Én úgy meglepődtem mikor kiderült a kormány ismét nem tartja be amit ígért.  Most éppen ez a kínai egyetem borzolta fel a józan ész idegrendszerét, pedig abban nem történt semmi különös, csak ment a szokásos medrében a hazudozás. Fontos lenne az országnak a Diákváros, de még fontosabb hogy a…

Címkék: politika hazugság közpénz Fidesz ORBÁN VIKTOR

Orbán Viktor úgy döntött, hogy nekünk büszke magyaroknak nem kell az uniós 3 ezer milliárd forintnyi kedvezményes hitel. Nincs rá szükségünk, mert azt nem tudja tetves kormánya az országnak ellopni. Meg különben is, mi az hogy bele akar szólni valaki, akárki is mire szórja azt el a nemzet pocakos…

Címkék: hazugság lopás Fidesz Orbán Viktor

Kis ország, nagy gazemberek.

 2020.11.13. 08:02

Nem volt még egy ilyen tetves, mocskos, aljas, szemét kormánya az országnak, ami egy ember elmebaját, hataloméhségét, pitiáner bosszúját, gátlástalan harácsolását ennyire elvtelen, embertelen módon kiszolgálva cserben hagyjon egy országot, benne még a saját szavazóit is, akiket ugyanúgy átver. Csak…

Címkék: hazugság közpénz hatalom ellenzék Fidesz Kormány

Az ellenzék valóban akadályozza a kormány járvány elleni védekezésének minden lépését. Ők voltak azok a gazemberek, akik millió szám vásároltatták fürkészőkkel meg portyázókkal a maszkot, meg a tesztet, hogy aztán ott rohadjon raktáron. Ők kényszerítették a kormányt, hogy a bajba jutott…

Címkék: orbán hazugság ellenzék Fidesz Kormány

Nekem az jött le Orbán Viktor mai bejelentéséből, hogy amikor valódi ellenség támad az országban, nem olyan kitalált nagy kék plakátos fajta, egyből kisebb lesz az arca, meg nem is tudja mit kell csinálni. Lezárni, bezárni, nem menni, elhalasztani. Na ez volt minden. Meg hogy lesz pénz mindenre.…

Címkék: kormány hazugság ellenzék Fidesz ORBÁN VIKTOR

Nehéz szavakba önteni a drága, és szó szerint nagyon drága egyáltalán nem kedves miniszterelnök anyagi helyzetét. Az ország erősödik, neki meg egyre szarabbul megy. Érti ezt valaki? Sehol a családi adókedvezmény kedvező hatása, nem látszik a rezsicsökkentésen megspórolt kosztpénz megtakarítása, még…

Címkék: hazugság lopás Orbán Viktor FIDESZ

Rettegve vizsgálja a nemzet pocakos focihuszára hol kellene még változtatni a saját alaptörvényén a hatalma megtartása érdekében. Először kikiáltotta sziklaszilárdnak, azután módosított rajta már vagy négyszer. Mert közben rájött ez így nem eléggé biztos lábakon áll a…

Címkék: kormány hazugság lopás módosítás alaptörvény

FélTEK otthon, Orbán Viktor?

 2013.08.26. 16:36

A megjelent hír szerint egy újabb hónapra lezárja a magánhadseregnek nevezett TEK , Orbán Viktor háza táját. Ez nem is lenne baj, csak néha kiengedik azért a gyáva férget, és olyankor mindig valami nagy disznóság történik az országban. Amúgy sem nagyon mer már kibújni a…

Címkék: hazugság otthon védelem Orbán Viktor TEK

A kormányzati siker sztori megtorpanni látszik ha az ember azokat a számokat figyeli amelyek a nagyvilágból érkeznek hozzánk, de csak adni kell egy kis időt a kormánypárti médiakutyáknak, hamisítanak azok ebből is olyan gazdasági szabadságharcos, nemzeti önállóság ára…

Címkék: gazdaság verseny hazugság mutyi Tündérország médiakutya ORBÁN VIKTOR

Rezsi-rizsa hazai fogyasztásra.

 2013.07.07. 16:59

Orbán Viktor ismét tudott önmagát alulmúlva a szemébe hazudni mindenkinek aki képes volt végignézni az EU parlamentjében történt szétcincálását követő sajtótájékoztatót. Ezt a képességet azért nem mindenki képes elsajátítani, kell hozzá némi gátlástalanság,…

Címkék: hazugság rezsi Orbán Viktor EU médiakutya

  Eddig bírta ki az új Matolcsy György ne emeljen valamilyen adót, persze kizárólag az emberek érdekében.  Varga Mihály szenvtelen hangon jelentette be az újabb adóemelést, és ehhez egy régi trükköt alkalmazott, mert újat nem volt lehetősége kitalálni, azok a bizonyos…

Címkék: hazugság megszorítás adó Varga Mihály

A fülkeforradalmon túl, az ártéri vízen járáson innen, a szabadságharc gyorshajójának kapitányi kabinja nagyon összeszorulhatott, ezért a kiszivárgott hírek szerint kizárólag a nagysága elismerése mellett a továbbiakban egy külön épületben hozza meg nemzetmutyizó döntéseit…

Címkék: hazugság parlament mutyi rezsim Orbán Viktor

Bármilyen hosszú útra is induljon el valaki, az első lépést mindig a legnehezebb a megtenni. Most az ellenzék esetében nem azt kell nézni ki tette ezt meg, hanem azt, végre elindultak az összefogás útján, még ha nem is teljes létszámban és mindenben megegyezve. Trafikkormány…

Címkék: média kormány hazugság ellenzék Orbán Viktor Bajnai Mesterházy

Valamiért úgy érzi Orbán Viktor el kell magyaráznia ennek a szegény ország értetlen népének mennyire sikeresen vezeti a fülkeforradalom gyorsnaszádját a gaz szoci ármánykodás ellenére.A megjelent hír szerint tájékoztató füzetet állít össze a kormánykommunikációs…

Címkék: kormány hazugság konzultáció kiadvány Orbán Viktor

Lassan helyrerázódnak az inak, és nem fájnak annyira az izmok, a talpak sem égnek csak rendkívüli megterhelésnél, akkor ez azt jelenti, túl vagyunk azon a ponton amikor már nem érdemes visszafordulni.Már az indulásnál sem merült fel lehetőségként akár a megállás sem, de vannak…

Címkék: hazugság Orbán Éhségment Hír.tv

Az előző Éhségmenet óta minden résztvevő, és szimpatizáns várta a folyatatását az akkor megkezdett demonstrációnak, de ennyi időnek kellett eltelni a megvalósuláshoz.Azóta azonban csak egyre rosszabb lett a helyzet abban a két dologban amiről ez az egész figyelemfelhívás akkor…

Címkék: munka hazugság Orbán Viktor Éhségmenet Törvény

Az a jó ebben a sztoriban, annak kell kellemetlenül éreznie magát akinek szinte semmi köze ehhez az egész körülötte kialakult hisztériának, viszont rá való hivatkozással nagyon jól lehet a saját alkalmatlanságot, és valódi célt leplezni.És persze az illetőnek nem sok…

Címkék: média hazugság IMF Orbán Viktor Matolcsy Simor Varga Mihály Nemzeti Bank

Teljesen felesleges lenne egy újabb hazugságot leleplezni ebből a tákolmány körüli katyvaszból.Majd a mindenféle jogászok, jogvédők elküzdögetnek még vele, kiemelve annak demokrácia ellenes hatásait, és minden jogtiprást ami ezzel jár.A parlamenti kétharmaddal rendelkező…

Címkék: kormány hazugság regisztráció frakció alaptörvény Orbán Viktor

Nem lehet összehasonlítani a két szervezet, és nem is kell ezt megtenni, de a mindenféle média világában nem árt azzal tisztában lenni,még az arcrezdülésből, és a félmondatokból is lehet következtetéseket levonni, és ezeket sikerül félre is magyarázni, ha éppen valakinek…

Címkék: média kormány hazugság ellenzék Orbán Viktor MILLA Békamenet

2012.10.11. Az Egyenes Beszéd vendége volt Kónya Péter, a Szolidaritás Mozgalom vezetője, és azt találta mondani nagyon helyesen, az október 23.-ai Clark Ádám téri tüntetésre várja a pártok szimpatizánsait, politikusait, tagjait, és hozhatja magával mindenki a logóját,…

Címkék: hazugság kormánypárt cövek Szolidaritás Kónya Péter MILLA PÁRT CIVIL Békamenet

Valahogy mindig sikerült az élet azon oldalán landolnom, ahol valódi munkával kellett megkeresnem a mindennapi élethez szükséges dolgok anyagi fedezetét. Ez volt kétkezi, fekete, beosztotti, gürizős, éjszakázós, nyakkendős, munkanélküli melletti, jövedelem kifizetése nélküli,…

Címkék: munka kormány hazugság szóvivő frakció Fidesz Orbán Viktor

És még mondja azt valaki, a kormánypárt vezetője már nem tud újat és nagyobbat hazudni a napi elbaltázott politikája fényesítésére. A múlt héten azért történtek érdekes dolgok minden a területen akár kül, és akár belpolitikában,de az ideiglenesen hatalmon levő kormányfő…

Címkék: hazugság sajtószabadság IMF Orbán Viktor Magyar Nemzet Munkahely

Az is megdöbbentő, ha másik ország nemzeti lobogóját látom égni valamelyik hírcsatorna felvételén, de most egy magyar zászlót mutat a képernyő amit a földre dobnak,megtaposnak, felgyújtanak,és körülötte emberek ünneplik az elhamvadását.Valahogy nem igazán tud érdekelni a…

Címkék: hazugság Orbán Viktor Kormány Örményország Gyilkos

Nehéz meghatározni azt az időpontot amikor azt lehet mondani valakire most nagyobb fenyegetettségben van, mint addig volt.Orbán Viktor esetében ezt még nehezebb meghatározni, hiszen hatalomra kerülése óta gyakorlatilag egyre nagyobb veszélyben van a puszta léte, ahogy sorban kiderültek…

Címkék: kormány hazugság Orbán TEK Pintér Opera

Elég rossz dolog lehet most számodra, bár nem szokatlan, és rutinos dolog, de miután a kis droidod könnyelműen más területre irányítottad a hazugságaid terjesztésére, most neked kell ezt is állandóan megtenned  a saját nevedben! Valld, be,azért könnyebb volt a kisgyereket…

Címkék: hazugság ellenzék Orbán Viktor Fideszgyarmat

süti beállítások módosítása