Tömény hányinger kerülgeti a bérből és fizetésből élő keményen dolgozó kisembert, mikor a nemzet első számú tolvaját hallja a munkáról beszélni. Nagyon pofon tudná verni Orbán Viktort a józan eszét használó mikor az mindenféle sajtótájékoztatón kiejteni a száján a melóval kapcsolatos meglátásait. Hiszen a törvények is, olyan mint az újnak nevezett munka törvény amelyet megalkotott a munkavállaló ellen a kormánypárt már eléggé nyilvánvalóvá tehette mindenki számára, mennyire nem érdekli ma a hatalmat gyakorlót a bérből és fizetésből való megélés nehézségei.

 

Végül is miért is kellene hogy Orbán Viktort érdekelje melót végző élete? Neki elég az, ha befizeti az adóját ha van neki miből akkor abból, ha meg nincs neki akkor ahogy akarja, utána azt majd ő szép okosan szétosztja a maga és az udvartartása kedvére. Épülnek belőle szép stadionok jó drágán, a kórházak meg az iskolák ott rohadjanak meg ahol vannak. Kap belőle a közbeszerzések keresztül aki Orbán Viktor szerint megérdemli, csak adja le neki a megfelelő százalékot, akkor nem baj ha magasan túl is árazza a pályázatot amivel egyedül visz minden pénzt a közösből. Még az sem baj ha az így nyert munkát nem végzi el rendesen akinek ez lenne a dolga, a haszon zsebben van nyomtalanul a többiről meg nem beszél senki. Ha meg mégis meri valaki a bátorságot venni és bejelentést tesz az igazságszolgáltatásnak nevezett Polt Péter vezette ügyészségen, az szépen elsikálja az eljárást a megalkotott törvényekre hivatkozva. Mert Orbán Viktor a közpénz ilyen stílusú lenyúlását törvénybe foglalta, amelyet nemrég ki is bővített a családtagok kedvéért. Mert így hatékonyabban tudnak haza vinni a közösből, és nem is kell megmagyarázni semmit.

De ezen nem kell csodálkozni. Orbán Viktor egy gennyes kelés az ország testén ami vonzza magához a munka nélkül boldogulni kívánó selejt, emberinek nem nevezhető lényeit a hatalomba. Erre még rá rak a demokrácia nevében vagy másfél millió eszét nem használó szavazót akiket szépen az orruknál fogva vezet tündérország mesevilágában, és máris megtehet bármit az országban. Ehhez mondjuk az is kell, az ország nagy részét elkedvetlenítse a politikától azok emberi gyengeségét kihasználva, és máris itt van neki a kincses bánya, ahonnan szépen összejön neki a fényes megélhetése.

Csak a híreket kell figyelni, és meg kell tanulni olvasni a sorok között a keményen dolgozó kisembernek. A legjobb persze az, ha az eszét használja ha van neki olyan, de az ilyen fajta ma jelenleg kisebbségben az országban. Orbán Viktor ezért érzi jól magát itt, és gondolva a holnapra rakja össze magának az emberektől elszedett javakat. Vagy van olyan hülye aki elhiszi, Mészáros Lőrinc egy tehetséges és szorgalmas úriember? Esetleg az új haver a Garancsi csak véletlenül nyer egyre több milliárdos közbeszerzést? És a szivarozó vén fasz, aki az állam pénzén, az adófizetők forintjaiból vesz tévét magának? Magának! Mert neki ott van a kaszinók ellenőrizetlen bevétele is, a sarki kisbolt meg egy számla nélküli eladásért már főbe lesz lőve. Vagy a trafikok szétosztása mi is volt valójában? Orbán Viktor a más piacát adta oda a hozzá közel állóknak azokat kizárva belőle. És most a földek? Állami földeket lehet venni annak akinek ezt megengedik, és ehhez az állama ad kedvezményes kölcsönt az adófizetők keserves munkával összerakott pénzéből. Három milliárd meg nincs ebből a pénzből az éhező gyerekeknek.

Számtalan példát lehetne még megnevezni Orbán Viktor szűk köréből ami csak a hülyének nem nyilvánvaló meggazdagodással járt. Persze a magát miniszterelnöknek nevező farok gyáván sunyít a maga alkotta törvények védelmében, és nem meri tökösen bevallani mennyi föld, ingatlan, vállalkozás, bankszámla van a saját, és a családja nevén. És akkor a hozzá közelállókat még nem is merné hozzászámolni a józan ész, mert olyan végösszeg lenne a vége, amit már szem nem bírna elviselni a szégyentől, hogy ezt meg lehetett tenni egy jobb sorsra érdemes ország lakosságával.

Orbán Viktor munkája abban áll a hatalom segítségével, az ország erőforrásait a saját érdekköreinek játssza át minél nagyobb mértékben. Neki erről szól a közélet, szerinte ebből kell a maga és a hozzá hasonlók anyagi jólétét megalapozni. Az ország meg bele is dögölhet ebbe a nagy munkába az már nem érdekli Orbán Viktort addig, amíg azt gondolja büntetlenül végezheti a játékait az ország kárára. És úgy néz ki mindent meg fog úszni. Az ország nagy része legyint rá és folytatja az életét ahogy eddig csak nehezebben, de ezt nem ismeri be még magának sem. Egy rész már külföldre menekült a megélhetésért, ők majd a következő generációnak fognak hiányozni, ha még marad valaki ép eszű ezen a földön aki mást akarnak magának, és még másoknak is. BANDITA.

Címkék: orbán hatalom lop hazudik élősködő

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr348252794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása