Ismét elindul a Békemenet. De hogy ne legyen céltalan, már azt is tudják hova viszik, a közpénzen kibérelt buszokkal telerakott reszicsökkentőket. Orbán Viktor, a nemzet kisvasutas focihuszára beszédet mond a Hősök terén, így biztosan nem hagyják ki majd ezt a látnivalót. Előtte azért majd békét hirdetnek a 2006-os Gyurcsány koporsók árnyékában, és felszólítanak minden rendes Horthy szobor avatót, ne álljanak a gyilkos szocik pártjára. Megszakítanak minden kapcsolatot a maffiabaloldallal, végül is van nekik saját közgépük, igaz, csak alig húsz százalékban. A létszámukkal sem lesz gond, a belügyminisztérium úgyis jelentősen felkerekíti majd azt. Mert azért az mégsem járja, kevesen védjék meg a szobordöntés tökön rúgásának érzésével még mindig kínlódó vezérüket. Az meg azért van annyira gyáva ne utasítson vissza egy ilyen “önkéntesen” szerveződött védelmet a maga számára, ha már annyi közpénzt adott a szervezők megélhetésére. Még mindig olcsóbb, és jobban lehet belőle hazudni, mint kisvonat páncélkocsijában gubbasztva, menekülni a saját stadion öltözőjébe.
Az ellenzék is tüntetést szervez erre a napra. Itt is lesznek beszédek, ide is jönnek emberek. Nem menetben érkeznek a résztvevők, csak olyan egyszerűen, saját költségen. Nem azért mennek, mert erre vannak szervezve, csak szeretnének normálisan, valódi békében megélni az országukban. Nem akarnak harcolni senkivel, se a rezsivel, sem a normális élet valóságával, mert manapság az most csak abból áll, ami nemzeti. Nem akarnak vak komondoron átesni, mert nem szülnek elég gyereket. Nem akarnak, csak beszélni a munkáról, azt végezni szeretnék. Nem akarnak részt venni a nem megszorítás áthárított adóemelésében. Nem akarnak olyan trafikban vásárolni, ahol utólag megemelt hasznot fizetnek. Nem akarnak olyan földet művelni, ami előtte az ő bérletük volt, de most valami műkörmös tereli rajta a hasznot a saját zsebébe. Nem akarnak olyan fizetésemelést, ami után kevesebb marad a zsebben, és többet is kell érte dolgozni. Nem akarnak szabadságharcos gyorsnaszádon kokit osztani, és nem akarnak baltás gyilkost sem szabadon engedni. Nem akarnak sok mindent, de azt főleg nem, naponta hazudjanak neki tündérország jólétéről.
Ennek a napnak az ünnepről kellene szólni. Nem kell az ellenzéknek és a kormánynak együtt koszorúzni, de nem is kellene ezt a napot háborúvá változtatni. Főleg nem a számokévá. Mert ez most arról fog szólni. Az ellenzéki vezetők végre belátták, és meghallották mit akarnak a sokszor módosított alaptörvénnyel nem egyetértők. Összegyűlnek egy helyen, közösen. Nem kell mindenben egyetérteniük a résztvevőknek, de most erőt kell mutatniuk, mert a kormány is erre készül. És azért kormányoldalon van olyan segítség, amiből az ellenzék nem használhat semmit, sőt csak résztvevője lehet majd egy újabb hazugságnak. Meg kell ezért mutatni, egyrészt saját magának az ellenzéki oldalnak, vannak elegen a változást akarók. És az sem ártana, ha ezt valamilyen szinten be is tudná majd bizonyítani a későbbiekben az jelenlegi ellenzék. Az sem baj, ha a magasból jön majd az összehasonlítás. Mert a kormányoldalban nem lesz annyi gátlás, vagy habozás, ismét kitaláljanak egy valótlan számot maguk mellett. Aki még emlékszik a tavalyi Kossuth téri piknikjükre, az láthatta, még a villamos forgalmat sem kellett akkor sokáig leállítani. Ez azonban nem zavarta őket a résztvevők számának megállapításánál. Vagy a tér tényleges befogadóképességénél. Elég a milliárdot köztévében elszóró matekzsenijükre gondolni, aki 2002-ben már megállapított egy létszámot a Kossuth téren, és máris tudja mindenki milyen támogatottságot hoznak ki maguk mellett. A Hősök terén is meg fognak valósítani egy ilyen számadatot, még ha ezért akár tíz békemenetesnek is kell egymás nyakába állnia. Mert számukra ez is csak egy újabb harc lesz, igaz, most is a valóság ellen fog szólni minden tényük.
Lassan fel kell fogni az ellenzéki vezetőknek is, van olyan dolog, amit muszáj megtenni. Muszáj az ellenzéknek összefogni a mutyisok ellen, és nem csak ennek a lehetőséget kell az emberek szeme előtt lebegtetni. Muszáj ezt a szemét, mocskos, tolvaj bandát elzavarni a nagy büdös fenébe. Főleg azokat, akik lehetővé tették Orbán Viktor gyerekkori álmának megvalósulását a saját stadionról. Most már saját vasúttal együtt. Muszáj az országot rendbe rakni, ami most kicsit zilált, megosztott, elszegényedett. Nem kell ígérni semmi olyat, ami most is ide vezetett, hiszen az csak üres fecsegés. De szakszerű, egyszerű, és főleg valós magyarázattal meg lehet tenni azokat a kényszerű lépéseket, amelyek egy jobb jövő felé mutatnak. Azt is tudni kell mindenkinek, ez nem lesz egyszerű, vagy könnyű. Lehet nem lesz annyira nemzeti, de magyar mindenképpen. BANDITA.

Címkék: kormány tüntetés mutyi hazudik békemenet

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr25557183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.08. 17:49:37

A választási kampány harc, miért lenne más? Ez mindig pszichológiai hadviselés, s elsősorban a médiákban zajlik, nem az utcán. Az utcára úgyis csak a kemény mag legkeményebb része megy el, s a választásokat nem ők döntik el. A lényeg az utca prezentálása a médiákban és az ez által kifejtett hatás a passzívabb hívekre, valamint a bizonytalanokra. Aki ezt játékot megnyeri, az a választásokat is megnyeri.
süti beállítások módosítása