliárdos értékben, amelyeket a megadóztatni kívánt multik és bankok szinte kivétel nélkül át is nyomtak az átlagpolgárra annak minden életszínvonal esésével együtt. Innen indult feledésbe merült útjára az alaptörvény asztala, annak már az ötödik módosításával együtt, de végül csak négy lábon áll a kecske is, mégsem segít megélni a közmunkásnak negyvenhétezerből. Itt születtek meg a döntések a törvénykezési eljárásokról, azok módosításáról, itt kerültek azok kiosztásra a kormánypárti képviselők között előterjesztésre. A módosítás módosítását is itt hajtották végre ha a nagy kapkodásban valami hiba csúszott a jogalkotásba, vagy az nem volt elég kedvező a háttéroligarchák szája ízének. A közpénzeket is itt tolták oda a közgépesített baráti cégeknek, vagy azok rokonságának. Ezek az irodák voltak a tanúi a baltás gyilkos beárazásának, és innen indult útjára a mindenkori Békamenet összetákolt létszáma is transzparenseivel, savas bácsijaival, ha a normális világ az írott és íratlan szabályokat igyekezett betartatni az egymás mellett való élésben, amihez korábban garanciát kapott az Európához való csatlakozás jegyében. Ebben az Orbán Viktor számára mostanra szűk lyukakban találták ki a rezsicsökkentésen alapuló megtévesztő gazdasági maszlagot, és itt döntöttek a Horthy szobrok, emléktáblák, terek engedélyezésében is, végül is kell némi szavazat az egykulcsos adó nem túl nagyszámú nyertesein túl a jobb oldal széléről is. Ide zarándokolt sírós szemmel az országgyűlés nagy bajuszt viselő nem komcsija is ha neki is kellett egy magánhadsereg, vagy éppen hazatért egy nyilas író hamvaival való rohangászásból, és meg akarta akadályozni Szanyi Tibort egy felszólalásban. Ide vitte Rogán  Antal félmillás pelenkatáskáját is amiben az alaptörvény módosításának a hazugsága is szerepelt, de ezt később azért nagy nyilvánosság előtt mindig letagadta. Innen kapták a szóvivők az ellenzéket lejárató szavakat a szájukba, igaz nem volt túl nagy a választék ezekben az esetekben, a nyóc év, a szocik, a Gyurcsány-Bajnai tengely alatti rossz élet szerepelt benne, amikor is volt munka, és még abból meg is lehetett élni ráadásul. Itt döntöttek az adóemelésekről az adócsökkentést ígérő pöttykutatók, és itt osztották egymás között a földeket és a trafikokat azok akik annyit érnek amennyit sikerül nekik munka nélkül összeszedni. Itt rohangált az irodák között egy vak komondor is, de az építkezés miatt amúgy sem lehetett az udvarra engedni, nehogy egy arra járó Terike véletlenül éppen átessen rajta. Orbán Viktor ott ült a teremméretű szobájában, és futballpálya nagyságú íróasztalára borulva gondolkodott a nemzet megmentésén. Körülötte tehetségtelen politikusainak széles választéka igyekezett minden döntését megmagyarázni lehetőleg a baloldalra kenve minden felelősséget ha meggyengült a forint egy idióta adó bevezetésétől, vagy egy rossz döntés következményeitől. Viszont valószínűleg már nagyon zavarta őket az a közeg ahol naponta normális emberek is jártak keltek akik lehettek ellenzéki képviselők, vagy a takarító személyzet tagjai is, ezért az a korszakalkotó ötlete támadt az ellenség nélküli harcosnak kiszakad a számára olyan terhes valóságból, és külön költözik egy lehetőleg zárt helyre,a hol pince is van, na meg volt már itt kormányszékhely, igaz az nyilas volt, és háború dühöngött.

A köztársasági elnök meg menjen vízpartra, úgyis szereti a halakat, meg a törvényeket sem olyan gyorsan írja alá ahogy azt a plagizáló tette. Aláírja, de valahogy mindig fűz hozzá valami demokratikusnak tűnő álcát, végül is adni kell a látszatra néha, ha még valakivel egykor régen szobatársak is voltak egy kollégiumban. Orbán Viktor meg erre a néhány hónapra ami talán vagy biztos hátra van neki hál istennek beköltözik a helyére, végül is közpénz nem számít, elég ha azt mondja majd a stábja ez így nagyon olcsó volt, és hazudnak hozzá néhány valótlan adatot. Így nem lehet majd látni a kormány fejének hátralevő rövid idejében ki oson be az éjszaka leple alatt némi támogatást hozva a zsákjában, vagy ki kér valami újabb felosztható területet a gazdaságból, egy kis utólag megemelt haszonkulccsal. Értelmet, magyarázatot biztos talál hozzá Orbán Viktor, de ha mégsem rákeni a szocikra, ez is miattuk van, és különben is, itt jobban tud beszélgetni magával a hatalma légváráról ami hazugságra épül. Vagy ezzel is csak azt akarja mutatni, Ő tulajdonképpen hosszú távon akar a hatalomban maradni, és innen törli el a választásokat, mivel a kormány a helyén van, kikerültünk a túlzott deficit eljárásból, és a baloldal, vagy akárki más nem viheti vissza az országot a rendes kerékvágásba, maradnia kell a felépített hazugságoknak Tündérországról.BANDITA.

Címkék: hazugság parlament mutyi rezsim Orbán Viktor

orban_viz_1370872094.jpg_300x168

A Nemzeti Összefogás katasztrófája rájött mekkora lehetőség rejlik a Duna áradásában ha erről is csak beszélnie kell lehetőleg az együttműködés szellemében persze de kiemelve önnön nagyszerűségét a végrehajtásban. Most nem az államadóssággal küzd, vagy a költségvetési hiány leszorítása miatt húz gumicsizmát két ballábára és ront neki az ellenségnek aki szeretett nemzetére tör, hanem a szabadságharc gyorsnaszádján mindenhol ott van ahol az újabb Európából érkezett bajt el kell hárítania ami ismét rátört az alaptörvényt állandóan módosító honi kormányföldjére. Üres ígérete a trafikkormánynak most leszorítja a Duna vizét is, ahogy azt a lakossági rezsivel teszi, közben arra is van ideje megmutassa neki ebben is van  keresnivalója, ha már az általa kinevezett vezetők szakmaisága nem lenne elegendő a baj elhárításában. Azért a katasztrófavédelem vezetőjétől lehet jobban átlátja a helyzetet, hiszen annak még a víz medrét is nehéz volt megtalálni az első nyilatkozatokban. Dehát minden beosztott a vezetője képességeit mutatja meg, ha már kiderült róla érdemtelenül került egy fontos beosztásba, de legalább így nem csinálhat nagyobb bajt ha ki van hagyva mindenből.

Orbán Viktor azonban nagyon tudja mit kell csinálni ha árad a Duna. Meg kell védeni a gátakat, és kész. Ezen túl lehetőleg minél többet beszélni róla, egyre fáradtabbnak látszani izzadt pólóban, sorolni a döntéseket amiket a közösen hozott egy stáb, és nem kihagyni ilyenkor a saját személy fontosságának a hangsúlyozását amint az szavakban jóváhagyja az intézkedéséket. Néha ha elcsuklik a hangja a nyilatkozatban, vagy ráncolódik a szemöldök a döntések közlésénél, a feladatok felsorolásakor, aggódó tekintetet vet a kezében tartott papírra amelyen az emberi tényező számadatai vannak leírva, és máris agyament nyugdíjas nénik törlik a könnyeiket a képernyő előtt mielőtt elindulnak hősi éneket költeni a szeretett vezetőről, vagy csak egy kis pogácsát sütnek neki a mangalica kolbász mellé, mert neki ez jár ha már ennyit tesz az országért. Egy ilyen szívhez szóló nyilatkozat biztos hoz néhány százalék szavazatot, de ha nem a Századvég akkor is ki fogja mutatni a lehet már meg is írt közvéleménykutatásban, aminek a kérdése így szól majd:" Ön szerint mennyire viselkedett hősiesen Orbán Viktor az árvízi védekezéskor? Nagyon, vagy nagyon nagyon, esetleg meg is kellene festeni a tetteit?

Politikát gyártani egy természeti katasztrófából csak az képes aki mindenre képes a hatama megtartásában. Egy árvíz nem nézi amikor jön ki az ellenzéki, ki a kormánypárti,egyszerűen keresztül gázol ott ahol tud ha nem szabnak neki gátat. Felkészülni is nehéz ellene, megelőzni szinte lehetetlen. De ilyen esetből hasznot húzni, vagy máris felelőst keresni még a meg nem történt baj okáról, vagy egyszerűen kihasználni a helyzetet elég nagy pofátlanság, és gátlástalanság. Van a gáton annyi ember aki minden érdek nélkül ment oda segíteni akér önként is, hogy velük szemben nem lehet megtenni semmilyen megkülönböztetést, vagy belölük elönyt kovácsolni a másik rovására, még ha az politikai ellenfél is. Ha azonban még ilyenkor is azzal foglalkozik a tájékoztatás, ki mit nem csinált, és ki merre járt amikor itt volt a baj, és ki van emelve a bezzeg miniszterelnök aki ott csónakázik a habokon képsor, az olcsó haszonleső és utolsó hazudozó, aki a más érdemeivel akar magának előnyt szerezni. Nem biztos egy miniszterelnöknek bele kell szólni a szakmai dolgokba, főleg akkor nem ha a legnagyobb víz amit látott a keti tavában fodrozódik a közpénz habjain. Akkor kell ott lennie ha nem bízik az általa kinevezett szakemberekben, vagy azok olyan hibát vétettek ami nem elfogadható, de akkor sem szabad a szakmába beleszólni. Megnézi amit kell, ad amire szükség van, és visszamegy politizálni, vagy trafikotújra elosztani, esetleg a következő baltás gyilkost kiengedni némi készpénzes támogatásért cserébe.

Megtépázott népszerűséget úgy visszaszerezni, vagy egyáltalán megpróbálni azt azok segítségével akik valóban oda mennek ahol szükség van rájuk, és főleg önként nem szép dolog. De Orbán Viktornak sohasem okozott gondot a más tollával dicsekedni, ahogy az emberek szemébe is nagyon bele tud hazudni, ezt már számtalanszor bebizonyította. Most sem azon a  helyen van ahol lennie kell, de nála ez nem számít, az a lényeg háborúzni lehessen a nemzet érdekében akár a víz ellen is. Az sem mellékes így tovább lehet az ellenzékről beszélni, hogy azok mit nem csináltak, és ha meg is lesz minden állítás cáfolva a pillanatnyi vélt előny mindig többet ér Viktornak, mint a hosszú távú megoldás, de addig is mehet a közpénz simicskázása. Jövő tavasszal azonban Orbán Viktornak is rá kell jönni nem megy neki ez a vízen járás, és el is fog merölni szabadságharcostól, vak komondorostól.BANDITA.

Címkék: kormány ellenzék árvíz hazudik Orbán Viktor

Amíg az egész ország figyeli a Duna árhullámának a levonulását, a kormánypárt azon emberei akik nem találnak munkát a gátakon szép sunyiban elvégzik az aktuális módosítást a sziklaszilárdnak kikiáltott alaptörvényen. Valószínű többet érnének már azzal ha az egészet kidobnák a nagy büdös fenébe, hiszen így már lassan alapjaiban sem nagyon hasonlít az eredeti Szájer tableten írt förmedvényhez. Valamiért azonban úgy gondolja a kormánypárt, és annak jelenleg a gátakon rohangáló vezére még nem nevetett eleget a művelt világ az állandó kiemelés, átírás, alaptörvénybe emelés, formai, alaki módosítás módosítása sarkalatos törvénnyel körüli cirkuszon, még mindig igyekszik egy lapáttal rátenni a saját baromságára, végül is mindig kell valami vidámságra okot szolgáltatni a vak komondor háza táján. Már az első négy módosítás is sok volt annak aki egy szót sem értett ebből az egész folyamatból, de az újabb foltozás sem jelenthet mást, mint egy újabb lyukat abban a feketeségben ami nem vezet sehova, nemhogy bármilyen kiútja is lenne a végén, a felderengő homálynak pedig semmi jele nem látszik továbbra sem.

Orbán Viktor figyelemelterelésként a módosítás során abban mutatja meg nagyszerűségét, képes két ballábas gumicsizmát felvenni úgy a gátak mellett, hogy nem keveri össze közben a lábait, végül is van neki két bal, pedig az neki biztos nem elég nemzeti. Miközben ezen derül a józan ésszel rendelkező figyelő egyik szeme, a másikat a sírás kerülgeti miközben Bakondi maga a katasztrófa  György kétségbeesetten keresi a gát megfelelő oldalát ahol a víznek kellene lenni, és nem tudja eldönteni akkor most honnan is kell kitelepíteni, és merre is folyik a víz, és főleg hol is nem csinált még elég kárt a hozzá nem értésével. Amíg ezek az emberek erősítik a védelmet a gátakon egy pillanatra sem tűnik fel nekik maguk is  egyre inkább csak akadályok ebben a munkában, Martonyi külügyminiszter  közben meg válaszolgat az Eu felvetéseire, és nem szőrözik egy pillanatra sem, bejelenti a módosítást, neki biztos megvan hozzá a jogosultsága, meg a kellő jártassága is ebben a kérdésben. Végül is ahogy a kormány alaptörvényének a keletkezését, elfogadását, átírását, módosítását, beemelését  valaminek valahova körüli cirkuszt figyeli az ember egyre inkább az az érzése a kormánypártnál még az utolsó trafikmutyisnak is van valamennyi hozzáadni valója az általuk kreált tákolmány újabb foltozásához, de legalább is nagyon szakember ha meg kell magyarázni a nyóc év miatti történések jogi szempontjait, és az újabb elkerülhetetlen módosítást. Végül is az egésznek csak annyi a jelentősége ezzel az állandó változtatással a jelenlegi kormánypárt maradjon továbbra is hatalmon, így a bírálatok sem nagyon érdeklik őket bárki is mondja azt, de betartani sem nagyon akarják azt a részt a saját alaptörvényükben ami gátolná őket a hatalom megtartásában, ezeket szeretnék minél hamarabb kiiktatni, vagy beemelni ahogy az éppen nekik tetszik. Elég arra gondolni az államadósság betartása rész nem nagyon megy nekik, így azt nem is veszik figyelembe, most viszont beleírják a szövegbe az új adó kivetésének lehetőséget a váratlan kiadásra az állam részéről, ha arra nem lenne a költségvetésben fedezet. Ez akár azt is jelentheti, ha a kormány ismét eltol valamit ahogy azt teszi általában, és ezért büntit kap a világtól kp-ban, de nem tudja ráfogni a libákra, és  a gaz ballibek nyóc éve sem jöhet szóba szokott érvként, akkor kivet egy új adót, és kész is van a fedezet a fizetésre. Mondjuk van harminc újfajta adó amióta hatalomba került az adócsökkentés kormánya, de van annyira kreatív adjon hozzá még egyet. És az sem kizárt, készül valami szabálytalanságra is a szeretett kormánya a nemzetnek, mondjuk egy európai trafiktender lebonyolítására, és ha nem lesz kéznél a vak komondor, vagy Terike sem akar férjhez menni mikor kiderül a turpisság a mutyiban, amiért a világ majd jól megbünteti a magyar kormányt, és akkor a magyar nemzet fizet az összefogás jegyében. Ahogy mindent az fizet amiről a kormány azt mondja nem is igaz mert a multik meg a bankok vannak adóztatva.

Van még annyi ideje ennek az agyament bandának egyszer legalább még ismét módosítsanak a foltozott ruhadarabjukon. Azután remélhetőleg megy az egész a levesbe, és az ebből főzött étel lesz a további szellemi táplálékuk a hátralevő életükben. Ennyi baromságot, ilyen rövid idő alatt néhány tucat barom ritkán hozott össze egy elmebeteg vezetésével a világtörténelem során. Az általuk okozott kár is csak háborús mértékkel mérhető, de a jóvátétel itt sem rájuk lesz kiróva, hanem akik eddig is elszenvedték a fülkeforradalmuk következményét. A hátrányba hozott emberek visszatérése a normális életig még sok áldozattal fog járni, de minél hamarabb elkezdődik az ezen az úton való megindulás, annál nagyobb lesz az esély a minél hamarabbi visszatérésre a normális megélhető világ kerékvágásába. Az agyamentek meg odakerülnek alaptörvényestől, közgépestől ahova valók, a szemétdombra, ahova valók.BANDITA.

Címkék: kormány mutyi módosítás alaptörvény

Happy Viktor!

 2013.05.30. 18:29

orban_szulinap_1369925319.jpg_530x200

Van aki tortát remél születésnapi ajándéknak, van aki országot. Orbán Viktor ez utóbbival szeretné magát megajándékozni, az csak a hab lenne rajta, ha ez kerek évfordulóra esne. De nem baj ha az idén nem sikerül véglegesen begyűjteni az ország minden szeletét, legfeljebb jövőre lehet majd neki módosítani az alaptörvényen újra, miszerint ez már tavaly megvolt, csak egy újabb év kellett a véglehesítéshez.

Minden oka megvan az ünneplésre, még a nagy ellenfél Európa is pont erre az időpontra időzítette a túlzott deficit eljárás alóli mentesítés bejelentését. Az átlagpolgárnak ez nem sokat mond, tőle ezt megtehették volna később is, neki ez legfeljebb annyit jelent továbbra sem ért semmit az egészből, és számara nem is bizots hoz ez pozitív változást. Biztos ezért volt szükség az ezer milliárdos megszorításokra, a magánnyugdíj lenyúlására, Simicska Lali ezen okból lett kitömve százmilliárdokkal, a Századvég ez okból nyomja tele hazugsággal a kormánypárti médiát, persze ide is jönnek az ellenőrizetlen milliárdok végül is semmi nem megy ingyen, itt nem érdekes rezsi csökkentés, mikor hazudni kell.

Boldog lehet Viktor, adott az országnak egy álamfőt is, aki legalább háromszáz törvényt írt alá minden kérdezés nélkül, és egyszer sem tévedett egész addig amíg jogosult volt a dr névelő odabiggyessztésére, de később kiderült ezt is csak másolással tudta megszerezni. Boldog lehet Viktor megtudhatta mindenki a pártjában vallott nézetek közül az a legértékesebb, miszerint mindenki annyit ér amennyije van, de ha ehhez hozzá ad egy számítógépet a dohányipar megsegítésére létre hozott újraelosztásban, akkor sem mindegy ki nyer, csak az ne baloldali legyen, inkább valami rokon vagy haver, utólagosan garantált megemelt haszonnal megsegítve. Boldog lehet Viktor biztonságban van a magyar föld, nem sikerült ugyan a családi gazdáknak odaadni, még ha néhánynak muszáj is volt juttatni a reklám miatt, az sikeresen landolt a műkörmösök közelében, akik biztos értenek majd hozzá, de legalább elég közel vannak a döntéshozókhoz mint névadók. Boldog lehet Viktor, ha kinéz majd a háza ablakán, kicsiny faluja egyetlen stadionjára eshet pillantása, de nem irigy ember, épít egy hasonlót a fővárosnak, meg a haver városának is, erre alapozva némi gazdasági növekedést, meg egy kis aránytévesztést. Végül is a kétezres Felcsút háromezerhatszázas lelátót kap, de ugyan ilyen arány nem jár a fővárosnak, és a legnagyobb vidéki városnak sem. Ja, az most London, mert ezért is boldog lehet Viktor, az ország megélhetetlensége miatt ma már ott több a magyar lakos mint a hazai pályán másodiknak tartott nagyságu lélekszámmal befutó Debrecennek. Boldog lehet Viktor megmutatták a közmunkások meg lehet élni a sehova nem vezető közmunka béréből, de ha mégsem, akkor sem gond ez számára, nagyon jól fel tudja őket használni a foglalkoztatottsági számok buherálása során. Boldog lehet Viktor, sikerült úgy előadnia a megszorítások politikáját annak aki meghallgatta, hogy végig azt hangoztatta azt a multik éás a bankok fizetik meg, holott tökéletesen tisztában van vele, azok minden egyes tételt a lakosságra hárítanak át. Cserébe gondoskadott róla, a multiknál kárpótlásul az új Munka Törvénykönyvével csökkenjen a munkavállalók kereste, és kerüljenek bizonytalan helyzetbe a kiszolgáltatottsággal. Boldog lehet Viktor az agyament törvénykezéssel, és a fogyasztás csökkenésével egyre rosszabb lett az életszínvonal az országban, de legalább az egykulcsos adó nyertesei jelentős béremelkedést vághattak zsebre, és nem számít ők  vannak kevesebben. Boldog lehet Viktor, pöttykutató eltolcsyjának hála recesszióba fordult a gazdaság, de legalább sikerült harminc új adónemet bevezetni, lehetőleg az is kiszámíthatatlanul, és ha kell, visszamenőlegesen. Boldog lehet Viktor, megmutatta szerzett jogot is el lehet venni, nincs semmi garancia az állam jogfolytonosságára, mindössze annyi a lényeg, az új idő számítás szerint kell értelmezni a felelősséget. Így visztont csak három éves lenne Viktor, és ilyen korban védeni kell a kiskorúakat. Csak azt kell eldönteni kinek jár az ilyenkor a tolerancia, aki közpénzből eteti majd még az unokáit is ennyi idős korában, vagy annak a valós kiskorúnak akinek kirúgja a kezéből Viktor a vajas kenyeret, lehetőleg a száját is igyekezve befogni közben? Boldog lehet Viktor, mindig van a közelében egy vak komondor aki elviszi a balhét, az sem baj ha nyóc éves, vagy szocialista, vagy Bajnai kommandós, akinek a hátával nyomják be a székház ajtaját, hogy aztán rá lehessen fogni a fiatalra némi rongálást mikor az kimondja:"demokrácia!" Boldog lehet Viktor sikerült a miatta is megemelt rezsit legalább dumával csökkenteni, és ügyesen titkolja közben az országban nem igazán a rezsi magas, hanem a munka kevés, és a munkabér nagyon alacsony. De neki könnyebb mindig mással megfizetteni a tévedés árát, saját kútfőből legfeljebb annyi telik tőle megkérje a rokont segítség fejében ássa meg a halott anyuka sírját, de utána hozza vissza a lapátot. Boldog lehet Viktor az alaptörvénye állandó változatatása miatt rajta röhög a művelt világ, de legalább megmutatta azt is, így el tudja törölni a választásokaz ha éppen úgy hozza elmebajos gyógyszerhiánya. Boldog lehet Viktor, mindig sikerül abba belerúgnia akitől segítséget vár, igaz ő tankot lát ott ahol a józan ész beszél, de egy gyorsnaszádról ez másként látszik. Boldog lehet Viktor mindig talál okot a szabadságharcra, még ha nincs is ellenség hozzá, mindig van kéznél egy baltás gyilkos akit el lehet cserélni némi állampapirért. Közben meg hagy égjen a magyar zászló a földön, az a lényeg a székely lobogjon a parlamenten.

Sok mindenért lehet még boldog Viktor, főleg azért, mert még nem találták meg ellene a gyógymódot. Kevés ember mondhatja el magáról azt a kétes dicsőséget,ilyen rövid idő alatt képes volt ennyi sok embernek bizonytalan helyzetbe hozni az életét. Boldog lehet Viktor, pontosan tudja ellenzői betartják a játékszabályokat, úgy az írottat, mint az íratlant, de neki egy percig sem kell emiatt aggódnia, nála a szabályok nem léteznek, vagy ha mégis, azt a maga javára bármikor tudja módosítani. Nála van a gondosan kiválogatott parlamenti hatalom cöveke ami képes bármilyen őrültséget megszavazni, és törvénybe iktava módosítani azt, csak legyen egy vak komondor a trafik előtt, és már meg is van magyarázva minden. Ezek után csak annyit lehet még hozZárakni, legyen az az utOlsó boldog szülinapod Viktor, jövőre ismét csak annyi maradjon meg ebből, menj haza és verd szét a lakásod ahogy azt a legutobbi bukásnál csináltad, és ahogy most az országgal tetted. A megélhetésedre se legyen gondod, annyid marad mint a kollégiumi szobádban volt a takaró alatt, azzal majd tudsz játszani, de nem az ország lakosságával.BANDITA.

Címkék: munka kormány törvény ellenzék Orbán Viktor menj a büdös picsába

Reklámadó. Selmeczy Gabika olyan elbűvölő vicsorítással intette meg a kereskedelmi csatornák hírműsorait a szokásos butuska stílusában, amiben azért benne volt mind az előzmény bírálata, és a következmény kétséget nem hagyó ígérete is egyszerre. Név szerinti említéssel fejezte ki nem tetszését a két kereskedelmi csatorna irányában tett megjegyzéssel a kormánypárt nevében persze, mely szerint figyelemmel fogják kísérni a hírműsorokat, és ha az nem tetszik a kormánynak akkor bizony kénytelenek lesznek a tervezett reklámadót bevezetni kizárólag miattuk, ha a szép szóból nem értenek. Ezzel végül is sikeres beléjük igyekszik a kormánypárt fojtani a szót annak ígéretével, meg lesznek fosztva az egyetlen bevételi forrástól ami lehetővé teszi a működésüket.

Már régóta idegesíti Orbán Viktort a média azon része ami nem áll az ellenőrzése alatt. Több esetben igyekezett már az EU magasságában is véget vetni annak a függetlenségnek amivel a kereskedelmi csatornák igyekeztek a nézőik elé tárni az objektív valóságot. Ezt is úgy igyekezett megoldani mintha ellenség lenne a két kereskedelmi adó, de főleg a tulajdonosokkal volt baja akiknek végül is nem tetszett az a fajta megoldás amivel a kormány kísérletezik az eltolcsys gazdaságpolitika miatt ami mindig mással igyekszik megfizettetni a tévedései árát, de közben a felelősséget is igyekszik rájuk tolni ha már nem tud megoldást szolgáltatni mivel annyira hülye az egészhez, mint a vak komondor a trafikpályázathoz. Itthon nyócévezés, előző kormány hibája miatt van az egész megy, a hazugság sajtószabadsága minden előtt, az EU-ban a nem leszünk multi gyarmat molinó a Békamenet rendezésében, és sohasem a beismerése a gazdasági alkalmatlanságnak amivel leszakadó részévé lett az ország a normális életnek, amitől lassan már több mint három éve távolodik az ország lakosságának a többsége a rákényszerített szabadságharc során, csak még nem sikerült így sem valós ellenséget találni. Ezt a helyzetet az elfoglalt médián keresztül valahogy sikerül mindig félre magyarázni, de ha nem akkor kitakarni, vagy ráhazudni az olyan simicskás felületre ahol ez csak lehetséges. Ezért nem jön jól az olyan hír ami nem fedi el a valós életet, mutatja a következményeket, vagy egyáltalán egészében beszámol a tényekről.

Az évi 71 milliárdos közpénzből üzemeltetett közmédia elveszni látszik a tényekben, azt nem képes megmutatni teljes egészében, megelégszik a kormánynak tetsző rész bemutatásával. Teszi ezt közpénzből, vagyis a magas adókból beszedett pénzen hazudja tele az emberek fejét arról végül is milyen jól élik meg ők a mindennapokat, hála a kormány áldásos tevékenységének amit azért ellenük folytat, de ezt nem vallhatja be, hanem pont az ellenkezőjéről igyekszik a jónépet meggyőzni. A kereskedelmi csatornák nem kapnak semmilyen támogatást a közpénzből, de azért igyekszik a kormány beleszólni a műsoraikba, amit lehet be is tiltanak, vagy a sikereseket egyszerűen lenyúlják. Heti hetes, Forma-1.

Ott szakadhatott el a cérna a kormánypártnál, és lett ellenség a kereskedelmi televízió, amikor az alaptörvény aktuális módosítása során ki akarták hagyni őket a politikai hirdetések piacáról, mivel ott nem tudták volna korlátozni az ellenzéket sehogyan sem. Nem mellesleg szép bevételt szedtek volna ki ezzel a tulajdonosok zsebéből is akik mivel ebből élnek és fizetik az alkalmazott dolgozókat,nem a mutyizott trafikpályázatra alapozott jövőből tesznek szert haszonra, ezt nem vették jó néven. Na és ezt a tervet akadályozták meg azok a normák amelyek lehetővé teszik a szabad versenyt, és a piaci alapon működő sajtószabadságot. Az pedig ugye nem lehet a kormánypártnak itthon bárki is ellentmondjon, vagy a világban valaki is úgy gondolja és meg is mondja, van olyan része a normális gondolkodásnak ami itthon a józan ész szabályai szerint kell hogy működjön, ha már nem csak a hatalom megtartásáról van szó amivel a kormány eddig is csak visszaélt a fülkeforradalma után. Aki ellent mond a határon túlról az automatikusan ellenség, aki ellen harcolni kell, mert különben tankot küld ide, de azért csak támogassa is ezt a harcot, ha már a saját jólétért kivéreztette a kormány a honi lakosságot, amit végül is mindig másra fogott  mint költségvetési hiánycélt, vagy államadósságot, de legalább ezt következetesen tagadja. Na ezért nem szabad az embereknek máshonnan megtudni a kormány tetteit, mint a saját szócsöveiből, akik gátlástalanul igyekeznek mindenhol elferdíteni a valóságot, legyen az parlamenti sajtó tájékoztató, vagy hírműsori elemzés.

A reklámadónak kell lennie annak a fenyegetettségnek amit bármikor bevethet a kormány a más vélemény kinyilvánítására, vagy tény sima közlésére hajlandóak ellen. Mert ha kell, pillanatok alatt beveszik akár az alaptörvénybe is a bevezetését, erről a sírásó rokon törvénye tanúskodik, de a trafikmutyi sem vall más nézetet. Azt azért még sem tűrheti a kormánypárt legalább egyenlő esélyekkel induljon mindenki az vélt igazság feltárásában, neki az a jó ha a saját hazugsága kap minél nagyobb teret, lehetőleg ellenszél nélkül kizárólag felé lejtő pályán. De ezt is úgy kell valahogy beállítani, mintha valami szélesítése lenne a lehetőségeknek, nem pedig korlátozása a jogoknak. Ebben már van gyakorlata a kormánynak, ha a család legkisebb gyerekének a kezéből kirúgja  a vajas kenyér üres felét, képes bedumálni ez a gyerek érdekében van, nehogy elhízzon, ha már nincs munkája a családban senkinek, és annyit ér amennyije van. Vegyen egy vak komondort, és meg is van oldva a szeretet. BANDITA.

Címkék: média adó hazudik Fidesz Orbán Viktor

Ha eddig bárkinek kétsége merült volna fel a parlamenti kétharmad gátlástalanságáról, akkor annak újabb bizonyítékul szolgálhat a megszavazott trafiktörvény, annak minden pofátlanságával együtt. Bármilyen törvényt képesek megszavazni ott a padsorokban a kormánypárti mutyisták ha a központi akarat úgy kívánja, nem mérlegelnek, nem haboznak, nem vitatkoznak, egyszerűen megnyomják a gombot, és a lelkiismeretet rábízzák a szavaikra amivel utólag igyekeznek kimosdatni magukat a nyakukig érő tolvajlásból. Azok után, hogy Orbán Viktor védelmébe vette a kisboltosok, trafikosok kisemmizését, senki előtt nem lehetett kétséges a törvény megalkotása sem, ami utólag szentesíti az államilag irányított lopást, utólagos haszonemeléssel.

Nem először adja tanúbizonyságát a kétharmados parlament meddig hajlandó elmenni a saját érdek érvényesítésében. Túl a barátságon, de a pofonon már régen innen. Itt a saját érdek végül is egy embernek az akarata, de ez nem zavarja a sorsukat hozzá kötőket, igyekeznek mindenben megfelelni az Ő elvárásainak, némelyikük még ha lehet lehajtott fejjel is, de akkor is megszavaz bármit, még azzal a tudattal a vak komondoros agyában, ha ezzel nagyon sok embert hoz létbizonytalan helyzetbe. Most sem történ t ez másként, a többségtől elvettek valamit amiért az már megdolgozott, néhánynak visszaosztottak ebből egy kis hányadot, később jó lesz majd rájuk hivatkozni, de a javát kimazsolázták maguknak, és az őket támogató családtagoknak, haveroknak, énekeseknek, szomszédoknak, eléggé jobboldaliaknak. Nem zavarta a kialakult felháborodás sem a drága honfiúkat, és honlányokat, nem érdekelte őket a nyilvánvaló lebukás sem a kiosztás során hiába volt erről hangfelvétel, nem érdekelte őket csak az a hazugság:” Elvettünk a multiktól, és így a honiak jártak jól!” kezdetű előre megírt szöveg, ami most éppen csak a vízcsapból nem folyik. Ja, és persze a mocskos szocik, meg a baloldal, és a Philipp Morris összeesküvés bonyolult szálainak a kibogozása. Ismét nem zavarják őket a tények sem, a fogyasztás nem csökken, legfeljebb koncentrálódik, a szállítási útvonalak lerövidülnek, ezzel csökken a forgalmazók költsége, így embereket bocsájthatnak el, ha  kevesebb lett a munka, tehát a multi semmiképpen nem járt rosszabbul. Az áruházláncok megoldják a forgalomkiesést, leszerződnek valamelyik nyertessel, nem nekik kell embert alkalmazni az eladáshoz, így azokat el is lehet bocsájtani, végül is piacgazdaság van, vagy mi a fene. Mondjuk az utólagos árrés emelés miatt kicsit szívják a foguk, de a bérleti díjon behozzák a hasznot, és a kormány is van annyira segítőkész velük szemben, valahogy kárpótolja őket a veszteségért. Már kaptak új Munka Törvényt is, ami nem kis segítség nekik a dolgozókkal szemben, ha azok esetleg emelt bért akarnának, vagy bármilyen jogukat szeretnék alkalmazni, mert abban a törvényben bizony sokat elvettek tőlük, növelve a munkáltató hasznát, és terrorját velük szemben.

Lehet a piacot variálni, ha megfelelő a gazdasági környezet. Az utolsó három év politikája nem mondható sikeresnek a gazdaság tekintetében bármilyen hazugsággal is igyekszik a kormány kimagyarázni tehetségtelenségét, és tolvajlását. Nála az a növekedés ha a saját embereinek jobban megy, a többi az éhen is dögölhet, ott lehet hagyni az út szélén, majd a rokon megássa a sírját. A stadionépítésre alapozott gazdasági növekedés nem tartós addig amíg közmunkás él az országban 49 ezer forintból, éves szinten hat hónapig. Nem tartós az a növekedés sem, ahol az évek munkáját el lehet venni minden átmenet nélkül, és esélyt sem adva a tönkretett csórónak a további megélhetésre. A trafikmutyi során jól jártak azokat az embereket hozták helyzetbe akik eddig ezért a piacért nem dolgoztak meg, nem ebből éltek, de most megkapták a jutalmat a munkájukért amit a politikának végeztek, vagy esetleg elég volt annyi ismerjenek valakit, aki megjutalmazza őket, és a családnak is volt ebben némi szerepe. Azokkal a családokkal nem kell törődni akik éppen miattuk mennek tönkre, azok nem elég jobboldaliak. Fontos az egészség védelem, a gyerekek, és kiskorúak védelme, ezért kapnak ők csak fagyit, ha bemennek a nemzetinek mondott dohányboltba. Azokkal a gyerekekkel meg hogy mi lesz akiknek a családja előtte részben a dohányeladásból él, végül is nem szempont, lehet nem is voltak eléggé nemzetiek, vagy csak félázsiai származékok, akiknek a szülei életükben nem voltak szavazni. Pedig most sokan lettek ezekből a gyerekekből. Velük törődsz, kedves kétharmad?

A törvényesített közpénzlopás parlamenti biztosítása most már egy újabb fajta lépést tett a törvénygyártás során, ezúttal a saját maga érdekcsoportja megjutalmazása felé. Helyzetével visszaélve, tudatosan tett tönkre egy újabb társadalmi réteget a kereskedelem egyik ágazatából. Kinyírta már hatékonyságával a szerencsejáték ipart is, ott sem adva időt az átállásra senkinek, de ez csak egy példa a sok közül. Mindenképpen igyekszik magyarázatot találni a védhetetlenre, felelősnek mindig ott van a baloldal, csak az a kérdés, az ilyen módon tönkre tett családokat mennyire fogja érdekelni mit csináltak az előző kormányok, amikor még ők is meg tudtak élni, ettől csak napjainkban lettek megfosztva, és kétségbeesésbe taszítva. De ezzel a kormánnyal már nem tehet partnerként semmit kezdeni, erről nap mint nap gondoskodnak, gyakorlatilag minden területet igyekeznek a törvénykezéssel az uralmuk alá hajtani. Média fölényükből eredő magyarázkodásuk szánalmas azon emberek szemébe akik miattuk kerülnek kilátástalan helyzetbe, akik miattuk veszítik el megélhetésük, ráadásul úgy, közben azt látják mások miután a helyükbe kerültek milyen jól megélnek ebből minden addigi munka nélkül, amiben nekik azért volt részük bőven. Az olyan törvénykezésben ami az emberek tönkretételével jár minden változtatási lehetőség nélkül nem nagyon lenne szabad részt venni, de inkább nem lenne szabad ide jutni a politikának, ami ezt megteszi, és megteheti. Az ilyen törvénykezés ártalmas, káros, ügyetlen, és visszafordítható. Mert jogot elvenni visszamenőleg is lehet, ezt a kormánypárt vezette be.BANDITA.

Címkék: lopás trafik rabló hazudik kétharmad Fidesz

Fél a választástól a FIDESZ!

 2013.05.19. 16:02

Az eredeti olvasható a BANDITAPOLITIKA.HU, oldalon.BANDITA.

A kormány van annyira gerinctelen sohase ismerje be a tévedését, de még ahhoz sincs benne bátorság egyenlő feltételek mellett igyekezzen megmérettetni magát a választásokon. Nem kicsit, inkább egyre jobban igyekszik a törvénykezés segítségével ellehetetleníteni az érvényes játékszabályokat az állandó utólagos módosítgatásokkal a választásokig, és még ahhoz is van pofája ezt úgy állítsa be mintha ezzel az egésszel növelni igyekezne a fennálló lehetőségek kiszélesítését az alapvető demokráciában. Már maga a demokrácia említése is vérlázító tőlük. Ha felmerül valami komoly félelem a kormánypártban a választások elvesztésének a lehetősége terén, utólagosan benyújtat egy egyéni képviselői törvényt a keletkezett fenyegetés elhárítására, lehetőleg abból az alapból kiindulva ezzel is elhárítson egy újabb veszélyt ami a hatalomban tartaná.

Még volt kezdetben a regisztráció, de ez lehet annyira veszélyesnek tűnt még a saját elmebetegségükben is, nagy nehezen eltörölték, de előtte egy kicsit be akarták emelni az alaptörvényükbe, aztán ezt letagadva mégsem tették meg.. Ebben azért volt egy kis szerepe a számoknak is, mivel azzal tisztában voltak kik és mennyien fognak rájuk szavazni, a nagyszámú regisztrált tömeg nem hozott volna számukra nyugodt éjszakákat a hatalmuk hátralevő idejében. Azt ugyanis már nem tudták volna elsumákolni, meghamisítani, mint annyi minden mást a közéletben, így felmérhették volna milyen kicsi sarkot foglalhatnak el a következő parlamentben, aminek azért már nem tudtak volna annyira nagyon örülni.

Aztán következett az ellenzék újabb számukra kedvezőtlen produkciója, új szereplő jelent meg a közéleti palettán, egyelőre egyesület formájában. Bajnai Gordon mozgalma újabb félelmet generált a hatalmuk megtartásában, és ez még napjainkban is folyamatosan tart. Gyorsan léptek is ennek megakadályozására, a közélet megtisztítása címén törölték az egyesületek indulási jogát a választásokon, de azért ezt is igyekeztek álcázni egyéni indítványként, nem vállalva a kormányt az ilyenkor annyira jellemző félelem jelzőjét. Végül is a kormányt támogató civil szervezetek nem akarnak politikai szerepet vállalni, rájuk csak hivatkozni szeretnek  a jobboldalon, ha már elegendő létszámot hamisítanak mögéjük. Plussz még annyi a szerepük a CÖF, és Békamenet nevű álcivileknek segítségükkel elegendő közpénzt pumpáljanak a választási hadjáratba, valamint a lejárató hazugságkampányokba, így nem érheti a kormányt közvetlen vád az adófizetők részéről egyenesen saját maguk teszik bele ezt a lóvét a palkátokba, és molinókba. Az ellenzéknek meg hagy legyen egyre nehezebb dolga ha nem akar már Tündérország vak komondorán átesni.

Ahogy közeledik azonban a választás ideje, a dicstelen kormányzást egyre nagyobb pánik keríti hatalmába a közelegő időről, amikor is majd el kell számolnia eddig tetteivel. Ebből az első a be nem tartott ígéret, az utolsó az út szélén hagyottak elhantolása a rokonok által, akiknek még ezt meg is kell köszönni, ha már ide juttatta őket baltás gyilkost szabadon engedő kormányuk. Közte azért volt párezer milliárdos magánynyugdíj elherdálása, ezermilliárdos megszorítás, csökkenő gazdaság, életszínvonal esése, szerzett jog elvétele, és számolatlan hazugság ami igaznak volt álcázva, végül is csak az embereket kellett hozzá hülyének nézni gátlástalanul, folyamatosan. Nem is sokat gondolkodik ilyenkor a hatalmát féltő elmebeteg vezető, neki elég a veszély érzete és máris akcióba lendül, átgázolva a még megmaradt jogokon, gyorsan elveszi azt is. Hű kiszolgálói akik részt vettek ámokfutásában aminek eredménye az országos gyűlölet, és megosztás, valamint nagy mennyiségü közpénz magánzsebbe való átirányítása, alázatosan elismétlik mondatait, nem zavarva őket az abban rejlő ellentmondás, és a mondatok értelmének tarthatatlansága. Végül is nem az a dolguk igazat mondjanak, mert arra nem is képesek, nekik az a szerepük rezzenéstelen tekintettel hazudják tele a médiát, ás gátlástalanul igyekezzenek megalázni minden résztvevőt aki ellenük mer szólni. Vagyis a vezér ellen. Teljesen azért nem merik eltörölni a választást, csak a hátralevő időben korlátozzák azt, de igyekeznek a meccset a saját térfélen tartani, és így kommunikálni az eredményt. Még akkor is ha az ellenzék érne el találatot, amit most már nehéz lesz neki, így azt is a a maguk javára írják jóvá. Ha egyáltalán engedik játszani  az ellenzéket az egész meccsen. Mert most úgy néz ki, a hátralevő időben már nem akarnak maguknak ellenfelet, így gondolják a végeredményt a lezárás előtt előre kihirdetni, hátha valaki nem figyel oda arra, az csak a választás után lehet végleges. De addig is mindent meg fog tenni a  kormánypárt pofátlanul Nézőpontozza az eredményeket, még ha az szemben is állna a valósággal, mert azt sosem fogja bevallani.

Igyekszik a kormány pénzcsapokat is elzárni, neki végül is nincs szüksége külföldi támogatásra, azért nemzeti, ha már úgy gondolta lefoglalja ezt az elnevezést magának, de inkább csak főleg közpénz közeli. És közmédia közeli. Arra gondol közben a kormánypárt, a z embereknek a legszebb dolog közpénzen hazudni, és végül is nem leszünk gyarmat, meg a gaz multik kiszolgálói. És mekkora élvezet az is számukra, a saját pénzükön mondják az az embereknek mennyire jól élnek lassan már néhol csak kenyéren is vizen, és még csak nem is tiltakozhatnak ez ellen miközben sírt ásnak, mert akkor nem lehetnek mások mint hazaáruló maffiózók, akik még egy trafikot sem érdemelnek meg. Végül is ez a módszerük a rezsicsökkentést sem saját maguk adják, azt másoktól igyekeznek elvenni, és sajátként előadni,annak minden következménye nélkül. A hatalmat is így igyekeznek megtartani, másoktól elvenni, azt a maguk hasznára alkalmazni, és lehetőleg minél tovább benne maradni mindenféle munka nélkül, mert értéket nem tudnak hozzá adni.BANDITA.

Címkék: választás kormány ellenzék hazudik Fidesz

Ezek a pénteki Orbán rádióbeszélgetések egy valamire biztosan jók. Továbbra is meg lehet róla győződni, Orbán Viktor még mindig elmebeteg, és nem sok köze van a valósághoz. De azért is jó ezt végighallgatni mert lehet tudni mit üzen a követőinek, és merre fog tartani a hivatalos kormánypropaganda. Csak az nem világos hogyan lehet az ilyen nyilvánvaló hazugságra tényként tekinteni, de a kormánypárt megszólalóit ez végül is nem szokta zavarni.

Mintha minden péntek reggel röviden összefoglalná világlátását Tündérország első számú stadionépítője, és közölné a hívekkel ki ellen kell tovább folytatni a szabadságharcnak álcázott ámokfutást. Ilyenkor magyarázza meg a védhetetlent, mint ami a jelenlegi trafikmutyinál történt, és még hozzá is tesz egy lapáttal a saját meglátásából, csak hogy érezze mindenki törődik vele, de leginkább az nyilvánul meg ilyenkor, továbbra is gyűlöli az ellenzékben levőket. Szerinte az teljesen rendben van ha hozzá hasonlók nyernek meg gazdaságilag akármit, és ezért nem nagy ár ha ennek a kárvallottai akár többször ennyien éhen is döglenek. Ehhez a felfogáshoz csak gratulálni lehet, ilyen nemes célokat érdemes megjegyezni az utókornak, nehogy véletlenül az a magáévá is tegye valamikor.

Felsőbbrendűen, kioktatóan beszél a mikrofonba, annak biztos tudatában az biztos nem cáfolja meg az állításait. Mondjuk nem is nagyon érdekli a cáfolat, egy sima nyócévezéssel eddig is letudott mindent. Ilyenkor üzen a világnak is kiemelve önnön nagyságát, tévedhetetlenségét, nem létező értékrendjét, ami szerinte  ma a mindenkitől elvárható létforma. Végül is abból indul ki, bárki is kaparintja meg a hatalmat az hasonlóképpen vélekedik a világról, annak meglátásában csak az Ő szemlélete a helyes. mindenki más rosszul látja a dolgot. Mivel az ilyen interjúnál senki nem mond neki ellen, és feltehetőleg előre le van zsírozva minden, folyamatosan osztja a kokit azoknak, akitől később segítséget vár akár gazdasági, akár politikai téren. Most éppen Németországot emlékeztette dicstelen múltjára, mikor bevonultak harckocsijai Magyarországra, mintha a jelenlegi hatalom felelős lenne az akkor megtörténtekért. Közben nem tudni mit csinálna ha ugyanezen ország itt levő autógyárai megkezdenék a kivonulást, vagy esetleg csak beintenének neki mint tárgyalópartnernek, de ebbe nem is jó belegondolni. Nem lehet tudni hányan hallgatják ilyenkor, de abban biztos lehet Orbán Viktor az üzenete eljut azokhoz akiknek szánja, csak az a nagy kérdés ilyenkor, miért nem a saját nevében beszél, és így viseli a következményeket. Mint közszereplőnek tudnia kellene az elmondott szavainak a jelentőségét, de mivel nem viseli a következményeket magasról tesz rá milyen  is vált ki ezzel az egész megmondósdival. Még azt is meg lehet kockáztatni direkt csinálja,  utólag meg hivatkozik rá, mekkora megmondóember ő. Csak az a baj szavai súlytalanok, és hazugok, nélkülöznek minden éleslátást, egyszerűen üzen a választóinak, megemlítve ki miatt ilyen sanyarú a sorsuk, hogy már a sírokat is nekik kell ásni. Az sem zavarja nem közönség előtt állít valótlanságot, így is könnyen jönnek a szájából a gondosan összeillesztett hazugságok. Van egy Békemenete, akkor mitől is kellene félnie?

Már mielőtt megszólalna, azok akik csak később tudják meg mit mondott rájöhetnek, ez az ember nem veszi őket komolyan. Olyasmit állít, ami nincs, vagy nem történik meg, esetleg éppen az ellenkezője igaz annak amit mond de azt soha nem fogadta el a nyilatkozó,és képes ezt szemrebbenés nélkül, folyamatosan hangoztatni minden meggyőző erőt beleadva a hitelességbe. Az nem zavarja Orbán Viktort neki már régen nincs hitelessége, azt elveszti az első szavaknál amikor mond valamit, de legalább igyekszik meggyőző lenni. Közben azért épül a  stadionja, a költségvetési hiány csökken az emberek vére árán, növekszik a z államadósság, és veszik a z állampapírt is, amit nem az ő kormányzása alatt kell visszafizetni. Igazi befektető nem jön, aki munkahelyet létesít, az csak a haveroknak sikerül abban mértékben mennyi közpénzt tudnak magukévá tenni. Ha azt állítja Orbán Viktor itt most minden rendben van, akkor ne nagyon menjen az utcára, mert elméje képtelen lenne felfogni az ott található valóságot, de nem is lenne neki ajánlatos. Áteshet egy vak komondoron, de legalább az a tudat vigasztalhatja, a szeretteinek nem kell neki sírt ásni, gondoskodott a jövőjükről a közpénz rovására, így már ők nem tekinthetők rászorulóknak. Nem úgy az a sok ember, aki miatta kényszerül majd sírt ásni, mert neki annyira bejött az élet. BANDITA.

Címkék: kormány mutyi hazudik Orbán Viktor rádi

Rezsicsökkentés temetésre.

 2013.05.16. 11:22

Ez most komoly? Vagy csak most ezzel szórakoznak a kormány ötletelői. Az egész rezsicsökkentési hazugságnak sikerül így egy morbid formát adni, ha még esetleg nem lenne elég az ami eddig sem nagyon valósult meg a kormány elképzeléseiből amikor “segíteni” akar a rászorulókon. Biztos nem tűnt fel még ott a magas helyeken senkinek, jelenleg nem a rezsi magas Tündérországban, hanem a fizetés alacsony, és egyre kevesebb azon helyek száma ahol ezt a keveset is meg lehet keresni. És nem mellesleg van egy olyan sajátos csavar ebben az egészben, pont a jelenlegi kormány politikája tette azokat rászorulóvá, akiken most úgy akar segíteni a temetési költségek csökkentésével, megásatja velük az elhunyt sírját. Lehet ad hozzá lapátot is, mert ugye senkit nem hagynak jelenleg az út szélén, de a helyet már nem lehet megválasztani ahol esetleg szeretné a rászoruló a hamvakat elhelyezni.  Persze hogy nem választhat már semmiben, ezért van most a kétharmad a parlamentben, és ha már nem tudja a hozzátartozót eltemetni, akkor most már ne is szóljon bele semmibe, majd a rezsikommandó megoldja helyette ezt az egészet.

A Belügyminisztérium tervezete nem vall ép elmére mikor ilyen dolgokon töri a fejét. A kegyelet megsértésén túl az élőkbe is sikerül egy nagyot belerúgni ha ezt az egész baromságot igyekszik lenyomni a gyászolók torkán, főleg azoknál akiknek még lehet meg is kell majd köszönni egyáltalán részt vehetnek benne. Az olyan segítség ami nem a fájdalom enyhítésére irányul ilyen esetben inkább kínzásnak nevezhető, főleg akkor ha minden hozzáértés nélkül történik, és még úgy is tűnik inkább szántszándékkal igyekezne megnehezíteni az elviselhetőnek alig nevezhető lelki érzést, amit egy szeretett rokon elvesztése okoz. Végül is nem a józan ész, vagy valódi segítség irányítja a kormány kezét mikor igyekszik a maga által elkövetett hibákat erényként feltüntetni, de hogy ehhez már a halottakat is felhasználja az azért elég komoly emberi értékek hiányáról tanúskodik. De tudomásul kell venni a jelenlegi felfogásuk szerint, mindenki annyit ér amennyije van. Ha nincs semmid, ásd meg a sírod, feküdj bele, és a vak komondort sem érdekli miért nem lett trafikod. Ez az egész megoldási mód nagyon hűen tükrözi a felfogásukat a társadalmi átrendeződés általuk elképzelt formájáról, és mindent meg is tesznek annak érdekében ne felejtse el senki hova tartozik ebben a multiellenes világban, ahol nem lesz az ország gyarmat.  Ez már nem csak a rezsi csökkentéséről szól, ami valóban magas,  arról sem szabad elfelejtkezni mi az oka annak az emberek nagy része hogyan került abba a helyzetbe ne tudja azt kifizetni. A kormány részéről nem okoz gondot naponta belehazudni az emberek szemébe, a rosszat jóként előadni, a felelősséget áthárítani, a tévedést be nem ismerni. Az sem jelent problémát hazugnak nevezzék azt aki nem ért velük egyet, és annak megfelelően kezeljék mennyi bőrt lehet még lehúzni róla, ha már az nem volt elég amit eddig sikerült vele kifizettetni. Ha már nem lehet többet használni, és a maradék lehetőséget is sikeresen elvették tőle a megélhetésre, akkor jön az a pofátlanság, amit segítségnek neveznek, mikor pont miattuk került a többség ilyen komoly bajba, ami ma lassan általános az egész országban. Nincs új munkahely, nincs gazdasági növekedés, növekedtek viszont az adók, az árak, csökkent a fizetés, a megtakarítások elfogytak, szűk körben kerül újraosztásra a belső piac a másik terhére, naponta lopnak a közös kassza rovására attól, aki még be bír oda fizetni. És közben azt kell hallgatnia az embernek,minden rendben van, most is csökkentem a rezsid, amit előtte azért kicsit megemeltem, csak erről nem beszélek és arról is gondoskodtam ne nagyon tudd azt fizetni, köszönd meg szépen a baloldalnak, mert erről is ők tehetnek, és aki egy maffia.

Most úgy néz ki a helyzet, a kormány a maga aljas és cinikus módján már a halottaktól is el akarja venni azt, ami szerinte már nem segít rajtuk, meg különben is spórolni kell az segíteni az embereknek.

Ez lenne az a végtisztesség kegyelete ami nem adható jog, mindenkinek jár, így elvenni is nehéz legfeljebb a rezsicsökkentéssel próbálja megmagyarázni. De azért a szegénység elterjesztésével a kormánynak sikerült itt is maradandót alkotni, ezt a jogot is elvette az emberek egy részétől akár csak a megélhetésit, és ezt is visszamenőlegesen sikerült neki véghezvinni. Ezek után csak a gyakorlati kipróbálást lehet ajánlani a kitalálóknak, de kizárólag magukon alkalmazhatják, és hozzanak egy lapátot is.BANDITA.

Címkék: kormány szegény Rezsi

Az ellenzéki pártok vizsgálatot követelnek a trafikpályázatok ügyében, a kormánypárt szerint azonban meg kell várni a rendőrségi, és ügyészségi vizsgálat végét. Az ugye fel sem tűnik a kormánypártnak hogyan kerülhetett ebbe a stádiumba az általuk újraosztott piac? Elegánsan kitérnek a felelősség elől, hiszen az idő halad, semmilyen tájékoztatást nem adnak az ügyről, és szép csendben megkötik a nyertesekkel a szerződést. Az ellenzék meg hagy vergődjön ahogy csak bír sokat nem tehet a parlamenti hatalom ellen, a közvélemény pedig le van ejtve, elvégre fülkeforradalom volt, vagy mi a fene. Ha mégis előfordulna valamilyen általuk ismeretlen fogalomként kezelt demokratikus gát, még mindig ott van számukra az alaptörvény számolatlan módosításának a lehetősége a homály mind sűrűbbé tétele érdekében, persze azzal a pofátlan megjegyzéssel, ezzel is csak szeretnének segíteni az ügy tisztázásában. Ha már az új adat hozzáférési törvény korlátozása nem lenne elég a mutyi védelmére.

Eddig is minden törvénytelen eszközt bevetettek már ami kormánypárt számára pillanatnyi előnnyel jár. Senki nem nézhet bele a pályázatokba, semmilyen választ nem adnak az előzményekre, kényük-kedvük szerint módosítgatnak a feltételeken, törvényeken, a kérdéseket pedig válasz nélkül hagyják. Az ellenzéknek nem sok mozgástere van a folyamat leállítására, ismét csak az utólagos tiltakozás marad, de ezzel még eddig nem sikerült meghatni a közpénz magánkézbe történő átcsoportosításában annyira igyekvő kormánypártot. Rémes érzés az a tehetetlenség ami kormány tetteinek a hatása miatt bekövetkezik, főleg ha annak pofátlansága embereket tesz tönkre csak azért, a saját embereiket juttassa pozícióba attól függetlenül hogy a másik beledöglik. Nem ez az első eset amikor törvényesítik a rablást, a módszereik sem változtak semmit ha a saját érdekük így kívánja a haszonszerzésüket, kommunikációs gátlástalanságuk mindent elkövet ezt igyekezzenek megmagyarázni, lehetőleg a másik felelősségét hangoztatva, még ha abban semmi igazság sincs. Úgysem tehet ellene senki semmit, csak újra lehet majd hallani a nyócévezést, és ki miatt is kell megszívni a rezsicsökkentés áremelkedését. Nehéz érveket eljuttatni egy olyan felfogásba, ahol minden mindegy csak ne a szocik nyerjenek, és ahol már annyira kevés az idő a jövő megalapozására, mivel eddig is hiányzott belőlük a tehetség a hozzáadott értékhez, és kényelmesebb a saját javak megszerzése a közös kifosztásából. A trafikpályázat csak sokadik a sorban ahol megmutatja a kormánypárt a politikai felfogását az életről, és itt főleg a saját életük jobbá tételére kell gondolni. Eddig is csak annyi történt bármilyen gazdasági újraosztásuk következményeként, utólagosan igyekeztek azt törvényesíteni, a nyertesek pozícióba kerültek és termelték a hasznot maguknak. Arról azonban mindig igyekeztek gondoskodni köszönhetően a médiában levő brutális fölényüknek, igyekezzenek szemrebbenés nélkül belehazudni az emberek arcába, és az általuk elkövetett törvénytelenséget csurgatott méz formájában letolni az olyanok torkán akik elhiszik még ilyenkor is a baloldal felelősségét. Mindig, és mindent letagadnak ami egy kicsit is terhelő lehet rájuk nézve, a felelősöket sem engedik bántani, számukra minden segítséget megadnak a törvénytelenségük következményeiknek elhárításában. Ha nincs más megoldás a védelemre egyszerűen lepattintják a felelősséget a helyikre, ahogy ez történt Szekszárd szégyenére, legyen bármilyen bizonyíték is a polgármester ellen, azért segítenek neki megmagyarázni a védhetetlent. Közcélú magánbeszélgetés ami rögzítésre került. Ilyen szóösszetételre is csak az képes aki arra gondol mindenki hülye a világon, és ezt elhiszi magyarázatnak. De nem is fontos a kormánypárt számára a hitelesség, náluk mindenki csak annyit ér, amennyije van, és ezért nem is nagyon kell megdolgoznia majd a kormány hozzásegíti ha neki magától nem megy ez, elég hozzá ha elkötelezett a kormánypárt, és annak vezetője iránt.

A politikában eddig is történtek disznóságok szerte a világon, és ebből a Tündérország előtti idő sem maradt ki. Itt most csak annyi a sajátosság, egy erőteljes pofont kapott a józan ész egy üres ígérettől, aki így semmire sincs elkötelezve arra ami értelmes lenne a normális életben. Az pedig ezt kihasználva igyekszik érvényesíteni a csak az elméjében létező kényszerképzet akaratát a mindennapokra, ami végül is nem más, csak a saját boldogulás megalapozása, lehetőleg úgy, hogy ezt a meccset is sikerüljön a maga kertjéből végignézni, ha már annyi közpénzt sikerült beleölni. Ennek érdekében alaptulajdonsággá lett a hazugság, és érvek, tények nélküli vádaskodás, kizárólag a saját siker érdekében. Ezekhez már csak gátlástalan emberek kellenek akik ebben segítenek , azokból pedig ahogy látszik nincs hiány. Akkor végül is minek is kellene azt vizsgálni ami nincs is kormánypárt szerint? Pedig kell, csak egy kicsit később, ha már megvan a gyógyír erre a betegségre, amit sok ember tisztánlátása hoz el a szavazófülkében.BANDITA.

Címkék: média kormány trafik ellenzék mutyi

kozgep_2_1368111468.JPG_410x265

A korrupció zászlóshajója rendben szeleteli a törvényesített közpénzlenyúlás állami megrendeléseit. Ez legalább egy tiszta ügy abból a szempontból, itt már korábban megtörténtek azok a törvénymódosítások ami ezt lehetővé teszi számára, és nem is kell nagyon telehazudni a közvéleményt a trafikpártnak miatta valamilyen külföldi támadás meséjével. Megbízhatóan, és rendszeresen kapja az állami megrendeléseket, nem kell attól félnie egyszer elfogy a közpénz, és nem lesz számára munka Tündérországban.

A rezsicsökkentés trafikkormánya nem mutat gátlást ha tömni kell a zsebét. Mindegy neki milyen területről legyen is szó, nála csak az a fő szempont, mindent a maga kezébe összpontosítson, és ha lehet haszna is legyen a közpénz eme sajátos formájának a szétosztásából. A KÖZGÉP csak az egyik olyan cég ahol maradéktalanul meg tudja valósítani a kormány a jövője tartalékának szánt közpénz átalakítását a későbbi felhasználásra. Simicska Lajos már lehet hogy nem is létezik, annyira titkolt a személye, viszont az általa bevezetett módszer alkalmas arra, ne legyen gondja a kormánynak ha valamilyen támogatást ki kell neki fizetni, és ezt nem teheti meg az adófizetők pénzének közvetlen felhasználásából.

Az utóbbi hetek, hónapok botrányai nem érintették a hazai építőipar legnagyobb kitartottját. Neki vak komondor sem kell a magyarázathoz, miért tud ilyen kitűnően teljesíteni a zsugorodó gazdaságban. Őt nem érinti az alaptörvény egyik módosítása sem, tőle lehet zsidózni a parlamentben, cigányállatozni a médiában. Neki nem számít az sem ha műkörmös nyer a földpályázaton, mint ahogy az sem érdekli kinek mennyit ér a pelenkatartó táskája a frakció málé szájú vezetőjének, vagy kinek a számítógépén írnak pályázatot a cigibizniszről. Attól sem esik hanyatt ha a nagybajuszú házmester virágos jókedvében nem engedi megszólalni a pártját bíráló képviselőt akinek pedig ez alapjoga, vagy éppen pénzben megbünteti a véleményt nyílvánító táblahordozó ellenzékieket a parlamentben. Az kicsit lehet rosszul esik a cégnek ha utólag módosítanak a haszonkulcson, főleg ha azon emelnek, de a láthatatlanságot elősegítő adatkérés nehezítési törvénynek biztos örül, nem lenne jó ha valaki belenézne a lapjaiba, főleg az elszámolásába. Azért sem kapja fel a fejét ha kiderül valakiről kizárólag azért kapott meg egy koncessziót mert ismer valakit, vagy még rokoni kapcsolatban is van az illetővel, ennek a cégnek ez a hazai pálya, és minden előnyét ki is használja, főleg ha nem is engednek ott mást játszani, vagy az csak a saját kapuja előtt tartózkodhat. Végül is neki csak az a fontos megmaradjon ez a jelenlegi rendszer, így tud érvényesülni, ha saját magát kellene adni lehet régen a feledés homályába merült volna a neve. Így azonban a jelenlegi állapotában hatékony segítséget tud nyujtani a rendszer fenntartásához, kerül hozzá annyi közpénz amit ha megfelelően szétoszt a maga érdekeltségei között előnyösen fel tudja azt használni Tündérország mutyimagyarázatában.

Mindezért annyit kell tennie a Közgépnek ha már került hozzá közpénz és azt átalakította láthatatlanná, hogy így a tulajdonosának érdekeltségébe tartozó média felületen támogathassa azt amit összerak a kormány, aki csak igyekszik megmagyarázni a védhetetlent, de mindenek előtt lejártani az ellenzéket, kerüljön az bármennyi hazudozásba. Ezt az összefonodást nevezi a köznyelv maffiának, csak itt már a cigit sem kell hozzá csempészni, azt sikerült utólagosan törvényesíteni. Igaz most a kormány ezt a maffia dolgot az ellenzékről akarja bemesélni bárkinek aki még hallgat rá, mert van egy hangfelvétele, ami nem is erről szól, de ez sosem volt számára akadály, ettől még simán képes belehazudni bármit az emberek arcába. Nehéz az ilyen összefonódást kibogozni, pedig nem kell hozzá más, csak olyan törvény, ami ezt megakadályozza. A jelenlegi kormánynak nem ez az érdeke, neki pont az ellenkezője a jó, amikor is a törvény nem gátolja a saját érdekeit, még ha ez nem is egyezik az ország érdekivel. Ezért még utólag, és sürgősen is képes állandóan módosítani a törvényeken. Na ebben tényleg jobban teljesítenek.BANDITA.

Címkék: kormány trafik ellenzék mutyi Közgép Simicska Lajos

A cikk szerzője Tóth Imre Miklós, az Éhségmenet ötletgazdája:

 

Sziasztok És jó reggelt!

Tegnap több élmény.
Egy Francia Tv stáb készített interjút velem.
A találkozásunk után elmentünk a B.A.M megyei munkaügyi központba,ahol az embereket kérdeztük meg arról,hogy mit is gondolnak a FideSS "munkahely teremtéséről".
A központ tud e ajánlani nekik munkahelyet?
Van e esélyük arra,hogy eltudjanak helyezkedni?
A válaszok döbbenetesek voltak!
Kérdeztünk fiatalt,középkorút és időset is!
Volt egy idősebb úr akit rokkant nyugdíjból, egészségesé nyilvánították!
Volt egy gégeműtétje.
Elmondta,hogy semmilyen fizikai munkát nem tud végezni,mert az erőltetéstől fulladni kezd.
A legdöbbentőbb az a fiatal lány volt aki elmesélte,hogy az iskola elvégzése után sehová nem vették fel!
A szülei munkanélküliek! Egy jövedelemből élnek (22 800 FT-ből)
A kérdésemre,hogy tudják e fizetni a tb-t,amire kötelezték ezeket az embereket, azt válaszolta,hogy nem!
Azt kérdeztem tőle,hogyha beteg lesz akkor m lesz?
A válasza az volt,hogy imádkozik azért,hogy ne legyen beteg!
Később megjelent egy közalkalmazott,aki felszólított minket arra,hogy a forgatást fejezzük be,mert nem kértünk rá engedélyt!
Fal fehér volt és nagyon is ideges lett!
A kérdésünkre,hogy hol kell engedélyt kérni a forgatásra,azt a választ kaptuk,hogy a kormányhivataltól kell kérni!
1 óra múlva telefonáljunk a kormányhivatalba és kérjük meg az engedélyt!
Ezt azért se értem,hogy miért kell engedélyt kérni arra,hogy az infóhoz jusson!
Az idegesség kézzel fogható volt és valljuk be őszintén,hogy a levegő megfagyott körülöttünk!
Távoztunk a munkát nem ajánló intézményből,ahol az embereket megalázzák!
A következő állomás,Pintér szavaival éljek,egy "gyöngyszem" volt!
Aki Lyukóvölgyre gondol,az most téved!
Miskolcon több ilyen "gyöngyszem" található!
Mi a változatosság kedvéért a Békeszálló nevezetű "gyöngyszemben" tettünk látogatást!
Ez a telep közel van a városközpontjához,de még is távol esik mindentől!
A Francia stáb egyik tagja a tolmács közvetítésével megkérdezte,hogy nem gondolják e az ott lakok,hogy egy harmadik világ belli körülmények között élnek?
A válasz egy öntetű volt! Az,hogy természetesen igen!
Sok mindenről beszéltek az emberek! Pl arról,hogy a képviselőjüket nem s ismerik!
Ugye tudjátok,hogy eme területnek milyen párt állású a képviselője?
Aki a FideSS-re gondolt az nyert!
Megjegyezte a tolmácshölgy,hogy szinte érezni lehet a szegénység szagát!
Miskolc eme gyöngyszeme lehanyagolt és lepusztult!
Az ott lakok magukat is hibásnak tartják,de azt elmondták,hogy a város nagy ívben sz...k rájuk!
Itt kell megemlíteni azt a tényt,hogy nem csak roma származású emberek élnek eme nyomortanyán!
Egy idősebb hölgy (magyar) behívott minket a lakásába,ahol rend és tisztaság fogadott minket!
A férje beteg ember,aki agyi infarktussal feküdt a szobába!
Beszélgettünk egy keveset! A hölgy elmondta,hogy OV rendszere elvette a férjétől az ingyenes gyógyszert!
A stáb tagjaival döbbenten távoztunk a lakásból!
Még én is megdöbbentem,pedig ismerem az országban uralkodó viszonyokat!
A telep után következett a gyár,ahová viszont nem engedtek be!
Furcsa az volt,hogy mikor a "rendészt" arra kértem,hogy hívja már fel azt aki engedélyt adhat a forgatásra,akkor abban a pillanatban nem volt a kapunál telefon!
Nem akartam vitatkozni vele! Tovább mentünk és a Vargahegyről filmeztük le a gyárat!
Meséltem nekik arról,hogy a gengszterváltás előtt,milyen sokan dolgoztak ebben a gyárban!
Elmeséltem nekik azt,hogy a helyi FideSs 2004-06 között milyen lelkesen akarták a gyárat bezárni!
Elmondtam,hogy az elmúlt 20 valahány év tette tönkre ezt a várost!
Siettek,mert a helyi alpolgármester fogadta őket!
Félórából,majd egy óra lett!
Gondolom,hogy az interjúban volt népmesei motívumok,egy kis melldöngetés,nagyzolás és nyocévezés!
Meghívtak egy ebédre.
Az ebéd után pedig a hírhedt "gyöngyszem" következett! (Lyukóvölgy)
Döbbenten nézték a helyet!
Beszélgetés közben sok minden szóba került!
A Jobbik is! Jót nevettünk azon,amikor azt meséltem el nekik,hogy a Jobbik egyik helyi képviselője,hogyan zsidózott!
A nevetés akkor történt,amikor elmondtam nekik azt,hogy ennél az emberkénél derült ki,hogy a nagymama zsidó volt!
Lassan letelt a nap és vége lett a forgatásnak!
A tolmácshölgy elmondta amit a riporter mondott,hogy ez hatalmas élmény volt és igazán hálás nekem ezért a napért.
Itt jegyezném meg azt,hogy egész nap volt "kísérőnk"!
Nem titkolva figyelték az eseményeket!
Mikor erre felhívtam a figyelmét a stábnak, ők is szóvá tették,hogy erre ők is felfigyeltek!
Este a híradó meglepetést tartogatott!
Itt a meglepi az volt,hogy Kövér elvtárs nem engedte a választót képviselőnek az interpellációját elmondani!
Ezzel a tettel azt üzente a választópolgárnak,hogy itt Magyarországon nem létezik a demokrácia!
Vagy elfogadjátok és csendbe maradtok, vagy pedig takarodjatok el az országból!
Talán nem ártana már ennek az álszent senkinek elmagyarázni,hogy Magyarország nem az ő tulajdona!
Nem a polgárok vannak ő érte! Nem nekünk kell szolgálni őket!
Nem vagyunk a tulajdonjaik!
Hallgatva a Kövér indoklását,hogy miért is nem engedte Szanyi Tibornak a beszéd elmondását,az jutott az eszembe,hogy milyen méltóságról beszél?
Ki és mikor sértette meg a Parlament méltóságát?
Mert én csak arra emlékszem,hogy annyi mocskolódást és sértő kifejezést csak egy párt tett a Parlamentbe! És ez pedig a FideSS volt!
2002-10 között züllött le a Parlament egy kocsma szintjére!
Gondolom,hogy tükörbe kellene nézniük!
Ez a cselekedet egy arrogáns,hataloméhes banda cselekedete!
Most már Magyarországon csak látszat demokrácia van!
Most már nap mint nap várom azt,hogy mikor fognak egy mondva csinált indokkal letartoztatni!
Az ATV Egyenes Beszéd műsorában,megnéztem Szelényi Zsuzsa interjúját!
Annyit mondanák ehhez a témához,hogy ennek a kormánynak azért nem kell a kiművelt fő,mert a diktatúra mindig is félt azoktól akik gondolkodnak!
Mert egy randalírozó,törő,fosztogató bandával szemben a társadalom ellenségesen lép fel!
De egy gondolkodó ember,gondolkodásra késztethet másokat!
Ezért is veri szét a FideSS az oktatást!
Mert fél a kiművelt emberektől!
Mert Szanyit idézve ebben az országban terror van!
Amúgy kaptam egy arctalan magát "úri nőnek" tartó senkitől egy érdekes hangú levelet.
Ambrus Jolikának hívják ezt a "hölgyet"!
Mocsok,kétszínű trógernek nevez!
Ez azért is furcsa mert eddig ilyen hangú levelet nem kaptam!
Innen üzenném ennek az illetőnek,hogy én a szüleimtől tanultam emberséget!
És ha a szegényekért,ellesettekért,rokkantakért és a gyermekért való kiállás az ön szemében hazaárulás,akkor érdekes felfogása van az emberi kapcsolatokról!
A gyávaság egyik válfaja az,hogy arc nélkül fenyegetőzik.
Én csak annyit kívánok magának,hogy maga is kapjon annyi "szeretetet" a kormánytól,mint amennyit kapnak ezek a szerencsétlenek!
Arról,hogy ki miskolci,nagyon szívesen elbeszélgetek magával!
Már csak azért is mert úgy látom,hogy nem nagyon ismeri e város történelmét!
Ez a város mindig is egy befogadó város volt! Büszkék lehetünk arra,hogy sok mindenkit befogadott!
Gondolom,hogy maga valamilyen tanyáról származik! Ahol csak a birkák voltak!

A cikk elolvasható Tóth Imre Miklós Facebook oldalán.BANDITA.

 

Címkék: Fidesz Miskolc

Van annak valamilyen  sajátos üzenete, mikor Orbán Viktor gerinctelen módon a rádión keresztül osztja meg nézeteit egy sokak szerinti rossz döntésről. Persze nem beismeri azt, ahhoz hiányzik belőle ez a képesség, egyszerűen belebeszél a mikrofonba, és részéről le is van zárva az ügy. A trafikosok sorsának ilyen módon való rendezése jellemző az egész politikájára, dob valami kis koncot a köznépnek csak azért befogja a száját, és utána már nem is foglalkozik az általa okozott problémával ami a politikájának a jellemzője. De végül is itt sem neki sikerül megoldani a gondot, mivel annak megteremtésében kiváló csak, így a megoldását is tovább passzolja valakinek, jelen esetben Lázár "annyit ér" Jánosnak, aki végül is elindította ezt az egészet. Végül is rá sem az a jellemző tisztességesen meg tud oldani valamit csak ha az megéri neki vagy a haveroknak, de legalább neki nincs vak komondorja akire ráfoghatja ezt az egész cirkuszt.

A kiborult trafikmutyi kiválóan megmutatja a Fidesz mindennapokról alkotott felfogását. A nagy közfelháborodás mégis elindított  bennük egyfajta reakciót a káros hatások csökkentésére, de ezt is rájuk jellemző módon igyekeznek a maguk javára fordítani. Első körben volt ugye a "minden rendben van a tender körül" című pávatánc, és ebbe utólag még egy gyors rendkívüli törvény is belefért a pályázatok adatainak az elrejtésére, vagy legalábbis a hozzáférés megnehezítésére. Ez ékes példája a számukra hatékony törvényalkotási folyamatnak, de nem ez az első ilyen megoldásuk az utólagos törvényesítésre, elég csak pár választási törvényre gondolni, ahol igyekeztek a maguk felére billenteni az előnyöket, és nehezíteni a vizsgálatot. Itt azért figyeltek arra most is más neve kerüljön rá a beadványra, de a stílust nem lehetett letagadni, jellemzően pofátlan volt akár csak a többi burkoltan személyes érdekből keletkezett módosítás. Ezután jött Orbán Viktor rádió interjúja. Már nyakon túl ért a katyvasz a nyertes pályázók nagy részének kormánykötődése miatt, mikor megszólalt Tündérország szabadságharcosának hangja az éterben, és megoldást, segítséget ígért. De nem ám akár milyet, megélhetésit. Ebben a szellemben utasította Lázár Jánost, mint szociálisan különösen érzékeny embert a  megoldásra és a segítésre. Egy ilyen segítség már csak a megoldó személyek miatt is több aggályt vet fel a végeredmény szempontjából, de azért Lázár János itt is elöl van a sorban akire ezt nem lenne szabad bízni, hiszen ő még arra is képes lenne megtiltsa a dohányzást, persze csak mindenki érdekében. Meg is oldotta a problémát, annak a szellemében, mindenki annyit ér, amit már megkapott, abból el nem veszünk, inkább kiadunk még pár száz engedélyt, ne járjon a szájuk, nem vagyunk fasza gyerekek. Negyvenezer helyen árusítottak dohányterméket, ez most lecsökkent ötezerre. Ebből a számból ugye volt olyan nagyon kormányközeli aki többet is megkapott, ha elég nagy volt a családja, de azoktól ezt nem lehet elvenni, mert az már szerzett jog. Szemben a volt rendvédelmisekkel, vagy a rokkantakkal, azok annyit is érnek, így ott le lehet szalámizni a jövedelmet. Így inkább kiadnak pár száz engedélyt még, hagy marakodjanak rajta a szerencsétlenek, azzal is csökken az elégedetlenek száma.Pofa befogva, probléma megoldva, lehet tovább menni a közpénz lenyúlás útján. Az a megoldás persze eszükbe sem jutott a kormánypártnak gondolkozzanak mielőtt cselekszenek, de ez érthető, annyi a megszerezni való jövedelem a köz érdeke elől, és olyan kevés az idő a bekebelezésére, gyorsan kell cselekedni. Hazudni, lopni, csalni mindig is könnyebb, mint tisztességesen, felelősen dolgozni, lehetőleg a másik érdekében, amiről szólnia kellene a politikának.

Az azért megfigyelhető semmi sem drága a kormánypártnak ha a maguk hasznát kell gyarapítani. Abban sincs semmi különös mindig találnak felelőst a tetteik magyarázatára, végül is szerintük mindenki hülye aki nem így akarja megalapozni a jövőjét. Náluk a kétharmad, amit ki is használnak a hatalmuk, és meggazdagodásuk érdekében, náluk a média, amit fel is használnak a megtévesztésre, és a hazudozásra. Számukra minden eszköz megengedett, az emberi sorsok alakulása csak járulékos veszteség, ami szerintük megengedhető a jövőjük biztosítása érdekében. Mindig van számukra megfelelő hivatkozás a tetteikre, felelős a következményekért, ok a további ámokfutásra. Már látszik az utuk végén a szakadék, de egyelőre az nem világos egyáltalán észreveszik egyáltalán a maguk ásta gödröt, ahova jelenleg mindenkinek menni kell, ha akar,ha nem. Azért oda már magukban fognak beleesni, ezt jó ha bevésik az alaptörvényükbe, ami elkíséri őket a maguk teremtette mélységbe.BANDITA.

Címkék: média rádió trafik mutyi Orbán Viktor Lázár János

munkaber_papir_uj_1367476967.JPG_2552x3508

Olyan szépen tud beszélni a kormánypárti híradás a családról, a munkáról, a megélhetésről, hogy az ember szinte a keblére ölelné a megszólalót mikor meghallja szavait. Csak jó szorosan kell csinálni ezt az ölelgetést, nehogy a vak komondor odaférjen ha a családról van szó, el is kell menni dolgozni ha a munkáról akar tapasztalatot szerezni, és meg is kell élni a mindennapokban az elhangzottak valóságát. Ilyenkor azért kicsit mást tapasztal a szavazásra váró állampolgár, más a valóság, és van a  hazugság amiről a kormány beszél. Ha nem vagy műkörmös földpályázó, vagy trafikmutyis énekes, és komondorod sincs a családban aki majd elviszi a balhét, ráadásul az asszony nem pofonért szül neked gyereket, akkor elég nehéz a dolgod a munka, és megélhetés szempontjából.

Nem mindegy hogy hol dolgozol, és mennyiért, de van olyan helyzet amikor nem lehet válogatni. Manapság ha valakinek van munkája, azt meg kell becsülni, ha megélni nem is tud belőle, arra azonban elég segítse a túlélését. A kormány szerint manapság meg lehet élni a munkáért kapott bérből, ami igaz is, de miközben végzed, rájössz az nem Te vagy aki megél belőle, neked csak a rosszabbik fele jut. 

Mostanában megfigyelhető a kormány nem aprózza el a közbeszerzéssel, vagy az anélkül odaítélt állami munkák, vagy újraosztott trafikok számát, földek hektárját. Az építőiparban is van olyan helyzet, amikor a kormány jobbnak ítéli meg az Eu pályázatokon szerzett pénzek felhasználási módját, ha egy adott cégre több munka is jut, ez a közgépesítés. Az önkormányzatoknál is előfordul az a véletlen, több önkormányzat is egy céget bíz meg az EU-tól kapott pályázatok megvalósítására, legyen az épületbővítés, főtér átalakítás, komodor szállás kialakítása. Na ha egy ilyen cégnél sikerül elhelyezkedned Pest megyében, akkor ez a BAU-VERTIKÁL. Szolnokon vannak bejegyezve, honlapot azonban nem kell keresni róluk, annyi a munkájuk, azt még nem volt idejük megalkotni. Mégis nagyon jó cég lehet ha száz kilométeres körön belül, vagy helyben nem lehet tőle jobbat találni, mert ugye a helyi vállakozók nem tudják azt a színvonalat hozni ami a kormánypárti polgármesterek szerint megkívánt a munka elvégzésére . Pedig semmi különöset nem csinál a cég, a régi gyakorlat szerint végzi a munkát, alvállakozókkal dolgoztat, így nem kell az emberekkel törődnie, számukra csak a munkát biztosítja, a többi az alvállalkozó lelkén szárad. És miért zavarná ez a megbízó polgármestereket? Valószínűleg ez a jól bejáratottt módszer megfelel az Európai szabványnak amikor az elszámolásra kerül sor, és az államkasszának sem hiányzik a be nem folyt adó, és járulék. Tököl város polgármestere Hoffmann Pál naponta jár át az Eu pénzen felújítandó hivatalnál dolgozók között, de valószínű csak a munka üteme érdekli, az elszámoláshoz nem kell őket személyesen ismernie. Hallania sem kell semmit. Végül is a törvénykezésnél megszokhatta, a parlamentben ne figyeljen oda mindenre, csak nyomja a gombot. Pestimrén is hasonló a helyzet, csak ott hetente van bejárás, ilyenkor még védősisak is kerül a dolgozó fejére, és szemellenző a polgármester érzékszerveire. Üllő sem lehet más. De végül is nem csak az építtetőnek kell közösnek lenni, azért van több más hasonlóság is a hozzáálásban ha mindenhol ugyanaz a cég dolgozik.

Az alvállakozó alkalmazása régi trükk a pénz lenyúlására. Az Eu támogatásoknál azért némileg ez nehezebb lehet, de ahogy a példa mutatja ennél a kormánynál sem lehetetlen a megkerülése a szabályoknak. Itt azért annyi különbség felfedezhető, folyamatosan pont ennek az ellenkezőjét állítják amikor beszélnek róla, és van némi szervezett lenyúlás a dologban.

És akkor a munkáért járó bér. A fenti bérfecni nem kitaláció, ma ez működik ezeken a munkahelyeken. A megélhetés szempontjából érdekes tény van a papíron, és pedig a végösszeg, ami az elvégzett munkáért jár. Havonta egy segédmunkás képes itt megkeresni közel százezer forintot, ami pont elég arra megéljen belőle a család. Rezsi, vagy törlesztés már szóba sem jöhet, ahogy a családi élet sem, ha egész nap oda van a dolgozó, és heti hat napon át. Közben azért naponta hallja azt is:" Ha nem tetszik el lehet húzni innen, van helyetted más!" Lehet ezt elemezni a munkahelyek számának a csökkenése szempontjából, az új munka törvénykönyv változásaival, de egy valamit nem nagyon illik ezzel kapcsolatban megtenni. Azt állítani, ez jó, és az előző kormány a hibás mindezért. Ugyan ennyi volt a bér hat éve,és az többet ért, több volt a munkahely, kevesebb az adó, és még kevesebb a hazugság.BANDITA.

 

 

Címkék: munka pályázat polgármester mutyi munkabér EU Kormány Támogatás

A Portik-Laborc ügy még el sem kezdődött valójában, de a kormánykommunikáció máris igyekszik a lehető legaljasabban kihasználni benne rejlő lehetőséget a maga számára a baloldal lejáratására. Annak is van valami varázsa, ha kormánypárti képviselő kérdez a parlamentben kormánytagot, hiszen ilyenkor is mindig valahogy a baloldal a hibás mindenért, az élet meg szép lenne Tündérországban, csak nem kellene ehhez sorozatban gyártani a sikersztorikat, azok minden minden hazugságával együtt. Kocsis Máté lett mostanában a kormánypárt új kommunikációs verőembere, de képviselőként is tud olyat nyújtani ami megközelíti a vaníliás karika receptjének előadását a pártszékház előtt, amikor félelmetes Bajnai katonának álcázott fiatalok követeltek olyan őrültséget, mint a jogállam, alkotmány, demokrácia.

 Hétfői kérdése a belügyminiszterhez a titkosszolgálati botránnyal kapcsolatban már egy komplett vádiratnak tűnt az előző kormányok ellen. Szinte láttatni vélte az alvilág és az akkori kormányok összefonódását az ország ellen, szerinte 2008-ban a baloldal attól sem riadt vissza, szövetségre lépjen a szervezett bűnözéssel csak azért hatalomban maradjon. Tök mindegy volt neki, még senki sem tud semmit, nincs bizonyíték, nem történt semmi olyan konkrétum ami igazolta volna állítását, arra neki kiválóan alkalmas volt a sztori vizionáljon egy forgatókönyvet, és a valóságosnak igyekezzen előadni. A lényeg így is csak a baloldal vádolása volt, de ha azt kell bármivel is támadni, akkor nála nincs olyan erkölcsi gátlás ami megakadályozná abban kerekítsen hozzá egy történetet, csak abban szerepeljen néhány előző baloldali kormányban levő név.  Teszi ezt azok után, hogy a kerületében nagy előszeretettel vadászott a hajléktalanokra, és nem a hajléktalanság ellen igyekezett megoldást találni, és a kerülete nyugalmát egykori büntetett előéletű emberekből verbuvált Jófiúkkal igyekezett biztosítani, de főleg a bennük rejlő lehetőséget közpénzzel ellátni.

A válasz is méltó volt a kérdéshez, de Pintér Sándort sem kell hólapáttal felszerelni ha sarat kell dobálni a baloldalra. Most is tette a dolgát, üresen fecsegett a válaszában, de legalább nem küldetett nyugtatgató sms-t. Számára is fontos dolog a baloldal leckéztetése, és fenyegetése, végül is a "volt" cége az ő kormányzásuk alatt erősödött meg, amikor is a jelen állítások szerint annyira rosszul mentek a dolgok az országban. Na jó, ehhez némi adót kellett neki csalni, embereket bejelentés nélkül alkalmazni, és lehetőleg vigyázni arra nem derüljön fény milyen kapcsolatban is volt Tasnádi Péterrel, és esetleg másokkal is, akikről nem szabad beszélni. Nála is alapdolog nem szabad beismerni semmit, lehetőleg mindenért a szocialista kormányt okolni, ha ez mégsem lehetséges akkor is dobni nekik valami fenyegetést, csak a betöltött pozíció miatt is. Neki sem nagyon kell a hitelességére vigyázni, azt elhagyta valahol az első milliárdja megszerzésénél, és a kormánynál betöltött funkciója miatt sem kell aggódnia maradtak-e erkölcsi gátlásai a hatalom kihasználása során.

Nem csak ebben az esetben történt meg a kérdez-felelek színjáték a parlamentben. Általában jól elbeszélgetnek egymással a kormánypárti képviselők a kormánytagokkal, végül is Tündérországot építik, legalábbis szavakban. Mindig gondosan felépítik a beszélgetésük monológját, nem bíznak semmit a véletlenre ha ütni kell a baloldalt, és emelni a kormány fényét, ami azért sok segítségre szorul a teljesítménye miatt. Arra gondolnak így elő lehet adni bármilyen hazugságot mindent következmény nélkül, legalábbis nekik nem esik bántódásuk bármit is állítanak mindenfajta bizonyíték, vagy tény nélkül. Ez mondjuk sosem zavart a kormánypártban senkit, főleg nem a pozíciót betöltők között, számukra nem létezik olyan mondat amit jó közpénzért szemrebbenés nélkül bele ne mondanának bárki arcába. Főleg ha a baloldal a célpont, és ott kell valami nagyot ártani valóságtartalom nélkül. A parlamentben ma egy ilyen világ van, a kétharmad bármit elfogad válasznak, még ha az a józan ész ellen való is. De egyszer ki is kell onnan jönni, és itt is vállalni kell az elhangzottakat, erre nem árt készülni trafikmutyik.BANDITA.

Címkék: kormány baloldal alvilág Pintér Sándor Kocsis Máté

orban_eu_level_1367079091.jpg_558x360

Bármilyen hosszú útra is induljon el valaki, az első lépést mindig a legnehezebb a megtenni. Most az ellenzék esetében nem azt kell nézni ki tette ezt meg, hanem azt, végre elindultak az összefogás útján, még ha nem is teljes létszámban és mindenben megegyezve. Trafikkormány mutyiföldje most komoly bajba került, ezt az összefogást az alaptörvénye módosításával valószínűleg nem is tudja majd megoldani, de mindent meg fog próbálni annak érdekében igyekezzen megakadályozni az ellenzék sikerességét. Segítségül hívja örök szövetségeseit, a gátlástalan hazudozást, a pofátlan magyarázatot, a karakter gyilkosságot, az emberek megtévesztését, a gyűlöletkeltést, a felelősség áthárítását, a nyóc évet, és valószínű a Békemenet is ott lesz, lehetőleg sok közpénzzel megtámogatva, legyen már valami álcivil is a kormány oldalán.

A Bajnai-Mesterházy találkozó csak az első lépése annak az útnak amit már sok ember várt, és szinte követelt az ellenzéki oldalalon. Hosszú volt az út eddig a találkozóig azon emberek számára akik változást akarnak. Sok megszorítást, jogfosztást, alaptörvény módosítást, életszínvonal csökkenést, munkahelyek elvesztését, adóemelést, magánnyugdíj lenyúlást, közpénz herdálást, földfosztást kellett megérni végre történjen valami reménykeltő is. El kellett viselni a fülkeforradalom hazugságára való hivatkozást, a gyorsnaszádon való száguldozást Európa sallerföldjén, a baltás gyilkos kiszabadulását, a normális világ nem tetszésének a hangját a hazai politkai ámokfutás miatt, a magas ÁFA következményeit, a gazdasági visszaesést, a létbizonytalanságot. Bele kellett szokni naponta hazudnak az embernek az arcába, és ha ez nem elég még hazugnak is nevezhetik valóságát, csak azért mert nem akar olyan világban élni, ahol a szolgalelküség számít, az egyén tehetsége felett. Orbán Viktor tökélyre fejlesztette a hatalma megtartása érdekében indított harcának minden hazugságát, hűséges talpnyalói naponta zúdítják ezt a normális életre vágyók mindennapjaiba. Gátlás nélkül tör be az életek mindennapjaiba a kormányfő elmebaja, azok maga képére formálásával igyekszik elfogadtatni kifordult gondolkodását, és rákényszeríteni akaratát arra is aki nem ezt szeretné magának. Közben azért nem felejti el az őket támogatókat a közpénz terhére jóllakatni, és cinikusan még ebben is az ellenzéket okolni." Eddig Ti loptatok, most és is elveszem azt ami szerintem jár Nekem! Na jó! Kicsit többet, de ez jár Nekem!" Ebből volt már elege nagyon sok embernek, akik nem akartak egy újabb politikai térfélcseréhez statisztaként hozzájárulni, ahol pont az előző ciklus hatalomvesztése akadályozta a normális mindennapok kialakulásának lehetőségét. Valami olyat szeretne már az ember megérni, amikor nem Ő foglalkozik a politikával hanem az foglalkozik vele, és lehetőleg nem csak kihasználja üres ígéreteivel. A személyeket lehet támadni mindenhol, és minden oldalon. Hibát lehet találni mindenkiben, főleg ha cselekedni mert olyan helyzetben, ahonnan nehéz kiutat találni, és esetleg nem is mindig sikerült  legjobbat kihozni belőle. Ha azonban az ellenzéki vezetők képesek felismerni a hibákat, és ki is tudják azt javítani, nem csak ígérni, akkor meg lehet változtatni a rendszert ami eddig hibásan működött. Muszáj megtenni, de erre egyedül senki sem képes, kell hozzá türelem, megértés, és ésszerű magyarázat a tettekről, azok következményeiről, lehetőleg  az igazat mondva, még ha az fáj is egy kicsit. Ilyen rombolás után nem lesz az újjáépítés sem lemondásmentes, és egyszerű, ezt még a szomszéd tehene is tudja, ha érdekel bárkit is. 

 Az Orbán Viktor vezette rendszer képtelen a változásra, minden tette az emberek ellen van a sajátjai javára. Hazugság, lopkodás lehetőleg törvényesen amit maguknak alkotnak meg, gyűlöletkeltés, emberek egymásra uszítása a hatalom megtartása érdekében, ezeket vitte eddig sikerre a rendszere. Az ellenzéki összefogás résztvevőinek nehéz dolga lesz, a közpénzen megvásárolt brutális médiafölényük személyükben fogja őket támadni, nem lesz számukra semmi sem elfogadhatatlan, ha lejáratni kell a másikat még ha nem is felel meg a valóságnak amit visítozni fognak. Azonban hinni kell abban, valaminek a kezdete, egy másiknak a végét jelenti, ami eddig nem vezetett sehova, és nem is jött csak az üres ígéret légvárából, ahogy a tapasztalat is mutatja a trafikosnál. És ahhoz is kell valamilyen hit, nem az lesz ami eddig volt, hanem olyan valósul meg, amitől ezután csak jobb lesz.BANDITA.

Címkék: média kormány hazugság ellenzék Orbán Viktor Bajnai Mesterházy

süti beállítások módosítása