“Készüljetek fel a legrosszabbra, mert nem hagyjuk abba, nem állunk meg, és maradni akarunk még pár generációt!” Valami ilyesmi jött le a képernyőről Orbán Viktor beszéde alatt, aki már nem is titkolta csak ő számít, és csak rá lehet számítani a párt azon tagjainak akik ott tapsoltak neki, ha folytatni akarják a magyar gazdaság további rablását. És főleg ha meg akarják úszni a következményeket, és büntetlenül szeretnék élvezni a megszerzett javakat.

Már nem érdekes a keményen dolgozó kisember. Már a múlté a középosztály megerősítése. A gazdaság rendben, a fejlődés töretlen, a család szépen gyarapszik. Minden szépen le van zsírozva, amit lehetett törvényesített a hatalom legyen az bármilyen erkölcstelen, vagy egyszerűen bűncselekmény. Igen, mert amit a Fidesz művel annak a köztörvényes megfelelője a lopás, de állami szinten ez ma már szabadon mehet. Így ez a rész le is van zárva, a lakosságnak meg oda van dobva a lakásépítési áfa csökkentésének az ígérete, egye meg azt a valóság helyet. Nem kap adócsökkentést, a munkája nem lesz megfizetve, éljen meg ahogy tud ebben az országban. Mert már vannak tőle fontosabb dolgok a hatalom megtartása érdekében.

Ez pedig egy új ellenség, és vele egy új háború megvívásának a lehetősége. A menekültek helyzete még nincs teljesen kihasználva a hatalom által, habár a segítségükkel, és a velük való hatékony riogatással megtalálták a csodafegyvert amivel vissza lehet szerezni a belső botrányok miatt megtépázott tekintélyt. És a szavazatokat. De a segítségükkel lehet támadni egy olyan intézményt, ami gátja Orbán Viktor és a Fidesz belső köreinek a további meggazdagodásban. A mára már ipari szinten űzött közpénz lenyúlása a saját jólét érdekében már a lassan mozgó uniós bürokráciának is feltűnt, és fel is lép ellene. Na akkor gyorsan legyen belőlük is ellenség, és ennek erős üzenetével legyen az elvesztett szavazó újra a kormánypárt támogatója, annak úgyis nehezére esik az eszét használni. Nekik nem számítanak az országban egyre növekvő számban éhező szegény emberek, és azok gyerekei, Nem érdekli őket a beteg emberek gyógyításának a sanyarú körülményei. Nem foglalkozik a pénzszórással a kormányzat részéről az értelmetlen hobbikra, a kivagyiság Makovecz stílusú kazánházaira, a Várba való költözés királyi pompájával. Neki nem számít az állami földek közpénz segítségével való átjátszása a Fidesz embereinek. Nem számít a vasárnapi boltzár a koalíciós partnernek nevezett valami párt kedvéért, akik szerint életforma a gyerekéhezés, de azért legalább imádkozik értük. Lehet maguk is elszenvedői a kormányzat tehetségtelenségének, de nem érdekli őket. Sok ilyen ember van, sajnos nagyon sok van belőlük ebben az országban. Rájuk épít a Fidesz, és Orbán Viktor.

Számukra állít értéket, és követendő példát Orbán Viktor azon emberek dicséretével, akiknek a cselekedeteinek a következményeitől a józan eszét használó mereven elzárkózik, és köp rájuk egyet. De Orbán Viktor ezen emberek példa képként való beállításával maga is sikeresen lealjasul az általa megnevezett személyek szintjére. Egyben jelzi is kiáll mellettük, számíthatnak rá, folytathatják az eddig megszokott életüket. A volt doktor, aki gondolkodás nélkül alá írt minden törvényt, de a végén kiderült róla egy csaló gazember. Orbán Viktor szerint nem a csaló a bűnös, hanem aki azt leleplezi. Matolcsy György, a magas Áfa kitalálója, aki bevezette a nem megszorítás adóemelését, majd a nemzeti bank elnöke lett, ahol két kézzel szórja a kormány felé, és a saját hobbijára az adófizetők pénzét. Orbán Viktor szerint ő egy tök rendes ember, az ország nagy többsége szerint egy idióta, aki még hülye is. Deutsch Tamás, akinek család modelljében megfér a sok feleség, és úgy káromkodik mint egy kocsis közéleti ember létére, ezzel is példát mutatva a jövő erkölcsi értékeihez az ifjú nemzedéknek. És akkor még az alelnökeiről, meg a többi fideszes farok nem került megemlítésre akiket felsorolt.

Ezen a kongresszuson hozta a kormánypárt és Orbán Viktor a maga megszokott formáját, és még bele is erősített, ami félelmetes jövőt sejtet. Hivatalos nyelvvé tette a hazugságot az ország számára a beszéd hallgatóinak. Aki lát is nem csak néz, fogalma sem volt lehetett miről is beszél éppen mikor elmondja az ország állapotában bekövetkezett változást. Mikor beszélt a sajtószabadságról, a demokráciáról, az értékekről. Annál félelmetesebb volt, mikor nem sokkal később ugyanezekről elítélő megemlítéséket tett, mint amelyeket már a kor túlhaladott, és nem is annyira fontosak az egyén számára. A jövőben szerinte ezen elavult fogalmak helyett sokkal jobb lesz az erős ember, vagyis Orbán Viktor társadalmi átalakítása a Fidesz segítségével. Ezt pedig nem csak itt, tündérországban kívánja megvalósítani, de rá akarja kényszeríteni az unió többi államára is. Szerinte azt kellene csinálni mindenkinek amit ő mond, és akkor a fél világ lesüllyedhetne az ő genetikai zsákutcájába, de legalább neki tele lenne a zsebe. Nagyon tud beszélni Orbán Viktor ha az erőről, és harcról van szó, és nincs a közelben egy függöny, ami mögött elbújhat ha éppen úgy van kedve. Mindenesetre biztos sok embernek fogja imába foglalni a nevét, mert így nem kell a saját eszét használni. Hiszen azt hallotta és látta, amit Orbán Viktor akart hogy halljon és lásson. Csak most nem függöny mögé bújt el gyáván, vagy egy törvény mögé, hanem a maga emberei közé vegyült, akiket vezet. BANDITA.

Címkék: kongresszus lop hazudik Fidesz Orbán Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr938169938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.12.14. 06:58:20

Gyakorlatilag tartottak egy a MSZMP kongresszusokra erősen hajazó összejövetelt. Az összes tisztségviselő megválasztása előre le volt zsírozva. Ilyet utoljára az MSZMP kongresszusain láttam. Beszédek hangzottak el, jól rosszul felolvasva, rengeteg öntömjénezéssel, sikerpropanagdával, és ígéretekkel. Nagy zsrban lesz az ország, ha ezeket a nímandokat választják meg 2018-ban is. De én legfeljebb nem 60 éves koromban költözöm ki Korfura, hanem korábban.

Zánka 2015.12.14. 13:25:23

Nagy bajban vagyunk, ha ez a tróger csapat élükön Orbánnal még 2018 után is maradni akar, akár még 1000 évig is, ezt már tényleg nem tudjuk kivárni, kibekkelni - legalább is én biztosan nem. Ávszázadokon át mindig volt egy-egy szemét társaság - törökök, tatárok, osztrákok, németek, oroszok - akik züllesztették ezt a tényleg jobb sorsra érdemes Magyarországot, teljesen nem sikerült nékik, de most itt van egy rohadék banda, aki befejezi a "NAGY" művet, Magyarország nincs többé.
süti beállítások módosítása