Majd pont a Rétvári Bence lesz az, akitől hitelesen el lehet fogadni a bejelentést a KLIK megszüntetéséről, vagy átalakításáról. Majd pont a Fidesz kormány vagy Orbán Viktor fogja belátni a tévedését, és sűrű bocsánat kérések között lehajtott fejjel járul a nemzet bocsánatáért a közoktatás asztalához, ahol eddig azt a rombolást végezték ami sokak számára akik azt elszenvedték csak elviselhetetlen és felesleges teherként hárult rájuk. Majd a gyerekek túlterheléses butítása, a tanárok alaptanterv szerinti értelmetlen oktatása, a kréta hiánya, a szaros vizesblokkok, a kifizetetlen gázszámlák miatt elmaradt órák, napok, évek most egy csapásra rendben lesznek, és könnyes szemmel kér bocsánatot az elkövető a hibákért. Jó reggelt!

Már Balogh Zoltán is megmondta mikor túltolták a közoktatás biciklijét, tárgyalhatunk a tanárokkal, de a KLIK akkor is marad, mert az egy nemzeti érték. Meg azt is hozzátette csinálnak egy kerekasztalt ahol megtárgyalhatják az ő feltételeik elfogadását, és ahol az ő általuk kiválasztott szervezetek is részt vesznek majd az egyeztetésben csak hogy meglegyen a kormánypárti többség. Aztán jött a többi magát nagyon okosnak gondoló fideszes “szakember” akik közül az imádkozós Németh Szilárd lekommunistázta a tanárokat a kockás alsógatyával. Lázár János sajnálattal közölte velük a fizetésemelés elképzelhetetlen, mintha csak ez lenne a probléma az oktatás területén, így utalva a valódi problémával szembeni ellenszenv kialakítására. De Lázár János azt elfelejtette hozzáfűzni a fizetésemeléshez a tanárok ilyet nem is követeltek, és az állam sokkal többet költött stadionokra, oligarchákra, tanulmányokra a saját érdekében az adófizetők pénzéből. Hosszú lenne felsorolni a tanárok követelésével szemben elkövetett gyalázatot a kormánypárt részéről, Orbán Viktor egyenesen szembe röhögte őket a követelés hallatán.

És akkor most gyorsan megszüntetik a KLIK nevű vízfejet. Mint a mesében ugye? Csak úgy, egy csapásra minden rendben lesz, nem lesz ekkora központosítás, nem lesz ennyi kötelező óra, lesz kréta, lesz meleg víz, senkinek nem kell félni a tanárok közül ha saját véleménye van. A gyerekeknek könnyebb lesz a tananyag elsajátítása a választható tankönyvekből, okosabbak lesznek majd ha mindenkire oda tudnak figyelni közülük, hiszen ők nem egyformák. Ugye milyen szép lesz majd az új nemzeti közoktatás?

Már a Fidesz kormányra omlott a közoktatás, az egészségügy, a földrablás, a brókerbotrány, a kitiltási lista, a vasárnapi zárva tartás meg annak népszavazása, az időszakos választások számolatlan veresége, a dolgozói szegénység, a Matolcsy féle bankrendszer közpénz átalakítása magánhaszonná, a haverok megatenderen való indulása, Orbán Viktor kétes vagyon ügyei. Ezekről mindenképpen el kell terelni a figyelmet, mert ezek együtt már túl nagy bajt jelentenek a kormány számára. Az oktatásban meg most amúgy is nagy a tiltakozási hullám, és annak látszik is az eredménye, Békemenetet megszégyenítő félelmetes tömeg gyűlt össze miatta a rossz időben az ország főterén. Érezhető volt a Parlament falai között is az elszántság, hiába igyekeztek azt nevetségessé tenni, és félvállról venni magát a problémát. Megijedve a tömegben felgyűlt düh valóságától, a Pedagógusok Szakszervezete el is kezdte a polgári engedetlenség elleni akna munkát a kormány elvárásainak megfelelően. Mert ugye a törvények, meg a szabályok azok vannak, és azokat be kell tartani. De ezek ugye a Fidesz törvényei és szabályai? És a módszer is az övék amellyel megpróbálják a jól bevált praktikákkal megosztani a tiltakozást, kerüljön bármennyi közpénzbe is.

Ha valaki hisz a mesékben az járjon tündérország turulmadaras ege alatt nyakig a rezsicsökkentés adókedvezményében. Aki a mindennapokat éli annak nincs szüksége a kormányzati kábításra, az fogadja el a a saját tapasztalatait a kormány szavahihetőségéről. Orbán Viktor nem fog egy állami ellátórendszert sem kiengedni a kezéből, ami nem az ő akarata szerint végzi az engedelmes alattvalók nevelését. Az egészségügyben a beteg oldja meg a saját gyógyulását, az államnak csak egészséges adózókra van szüksége. Az oktatásban ne legyen senki annyira okos, hogy felismerje a tudás előnyeit a jövője szempontjából. Ne akarjon az vasárnap vásárolni akinek erre amúgy is alig van pénze az alacsony munkabér miatt. Nem azért központosít mindent Orbán Viktor hogy aztán azt kiengedje a kezéből, és ott jobb feltételekkel működjön a rendszer, mert akik csinálják azok értenek hozzá, és a fejlődésben látják a jövőt.

A KLIK maga a rendszer az egész működés képtelenségével együtt. Egyrészt megfelel a választók féken tartásának a kiszolgálásához a félelem fenntartásával magától a rendszertől, másrészt jó kifizető hely a párt hűséges emberei számára, akiknek semmi köze a szakmához. Ez nem egyedi eset, nagyjából minden állami intézmény így működik, erre lett kitalálva, és felépítve. A KLIK átalakítása legfeljebb annyit jelent majd, hogy az igazgatók alkalmi jelleggel vehetnek krétát, és papírt a mosdóba, de az alaptanterv összeállításába már nem szólhatnak bele. És ez az egész csak a március végi polgári engedetlenség csillapítására szolgál, hátha néhány bizonytalant meg tud győzni a kormány az eseménytől való távolmaradásra. És arra is jó, tudjon róla beszélni a maga nyelvén jó sokat, mint ígéret ott lebegjen az üres térben a megvalósítás legkisebb jele nélkül. Most minden az elégedetlenség lecsillapításáról szól, és a megnyert időről amíg kitalálnak egy megfelelő hazugságot a közoktatási káosz megmagyarázásra. Ez a megszokott módszer a Fidesz háza táján. Aztán minden megy tovább változatlanul. BANDITA.

 
 

Címkék: közoktatás hazudik átver KLIK

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr208517868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 18:41:31

Tombolnak a ballibák, Orbán kifogta még azt a kevés szelet is a kockás-soros tiltakozásból.
süti beállítások módosítása