Tömény hányinger kerülgeti a bérből és fizetésből élő keményen dolgozó kisembert, mikor a nemzet első számú tolvaját hallja a munkáról beszélni. Nagyon pofon tudná verni Orbán Viktort a józan eszét használó mikor az mindenféle sajtótájékoztatón kiejteni a száján a melóval kapcsolatos meglátásait. Hiszen a törvények is, olyan mint az újnak nevezett munka törvény amelyet megalkotott a munkavállaló ellen a kormánypárt már eléggé nyilvánvalóvá tehette mindenki számára, mennyire nem érdekli ma a hatalmat gyakorlót a bérből és fizetésből való megélés nehézségei.

 

Végül is miért is kellene hogy Orbán Viktort érdekelje melót végző élete? Neki elég az, ha befizeti az adóját ha van neki miből akkor abból, ha meg nincs neki akkor ahogy akarja, utána azt majd ő szép okosan szétosztja a maga és az udvartartása kedvére. Épülnek belőle szép stadionok jó drágán, a kórházak meg az iskolák ott rohadjanak meg ahol vannak. Kap belőle a közbeszerzések keresztül aki Orbán Viktor szerint megérdemli, csak adja le neki a megfelelő százalékot, akkor nem baj ha magasan túl is árazza a pályázatot amivel egyedül visz minden pénzt a közösből. Még az sem baj ha az így nyert munkát nem végzi el rendesen akinek ez lenne a dolga, a haszon zsebben van nyomtalanul a többiről meg nem beszél senki. Ha meg mégis meri valaki a bátorságot venni és bejelentést tesz az igazságszolgáltatásnak nevezett Polt Péter vezette ügyészségen, az szépen elsikálja az eljárást a megalkotott törvényekre hivatkozva. Mert Orbán Viktor a közpénz ilyen stílusú lenyúlását törvénybe foglalta, amelyet nemrég ki is bővített a családtagok kedvéért. Mert így hatékonyabban tudnak haza vinni a közösből, és nem is kell megmagyarázni semmit.

De ezen nem kell csodálkozni. Orbán Viktor egy gennyes kelés az ország testén ami vonzza magához a munka nélkül boldogulni kívánó selejt, emberinek nem nevezhető lényeit a hatalomba. Erre még rá rak a demokrácia nevében vagy másfél millió eszét nem használó szavazót akiket szépen az orruknál fogva vezet tündérország mesevilágában, és máris megtehet bármit az országban. Ehhez mondjuk az is kell, az ország nagy részét elkedvetlenítse a politikától azok emberi gyengeségét kihasználva, és máris itt van neki a kincses bánya, ahonnan szépen összejön neki a fényes megélhetése.

Csak a híreket kell figyelni, és meg kell tanulni olvasni a sorok között a keményen dolgozó kisembernek. A legjobb persze az, ha az eszét használja ha van neki olyan, de az ilyen fajta ma jelenleg kisebbségben az országban. Orbán Viktor ezért érzi jól magát itt, és gondolva a holnapra rakja össze magának az emberektől elszedett javakat. Vagy van olyan hülye aki elhiszi, Mészáros Lőrinc egy tehetséges és szorgalmas úriember? Esetleg az új haver a Garancsi csak véletlenül nyer egyre több milliárdos közbeszerzést? És a szivarozó vén fasz, aki az állam pénzén, az adófizetők forintjaiból vesz tévét magának? Magának! Mert neki ott van a kaszinók ellenőrizetlen bevétele is, a sarki kisbolt meg egy számla nélküli eladásért már főbe lesz lőve. Vagy a trafikok szétosztása mi is volt valójában? Orbán Viktor a más piacát adta oda a hozzá közel állóknak azokat kizárva belőle. És most a földek? Állami földeket lehet venni annak akinek ezt megengedik, és ehhez az állama ad kedvezményes kölcsönt az adófizetők keserves munkával összerakott pénzéből. Három milliárd meg nincs ebből a pénzből az éhező gyerekeknek.

Számtalan példát lehetne még megnevezni Orbán Viktor szűk köréből ami csak a hülyének nem nyilvánvaló meggazdagodással járt. Persze a magát miniszterelnöknek nevező farok gyáván sunyít a maga alkotta törvények védelmében, és nem meri tökösen bevallani mennyi föld, ingatlan, vállalkozás, bankszámla van a saját, és a családja nevén. És akkor a hozzá közelállókat még nem is merné hozzászámolni a józan ész, mert olyan végösszeg lenne a vége, amit már szem nem bírna elviselni a szégyentől, hogy ezt meg lehetett tenni egy jobb sorsra érdemes ország lakosságával.

Orbán Viktor munkája abban áll a hatalom segítségével, az ország erőforrásait a saját érdekköreinek játssza át minél nagyobb mértékben. Neki erről szól a közélet, szerinte ebből kell a maga és a hozzá hasonlók anyagi jólétét megalapozni. Az ország meg bele is dögölhet ebbe a nagy munkába az már nem érdekli Orbán Viktort addig, amíg azt gondolja büntetlenül végezheti a játékait az ország kárára. És úgy néz ki mindent meg fog úszni. Az ország nagy része legyint rá és folytatja az életét ahogy eddig csak nehezebben, de ezt nem ismeri be még magának sem. Egy rész már külföldre menekült a megélhetésért, ők majd a következő generációnak fognak hiányozni, ha még marad valaki ép eszű ezen a földön aki mást akarnak magának, és még másoknak is. BANDITA.

Címkék: orbán hatalom lop hazudik élősködő

70 milliárd forint maradt bent az idei évi költségvetésben, bárhogy is igyekezett a kormány abból minél többet zsebre tenni illetve a maga jólétére fordítani. Most év végén gondos mohó kezek maguk között szépen szétosztották ezt a tíz stadionnyi összeget. Ma már ez lett sajnos a meghatározó mértékegysége a Fidesz uralta költségvetésnek, ezzel kel, és ezzel fekszik a nemzet gazdasága, Orbán Viktor meg egész életében erről álmodott ami meg is valósult számára. Az aprópénzt kisvasútban mérik, a világítást meg családi saját lábon állásban.

Szóval a maradék összegből jut minden szépre jóra, és főleg amire Orbán Viktor jónak látja. Mindenki az érdemei szerint kap belőle. Az oktatás az nem olyan fontos, annak csak nyolcszáz millió jut, de az Eximbank a tévé vásárlásakor adott Vajna hitel miatt kap húsz milliárdot. Az egyházak sem lettek elfelejtve karácsonykor, nekik is szép összeg jut, 6.5 milliárd csak hogy ne felejtsenek el a kormány mellett való kiállásra buzdítani a híveket. Jut még belőle konzultációra is, ha már a hivatalos nyelv lett a hazugság akkor ennek legyen papír alapja is amire lehet majd hivatkozni ha kellően meghamisították azok tartalmát. Na és persze ezekből az összegből bővülnek tovább a fideszes haverok vagyonai is.

Még nem elég hosszú a sor az ételosztáskor. Már minden rendben van az egészségügyben a kórházak állapotán nincs mit javítani. Már özönlenek haza felé az eddig külföldön dolgozó százezrek az itthoni jobb körülmények miatt. Az oktatás színvonala nincs a béka segge alatt a sok torna és énekóra között. Felcsút is megkapta a maga újabb sportcsarnokát, hozzá egy drága kazánházzal. Az adók is szépen fejlődnek, egyre több lesz belőlük, és azt még nehezebb kifizetni. A fizetésekkel is minden rendben, ha már eddig nem lettek megemelve, egy darabig még ráér azt abból megélni nem tudó. Tehát minden rendben van az országban, az idei költségvetés maradéka mehet a többi értelmetlen pénzszórás után a kormány kénye kedve szerinti felhasználásra.

Ja, közben nem jutott az év végén a gyerekek étkeztetésére pár milliárd. Végül is csak baloldali kampányfogás lett volna belőle, ezért inkább hagy éhezzen az életformája szerint a gyerek ha a szülő nem keres eleget. Az útdíjat sem kell eltörölni ami a netadó helyetti bosszú volt, és húszmilliárdba kerül az utakat használóknak. De van még adó amit nem kell eltörölni, pedig ebből a pénzből akár lehetne is. A közszolgák fizetése is rendben van ott van nekik az életpálya modell, egyék meg az ezzel járó adókedvezményt a rezsicsökkentéssel együtt. De a határon szolgált rendőrök túlóráját vissza kell fizetni azoknak akik ott voltak, erre nincs fedezet, ez kötelesség. A közmunkás is milyen szépen megtanult éhen fagyni a neki járó bérből. Ez csak pár dolog a költségvetés maradékának a jó felhasználására, de Orbán Viktor szerint ezek most nem fontosak.

A szavazó meg ül otthon a karácsonyi asztalnál, és méltatlankodik. Szegények ott a sorban a Blahán milyen rossz nekik, és megtörli a száját a töltött káposzta után. Ja, mert töketlen az ellenzék nem csinál semmit, még szép hogy nem szavazok rájuk. Mert a Gyurcsánnyal nem lehet mit csinálni, a szocik is csak loptak. Sosem fogom bevallani jobban éltem akkor mikor ők voltak, tudtam fizetni a hitelem, volt munkám, és nem vették el a szerzett jogom visszamenőlegesen. Még van mit ennem, a gyerek kint van külföldön, engem meg nem érdekel a más baja, oldja meg mindenki a magáét.

A Fidesz meg pontosan ilyennek ismeri a magyar ember lelkét, és ki is használja annak önzését a maga javára. Ehhez hozzáadta a maga nemzetinek mondott hitvallását azzal a szavazóbázissal akinek tetszik amit ők csinálnak, és kényelmesen berendezkedett a hatalomban.

Mert a választók nagy része ma nem igazán fogékony a másik véleményére, nem érdekli annyira a másik vesztesége, csak magával törődik. Nem szavaz egyik pártra sem, de nem is veszi a fáradtságot legalább megismerje őket. Jelenleg nem túl nagy a kínálat az ellenzéki pártokból, és még ők is néha legalább egymás ellen játszanak a választókkal szemben. Az ellenzéki pártok is hibásak néhány sok dologban, még mindig nem veszik komolyan a választó véleményét, inkább a saját akaratukat akarják rájuk kényszeríteni. Nagyjából úgy néz ki a helyzet, egyik sem akarja a másikat igazán, de közben meg nagyon is, hiszen tudják, egymás nélkül meg semmi esélyük a jelenlegi rendszer megbuktatására. Nehéz feloldani ezt az ellentmondást, főleg ha egyik fél sem akarja a másikat teljes jogúnak elfogadni, és jó magyar szokás szerint inkább megdöglik, csak ne a másiknak legyen részben igaza. A Fidesz meg elégedetten hátra dől, és Orbán Viktor családja szépen gyarapodik a lopott közpénzből. Lépni kell emberek egymás felé, vagy csomagolni a túlélésért, mert Fidesz mindent el fog venni ami eddig az országé, és a benne lakóké volt. BANDITA.

Címkék: kormány költségvetés lop oszt Fidesz

“Dehogy igaz a hír a drogozásomról! Mióta ülnek fel az emberek mindenféle kósza pletykának? Mindenki tudja rólam én legendásan jó hírű igazmondó, családszerető ember vagyok, és már van három gyerekem. Ja négy, feleségem volt három. Vagy fordítva. Tudja már a fene követni ebben az unoka szülős világban a nemzet fogyatkozását. Na szóval a lényeg, nem drogoztam soha. Ezt csak a Soros György által pénzelt mocskos civilek terjesztik rólam. Be is perelek ezért mindenkit aki mást állít.

Dehogy vesztettem el pont most ezzel kapcsolatban egy pert! Ott áll az ítéletben, nem vagyok fogyasztó, csak látszott rajtam a sok munka amit akoriban a stadion beléptető rendszerrel végeztem. Ezért semmi okom nem volt nekem ott lenni ahol láttak, és nem is voltam azon a helyen ahol látni véltek. Ez biztos. Miért is? Boldog házasságban éltem akkor az első feleségemmel, vagy a másodikkal. Neveltem a gyerekeimet, mind a kettőt, vagy csak egy volt még akkor. Tehát ebből is látszik nem volt semmi okom semmiféle tudatmódosító szerhez nyúlni. Arra ott volt nekem a politika.

Biztos Gyurcsány terjeszt rólam ennyi baromságot. Az az alak nem fér meg a bőrében. Már akkor mondtam Viktornak, ezzel a Ferivel még lesz bajunk elég. Erre tessék, itt a bizonyíték. Már megint megnyert valami pályázatot, de az csak bunda lehetett. Micsoda? Munkával szerezte meg a cége, mert ért hozzá? És akkor mi van? Azért mert számomra ismeretlen fogalmakat vág a fejemhez még lehet Gyurcsány a hibás. Még hogy munka! Én is keményen dolgozom, még életemben nem csináltam semmit. Először itthon voltam képviselő az állam pénzén, majd mikor Viktor látta rajtam erre alkalmatlan vagyok száműzött az unióba. Na ott aztán meg még többet kellett hajtanom a melóban. Ekkor sem drogoztam, boldog családi életem volt a második feleségemmel, akitől akkor váltam el. Vagy az már a harmadik volt? De ebből is látszik, hogy rendben volt a családi életem, és szépen nevelem a gyerekeimet. Akkor már volt belőlük három, vagy négy. És ne gondolja senki olyan könnyű twitterezni Brüsszelből. Magas a fizetés, jó sok a bónusz ami ott jár, alig tudom elverni. Tehát semmi okom nincs drogozni ezért sem.

Majd jól ráuszítom a Habony Árpit arra aki azt mondja majd tizenhat éve drogoztam. Na ő aztán tudja mi a nem drogozás. Most jött meg Ibizáról ahol megfázott és azért szipogott. Na majd az ad annak aki mást állít. Felrúgja őket mint azt a két nyugdíjast a zebránál régen, amikor azok nem szedték a rozzant lábaikat elég gyorsan, mikor pedig tudhatták volna Árpinak sietni kell.

Az sem igaz valakivel együtt fogyasztottam drogot bárkivel is. Az illetőt nem ismerem, csak régi barátom volt valamikor. És a rendőr sem mond igazat a zavart viselkedésemről, meg az összefüggéstelen beszédemről. Ott sem voltam, és különben is kámzsával a fejemen jöttem ki onnan. Akkor hogy ismert fel engem? Na ugye, máris megdőlt a nagy bizonyíték amit össze hamisítottak ellenem ezek a Bajnai gárdisták. Sosem viselkedem zavartan, a Fidesz politikusa vagyok már régóta, mindig határozottan tudom kimondani a rezsicsökkentés és az unió az ellenségünk szavakat. Ez a bizonyíték meggyőzheti a kétkedőket, és persze az adott szavam, mert azt mindenki tudja mennyit ér.

Az egész mögött biztos a szocik állnak, akik folyton emelték a nettó minimálbért, kisemmizték az embereket a magánynyugdíjjal, meg a magas adókkal. Mi ezzel szemben bevezettük a biztonságosan magas áfakulcsot, csökkentettük a fizetéseket, és azt nem is emeljük meg, bevezettünk egy csomó új adót, megvédtük a magánnyugdíjat, és Felcsút már sportcsarnokot is kap a kisvasút mellé. Hát persze hogy nem tetszenek nekik a sikereik, és ha hatalomba kerülnének ezeket egyből el is törölnék. Na az nagyon rossz lenne az országnak, meg nekünk is. Még a devizaárfolyamot is képesek voltak alacsonyan tartani a bukott szocialista kormányok, mi bezzeg már régóta háromszáz felett járatjuk az eurót. Így én is többet keresek. Na és a gáz ára. Azok a hülyék a világpiacihoz mérték ami akkor magas volt, és még támogatást is adtak hozzá a szegényeknek. Mi is ahhoz mérjük, csak drágán adjuk el az embereknek, mert akkor nem mondhatnánk ki elégszer a bűvös szót: rezsicsökkentés. És a különbözet is sokat hoz nekünk a külföldi számlákra.

És különben is a kokain, meg a heroin nem is drog. Azon a helyen ahol meg engem nem láttak többen is, végképp nem. És abban az időben meg főleg nem. Erre van törvény, ha meg még nincs, akkor majd lesz. Így mindenki előtt világossá válik, semmi törvénysértőt nem követtem el. És akkor az alaptörvényről még nem is beszéltem. Abban is benne van ez. Vagy lesz. Tehát semmi törvénytelent nem követtem el, ez azt hiszem már világos. Akkor megyek is mert mindjárt esik a hó az orromba, és az már nagyon hiányzik nekem.” BANDITA.

Címkék: drog képviselő Fidesz Deutsch Tamás

Nagyon, de nagyon tele van már a hócipője a keményen dolgozó kisembernek a kormány családpolitikájával. Annak meg a legújabb fejleményeitől egyenesen kinyílt a bicska a zsebében.

Tiffán Zsolt. Anyád lehet apádnak volt az asszonya, és te kötelességből születtél, ami a jelen nyilatkozataid alapján elég nagy kár volt. Ne tartsd magad embernek, hiszen szánalmas Fidesz bérenc vagy ez meg is látszik a felfogásodból. Ne oktasd ki azt aki hónapról hónapra él, inkább idd a borod fulladásig ha már annyit loptál érte attól, aki miattad nem tud most gyermeket vállalni, mert annyi törvényt szavaztál meg ellene.

Rogán Antal. Menj haza, és nézd meg a házad mennyit tágult a belvárosi ingatlan eladások után. A garázsba is nézz be, ott van a letelepedési kötvények eladásából neked járó rész. Érdemtelenül lettél miniszter a józan ésszel szemben, de neked most már alaptörvény szakértőnek is muszáj lenned, csak mert a gazdádnak Ákos a haverja, te meg fényesre nyalod a seggét ezért akár mindkettőnek. Na akkor ha a szólásszabadságot akarod értelmezni, magyarázd már el a kis családodnak a saját lábon állást apuka szerint, de a többitől menj nagyon messze, mert az ottani apák, nagyapák a szart is kiverik belőled, de csak azért mert már nagyon utálnak azzal együtt amit képviselsz.

Rétvári Bence: Te álságos kereszténynek sem látszó sima nyelvű kis pöcs. Még életedben nem dolgoztál semmit a politikán kívüli életben, ezért ne gondold ez az a terület amiről bármikor is véleményt formálhatsz. Foglalkozz a saját családoddal, gyónjál sűrűn közben az neked semmit sem jelent, és meséld el nekik apa mennyit szedett össze a gerinctelenségével, és mennyire büszke rá. Ne erőlködj beledumálni annak az életébe, aki miattad nem tud vasárnap vásárolni, aki minden reggel azzal ébred ma vajon megint éhesen megy-e a gyereke iskolába, mert miattatok már ez az életformája.

Minden ember szeretne családot, szeretne társat maga mellé, és szeretne gyereket is akinek megadna mindent. Ehhez két ember kell általában a mai normális felfogás szerint, ami már nem múlt századi mint a kormányban, és akik egyenlőek a családban de mégis mások a mindennapokban. Együtt csinálnak mindent az életben, a felkeléstől a lefekvésig, és álmukban is együtt vannak. Ez így normális. Mind a ketten ugyanannyira felelősek a másikért, és ebben benne van az utód is, akiért bármiről lemondanak mindketten ha kell. Az Orbán kormány hatalomra kerülése óta pedig sok mindenről le kellett mondaniuk. Le kellet mondaniuk a biztonságról, hiszen a kormány kapkodó politikája munkahelyek ezreit számolta fel. Ezzel megszüntette a családok biztonság érzetét, nem lehetett tudni éppen mikor kit tesz ellenségévé Orbán Viktor, csak mert a pillanatnyi elmezavara ezt láttatja vele. Elvették a magánynyugdíját, helyette kapott egy nagy üres semmit, ezzel a jövőjét tették bizonytalanná. De a múltja sem volt biztonságban a visszamenőleges törvénykezés miatt, bármikor felrúghatta az állam a korábban vele kötött szerződést, csak mert Orbán Viktor így akarta. Kapott egy csomó nem megszorítást, ami rengeteg adóemeléssel járt, amit az állam könyörtelenül be is hajtott rajta. Nyakába varrtak egy új munka törvénykönyvet, ami bruttósította a minimálbért, elvette a pótlékok és a túlóra nagy részét, ezt nevezték életpálya modellnek, de inkább lassú halálnak tűnik a benne való létezés. Szülni akaró nők, és gyereket szertő férfiak kerültek bizonytalanságba a családban, és velük a már meglevő utódok esélye is csökkent a normális élethez. Aki meg még előtte volt a saját család összehozásának, bárhogy is szerette volna a sajátját megalapítani, azt itthon egyre kevésbé látta esélyesnek. Több százezren már külföldre is mentek közülük és ott élik a mindennapjaikat, oda szülnek gyereket.

Az emberek nagy többsége bérből és fizetésből él, és hónapról hónapra. Kiszámítható jövőjének erős tökön rúgás volt az Orbán kormány számtalan intézkedése. Az egykulcsos adóval a többség veszített amúgy is szerény jövedelméből, ha megmaradt addig egyáltalán a munkahelye. Erre jött még a sok új adó, ami neki sokszor már elviselhetetlen terhet jelentett. Ha volt hitele a forint árfolyama sem éppen kedvezően alakult a számára, de ez Orbán Viktort nem igazán érdekelte. A trafikját elvették, a földjét más kapta meg. Egyre nagyobb méreteket öltött a szegénység szinte mindenhol. Ezt persze a kormány szépen agyon hamisította a nem létezésével, csak a bele kerülők érezték egyre nagyobb mértékben. Kapott helyette rezsicsökkentést, meg családi adókedvezményt a kormány szerint, ha volt még egyáltalán neki kedve ezeknek örülni, és jóllakni belőle. És ebbe a tündérországba kellene neki gyereket most szülni a kormány kedvéért. Mert itt szépek a stadionok, romosak a kórházak, a haverok meg mindent ellopnak ami a közpénzhez tartozik. Csak róla felejtkeznek el. Vagyis nem, mehet közmunkásnak annak az életnek minden szépségével együtt. Biztos van aki jól járt a Fidesz rendszerével, és még örül is neki Orbán és bandája mindent ellop amihez hozzáfér a törvények segítségével. A többség azonban nem mosolyog ezen, és dühös ha még a szemére is vetik a szegénységét azok, akik okozták ezt. Már csak ezt a dühöt kell a józan észre váltani, és érzelem helyett az értelem szabályai szerint lassú tűzön megsütni a bajok okozóit. BANDITA.

Címkék: munka család szegény Fidesz

Átestetek a vak komondoron pont mikor a családról van szó a közéletben? Uraitok és parancsolóitok éppen elmagyarázzák az ország népének mit is jelentettek ti a számukra, és nektek nincs ehhez egy szavatok sem? Egyetértetek velük? Szülni vagytok? Vagy csak várjátok haza őket a meleg vacsorával és ennyi? Nem lenne már célszerű megszólalni, és megvédeni őket akik eltartanak benneteket a napi nehéz munkával megkeresett bérükből, hogy nektek ne kelljen az önmegvalósításon gondolkozni? Földet vesztek? Közbeszerzésen indultok? Nyaraltok a saját lábatokon? Valamit kellene már szólnotok az országot a múlt század elejébe visszavezető férjeitek, kedvesetek, szerelmetek életfelfogásához. Vagy jó ez így nektek?

Kövér László a bajszos bunkó megismertette a fideszes családmodell elvárását a kongresszuson elhangzott beszédével. Sokan csatlakoztak hozzá hasonló gondolatokkal és a Kövér által említett unoka szülésen túl egyéb elvárásokat is megfogalmaztak a nőkkel kapcsolatban. Például a zenész Kovács Ákos szerint a nő ne akarjon túl sokat a családban, elég legyen neki ha van férje aki eltartja. Felrobbant a virtuális tér az érvek ellenérvek hangos csatájától, de pont az érintettek maradnak többnyire csendben. Na jó, Ákos felesége már elmondta neki tök jó a helyzete, nem akar nyolc órában százezerért gürizni. Végül is igaza van. És a többiek?

Orbán Ráchel például mikor fog szülni a papának unokát? Nem áll még eléggé a saját lábán? Még tart az önmegvalósítása a külföldi tanulmányok során melyeknek a tandíja az eget veri az átlag ember számára? Végül is ő nem átlagember, a miniszterelnök lánya akire nem vonatkoznak a szabályok. De ne kutasson senki a másik hálószobájában, elég szar már az is ahogy a kormány megpróbál beleszólni az emberek mindennapi életébe, na meg a vasárnapi vásárlásába.

De azért sokan kíváncsiak lennének a legújabb kormánypárti találmányról ami hozzájárulna az adófizetők számának növeléséhez mi a véleménye az érintetteknek akiknek ezt végre kellene hajtani.

Ja hogy ők, a fideszesek nem arra gondoltak pont emiatt kellene még több unoka? Nekik azért kellene nagyobb család, abból minél többen indulhassanak közbeszerzéseken amit végül meg is majd ők fognak megnyerni ha továbbra is maradnak hatalomban. Vagy minél több kiskorú gyerek vehessen magának családi összefogás keretében budai villát, és ezt akár tíz éves korában már megtehesse, mint Lázár János gyermeke.

Ők lehet arra gondoltak Kövér Lászlóval az élen, fogy a népesség, nem lesz adózó, nem lesz aki eltartsa őket, amíg ők mindent visznek ami az országban található. Földet, trafikot, tévé csatornát, brókercéget, magánnyugdíjat már zsebre vágtak amit találtak belőle, de ezt működtetni is kell a törvények szellemében. Ehhez sok dolgos kéz szükségeltetik, és ezért lenne szükség az utánpótlásra. Végül is egyszerű a dolog, apa ha van hazamegy ráveti magát anyára, vagy a szomszéd lányra, megtörténik a nemzeti érdekből elkövetett gyerekcsinálás. Aztán a romos kórház fűtetlen szülőszobáján megszületik a gyermek, akinél már ekkor életforma lesz az, hogy nem eszik reggel semmit. Délben is alig, de ott lesz neki az adókedvezmény és a rezsicsökkentés kaja helyett, mert a szülő átlag százezres keresetből ennyit tud majd neki enni adni. Az oktatásban való részvétele már tizenhat éves korában abba maradhat, vár rá a közmunka karriere a szétlopott állami földek új gazdáinál. Mivel mégis csak demokrácia szerű valami leledzik még tündérországban néha szavaznia is kell. Ekkor négyévente szépen el kell majd neki zarándokolni a fülkeforradalom bekamerázott magányába, és tíz mázsa fáért leadni a szavazatát Orbán Viktor világára. Erre szüljön ma valaki gyereket agyatlanok?

Kedves fideszes hölgyek, nők, asszonyok, lányok, és Bayer Zsolt neked meg a qrva anyád. Jól van ez így? A nő valóban csak erre való? Ez már nem a múlt század, azóta feltalálták a kereket, és képzeljétek el az forog. Ma már a nő egyenrangú társ, önálló véleménnyel rendelkező emberi lény a legtöbb családban. Nem kirakat egy folyton táguló házban legalább hatfős személyzettel. Nem csak olyan férfi oldalán látható, aki meg tud venni egy gyémántboltot az adófizetők pénzéből, és szivarozva alszik a kanapén csak mert már annyira öreg, simán lehugyozza a lábát ha nem tarják neki közben egyenesen. Ha kimegy a nő az udvarra nem esik át a vak komondoron mert lát is, nem csak néz. Van neki esze, van benne tehetség, tud és akar dolgozni. Nem szereti ha megmondják neki mit akarjon. Nem szereti ha elvárják tőle mit csináljon. Még kocsit is vezet, meg lovat ápol, gyógyít, kutatja az életet, feltalál okos dolgokat, repülőt irányít, harcol, gondolkodik. Sok közülük dohányzik, megiszik pár pohárral meló után, nyaraláskor megnézi a pasikat, hegyet mászik, vitorlázik. Vannak tervei, álmai, van célja az életben. Nem magányos, vagy ha az akkor is mi van? Mindig tudja mit akar, és hogyan szeretné azt elérni. Nem különbözik a másik nemtől sok dologban, és mégis más szinte mindenben. Ez így van rendjén.

Ti milyenek vagytok? Csak mert érdekel, pedig lehet nem is akarom tudni. BANDITA.

Címkék: unoka szül Kövér László Kovács Ákos

“Készüljetek fel a legrosszabbra, mert nem hagyjuk abba, nem állunk meg, és maradni akarunk még pár generációt!” Valami ilyesmi jött le a képernyőről Orbán Viktor beszéde alatt, aki már nem is titkolta csak ő számít, és csak rá lehet számítani a párt azon tagjainak akik ott tapsoltak neki, ha folytatni akarják a magyar gazdaság további rablását. És főleg ha meg akarják úszni a következményeket, és büntetlenül szeretnék élvezni a megszerzett javakat.

Már nem érdekes a keményen dolgozó kisember. Már a múlté a középosztály megerősítése. A gazdaság rendben, a fejlődés töretlen, a család szépen gyarapszik. Minden szépen le van zsírozva, amit lehetett törvényesített a hatalom legyen az bármilyen erkölcstelen, vagy egyszerűen bűncselekmény. Igen, mert amit a Fidesz művel annak a köztörvényes megfelelője a lopás, de állami szinten ez ma már szabadon mehet. Így ez a rész le is van zárva, a lakosságnak meg oda van dobva a lakásépítési áfa csökkentésének az ígérete, egye meg azt a valóság helyet. Nem kap adócsökkentést, a munkája nem lesz megfizetve, éljen meg ahogy tud ebben az országban. Mert már vannak tőle fontosabb dolgok a hatalom megtartása érdekében.

Ez pedig egy új ellenség, és vele egy új háború megvívásának a lehetősége. A menekültek helyzete még nincs teljesen kihasználva a hatalom által, habár a segítségükkel, és a velük való hatékony riogatással megtalálták a csodafegyvert amivel vissza lehet szerezni a belső botrányok miatt megtépázott tekintélyt. És a szavazatokat. De a segítségükkel lehet támadni egy olyan intézményt, ami gátja Orbán Viktor és a Fidesz belső köreinek a további meggazdagodásban. A mára már ipari szinten űzött közpénz lenyúlása a saját jólét érdekében már a lassan mozgó uniós bürokráciának is feltűnt, és fel is lép ellene. Na akkor gyorsan legyen belőlük is ellenség, és ennek erős üzenetével legyen az elvesztett szavazó újra a kormánypárt támogatója, annak úgyis nehezére esik az eszét használni. Nekik nem számítanak az országban egyre növekvő számban éhező szegény emberek, és azok gyerekei, Nem érdekli őket a beteg emberek gyógyításának a sanyarú körülményei. Nem foglalkozik a pénzszórással a kormányzat részéről az értelmetlen hobbikra, a kivagyiság Makovecz stílusú kazánházaira, a Várba való költözés királyi pompájával. Neki nem számít az állami földek közpénz segítségével való átjátszása a Fidesz embereinek. Nem számít a vasárnapi boltzár a koalíciós partnernek nevezett valami párt kedvéért, akik szerint életforma a gyerekéhezés, de azért legalább imádkozik értük. Lehet maguk is elszenvedői a kormányzat tehetségtelenségének, de nem érdekli őket. Sok ilyen ember van, sajnos nagyon sok van belőlük ebben az országban. Rájuk épít a Fidesz, és Orbán Viktor.

Számukra állít értéket, és követendő példát Orbán Viktor azon emberek dicséretével, akiknek a cselekedeteinek a következményeitől a józan eszét használó mereven elzárkózik, és köp rájuk egyet. De Orbán Viktor ezen emberek példa képként való beállításával maga is sikeresen lealjasul az általa megnevezett személyek szintjére. Egyben jelzi is kiáll mellettük, számíthatnak rá, folytathatják az eddig megszokott életüket. A volt doktor, aki gondolkodás nélkül alá írt minden törvényt, de a végén kiderült róla egy csaló gazember. Orbán Viktor szerint nem a csaló a bűnös, hanem aki azt leleplezi. Matolcsy György, a magas Áfa kitalálója, aki bevezette a nem megszorítás adóemelését, majd a nemzeti bank elnöke lett, ahol két kézzel szórja a kormány felé, és a saját hobbijára az adófizetők pénzét. Orbán Viktor szerint ő egy tök rendes ember, az ország nagy többsége szerint egy idióta, aki még hülye is. Deutsch Tamás, akinek család modelljében megfér a sok feleség, és úgy káromkodik mint egy kocsis közéleti ember létére, ezzel is példát mutatva a jövő erkölcsi értékeihez az ifjú nemzedéknek. És akkor még az alelnökeiről, meg a többi fideszes farok nem került megemlítésre akiket felsorolt.

Ezen a kongresszuson hozta a kormánypárt és Orbán Viktor a maga megszokott formáját, és még bele is erősített, ami félelmetes jövőt sejtet. Hivatalos nyelvvé tette a hazugságot az ország számára a beszéd hallgatóinak. Aki lát is nem csak néz, fogalma sem volt lehetett miről is beszél éppen mikor elmondja az ország állapotában bekövetkezett változást. Mikor beszélt a sajtószabadságról, a demokráciáról, az értékekről. Annál félelmetesebb volt, mikor nem sokkal később ugyanezekről elítélő megemlítéséket tett, mint amelyeket már a kor túlhaladott, és nem is annyira fontosak az egyén számára. A jövőben szerinte ezen elavult fogalmak helyett sokkal jobb lesz az erős ember, vagyis Orbán Viktor társadalmi átalakítása a Fidesz segítségével. Ezt pedig nem csak itt, tündérországban kívánja megvalósítani, de rá akarja kényszeríteni az unió többi államára is. Szerinte azt kellene csinálni mindenkinek amit ő mond, és akkor a fél világ lesüllyedhetne az ő genetikai zsákutcájába, de legalább neki tele lenne a zsebe. Nagyon tud beszélni Orbán Viktor ha az erőről, és harcról van szó, és nincs a közelben egy függöny, ami mögött elbújhat ha éppen úgy van kedve. Mindenesetre biztos sok embernek fogja imába foglalni a nevét, mert így nem kell a saját eszét használni. Hiszen azt hallotta és látta, amit Orbán Viktor akart hogy halljon és lásson. Csak most nem függöny mögé bújt el gyáván, vagy egy törvény mögé, hanem a maga emberei közé vegyült, akiket vezet. BANDITA.

Címkék: kongresszus lop hazudik Fidesz Orbán Viktor

Bocs főnök ha zavarlak, de kicsit összezavarodtam az elmúlt hetekben. Ez a földvásárlás eléggé kikészített, most nem tudom egy hét alatt hatszáz hektárt vettem neked négyszázmillióért, vagy négyszáz hektárt hatszázmillióért. Na majd elolvasom az újságban, azok a firkászok úgyis mindig a nyomomban vannak. Igyekszem nem adni nekik egy interjút sem hiszen akkor kiderülne mekkora bunkó is vagyok az üzlethez, de a múltkor mégis beszéltem a Hír tévével igaz, később jutott eszembe ők már nem a barátaink. Na mindegy, remélem nem sokan látták mennyi hülyeséget hordtam össze a riportban.

 

Szóval eddig minden rendben van a földekkel, a fél megye már a tied meg Anikóé, itt van minden papír a kft irodájában. Majd egyeztessünk mikor adjam el neked, addig is szépen gyűlik a felvett támogatás a számládon. Majd kell pár közmunkás aki lekaszálja a gazt, de azzal még ráérünk akkor, ha megint a keményen dolgozó kisemberrel akarsz példálózni. Még szerencse, hogy küldtél mellém pár okos embert akik rendben tartják a dolgaid, nekem ez meghaladja a képességeimet. Még mindig nem tudom követni mikor mit nyerek a pályázatokon, és főleg mennyiért, néha csak állok ott hülyén mikor erről kérdeznek. Már annyi cégem, hogy gázszerelő koromban éves szinten örültem volna ennyi megbízásnak csak a száma miatt, de már akkor is utáltam volna megcsinálni azt hiszen sosem szerettem dolgozni. Ezért jó hogy ismerlek, így csak a nevem kell adni a te dolgaidhoz, és még én is szépen keresek rajta. Ja, majd el felejtettem, a papától megvettem a bányát ahogy megbeszéltük, már utaltam is a pénzt. Rendes gyerek vagy te ha a szülőkről így gondoskodsz. Az a néhány milliárd biztos jól jön nekik öreg napjaikra.

Azért qrva nagy szerencsénk van, hogy jókor születtünk jó helyre. Mondjuk nekem csak annyi ebben a szerepem ismerlek téged. Majdnem beszartam a röhögéstől mikor erről a szerencséről kérdeztek, alig tudtam kinyögni a tehetség, és szorgalom szavakat. A kedvedért még a focit is megszerettem, bár ma sem értem miért csak egy ember nyúlhat kézzel a labdához abból a sokból. Tíz, vagy tizenegy játszik is egy csapatban? Viszont szépen lehetKERESNI rajta. Már bejöttek a támogatói pénzek erre az évre, a részedet utaltam a titkos számládra. Nem értem mit háborognak azon hogy ez közpénz, meg adózók rakják össze, hoztál rá egy törvényt hogy nem az, ezzel el is van intézve. Nem? Mit foglalkozik a sok hülye azzal lenne ennek más helye is, Te osztod szét az állam pénzét, neked kell elégedettnek lenni azzal. Kórházak, oktatás meg fizetésemelés. Jó hogy nem már majd a szavazó mondja meg mit szeretne, akkor miért téged választottak meg? Kétszer is. Persze a hülye nem veszi észre csak egyszer kell négyévente megtennie ezt. De hogy a köztes időben miért nem fogja be a pofáját tényleg nem értem? Nem elég neki a sok duma a folyamatos támadásról, meg a szabadságharcról, Gyurcsányról, meg a szocikról? Szopja be és kussoljon. Ott van neki a rezsicsökkentés, egye meg. Erről jut eszembe, a gázbizniszbe is bevehetnél, végül is az a tanult szakmám, és ahogy hallom ma a világpiacon jó olcsón be lehet belőle vásárolni. Miért is kapná olcsóbban a fogyasztó, még sokat használna belőle, és akkor mehetnék újra szerelni, pedig azt nem is tudtam sohasem megcsinálni rendesen. Majd megkapják az olcsó gázt akkor mikor már Te eleget kerestél rajta, meg hátha nekem is jut egy kis szelet belőle.

Na lassan megyek pihenni mert nem kell a boltba mennem, mert most lehet vásárolni vasárnap is hála az istennek. Erről jut eszembe. Vegyek neked még valami céget, vagy földet? Nem tudom minek nekem ez az építőipari, az ásványvizet előállító, a sertéstelepet meg külön utálom mert büdös, és a többiről sem értem mire kell. De ezt Te tudod, csak szólj időben tudjak róla. Még elfelejtem mint legutóbb azt az egymilliárdot ami a másik zsebemben maradt.

Azért elmormolok egy imát amiért ilyen hülye az ország népe. Szép kényelmesen szétlopjuk az állam vagyonát, és mégis újra választanak Téged. Végül is hoztál egy törvényt arról ez a lopás már nem az ha mi csináljuk, de az nem igaz hogy nem látják amit művelünk. Mindegy is, köszönjük meg nekik majd egy újabb adóval a butaságukat, és fogjuk rá ezt is valakire. De az még jobb, hogy a saját hülyéinken kívül a többi is csak okoskodni tud. Na ezzel az ellenzékkel még sokra visszük, ők tartanak bennünket a hatalomban. Annyira hülyék a szavazóik, képtelenek belátni a másik igazát, inkább kinyírják egymást egy kis engedmény helyett addig amíg leváltanak bennünket. Te, ezek csak azt tudják kire nem akarnak szavazni, de azt már nem, ezzel mi nyerünk. Persze jó hogy átírtad a szavazási törvényt, de ezek inkább megdöglenek, de nem állnak oda a józan ésszel is felfogható kisebbik rossz mögé mert csak így bukhatunk meg. Hosszú időre kell berendezkednünk ha ezek így folytatják. BANDITA.

Címkék: föld adó lop ORBÁN VIKTOR Mészáros Lőrinc


Érthetetlen a kormánypárti szavazó számára az egészségügy helyzete. Ha a szemének akarna hinni csak meg kell néznie a Szent János kórház orvosi szobájának az állapotát ami a fényképen is szerepel. De az ilyenkor becsukja azt ha ilyet lát, és inkább elhiszi a kormánypárti propagandának az egészségügyben minden rendben van, és csak néhány orvos meg nővér lázadozik azért mert több pénzt akarnak maguknak, a kórháznak, és a betegnek. Meg különben is az egészért a bukott baloldal a felelős akiknek nem volt fontos a beteg kezelése, és csak eladósítani tudták az országot, de a Fidesznek köszönhetően mára már kiváló ellátás garantálható a munkában megbetegedett keményen dolgozó kisembernek.

Ha az eszed használnád kedves kormánypárti szavazó lenne pár dolog az egészségügyben amit meg kellene értened ha egyáltalán képes lennél azt felfogni. Mondjuk a legegyszerűbb az lenne ha magad is megélnéd az egészségügy állapotát a saját tapasztalatoddal, de senki sem kívánja neked a jelen helyzeted rosszabbodását amikor egészséges vagy. Ne csak ebből az egy képből ítéld meg az ágazat állapotát. Egyszer majd visszakérdez tőled a sors mikor oda kerülsz, hogy magad is sajnálatos módon részt kell vegyél a gyógyítás folyamatában annak minden jelenlegi hátrányával együtt. Lásd testközelből az állapotokat, érezd a tehetetlenséget a személyzettől akik gyógyítani akarnak, várd a gyógyulást a várólistától amelynek a végén tanyázol és közben egyre szarabbul leszel. Lehet azt hiszed ez csak egy véletlenül kiemelt látlelet az egészből ami mögött biztos Gyurcsány áll a Soros banda által irányított lejáratás élharcosaként. Pedig akár hiszed akár nem, ez az általános helyzet. Várakozz a rendelő előtt a sorodra, mikor próbálják megállapítani mi is a bajod. Várj egy vizsgálatra hónapokat. Nézz bele az orvos fáradt szemébe mikor közli veled a betegséged, és azt is, elég szarok a kilátásaid a hosszú idő miatt amíg megtalálták a betegséged okát, annyit romlott közben az állapotod. Ha ezt az egy évet mégis kibírtad jöhet a gyógykezelés. Ha kórházba kell menned öltözz melegen, mert nem mindenhol működik a fűtés. Vigyél magaddal elég kaját, mert attól amit ott kapsz csak éhen fogsz halni. Ha a mosdóba akarsz menni vigyél magaddal mindent, mert ott már semmit nem tudnak adni neked a higiéniához. Ha műtenek majd egyszer készülj utána a gyors távozásra, otthon majd folytathatod a lábadozást. Ha megvan a műtét és kezelésre kell járnod akkor se legyél biztos benne meggyógyulsz. Pár hónapnak, évnek el kell telni ahhoz, olyan rossz értékeket produkálj kapjál támogatást a kezeléshez. Persze ha a kormány közben úgy dönt a beteget az árok szélén hagyja, akkor még tovább kell várnod, mert változik a szabály. Ebben az időszakban nem árt ha van melletted valaki aki támogat a család részéről, és annak elég jól kell állni anyagilag mert az ingyenes ellátás sokba kerül. Például ha az ország másik végére kell utazni érte, mert éppen oda központosították a hülye esztelenség jegyében a kormánypárti politikusok. Ha ezek után meggyógyulsz, adj hálát a sorsnak vasárnap a templomban a vásárlás helyett.

Ez csak egyik oldala az egészségügy helyzete. A másik az ellátó személyzet leterheltsége, és kilátástalannak tűnő küzdelme a beteg és a saját sorsa miatt. És igen, ennek van anyagi vonzata is, mindenkinek a fizetéséből kellene megélni. Azt pedig az Orbán Viktor vezette kormány nagyon szűken méri az állam alkalmazottainak ha azok a szakellátásban vagy a végrehajtásban dolgoznak. A körülményeiket már nagyon jól lerombolták a folyamatos átszervezésnek mondott forráskivonással, és ez meg is látszik a körülményeken. Ezek már lassan emberhez méltatlanok azok számára akik részt vesznek benn, legyen az egészségügyben dolgozó, vagy maga a beteg. Ezek után ugye mennyire érthetetlen a rendszer működése, és hogy van aki marad a helyén? De ennyi belátás nem várható el egy ilyen kormányt támogató szavazótól.

Nektek kedves kormánypárti szavazók ne kelljen megélni az egészségügy kilátástalanságát. Az oktatásban is örüljetek a mindennapi énekóráknak, a gyermekek menzáján számukra kiosztott híg mosléknak. Tapsoljatok Mészáros Lőrinc újabb sikeres pályázatnak, amivel Orbán Viktor vagyonát tovább növeli. Elégedetten dőljetek hátra ha Lázár János kisfia újabb ingatlant vesz. Öröm költözzön az arcotokra Rogán Tóni minisztériuma láttán, amely az ország hivatalos nyelvévé teszi a hazugságot. Nézzétek a köztévét, ami ezt a hazudozást egész nap képes leadni a név szerint ismert nézőinek. Ne irigyeljétek Habony Árpit aki kokót szív fel a kurvák combjáról Ibizán, ő nem létezik, csak sok közpénzbe kerül a tanácsadása. Zarándokoljatok el a stadionok szép gyepére, érezze a talpatok a Makovecz kazánházak nyújtotta meleg értelmetlenül elfüstölt milliárdjait. Örüljetek a rezsicsökkentésnek ha már a gáz olyan nagyon olcsó a világpiacon, de hozzátok még nem ért el a haszna, azt Orbán bandája elrakja magának. Nem, ne törődjetek a betegekkel, az országgal, a jövővel, az egyre fogyó táborral, az a lényeg minden törvényes, és ti vagytok hatalmon. Gratulálok. BANDITA.

Címkék: beteg kórház egészségügy Fidesz

Hamarosan olyan alaptörvény módosítás készülhet a hatalom részéről, ami szerint a függöny mögött bujkálni a kellemetlen kérdések elől rendkívül nemes és bátor cselekedet. De az is lehet olyan feles törvény kerül megalkotásra ami megtiltja az ellenzéki képviselőknek a kényes kérdések feltételét Orbán Viktor felé. Még az a változtatás is bekövetkezhet a kormányzati munkában a nemzet gyáva férge által, olyan törvény kerül napirendre ahol kizárólag Orbán Viktor kérdethet Orbán Viktortól, és köteles lesz a választ is elfogadni, ne kelljen már a parlament kormánypárti többségének erről szavazni. A lehetőségek tárháza szinte kimeríthetetlen, ahogy az a gátlástalanság is az, aminek a segítségével az ilyen törvényeket szemrebbenés nélkül elfogadják a kormánypárti farokcsóválók.

 

Persze Orbán Viktor nagyon bátran állt ellen az ellenzéki kérdéseknek mondja majd magáról, pedig egyszerűen nem akart azokra válaszolni. Mindig is ezt teszi. Most éppen halaszthatatlan közfeladatként állt a parlamenti takarásban az orrát piszkálva a veszély elmúltáig, hülyének nézve ezzel még a saját választóit akiket mindig bátor harcra buzdít a nemzetet fenyegető veszedelem ellen. Azoknak pedig hol Gyurcsány ellen kell hősiesen küzdeni, hol az unió támadását kell kivédeni éppen, hol Soros az ellenség aki ellen harcba kell vonulni. Végül is Orbán Viktor ennek a harcnak csak a végvári kapitánya, aki mindenhol ellenséget vél látni csak azért, mert harcolni akar. Ahhoz már gyáva az aljas lelke egyedül szálljon szembe az ilyen kitalált ellenséggel, neki megfelel a hátsó sorból való irányítás, amelynek segítségével szabadon manipulálhatja az eszüket nem nagyon használó szimpatizánsokat. Így szépen el tudja takarni mennyire hülye a kormányzáshoz, és neki csak a saját zsebe megtömése számít.

Orbán Viktor egy jellemtelen gazember. Ez nem lenne baj, de ő ma az ország miniszterelnöke. Soha semmiért nem meri és merte eddig sem felvállalni a felelősséget a kormányzás során, inkább elbújik a másokra kent hibáztatás mögé. Nagy hatalmat kapott az ország irányításában, és ő azt a saját meggazdagodására használta fel. Ennek velejárója az őt támogatók nagy mértékű anyagi honorálása, de mivel azok ugyanolyan gerinctelen alakok mint maga a miniszterelnök, ez nagyon sok pénzébe kerül az ország adófizetőinek.

Persze a saját párttársai felső köreiben, akik ugyanolyan elvtelenek mint ő ott nagy legény , és jól is érzi magát közöttük. Velük mindent megbeszélhet, tőlük úgy is csak egyetértő bólogatást kap válaszként. Ellentmondani nem mernek neki, mert akkor oda az úri életmód, elveszik a trafikot, nem kapnak földet, nem nyernek közbeszerzést. Mással nem is áll szóba aki nincs az irányítása alatt, azoknak nem is szeret válaszolni az előre megírt üres frázisokon kívül bármit is. Arra sem lenne képes bárkivel is szemtől szembe leüljön egy vitára aki nem áll az ő irányítása alatt, nagyon pontosan tudja akkor azonnal megbukna minden hazug állítása amivel a hatalomban tartja magát. Ezért is hozott olyan törvényeket amelyek lehetővé teszik a számára a hatalomban való megmaradását, és elfedik minden erkölcstelen cselekedetét.

De a törvények további függönyt is jelentenek a számára ami mögé bármikor elbújhat. Mivel a kezében van a hatalom minden ága, de ezt a szó legszorosabb értelmében kell érteni, nem nagyon kell tartania a következményektől. Magát, és az őt kiszolgáló gépezetet minden körülmények között bántathatatlanná tette ezzel. Ennek tudatában bármikor elvehet bárkitől bármit ami éppen megtetszik neki. De ha valami kormányzás félét is elő akar adni közben, ahhoz is jól jön Orbán Viktornak a törvény függönye mögé bújni, minden adóemelést, minden nem megszorítás elvonását sikeresen másra tud kenni ennek segítségével, nem kell bátran beismernie nem tud kormányozni.

Ha egy kicsit közelebbről megnézi a választó a függöny mögé bújt gyávaságot, nagy adag alattomosságot, és bosszúállást is talál ott minden esetben. Most éppen pont azért is tartózkodik a függöny mögött aljas módon, nehéz neki kidumálni a család saját lábon állását. Nem elfogadható az arra adott válasza sem, amiben azt meri mondani adják át az igazságszolgáltatásnak a bizonyítékokat. Az őt nem fogja bűnösnek találni egyszer sem, amíg ő irányítja annak vezetőjét, aki jó barátja. A törvény sem elfogadható indok a saját lábon álláshoz, hiszen abban pont azt fogadtatta el a majdnem kétharmados képviselői többség, a család is szabadon garázdálkodhat a Fidesz uralta közpénz elnyerésében. Ezt csak annak lehet félremagyarázni aki nem használja a józan eszét.

A választónak is ki kellene bújni a függöny mögül, ha Orbán Viktort nem akarja többet látni a hatalom közelében. Persze ehhez sok minden kell, éppen ráérjen az illető, kék legyen a fű, zöld az ég, legyen árnyék a napsütésben. Minden feleljen meg az elvárásainak a politikai palettán, az ellenzék legyen okos, és szép, erkölcsös, szelíd, adócsökkentő, fizetésemelő, szerény, kék szemű, vagy barna, kopasz, ősz, fiatal, öreg, ne legyen benne Gyurcsány, legyen benne Gyurcsány, ne legyen szoci, legyen szoci, fogjon össze, ne fogjon össze, az ne legyen, az se, na az meg végképp ne. Ha ezek összeállnak akkor lesz szép az élet. Addig Orbán minden függöny mögött ott lesz, és vigyorogni fog. BANDITA.

Címkék: függöny fél bujkál Parlament Orbán egy geci

Mit nem lehet azon érteni, ha támadják a kisvasutat még tovább építjük? Melyik része nem volt világos a netadó eltörlése után bekövetkezett útdíjnak, és a vasárnapi bolt bezárásnak? Ki előtt nem világos a kormánytagok családtagjainak gyorsan jött meggazdagodása? Minek kell még megtörténnie ahhoz világos legyen, Orbán Viktorral nem lehet szórakozni ha ő valamit el akar érni a saját akarata szerint? És még rá is tesz egy lapáttal, csak hogy érezd ki is az úr a közpénz felett. Ha ellent mersz neki mondani, vagy csak annyit jelzel felé, ez nem helyes, esetleg pofátlan, gátlástalan, mocskos, aljas, tróger húzás a családban történt gyors meggazdagodás a közbeszerzéseken, biztos lehetsz benne hoz rá gyorsan egy törvényt maga mellett, és utána még bele is röhög az arcodba.

Most sem történt ez másként a Fidesz nagy családjában melyet Orbán Viktor irányít. Már nagyon kilógott a lóláb a sok gyanúsan megnyert, és persze magasan túlárazott pályázatok elbírálása során kihirdetett nyertesek kormányközeli rokoni kapcsolatai körül. Feleségek, unokatestvérek, szomszédok, barátok, gyerekek álltak saját lábra és vittek mindent jó drágán a közbeszerzési pályázatokon. Ez persze jogosan nem tetszett senkinek akinek még megvan a józan esze, és szóvá is tette az illetékesek előtt. Orbán Viktor a parlamentben először visszautasított mindent, még fel is háborodott a felvetésen is, de most mégis kiderült ismét csak nem volt akkor őszinte, de ez tőle már megszokott. És nem is felejtette el az okot melyet most megszüntetett egy módosítással a közbeszerzési törvényben:

“A módosítás azt jelenti, hogy például ajánlattevőként már akkor is részt vehetnek egyes szervezetek a közbeszerzési eljárásokban, ha az ajánlatkérő a tulajdonos vagy vezető közeli rokonát is bevonta az eljárásba – feltéve, hogy ez a rokon nem él közös háztartásban a tulajjal vagy a cégvezetővel.

De ezentúl indulhatnak és nyerhetnek is közbeszerzésen például Orbán Viktor hozzátartozóinak cégei is, feltéve, hogy ezek a hozzátartozók nem élnek egy háztartásban a kormányfővel. Hasonló elbírálás alá esnek ezentúl például az államfő, a miniszterelnök-helyettes, a miniszterek, az Országgyűlés és a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész vagy a NAV-elnök rokonainak cégei is.”

Na szóval, hogy világos legyen mindenki előtt ez mit is jelent. Eddig a Fidesz nagy családjában a politikai irányítóknak trükköznie kellett a pályázatokon a családtagok nevében. Most már nem kell. Eddig a saját lábon álló családnak be kellett bizonyítani, ő bizony a legjobb nyertes a pályázaton mert szorgalmas, tehetséges, és bizony ő is kemény munkával dolgozik a sikerért. Most már nem kell neki ennyit sem bizonyítgatni. Vihet mindent törvényesen, és jó drágán, telik rá az adófizetők pénzéből. Eddig lehetett Orbán Viktort, Lázár Jánost, Rogán Antalt, Fazekas Jánost, és a többi faszkalapot támadni a rokoni, családi, baráti, szomszédi sikerekért, mától már nem lehet hiszen törvényes minden. És ami még végképp undorító az egészben, az a visszamenőlegesség. Már egy hónapja szabályosan lopják el az adófizetők pénzét, és viszik az állami földeket haza a műkörmös rokonok. Most lehet elmenni hányni.

Ez a törvény világosan mutatja az Orbán Viktor vezette rablóbanda valóságát. Már a látszatra sem nagyon ügyelnek mikor két marokkal rakják a maguk zsebébe az adófizetők pénzét. Gondtalan arccal röhögnek bele a felháborodás átkaiba, törvényesen lopnak, bekaphatja mindenki. Ez csak a saját meggazdagodásról szól, az ellen meg úgyis kevesen fognak tenni bármit is, ettől még nyugodtan maradnak a hatalomban, ezzel nagyon is tisztában vannak. Néhányan majd hőbörögnek egy kicsit, néhányan tüntetgetni fognak ellene, de aztán minden mehet zavartalanul és most már törvényesen a maga útján. Minden marad a régiben, mert a választó is így akarja. Nem zavarja el Orbán Viktor kormányát azért mert romosak a kórházak, és hosszú a várólista, meg kevés az orvos a nővér, és keveset is keresnek a munkájukhoz képest. A választók nagy része nem beteg, így csak otthon lázad egy kicsit a másikért. Nem hajtja el a választó Orbán Viktort azért sem, mert kevés a fizetése a melósnak, a közalkalmazottnak, a közmunkásnak, ő nem tartozik most éppen egyikhez sem, otthon lázad egy kicsit, és másnap megy minden tovább szépen a maga útján. Nem lázad fel Orbán Viktor ellen a választó az épülő stadionok miatt, nem jár meccsre. Nem kergeti el a magas adók miatt sem Orbán Viktort a választó, szépen kifizeti és megy tovább azért melózni be tudja fizetni az adót, legfeljebb otthon sipákol egy kicsit mennyit lopnak el belőle az éhező gyerekek elől.

Mert ugye a választó annyira tudja kire miért nem szavaz, csak mert az is lopott, csak nem ennyit, meg az is csak magát nézte, de nem ennyire, és az sem lesz jobb ettől. Na igen. A legrosszabb baloldali kormány alatt sem ment ilyen nagyüzemben a közpénz lenyúlása az adózóktól. A sokat szidott szoci kormányok alatt magasabbak voltak a fizetések, kevesebb volt az adó, kisebb volt a törlesztője akinek volt hitele. Iskolák épültek, autópályák, kórházak, gyárak jöttek ide külföldről, vállalkozások létesültek hazai tehetségből. Jó volt a kormányzásuk? Nem, mert le lettek váltva, és abban maguk is hibásak voltak, nem sikerült nekik megújítani magukat. Jó ami most megy már lassan hat éve? Igen, mert újra lettek választva, és azóta csak még többet lopnak az emberektől, manapság meg már családi összefogással fogják folytatni a törvények segítségével. Na akkor még lehet bizonytalannak lenni. BANDITA.

Címkék: család törvény közbeszerzés lop Fidesz

Vagyonvédelem. Civil Biztonsági Szolgálat. Pintér Sándor. Ez a három dolog egymással összefonódott, és a mai napig is nehezen kibogozható talány. Az biztos, a vagyonvédelem soha sem volt egy átláthatóan működő ágazat, és még ma sem az. Az is kézenfekvő tény, hogy a Civil Biztonsági Szolgálat ezt szépen ki is használta. Pintér Sándor volt a cég a tulajdonosa, és erősen hülyének kell lenni ahhoz bárki is elhiggye manapság már nincs köze hozzá. Ezzel a kör bezárult.

Hogy mi is történt? Itt a történet:
hetmilliot-nyert-pinter-egykori-cegetol

Kösz RTL híradó.

Ha valaki egy kicsit is jártas az alvállalkozói lánc nyújtotta előnyök kihasználásában, az tudatában van annak a ténynek, mindig a lánc végén álló szívja meg elég rendesen, és persze az állam is rosszul jár. Jelen esetben a vagyonőr az áldozat, a cég a törvénysértő, meg az állam is fut a neki jogosan járó pénz után. Kicsit bővebben. A vagyonőr alkalmazásban áll egy cégnél. Hogy éppen melyiknél azt maga sem tudja. Ahogy azt sem mennyi jövedelem adót, járulékot fizetnek utána, az elvégzett munkája után járó bért a legtöbbször borítékban kapja meg. Nincs pótlék, nincs szabadság, nincs nyugdíj levonás, nincs rajta semmi. Ha van túlórája, mert az mindig sok van, na az is benne van az egészben. Nincs külön kifizetve, egyben kap meg mindent. És persze az állam is egészben kap meg mindent. Olyan nagy semmi körül. A cég persze egyszer csak megszűnik. A vagyonőr ugyanúgy végzi a munkáját tovább, de már más hozza neki a borítékot. Fogalma sincs ki az, pedig a rajta levő ruha emblémája, az oldalán levő fegyver még mindig ugyanaz, és egy nagy céget nevesít. De az a nagy cég csalni akar a járulékokkal, és ezért van neki alvállalkozója. Sok alvállalkozója. A vállalási pénzt ő egészben veszi fel, de nem akar ebből olyan sokat visszaosztani annak akinek jár, ezért kiadja a munkát az alvállalkozónak, hogy majd az fizet ki mindent abból a pénzből amit a megbízó neki ad a valós munka után. Így nem kell neki könyvelgetni, ezért külön embert alkalmazni, neki csak a ruhát, és a fegyvert kell kiadni a vagyonőrnek. Így szépen keres azon a különbözeten amit továbbad, mert az alvállalkozónak már sokkal kevesebből kellene kihozni a mindenkit megillető részt. Ez már akkor képtelenség mikor megtörténik az utalás, de a haszon így is zsebbe marad még nála is, mert gyorsan csődbe megy. Csak a melót végző jár rosszul, de az nem érdekes. Az állam meg csak néz ki a fejéből.

A munkavégzés már régóta így működik a vagyonvédelem területén. Máshol is van erre példa, de itt most ezt a területet nézi az érdeklődő.

Pintér Sándor miután már nem volt belügyminiszter az első Orbán kormány bukása után, kipróbálta magát a vagyonvédelemben. Megalapította a Civil Biztonsági Szolgálatot. És bejött neki. Kapott egy csomó megbízást, a cég szépen terjeszkedett a versenyszférában, és a bankszektorban. Jövedelmező is volt ez neki, elég csak a vagyon bevallására pillantani. Hogy miért? Most tényleg külön el kell magyarázni? Talán meg kellene kérdezni azt a pár ezer vagyonőrt, aki nála állt alkalmazásban, azok talán fel tudnák világosítani az érdeklődőt. A legszebb az egészen, hogy ez a történet abban az időben játszódik, mikor a jelenleg hatalomban levő Fidesz kormányzat szerint szétlopták az országot, csődbe vitték az államháztartást, és mindent elloptak. Hát ilyen emberekkel mint Pintér Sándor nem is volt nehéz dolga az akkori kormánynak, hiszen ők ehhez nagyban hozzájárultak. Az viszont tényleg érthetetlen, miért hagyták a garázdálkodását, és az adócsalását. Persze rengeteg ellenpéldát lehet felhozni, ahol még történt hasonló visszaélés, ami büntetlen maradt, de egyetlen elkövető sem lett utána a következő kormányban ismét belügyminiszter.

Lehet erre azt mondani Pintér Sándor azóta eladta a cégét, és ezzel már nem kíván foglalkozni. Csakhogy annak nagyon hülyének kell lenni aki ezt el is hiszi, főleg a cég azóta bekövetkezett szárnyalását látva. Már csak azért is nehéz magát kidumálni, mert akkor még ő volt a cég tulajdonosa mikor a fenti eset történt, ezért a felelősség is az övé. Persze lemondani nem fog ezért, még válaszolni sem lesz hajlandó az ezzel kapcsolatos kérdésekre, végül is ő már azóta a törvények felett állónak képzeli magát, mint annyi sokan a Fidesz uralta közéletben. Ő is egy a sok tolvaj közül akik jelenleg hatalomban vannak, és akik azóta sem nyugodnak ha közpénzt látnak, azt a magukénak akarják tudni. Vajon miért volt fontos a vagyonőri vállalási díj megemelése az állami szektor oldaláról? Vajon azóta megszűnt az alvállalkozói rendszer, és az után a vagyonőr után aki állami intézménynél őrködik, manapság minden járulékát befizeti a munkáltató? Vagy minden maradt a régiben, csak több marad a Civil Biztonsági Szolgálat zsebében, aki a legnagyobb állami melókat vitte el? A papír mindent elbír, de a valóságot nem takarja el. Pintér Sándor még mindig lop, csal, és ezért még hazudni is fog ezért. BANDITA.

Címkék: lop csal vagyonőr Pintér Sándor Civil Zrt

Nagyon, de nagyon szégyellem magam a csúnya viselkedésemért amit az Országházban műveltem. Szerettem volna a munkámat végezni, és ez által az embereket tájékoztatni a háborús előkészületekről, de Berci hál istennek időben leállított. Most pedig Laci bácsi teljesen jogosan kisepert a házból, ahogy az egy jó házmesterhez illik. Ne haragudj rám Laci bácsi, jó leszek megígérem. Olyan szépen fogok majd bejárni a házad tájára, ahogy neked sikerült abba büdös kommunista intézetbe bejutnod az állandó belépőddel. Ha gondot okoztam a viselkedésemmel és ezért most garanciát kell vállalnom a további rossz együttműködés érdekében, akkor szeretném most írásban rögzíteni az általam elgondolt további munka menetét.

– Nem tudósítok a közelmúltban nagy vihart kavart gyermekétkeztetés körüli pofátlan nyilatkozataitokról, és nem állítom szemben vele a valóságot a műsoraimban. Nem kérdezem meg az idióta képviselőiteket ott a kormány háza táján, mivel nem kívánják majd etetni a gyereket, akik csak baloldali kampányfogás a barom agyuk szerint. Törölni fogom az éhes gyerek életforma részt, kiveszem az egyen rezsicsökkentést adókedvezménnyel a család nevű szöszi beszólását, és Svájcban sem ellenőrzöm le az éhező gyerekek számát. Azért ti elmehettek a jó édes anyátokba.

– Nem vizsgálom a miniszterelnök vejének a sikereit. Nem fogom azt állítani, ez kizárólag Orbán Viktor nászajándékának az egyik része, és ezért áll a kis csaj a saját lábán. Nem készítek riportot a megnyert pályázatok körülményeiről, az abban szereplő túlárazásról, az önkormányzatok ezen megbízások miatti eladósodásáról. Azt sem fogom állítani, ha bebizonyosodik a nyilvánvaló mutyi, a magyar ügyészség nem fog vizsgálódni ebben az ügyben, az esetleges büntetést pedig majd az adófizetők pénzéből kell visszaadni ha az unió mégis hibát talál.

-Nem tudósítok Felcsút sikereiről a továbbiakban. Nem érdekel az adóból ellopott stadion, a drága kazánház, és kisvasút is hidegen hagy annak minden értelmetlenségével. Ha Orbán Viktor erre akarja költeni az uniós támogatást, és az adófizetők pénzét, mert neki ehhez van kedve, és meg is teheti, tőlem csinálhatja.

– Nem érdekel a továbbiakban Mészáros Lőrinc sem aki egy farok, és a seggét sem tudja kitörölni magától hiába Orbán Viktor vagyonának az őrzője. Tőlem annyi földet játszik a kezére a törvény amennyit akar, legyen az mind a több ezer hektár Orbán Viktor szemfedelén egyszer ha annyira ragaszkodik hozzá. Még az sem fog lázba hozni hogy tudom mekkora lopás van a háttérben, ami a miniszterelnök meggazdagodását szolgálja. Nem járok utána az építőipari cégeknek, a foci alapítványainak, a sok megnyert pályázatnak. Nem vizsgálom meg ki is van valójában a háttérben aki irányítja ezt az egészet, hiszen Lőrinc hülye hozzá, ez látszik is rajta.

-Nem megyek a belvárosba, és nem veszek letelepedési kötvényt sem. Rogán Tóni miniszter háza csak táguljon, a zsebre rakott haszon legyen az övé. Nem nézem meg Giró Bandi vagyonát sem mitől nő ilyen elképesztő mértékben az állami megbízásoknak köszönhetően. Nem is teszek fel nekik kérdést ezzel kapcsolatban, úgyis hazudnának csak szokásukhoz híven. Lázár Jani házait és dohányát sem vizsgálom, a gerinctelen féreg úgyis letagad mindent. Nem érdekel a bróker botrány sem, pedig nyakig sárosak vagytok benne, de legalább a befektetőket jól megszívattátok.

-Nem nézem meg a másik kereskedelmi csatorna megvásárlásához honnan volt pénze a szivarozó vén fasznak. Maradt neki elég esetleg a kaszinókból, de annak a haszna már külföldön van, hiába is próbálná bárki megtalálni. Ezért nem járok utána nem sietett-e az állam az adófizetők pénzével a segítségére, mert Orbán Viktornak kell még egy tévé csatorna, és így akarja megszerezni.

– Nem vizsgálom a gáz világpiaci árát, nem tudósítok a stadionok építéséről. Nem mutatom be mekkora a szegénység az országban, mennyire elég a megadóztatott minimálbér. Nem forgatok romos kórházban, pedig azokból bőséges a kínálat. Nem adok le olyan hírt, amelyben a kormány éppen átver egy társadalmi csoportot az életpálya modellel, pedig ebből is bőséges a kínálat. Nem bizonyítom be a kormányzati emberek folyamatos hazudozását tündérországról, a nemzeti bank is arra szórja el a közpénzt amire Matolcsy éppen akarja. Nem elemzem a nyugdíjemelés pofátlanságát, abból nektek kellene éhen halni.

Ezeket csak azért vállalom, hogy Orbán Viktor így örüljön: KATT a képre.
öröm

Na szóval ha elégségesek ezek a garanciák, akkor légyszi tetves kormánya az országnak bocsáss meg nekem. Sok minden nem érdekel még ezen kívül, mert annyi rosszat tettetek már ezzel az országgal, hogy csak a benne élő emberek butaságának köszönhetitek az életeteket. Mint függetlenségét elvesztett médiakutya a közeljövőben színvonaltalan seggnyalásomért add nekem a közmédia költségvetésének egy részét, hagy köpjem szembe én is magam a szakma megcsúfolásáért. Nem akarok olyan számotokra ismeretlen szavakkal és fogalmakkal dobálózni mint független tájékoztatás, sajtószabadság, hitelesség. Tudom ezektől irtóztok, hiszen akkora kiderülne mekkora hazug disznók vagytok akiket csak a köz pénzének a megszerzése érdekel a hatalom segítségével. Innen üdvözlöm a régi főnökünket is, akinek volt annyira korpás a haja beálljon hozzátok, és segítse a munkátokat a jövőben. Valamire való szakember erre nem lenne képes, de ti bőségesen el vagytok látva ezen a téren a gerinctelen férgek eltaposni való fajtájából. Ha nem elég ennyi garancia a részemről, akkor kérlek benneteket menjetek a büdös picsába mielőtt tényleg elkezdem be nem tartani a szabályaitokat. És figyeljétek meg, még keresni is fogok rajta, ti meg veszíteni. BANDITA.

Címkék: országház Kövér László RTL-HÍRADÓ KITILTÁS

Akár azt is lehetne mondani a történelem ismétli önmagát. Csak a helyszín változik közben. Orbán Viktor bőszen járja az országot, és visz is magával mindenhova sok sok ígéretet.

“Itt majd egy szép úton fogtok járni. Akár négysávos is lehet, de ha kell, akkor legyen belőle hat sáv. Ide is építünk majd valami szépet, és jó drágát. Ezt az iskolát szépen felújítjuk, itt fog majd a gyerek enni kapni ha nem lesz belőle baloldali kampányfogás. Ide kaptok egy uszodát. Ide jön majd egy szép akármi, ami jó drága lesz nektek, de nekem is keresni kell rajta valamit.

Ez már az ország számos pontján megtörtént, és a bejelentés idején mindig igyekeztek megmutatni mennyire is szeretik még az emberek a nemzet legnagyobb tolvaját. Nem régen Nyíregyházán egy kis porszem került a gépezetbe, kiszivárgott egy fotó, ami a városháza előtt mutatta Orbán Viktort a tömeg gyűrűjében. Ez egy kicsit eltért a hivatalosan elvárt tömeg mennyiségétől, ezért az egész cikket törölték a megyei lap archívumából. Azért még itt el lehet olvasni a cikket, és meg lehet nézni a fotókat.

orbán fotó

A napokban Szombathelynek járt ki az ígéretekből. Ha már itt volt, nem ment el a szokásos fotó nélkül. Mintha sok azonosság lenne az ország két vége között készült fotók között.

szombathely.

A legjobb azonban mégis ami Orbán Viktor saját facebook oldalán van videóban megörökítve. A sajtósnak ezért biztos nem jár majd dicséret, de hibázni mindenkinek lehet.

orbán viktor videó szombathely

A videó első fél percében tökéletesen látszik a kilépő miniszterelnökre váró tömeg, elég szellős. Viszont a tekintetek kellő szellemi alultápláltságról árulkodnak. Ha valakinek lenne hozzá kedve, akár össze is hasonlíthatná a képeken szereplő személyeket is, hátha van közöttük azonosság. Viszont a gondosan felépített propaganda egy régi korba repíti vissza az embert. A legrosszabb kommunista hagyományok elevenednek fel a képek láttán, mikor a vezért csak olyan helyzetben lehetett bemutatni az eszét nem használó embereknek, hogy őt mennyire szeretik, és még milyen népszerű. Ezért kár volt egy egész minisztériumot létre hozni az adófizetők pénzén, mikor szinte azonnal kiderül a hazugság. A legrosszabb az az egészben, a miniszterelnököt kiszolgáló gépezetet ez egyáltalán nem érdekli, a kormány média kutyái folyamatosan vezetik tévútra a megmaradt híveket. Mert aki nem csak néz, de lát is, az egyből észreveszi a nyilvánvalót. Rákosi Mátyás elégedetten mosolyog a késői tanítványra, és büszkén böki oldalba a mellette sülő Sztálint a pokolban.

“- Látod Koba! Nincs veszve semmi, amíg vannak még ilyen emberek a földön. Egyszer mi is megint hősök leszünk!” BANDITA.

Címkék: hamisít Szombathely Orbán Viktor Nyíregyháza médiakutya

Orbán Viktor nagyon elégedett lehet. Annyi hazugság, annyi törvénymódosítás, annyi trükközés után végre a magyar adófizetők pénze a számára legméltóbb helyen landolt a kertje végében álló stadion üres lelátóin. Beválogatták az építményt legszebbek közé. Ez valóban nagy siker a nemzeti kormány hatéves tündöklése során, és nem is foghatják rá az egészet előtte levő nyolc évre. Ezt egyedül hajtották végre.

Alig került pár milliárd forintba az építkezés, de legalább volt honnan elvenni a miniszterelnöki hóbort kedvéért. Miatta cégek, vállalkozások halasztottak el fejlesztéseket, nem teremtettek munkahelyeket, hanem “önkéntes” felajánlásként szinte rá kényszerítették a foci utánpótlás fellegvárát a költségvetésbe befolyó adó helyetti “támogatás” elfogadására. A költségvetésnek sem hiányzott az így kieső összeg, egy kicsit lefaragtak az egészségügyből, egy kicsit az oktatásból, megszüntettek pár segélyt a közmunka programra való kényszerítés érdekében, elvettek egy kicsit a gyermekéheztetésből, és már nem is hiányzott onnan annyira a lóvé. Végül is már az ország annyira jól teljesít, pár stadion ide vagy oda igazán nem számít. Most a minőségre sem lehet panasz, a Felcsút lett az egyik legszebb. És még a világ legszebb kazánházainak a versenye nem is került megrendezésre. És a kisvasúté sem, ami még bővülhet a hosszában, mint Rogán háza a Pasa-parkban.

Azért egy kicsit büszke is lehetne az ország az ilyen eredmény világszínvonalú elismerésére. Most ne nézze azt senki ezt a pénzt az emberektől lopták el, most nem szabad azon fanyalogni lett volna ennek az adóforintoknak máshol is helye. Egy pillanatra dagadjon a nemzeti kebel egy ekkora siker hallatán. Ne legyen már senki irigy ezen magasztos órákban a trafikok nyereségére, a földek haverok kezére játszására a támogatások miatt. Ne maradjon senkiben tüske a sok adó, a magas járulék, a minimálbér csökkent vásárló értéke és bruttóban való számolása miatt. New nézze most senki az átvert devizahiteleseket, a rezsicsökkentés drága számláját, a gáz világpiaci árát. A forint árfolyamára se pillantson senki. Nem kell észrevenni az új minisztériumot, a Matolcsy bank esztelen költekezését, az Orbán Viktor uralta család saját lábon állását. Most párásnak kell lenni a szemeknek mikor az Felcsút stadionjára néz.

Az a keresztényinek mondott álságosan képmutató, vasárnap zárva tartó, gyermekéhezést kampányfogásnak beállító, folyamatosan hazudozó, az embereket gyűlöletre és megosztottságra serkentő, alaptörvényt állandóan módosító turulmadaras tündérország minden bánatos álszentsége rogyassza rá a keményen dolgozó kis ember taposott föld minden rögét a verejtékkel megtermelt adóforintok ilyen pazarlására. Pont.

Ha ez az építmény egy ember, egy cég tehetségének, szorgalmának, az elvégzett munka utáni hasznának a következménye lenne, és azt került volna egy falu szélére senki sem szólhatna egy szót sem. De ez az egész egy mára már sokak által nem elfogadott politika következménye, ami a hatalom saját zsebre történő hasznosításáról szól már a kezdetektől. Nem kell bemutatni Orbán Viktor jellemét, azt szánalmasan hirdeti amit a háza mellé rakatott magának. Azzal kapcsolatos minden megnyilvánulás, minden hazudozás, minden egyes nyilatkozat maga a megtestesült képmutatás, aljas hazugság, brutális gátlástalanság. Nem is szól az egész másról, mint hogy a hatalom birtokában egy ember bármit megtehet még az ország érdekének az ellenében is. És a legjobb az egészben az a nagyon nagy pofátlanság, mikor ehhez az ország lakosságának a nagyobb részét kitevő bérből és fizetésből élő ember adóját szórja el erre.

Szegény Felcsút nem is biztos tehet róla így beszéljen róla az ország. De végül is senki sem tehet róla, pont ide pottyantotta le a nemzeti gólya az ország legnagyobb tolvaját. Mára már az övé itt szinte minden, még a vasút is Orbán Viktornak szól. Mészáros Lőrinc addig is gondosan gyűjtögeti neki a vállalkozásokat, a földeket, rakja félre a megnyert közbeszerzések hasznát. A család is itt áll a saját lábán, további földekkel az asszony nevén, világítással a lány férje segítségével. Mert este is van a stadionban az előre látó ember erre is gondol. Meg arra is, egyszer reményei szerint elég sokára véget ér a hatalma, az emberek nem lesznek mindig hülyék, és nem is lehet majd őket sokáig annak sem nézni, és akkor vissza kell vonulni a saját birtok nyújtotta biztonság törvényes jólétébe.

Lehet ez a stadion nagyon szép. Lehet ez a stadion nagyon üres. Az viszont nagyon biztos, ez a stadion inkább az ország szégyene, a korrupció túlméretezett szobra a kis falu szélén. Ott terpeszkedik a bűnben született cselekedet minden egyes ellopott forintjával egy olyan ember háza mellett, akinek erről szól az egész élete. Orbán Viktor és a bandája ezt az egész épület együttest csak azért csinálhatta meg, mert megteheti. És nem csak itt, az ország számos pontján emelhettek még ilyen szobrokat maguknak, csak azok még nem kapták meg a megfelelő díjazást érte. De meg fogják azt kapni, amit érdemelnek. BANDITA.

Címkék: stadion lopás adó Felcsút

Nyíregyházára vitt a nemzet valaha volt legnagyobb tolvaja sok sok üres ígéretet. Mikor azonban Orbán Viktor kilépett a város főterére az őt ott ünnepelni jött tömeg közé annak létszámával nem volt elégedett. Így gyorsan utasította a hős cenzorokat, kicsit hamisítsanak már a népszerűségén:

orbán fotó

De ez nem volt elég a számára, az egész megjelent cikket elérhetetlenné tette:

http://www.szon.hu/tomegek-koszontottek-orban-viktort-nyiregyhazan-vagy-megsem/2952349

Helyette az őt szolgáló médiakutyák ezt hozták össze:

Gazdasági központ lesz Nyíregyháza

Vajon az eredeti fotókat készítő riportert azóta baleset érte? Vagy csak a munkáját veszítette el, és nem a szakmai hitelét? A legrosszabb időket idézi fel a nemzetinek mondott kormány az eset kapcsán, mikor kommunistákat megszégyenítő módon hamisítja meg a hiteles tájékoztatást a kedves vezető kedvéért.

És most mondja azt valaki Orbán Viktor igazat mond! Mondja azt valaki, ebben az országban működik a sajtószabadság! Ez az eset nem egy túlbuzgó pártkatona egyéni akciója, ez egy központilag irányított cenzúra, ami nap mint nap megtörténik az országban. Elég csak a köztévé színvonal alatti műsoraira gondolni, ahol naponta nyalják fényesre az ország vezetőjének a politikai hátsóját.

Normális országban ez nem történhet meg. Normális országban nem lehetne már a hatalomban olyan ember, aki naponta bizonyítottan az ország tönkretételén dolgozik miközben a saját vagyona szemmel láthatóan növekszik. Normális országban a hatalom nem kevesek kiváltsága, hanem a többség érdekének a szolgálata. Normális országban a többség már felemelte volna a seggét az ilyen hatalom ellen. De nekünk ezzel kell beérni.

Kár is tovább koptatni az embernek a nyomdafestéket. BANDITA.

Címkék: újság töröl hamisít Nyíregyháza Orbán egy geci

Már annyi változat elhangzott a kormány nagyon okos embereitől amiért nem lehet éhes ma tündérországban egy gyermek sem, hogy a keményen dolgozó kisember ha nem az eszét használja még el is hihetné az aljas magyarázatokat. Orbán Viktor még számokkal is készült, amelyeken keresztül bemutatta mennyire jól élnek a Fidesz uralta adatok területén a gyerekek, a napi három, vagy inkább négyszeri étkezéssel. És majdnem mindegyik. Olyan tíz százalék nem kap semmit, de erről Gyurcsány tehet, és újabban Soros, meg az unió.

A számokkal amúgy is hadilábon áll általában a kormányzat, csak akkor fog vastagon a tolla ha saját magának kell osztogatni. Minden más területtől nagyon szeret inkább elvonni pénzt a maga érdekében a saját lábon állás során, de ezt beismerni az istennek sem hajlandó, inkább hazudik helyette valami orbitálisat. Csak meg kell nézni a közoktatást, az egészségügyet, a szociális területet, az állami intézmények bértábláját, mindenhonnan pénzt von ki a kormány, mert szerinte ezek most annyira feleslegesek a Makovecz stílusú kazánházak árnyékában, hogy nem is érdemes rájuk egy forintit sem pazarolni. Már az államadósságot is csak úgy csökkenti, hogy az közben egyre jobban növekszik.

Az csak az egyik oldala a gyerekétkeztetés problémájának, mivel eteti meg őket a kormány az állami ellátás során. Az meg a másik oldala, hogy miért nem kap minden gyerek ellátást egész évben, ha már olyan jól teljesít az ország. Érdemes lenne utána járni a kormány ezzel kapcsolatos állításainak, de első körben azt biztosan meg lehet tudni, nem a valóságot fogja ott megtalálni aki arra kíváncsi. Ez is egy olyan terület a kormány számára ami nem vet rá jó fényt mert kénytelen lenne beismerni, ebben az országban bizony sokat növekedett a szegénység mióta Orbán Viktor került hatalomra.

De van egy harmadik oldala is a gyerekek jó létének. Itt most nem arra az életformára kell gondolni, amit a vén szaros KDNP- farok ki mert jelenteni róla. Ebben az esetben az az igazi megoldása a jól lakott gyereknek amikor az otthon lakik jól, és az iskolában csak ráadást kap. Annak kellene elterjedt életformának lenni az egész országban, hogy nagymama minden hétvégén a kedvenc sütijével várja az unokát aki meglátogatja. A szülő minden reggel, délben, este, hétvégén, ünnepnap képes az asztalra tenni az egész család számára elegendő ételt, amit a munkájával megszerzett jövedelméből teremt elő. Itt van vége a mesének.

Mert a valóság más. Nagyon más. Mindig voltak szegények, mindig voltak bérből és fizetésből élők, mindig voltak éhesek, és még lesznek is. Viszont mióta hatalomra került a nemzeti megmentés kormánya azóta világossá vált, annak csak a maga jó léte a fontos. Kezdve az egykulcsos adóval ami a kisebb keresetűeknek ráfizetést jelentett. Folytatva az új munka törvénykönyvével, ami számos addigi juttatást csökkentett, és ez is a kevesebb jövedelmüknek volt jobban fájó. Az országban pedig mindig azok voltak, és lesznek is többségben, akik bár dolgoznak, de a szerényebb jövedelműek táborába tartoznak. Őket elég szarul érintette a hatalomba került Orbán Viktor nem megszorításokat tartalmazó politikája, ami számos adóemelést tartalmazott mindenki számára. Csakhogy aki ezt a kisebb jövedelemből élte meg, annak már ekkor kicsit rángatózott a szája ettől az átveréstől. A munkahelyek sem úgy alakultak ahogy arról a kormány beszélt üres ígéreteiben. Külföldre menekült a megélhetésért aki csak tehette, aki meg itthon maradt, azok nagy része kénytelen volt elviselni a fizetése csökkenését. És akkor még nem beszélt senki a vidék megnyomorodásáról. Kis falvakból tűnt el a meló, az idény munka, ami addig a megélhetést biztosította. A városok még csak csak megéltek az egyre jobban elvont támogatások ellenére, de új munkahelyek a barbár kormányzás rombolása miatt nem igen keletkeztek. Minél messzebb megy el a választó a hatalom székhelyétől, annak kilátástalanabbnak tűnik a sors ami ott van megírva számára. Minél messzebb lakik a vidék központjától, annál nagyobb a nyomora a fűtetlen házában, az üres asztal körül. Számukra ott minden nap a túlélésről szól. Ide már nem látszik tündérország kerítése sem, és tündérország még csak nem is vesz tudomást róla. Így egyszerűbb neki. Minden másra ott a közmunka.

És még lehetne beszélni a tetves kormány nagyipari szintű pazarlásáról, a közpénz saját zsebre való ellopásáról, a haveri trafikok boldogulásáról, Felcsút kisvasútjáról, a földek árveréséről, a stadionok üres lelátóiról, a Közgépről, Mészáros Lőrincről, a saját lábon álló nagylány férjének a pályázatairól, az államapparátus folyamatos bővüléséről, a külföldi hotelszámlákról, a brókerekre bízott állami pénzekről, a gáz napi árfolyamáról, a köztévéről, a vasárnapi bevásárlásról és sok minden másról ahol eltűnik a keményen dolgozó kisember gyerekének jövője. Lehet beszélni az oktatás ingyenességéről annak aki meg tudja fizetni, a betegek ellátásának a körülményeiről aki túléli azt. Van válasz is persze mindenre a kormány részéről. Egyél családi adókedvezményt, és hozzá rezsicsökkentést, meg Svájcban is van éhes gyerek. És nektek anyátok? BANDITA.

Címkék: gyerek lop éhes Fidesz Orbán Viktor

Miért? Van egyáltalán bárki is ebben az országban aki képes a kis falura másként gondolni mint ami a korrupció élő bizonyítéka? Az oda áramló közpénz, vagy támogatásnak nevezett felajánlás, az ott épült hivalkodó építmények egész sora bizonyítja ezt. Nem az egész falu, és főleg nem annak teljes lakossága a tettes ennek a kialakulásában. Ez inkább néhány ember, na jó egy ember telhetetlen hataloméhsége, és az anyagi javak munka nélkül való felhalmozásának a látványos eredménye. Ha nevesíteni kell az elkövetőt akkor semmi meglepő nincs abban, mikor Orbán Viktor neve merül fel az első helyen.

Nagyon, de nagyon hülyének kell lenni bárkinek is ahhoz képes legyen bevenni azon szánalmas magyarázatokat, melyet Orbán Viktor, vagy a vele majd egy cellában ülő tettestársak igyekeznek meggyőzni az ország lakosságának a józanul gondolkodó részét. De a legjobb az az ilyen magyarázatokban mikor teljes meggyőződéssel állítanak olyan nyilvánvaló hazugságot amely mögött a valóság szinte azonnal kiveri a bele néző szemét.

Orbán Viktor Felcsútra gondolta megvalósítani a Fidesz tündérországát. Itt megvan már neki minden hozzá, hogy sikerre vigye a saját lábon álló birodalom megalapítását. Mészáros Lőrinc készséggel adja a nevét minden Orbán Viktor által megálmodott terv megvalósításához. Legyen az stadion Orbán Viktor háza mellett, legyen az kisvasút a falu lankáin, legyen az egy kazánház a pályák fűtésének három budai villa áráért. Mindegy az Mészáros Lőrincnek, hiszen neki is megvan belőle a saját haszna, így nem esik nehezére a sok munkának nevezett hazudozás ami ezzel jár. Elég csak meghallgatni kevés buta nyilatkozatát ami a sikerének a témájában ritkán sikerül vele elkészíteni, az egyszerű ember máris átlátja a volt gázszerelő ember mögött tátongó ürességet.

De Felcsút nem csak ezért lehet érdekes az adóforintjai útját követő keményen dolgozó kisembernek. Itt található az Orbán család számos érdekeltsége a falu körüli földeken ezer hektár számra a későbbi jó lét biztosításához. Mészáros Lőrinc ebben is nagy segítségére van a régi barátnak. Megőrzi a földek folyamatos használatát a neve által, felnyalja a támogatást érte, de nagyon ostobának kell ahhoz lenni ne tudja akárki ki is, ki az igazi gazda a vidéken. Mészáros Lőrinc láthatóan nincs a birtokában azon észbeli képességeknek, ami szerint képes lenne egy ekkora birodalmat vezetni, ennyi pályázatot elvinni a másik orra elől, bárhogy is le van a zsírozva annak a megnyerése. Ehhez egy jól felépített szakemberi gárda szükséges ami az egész mögött áll. Vagy csak véletlen, hogy a gazdaság több területére is bevásárolja magát? Ásványvíz, kenyérgyár, pizza üzem. Mind csődben van, egyik sem igazán hoz profitot még, de valakik már tudják mit is építsenek majd belőle. Na persze nem abból a nyereségből ami eddig keletkezett, az megy másik országba gondosan elrejtve a kíváncsi szemek elől. Ide majd áramlani fog a közpénz, az uniós támogatás, a felül árazott közbeszerzések megnyert pályázata során az adófizetők pénze. Már csak azt kellene megtudni, ki is áll az egész mögött. Na vajon ki?

Azok a csillogó építmények nem takarják el, inkább felnagyítják annak a pofátlan lopásnak a látszatát, ami egy ember meggazdagodását mutatja be. Ráadásul egy miniszterelnökét. Egy sértett, és akaratos de beteg ember képe sejlik fel a távolban. Orbán Viktor nem az a fajta ember aki megtagadna magától bármi jót is ami a hatalomból ered. Ha nem tudja keresztül vinni az akaratát, akkor bosszút áll az azt megakadályozókon, de mindenképpen neki kell az erősnek mutatkozni. Nem kicsiben nyúlja le a közös vagyont, már milliárdokban, és ezer hektárokban rejti el a család nevén. Ha ellent mond neki bárki arrogánsan letorkolja az illetőt, és kéjes mosollyal áll bosszút miatta az országon. Nem kellett a netadó? Itt van az útdíj marhák, ezen többet keresek. Van az országban szegény ember, és éhes gyerek? Ez csak kampányfogás, tündérországban mindenki boldog, csak Soros György a bűnös. Meg Gyurcsány, meg a hat éve volt nyolc év. Drágállod a kisvasutam? Loptam hozzá mozdonyt is ha érdekel, de még tovább is építem, mert azt is megtehetem. Te meg csak érezd magad szarul tőle, pont nem érdekel.

Orbán Viktort nem lehet számon kérni, túl sok van belőle a hatalomban aki függ tőle, és kiszolgálja az érdekeit. Persze az illető is jól jár közben. Nem lehet ellene tenni addig semmit, amíg csak gyenge susogásnak tűnik a tiltakozás. Orbán Viktor erősnek mutatja magát, pedig csak egy lufi, ami azt állítja magáról hőlégballon, és ezért magasan száll. Egy gyáva, sunyi kis tolvaj, aki nagyon jól használja ki a választó lustaságát, megosztottságát, önös érdekeit. Erre építette a hatalmát. Ideje lenne már az embereknek ezeket az alapokat megrengetni, akkor összedőlne Orbán Viktor birodalma. Persze ehhez fel kell ismerni magát mindenkinek. BANDITA.

Címkék: adó lop Orbán Viktor Felcsút Mészáros Lőrinc

Tetves mocskos kormánya a nemzeti összefogásnak mindig sikeresen bebizonyítja, van az emberi hitványságnak olyan mélysége amelyet vigyorogva képes bejárni a saját rosszul felfogott hatalmi érdekének megfelelően. Nincs, és nem is lehet magyarázat a gyermekéhezés felszámolására tett ellenzéki javaslat lesöprésének a kormánypárt részéről a Népjólétinek nevezett bizottság kormánypárti többsége részéről, melyet civilizált helyen minősített bűncselekményként értékelnek a választók. Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére, előre megfontolt szándékkal, aljas indokból, nyereségvágyból. Pont.

Valamiért nagyon, de nagyon ragaszkodik a hatalom ahhoz a félrevezetéshez, miszerint az általuk teremtett tündérországban nincs szegénység, így annak mértékét már mérni sem érdemes. Nincs éhezés, mert nem vesznek róla tudomást. Nincs dolgozói bércsökkenés, mert a minimálbér bruttóját számolják el a dolgozók jövedelmének. Nagy vívmány a közmunka, a bele került szerencsétlenek csak kiutat nem találnak belőle, és nem tudnak megélni az érte járó nevetséges bérből. Vagyis igen, mondja ezt a kormány nekik, csak tartsanak hozzá kecskét, és figyeljék Zsiga Marcell a másfél millás fizetésével mit mond ebben az ügyben. Nem lett bevezetve harminc új adófajta ami a kevesebbet keresőket nagyobb mértékben sújtja. Nem csökkent a munkabér az új munka törvényének a megalkotásával, nem lettek elvéve a pótlékok, nem lett kifizetve a túlóra, és akinek ez nem tetszik még könnyebben ki is rúghatja a munkáltató. Ezek a dolgok, és tények nem léteznek, aki pedig mást állít az hazaáruló, bérenc, balliberális akasztófa virág.

A gyerekek pedig különösen biztonságban vannak a nemzeti kereszténység kebelén. Ott van nekik a hittan oktatás, a kötelező énekóra, az ingyenes tandíj a felsőoktatásban ha a szülő ki tudja azt fizetni. Meg van védve a család az adókedvezménnyel, a rezsicsökkentéssel, és a kerítéssel a menekültek elől akik elvennék a szülő munkáját. Ezekkel nagyon jól lehet lakni. Ott van nekik még a jövőre nézve a külföldi munkavállalás lehetősége, mert a nemzet nem képes valódi munkahelyet teremteni számukra, és azt is csak alacsony fizetésért. Erről persze kizárólag a hat évvel ezelőtti nyolc év tehet, de legalább az államadósság szépen növekszik közben.

Nincs, és nem is lehet indokot találni a kormány azon cselekedetére, melyet a Népjólétinek nevezett bizottság a nevében elkövetett. Központi irányelv szerint söpörték le a bizottság kormánypárti tagjai az indítványt ez azért kilátszott az indoklásukból. Keresztényinek mondott polgári értékek keveredtek a politikai hatalom féltéssel, és ennek során sikerült a bizottság minden tagjának hülyét csinálni magából. Propagandát kiáltani a valóság ellen nem sok észre vall, de a vasárnapi zárva tartás már bizonyította mennyire nincs a kereszténynek mondott képviselő tudatában az elmeállapotának. A magánynyugdíj megvédője pedig hozta szánalmas önmagát az egyen rezsit a gyerek ha éhes, hozzá meg kérjen adócsökkentést magyarázattal. Ezek az emberek bűnözők, erről nem is érdemes több szót vesztegetni.

Végül is a hatalom legfőbb birtoklójának az utasításait követték a bizottság tagjai, de ez nem lehet számukra mentség. Orbán Viktor már régóta világossá tette mit gondol azokról az emberekről akik bizonyítékai lehetnek a kormányzása csődjének. Számára ezen emberek nem léteznek, a jelenlétük terhes minden statisztikában, a mindennapjaik kínlódása pedig hazugság a részükről. Ebben az országban minden szép és jó, itt nincs helye olyan sorsnak ami mást sugall. Itt csak boldog családok vannak, akik a saját lábukon állnak. Itt aki dolgozik a kormánynak, és a kormányban, az legfőbb ügyészi segédlettel lophatja el a Belváros vagyonát. Aki hűséges az kap trafikot, jár neki a föld a támogatásért, még művelnie sem kell azt. Ha elég öreg, és szivarozik akkor kap casinót, és vehet közpénzből tévécsatornát, még az adóhatóságtól sem kell tartania, nem úgy ahogy a sarki közértnek ha az nem üt be egy tétel eladást. Ebben az országban a Mészáros Lőrincek tartják a szintet a szorgalmukkal, és el lehet lopni egy komplett vasutat a miniszterelnök kedvéért, és annak háza mellé. Itt szép stadionok épülnek a maguk ürességével, velük szemben nem látszik a romos kórház, az agyonhajszolt ápoló, a fáradt orvos. Itt fontosabb dolog Orbán Viktor Várba költözés, mint az állam dolgozóinak évek óta elmaradt fizetésemelése. Itt minden fontosabb ami a kormánypárt egyéni meggazdagodását szolgálja annak csillogó látszatával, mint az országban élők sorsának a jobbra fordítása.

Az is hibás aki szó nélkül hagyja a kormány arcátlan cselekedetét, melyet az éhes gyerek ellen elkövet. Nem lehet magyarázat a nincs kire szavazni, nem lehet magyarázat az én gyermekem még nem éhezik, nem lehet elfogadni a szolidaritás hiányát. Ma még nem éhezik minden szavazó gyermeke, de egy is nagyon sok még ha az máshol is él, viszont ha így mennek a dolgok tovább egyszer beköszönthet az az életforma, mikor éhesen megy nagyon sok gyerek reggel az iskolába. Akkor már késő lesz a fejhez kapni, késő lesz segítségre várni, és nem lehet mást okolnia az embernek a saját sorsáért. Meg kell előzni a bajt, csak előbb fel kell ismeri azt. BANDITA.

Címkék: gyermek anyád javaslat éhes Népjóléti bizotság

Nemzetünk ragyogó csillaga, népünk nagy tanítója, országunk hős védője, szemünk fénye drága Orbán Viktor. Ne haragudj, hogy így ismeretlenül merek neked írni levelet, de úgy éreztem muszáj tudatnom veled, én végig ott vagyok melletted a küzdelemben a honért. Most a menekültek elleni harc nagyon kifárasztott a kerítés mellett és kórházban vagyok, de azt mondják ha viszek be magamnak gyógyszert, szappant, takarót, élelmet akkor hamarosan meggyógyulhatok.

Ne tudd meg milyen állapotok uralkodnak itt mert gyurcsány annak idején mindent ellopott. A dolgozókról meg ne is beszéljünk, na azok állandóan itt ténferegnek mert szerintük kevesen vannak, és alacsony a fizetésük. Élnének meg a közmunkabérből, ahogy az nekem is nehéz volt eleinte, de én már tovább látok az orromnál, és Te is megmutattad a helyes irányt amely végén tündérország vár szeretett hazánkra. De ezért áldozatot kell hozni mindenkinek, és türelmesnek kell lenni az állandó támadások közepette amely ellen csak Te vagy az egyetlen oltalmazónk. De ezek itt ezt nem veszik észre, valahogy csak el kellene nekik magyaráznod. Lehet nem is értenék meg, hiszen ők nem olyan felvilágosultak mint én, de azért egy próbát megérne.

Pedig már látszanak az eredmények. Reggel mikor lemegy a pára az ablakról a kórteremben, ha az éppen nem fagyott be a rossz fűtés miatt mert akkor tovább kell várni, már látni lehet a szemben épült gyönyörű stadiont. Fenséges látvány, nagyon jól tettétek itt a Szent László kórház előtt, hogy a parkolástól lezártátok az utca egy részét az autók elől. Így jobban látszik a gondozott gyep az építmény körül. Ne parkolgassanak itt akik ide jönnek a betegségük miatt.

De most komolyan, számomra az ilyen látvány felér egy fél gyógyulással. Ezt mondom a családomnak is állandóan, nagyon fontos az életforma váltása, csak így lehet a szép jövőt építeni. A feleségem még nem nagyon érti, szerinte neki vasárnap is dolgozni kellene a boltban a qrva sok adó miatt. Mindig azt mondja így többet kell neki ott dolgoznia, és mégis csökken a fizetése. Ilyenkor csak ránézek, aztán az udvaron fekvő vak komondorra, és egyből tudja igazam van. A gyerek már érti a lényeget, nem is kér reggel semmit enni, büszke szédelgéssel megy az iskolába a kötelező énekórára. Nem kell itt minden egyes problémát úgy felnagyítani, ha nincs pénz a gyerekétkeztetésre, majd megoldjuk itthon. Fontos az öntudat és az áldozat, nélkülük nincs meg siker. Én már beláttam.

Szomorú voltam és bevallom férfiasan sírtam is, mikor meghallottam nem lesz kész a kisvasutad drága Viktor a szülőfaludban. Szerintem a szocik tehetnek róla, de erre már te is biztos rájöttél magadtól. Nekünk ennyire egyforma a gondolkodásunk, hogy ebben biztos vagyok.

Viszont nagy örömmel tölt el a legújabb hír a stadionodról, és bevallom neked akkor is könny volt a szemembe mikor olvastam róla. Mert tévénk az van, de nem tudom fizetni a kábel díjat, viszont a szomszédból minden áthallatszik mikor az tévézik. Most is onnan tudom a jó hírt, de azt ne tudd meg mi volt hozzá a vélemény. Ilyen helyen lakom, de mindent felírtam amit mondanak rólad, egyszer majd elküldöm az illetékeseknek. Postára nem adom fel, mert arra nincs pénzem, de ha megírod hova kell az ilyen jelentést vinni, odáig még elgyalogolok. Hiába is próbálnám nekik elmagyarázni, a szomszéd még ismerhette fel a tényt, csak Te lehetsz ennyire előrelátó, csak neked juthat eszedbe az a kiváló megoldás a foci fellendítésére, fűtsük a gyepet télen is hagy tudjanak edzeni drága focistáink. Ehhez viszont épület kell, és modern technika. Az viszont drága. Nem lehet ingyen megkapni semmit ezen a világon. mindenért meg kell dolgozni. Ezt Te nagyon jól megmondtad annak idején. Én is ezt vallom, és a két diplomám dacára elvégzek minden munkát amit nekem szánsz, mert rám számíthatsz ezt tudnod kell. Abban is biztos lehetsz, ha segíteni kell a kazán építésében megyek azonnal. Nekem nagyon tetszik a stílus, amelyben építed, és bár kicsit drága de saját lábon áll. Milyen szép is lenne ha egyszer minden gyep fűtött lenne ebben az országban.

Lassan zárom soraimat, kicsit szédelgek az éhségtől olyan kevés ez a kórházi koszt. De nem is lehet most betegnek lenni mikor még annyi a feladat előttünk, hogy szebbé tegyük az országot. Ki kell osztani a földeket, és azt csak az olyan nagyon hozzáértők kaphatják meg akik szeretnek téged. Mélyre kell ásni a gaz brókereket, ne figyeljen már rájuk senki. Meg kell vásárolni közpénzből a TV-2 jogait, és ott is el kell kezdeni a folyamatos félre tájékoztatást. Hallgatni kell a kitiltottak listájáról, be kell vezetni a netadót, a meglevőket is lehet még emelni. Ki kell osztani a közbeszerzéséket a haveroknak, a héten még Mészáros Lőrinc nem nyert Neked egy milliárdot sem. Úgyhogy hamarosan megyek, és harcolok érted kedves vezetőm. BANDITA.

Elég ha csak politikai hullát csinál belőle a józan eszét használó választó. Utána visszaveszi tőle azt az irdatlan mennyiségű közpénzt amit a saját lábon állás során félrerakott magának. Közben azokat is sorra keríti a szavazó akik segítették az ország gazdaságának a kifosztásában, az oktatás szétrombolásában, az egészségügy tönkretételében, a rezsicsökkentési félrevezetésben, az orosz hitel felvételében, az államadósság növelésében, a közmunka jelen formában való bevezetésében, a választási törvény megalkotásában, az alaptörvény módosításában, a munka törvénykönyv megalkotásában, és még lehetne sajnos folytatni a listát az elmúlt hat év nyolc évezésén át a kerítés megépítéséig.

Ehhez nagyon tökösnek kell majd lennie a következő hatalomnak, annyi engedményt kell tenni Orbán Viktor beleszólásának a kormányzásba, amennyit ő figyelembe vett a jelenlegi ellenzéktől. Az eddig a politikában eltöltött szerepe szerint akár hatalomban volt, akár ellenzékben neki csak saját maga volt fontos, és csak az ország közpénzére áhítozott a tolvaj lelke.

Az elmúlt hat év végül is az ország lakosságának a nagy része számára nem hozott olyan változást az életében, amiből arra lehetne következtetni ez a kormány az országért dolgozik. Sőt! Ez a hatalom a kevesek jólétét segítő lett a többség kárára, és mindezt a törvények egyoldalú átírásával erősítette meg. Ehhez még hozzáadott sok olyan intézkedést amely során minden ellenőrzést a saját kezébe vett maga felett, és létrehozta tündérország valótlanságát az Orbán Viktornak feltétlenül mindent elhívők számára.

Nem nagyon volt olyan eset az elmúlt hat év során, amikor ez a kormány bármiért is vállalta volna a felelősséget, vagy csak beismerte volna a hibáját. Orbán Viktor képtelen volt a mások véleményét egyáltalán meghallgatni, abban a biztos tudatban vezette az országot, kizárólag neki van igaza, és csak az a jó amit ő tesz. Betege lett a hatalomnak, számára bármilyen engedmény vagy tévedés beismerése a gyengeség jeleként égett volna bele a tudatába. Neki pedig erősnek kellett lennie, csak így tudta gátlástalanul összerabolni a magánvagyonát. Mert nála kizárólag erről szólt a politika.

Annak érdekében, hogy ne vegyék észre mennyire kilóg a lóláb nála, úgy csinált mintha kormányozna. Munkabért csökkentett, adót emelt, sok új adót vezetett be, elvett megtakarítást, felvett hitelt, esztelenül költötte az unió támogatását. A közpénz java részét a maga javára használta fel, csak a neki tetsző intézkedéseket volt hajlandó belőle kifizetni. Rengeteg pénzt vont el olyan területekről ami minden józan számítás szerint a jövő záloga, de legalább épített helyette stadionokat. Ellenségnek kiáltott ki magát megvédeni képtelen társadalmi csoportot, tagjaitól támogatást vont el, ezzel lassú vegetálásra késztette a benne élőket. Munkahelyeket nem nagyon tudott teremteni a maga keltette káoszban, ennek eltakarására kitalálta a sehova nem vezető közmunkát. Mindig talált felelőst a hibákért, és mindig talált olyat, aki ezt el is hitte neki. Sajnos.

Már régen nem akarja a keményen dolgozó kisembert felzárkóztatni, most végvári kapitányt játszik az unió színpadon a megtalált menekültek ellen. Utoljára a baltás gyilkos visszaadásánál érezte magát ennyire fontosnak, akkor is az emberi jogokért harcolt. De elsőként a saját jólétéért, utána a politikai túlélésért. Vagy mindkettőért.

Nem is kívánja senki a halálát Orbán Viktornak. Még az sem, aki miatta ment külföldre dolgozni, csak hogy megéljen a családja akiket itthon hagyott. Az sem, akinek miatta ment tönkre a vállalkozása, és jutott “tisztes” szegénységbe. Az sem akar neki rosszat akinek csökkent a fizetése, és ezért éhesen megy a gyermeke az iskolába, mert a sok adó miatt nem tud neki enni adni annyit, mint a hat évvel ezelőtti nyolc évben. Az sem akar neki rosszat, aki közszolgából közmunkásként lett visszafoglalkoztatva, mert ugye olcsóbb államot kell fenntartani. Az sem akar neki rosszat aki látja a felesleges állami költekezést a befizetett adóból. Minden nap tapasztalja a kormánypárti haverok egyre nagyobb mértékű meggazdagodását. Naponta hallja az előre adagolt hazugságot az ország jobban teljesítéséről, és ezért még fizetnie is kell a közmédia minden adósságát. Dehogy akarják ezek az emberek mások halálát, ők olyan békés, maguknak való melósok, akik szótlanul tűrik, hogy vasárnap már nem is vásárolhatnak, ha lenne is rá pénzük.

Persze sokan vannak akik tényleg nem akarják hogy Orbán Viktorral bármi baj is történjen. Először is a saját szavazói akik elhiszik minden szavát. Na nekik nem kell félniük a gondolkodástól. Másodszor, akik nem olyanok mint ő, és nem gyújtják fel a várost mert ők ehhez nagyon okosak, és demokraták. Persze ezzel Orbán Viktor is tisztában van, és azzal is a jelenlegi ellenzékben nincs meg az a tűz, amely során őt bármilyen bántódás is érje. Harmadszor azok sem akarják bántani, akiknek nincs pénzük felutazni hozzá egy kiadós szájba verésre, és hatalom fosztásba.

Azért nem kell Orbán Viktornak nyugodtan aludni a szerzett javakon. Sokan látják már az utat amelynek a végén ott lesz a bukása. Ehhez már minden adott, csak elindulni elég nehéz addig, amíg mindenki csak magával törődik, és magának ad kizárólagos igazat. BANDITA.

Címkék: politika kivégzés lop hazudik ORBÁN VIKTOR

Orbán király vára.

 2015.10.17. 19:17

Mert úgy gondolja ez már jár neki. És Orbán Viktor szerint ez az egyetlen méltó hely az országban ahonnan egy uralkodó letekinthet a népére. És most meg akarja szerezni magának. Be is fog költözni ha már fel lesz újítva. Addig is lehet ezen a borzalmas ötleten nagyon szépen keresni, így a vár akár saját lábon állóként is megállja majd a helyét. Nincs az a közpénzherdálás ami akadályt jelentene ha egy bomlott elme királyi ambíciókat táplál maga iránt.

Felcsút kisvasútja mellett, a sertéstelep háta mögött a disznó ganajából, na abból építhetsz magadnak hozzád méltó várat te ország szégyene.

Most nem arról van szó egy miniszterelnöknek szolgálnia kell az országot, a hatalmát annak boldogulására kell felhasználni. De igen, arról van szó. Orbán Viktor esetében az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez pusztán csak arról szól, a hatalom segítségével ő és a haverjai jól megszedjék magukat az ország többségének a rovására, és végül uralkodjanak az emberek felett.

Pedig Orbán Viktor szerint csak pár tíz milliárdról van szó, ami igazán nem nagy ár akkor ha valaki szeretne egy magához méltónak gondolt helyről, egy cseppet sem szerény körülmények között munkálkodni a maga érdekében. Minden más nem számít, csak kapja meg azt ami szerinte jár neki. Ehhez nem is kell sokat áldoznia a közös vagyonból, ami jó nagy részben az emberek adójából tevődik össze. Addig minden más várathat magára, hiszen a saját szempont szerint most az a legfontosabb, Orbán Viktor majd jól érezze magát a Várban. Végül is már minden rendben van az országban, csak a miniszterelnök dolgozik méltatlanul szerény körülmények között. Elért az ország végre oda a jobban teljesítésben, már nem érdekes az oktatás helyzete, nem fontos a várólisták hossza, most már nem kell az államadósság ellen sem harcolni. Nincs jelentősége a munkabéreknek, nem kell adót csökkenteni, a forint is erős és stabil. Ha egy véletlenül erre járó befektető szétnéz a délről kerítéssel határolt tündérország napsugártól ragyogó szétosztásra váró földjén, szinte látja a maga valóságában az egymillió megvalósult munkahelyet. A felét a külföldre menekült munka vállaló adja, a kisebbik részt pedig az itthon közmunkából megélő.

Sajnos nagyon sok olyan területet fel lehet sorolni manapság az Orbán kormány áldásosnak nem mondható rablóhadjárata során melyet az elmúlt öt évben végzett a fülkeforradalom óta, ahol nagyobb szükség lenne erre a meggondolatlanul elherdált közpénzre. És nem csak erre, de a szabadságharcnak nevezett félrevezetés során eltékozolt milliárdok is egyre jobban hiányoznak a növekvő számú szegény ember mindennapjaiból. De elég lenne a nyom nélkül eltűnt magánvagyon láthatatlanságnak a megvédésére gondolni.

Sokba, nagyon sokba került eddig is az ország nagy részének Orbán Viktor csillapíthatatlan hatalom éhsége. Na meg a magának félre rakott közpénz sem piskóta. Még nem volt olyan esemény Orbán Viktor kormányzása alatt mikor bármi hibát is beismert volna, vagy bármely tévedésének ne mással fizette volna ki az árát. Ezek között legtöbbször a saját választói is ott voltak, de ők egy sajátos sötétségben szemlélik a világuk tönkre tételét, és még tapsolnak is hozzá. Minden esetben az ország látta a kárát a sok félre sikerült szabadságharcnak. Elég ilyen esetben a nem megszorítás adóemelésére gondolni.

De mivel semmi nem számít, a sok lélekemelő győzelemnek mondott értelmetlenséget most egy újabbal kell majd elviselnie az mára elfeledett keményen dolgozó kisembernek. A szerény, puritán kormányzást ígérő Fidesz éppen egy újabb rongyrázásra készül a fény és pompa felé. Az ország nagy részén sokan éheznek és fáznak, de nekik most mindenképpen újra át kell majd adni a Várkert bazárt, és hogy Orbán Viktor ne utazzon olyan sokat a két átadás között, hát költözzön is be oda. A körülményei sem lehetnek szerények, mindenre ott van megoldásnak a közpénz.

Fognak majd az emberek kellően felháborodni a Várba költözésen? Igen. Fogja ez Orbán Viktort érdekelni? Nem. Pont.

Ahogy eddig is mindent megúszott következmények nélkül, a Várban is jól fogja magát érezni. Majd arra fog hivatkozni, ez is az emberek érdekében történik, és kifejezetten miattuk kell majd neki oda cuccolni. Majd onnan folytatja az ország tönkre tételét, a saját vagyonának a gyarapítását ahonnan az eddigi dolgozó szobájában abba sem hagyta.

Azért van egy kis baj ezzel a költözéssel. Nem annyira buta, és lusta a magyar ember mindent le lehessen vele nyeletni, és közben még hülyének is legyen nézve. Most még nem nagyon van a láthatáron olyan erő ami megállítaná ezt az ámokfutást, de végül is ennek csak maga a választó az akadálya. Egyszer majd az érzelmei helyett a józan esze fogja irányítani a cselekedeteit, képes lesz a maga érdeke mellé a másikét is elfogadni, és akkor Orbán Viktor is a megfelelő helyére kerül a Várban. Annak a pince részébe, talpig vasban, mellette Polt Péter készül majd a védő beszédére. És nagyon sokan lesznek még ott. BANDITA.

Címkék: adó lop költözik Orbán Viktor Vár urizál

Ki legyen Orbán Viktor utódja?

 2015.10.13. 18:04

Ez nem lehet kérdés, hiszen csakis Orbán Viktor jöhet szóba. Mint egy igazi királynak aki uralkodik tündérország felett a stadionok földjén már az utódláson jár az a maradék esze. Szerinte még van egy két jó éve a politikában, mert a normálisan gondolkodó emberek szerint a többit pedig börtönben kellene majd letöltenie, hogy ott rohadjon el tolvaj lelke. Na persze Orbán Viktor nem erre készül, ahogy azt a Bibó kollégiumban való tavaszi vendégeskedése során elhangzott beszélgetés tükrözi, amit még hangfelvétel formájában is megörökítettek a nemzet számára. Ő inkább azon elmélkedik a felvétel tanúsága szerint, milyen is legyen aki követi őt az ország további fosztogatásában. Beszél még másról is, főleg saját nagyságát emelve ki önmagából, amikor is kiderül tud ultizni, fekvőtámaszozni nem, átverni a világot az általa a pénzügyi csőd szélére juttatott ország érdekében nagyon igen. De a legjobb az őt követő miniszterelnöknek szóló kihívások való megfelelés Orbán Viktor mércéje szerint.

Először is ne legyen magas. Alacsony sem. Nő sem. Férfi sem, csak harcolni tudjon. Tudjon kaszabolni. Szeresse a focit. Na ne annyira tudjon játszani, inkább csak építse a hozzávalókat. Egyet a háza mellé, de csak szerényet. Viszont azt jó drágán, és szenvedélyesen az ország rovására. Ne legyen bal oldala az illetőnek, csak nemzeti, előtte lehet KISZ-titkár. Korábban legyen liberális, aztán konzervatív, de főleg zavarja ki az oroszokat ha azok már éppen indulóban vannak. Aztán hívja vissza őket. Legyen demokrata de csak szavakban, bontson le minden ellenőrzést maga felett. Kerülj a valóságot ismertetését, csak a maga által elképzelt világról beszéljen. Ezt várja el minden követőjétől, ezért adjon nekik jutalmat. Sose hazudjon véletlenül, és csak az igazat ne mondja el. Vagy inkább mégsem.

Másodszor ne legyen mohó. Hagyja a piszkos munkát másra, ne legyen semmi a nevén. Adjon el pártszékházat, annak egy részét tartsa meg a családnak, és adja oda a kedves papának. Kedvelje először Tokaj környékét, aztán legyen minden Felcsút körül az övé. Szeresse a családját. Legyen a feleség nevén jó sok birtok, ingatlan, ha fiú gyermek van annak legyen focicsapata, a lány álljon meg a saját lábán kellően kivilágítva a kedvéért az városokat. Ne hagyja hogy visszaéljenek a nevével, és arra hivatkozva jogtalan gazdasági előnyöket szerezve bárki is meggazdagodjon a gázszerelésre építve. Inkább a jó istenben és a szorgalmas munkában bízzon aki így akar magának sok földet, és állami megrendelést.

Harmadszor ne legyen geci. Mindig jutalmazza meg a barátait a közpénzből. A régieket ne hagyja az út szélén, számukra közgépesítsen, majd felejtse el őket. Vigyázzon az újakra akik segítik a munkáját. Neki építsenek közmédiát sok sok milliárdból. Figyeljen oda a hűséges emberekre, akik törvényesítenek minden rablást az ország gazdaságának a rovására. Számukra jól fizető állami állásokat hozzon létre, esetleg valamelyik minisztériumban legyen nekik megfelelő hely, és beosztás, sofőrrel, titkárnővel. Ha az érdeke úgy kívánja, egy egész minisztériumot is hozzon nekik létre, hagy hazudozzanak kedvükre az ő érdekében.

Szeresse a pártját, mint az édes gyermekét, hiszen annak köszönheti a hatalmát. Meg a maga érdekében átírt törvényeknek, legyen az akár alap, vagy választási, de lehet sokszor módosított, vagy csak a mutyit szolgáló. Legyen legalább egy koalíciós partnere. Nem kell nagy, csak egy nagyon mocskos, és szemét banda. Egymagában nehéz ennyire hülyének lenni egy miniszterelnöknek az ország rombolásában. Kell hozzá a segítségnek egy álszent, mérhetetlen támogatású, vadászni szerető, vasárnap templomba járó gerinctelen talpnyalók bevonása a maga érdekében.

Ezek a kiválasztás fő sarokpontjai, de lelkes civilek a Békemenet során máris keresik a megfelelő utódot a genetikai zsákutcában. A hívek tudják, ilyen nagyság csak egyszer születik egy jászolban, ezért túrják fel inkább a turulmadár fészkét a hagyományok szellemében.

Végül is ami az elmúlt öt évben végbement az országban azt nem szabad veszni hagyni. Orbán Viktor folyamatosságát fent kell tartani minden áron, hiszen sok ember megélhetése függ tőle. Még belegondolni is borzasztó, valaki a keményen dolgozó kisember példáját követve bérből, és fizetésből éljen meg ebben az országban az elvégzett munkája után. Abból nem lehet a sok adót kifizetni amit a nem megszorítás során sikerült bevezetni. El kell nyomni a tehetséget mindenképpen ha az nem Orbán Viktor érdekeit szolgálja, de legalábbis külföldre kell kényszeríteni a megélhetésért. Ha már itthon nem ismer senkit a boldogulni vágyó aki hozzásegítené némi földhöz, vagy egy trafikhoz. Mindenképpen abban a hitben kell tartani az embereket, azt higgyék el amit mondanak nekik, ne azt amit tapasztalnak. Ne legyen ebben az országban értelem, maradjon meg mindenki az érzelmeinél, amit a komcsikkal mindig fel lehet korbácsolni a választások során.

Az utódlás kérdése fontos szempont ha Orbán Viktor vissza akar vonulni a jól megérdemelt közpénz nyújtotta anyagi biztonságba. Ott őt ne háborgassa senki, neki azt élveznie kell ha már a hatalom segítségével hozzájutott. Egy ország szétrombolása, emberek biztonságának, megélhetésének a tönkretétele nem nagy ár ezért a meg nem érdemelt jutalomért. Ha végül nem az Orbán Viktor kívántak szerint történnek a dolgok, és nem a megfelelő utód kerül a hatalomba, akkor annak nagyon tökösnek, és tisztességesnek kell lennie, hogy a hatalomból vagyont szerzőket a rács mögé juttassa majd. Legyenek azok bárkik. BANDITA.

Címkék: hatalom lop utód Fidesz Orbán Viktor

Szegények országa.

 2015.10.10. 19:55

Soha sem mondta azt senki erről az országról itt kolbászból van a kerítés, nagy a jólét, az emberek boldogok, mindenki elégedett. Mindig is volt itt probléma, volt itt sok szegény, volt aki meggazdagodott, lettek nyertesek, és sokan pedig vesztesek. Egy ország vezetése sem tagadhatja le a szegénység létezését, főleg nem azok előtt akik naponta megélik azt. Mégis lett olyan hatalom aki ezt már öt éve próbálja napi szinten megvalósítani tündérország szögesdrót kerítése mögött.

Öt éve is volt szegénység, ötven éve is volt szegénység, öt év múlva is lesz szegénység, ás ötven év múlva is lesz szegénység. Csak a mértéke, és a benne élők, vagy bele kerülők száma változik állandóan. Azt azért mégis ki lehet bátran jelenteni, öt évvel ezelőtt kevesebb szegény ember volt az országban, de közben Orbán Viktor hatalomra került.

Na persze Orbán Viktor már az első perctől ellenségként kezelte a szegénységet, és folyamatosan harcot folytatott ellene. Főleg a benne levők ellen. A fülke forradalom előtti időkben ígért ő mindenkinek egymillió új munkahelyet, fűt, fát, jólétet, békét, de végül is csak a vele hatalomba kerülőknek lett lényegesen jobb az anyagi helyzete, meg a kevés kiválasztottnak akiknek addig is jobban ment a sora mint a fizetést havonta beosztó nagy többségnek. Elvette a szerzett jogot a rendvédelmi korkedvezménytől, csalót kiáltott a rokkantra, lenyúlta a magánnyugdíj teljes összegét az azt félrerakóktól, bevezetett számtalan új adót és nem megszorítást, és megalkotott egy új munka törvénykönyvet a munkavállaló kárára. Megadóztatta a minimálbért, elvette a pótlékok egy részét. Cserébe nem nagyon teremtett új munkahelyeket, de kitalálta helyette a közmunkát. Még a saját dolgozóinak sem nagyon kegyelmezett, az egészségügy, a szociális ágazat, az oktatás, a rendvédelem, és az állam többi területe életpálya modellben kapott gumicsontot a valódi bérrendezés helyett. Viszont a felső szinteken legalább megvalósult a szegénység ellenni küzdelem, számtalan pozíció került megalkotásra a hűséges pártkatonák kifizetésére. Állami cégek vezetői keresnek munka nélkül milliókat most már bérplafon nélkül, államtitkárok, helyettesek, tanácsadók, megbízottak visznek haza további milliókat havonta az érdemtelen munka jutalmaként.

Közben egyre csökkent az elmúlt öt évben a bérből és fizetésből élők túlélési esélye. Már többet kell dolgoznia ugyanazért a pénzért, és a kapott bér egyre kevesebbet ér. Számtalan adó és egyéb sarc terheli a jövedelmet ami a kevés beosztását még nehezebbé teszi. Folyamatosan nő a külföldön munkát vállalók száma. Az elmúlt öt évben egyre több gyermek megy életforma szerint éhesen iskolába. Csak úgy mellékesen baszódjál meg ezért a kijelentésért KDNP Harrach Péter. Nagyon sok család jutott abba a helyzetbe az elmúlt öt évben, hogy a létminimum alá jutott az életszínvonala. Maradt nekik viszont választási lehetőség a túlélésre, vagy eszik, vagy megfagy a rezsicsökkentés után. Váratlan kiadást már nem is tud fedezni, csak retteg tőle, ahogy a számlák esedékességétől.

A kormány azonban segítségükre siet, és felveszi a szegénységgel a harcot. Már nem méri a bele kerülő családok sokaságát, ezzel is csökkentve a számukat. Közmunkát kínál nekik megélhetésként, a havi negyvenhétezerből való megélés minden szépségével. A támogatásokat is lecsökkentette az önkormányzatoktól való forráskivonással, de azok legalább választhatnak. Vagy lakhatási támogatást adnak, vagy a temetést fizetik a rászorulóknak. A betegeket nem nagyon tudják már gyógyítani, az elesettekbe még bele is rúgnak egy jóízűt, ne maradjon az út szélén. De legalább sok szép stadion épül szerte az országban.

Persze a haverok szegénysége ellen nagyon küzd a kormány. Orbán Viktor új barátai számtalan közbeszerzést nyernek magasan túlárazva, maradjon a miniszterelnöknek is elég belőle. Mészáros Lőrincz, Andy Vajna, a Rogán szomszéd, a Lázár dohány barát, Giró-Szász, kormánytagok, családtagok, rokonok, haverok, szobatársak, régi elvtársak, új elvtársak, képviselők, volt képviselők mind mind számolatlanul tömik a zsebükbe a közpénz rájuk eső részét, melyet maguknak osztanak ki. Más nem is lehet a közpénz sorsa csak annak ellopása, abból értelmes értékteremtő beruházás nem igazán valósulhat meg. Ez lehetetlen dolog, mivel az elosztásnál csak a baráti ismeretség, a párthűség, és a haveri viszony számít.

A jólét bizonyos körökben szépen növekszik ahogy ezzel párhuzamosan az ország lakossága elszegényedik. Folyamatos félretájékoztatással még egy darabig fenntartható a helyzet, de egyszer összeomlik a rendszer. Nagyobb esély van arra ez magától történik meg, a tündérországi szavazók nagy része még inkább elhiszi azt amit mondanak neki, mint saját magának higgyen. Erre az emberi gyengeségre, na meg az irigységre, a nagyon okosságra büszkén építhet a kormány, és tömheti tovább az emberek adójából a saját zsebét. Így még a szegénység szépen emelkedhet egy darabig, ahogy Orbán Viktor és bandájának a gazdagsága is. Nem csak ellenzék kell már ide, vagy annak a hiánya hanem józan ész, és akarat, ha egyszer majd ráér mással is foglalkozni a szavazó, mint saját magával. BANDITA.

Címkék: munka beteg szegény Orbán egy geci

Százmilliárd forint. Azért ekkora mennyiségű pénzt még Orbán Viktornak is kihívás lenne ellopni egy évben a saját lábon álláshoz, viszont ennyit könnyelműen el tud égetni szinte teljesen felesleges dolgokra a maga érdekében ha már nála van a hatalom. Végül is ez közpénz, az adófizetők rakják össze az állam működésére, így ebben benne van az oktatás, az egészségügy, a nyugdíj, a szociális kiadások, az bürokrácia, és megannyi összetevő ami egy normális ország élhetőségéhez kell. De tündérországban ez is mint annyi minden másként működik.

Kap a köztévé a következő évben is 77 milliárdot, csak mert olyan jól teljesít. Nézni ugyan kevesen nézik, de kormányközeli kifizetőhelyként, hírhamisító műhelyként kiválóan működik. Minden évben sikeresen alulmúlja előző évi teljesítményét, de mivel Orbán Viktor saját médiát akart magának ahol naponta fényesre nyalják a hátsóját, hát nem sajnálja tőlük az adófizetők pénzét. Jut belőle bőségesen azon médiakutyáknak, akik a szakmai tapasztalatukat és felkészültségüket az Orbán Viktorhoz való hűségükkel helyettesítik. Végül is ott ennyi elég az érvényesüléshez, és jól meg is lehet élni belőle. A hitelességre, vagy olyan dolgokra mint független média látszata sem kell ügyelni, elég a kormány tevékenységét naponta fényezni, azt kedvező színben feltüntetve megmagyarázni.

Rogán Antal kap egy minisztériumot. Ettől biztos még jobban fog bővülni a lakása, ő maga meg aztán kedvére gyurcsányozhat. Hol van már az olcsó állam ígérete, hol van már a plebejus kormányzás. Rongyrázás, urizálás, a közpénz ész nélküli költése a cél. Mert már ezt is meg lehet tenni manapság a hatalmat birtoklóknak minden következmény nélkül. Rogán Antal kiváló választás ha szemrebbenés nélkül kell majd előadni Orbán Viktor napi kormányzást helyettesítő ötletelésének a magyarázatát. Tóni nagy tapasztalatokkal rendelkezik az politikai hatalom készpénzre váltása során keletkező nyilvánvaló tények eltussolásában. Neki is sikerült a fél belvárost úgy eladnia a maga hasznára, egy haja szála sem görbült meg közben. Na jó, az ügyészség vezetője mindig kisegítette a vádak elejtésével, de Tóni is tudta közben boci szemekkel az ártatlanságát hangoztatni. Na meg felháborodni az őt ért vádak miatt, mert ő mindent törvényesen csinált. Most ezt a képességét kell majd a Fidesz, és Orbán Viktor meggazdagodásának a magyarázatára felhasználnia minisztériumi keretek között. Ezt fogják propagandának hívni. Habnak ott lesz ezen a tortán az állam önfényezésre félrerakott huszonvalahány milliárdjának az elosztása, amit a médiában kell majd elkölteni. Tóni biztos nem fog rosszul járni, és szép haszna is lesz belőle.

Jó dolog ma az államnak dolgozni, főleg a jól fizető állasokban. Most már minden hűséges ember megkapta a jussát a kormányzásnak nevezett rabló hadjáratban. Éppen az elmúlt hetekben emelték az állami vezetők fizetését közel a duplájára, mert már az ország jól teljesít. Annyi államtitkár, és helyettes államtitkár van már a minisztériumokban, hogy külön felelőse van a kinevezésüknek. Biztosok, tanácsadók segítik Orbán Viktor munkáját, és vesznek fel milliós fizetéseket ezért. Ők is többen vannak mint kellene, de a hűséget jutalmazni kell, senkit sem szabad az árok szélén hagyni jóléti megélhetés nélkül. Ezen személyek javadalmazása is a közpénzből történik, ami adó és járulék formájában csorog be a költségvetésbe. Biztos nem lenne rá máshol szükség, és ezek az emberek még ráadásul meg is érdemlik az ilyen fajta megbecsülést a szakmai munkájuknak köszönhetően.

Az ország közben szép lassan elsüllyed a korrupcióban. A dolgozók nehezen találnak munkát itthon, vagy ha igen, akkor megalázó a keményen dolgozó kisember bére. Az államapparátus alsó részein helyet foglaló munkavállaló körülményei siralmasak, munkájáért kapott fizetés nevetséges. Ígéretek persze mindig vannak a javulásra, de valahogy az mindig elmarad a várakozásoktól és az ember úgy érzi a végén ismét csak át lett verve. Vannak már életpályamodellek több területen ami az állam szerint nagyon jó dolog, de a benne levők szerint megint csak átverték őket. És akkor még nem beszélt senki eleget a közmunka kilátástalanságáról. A kormány többet költ a maga reklámozására, mint például a felsőoktatásra, vagy a szociális kiadásokra. De számára ez a fontos, és ebből tud magának lopni sikert, készpénzt, önigazolást.

Viszont szépek a stadionok. Kevesen járnak oda, így nem nagyon romlik az állaguk. A Fidesz vezetők is jól megélnek. Sokat lopnak, de legalább maguk teremtette jó körülmények között pihenik ki az ezzel járó fáradalmakat. Saját lábon áll a család, a haverok is kapnak földet, de már nem bérbe. Szép villákat vásárolnak családi összefogással, külföldi luxus hotelekben töltenek el éjszakákat kurvákkal, új élettársakkal. Utazni is szeretnek. Hárman ülnek harminchat helyen az első osztályon, mert ők szerények. Nem üzletelnek törvénytelenül a letelepedési kötvényekkel, nekik lehet off-shore számlájuk, megszavazta a parlament. De ez csak a jó lét csúcsa. Aki közel van a hatalomhoz nem baj ha tehetségtelen, vagy nem ért semmihez, egyenes útja van az érvényesüléshez, csak ismernie kell a megfelelő ember számlaszámat. Jól teljesít az állam keveseknek, sokak meg mehetnek külföldre dolgozni, vagy akár itthon is lassan éhen fagyhat. BANDITA.

Címkék: miniszter köztévé orbán. Kormány Rogán

Az egész menekültválságot mintha egyenesen Orbán Viktor kedvéért találták volna ki, és ő kiválóan él is ezzel a lehetőséggel. Kedvére védheti meg a tündérország népét az újonnan kitalált végvári kapitányi minőségben, és a lakosság nagy része is csak ezzel a témával foglalkozik. A kormány ennek érdekében meg szépen plakátol, konzultál, kerítést épít, utána lebont, honvédséget vezényel a határra, civilek munkájával hivalkodik, lehülyéz pár szomszédos országot aki eddig még barátnak számított, közben azért kioktatja a világot a közmédia színvonalán. Regisztrál, nem regisztrál, továbbenged, visszatart, beenged, levízágyúz, börtönbe zár, kiutasít, családot egyesít, határt őriz, szögesdrótot vesz, majdnem terroristát fog. Mindent összevetve nagyon szépen halad a maga útján az előre eltervezett emberi érzelemre ható, de igazából a népszerűség növelése érdekében hozott intézkedéseket hosszú sora. Alig pár tíz milliárdba kerül az adófizetők pénzén, hogy a Fidesz kimondhassa, megállt a sok botrány miatt a zuhanórepülésük a választók között, pár százezer eszét nem használó hülye ismét hajlandó rájuk szavazni. Ezért megérte rájuk a közpénz elherdálása. Orbán Viktor pedig esténként fohászkodik a polgári értékrend szerinti keresztényi elvekhez a vasárnap továbbra is zárva tartó üzletek előtt csalódottan visszafordulók nevében, a menekült áradat ne álljon meg, tartson ki a választásokig. Hiszen emberi módon nem kíván ő hozzájuk viszonyulni és gondoskodni róluk, de szenvedésük minden fájdalmát hajlandó a maga érdekében felhasználni.

Amíg a hazai választó vigyázó tekintetét a határra veti, a háta mögött a belső vidékeken szépen halad az ország értékeinek a kormánynak kedves emberek zsebe felé irányítása. Állami földeket játszanak majd át az azt megművelni szándékozók orra előtt a haveri műkörmösök kizárólag a támogatás felvételében érdekelt személyeinek. Ezt még ebben az évben meg akarja a kormány valósítani. Ehhez a törvény megalkotása már a szokott sunyi módon megkezdődött, nehogy már pont ez a lopás ne legyen törvényes az ő felfogásuk szerint.

Hiszen ha bármi baj bekövetkezne a törvényre mindig lehet hivatkozni, és hangosan követelni annak betartását. Mondjuk az lenne az igazán szép, ha a Fidesz is betartaná azokat a törvényeket, szerződéséket, amelyeket az előző kormányok kötöttek az emberekkel, de akkor nem vehetett volna el trafikot, földet, takarék szövetkezetet, rendvédelmi és más korkedvezményt, autópálya díjat, parkolási szerződést, magánnyugdíjat és sok jövedelmező üzletet amelyet más emberek tettek értékessé a munkájukkal. De ők nem tudnak ebben gondolkozni, vagy ilyen módon hasznot termelni, nekik ez nem megy. Ők csak leszedni, és megadóztatni tudják más ember munkájának a gyümölcsét.

A menekültekkel való játék közben a kormány például tovább hagyja süllyedni a romokban levő egészségügyet. Fontosabb neki mondjuk egy erdélyi foci csapat megvásárlása, mint pár kórház betegellátásának a javítása. Vagy az oktatás javítása is lehetne a célja ennek az összegnek a felhasználása, de ebben az esetben egy mindennapi éneklést segítő bizottságra találtak némi költségvetési forrást. Innen biztos nem hiányzik az a milliárd, amit erre a focira költ a kormány.

De a közmunka is a végét járja. Néhány tízezren ismét kiesnek a rendszerből, és a megalázó ötven valahány ezer forint sem jár nekik, nyugodtan fel is fordulhatnak majd a télen éhen ha nem fagynak meg előtte. Végül is az ország már nagyon jól teljesít, az unióból érkező támogatásból felújított terek nagyon szépen mutatnak szerte az országban, csak a valódi munkahelyek nem akarnak az istennek sem létesülni. Végül is a közmunka most annyira nem érdekes a menekültek áramlása között, a tereken meg többet tudnak a haveri cégek keresni a túlszámlázással, mintha olyan munkahelyeket létesítenének ahol majd érték teremtődik, vagy amire szüksége van a gazdaságnak.

Viszont lesz új félre beszélő minisztérium. Arra most nagy szüksége van Orbán Viktornak, és pont a belvárosi ingatlanmutyi feje kellett hogy legyen annak a vezetője. Ez megint dupla haszonnal jár mindenkinek, ki van fizetve egy hűséges csicska, és az érintett is messzebb kerül a keletkezett vagyona megmagyarázásától. Végül is nem mindegy ki, és hogyan magyarázza el a politikai hazugságokat, és azt milyen szinten teszi. Pár milliárd ennek a fenntartására igazán méltányosnak mondható.

Főleg mióta szabadlábon védekezik a bróker botrány okozója. Ha már volt olyan hülye, hogy bedőlt a kártyavára, de szerencsére az állami pénzeket még vissza tudta tolni a megfelelő zsebekbe. A menekültek ezt is szépen elkenik, a kormány hálával gondolt ezért rájuk. Ha az ember belegondol, az állam végül is megkapta a pénzét, azt szépen el is rakta magának. a kisbefektető meg majd megoldja valahogy a megélhetését. A lényeg az egészben, senki nem beszél arról hol van az a sok száz milliárd ami nyom nélkül eltűnt, és mit is keresett az állami pénz a magáncégnél.

De ott van még sok minden ami a kerítéstől most nem igazán látszik. Mészáros Lőrinc, Habony Árpád, Andy Vajna, Tiborcz István, Garancsi István, Simicska Lajos, Vida Ildikó, hogy csak pár név ugorjon elő az emlékezetből. Ott van az államadósság, a munkabérek, a vasárnapi boltzár, az útdíj, a termékdíj, az adóemelés, Paks, a devizahitelesek, az autóhitelesek, a külföldön melózó magyarok, a közbeszerzések. Hogy néhány majdnem feledésbe merült cselekedet is megmaradjon a terítéken. A menekültek tovább mennek, de ezek problémák itt maradnak. Akkor melyikkel kellene foglalkozni? És ki is okozta ezeket a problémákat, ki követte el ezeket a cselekedeteket? BANDITA.

Címkék: kormány menekült kerítés lop Orbán

süti beállítások módosítása