Egy egyszerű kérdést intézett az Együtt-PM politikusa, Dorosz Dávid a belügyminiszterhez. “Magyarázzon már el legyen szíves néhány furcsaságot a korábban eladott biztonsági cégével kapcsolatban miniszter úr!” A kapott válasz már szinte előre borítékolható, és tartalmazni fog minden olyan elemet, ami szerint ma egy kormánypárti politikus hülyének tud nézni maga körül mindenkit. De valószínűleg még ezen is túl fog menni sértődöttségében a vagyonvédelem simicskája, Pintér Sándor, a kerek visszautasításon túl egy részletes magyarázat lesz a jelenlegi kormánypárti vállalkozások törvényes védelméről,(ez lehet utólag megszavazott is),a szabad versenyről, az érdekek összeférhetetlenségéről. Lesz benne olyan tartalom, mint a miniszter úr személyes jó híre, annak védelme egy egész minisztériumi sajtóosztály részéről, hozzá lesz fűzve némi kioktatás is a jelenlegi kétharmad sérthetetlenségéről, utalás egy büntetőeljárás megindításáról a kérdező irányába, meg ehhez hasonló nyalánkságok. Egyenes válasz, vagy valóságos az biztos nem lesz erre a kérdésre.
Végül is válaszolhat, amit akar, ha egyáltalán bármire is hajlandó ebben a kérdésben nyilatkozni Pintér Sándor, a hozzáértő, de csak a jelenlegi politikát figyelők számára ez sem lesz más, mint egy újabb bizonyíték arra, hogyan is gondolja jelenleg a kormánypárt a tisztességes magyarázatot a mindennapokban. Nem lesz abban semmi meglepő, ha szemrebbenés nélkül fognak hazudni ebben a kérdésben is, végül is ehhez a gyakorlathoz igazították a saját aljasságuk eltakarásának minden lépését. Pintér Sándor nem egy grál lovag, jelleme nagyon jól illik a kormány érdekeinek érvényt szerző politika mindennapjaiba. Pedig ha egyszer tanúvallomást kell tennie a vagyonszerzésének a körülményeiről, és ezt nem a jelenlegi ügyészség teszi fel neki, akinek vezetőjével lehet kártyapartneri a viszonya, vajon mivel fogja kezdeni? Talán csak nem azzal, a cége abban a nyóc évben erősödött meg, amikor a szocialista kormányok eladták az országot a multiknak, és a bankoknak? Kik is voltak akkor az ügyfelei között? Ja, multik, és bankok. Lehet ezért is adta el az egész céget, és vonult be a minisztériumba, mert nem bírta elviselni az onnan beáramló százmilliókat. Mert ugye ismét pozícióba került a nem fülkeforradalom kétharmados, eddig ötször módisított alaptörvényébe. Ebben az esetben is érthető lenne ha eladja a cégét az összeférhetetlenség dumájával, mégis csak adni kell a látszatra egy olyan kormány tagjaként, ahol a baltás gyilkos eladásából akarja megtartani a költségvetési egyensúlyt tündérország pöttykutatója, a magánnyugdíj eltapsolása után.
De lehetett számos egyéb oka is az eladásnak, és annak is, kinek kell a vásárlónak lenni. Mert a vagyonvédelem azon területek egyikéhez tartozik, ahol az alvállakozói láncon nagyon ügyesen ki lehet kerülni az adófizetési kötelezettséget. Így valószínűleg ezért is esett a választás a 2000-es évek APEH elnökhelyettesének a személyére, aki mellesleg a jelenlegi közgépesített közpénzlenyúlás nagymesterének volt akkoriban a jobb keze. Sok hosszú bájtos éjszakát kellett együtt tölteni ilyen megbízható személy kiválasztásával aki majd egyszer méltó egy ilyen cég megvásárlására, miközben az első Orbán kormány Kaya Ibrahimját mosták tisztára Simicska felügyelettel a központi szerveren. Ilyen előélettel még a szakmai múlt is háttérbe szorul Kántor Tibor esetében, meg a vásárlási összeg is biztos rendelkezésre áll, legalábbis papíron. Mert miért is ne lehetne valakinek egy jó üzletre hirtelen egy milliárd forintja? Főleg ha már ebből van ötmillió a gyorsan megalakult vállalkozásában, ami mint vásárló jelentkezik. A maradék előteremtése már gyerekjáték, hiszen mindenki annyit ér, amennyije van, vagy amiről nem beszél honnan is lett neki ennyi. Ahogy a cég további fejlődése is könnyűnek ígérkezik ilyen sikeres előélet után amit a bankok és a multik adtak neki, a folyamatos fejlődés kizárólag szakmai működés segítségével ível egyre magasabbra. Semmi köze nincs a megbízások elnyerésének a belügyminiszter személyének, az önkormányzatok pusztán a tiszta versenyben benyújtott pályázatok során szerzett információk alapján döntenek a nyertesről, ha a vagyonvédelmükről van szó. Nincs semmi a háttérben, nem irányítja senki a kezüket jó tanácsokkal a kiválasztásnál. A Nagybani piac, mint magáncég sem a folyamatos ellenőrzés miatt vált vagyonvédelmet, és nem azért mert Budai Gyula sokszor védi a magyar árut mindenféle hivatali ellenőrzéssel egybekötve. Dehogy is! Ezek mind törvényesek, és szabályosak. Mindenki más meg nemzetáruló, ha arra gondol valami nem fasza dolog történik a háttérben.
Az a nagy igazság ebben az estben is, és sok más dologban , ami jelenleg a kormányhoz közeli emberkék zsebében történik, tök felesleges minden magyarázat. Lehet nyócévezni, bukott baloldalozni, libázni, az embereknek megpróbálni bármilyen hazugságot beadni. Lehet magyarázkodni, utólag törvényekkel tisztára mosni a saját érdeket, a lopás és csalás mindenképpen az marad ami. Az ilyen nagyüzemi módszer bevezetésében az egyéni boldogulásban pártszimpátia alapján Fidesz kormány maradandót alkotott, még ha igyekszik elrejteni a látszatot, akkor is. Van olyan része az emberi elmének, amit nem lehet megtévesztéssel, és alaptörvény módosítással meggyőzni, és ez a saját szem, és a tapasztalat a mindennapokban. BANDITA.

Címkék: mutyi vagyonvédelem hazudik Pintér Sándor Dorosz Dávid CBSZ

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr825528927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DezInf 2013.09.23. 08:48:49

Értetlen egy poszter!

Jön a hatodik zalaptörvény módosítás, a fidexmaffia kétszáz évre büntetlenséget kap, zügyészség meg zadóhivatal addig nem vizsgálhatja a működésüket. Akinek meg nem teccik a zalaptörvény gránitszilárdságú módosítása és kekeckedik az 20-50 év közötti letöltendővel büntetendő.
Egyébb kérdés ?

A következő kérdést a hatóság már súlyosbító körülményként fogja értelmezni :)

DezInf 2013.09.23. 09:05:00

@DezInf:

Javítom : súlyosító, mostanság ezt a terminológiát használják:)

hátmármindennicknévfoglalt 2013.09.23. 09:13:39

Biztos tudomásom van róla, hogy a szicíliai maffia sírva könyörög a magyar receptért...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.09.23. 09:32:26

Nem a posthoz, hanem a formázásához szólok hozzá. Mondd, posztoló, ki csinálta neked ezt az áttekinthetetlen formát?

Az egy dolog, hogy a jobboldali hasáb bullet-jei belelógnak a post sorainak végébe (Chrome és Firefox) vagy a post sorai elé kerülnek (Opera).

Még rosszabb, hogy a post szövegében az új bekezdéseket sem indent, sem megnövelt sortávolság (CSS margin-top) nem jelzi. Kétoldali sorkizárás esetén még többnyire felismerhető lenne az új bekezdés, de balra sorkizárt bekezdéseknél (ami önmagában rendben lenne) ez sem megy. Legalább az egyiket használd, mert így összefolynak a bekezdések, az egész szöveg egy nagy katyvasznak tűnik.

A tartalomhoz sajnos nem tudok hozzászólni, mert nem volt idegem végigolvasni, pedig érdekesnek tűnik.

Lencsés István 2013.09.23. 09:54:08

" .... “Magyarázzon már el legyen szíves néhány furcsaságot a korábban eladott biztonsági cégével kapcsolatban miniszter úr!” .... " Közötök hozzá semmi , pláne fosva ....

Parajpuding 2013.09.23. 09:59:05

Minden értelmes magyar ember számára teljesen világos és látható a posztban leírt jelenség. Ezt mi tudjuk. A baj ott van, hogy kevesen vagyunk, a buta és/vagy aljas emberből viszont túl sok van. Ez utóbbiak közé sorolható mindenki, aki az elmúlt 3 év fényében még mindig a fideszt támogatja. Hiába no, sajnos nagy a fideszorkok serege. A magyar inkább ez a típus genetikailag.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.23. 10:19:35

@hátmármindennicknévfoglalt: Miért, Berlusconi másik maffiacsaládhoz tartozik, nem a Cosa Nostrához?

fda 2013.09.23. 10:25:30

csak én nem értem, miről szólt a poszt?

Amatőr 2013.09.23. 10:26:59

@hátmármindennicknévfoglalt: Bizony, bizony, ez a negyedszázad sok mindent produkált.
Egy szép hétfő délben az egész bagázsra rádőlhetne a parlament!
Megérné!

fda 2013.09.23. 10:29:51

@Parajpuding: "a buta és/vagy aljas emberből viszont túl sok van"

Még az a szerencse, hogy a mai ellenzék (mszp és társai) évtizedek óta a nagy gondolkodókat gyűjtötte maga köré, érdemes csak a mostani kampánybeszédeiket is figyelni, mindig is a társadalom gondolkodó elitjét fogta össze, és persze nincs közöttük egyetlen ember sem, akire az utóbbi fél évszázadban bármi rosszat mondhatnánk bárki is.

tucano 2013.09.23. 10:34:54

@Online Távmunkás: nem, az ő buktái már akkor a SCU-hoz és a N'dranghetához kötődtek inkább(kurvák, kokain), viszont most mégis a Cosa Nostra-s védelmi pénzek derültek ki. Országos befolyású politikus, na.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.23. 10:38:19

@átlátó: mármint ott jön a válasz?!

lehet. :D:D

tobias2 2013.09.23. 10:38:35

@Lencsés István: Köszönjük! Üdvözlet a messzi távolból, Hüvelyes úr!

Larry Silverstein 2013.09.23. 10:40:09

A szövegtagolást minden középiskolát végzett irodista asszisztens ismeri, a poszter nem.

A szövegnek sincs se füle, se farka.

CSENDES 2013.09.23. 10:46:24

@Larry Silverstein: "A szövegnek sincs se füle, se farka."
Ez igaz. Mondjuk legalább ennyi igaz.A szövegnek van ugyanis eleje és van vége, továbbá tartalma. Na ez utóbbihoz lehetne hozzászólni.

2013.09.23. 10:51:02

Azt hiszem, a pintérrel ez a lehető legkisebb baj, ami csak van, a többi a zigentiszelt szélballibet nem nagyon tudja izgatni, sőt, azt hiszem, még tapsolnak is görényi elvtárs és a zelnyomott mélyszegíny kisebbség legjobb barátjának.

tingli-tangli 2013.09.23. 10:53:31

Stilisztikailag látszik, hogy az író kezét az indulat vezette. Amúgy meg igaza van. Bár lehet, hogy Pintér az elmúttnyócévben beépített ember volt, hogy bomlassza a gyurcsányizmust. Ha igen, akkor jó munkát végzett. Szegény biztonsági őrök helyzetével viszont azóta sem foglalkozik senki, lehet, hogy félévente más cégnél dolgoznak gyalázatos órabérért, rengeteg órát, de sajnos erre viktornak nincs rálátása. Úgy gondolja, jó kezekben vannak.

Lencsés István 2013.09.23. 10:56:16

@tobias2: Aki azért viccelődik más nevével , mert neki nincs az szánalmas ....

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.09.23. 11:09:59

@CSENDES: Neki nem szokása, ha az elvtársaknak a pártban nagyon kínos a tartalom, akkor Silverstein formai és egyéb okokra hivatkozva meg sem szólal inkább.

Vajon van ilyen netes fidesztrolloktatás, ahol ezt tanítják, mert Blogger Géza is újabban azt csinálja, hogy beleköt/nem fogadja el a forrást.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.09.23. 11:11:15

@ekszvájzed: Pintérhez mégis hogy jön a burkolt cigányozás?

délioldal 2013.09.23. 11:15:02

Hajrá Pisti, mondd meg nekik! Üsd, vágd, ne kíméld!

CSENDES 2013.09.23. 11:23:43

@stark (a fideszre szavaztam 2010ben): Nem, szerintem nem győznek újabb és újabb nick-et gyártani. A stílus meg marad. Gejzának meg mindig ez volt az eszköze.

vittore 2013.09.23. 11:23:57

Az elmúlt pár hétben volt két esemény amikor a fidesz bértrollnokok mélyen kushadtak, esélyük sem volt védeni a védhetetlent. Most is csak annyi telik tőlük, hogy releváns hozzászólások híján terelnek. Húzzatok bele srácok, ez így kevés lesz.

2013.09.23. 11:24:59

@stark (a fideszre szavaztam 2010ben):

Burkoltam volna? Hát ha neked ez csak burkolás, akkor jópofi vagy. Én meg, ezt add össze, a szadeszre szavaztam 1994-ben, (s azóta se voltam választani) és mára már többek között épp ezért tartok itt :)))

Két hét alatt meg rend van, úgy jön. És véres fejű, félig agyonvert dédmama-korú nénik, meg fityeszes polgik megbecstelenített lányai, meg a széjjelvagdalt és kibelezett elektromos hálózatok, és az utcán tömegben árult szajré, meg zsenge lyányka, hát úgy jön.

A három millió traffipax országa, hát ez van.

A görényit már meg se említed, mit is burkolok vele, pedig ő aztán sokkal jobban be van burkolva ... :)))

kifordított nagyanyó 2013.09.23. 11:28:51

Azért elég merész dolog pintértől ilyet kérdezni.
Még a végén "baleset" érheti az embert...

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2013.09.23. 11:34:30

Kedves Posztoló! Múltkor is írtál egy posztot a Budai(dinnyés)-Pintér-Nagybani Piac témakörben. Már ott is leírtam, hogy a CIVIL kb. 10 éve őrzi a Nagybanit, hol egyedül, hol mint legutóbb mással - AS - megosztva. /Tehát nem a Budai ténykedése juttatta Pintért a nagybanira. Jól hangzik az összeesküvési elméleted, DE NEM IGAZ! Nem tetszik nekem Budai ténykedése, de maradjunk már a tényeknél! Amihez nincs köze Budainak, ahhoz nincs köze! 10 éve még sehol se volt Budai és a Civil már akkor a nagybanin őrzött!/Ha a Pintér az egyik kedvenc témád - szíved joga - nézzél már utána néhány dolognak!

Pócz 2013.09.23. 11:45:10

Tisztelt Mindenki !
Nem az a kérdés, hogy kicsoda Ő, és mit-miket csinált esetleg törvénytelenül, sőt még az sem kérdéses, hogy mennyi a jövedelme, és az miből keletkezett. Ő ugyanis minden fillérrel el tud számolni amióta legelőször leszerelt a honi rendőrségtől. Ő az az ember, aki mindíg tudja, amit és akiről tudnia kell, s ez a túlélés igen magas szintű taktikája, amit már évezredek óta művelnek az emberek. Ő egy olyan ragadozó az emberei állatkertben, akit szabadon engedtek-garázdálkodni, és a helyzetét jól ki is -tudja-használni. Pletykál mindenki a különös ügyleteiről, az alvilági kapcsolatairól, meg effélékről. Rajta kívül még hány ilyen kaliberű ember lehet ebben az országban ? Talán 100, talán 1000 ? Nem lehet tudni, pedig akadnak szép számmal.Hogyan lehetett belügyér-talán meg kellene kérdezni Őt, mert biztosan elmagyarázza, ahogyan az idézett Berlusconi is megtette, de Olaszorszában talán más tollal írják a demokrácia könyveit, mint nálunk. A világon egyébként minden országban vannak ilyen emberek, akik hatalmat, pozíciót, büntetlenséget kapnak, tehát csodálkozniuk nem kellene. HANEM MINDENKI AKI NEM A JOBBOLDAL SZIMPATIZÁNSA HÚZZA MEG MAGÁT, AMÍG VAN LUK AZON A BIZONYOS TESTRÉSZÉN, MERT JÖVŐ ÉV MÁJUSA UTÁN JÖN A FEKETE LEVES A BALOSOKNAK-OSZT JÓNAPOT.
Ne akarjon senki rosszat a másiknak, ahogyan teszik ezt a jobboldali érzelmű agymosott ,és valamiképpen jólétben tengődő egyenrangúak.Talán Ők az igazi elvtársak-az összefogásukból, az elvhűségükből legalábbis ez derül ki. Nem úgy, mint a mai széthúzó ellenzék, akik sajnos csak célorientált kritikákkal próbálják a gumicsonton rágódó baloldali embereket még rágósabb gumicukorral kiábrándítani a politikából.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2013.09.23. 11:48:42

Még annyit, hogy a Civil nem most a 3 év alatt lett nagy cég. Lehet őket köpködni, de nem egy rossz cég. Ahogy az ellenpólus, az In-kal se rossz cég.
Ami a vagyonvédelemben évek, évtizedek óta zajlik, az a leképeződése az országban zajló folyamatoknak. DE ahogy elnézem, ez így van más ágazatokban is.

Pócz 2013.09.23. 11:51:55

@EdinaEdina: El a kezekkel Budai elvtárstól-ne bántsák azt a talpig becsületes úriembert. Nem is fordulhat meg senki fejében, hogy a jelenlegi kormány jolly-jokere egy ilyen akcióban részt tudna venni. Nézzék meg milyen nyílt tekintetű, egyenes hazafi.Egy ilyen ember, aki a drága idejét nem kímélte akkor sem, amikor elszámoltatási kormánybiztosként üldözte azokat a bűnözésre hajlamos baloldaliakat, hát még most, amikor rendbe fogja tenni az ország mezőgazdaságát. Hagyjatok neki egy kis időt, és csodákat tesz.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2013.09.23. 12:01:12

@Pócz: Persze, lehet gyártani az összeesküvési elméleteiteket Budai-Civil ügyben! Ezzel csak 1 gond van - igaz az elég nagy -, hogy az összeesküvési elméletetek nem igaz! A Civil kb. 10 éve már ott van a nagybanin, hol másokkal osztozva őriz, hol egyedül. 10 éve hol volt Budai? Az ilyen összeesküvési elméletekkel nevetségessé teszik magatokat, eltávolítjátok magatokat az embereket.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.09.23. 12:01:31

Pintér 'Kéthét' Sándor ténykedésével kapcsolatosan nem tűrök semmilyen kritikát!

Elvégre ő volt az egyetlen belügyminiszter, aki szabadidejében is tette a dolgát. Senki más nem jelent meg hazafelé a minisztériumból az otthonával tök ellentétes irányban egy zsákutcában folyó helyszínelésen, .....

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.09.23. 12:06:35

Közrendőrből milliárdos pár év alatt, tisztességes munkával, majd kedvezményes nyugdíjasként belügyminiszteri fizetéssel PINTÉR SÁNDOR FÉLE ÉLETPÁLYAMODELlT MINDEN RENDŐRNEK!

tom28 2013.09.23. 12:14:39

@A seggszájú Zsigó Baja szégyene, kuss Bajáról!: Azért hülyézik le a rendőröket nap mint nap mert nem tudják a Pintért követni. Sem karrierben, sem pedig forró nyomon...

Szalacsi_Dezső 2013.09.23. 12:21:08

na, de mi volt a kérdés?

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2013.09.23. 12:25:59

@EdinaEdina: bocs, a helyesírási hibákért! :) Sietve gépeltem...

2013.09.23. 12:29:49

@Pócz:

Tisztelt Pócz.

Az általam fentebb a sintér pándor haverjaiként ill. puszipajtásaiként megemlítettek aztán valóban a "jobb" oldal szívvel lélekkel elkötelezett, és ön szerint is igaz hazafiúsággal bíró, abszolúte nem "bal" oldali szimpatizánsai. Nemde?

lutria 2013.09.23. 12:46:15

Nem fogok csodálkozni ha egy esetleges kormányváltás után kiderülne hogy ismét Pintér Sándor nevére került a cég,persze a hivatalos indoklás szerint úgy hogy "visszavásárolta"...

global001 2013.09.23. 12:48:02

@Lencsés István: Van hozzá köze a népnek!

Nehogy már egy korrupt bűnöző legyen a belügyminiszter !!

Bár itt Abszurdisztánban ha egy fél analfabéta lehetett k.elnök ... :))

Mi ez, ha nem a lehetőségek országa ??

global001 2013.09.23. 12:50:03

@Lencsés István:

" .... “Magyarázzon már el legyen szíves néhány furcsaságot a korábban eladott biztonsági cégével kapcsolatban miniszter úr!” .... " Közötök hozzá semmi , pláne fosva .... "

Gondolom gyúrcsány, kóka, meg veress céginél is ez volt a véleményed ...

Mert Ti fideszbirkák nagyon kényesek vagytok a kettős mércére ... :))

nnnnnnnn 2013.09.23. 12:57:55

milyen fura hogy nincs az indexen blog arról, hogy elbuktátok a hétvégi választást, hehe.

Sztavrosz_ (törölt) 2013.09.23. 13:10:08

@$$$=$$$: Inkább az a fura hogy a KÖZtévén nincs trafikhír. Soha nem is volt.. A megszokott nacionalista hamisítás/sunnyogás. pfejj

komplikato 2013.09.23. 13:11:43

@Parajpuding: Egy fenét. Nem az a baj, hogy kevesen tudják, nem. Sokan tudják.
A baj azokkal van akik vállat vonnak, mert megszokták és azokkal akik meg helyeslik is.

csak egy néző 2013.09.23. 13:21:17

@$$$=$$$: Komám itt a lehetőség.
Lehet jelentkezni Baján Kovács Csaba Tescós biztonsági őr és fityeszes képviselő hamarosan induló vagyonőr képző tánfolyamára. Fidióta előélet előny.

komplikato 2013.09.23. 13:22:36

@Larry Silverstein: OFF: Most vagy nem ért rá megnézni a blog írója (írói?) a blogot több féle böngészővel (mondjuk IE alatt is borzasztó), vagy ennyire igénytelenek és/vagy nem állították be a blog jellemzőiben ...

Vagy a B verzió, hogy tableten csinálják és nem jutott eszükbe PC-n nézegetni, mert ma ez a menő.

Pintérnél meg tényleg érdekes amit a cégeivel kavar, de engem jobban érdekelne élete azon szakasza, amikor az olajszőkítés volt a menő és amikor sűrűn haltak meg a témában idézett szemtanúk és/vagy kussoltak be hirtelen.

Szelid sunmalac 2013.09.23. 13:56:00

@csak egy néző: Vagyonor?! O? Na ne rohogtess! Par honapja felvetettem, hogy akkor talalkozzunk eloben. Szepen megbeszeltuk az idot, helyszint, meg azt is megadta, hogy milyen poloban lesz! Ultem ott jo masfel orat, hogy hatha felbukkan eme bator hos! Szerinted egy ilyen gyava ferget felveszenek barmilyen ornek, megha fidiota is?

DezInf 2013.09.23. 16:35:40

@$$$=$$$:

Zavar volt az erőben?
Kitértél egy kihívás elől?
Nawazze, hogy mik vannak:)

Még mindig jobb mint ha megkeresnének:)))

Bevallom én mindent szakemberre bízok, nehogy má picok mennni köröm alá :D

Cinkes 2013.09.23. 16:39:12

@$$$=$$$: haver te még ahhoz is hülye vagy, hogy megtaláld...

DezInf 2013.09.23. 16:45:26

@Lencsés István:

piftike te nejlonhüjjjjjeeee

semmihe se értesz de mindenről határozott fidióta véleményed van
az a sportkommutátori dipilomád amit az ecserin vetté két zsák kolompéré az nem jogosít fel arra hogy mindenhő érccsé

még a nőgyógyász szakvéleminyít is megkérdőjelezed te fidexidijóta
oszt nőt közerő a születésed óta nem láttá

nem polihisztor vagy hanem poliészter

a merkaptán meg szerinted nem létezik
amúgy jártá iskolába vagy eleve péknek születté
kár hogy hozzájutottá egy helyesbejírási kéziszótárho mer azóta még fidexnyelvtannácija is letté

semmilyen sírásjelet nem érdemelsz te alájavaló oszt ponty

válaszoni meg ne merészejjj mee betuszakollak abba a helyre szótáradba oszt rádzárom a lakatot

érted vagy rajzojjam lee nekijed te cseresznyételen

nehogy asziggyed má hogy nem szeretünk csak sajnálunk .... na jó semmi köntörfal nem szeretünk oszt kész

innénmondok 2013.09.23. 18:12:19

majcsak banditázkodsz azán elvisznek aztán jol eltünsz vagy kilövetik a szemedet.
nemjo kukoricázni mafiasokkal he!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.09.23. 19:25:59

@DezInf:
:))
Mert olyan izék vagytok, meg előítéletesek... Csak mert Ő A LENCSÉS!

DezInf 2013.09.24. 07:07:51

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Bevallom, piftikeee fóbijám van:)
Olyan fidijóta ez aki mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Végtelen ostobasága mellett csak a szorgalma hatalmasabb:)
Már tövig kopott a nyelve, de akkor is nyomatja:)))

Pócz 2013.09.24. 12:35:14

@ekszvájzed: Pardon, de azt gondolom erről, hogy ezek az emberek teljesen mindegy, kinek a szimpatizánsai, mert ők csak egyféle oldal hívei, s ez az oldal a money side, ami azért gusztustalan, mert sajnos nekik minden mindegy, csak a zsebük dagadjon.

Lencsés István 2013.09.25. 09:06:45

@global001: Nincs hozzá köze . Nem korrupt , pláne nem bűnöző .... Ez MAGYARORSZÁG . Ilyen nincs , hogy . : " .... Abszurdisztán .... " . Minden ország a lehetőségek országa , lehetőségek nélkül nem lenne élet . Ilyen sincs , hogy . : " .... gyúrcsány , veress , fideszbirkák .... " . Amúgy tudom kikről írsz , csak hibásan , bár ezen nem csodálkozom . Ők eladták az országot , meg loptak , PINTÉR viszont csak jót tesz az országért .

@DezInf: A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság . Sokkal több mindenhez értek mint te . Nem véleményem , hanem tényem van , van különbség . Diplomát nem lehet venni . Menyasszonyom van , szóval ezt IS bebuktad . :) ;) :D Jártam iskolába , azért van diplomám IS . Nem vagyok " .... pitike .... " , azaz tanulj meg olvasni . Ilyenek nincsenek , hogy . : " .... nejlonhüjjjjjeeee , fidióta , sportkommutátori , vetté , kolompéré , mindenhő , érccsé, szakvéleminyít, fidexidijóta , oszt , kőzerő , láttá , jártá , születté , hozzájutottá , helyesbejírási kéziszótárho mer , fidexnyelvtannácija, letté , merészejjj mee , rajzojjam lee nekijed , cseresznyételen , asziggyed má .... " , azaz tanulj meg írni IS .

csak egy néző 2013.09.25. 10:02:21

FIGYELEM !
Lencsis Pityuval nem vitatkozni!
Neki "tényei" vannak!!!!!!!!

Pócz 2013.11.10. 20:36:17

@ekszvájzed: Igaz minden egyes szavaés a mögötte sejlő gondolatai is-szerintem.
süti beállítások módosítása