Orbán Viktor bankot rabol.

 2014.07.25. 15:09

A nemzet pocakos focihuszára nem az a maszkos, fegyveres, zsákos fajta a bankrablás terén, aki előtte pálinkát iszik, és megelégszik a bankfiókban található készpénzzel. Nem, ő törvények megalkotásával, sok közpénz segítségével lopja át az egészet a maga, és a haverjai számára, és viszi az egész hálózatot. Közben azért igyekszik egy kis ködösítést elszórni a rablás során, miszerint ez nemzeti érdek, és hú de jó lesz majd utána az ország népének, mikor a megszerzett javakat felhasználja az ő érdekükben. Ilyenkor még arra is képes, úgy állítsa be, mint aki a gazdagoktól vesz el, akik csak szipolyozták a szegény népet, de jön ő, turulmadaras gábriel lepelben, és elveszi a gonosztól az ebül szerzett javakat, hogy utána a nemzet javára fordíthassa a zsákmányt. Tündérország elmeroggyantjai gond nélkül beveszik a mesét, és még tetszik is nekik.

Persze Orbán Viktor közvetlenül nem vesz részt a bankrablásban. Ehhez inkább költségvetési álcát használ, törvényeket alkot, szabadságharcol, szotyit köpköd, szobrot állít. Ennyi látszik. Azért ha valaki egy kicsit összerakja az előzményeket, és figyeli mire is játszik Orbán Viktor politikája, akkor az egyenesen meg tudta volna jósolni a bekövetkező bankvásárlást. Végül is vásárlásnak van beállítva az MKB állami átvétele, pedig csak a hazai bankszektornak ez lehet a leggyengébb láncszeme, ami végül is bedobva a törölközőt megadta magát az államnak, aki Orbán Viktor.

A nemzet nagy stadionépítője pedig már régen arra hajt a politikája során, mindig mással fizettesse ki a számlát, amit ő állított ki és öltöztetett nemzeti mázas rezsicsökkentésbe, vagy nem megszorításba. Az állam pénze az kell a stadionokra, meg a megroggyant adóztatottak felvásárlására. Ezért is kell például az embereknek megtanulni megélni havi negyvenhétezerből, az adózók pénze másra kell a Fidesznek. Ennek a közpénznek a segítségével szerzi meg aztán Orbán Viktor kormánynak álcázott rabló bandája a kiürített közmű szolgáltatókat, a megzsarolt takarékokat, megrogyott szektorok szereplőit. Utána ezeket szépen csendben átjátssza a baráti társaságnak, hozzá lojális pártkatonáknak mintegy jutalomként az eddig elvégzett támogatásért. Most éppen egy bankot sikerült így beszereznie, aminek már valószínűleg régen megvan a gazdája a Fidesz környezetében, csak még nem lehet tudni, kinek az érdekében kellett a közpénzt felhasználni egy ilyen bevásárláshoz. Ahogy azt sem lehet tudni, az államnak honnan van meg az ilyen típusú bevásárlásokhoz a kellő összeg, mikor csak azt lehet hallani, tartani kell a költségvetési hiányt, és nem szabad növelni az adósságot. De ez is valami olyan dolog lehet, amit a kormány nem szívesen köt a választó orrára, neki erre az esetre odadobja a Gyurcsány kártyát, meg a bukott baloldalt. Pedig lehet lenne a lóvénak jobb helye is, lehetne belőle akár munkabért emelni, adót csökkenteni, vagy simán csak jobb ellátást biztosítani belőle az egészségügyben, vagy az oktatásban. De most erre kell a pénz, ami az ilyen dologra mindig van. Meg a stadionokra. A választóra nem is tartozik honnan van rá pénz, neki majd csak vissza kell ezt fizetni, amihez majd adnak neki egy mesét, és lenyomják a torkán némi baloldalizással.

Tényleg nem tűnik fel senkinek honnan volt az államnak például a fővárostól a Főgáz megvásárlására közel 44 milliárdja? Vagy miért is kellett azt most eladni? Honnan lesz meg az az 55 millió eurója az államnak az MKB megvásárlásához, ami jelenleg vételárként szerepel a híradásokban? Az igaz, nem lehet mást hallani a kormány uralta médiában, csak azt, az ország mennyivel jobban teljesít, mennyivel nőtt az export, mennyi uniós pénz nem jött meg, mennyivel nőtt vagyona Mészáros Lőrincnek. Nem lehet azonban azt hallani, a bérből és fizetésből élő észrevette volna, többet tud vásárolni a boltban, marad pénze a hónap végén, és nem éhezik a gyereke. És van munkája, de nem olyan Nokiás, T-komos. Ehhez képest az állam az vásárol, meg vásárol, aztán olcsón elad. Mint a takarék szövetkezeteknél, de az már régen volt. Hiszen most itt van egy igazi bank, amire már régen fájt Orbán Viktor foga. És végre meggyengült, és eladó. Vagy rabolható.

De Orbán Viktor nem is fog az olyan dolgokkal foglalkozni mint a választó mindennapja, a fizetésből élő nyomora. Neki a húsz éves lázálmát kell megvalósítani, miszerint csak jusson még egyszer politikai hatalomhoz, és annak segítségével tudja a gazdaság szinte minden területét a maga, és a hozzá hű emberek kezére játszani az adófizetők pénzéből. Ehhez csak egy szintén hozzá hűséges, és uralkodó média hazudozása kell, aki segítenek neki az emberek megtévesztésében. Eddig kiválóan mennek számára a dolgok, szinte mindent elért amit akart. Profin csinálja a mutatványt az igaz, mindig sikerül neki eltakarni a valóságot a választók szeme elől. Igaz, néha kilóg a lóláb, meg a stadionja is beázik, de nincs olyan dolog amit ne lehetne megfelelő közpénz átirányításával megoldani. Felcsút is fog tetőt kapni a feje fölé, csak idő kérdése, meg némi közpénz ellopása. Kétmillió ember pedig a folytatás mellett szavazott, és ezt megint négy évet adott neki, nyugodtan végre is hajtsa a tervét. Az egészben pedig az a legszebb, minden törvényes, és minden szabályos. Igaz, Orbán Viktor más értékrend szerint éli az életét, és neki a gerinctelen sunyiság, meg a gátlástalan hazudozás simán belefér az egyéniségébe. És mellé még tolvaj, rabló is, de ezt már alig lehet észre venni. BANDITA

Címkék: vásárlás mutyi Orbán Viktor MKB

Csak gratulálni lehet a német megszállási szobor ilyen talpra állításához a kormánynak, de elsősorban a nemzet pocakos focihuszárának. Minden benne van, ami őt, és a Fidesz politikáját jellemzi. Sunyi, alattomos, erőszakos, hazug, gátlástalan, tolvaj. Vajon a választók a dolgok ilyen típusú elrendezésére, mint ez a szoborállítás, adtak volna kétharmados felhatalmazást Orbán Viktornak? Mert ha igen, akkor valóban meggondolandó érdemes-e e egyáltalán bármit is kezdeni az országnak az elme roggyantak ilyen sokaságával. Vannak vagy kétmillióan az igaz, de ha ezek után a számuk nem csökken, sőt, ha békemenetet is képesek szervezni a német megszállási emlékmű melletti kiállásért, nem biztos meg lehet úszni a nyílt konfliktust velük, aminek bármi is lehet a következménye.

Orbán Viktorról már régen lehet tudni, nem egy egyenes jellem. Becsületét készpénzre váltotta már a székházeladásnál a 90-es évek elején, és azóta csak még mélyebbre süllyed az anyagi javak megszerzése során, amihez most már a második kétharmados hatalmat szerezte meg az emberek megtévesztésével. Már az első kormányzása alatt is fontos volt neki a saját anyagi gyarapodása, de 2010-óta még gátlástalanabbul lopja a közpénzt a saját zsebe irányába. Mellé még egy akaratos kis zsarnok is, aki képes bármikor, bárkin átgázolni, csak neki legyen igaza. A német megszállási szobor állítása körül kialakult herce-hurca nagyon jól megmutatja Orbán Viktor mit is gondol az országról, a benne élőkről, azok véleményéről. Gyakorlatilag ebben benne van minden, ami miatt nagyon lehet utálni ennek a felfuvalkodott foci őrültnek a politikáját. Az egész folyamat világosan megmutatja, végül is nem a tiszta játék híve az életben, és a politikájában sem. A választás előtti visszakozás mint most kiderült csak látszólagos volt, ami biztos nehezére is esett. De helyesen felismerte, ezen az ügyön is múlhat a hatalma megtartása, és annak újabb kétharmaddá tétele. De ez nem tántorította el véglegesen a szándéka megvalósításától, csak szünetet tartott. Pedig biztos fájt neki, de nagyon, hogy az akarata nem azonnal ölt szoborformát. Akkor ígért mindent, fűt, fát, békét, csak legyen meg a választás, és legyen erről az ügyről addig nagy csend. De nem felejtette el a magában elhatározott szándékot az emlékmű felállításáról. Viszont várnia kellett, és ezt nehezen viselte el, valószínűleg az egóján is komoly károsodást szenvedett a halasztás ténye. Ezért is, szinte a választás megnyerése utáni héten azonnal elkezdte a szobor talpazatának az építését. Civilek egy maroknyi csoportja azonnal tiltakozni kezdett, kordont bontott, élőláncot állított, felrázta a sajtót. És csinálta ezt legalább száz napig. Csak ámulattal lehet említeni ezt a civil bátorságot. Sem párt, sem szervezet nem állt mögöttük, erre mindig ügyeltek. Sokat nem tehettek, legfeljebb halasztgatni tudták a szobor felállítását. Hiszen mindenki tudja mára már sajnos, ha ebben az országban Orbán Viktor valamit meg akar valósítani, azt meg is teszi. Így lett stadionja, meg Mészáros Lőrincnél sok földje, és még ki tudja kinél mennyi pénze a közpénzből. A Horthy rendszert tisztelő Orbán Viktor pedig mindent meg is tett a szobor mielőbbi felállításáért, de olyan nem szabadságharcos turulmadarasan, hanem csak olyan gyáva sunyin. Jogi védelem az építéshez, rendőrkordon az építkezéshez, magyarázó levél az építkezés ellenzőinek. Volt ott minden, ami eltakarta a valódi szándékot, és főleg annak idejét. De ennek is be kellett következnie egy szombat este, az éjszaka sötétjében, mikor homály lep el mindent. Ez olyan igazi Fideszes megoldás, és a világon is egyedülálló a szoborállítás kategóriájában. Karhatalom a tett védelmében, mint egykor a kommunista időkben, sűrű csend előtte, és egyedül álló módon az éjszaka, ami azért nem a szoborállítás megszokott ideje sehol a világon. És az eredmény, ami ellen így már csak tiltakozni lehet, ha egyáltalán érdemes. És áll a szobor. Nincs avatás, nincsenek beszédek, nincs méltatás, nincs semmi, csak Orbán Viktor akaratának a megvalósulása immár szoborba öntve.

De ne legyen kétsége senkinek felőle, Orbán Viktor ezért bármilyen felelősséget is felvállalna. Majd valaki a kormánytól, a Fidesz uralta kultúrától elmagyarázza ez mennyire helyes cselekedet volt. Orbán Viktor még semmiért nem vállat felelősséget, amit elkövetett a politikája során. Alapvetően ő egy nagyon gyáva ember, hiszen még a magyarázatot is másra bízza, ha valami amit tesz, nagy felháborodást vált ki. Nem is igen marad ideje ezzel törődni, a családi vagyon gyarapítása, meg a foci sok idejét elveszi. Neki szabadság harcolni kell szavakban ott ahol nincs ellenség, és nem támad senki, küzdeni kell az államadósság ellen, ami azért közben szépen növekszik, adóztatni kell a jó népet, és azt mondani ezt nem is ők fizetik, csak úgy látják. Közben minden kudarcért mással fizettetni meg a tévedés árát, és felelőst kell neki találni az elhibázott politikára, mert beismerni azt nem lehet, ehhez bátorság kell. De az nincs a Fidesz első emberében, ahogy lélek sem. Pedig azt tudnia kell, sok szobor ledőlt már a magyar történelemben, az övé is lefog. Még ha nem is állított magának egyet sem személyesen, csak ilyen turulmadaras gábrielest. BANDITA.

Címkék: német állítás Fidesz Orbán Viktor emlékmű szobor

Vajon mennyi tudást kell felhalmoznia egy embernek ahhoz, hogy egyszerre sok gazdasági területen legyen sikeres? És vajon egy egyszerű embernek ehhez mennyi idő kell? A fülkeforradalmi időszámítás azonban átírta azokat a szabályokat, amelyek eddig voltak érvényben a siker tekintetében, és valódi tudáson, szorgalmon, tehetségen alapultak. Mára már lett az országban egy olyan ember, aki ezen tulajdonságok hiányában is elképesztő sikereket ért el. Ő az, akit joggal nevezhet az ország gróf felcsúti Mészáros Lőrinc tekintetes úrnak, aki valahonnan vett nagy tudással, de sok területen, és igen rövid idő alatt, igaz, a jó istentől kapott némi segítség révén, na meg Orbán Viktor közeli ismerőseként sikert sikerre halmozva tör előre a személyes gazdagodás széles mezsgyéjén. A kormánypárt pedig közpénzt nem sajnálva tömi ki feneketlennek tűnő zsebét a sikerre éhes vállalkozónak, aki lassan közgépes magasságokban tünteti el a neki ítélt közbeszerzési pénzeket. Ezt a kormány médiakutyája úgy mondaná, nyert a közbeszerzési pályázaton, pedig ez nem más, mint csalás az adófizetők pénzével.

Mészáros Lőrinc meggazdagodása nyitott könyvként áll az olvasó előtt mint vagyonnyilatkozat, csak az oda vezető utat fedi nagyon sűrű homály. A 2010-es választásokig névtelensége burkolózó gázszerelő egyszer csak polgármester lett Orbán Viktor szülőfalujában. Innen indul csodás története, ami akár közgazdasági tananyag is lehetne, ha venné valaki fáradtságot, és próbálná elemezni a sikere titkát. Nem lenne valószínű az a feltevés, gázszerelés közben olyan tudásanyagra tett volna szert, ami alkalmassá tette volna egy közel ezer hektáros terület művelésére, pedig rövid idő alatt ennek lett a birtokában. Igaz, ezek állami földek, és pályázni kellett rá, de Mészáros Lőrinc úgy tud pályázni ebben az országban mint senki más, hiszen mindig nyer. Közben azért épít egy stadiont is Orbán Viktor háza mellett, amit szerényen azóta is csak lakásbővítésként hajlandó elismerni. A gázt azért ide biztosan személyesen szerelte be, nem bízta rá kontár alvállalkozókra. Alapítványt is elnököl mellékesen a helyi utánpótlás focistáknál, csatornát ás az ország több településén, és két marokkal veszi ki az osztalékot a nevét kétszer viselő cégéből. Ennek is van magyarázata, egy ember nem képes ennyi feladatnak megfelelni, főleg ha közben ennyi közpénznek kell a a nyomát eltüntetni. Még arra is van gondja eközben, ne aprózódjon el a vagyon, a felesége önként mondjon le a részére járó osztalékról a gróf úr javára. Szép az olyan családi élet, mikor vak komondor hasal a tornácon.

Egy ennyire sokoldalú ember méltán lett rövid idő alatt az ország száz leggazdagabb embere között is méltó helyen. Milliárdos tendereket nyer meg az állami pályázatokon, így gyorsan meglett neki magának is az első hét milliárd belőle. Erre mondja azt valaki, a Fidesz vezette tündérországban nincs sikertörténet. És még azt sem mondhatja senki, nagyon mohó lenne a felcsúti gróf, és csak a nagy lóvéra hajt. Legutóbbi megnyert pályázata alig kétszázmillióról szól. Azóta a hírek szerint vett magának egy újabb szemüveget, mert biztosan benézett egy nullát a pályázaton. Ilyen összegért csak Rogán Antal szokta bővíteni a házát, nem az, aki együtt köpködi a szotyit a megye kettő rangadóján a miniszterelnökkel. És a pályázat témája sem vég bele az eddigi profiljába, itt kertészkedni kell, és ráadásul egy nemzeti parkban. De a magyarázat szerint itt most nem kell megmutatnia Mészáros Lőrincnek mekkora tudással rendelkezik a kertészkedésben, hiszen az egyik alvállalkozó végzi el a munkát, aki szakmabeli, neki csak felügyelni kell most ezt a munkát, meg a hasznot zsebre rakni. Legközelebb már neki is lehet lombseprű a kezében, ha állami kertészeti tenderen indul el, és végre ismét milliárdos tendert nyer. Ez azért számára kis pénz, ennyiért nem igazán hajol le egyetlen valamirevaló közpénzlovag sem, ezért is van annyi alvállalkozója. Vagy már csak ennyi maradt a nagy kormánypárti dúlás után a kasszában, és most már ez is számít.

A kormánypárt már a látszatra sem ügyel, mikor a haveroknak osztogatja az adófizetők pénzét. Miért is tenné, most nyert a választáson újabb négy évet, és csak azt teszi, amit ígért. Folytatja. Tömi a közpénzből a saját zsebét, adót emel, igaz most csak olyan reklámosat, osztogatja a gazdaságot magának. Már arra sem veszi a fáradtságot, valamilyen magyarázattal álljon elő a köz számára, ha bármilyen vérforraló galádság derül ki a háza tájáról. Beleröhög az emberek arcába, azt mondja, ja kérem, ez a demokrácia, választás volt, és nyertünk. Még azt is meg meri engedni magának a kormányzati cinizmus, nokiás dobozt emlegessen, mikor saját maga stadionnyi méretben viszi haza a közpénzt. Bűn a kis lopás is, de nagyobb bún az, amit ezek a gátlástalan gazemberek művelnek a hatalmuk birtokában. Ez az ország mára a Mészáros Lőrinc féle csicskák birodalma lett, akik nem saját erejükből tesznek szert meg nem érdemelt vagyonra. Abba már bele gondolni is rossz az átlagembernek, ha a szolga ennyit keres, a gazdája vajon mennyit tehet zsebre. Mert Mészáros Lőrinc csak a látszat, egy báb, a valódi tolvajok kezén, akik az igazán nagy lóvét kaszálják be az adófizetőktől. De végül is lehet erre azt mondani, egyik sem jobb a másiknál, mindegyik lop, meg csal, és csak saját magát nézi. Kérdés az, melyiknek engedi meg az ember a folytatást, és milyen mértékben, és főleg, meddig. Mert ha ezek folytatják, itt nem marad semmi meg a stadionok lelátóján tomboló focihuligánok árnyékában, mint az állandó hazudozás, a jellemtelen cinizmus, és a gátlástalan kihasználása az embereknek. BANDITA.

Címkék: közpénz Fidesz Orbán Viktor Pályázat Mészáros Lőrinc

Lassan a végéhez közeledik az a két hét, ami alatt rendnek akart rakni az országban annak az egyik legnagyobb adócsalója, aki most már a második kormányzati ciklusban tündérország belügyminisztere. Pintér Sándor ritkán szólal meg, hál istennek, de akkor is mindig sikerül magát elég rendesen beégetni. Főleg mikor arra gondol, most mond valami okosat mert hülyéskedni akar, de kiderül a mondanivalóból, csak egy hülye okoskodik.

Nehéz elfelejteni híres mondását a közmunkások kecsketartásával kapcsolatban. A közmunkás azóta is gondol rá ezzel kapcsolatban, csak hátulról, és a szarva közt elnézve kívánja neki az ilyen tartást. Utána ott vannak azok az emberek, akik egy márciusi hóesésben az utakon ragadtak autóikban, és Pintér Sándor sms-t küldött nekik hókotró helyett. Nem felejtik el azt a nyilatkozatát sem ezek az emberek ezzel kapcsolatban, amikor szerinte az autósok voltak a felelőtlenek, amiért egyáltalán el mertek indulni arra a hétvégére, és ráadásul kocsival. Így viszont meg kellett mutatni a belügyminiszternek, milyen szarul teljesít a Bakondi György vezette katasztrófa védelem. De ebből is kivágta magát, még az is lehet egy szerény jutalmat is felvett érte, persze titokban, és diszkréten.

Mostanra azonban már keményen odavágott a bűnözésnek az országban. Az ország öt megyéjéből már szinte kiirtotta a bűnözőket, és a keleti végéken most rend van, de nagyon. Úgyhogy az ottani sikeren felbuzdulva, szerinte az ott kipróbált módszert most már ki lehet terjeszteni az egész országra. Mert nagyon sikeres a modell. Számokkal ugyan nem nagyon szolgálhat, mert még azokat alakítják a kormányzatnál a kedvező hatás bemutatására. Egy azonban biztos, arra az újságírói kérdésre, ami szerint:” akkor az idősek miért nem mernek az utcára lépni ott?”, legalább hitelesen válaszolhat. Mivel maga is már abba a korosztályba tartozik, aki már felveszi a nyugdíjat, amit mástól sajnál, ha az dolgozik, tehát nem is fiatal, meg nem is demokrata, teljes meggyőződéssel jelentheti ki: “Ez az időseknél életkori sajátosság, nem a bűnözőktől félnek.” Nála hitelesebb ember erre nem nagyon van, hiszen akkor neki is van ilyen életkori sajátossága. Meg a bűnözőktől sem félhet, minden reggel lát egyet a tükörben, csak bele kell néznie. Azért lehet az a magyarázat arra ő mégis bejár dolgozni a nemzet nagy sajnálatára, neki az adófizetők autót, és sofőrt biztosítanak. És még valószínűleg nincs abban a korban, ne tudja reggel melyik ingatlanából indult be a munkahelyére, és este hova is kell hazatérnie. A sofőr erre is megoldás. legfeljebb ha téved, kirúgja.

Van egy olyan érzése az embernek Pintér Sándorral kapcsolatban leragadt a kommunista elit életminőségén. Ott, és akkor elég volt azt mondani itt kérem rend van, aki mást állít az mehet a gulágra, és ettől máris szebben sütött a nap. Olyan nem lehetett, bárki is kétségbe vonja egy miniszter állítását, kérdést tegyen fel neki az állítása ellenkezőjéről. Pintér Sándor sincs hozzászokva a kényes kérdésekhez, főleg ami a szakmainak nevezett munkáját érinti. Tábornokot bármikor levált, ha azt megunta a párt, de közrendőr esetében már az jobban érdekli, hogy be van e gombolva minden gombja szerencsétlennek, mint annak mindennapi élete a rendőri fizetésből. De ezt a régi komcsi gyökeret nehezen tudná magából kiverni, és manapság nem is nagyon kell neki ezt megtenni, a kormánypártban sok régi pártkáder között akár otthon is érezheti magát.

Lehet élcelődni a két hét alatt rend lesz mondáson, de sok értelme nincs. Annyi azonban biztos, hamarabb rend lenne , ha a mai tolvajok elit gyülekezete eltakarodna a hatalomból. Pintér Sándor nem fog addig rendet tenni ebben az országban, amíg maga is egy a legnagyobb bűnözők közül akik gátlástalanul lopják a közpénzt. Már csak azért sem fog rendet tenni, mert lehetővé teszi, az ilyen tolvajok megússzák a vizsgálatot, és abban is benne van a keze, ne lehessen őket felelősségre vonni semmiért. Persze azt is lehet erre mondani a kormánypárt köreiben, nem is történik itt kérem semmilyen lopás, minden törvényes, a parlament minden mutyit megszavazott. A melóst azonban ez azért nem nagyon tudja érdekelni, neki, aki a fizetéséből él, annak minden forint fáj amit a politika a maga egyéni érdekeire használ fel. És ha még ennek látható jelei is vannak, főleg stadion formájában, ahova a gyereke lehet el sem jut, és miközben emiatt az anyjának, vagy a feleségének hónapokat kell várni a műtétjére. Nagyon fáj az olyan lopás annak, akinek az utolsó tyúkját viszi el a falu éhenkórásza, és még hozzá meg is fenyegeti a szerencsétlent némi torokelvágás ígéretével. Az ilyennek ki kell verni a fogát, az nem fájjon a máséra, és kész. A nagy tolvajokat azonban mindenképpen le kell kapcsolni, mert tyúkot lehet adni az ellopott helyett, de azokat az éveket, és a lehetőségeket, amelyeket ezek a szemétládák a jelenlegi kormánypártból elvesznek maguknak az adófizetők pénzéből, bizony már nem nagyon lehet visszaadni. El lehet dönteni, hol kell kezdeni a rendcsinálást. BANDITA.

Címkék: rend tolvaj mutyi Fidesz Pintér Sándor

A 2014.07.01. RTL-híradó a maga nemében nagyon ügyesen megszívatta reklámadó törvény beterjesztőjét: ( KATT A LINKRE)

https://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/video/256405

Ebből a riportból is tisztán látszik, a Fidesz kormány milyen nemtelen eszközöket használ fel a saját céljaihoz. Egyéni indítványként nyújtott be L Simon László egy törvény javaslatot, amit azóta már módosított is. Ez volt a reklámadó törvény, ami mint utólag kiderült kizárólag a Fidesznek nem tetsző médiák megfegyelmezését volt hivatott szolgálni. Mint kiderült az egész törvényt a magyar kereskedelmi televíziózás egyetlen szereplőjére szabták rá, és utána át, neki kellene a legnagyobb mértékben befizetni a költségvetésbe ebből az adóformából. Az RTL-Klubról van szó. A csatorna azonban nem ijedt meg a hatalom próbálkozásától, a törvény beterjesztőjének felkészületlenségén keresztül mutatta be a stadionépítések kormányának működési mechanizmusát. Szép látvány a beterjesztő izzadásának a látványa, a habogása, a magyarázkodása. A legszebb azonban mégis az egészben az, mikor azt kéri a riportertől, a beégését ne adják le a riport elejéből, mert az nem jó neki. Persze leadták, meg a kérést is. Mert mi is történt végül is? L Simon vigyorogva kezdi az interjút, fejből mondja a baromságot a reklámadóval kapcsolatban. Látszik köze sincs az egészhez, de azt igyekszik leplezni. Szerinte a Goggle, és Facebook-on megjelent hirdetésékért nem kell reklámadót fizetni, mivel ezek az adózók külföldiek, így nem repkednek turulmadarakon tündérországban .Egyelőre! A riporter bájos mosollyal tolja az orra alá a saját törvényjavaslatát, amiben az szerepel, ebben az esetben a reklámot megrendelőnek kell az adót befizetni, vagyis a magyar kisvállalkozásoknak. L. Simon itt megizzad, és telefont ragad. A valódi törvénybenyújtótól, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékesétől kér telefonos segítségét, és mikor megérti az ott elhangzottakat, szánalmasan vigyorogva elkezdi újra a riportot. Előtte jegyzi meg feltételként, ne adják le előző okfejtését a nem adózással kapcsolatban. De hát ilyen a sajtószabadság kedves L Simon László, most megszívtad!

Végül is az egész riport a Fidesz gátlástalan hatalmi mechanizmusának a bemutatásáról is szól. A kormányzati minisztérium nem meri felvállalni az ilyen törvények nyilvánosságát, annak minden hátrányát, ás főleg nem az időt, amíg egy törvényjavaslat jogerőre nem emelkedik ha ő nyújtja be. Ezért van az, reggelente futárok járják végig az egyéni képviselőket a kormánypárti padsorokban, és a kezükbe adják azokat a törvényjavaslatokat, amelyeket aztán nekik kell benyújtani.Így rövidebb. Még magyarázat is van hozzá, mit, miért, és mikor kell mondaniuk az egyéni képviselőknek, ha esetleg mégis belekérdeznének az általuk nem, vagy alig ismert javaslatba. Sokszor több száz oldalról van szó, és hozzá rövid időről. De mivel egyéni indítvány, a kétharmad azonnal, rövid vita után szavazhat róla, és el is fogadja azt mindig. Ezért nevezik őket gombnyomogató idiótáknak. Joggal. L Simon most nagyon beleszaladt a tökön rúgásba, de Orbán Viktor akaratát mindenkinek végre kell hajtani. Ezt tudja, és ezért fizetik. Az adózók pénzéből, és nem is rosszul. Működik ez, minden lebukás ellenére, és méghozzá hatásosan. Így épül tündérország tolvajkertje a törvény erejével. BANDITA.

Címkék: szívatás Fidesz L Simon László reklámadó RTL-HÍRADÓ

Veri a mellét a lakossági hitel megoldás miatt az évszázad első számú tolvaj kormánya, akinek a megválasztása óta az ország államformája stadion lett. Eddig azért nem volt erre idejük, mert annyi pénzt mutyiztak el a költségvetésből maguknak, hogy másra már nem is nagyon jutott érkezésük, azt kellett először törvényesíteni. Ha eddig is akadt valami probléma a választók körében az elmúlt években, olcsó gumicsontként dobtak közéjük némi színes mázba öntött kedvezményt, amilyen a rezsicsökkentés is volt. Azonban ezt sem valamilyen növekedésből adták oda a jó népnek, a szolgáltatót kényszerítették rá állja a számlát, párhuzamosan a világban tapasztalható energia árak csökkenésével. Arra azonban nagyon ügyeltek, közben a pocakos focihuszár stadionja épüljön a kis falu szélén a háza bővítéseként, és a Közgép is megkapja a napi egy milliárdját. Rogán Antal házbővítése, Lázár János vadászatai, meg közpénzből való nyaralása között nem igen volt idő a lakossággi hitellel foglalkozni, annyi volt az ellopni való közpénz.

A hitelt vissza kell fizetni, ebben nem lehet vita. Már párszor el lett mondva, le lett írva, a hitelt felvevő nem hülye, és nem abból indul ki, nem fogja a felvett lóvét visszaadni. Mikor elkezdődött a nagy hitelfelvételi láz, az emberek többsége akik ezt igénybe vették még dolgoztak, megtakarítottak, haladtak az élet rögös útján. Aztán jött egy világválság, és ráadásnak istencsapásként a Fidesz kormány. Már az első is elég bajt okozott volna magában, de abból legalább látszott valamilyen kiút, és mintha megfelelően kezelve is lett volna a probléma, ezért az akkori kormánynak jár a pont. De hatalomba kerültek ezek a gátlástalan tolvajok, és elkezdték az ámokfutásukat. 2010-ben az árfolyamok nem mutattak vészes emelkedést a lakossági hitelek piacán, és úgy látszott ez így is marad. Az akkori árfolyamot azonban mára már csak a történelem könyvek rögzítik. Viszont isten leghülyébb politikai hármasa elkezdett baromságokat beszélni, anélkül erre lett volna bármilyen alapja, és gyorsan emelkedni is kezdett az árfolyam. Kósa- Szíjjártó- Varga ezzel a tettével sok embernek bele lopta magát az életébe, lévén innentől kellett magasabb törlesztő részletet fizetnie a lakosságnak. De ez csak a kezdet volt. Orbán Viktor szerint annyira jól teljesített az ország, és annyira jól kerestek benne a melósok, ezen változtatnia kellett. A multik kérését figyelembe véve, akik ellen azért szavakban keményen harcolt megalkotott egy új munka törvénykönyvet, aminek következtében csökkent a fizetések jelentős része. Az egykulcsos adó is vett még el ebből a bérből a többségtől, bár erről nem szívesen hall azóta sem a turulmadaras szopós borjú, hiszen végül is az övé növekedett, a többi meg oldja meg a problémáját maga. Azért hogy senki se érezze magát törődés nélkülinek, a bérek csökkentésével kicsit emelt a járulékokon is, meg bevezetett vagy harminc új adót is. Ez végül is rossz volt mindenkinek, de a csökkent bérből élőknek kicsit másként fájt. Nekik nagyon. Ez a sok emelgetés a járulékokban még a minimálbért is érintette, ami elbocsájtásokkal járt a versenyszférában. De ezen kívül is szép számban szűntek meg a munkahelyek, sok vállalkozás ment csődbe az ilyen agyatlan gazdaságpolitika miatt. Ennek a hatása mélyen érintette a hitellel rendelkezőket, főleg azokat, akiket elbocsájtottak, vagy csak csökkent a fizetésük a törlesztőrészlet emelkedésével egyenes arányban. Azonban Orbán Viktor itt javított a statisztikákon, bevezette a havi negyvenhétezerből való megélhetés rendszerét, ami másként láttatta a puszta számokat. A megélhetés nem lett jobb a többségnek, meg a hiteltörlesztés sem csökkent tőle, de arra jó volt, lehessen vele némi javulást mutatni a munkahelyek számaiban, a benne lévők helyzetét nem elemezve. Ennyi baj után a hitellel rendelkezők kicsit meg voltak rogyva. És ráadásul még a kormány is azt sulykolta beléjük, a sorsukról kizárólag a bankok a tehetnek, meg különben is, miért akartak nagyobb lakást? Meg azt is nyomták, csak a bukott baloldalnak köszönjék a helyzetüket, akik csak úgy dobálták utánuk a hitelt. Szinte kényszerítették az embereket annak felvételélére. Még a jelenlegi kormány tagjai közül is sokan áldozatul estek ennek a terrornak. De magukról azért első körben gondoskodtak, a többivel csak most kezdenek törődni.

Ismét csak a régi jó Orbán Viktor féle mocskos gátlástalanság kerül a megoldás középpontjába. Senki nem vitatja a bankok felelősségét ebben a helyzetben, de kizárólagosan nem csak ők tehetnek róla, ide jutott a hitel felvétele útján elinduló. A Fidesz azonban pofátlanul a bankokra tol minden felelősséget, és velük fizetteti ki az egész számlát. Mert neki ugye ebben sincs semmilyen felelőssége. Magának ismét csak a puszta dicsőséget szánja, ezt a problémát is sikerült így megoldania. Igaz okozta is elég nagy részben, de erről mélyen kussban lesz, hibásnak mindig elő tudja majd ilyen esetben venni az előző kormányokat. Fogja majd magát fényezni a sok kormánypárti barom az eleve parttalan viták során amikor a megoldás majd törvényerőre emelkedik, mert számukra csak az ilyen megoldás jelenti az egyetlen lehetséges utat. Így fedezte magát eddig is a kormány, mikor közpénzt lopott, vagy a gazdaság akármelyik jól fizető részét a saját embereinek játszotta át.Sok ember pedig gondolkodás nélkül elhiszi amit ezekkel kapcsolatban állít neki a kormány médiagépezete, és ismét nem veszi a fáradtságot, kicsit belegondoljon abba, miért is alakult így a sorsa. De a Fidesz nem is az ilyen gondolkodó emberekre támaszkodik a választáskor, neki csak azok kellenek, akik feltétel nélkül elfogadják tőle tündérország meséjét. És érzelemmel rászavaznak, mint hogy inkább az értelmüket használnák. Pedig ez nem egy buta ország. BANDITA.

Címkék: törvény megoldás devizahitel Fidesz

Nem övezi nagy felhajtás a szocialista párton belüli tisztújítást. Ez végül is a párttagok dolga, nekik van ebbe beleszólásuk, ők választhatják meg a különböző tisztségekre a személyeket, akik szintén ezen párt tagjai. De néha azért talán a külső szemlélő is hozzátehetne valamit a véleményével, ne csak akkor legyen rá szükség ha a választáskor le kell adni a szavazatot akármelyik pártra, vagy ideiglenes szövetségre. Lehet az ilyen emberre azt mondani, lépjen be az ember abba a pártba, amelyiket meg akar változtatni, és akkor figyelembe veszik amit mond, de sok ember igyekszik megőrizni a függetlenségét a pártoktól. Viszont szeretné ha legalább meghallgatnák a mondandóját, hátha nem akar neki rosszat.

A mérhető ellenzéki pártok között manapság mindenki baloldalinak tartja magát. Van ott zöld, de van közép, és olyan is, aki egyszerre akar melós, vállalkozó, és kapitalista lenni. Van belőle nyakkendős, van aki öltönyt visel, van náluk milliárdos, olyan is akad, aki nem tud elszámolni a pénzével, akad ott jogász, jólfésült iskolás, rendesen felkészült, és persze van kevésbé okos. Ez nem is baj. Az igazi baj abból van, amikor közülük többen szinte ellenfélként kezelnek mindenkit mást, aki egy kicsit másként baloldalinak mondja magát. Pedig a baloldal az mindig is a többséget jelentette a társadalomban. Ők voltak a munkavállalók, a kevesebb jövedelemmel rendelkezők, de sokat dolgozók, és az összességében több terhet fizetők.

Az elmúlt években nem sok olyan rendezvény, megmozdulás volt, ami kifejezetten az olyan réteg mellett állt volna ki, akik a többséget képviselték. Volt megmozdulás sokszor a jogfosztottakért, hiszen hála Orbán Viktor bandájának ezek szinte minden társadalmi rétegből kikerültek, de mindig csak egy-egy réteget képviseltek. Egy olyan civil kezdeményezés volt, ami a melósokról, a bérből és fizetésből élőkről, és a rendszer havi negyvenhétezerből való megélhetésre ítéltjeinek az érdekében történt. Ez valóban egy baloldali megmozdulás volt, és az MSZP nagyon helyesen támogatta is. Éhségmenet. Ezt a nevet adták neki a szervezők. Sok szocialista politikus azonnal a magáévá is tette a benne foglalt célkitűzéseket, megértette az Éhségmenet mondandóját. Mert az egész egy vidékről jött üzenet volt, ahol az ott élők igyekeztek elmondani, milyen is annak a helyzete, aki távol van a döntéshozóktól, de viseli azon terheket, amelyeket azok ráaggatnak. És ez mindegyiknek döntéshozónak szólt.

Az Éhségmenetben sokan vettek részt. Voltak benne civilek, voltak benne pártemberek, voltak benne mozgalomban levők, voltak ott még olyanok is, akik bottal járták végig a fagyos utat. Gyalogolt ott olyan is, aki szocialistának mondta magát, aki demokratának, volt aki csak szolidárisnak, és ezek mind együtt ott meneteltek a téli napokon a hidegben. Mikor célba értek, elmondták amiért jöttek, aztán hazament mindenki. Néhányan azonban maradtak a politikusok, és a civilek közül, és folytatták. És most már folytatni is akarják, hiszen vallják, azon elveknek, amelyek végig kísérték az Éhségmenetben résztvevőket mindenképpen helyük van a döntéshozók között. Ha egy párt vezetőségében kell először a helyes döntést meghozni, akkor ott.

Komjáthi Imre ott volt mind a két Éhségmenetben. Most az MSZP elnökségébe tart azon az úton, amit elkezdett az Éhségmenetben. A hatgyermekes, érettségizett, folyamatos műszakban dolgozó szocialista párttag úgy érzi, nem csak beszélni kell manapság a baloldaliságról, azt hitelesen képviselni is kell. Nem elég azt szavakban megtenni amit ma baloldaliságnak neveznek, hanem a tettekben is meg kell mutatni az ott levő értékeket. Egyesületet alapított, szakszervezet létrehozásában működött közre
a közmunkásokért, közben neveli a gyerekeit, próbál megélni a fizetéséből, és abból eltartani a családját. Van öltönye, van nyakkendője, viselte is, mikor átvette a Radnóti Miklós anti rasszista díjat. Nem hivalkodik vele, de nagyon büszke rá. Igyekszik képviselni azon emberek érdekeit, akik hozzá hasonlóan, vagy rosszabb körülmények között élnek mint ami neki megadatott. És akiknek sorsa nem olyan szerencsés, mint ahogy azt megérdemelné. Ennek akar az MSZP vezetőségében is hangot adni, számukra képviseletet szerezni. Úgyhogy most tőle idegen kampányt folytat magáért, programot ír. Pedig ő a tettek embere. Csak lehetőséget kell kapnia, és támogatást.

Baloldali, jobboldali, közép, liberális, szélsőséges. Ezt végül is mind magyar, és itt van az országban. Sajnos manapság igyekszik mindenki valamilyen csoportba szorítani a belső értékeit, mert azt hallja, most ezt követeli meg a nemzeti érdek. És nagyon ezt sugallja neki a jelenleg kormányzó tolvaj banda. Pedig ez nem így van. Minden ember nem lehet egyenlő, és nem is vallhat azonos nézeteket. De senki sem akarhasson szándékosan a másiknak rosszat. Ezt kellene az alaptörvényben módosítani, nem az ország államformáját stadionra. Azonban az fontos lenne, minden olyan emberi érték ami nem azon alapul, hogy legyen az egyén a másik kárára előrébb való, egyre nagyobb teret kapjon a politikában. És az is fontos lenne, egy párt, aki a többség érdekeit kívánja képviselni, legalább arra vegye a fáradtságot, egy onnan érkezett véleményt, és hiteles képviseletet befogad a maga vezetőségébe. Ha nem csak újra akarja osztani a pozíciókat, hanem valóban el akar indulni egy többségi képviselet mentén, ahol felvállalja a melós képviseletét, az elesett felsegítését, a munkavállaló érdekét, akkor nem tehet mást, engedjen maga közé minél többet belőlük. És minél többen akarják a tagságból is az ilyen változást, és merjenek is érte tenni. BANDITA.

Címkék: választás baloldal MSZP Éhségmenet ELLENZÉK

Vigyázat média, a CÖF figyel.

 2014.06.16. 16:09

Az ország legjobban tarháló szervezete, aki közel háromszázmilliót rakott össze magának az elmúlt évben, újabb komoly harcra készül a kormány megvédésében. Most nem ingyen buszos kirándulást szervez a gyarmatosítás ellen, nem kívánja a Szellemi Honvédelem intézményével elhomályosítani az erre fogékonyak borsónyi agyát, egyszerűen csak arra kéri a szimpatizánsait, figyeljék a médiában a kormányt bíráló cikkeket, és azt jelezzék nekik. Ezt hívták a kommunizmusban besúgásnak, most csak újra élesztik ezt a hagyományt, és polgári köntösbe bújtatják azt a CÖF megélhetési vezetői.

Nehéz dolog szó szerint értelmezni a Békemenet, a CÖF, meg valami CÖKA nevű formáció harcias nyilatkozatait, mert mindig háborús nyelvet használnak ha békésnek akarnak mutatkozni. Most is van már gyors reagálású hadtestük, akik a bejelentésekre reagálnak. Ez a katonai szervezettség nagyon jellemző a kormánypárti civilekre, de ez inkább egy olyan dolognak tűnik, amikor csak ágyúval tudnak lőni verébre, aki a stadionra meri ejti piszkát. Azonban érdemes ketté választani a kormánypárti szavazók táborát, és a nevükben nyilatkozó, magukat civilnek mondó szervezet vezetőit. A CÖF, vagy a Békemenet jelentése két különböző dolgot takar a benne résztvevők, és az őket vezetők szempontjából. Amíg a résztvevő önként és dalolva megy a menetben, igaz sokuknak térítik a költségeit, és szervezik az útját közpénzből a helyi pártirodákon keresztül, csak egy kis fogaskerék marad a gépezetben, akit kihasználnak, és felhasználnak akár a tudtán kívül. Vagy ha a tudtával, akkor sem jobb a helyzete. A vezetők ezzel szemben nagyon ügyesen csapolgatva a közpénzeket, üres frázisokat puffogtatnak, és sűrű nyelvcsapások közepette nyomatják a kormány hivatalos álláspontját a résztvevők nevében. Sok mindent nem tudnak hozzátenni a hivatalosan megfogalmazott nyilatkozatokhoz, csak a civilesített támogatás látszatát, de azt nagyon ügyesen felhasználják a maguk érdekében. Homályos az egész szervezet felépítése, a pénzügyei, és az elmeállapota. Ami azonban világos az esetükben, nem nagyon rendelkeznek józan ítélőképességgel, vitakészséggel, egyszerűen lenyomják a maguk vélt igazát, és utána elmennek a kasszához.

Most sem történik másként, hála a szervezet vezetőinek a világlátásából eredően. Ez elég szűk keresztmetszetet biztosít a számukra, hiszen a Fidesz, és Orbán Viktor hátsójából csak egyfelé lehet tekinteni, és még sötét is van ott, de nagyon. De mit is lehet várni az olyan vezetőktől, akik egykor habzó szájú komcsi tollnokok voltak, vagy Fidesz párttagkönyvvel a zsebükben vallják magukat független civilnek. Bayer Zsoltot pedig nem lehet sehogy nevezni.

Ilyen mélységből indulva a CÖF nyilatkozói, akik nem mások egyébként, mint a hatalom gátlástalan kiszolgálói, most ismét civilesíteni akarják egy kicsit a kormány hivatalos álláspontját. Arra kérik a szimpatizánsokat, figyeljék a médiában megjelenő kormányellenes nyilatkozatokat, de azok tartalmát ne akarják megérteni, azt inkább jelentsék nekik. Ez nem arról szól, nekik már nem lenne tudomásuk arról, például az Orbán család már mennyi közpénzt nyúlt le a közösből, nekik erről mindig szerényen hallgatni kell. Meg némi polgári jóléti köntösbe öltöztetni a lopás látszatából megépített stadiont, vagy a papa bányáját. A vezetők nyilatkozatainak úgy kell látszani a médiában megjelent hírekre tett reagálásukban, mintha azt felháborodott civilek jelezték volna feléjük, és ők azt csak továbbadják mint többségi véleményt. Szerény értelmi képességei miatt a CÖF vezetői talán csak ennyire képesek. Ha lenne bennük annyi számukra ismeretlen bátorság, és vitakultúra, valódi embereket keresnének meg a kormány döntéseinek a hatásvizsgálatakor, és azt a véleményt adnák tovább, na akkor lehetne őket komolyan venni. De náluk nem is erről szól az egész, nekik ez csak szereplési, és megélhetési lehetőség, amit nagyon ügyesen kihasználnak.

Mindenesetre egy darabig biztos jól ellesznek ezzel az újabb akcióval. Lehet majd nekik újra nyóvévezni, bukott baloldalozni, Gyurcsányozni. Ha a sorrendet is felcserélik majd néha, még azt is lehet majd mondani rájuk, változatosan érvelnek.

Már csak az a kérdés, a hazai média azon része aki eddig is bírta a kormányt kritizálni, hogy fog egy ilyen fenyegetéssel megbirkózni. Mert arra is kiterjed a CÖF figyelme, a közösségi oldalakon megjelenő véleményeket is figyeljék a szellemi honvédők, és azt is jelezzék. Ha esetleg látják a magánember munkahelyét, akkor azt is adják meg, hátha ki lehet majd rúgatni a posztolót. Ezek után most minden hazai ellenzéki portál, szimpatizáns meg fogja fontolni, ilyen komoly szellemi tehetségtelenséggel szemben lehet-e neki érveket felhozni, és azt egyáltalán érdemes-e azt megpróbálni. Hiszen senki sem akarja a nevét egy újabb félmillás tömeget hazudó menet előtt levő molinón látni, amint jelzik felé, nem ide való, és legyen belőle gyarmat. Az országos médiák ezek után biztosan nem hozzák a nézők, vagy olvasók tudomására, Lázár János mennyi fácánt lőtt le, és ezért hogy dobott oda milliókat. Vagy arról sem fognak értesülni, Orbán papa az első Simicska pénz után, amit a székházeladásból kapott, most a fia éppen mennyit csorgat neki a közpénzből. De Orbán Viktor vagyona is rejtve marad, hiszen a saját stadionját jótékony homályba burkolják, és elnevezik egy gyenge pontnak, aminek nincs is jelentősége a vagyon méretében. Mert ezek után ki meri majd azt leírni, Orbán Viktor stadionja csak aprópénz a vagyona teljes méretéhez? Hiszen akkor ezzel a a CÖF, és a Békemenet haragját vonja maga után, és velük szemben nem lehet érvelni. Ezek után mindenkinek komolyan kell venni a megalapozott közlést, és a valós tényeket. Különben a CÖF lecsap rá. BANDITA.

Címkék: média jelentés figyelés Fidesz Békemenet CÖF

Jó reggelt RTL-KLUB!!!

 2014.06.14. 20:04

A reklámadóval nem tett semmi mást az ország második kétharmados tolvaj bandája, csak azt amit szokott. Leszeletelt egy újabb gazdasági területet magának, ezúttal a média piacán. Mivel túlnyomó többségben ezen a területen már a Fidesz érdekeltségébe tartozó piaci szereplők harsogták a rezsiharc fontosságát a stadionok lelátójáról, részükről kicsit álságosnak hangzik a tiltakozás az adó bevezetése ellen, hiszen a tapasztalatok szerint később biztosan bőségesen lesznek kárpótolva a közösből. Nyomhatják majd tovább az Orbán Viktor jobban teljesít dumát, hamisíthatnak adatokat, takarhatnak ki embereket, nyúlhatnak bele hangsávba. Nekik a sajtószabadság eddig is csak kapcarongy volt, amivel kitömték a tájékozatlan néző orrát, ne érezze annak a politikának a bűzét, ami a páros lábbal tapossa ki belőlük a javaikat, jövőjüket.

Arra mindig nagyon ügyel a pocakos focihuszár bandája, egyszerre csak egy területen csináljon botrányt, és igyekezzen befolyást szerezni magának üzletileg. Még ha fel is háborodik az ilyen tetten a nagy nyilvánosság, mivel közvetlenül nem érinti a saját zsebét, vagy nincs befolyással az életére rossz irányba, egy kicsit felháborodik, szervez pár tiltakozást, aztán a gyors törvény meghozása miatt szépen belenyugszik, és széttárja a kezét:” Ezt választotta az ország, ez van még négy évig, Csak tudnám ki az isten szavazta meg ezt a tolvaj csürhét!”- aztán szépen hazamegy a mindennapok megszokott túlélésébe. Csinálhatta volna másként is az eltelt években, de vagy nem érdekelte, vagy nem érintette, vagy nem ért, rá, vagy nem akarta.

A reklámadó kétségtelenül mélyen érinti az RTL-KLUB csatorna mindennapjait. Szinte rájuk van szabva az adónem, nekik kell a legtöbbet fizetni ebből az újabb sarcból. Még a választás előtt nyilatkozta azt Varga Mihály, hogy nem lesz újabb adóemelés, vagy újabb adófajta, de ez csak olyan megszokott kormánypárti hazugság volt, amiből bőven volt része az elmúlt négy évben a közvéleménynek. És ismét csak kiderült, igaza volt annak aki azt gondolta, az a jó Fideszes aki mer nagyot hazudni, úgyis megússza. Az RTL nem nagyon tetszhetett a kormány egyszemélyű vezetésének. Addig nem is nyúlt hozzá, amíg az csak a szépen úszó felhőkről, meg a legújabb állatkerti fejleményekről számolt be a híradóiban, és műsoraiban. Mikor a csatorna elkezdett a politikával foglalkozni, és bemutatta például annak a hatását, milyen is megélni havi negyvenhétezerből, egy kicsit berágott rá. Meglebegtette már a választás előtt is a reklámadót, de akkor még elég volt ennek a lehetőségnek a felvillantása a csatorna előtt, ettől az mémileg visszafogta az magát. Meg jöttek is a választások, így a kormánynak is érdeke volt, ne nagyon szivárogjon ki más tündérország egyszerű népéhez, csak az, amit a többi általa felügyelt csatorna tár a nézők elé. Az RTL mégiscsak egy országos lefedettségű csatorna, a valóság teljes feltárása sokat ártott volna a közgépesített közpénzlovagoknak. Azt a kis szurkálást el bírta még viselni a kritikához nem szokott lelke Orbán Viktor bandájának, amit a csatorna egyes műsorai okoztak, hiszen a többi csatornán folyó agymosással tudta azt ellensúlyozni. Zavarta a focista lelkét a kis zűr, de a bosszúval várnia kellett a választások utánig. És Orbán Viktor nem az a fajta, aki elfelejtene bármilyen sérelmet is, vagy megtorlatlanul hagyná azt.

És a választás után le is csapott Orbán Viktor az addig egyetlen országos médiára, aki nem volt hozzá eléggé lojális. Szerinte. Gyorsan tökön is rúgta a reklámadóval, aki ettől egyből vérig is sértve érezte magát. Gyorsan ki is kiáltotta magukat az Egyenes Beszéd műsorában Kolosi Péter, az RTL egyik igazgatója sajtószabadság egyetlen harcosának, és úgy látszik a csatorna fel vette a kesztyűt a híradóiban a kormány ellen. Nem mellesleg ezzel növeli a nézettségét, így többet kérhet a reklámokért is. Ez az egész akár szép is lehetne, ha nem veszi a kétharmad célját valójában felismerő néhány civil szervezet, és valóban független hírportál, blogger, honlap zokon az ilyen kijelentést, hiszen ők már négy éve ezt igyekeznek eljuttatni a választópolgárok felé. De sem a politikusok, sem az országos csatornák nem voltak rájuk kíváncsiak, és nem is nagyon jutottak túl az internet szabta határokon. Csak néhány adó foglakozott a valósággal, de nekik ezen a téren korlátozottak voltak a lehetőségeik az ilyen típusú információ eljuttatásban az emberek felé. Ha esetleg akkor is fel vállalta volna ezt a szerepet a mai típusú híradókkal az RTL-KLUB, egészen biztosan másként alakult volna az ország sorsa. A benne élőké mindenképpen.

De nem kell bántani a későn jövő sajtószabadságosokat, biztosan nehéz életük volt a Való Világban. A közvéleményt formálni nem egy kereskedelmi csatorna feladata, nekik szórakoztatni kell, és profitot termelni. Biztosan megtett mindent a csatorna a maga módján a hiteles tájékoztatásért, de ennyire volt lehetősége, akkor ennyit lehetett neki megtenni. Most rá irányul minden figyelem a reklámadóval, így komoly előnyre tehet szert a médiapiacon nézettségben. Ha az ilyen emelkedés mellé még azt is felvállalja, beszámol a miniszterelnök vagyonosodásáról, Lázár János aljas dolgairól, Rogán Antal legújabb lakásáról, sokáig lehet közönség kedvenc. Hiszen akármi is a valós indok, a csatorna egy olyan vállalat, ahol a haszon számít, és azt most megszerezheti. A reklámadót áttolja a kábelszolgáltatókra, azok a lakosságra, és így megvan a Fidesz felé lakosságot nem érintő nem megszorítás adóemelése. Ha van egy csepp esze a csatornának, akkor rájön mennyire kifizetődő a kormány mocskos mutyijait kiteregetni, és mellesleg sok emberhez is eljut a valóság nem kozmetikázott változata. Orbán Viktor meg először számolhatja el magát a bosszúszomja kielégítésében, és visszanyalhat nála a fagyi. Úgyhogy gyors reggeli kedves RTL-KLUB, sok a mocsok amiről tájékoztatni kell. BANDITA.

Címkék: média Fidesz reklámadó RTL-KLUB

Az már régóta nem kérdés, a parlamenti döntéseket már régen a Felcsút kis utcájában húzódó magánházban hozza meg Orbán Viktor. Ide rendelte eligazításra az előző kétharmad előtt a képviselőjelölteket, itt választotta ki őket, itt adott számukra eligazítást az ország minél hatékonyabb lerabolására a párt érdeke szerint. És hogy ezt mindenki meg is találja manapság az országban, épített már mellé egy stadiont is, mert a nagy döntésekhez megfelelő tér kell. És ez még a későbbiekben emlékmű is lehet akár a kétharmad elmebaja szerint. De ezt Orbán Viktor nem így adja elő, hiszen előtte megfelelően álcázta törvényes látszat keretei között az ide vándorolt “felajánlást”. Ami azért akárhogyan is tekeredik, vallja be a választó, mégis csak a közpénz átirányítását jelenti Orbán Viktor saját zsebébe. Még nincs kész a nagy mű, vasútja már lesz, repülőtere is meglesz, csak néhány gazdától még el kell venni némi földet hozzá, és el fog ide érni a metró is, ha Tarlós Istvánt újra tudják választani. Csak a tetőt elfelejtette róla megálmodni Orbán Viktor, így viszont ha esik az eső már uszodaként is tudja használni legalább a létesítményt a nemzet pocakos focihuszára.

De ennyi nem lehet elég, ha a Fidesz kétharmad nagyot akar álmodni. Nincs az a közpénz, ami elég drága lenne nekik, mikor olyan terveket szövögetnek a hatalmuk mámorában, ami szerintük előrébb viszi az országot. Ilyenkor nem lehet szempont, hogy az ország lakóinak ez sokba is kerül adóban, időben, bosszúságban, a mindennapokban. Az sem számít, aki részt vesz az ilyen tervek következményeiben, az hogyan fogja ezt megélni, vagy egyáltalán túlélni. Már az komoly aggodalomra adhat okot az ép elmével gondolkodók között, Kósa Lajos támogatja az ilyen tervet, és igyekszik az előnyeit kiemelve mellette érvelni. Márpedig a jelenlegi állás szerint,a minisztériumok egy részének vidékre költözését Lajos teljes mellszélességgel támogatja. Közben a devizahitellel rendelkező 2010-re gondol, mikor Lajos megszólalt, és esett a forint, nem is keveset.

Nem lehet tudni, kinek jó, ha évszázados hagyományokat rúg fel a szikla szilárd alaptörvényét félévente módosítgató kormánypárt. Egy minisztérium vidéken biztos jól fog működni majd egyszer, ha sikerül ott gyökeret eresztenie néhány tíz év alatt. Első lépésként biztosan találnak neki egy megfelelő épületet, ahol az a több ezer dolgozó végezheti a munkáját, ahogyan ezt a fővárosban tette lassan évszázadok óta. Ha nem lesz ilyen épület, a Közgép biztosan épít majd egyet neki, csak legyen benne jó sok közpénz, és abból maradjon elég Simicska Lajos zsebében. Ha már van ilyen épület, már csak a megfelelő dolgozókra kell kereket szerelni akik eddig a fővárosban dolgoztak a minisztériumban, hiszen náluk erre a munkára képzettebbeket nem igen lehetnek nagy számban egy akármelyik vidéki városban. Miután letolták az ilyen dolgozót, aki végül is a hátán viszi a minisztérium munkáját, legyen akármilyen pártállású is a miniszter ennek az élén, már csak a családjukat kell utánuk vinni, miután azok feladták a fővárosban kialakított életüket. Az ilyen családok számára a lakhatás megoldása sem lehet probléma a Fidesz agytrösztjeinek, Ócsa devizahiteles lakóparkjának a megvalósítása elég jó gyakorlóterep az így kialakult lakás probléma felszámolásához. Végül is pár száz család élete fordul fel fenekestül, ez nem nagy ár ahhoz képest ami a homályos terv végén létezik. Mert már csak ki kell találni hozzá egy értelmet, de a felelősei biztos az előző szocialista kormányok lesznek, akik eladósították az országot.

Aki meg egy ilyen működő minisztériumban akar majd ügyet intézni, annak a távolság sem lehet akadály. Kósa Lajos szerint alig két óra a főváros autóval vagy vonattal. Tehát aki eddig fővárosiként intézni akart egy ügyet a vidékre költözés előtt a minisztériumban néhány átszállással a helyi bérlet adta lehetőségeken belül, az most ezt két óra utazással megteheti, és vehet vonatjegyet, vagy benzint, meg autópálya matricát. Aki az ország Dunán túli részéről jött eddig a fővárosba a minisztérium elé az elvett földjét, a beszántott vetését számon kérni, az még két órát utazhat így azért, ne foglalkozzanak vele, és hülyére vegyék. Viszont ugyanezért a Tisza környéki gazdák legalább közel ugyan annyit kell utazzanak, csak most vidékre, és nem nézhetik meg a fővárosban épülő Várkert bazárt, ha megint kinyitják egy kis időre, mint a választások miatt áprilisban. Akik meg viszont a minisztérium új helyének a környékén lesznek kisemmizve, mert az itteni föld kell a Fidesz műkörmös őstermelőinek, azoknak legalább kevesebbet kell kutyagolni a semmiért a miniszterhez. Ez olyan Fidesz féle matematika, sokaknak rosszabb lesz, keveseknek jobb, a többséget meg nem érdekli, akkor ez így nulla, és az már jó.

Orbán Viktor a várba tart, a minisztériumok vidékre a parlament meg egy díszlet lesz. Kell a változás az évszázadok megszokása helyett, és nem számít közben az, akarja ezt egyáltalán valaki, vagy legalább van-e valami értelme a dolognak. A Fidesz úgy viselkedik mint a szovjet hadsereg a hómezőn, nem számít az áldozat, az nem az övék, mindig másnak a vére terhére érnek el eredményt, csak az a fontos, győzzenek a végén. Pedig az ország nem is akar harcolni, csak nyugalmat akar, de a kormány mindig gondoskodik róla, legyen az életében egy állandó szabadságharc, ha akarja, ha nem ezt a lakosa. Viszont ezt választotta a legutóbbi választáson az ország, és négy évig ebben kell élnie. Hacsak nem jön elő az értelem, az érzelem helyett. A nyugodt élet akarása, az állandó változás helyett, ami meg még drága is ráadásul. Az egyszerű embernek mindenképpen. BANDITA.

Címkék: vidék Fidesz Kósa Lajos Minisztérium .költözés

Azt sohasem szabad elfelejteni, a Fidesz hatalombitorló gépezete nagyon profi hazudozó. Azt sem lehet elmondani róluk, ne lennének gátlástalanul cinikusak, és kő keményen hatékonyak. Semmit nem csinálnak ezek a közpénz lovagok értelem, és cél nélkül. Legfeljebb később derül ki a valódi cél, és az állampolgár nem is veszi észre egy kis győzelemmel mekkora veszteség is érte. A Fidesznél ez pont fordítva van, neki ez a kis engedmény harsány felületet biztosít a nagy demokrácia dumához, a másik oldalon meg óriásit kaszál a többi olyan területről, ahol tovább fokozhatja gazdasági, és hatalom technikai területnyerését.

Szegény L Simon László nagyon sokat dolgozhatott a reklámadóval. Egyéni indítványként való beadása az ilyen javaslatoknak megszokott dolog a kormánypárt soraiban, így sok felesleges vitát, és magyarázatot elkerülhetnek vele ami a kormányra csapódna, mint bírálat. Keveseknek jut ilyenkor eszébe elgondolkozzon rajta, hogy lehet egy ilyen indítványt vagy törvényjavaslatot olyan kevés háttérsegítséggel, ennyire mélyen, és ilyen rövid idő alatt előkészíteni. Mondjuk ehhez egy képviselőnek, főleg ha kormánypárti, elég egy postacímet megadni, ahova megérkezik az ilyen típusú beadvány vaskos kötege, ráírja a nevét, aztán bohóckodik a médiában egy keveset vele, utána a kétharmad megszavazza, és máris kész. Ha egy kicsit szívatni akarja Orbán Viktor a képviselőt, mert mondjuk az nem elég hűséges hozzá, kimaradt a soros talpnyalási ceremóniáról, vagy van saját véleménye, és annak hangot is próbál adni, akkor könnyen kaphat az ilyen vitára, elégedetlenségre okot adó szereplési lehetőségből. Ha akarja, ha nem akkor is ráhullik minden tiltakozás, sárdobálás, anyázás.

Ezt a reklámadó dolgot egyszer már előhúzta a kormány, aztán mégsem lett belőle semmi. Akkor sem. Végül is nem nagy összegről van szó az eddigi közpénz lenyúláshoz képest, pedig ha márt ennyiért is lehajol a kormánypárt, akkor ott komolyan el kell gondolkozni azon, a kaszálás után mostanra már vajon csak a maradékot szedik- e össze, vagy mást akarnak. Mert az régen nem jó senkinek ha nagy lenne a baj a költségvetési kasszában, hiszen akkor már nincs nekik miből tovább osztozkodni. Ez a reklámadó mindenkit érint a médiában, még a saját maguk által létrehozottakat is. Ez ellentétes azzal a gazdasági szeleteléssel, amit a kormány a mutyik alatt nyom le az állampolgárok torkán. Mondjuk a kormányt kiszolgáló sajtónak nem kellene annyira aggódni, hiszen őket bőségesen tudja a kormány a költségvetésből kárpótolni, csak kicsit igazít rajta előtte, és elrejti a nyilvánosság elől. De így most azok is beszállhatnak abba, legalább ilyenkor függetlennek mutassák magukat, és részt vesznek a tiltakozásokban, elsötétítésben, gyászkeretben. Nem igazán érheti meg a kormánypártnak egy ilyen összegért szembe menni mindenkivel. Hétmilliárd forint, az egy heti Közgépes utalás, vagy egy Mészáros Lőrinc nevű Orbán vagyon őrző négy év alatti érdemtelen magánvagyon gyarapodása. Vagy egy hetet nem utal Simicskának Orbán Viktor, vagy visszaveszi Mészáros Lőrinc pénzét, és máris megvan a szükséges összeg a számára a stadionja befedéséhez. Hiszen nem uszodát akart magának ha esik az eső. De évente a közmédia hazugságfolyamának utalt összegnek is csak a tíz százaléka ez, és ezért nem is kellene sokat tenni ott, csak minden tizedik szóban igazat mondani. Akkor akár ott is megtakaríthatnák az egész reklámadóból befolyni remélt összeget.

És akkor még nem beszélt az állampolgár Lázár János utazási szokásairól, ahol most szintén a média egyik képviselője lett munka nélküli, mert utána mert járni János milyen fontos, országot jól érintő dologban járt el luxus útjain. De erről szerényen hallgatnia kell a nép gyermekének, aki itthon is csak Audival tud járni. Ezzel lehet fokozni a reklámadó körüli elégedetlenséget, pedig egy ilyen esemény előfordulása inkább gusztustalan, és felháborító már önmagában is. Főleg annak a tudatában, hogy annyit ér János már előre letutizta a kirúgott újságíró munkáltatójának tulajdonosával, a kormányról csak tündérország keretében írhatnak, kiemelve a kolbászból font kerítés rezsicsökkentő hatását.

Mindig tudja Fidesz, mit miért csinál, ha a saját érdeküket kell érvényesíteni. Náluk nincs megadás, visszavonulás, egy ekkora szabadságharcos mindig hozzá van szokva a győzelemhez. Ha valamiből mégis úgy látszana vereséggel kerülnének ki, azt egy pofátlan cinizmussal azonnal az előnyükre tudják változtatni, még ha a csillagokat is kell közben hozzá össze hazudni. Ilyenkor jön a demokrácia, az ország érdeke, a választó akarata, meg a függetlenségi duma, egy kis vigyorral az arcon. Utána persze nem felejtenek el majd bosszút állni, de erre csak akkor kerül sor, mikor már senki nem figyel oda a korábban bekövetkezett események felháborodására. Sok mindent párhuzamosan futtat a kormánypárt, aminek valahogy mindig adóemelés a vége, és amiért valahogy mindig más a felelős. Dumájuk szerint nekik szinte minden sikerül, ha nem kellene állandóan harcolniuk, nem támadnák meg őket láthatatlan ellenségek, és nem mindig más miatt kellene némi szenvedést kiváltó adóemelést végrehajtani az ország költségvetésében. Pedig ezek a Fidesz felső vezetésében levő emberek nem mások, mint közönséges tolvajok, akik a közpénzből akarnak meggazdagodni, és eddig ez nagyon jól megy nekik. Ehhez csak kétmillió szavazatra van szükségük, olyanoktól akik elhiszik nekik a mesébe illő tündérország történetét, és csak győzni szeretnek. Mindegy milyen áron, és kinek a kárára, az ilyen embernek csak az számít, ami saját magának megvan, a szomszéd már fel is fordulhat tőle. Pedig ők vannak kevesebben ebben az országban, mégis az ő akaratuk érvényesül. Gumicsontok népe, pedig az értelemnek kell győzni. BANDITA.

Címkék: média törvény beadvány Fidesz reklámadó

Mindig akadt olyan törvény, amit az ember nem szívesen tart be, mert valahogy szükségtelenül korlátozva érzi magát tőle. Itt nem a köztörvényekről, a bűnöket büntetőkről van szó, hanem az olyanokról, ami az alapvető szabadságjogokat igyekszik korlátozni. Ezekből pedig egyre több akad amióta 2010-ben isten és a kétharmad által Magyarország államformája stadion lett. Nem felsorolva mindet ez azzal kezdődik, amikor a Fidesz a sziklaszilárd alaptörvényét azóta többször módosítva alkotmányos keretet adott a leválthatatlanságának. De ezen túl mindig nagyon igyekszik a kormánypárt azon is lenni, vele szemben még csak ellenvetés sem hangozhasson el, és ezt törvénybe is igyekszik foglalni. Mert azért ezek a lopós gyerekek nem nagyon szeretik az ellenük megfogalmazott kritikát sem. Először azzal próbálkoztak, mivel közszereplők, az őket ért kritika, főleg ha az negatív, és abból van részük elég sokban, fokozott büntetőjogi védelmet kapjon. Ez nem jött be nekik, az Alkotmánybíróság szerint tűrniük kell ha tolvaj gazembernek nevezik őket, végül is elég szépen rabolgatják a közpénzt. Ezután tündérország fejedelmi udvara kitalálta, O.K, akkor büntessék meg azt a helyet ahol a kritika éri őket, legyen az akár az internet világa is, és az legyen kegyetlen, valamint megkerülhetetlen:

“Az Alkotmánybíróság nyilvánosságra hozott határozata szerint a honlapján kommentek közzétételét lehetővé tevő tartalomszolgáltató akkor is felelősséggel tartozik a mások jogait sértő kommentek miatt, ha nem is volt tudomása a jogsértő tartalomról, de még akkor is, ha a sértett kívánságára azt azonnal el is távolította.”

Azt azért nem lehet tudni, a kormány által közpénzen fenntartott médiában elhangzott jelenlegi ellenzéket ért kritikára ez mennyire fog vonatkozni. Valószínűsíthetően ott lehet mindig minden körülmények között hazaárulózni az ellenzéket, lehet róluk bármilyen kitalációt közzétenni következmény nélkül. Bele lehet gázolni az ellenzéki emberek jóérzésébe, nyugodtan le lehet őket hülyézni. Már csak azon az alapon is, miért nem szavaztak a mutyisok kormányára, akkor nem érné őket bántódás. Már a válaszuk is megvan az ilyen emberek felháborodására. Miért hiszik el a valóságot, miért nem akarnak inkább tündérország mesekertjében megélni havi negyvenhétezerből. És különben is, a megnyugtató hazugság sokkal könnyebben elviselhető a gondolkodás hiányától, ha az ember azt látja, turulmadár fészkel a háztetőn, és a kert végében stadion épül. Igaz, egyelőre a miniszterelnöknek valósult meg ezen irányú gyermekkori álma, de őt legalább a saját földje veszi őt körül, amit az államtól vett el magának a felesége, Mészáros Lőrinc, és még néhány haver nevén.

Egynéhány tartalomszolgáltató lehet megijed a törvénytől, és annak be nem tartásának a következményeitől. A BANDITAPOLITIKA.HU azonban más. Itt nem vizsgálja a tulajdonos a kommenteket, moderátorra meg nincs pénze, ezért ilyet nem is alkalmaz. Nem tarja jogsértőnek a tartalmat ha annak igaz volta számára is megtapasztalt a közéletben. A kormánypártot érintő kritika tőle sem idegen dolog, és nem tűri el, véleményének közzétételét bármilyen formában is korlátozzák. Ha valakinek hozzáfűzni valója van az általa leírtakhoz, az nyugodtan megteheti, hiszen az neki szóló vélemény, nem érinti közvetlenül az írás tárgyául szolgáló személyt. Hogy a kormánypárti ellenőrök rövid agya is felfogja ennek az értelmét, legyen erre pár rövid példa. Orbán Viktor lopott magának egy stadiont, és több száz hektár földet annak környékén. Igaz, ez nincs a nevén, és törvényesítve van minden, de ez attól még sok ember számára lopás. És még KISZ titkár is volt a szocializmusban, ahol ingyen tanulta ki a jogot. Vagy egy másik példa. Kövér László szeretné a baloldali érzelmű embereket felakasztva látni, ás ezt ajánlja is számukra. Nem mellesleg neki is van komcsi múltja, csak erről sunnyog ha egy nyilas képviselő hamvait igyekszik eltemetni. Vagy itt a következő. Pintér Sándor a legnagyobb adócsalók egyike az országban. “VOLT” cégénél sok ember bejelentés nélkül dolgozott, így nem is fizetett utána adót. Akkor az most hol is van? De az ifjú gazemberekről sem kell elfelejtkezni. Lázár János egy cinikus gazember, szerinte mindenki annyit ér, amennyije van. Nem is lehet az rendes ember a szemében, aki nem képes mellényzsebből kétmillát visszafizetni egy kétségesen felhasznált, közpénzből fizetett szállodaszámla helyett. Vagy a másik kis szemétláda, aki még frakcióvezető is ráadásul. Rogán Antal mindig elfelejti mekkora is a lakása, és melyik lépcsőházban is van az. De legalább a hatfős személyzet tudja segíteni a család életét a luxuslakóparkban. Az ezek megvásárlását, és az ilyen élet pénzelését firtató kérdésre pedig egy cinikus vigyor a válasz. Ilyenkor a melós emberből nem az irigység szól, hanem a felháborodás, mert úgy érzi, az ilyen jóléthez neki is köze van a sok adó megfizetésével. És ez most nagyon rossz helyekre vándorol, és nem is nokiás doboz méretben.És ez csak néhány kiragadott példa.

De visszatérve a kommentelés tiltására. Ilyen eddig sem volt, és ezután sem lesz, ha hasonló észrevételeket lát a tulajdonos ezen a honlapon. Ha valakinek ez nem tetszik, az ne bújjon gyáván a törvény mögé, ne igyekezzen annak hatalmával erőt mutatni maga mellett. Legyen annyi vér a vele egyidős játékszerében, álljon oda a komment elé, és cáfolja meg annak valótlanságát. Ez egy olyan törvény, amit nem szabad, és nem is kell, betartani, többek között ezen a honlapon. Ha ez a törvény betartásra kerül, a következő a családon, vagy a baráti körben elhangzott kritika tiltását fogja törvényi szigorral szabályozni, főleg ha az a Fidesz ellen irányul. De az sincs messze, neve is legyen a személyes irányultságnak, és alaptörvénybe legyen módosítva, Orbán Viktor egy szent, aki meg nem szereti, az nem kap közmunkát. Vitával, cáfolattal legyél tökös kormánypárt, különben bekaphatod. BANDITA.

Címkék: internet komment lopás alkotmánybíróság Fidesz

Megy a nagy kardcsörgetés, sarkantyúpengetés, és turulmadár eregetés a Fidesz háza táján. Megnyerték ugyanis az Európa parlamenti választást, és az is igaz kétségtelenül nagy fölénnyel, de ez még nem jogosíthat fel senkit arra, egy egész országot harcba szólítson egy ismét csak nem látható ellenség ellen. Már csak a részvételi arány alapján sem érezheti magát a közpénzlenyúló párt nagyon nyeregben, bárhogyan is kuruckodik. Meg azért sem, mert ez is egy csak egy olyan választási törvény alapján történt, ahol még mindig erőteljesen lejt a pálya a Fidesz felé. És azért ennél alacsonyabb részvétel még nem volt a rendszerváltás utáni választások történetében, ami inkább szégyen lehet, ezért az eredményeket sem lehet minden tekintetben teljesnek tekinteni. És ez vonatkozik minden résztvevőre. Kicsit vissza kellene magát fogni mindenkinek az örömködésben, mielőtt ismét jön a valóságtól egy jól irányzott hasba rúgás.

Végül is a Fidesz biztosan nem fogja magát egy percig sem szerényen kezelni. Minden oka megvan rá, ismét győzedelmeskedett a profi módon megszervezett választási taktika, miszerint minél több saját embert behajtania a fülkébe, és lehetőleg minél több ellenzékit távol tartani onnan. Orbán Viktor ismét játszott egy kicsit a magyar emberek lelkével, és ezzel sikeresen csatába is tudta hívni a saját híveit. Már az áprilisi választás előtt sem volt világos programja semmiről, most is csak a ködös rezsiharc, meg a pálinka, a kikövetelt tisztelet, és az akác volt a zászlójára tűzve Európa felé rohamozva. De ennyi is elég volt a fanatikus híveknek, akik elhitték, ezek most nagy veszélyben vannak, mert azok a gaz európai irodakukacok el akarják ezeket venni, csak azért mert magyar. Pedig itthon a rezsicsökkentést a Fidesz ismét csak mással fizettette ki, közben a sok emelt adót nem csökkentette, a béreket nem emelte, és munkahelyek száma is csak külföldön nőtt, meg a közmunkában. De ezek a Fidesz szavazóit egy cseppet sem érdeklik, nekik a győzelem a fontos, meg a harc, mert ezt mondják nekik. És ismét mehetnek csatába. Nem zavarja őket, a rezsi Európában már régóta a bérekhez képest megfizethető, ott van munka, azért mennek oda a jól képzett hazai munkaerők. Az sem zavarja őket a tiszteletet ki kell érdemelni, lehetőleg olyan tettekkel, amelyek sok embernek tesznek jót. Nekik egyszerűbb ha kikövetelik maguknak, még ha csalni, és lopni kell érte. Például akár törvénnyel is. Az sem zavarja őket, pálinkát már a nagyapáink is főztek, aztán megitták a finánccal az áldomást, és miután eladták, iskolába járatták belőle a gyereket, vagy kiházasították, házat vettek neki, szóval elindították az élet útján. Az akác is jól köti a homokot az alföld sík vidékén már régóta, senki nem akarja azt kivágni, legfeljebb az a mai szegény ember, ha kikapcsolták nála a gázt, és nincs munkája, meg nem is akar megfagyni. Na meg Kövér László ragadott még láncfűrészt miatta, de akkor még ellenzékben volt, olyankor lehet mindent másként értelmezni, még a komcsi múltat is, pedig az elég nyilvánvaló a Fidesz belső köreiben. Orbán Viktor is KISZ titkár volt.

De azért ismét előjön a Fidesz által annyira szeretett haza áruló duma, a mély magyarkodás, ha valamiről el akarja terelni a figyelmet. Most előre Európát igyekszik ellenségként beállítani, ezzel is előlegezve az esetleges sikertelenséget, ha esetleg az rájönne, mire is akarja a tőle kapott pénzt el simicskázni. Mert azért arról nem szabad elfelejtkezni, ma az ország fejlődését az Európából érkezett felzárkóztatási pénz jelenti. Ha a kormány teljesítménye alapján kellene fejlesztésről beszélni, akkor van pár stadion, egy éppen Orbán Viktor tulajdonában, van egy Mészáros Lőrinc, van egy napi egymilliárdba kerül Közgép, sok földmutyi, egy trafikmutyi, egy takarékmutyi, és egy készülő kaszinómutyi. Van kétszázezer közmunkás, van hatszázezer külföldön dolgozó, akiknek jelentős része a Fidesz hatalomra jutása után távozott. Volt egy magánnyugdíj vagyon, volt egy 260-as euróárfolyam. A legmagasabb ÁFA is itt van, meg egy Matolcsy is, hogy az isten rogyasztaná rá az eget.

Ha innen nézi a választásra jogosult, tényleg van neki miért harcolni. És főleg magyarkodni, ha hithű Fidesz szavazó. Aki meg nem akarja ezt megérteni, na arra kell mondani nem is igazi hazafi, csak gátolja a fejlődést, meg ilyenek. Pedig sokan tudják már mire megy ki a játék a Fidesz háza táján, miről is akarja a valóságban a figyelmet elterelni. Az Európából érkezett pénzeket szeretné a kormánypárt minél csendesebben, de annál hatékonyabban a saját érdekkörében felhasználni. Ehhez már át is alakította azt a szervezetet ami ezt a pénzmozgást felügyeli, vagyis a saját kezébe vette az irányítást. Erre már felfigyeltek a világ számos pontján, csak itthon igyekeznek ezzel a háborús mellébeszéléssel erről elterelni a figyelmet. Az a tizenkét ember, aki most indul csatába a Fidesz színeiben az Európa Parlamentben, Orbán Viktor akarta szerint fog ott ténykedni, és igyekszik majd mély magyarkodással erről az államilag szervezett pénzlenyúlásról elterelni a figyelmet a hazai közvélemény elől. Ehhez meg lesz a médiájuk, amit szorosan kézben tartanak, már az árulók is megvannak, akikre ilyen esetben terelik a figyelmet. Majd csak nézni kell a Fidesz szavazónak mint a moziban és elhinni amit mondanak neki. Sosem fognak rájönni, vagy nem akarják majd beismerni az ilyen emberek, a Fidesz a közpénz után, az Európából érkezőt is kizárólag a maga javára akarja felhasználni. És az ilyen ember nem is veszi észre csak felhasználják ehhez. Na ezek menjenek csatába, és hulljanak is el a felismerés mezején. A többi meg merjen már odaállni magáért, és akkor béke lesz. BANDITA.

Címkék: választás lopás Fidesz Orbán Viktor Európa

“A kormány célja, hogy 2015 januárjától minden munkaképes korú, egészséges embernek legalább közmunkát biztosítson.”- Lázár János, aki ezt így előadta azért van annyira elvetemült, ezt még akár egy cinikus vigyorral kísérve dobja oda a közönség elé. De arra is képes a lézerblokkolós, ezt úgy fogalmazza meg, mint egy nehéz feladat megoldását, amire egyedül a jelenleg megválasztott kormány képes. Ahogy éppen az érdeke diktálja. Csanádalberti képviselő testülete, ahol az annyit ér ember ezeket a szavakat elmondta biztos könnyekig meg volt hatva, és nem is tudta hálába önteni érzéseit a jövő ilyen fényességétől. Hiába na, tündérország itt lesz a földön hamarosan, és felette turulmadarak néznek ki a stadionokba rakott fészkeikből.

Orbán Viktor már pedzegette a teljes foglalkoztatottságot, mint ígéretet a választások előtt. Csak ilyenkor megjegyezné az idősebb választó, ilyen már volt egy korábbi rendszerben, és azt úgy hívták szocializmus, és Kádár János volt a magyar vezetője. Végül is ez ismerős pálya a nemzet pocakos focihuszárának, abban a rendszerben nőtt fel, ott kapott úttörő nyakkendőt, az adott számára ingyenes oktatást, és ott volt KISZ titkár sok más, mai Fidesz taggal együtt. Már aki nem volt már akkor is MSZMP tag. Akkor még majdnem ingyen járhatott Orbán Viktor meccsre is, nem voltak focihuligánok, csak köpködték a szotyit, szidták a bírót a sporikkal. Ma is ezt teszi, de már a saját stadionjában amit közpénzből épített magának a kertje végébe. Azonban biztos nem csak az ilyen nosztalgia miatt igyekszik visszahozni ezt a teljes foglalkoztatottság intézményét. Már számtalan bőrt lehúzott a közmunkásokról, vagy magáról a közmunkáról, és most is valószínűleg majd velük igyekszik a foglalkoztatottság számait kozmetikázni. Eddig is elég büszkén feszített a világ szeme előtt, mekkora növekedést is ért el a politikája a munka területén. Nem tette hozzá a valóságot, csak magával a ténnyel kérkedett. Pedig a felháborodás hangjai el kellett érjenek a füléig, hiszen elme fel nem foghatja, hogyan lehet megélni havi negyvenhétezerből. Végül is van Orbán Viktornak egy olyan tulajdonsága, amelynek a segítségével csak azt hallja meg, ami számára kedves, amiből hasznot húz, ami igazolja a cselekedeteit. Ha pedig nincs ilyen, vagy nem azt a hatást éri el vele ami számára megfelelő, legfeljebb hozzá igazítja a világot, vagy egyszerűen meghamisítja a tényeket. Aztán ezeket sűrűn ismételgetve előadja a választóinak, akik ez el is hiszik, vagy úgy tesznek legalábbis. Eddig sem volt ez másként, ezután sem fog csoda történni. Így lesz ez a foglalkoztatottsággal. A közmunkás pedig eddig is, és továbbra is ki lesz szolgáltatva a rendszernek, abból számára kiút nem igazán fog vezetni. És ez a nekik szánt sors csak még reménytelenebbé teszi a helyzetüket. Hát még ami rájuk vár.

Mivel a versenyszférában nem igazán sikerül a kormánynak munkahelyeket teremteni, nem marad más lehetőség a számukra, a munkanélkülieket kell valahogy az addigi segély mértékétől kevesebb bérért foglalkoztatni, és lehetőleg nagy számban. Ezt most évi kétszázezer közmunkásban határozták meg, nekik az emberi sors csak számokban kell jól mutasson. Lehessen vele jócskán javítani a statisztikán, a többi nem érdekes. Ezt a megkövetelt tiszteleten túl az Eu forrásokból akarja megvalósítani a kormány. “A most kezdődő uniós költségvetési ciklusban jelentős források állnak rendelkezésre a Kelet-Magyarországon és a kisebb településeken működő ipari tevékenységet végző kis- és közepes vállalkozások támogatására is” – mondta Lázár János. Majd hozzátette: “A kormány szeretne érdemben megváltoztatni azon a helyzeten, hogy a földalapú támogatások 75 százalékát, a vidékfejlesztési támogatások pedig négyötödét a pályázók 10 százaléka kapta meg. A források igazságosabb elosztásával nagyobb támogatás juthat a munkaerő-igényes ágazatoknak, mint az állattenyésztés vagy zöldség-gyümölcs termesztés” – mondta a politikus. Ez lefordítva a következőt jelenti. Eddig szétosztották a haverok között az állami földeket, amit azok nem tudtak megművelni, csak felvették rá a támogatást. Mostantól azonban a munkaerő is megvan oldva a számukra, itt vannak a közmunkások. Majd azok melóznak, a haverok meg csak számolják a bevételt. Majd folytatta:” Az ellátásokhoz az államnak a forrásokat biztosítani kell, a döntésekben azonban a tervek szerint nagyobb szerep hárul majd az önkormányzatokra.” Ide csak azt felejtette el hozzátenni, ahol a kormánypárti jelölt nyeri az önkormányzati választást, és van ott a haveroknak föld, oda megy lóvé, a többi meg éljen meg, ahogy tud.

Lassan összeáll a teljesen a Fidesz által alkotott lenyúlási rendszer. Az egészben az a legszebb, ehhez megint semmit sem kellett hozzátenniük, ezt is más fizeti ki helyettük. Európa adja a támogatást, adja a munkaerőre a pénzt, de annak a haszna meg a saját zsebbe vándorol. Olcsóbb munkaerő pedig a közmunkásnál jelenleg nincs az országban. Már akkor is veszítenének valamennyit azok a valószínűleg haveri “vállalkozások” akik érdekeltek lesznek a közmunkás alkalmazásában, akiknek legalább minimálbéren kellene melóst dolgoztatni. Ott van mindenféle közteher, adó, meg járulék, igaz, a NAV nem ellenőrizné őket, de így akkor is drágább lenne. Így azonban tiszta a pénz, kevesebb forint nem megy el a saját zsebből. Lázár János nem véletlenül nem kér az olyan pénzből, ahol ellenőrizni szeretnék annak felhasználását. Akkor nem lehetne ennyit lopni, vagy legalábbis nehezebben. De ilyenkor mindig jól jön a kormánynak nemzeti kártya kijátszása, az esetleges beleszólás miatti méltatlankodás, a függetlenség hangoztatása. Pedig csak tolvajok a fiúk, és titkolni akarják. A közmunkás meg hallgat, neki ez a sorsa. BANDITA.

Címkék: közmunka Fidesz Orbán Viktor EU Lázár János

A világ még nem készült fel tündérország pocakos focihuszárnak magasan szárnyaló, turulmadaras, kétharmados, stadionalapú jobban teljesítésére. Az a kétmillió rezsicsökkentési örömtáncot járó, trafikban vásárló, nem magánnyugdíjas, nemzeti egységes választó ért minden autonómiával kapcsolatos értekezést, és ezért béke menetelni is kész, ha ezt a lengyel barátok, vagy az ukrán szomszédok nem tudják felfogni. Hogy jön a világ közvéleménye ahhoz, egyáltalán kétségbe vonja annak a szavát, aki az Európai Néppárt vezetője szerint még nem hazudott az országa népének, hanem gondos okfejtéssel terelgeti őket a havi negyvenhétezerből megalapozott gazdasági növekedés államadósság csökkenésén.

Orbán Viktor még egyetlen kijelentése vélt tévedését sem volt hajlandó személyesen megvédeni, esetleg bármilyen értelmezési magyarázatot adni rá. Erre mindig fel tudja használni az általa irányított állami gépezet, vagy minisztérium talpnyalóit, neki nagy bátorság kellene ahhoz ezt megtegye, azzal pedig elég gyéren rendelkezik. Általában az a vége a dolognak, a magyaroknak és magának tiszteletet követelő újraválasztott kétharmados mindig jól mondta el azt amiről beszélt, a többi az csak a megértésen múlik. És pont, nincs tovább vita. Törvényesíti is a kijelentését, ha kell az alaptörvénybe is beírja, de arra képtelen a nemzet egykori KISZ-titkári tisztviselője beismerjen bármekkora baklövést. Az pedig végképp elképzelhetetlen, a személyes döntésén változtasson, abból engedjen. De az sem valószínű, bármilyen cselekedetéről ami a társadalomra, vagy az országra is kihatással van, bárkivel is konzultáljon, vagy meghallgasson egyáltalán bármilyen más véleményt is.

Ha mégis előfordul a nemzetközi közvéleményben olyan reakció, ami nem érti a miniszterelnök szavainak jelentését, vagy annak más értelmet ad a saját szemszögéből, az sokszor szabadságharcra ad okot a nemzet gyorsnaszádját vezető, kokit és sallert osztogató volt komcsijának. Innen ez támadás a nemzeti szuverenitás, és a törvényesen megválasztott kormány ellen. Pedig csak arról van szó, ne beszéljen már senki nagy baromságokat, vagy ne tegye lehetővé baltás gyilkosok szabadon engedését. Lehet törvényes az ilyen tette, de morálisan nagyon kifogásolható, etikailag teljesen elfogadhatatlan. Az nem lehet szempont, valaki az ilyen szabadon engedést busásan megfizeti Orbán Viktor vezette országnak, ahol ezzel nagyon sokan nem is értenek egyet. Ez végül is soha sincs beismerve, de Orbán Viktor akkor is csak a hozzájárulását adta a gyilkos elengedéséhez, utána mindig más állt a nyilvánosság elé, és próbálta eladni az eladhatatlant.

Az utóbbi hazai feléje lejtő pályán megszerzett győzelme azonban kicsit még jobban elhomályosította amúgy is elborult elméjét a kertje végében stadionnal rendelkezőnek. Azóta világpolitikai tényezőnek gondolja magát, hiszen egyedül neki sikerült a demokrácia látszatával szinte korlátlan hatalmat megszerezni egy ország felett. Lehetne arról beszélni ezt milyen trükkökkel, és milyen módszerrel tette. Azt azonban nem lehet kétségbe vonni, minden szabályos, minden megfelel az általa hozott törvényeknek. És ezek az ország törvényei, amit a parlamentje hozott, és nem lehet vitatni az ottani módszereket sem, legfeljebb nem egyetérteni vele. De a változtatás lehetősége most egy időre elúszott, attól függetlenül, hogy ebben elég sok csalás és hazudozás volt benne.

Ettől a győzelemtől, amihez a határon túl élő, általa állampolgárságot kapott választóknak is elég nagy mértékben köszönhet, arra gondol tündérország kormányzója, neki is van beleszólása az ő életükbe. Méghozzá abban a formában, szinte követeli attól az országtól azokat a jogokat ami szerinte jár nekik, ahol a nem honi állampolgárai élnek a nemzeti egységnek. Sajátos felfogás ez egy olyan mélységesen buta elmétől, amelyik úgy gondolkozik a külhoni szavazatról, ha az következmények nélkül eldöntheti az itthoni adókat , béreket, nem megszorításokat, akkor neki is bele kell szólni, a hazájában hogy bánjanak vele. Végül is az Orbán Viktor számára sincs ennek következménye, és nagyon jól hangzik, mikor megvédeni látszik azt, aki lehet ebből nem is kér. Ha meg nem sikerül, legfeljebb gyáván bekussol, majd más megmagyarázza. Ezen az alapon nyugodtan kérhetné Orbán Viktor a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok nevében a brit miniszterelnöktől, az ott dolgozó magyaroknak fonjanak a házuk köré kolbászból kerítést, mert tündérországban bizony ilyen körülmények között dolgoznak a munkavállalók. És örüljön a szigetország, hogy két hazai stadionépítés között annyi magyar segíti a gaz kapitalista fejlődésüket. Hiszen itthon minden egyre jobban teljesít. Hazai viszonylatban már csak egy lépés választja el a gátlástalan kormánykommunikációt, ilyen magyarázatot adjanak a nagyszámú külföldön dolgozók létszámára.

Meg is lehet érteni, milyen nehéz ilyen körülmények között Orbán Viktornak egy országot irányítani. Annyi még itt az ellopni való, amit gazdasági növekedésnek kell beállítani. Van még olyan terület a gazdaságban, ami még nem tartozik a kormánypárt haveri érdekeltségébe, ezeket még át kell oda játszani. Az uniós pénzeket sem szabad csak úgy fejlesztésre felhasználni, a kormányközeli érdekeltségeknek abból is meg kell kapni a megfelelő százalékot a saját hasznukra. Kell még építeni pár történelem hamisító emlékművet, kell néhány Horthy szobor, és utca is. Meg kell határozni a világpolitika irányát is, ehhez példát kell adni egy atomerőművel. Tovább kell csökkenteni a rezsit, a választó ezt szopja be a legjobban, a munkabér alacsony volta, meg a munkahelyek száma, ahol lehetne jól keresni, mert piaci alapon működnek, az nem érdekli. Tovább kell folytatni az érzelmi politizálást, és rettegni attól, egyszer a választó felfogja, nagyon át lett vágva a feje, sokkal többet fizetett azért azzal amit elvettek tőle, mint amit kapott érte cserébe. És nem is az volt ezért a hibás, akiről azt állította Orbán Viktor minden igyekezete. Akkora már kell legyen egy hely, ahova el lehet bújni, és az sem baj, ha annak a stadionja köré egy megélhetés is párosul. Ezt nehéz megérteni? BANDITA.

Címkék: kormány autonómia Fidesz Orbán Viktor ukrán lengyel

Az a szolid 800 millió forint, amivel egy év alatt növelte Mészáros Lőrinc a vagyonát, három hellyel hozta feljebb a ranglistán a száz leggazdagabb magyar között mint a nemzet első számú gázszerelője. Azonban ha arról az oldalról közelíti meg az országban a havi negyvenhétezerből megélő, hogy 2010 előtt még Felcsút módosabbjainak a listáján sem nagyon szerepelt Mészáros Lőrinc neve, pedig ott élt egész életében, és lehet helyi a boltban is hitelre vásárolt, akkor ez mindenképpen szép eredménye a nemzeti együttműködés rendszerének. Mert főleg annak köszönheti amit négy év alatt rakott össze milliárdokban az, aki 2010 óta már a falu polgármestere is. Mészáros Lőrinc maga is megfogalmazta, a jó istennek, a tudásának, a szerencsének köszönheti a meggazdagodását. És szerényen hozzá teszi, Orbán Viktor személyes ismeretsége is segített neki. De ezek csak 2010 után állhattak össze az érdekében. Egy ilyen együttműködésből csak jól jöhet ki Felcsút híres szülötte, de van olyan állítás is, miszerint az hozott a konyhájára a legtöbbet amivel a nemzet pocakos focihuszárához kapcsolódik.

Az utóbbi években már nem kellett megélhetési megbízások után szaladgálni a legismertebb polgármesternek, vagy simán gázt szerelni. Jöttek azok maguktól, sokszor még a kezét sem kellett kinyújtania értük. Lett is belőle egy igaz föld nagybirtokos, mindenféle gázbeszerelés nélkül. Ez lehet a jó isten áldása, hiszen az állami földpályázatokon volt olyan szerzeménye, ami egyszerűen csak az ölébe hullt, annak elnyeréséért még csak el sem kellett azon indulnia. Csak akkor vehette észre a növekményt, mikor megkapta az érte járó támogatást, és azon gondolkodott, mikor is művelte meg azt a területet. Meg főleg mivel, és kivel. De mindegy, ha már szerencséje az embernek, abban nem kételkedik, csak él vele.

Inkább szorgalmasan indulgatott más állami pályázatokon is. És csodák csodája, itt is nyert. Ez már azért nem lehetett pusztán szerencse, ide jött neki a szorgalom, és a tehetség, amit kétségkívül egyedül magának köszönhet. Az pedig, hogy itt sem gázt szerel, hanem csatornát épít, tisztán mutatja sokoldalúságát a földmunka területén. Hiszen földet, művel árkot ás, és ezt már már az ország több pontján műveli, sőt legutóbb a fővárosban is elnyert egy pályázatot. Erre azért már egy szerény terepjáróval érkezett, ami alig huszonhétmillióba került, hiszen meg kell tisztelni a nemzet fővárosát, oda szekérrel nem vonulhat be, egy sikeres vállalkozó.

Közben a családról sem feledkezett el az azóta kicsivel nagyobb palotába költöző nemzeti fejlődés élő bizonyítéka. Évek óta felveszi a családi cégből a felesége helyett a keletkező jutalékot, annak ezzel se legyen gondja. Ehhez csak egy lemondó nyilatkozat kell a házastárstól, és nem lesz éjszakára elengedve a vak komondor az udvaron. De mivel sokoldalú a tehetsége Mészáros Lőrincnek, a nyertes földpályázatokon szerzett tapasztalatával segít a család több tagjának is a trafikpályázatokon elindulni. És itt is nyer. Ahogy fogalmazta:”én soha nem privatizáltam, nem nyúltam le semmit, mindent a munkámmal és az eszemmel szereztem meg.” És ebből másoknak is juttat, hiszen annyira nagy szíve van ha a családról van szó.

Ennyi munka mellett még arra is van ideje, a helyi Puskás Akadémia ügyeit is intézze, amelynek az elnöke. Tavaly csapat feljutott a bajnokság első osztályába, de nem csak ezért kapott egy stadiont. Mert neki bizony ahhoz is van tehetsége egy futballarénát is felépítsen. Hiszen a stadionépítés mára államforma lett, és a jutalmazás egyik eszköze. Teljesítsen jól egy város futballcsapata, legyen kormányközeli képviselője aki Orbán Viktor haverja, máris kap a település egy stadiont. Végül is itt neki csak meg kellett találnia a miniszterelnök gyenge pontját a szülőfaluja iránt, ahogy a jobboldali emberek nevezik Orbán Viktor megalomániáját, és máris építhette az ország szégyenét a miniszterelnök háza mellé. Na itt azért összenőtt mai összetartozik, Orbán Viktor sem nevezte ezt stadiont a sajátjának, nála így megy a házbővítés, amit egy barátja végzett el neki.

Sok embernek megfordul a fejében, lehetséges egyáltalán ilyen rohamos gyarapodás pár év alatt egy ember életében? Nem kell ezen csodálkozni, Orbán Viktor kijelentette, kizárólag a munka az amivel boldogulhat az ember. És a munka az, aminek segítségével sikeres lehet az haver élete, biztos a jövője. Főleg amit neki végez. Mészáros Lőrinc csak dolgozik, és nála látszik is az eredmény. Sokan méltánytalanul támadják, miszerint Orbán Viktor csicskája, kizárólag azért kell a személye, a miniszterelnök nála rejti el vagyonát, neki azt csak kezelni kell. Ez azért sértő lehet Orbán Viktorra nézve, aki a vidéki birtokát csak ilyen mértékben fejlesztené, miközben az országos szinten napi egymilliárdot ad a Közgépnek. Egy ilyen összehasonlításban megközelítve a dolgot kicsit alul van fizetve Mészáros Lőrinc munkája, neki eddig egy heti bért sikerült felhalmoznia a maga javára. Orbán Viktor előtt majdnem mindenki egyenlő, csak legyen hozzá hűséges, csinálja azt amit mond neki, és akkor biztosan kap a közösből. Lassan sikerül neki a saját vagyona gyarapításának a mende-mondája mellett az ország egész gazdaságát a pártja érdekkörébe irányítani, és a törvényekkel ehhez csak kétmillió embert kell a maga érdeke szerint szavaztatni. És akkor lesz itt tündérország, meg jobban teljesítés csak igazán. BANDITA.

Címkék: stadion gazdag mutyi Orbán Viktor Mészáros Lőrinc

Plakátokon üzen a nemzet pocakos focihuszára Európának, márpedig azt az országot amelynek államformája stadion, mindenképpen tisztelniük kell. Az lenne persze a legjobb Gábriel arkangyal nemzeti megszemélyesítőjének, ha a világ eleve letolná a nadrágját a félelemtől, és tátva maradt szájjal csodálná szabadságharcát. De mivel ez nekik a saját elméjüktől nem megy, némi emlékeztetőt küld nekik a magyar közterek hirdető felületein. Így ha erre jár valaki turistáskodni a szélesebb világból elviheti a hírt turulmadár országából, reszkessetek józan elmék, cikázik a gyorsnaszád. Meg az ilyen hirdetéssel Simicska is kap némi aprópénzt, ha a napi egymilliárdos közgépesített közpénz nem lenne elég neki.

Mert ez a tákolt Európa nem ért a szép szóból. Hiába osztogatott neki a nagy stadionépítő kokit meg sallert, annak csak olyan fogalmak számítanak érthetően, mint a demokrácia, szabadság, őszinteség, tisztesség. Mindenbe igyekszik beleütni az orrát Európa, lassan már oda vetemedik a gaz labanc lelke, a tőle kapott pénz elköltésébe is bele akar szólni. Márpedig az szigorúan nemzeti ügy. Legyen már mindegy melyik Fideszes haver zsebét tömik ki közpénzzel a tisztességtelen szavazással újra megválasztott kétharmad lovagjai! Ha már az elosztás forráskódját egy ember életén át, de végre megszerezték.

Nagy önbizalommal készül Orbán Viktor megmondani Európa parlamentjében, bizony nála van az olyan tuti megoldás, ha egy országot valaki maga alá akar gyűrni kétharmaddal. Ehhez csak olyan törvényeket kellett hozatnia a magyar országgyűlésben, aminek segítségével a világon egyedül álló módon kiszámolva kétmillió hazai hívét beterelte a szavazófülkébe a másik hat ellenében, akiket meg sikeresen távol tartott onnan, máris újabb négy éve lett a meg nem érdemelt hatalomban. Ehhez még némi közpénzen Tőkés László adott százezer külhoni magyart, amiért most kapott egy helyet, és megélhetést az egykori román forradalmár, és máris megvan az a korlátlan hatalom, amivel újra beleírhat bármit a gránit szilárd alaptörvényébe.

De Orbán Viktor nem csak erről fog beszélni, ha újra megtámadják birodalmát a gaz multik kiszolgálói. Mesélni fog a tündérországi foglalkoztatásról, ahol már megélnek az emberek havi negyvenhétezerből, igaz évente csak kétszázezren, de ez pont elég a növekedési mutatókhoz. Mesélni fog a munka értékéről, és a hallgatók nem is fogják tudni, ez számára egy valódi mese, mert még életében nem dolgozott meg semmiért. Mindent az államtól lopott össze magának. Ez pedig ma már stadionban mérhető. Büszkén fogja elmesélni a családok megsegítését, ha azok alaptörvényben rögzített férj és feleség. Rizsázik majd a rezsi csökkentés mértékéről, és arról, milyen jól jártak azok a családok ahol van úszómedence a házhoz. Kishantos beszántását külön megemlíti, mert meg kell mutatni kik állnak a törvények felett. Ki fog térni hősies küzdelmére az államadósság ellen, ami az országban úgy csökken, hogy közben nő. De legalább Mészáros Lőrinc lehet közben a nemzet gázszerelője, és a leggyorsabban meggazdagodó polgármestere szülőfalujának. Büszkén beszél majd a fogyasztás növekedéséről, hiszen Rogán Antal újabb házat tud vásárolni a családjának kedvenc lakóparkjában. Kiemelheti az ország mennyire takarékos, csak előtte törvényekkel kell megszabadítani a szavazati jogától ha ezt szövetkezetben teszik a tagok, és már vihetik is a haverok a húsos részt. Elmeséli a sajtószabadság magas fokú betartását, hiszen a közszolgálati médiában egyszer nem hangzott el kritika a politikája ellen. Lelkesen magyarázza majd a stadionok nemzeti öntudatra gyakorolt hatását, hiszen ha egyszer majd emelkedik a foci színvonala a hazai meccseken, még ebben a ciklusban el lehet érni az ezres nézőátlagot meccsenként. Úgyhogy van itt miért kikényszeríteni a tiszteletet Orbán Viktor szerint, éspedig előre, ahogy a nagy tettekhez illik.

Már előre lehet tudni, a Fidesz képviselői Európa parlamentjében is olyan gátlástalanul, és cinikusan fognak viselkedni, ahogy azt az itthoniban teszik. Egy ilyen üzenet lényege végül is mindent elárul. Előre nem lehet tiszteletet követelni, azt bizony ki kell érdemelni, még pedig olyan tettekkel, ami a többségnek kedvezően hat, önzetlen, becsületes, tisztességes. De a Fidesz ezeket az elveket nem ismeri. Számukra a lényegi politizálás azon alapszik, keveseknek sokat adni a máséból, sokaktól meg egy keveset elvenni, és azt zsebre tenni. De azért azt nem felejtik el az ilyen politika megvalósítása közben, a keveseknek adott többlet az azoknak jár, a sokaktól elvett kevésért meg a polgár maga a hibás, meg a baloldali liberálisok, és Európa.

Orbán Viktor közben meg győztesen vigyorog majd. Kiépülhet stadion ország, gyarapszik a haverok vagyona, az ország gazdasága meg a párt kezébe kerül, annak termeli a hasznot. Ehhez nem is kellett magát megerőltetni, csak profi módon kifejleszteni az emberek érzelmére ható politizálás tudományát, hazudozni, és megtéveszteni. Ismernie kellett még az ország történelmét, ahol az emberek megszokták, nem szólhatnak bele a politikába, az szerintük rajtuk nem múlik. Ennek hitnek a fenntartásával, meg a saját hívek listázásával megszerezték a korlátlan uralmat az ország felett. Ez a cinikus megtévesztés nem érdemel tiszteletet, de ha egyszer sok ember fog értelemmel politizálni, meg fogják kapni a nekik járó tiszteletet. A történelem szemétdombján. És különben is, a világ tiszteli a magyarokat. Csak Orbán Viktort nem. BANDITA.

Címkék: plakát tisztelet Fidesz Orbán Viktor EU

Amit a Fidesz ma megtehet...

 2014.04.27. 20:18

Városi legenda? ” Oda kell figyelni, mit lájkol az ember a Facebook-on.”- mondta a kisváros polgármestere, mielőtt kirúgta az iskola igazgatóját. És hogy ne legyen magányos, vele küldte el egyik kollégáját is, mert ugye nem lehet egyedül aki elköveti azt a gazságot, hogy nem kormányoldali poszt tetszik neki a közösségi oldalakon. Csak szóbeszédben terjed ez a sztori a fővárostól alig húsz kilométerre fekvő településen, ahol eddig nem nagyon történt semmi említésre méltó ami miatt bekerülhetett volna a közbeszédbe. Talán akkor említik a nevét a híradások, ha egy rabot hoznak a város börtönébe, vagy börtönkórházába, vagy megemlékeznek róla amikor régen a repülőterén tartották fogva Maléter Pált az azóta már felszabadítóból barátivá is atomizált orosz (szovjet) csapatok.

Még akkor sem említették meg a nevét a helynek, mikor az ottani Eu támogatásból nyert pályázat munkáit egy szolnoki cég vitte el a helyiek elől, mert a pártpolitika így kívánta. Nem is lett az ügyből semmi felháborodás, mert általánosan elfogadott a pályáztatás ezen módja a kormánypárt köreiben. Hiszen alig pár milliárdos üzlet volt ez, lehet a helyi vállalkozóknak ez nem is számított, annyi volt a munkájuk. Ezért is nyert el akkor a szolnoki cég három hasonlót egyszerre, egyet Pesten, egyet egy másik Főváros közeli kistelepülésen, egyet pedig a városi legenda helyszínén. A kisvárosi polgármester meg amúgy is a visszavonulásán gondolkodik, csak most még előtte be kell fejezni a budai hegyek között épülő villája építését. Így akkoriban nem is tiltakozott a munka ilyen formán való elvégzése ellen. Biztosan nem lesz álmatlan éjszakája egyetlen cselekedete miatt sem, hiszen minden törvényt megszavazott, sosem tért el a központi irányelvektől, igazi pártkatona volt. Ez is városi legenda.

Terjed más is az interneten, de kis lakossága miatt ezt csak falusi legendának lehet nevezni. Hiszen egy kis községben, ami még zsákfalu is, kit érdekel egy helyi közmunkás sorsa. Amúgy rendes, becsületes ember az illető, iparművész, érettségizett, és magányos. A minimálbér az álma. Már annak is örült közmunkát kapott a falujában, nem kellett neki elköltözni szülőfalujából. Nem is lett volna neki hova, és miből. Azt a tényt is örömmel vette, télen is lehet közmunkás, nem a segélyből kell megélnie, és így kevesebb fát kell neki “gyűjteni” a tüzeléshez a környék erdeiből. Most mégis összeomolni látszik élete, egyszer elmesélte sorsát egy riporternek, aki ezt meg is írta. Most, a választások után a kormánynak már nem kell győzelmi jelentéseket készíteni a foglalkoztatásról, vagy félkész építkezéséket átadni a vár alatt, visszatérhetnek a szürke hétköznapok. Meg lett választva a Fidesz, innen már nem kell betartania az ígéreteit. Először a közmunkások létszámát felezik meg, mert végül már meg tudnak élni havi negyvenhétezerből, most az ettől még kevesebből is megpróbálhatják. És a félkész építkezést is lehet folytatni a Várkertben, ha már az emléktáblán kijavították a helyesírási hibát. Az olyan személy, aki meg a választás előtt el merte mesélni a közbeszédnek a sorsát, az elsők között lehet tanúja milyen az a sors, amit a kormánypárt szánt a választás után azoknak, akik csak egy kicsit is ellene beszéltek, de tőle függnek. Mert a kormány csak folytatja, ugye ennyit mondott. Lassan kiderül, mit is értett ezalatt.

Csak két példa, két pletyka, két történet. De még amúgy istengazából nem indult be a kormány gépezete, lesz még két választás, addig még egy kicsit szebbnek kell mutatnia magát. A közmunkások sorsa egy kis szelet a megélhetési tortán, igazából a magyar szokás szerint ez csak nekik fáj, mások csak sajnálkoznak majd a sorsán. Nyilvánosságra is csak nyáron kerülnek majd azok az adatok, amelyek akár már holnap valóságosak lesznek az ő életükben, de lehet addig megtanulnak megélni havi negyvenhétezerből kevesebb jövedelemből. Nyáron majd kiderül mennyien vesztették el a csekély megélhetésüket, a miértre is lesz válasz, a kormány már gyártja hozzá a tündérmesét. Ebben biztos lehet mindenki. Abban is, a városi legendában szereplő polgármesternek addig sem lesznek álmatlan éjszakái, a közmunkásnak viszont nagyon is.

Amit a Fidesz ma megtehet, azt meg is teszi. Folytatja a gazdaság saját párt érdekkörbe való irányítását, mindenhova a kipróbált embereit fogja betenni, akik hűségesek is lesznek hozzá. Az állami pénzek továbbra is elszámolatlanul fognak az ilyen társaságokhoz ömleni, azok azt fel is fogják használni a párt érdek kiépítése mellett. Lassan a magyar gazdaság ezen párt érdekkörébe fog kényszerülni, és lesz hozzá pár millió ember, aki ki is fogja szolgálni ezt a rendszert alacsony bérért, mert nem lesz más lehetősége. Továbbra is ömleni fog a győzelmi jelentés a híradásokból, a valóság majd csak utána fog továbbra is kullogni az eseményeknek. Sokan lesznek akik jól járnak a rendszer ilyen berendezkedésével, a többiekről elég lesz a mély hallgatás, a folyamatos hazudozás. Pedig azok lesznek többen akik rosszul járnak ezzel a rendszerrel, de ezt választotta az ország. Most egy darabig nem kell az újraválasztásával foglalkozni, mindenre bőségesen lesz ideje a Fidesz gátlástalanjainak. Ki is lesz préselve megfelelő mese mellett minden adóforint a zsebekből, ami aztán tovább gazdagítja párt hűbéreseit. Egy darabig erre kell a tehetségnek, és a szorgalomnak berendezkedni, akár szabadságra is mehetnek, nem lesz rájuk szükség. Most nem az ő idejük következik. Elég lesz a boldoguláshoz meg az életben maradáshoz a hallgatás, és a talpnyalás. BANDITA.

Címkék: mese mutyi közmunka Fidesz

Ez már csak így megy tündérországban. A kolbászból font kerítést a nemzet pocakos focihuszára kicsit arrébb rakja a háza mellett, és máris itt fogadhatja a vendégeit a világ legnagyobb képernyőjű sportcsatornáján való focimeccsek nézése közbeni szotyizáshoz. Ezért nem is akarja megérteni Orbán Viktor miért támadja mindenki Felcsút ékkövét, hiszen a hivatalos magyarázat szerint ide nem folyt közpénz, csak némi felajánlott támogatás magáncégektől. Igaz, célzott rá a kormány, jó ezt a létesítményt szponzorálni, különben az illetőnek nem lesz sokáig magáncége. És a nézők kényelméről is gondoskodott előrelátó elméje a tervezésnek, mindenki külön sorban szurkolhat a csapatának, mert fő a biztonság. Így nem fog senki az ellenfél szurkolójának a lábára lépni mikor távozik a vasútállomás felé. Még az autópálya várat magára, de Paks orosz pénzéből az is fog ide vezetni.

Fideszcsúton nem elégedhet meg az Orbán Viktor egy egyszerű házbővítéssel. Hova is tűnne akkor a jobban teljesít szlogen értelme, ha egy egyszerű szalonna sütőt építene a miniszterelnök a háza mellé. Hiszen mindenki annyit ér, amennyije van, és ami látszik ebből. Hiába csak egy hétvégi házról van szó, azért ez mégis Orbán Viktor szülőfaluja, ide akar majd visszavonulni ha elegendő közpénzt nyelt be feneketlen gyomra, és csődbe vitte politikája az országot. Ezt a beruházást azonban csak viszonylagosan lehet nagynak mondani, nem egészen négy napi közpénzutalást jelent a Közgép állami pénzt elnyert közbeszerzési átlagában. Még Mészáros Lőrinc is, aki a nemzet gázszerelője dupla annyi pénzt szedett össze magának az építkezés ideje alatt, mint amibe Orbán Viktor stadionnyi lakásbővítése került.

Azon kellene inkább értetlenkedni, miért vannak kiakadva a nem szavazók, mikor a kormány folytatja amit elkezdett. Rogán Antal külön lakást vesz a gyerekeinek egy lakóparkban, igaz másik szinten, de addig is tudja majd hova tenni a sokat érő táskáit. Kósa Lajos sem tudja elkölteni a forintbedöntésből származó jövedelmét, neki is kevés a háromszáz négyzetméter lakóterületnek. De legalább benne volt annyi értelemhiány, a Debrecenben épült stadiont nem a kertje végébe húzatta fel, mert neki a jégkorong a gyengéje. Matolcsy György is vásárolgat, igaz neki a Nemzeti Bank pénzét kell elkölteni, mert tűrhetetlen, hogy nincs az országnak hegedűje, meg ezüst étkészlete. Ingatlant is vesz a pöttykutató, de azt legalább bankon belül a tetőtérben, és étteremnek álcázza a külön konyhára fájó fogát. Végül is minden Fidesz közeli pártember és vállalkozó fejlődik lakótérben, autóban, trafikban, földben, takarékban, már csak a törvényesen megszerzett jövedelmüket kell hozzáigazítani a valósághoz, és máris tiszta a lelkiismeretük. Ezen meg a parlamentben megszerezett alkotmányozó többségük majd némi visszamenőleges törvénykezéssel szívesen segít. Még vak komondort is adnak hozzá, ha elfogyna a baltás gyilkos.

A stadionok meg épülnek szerte az országban. Igaz, egyik sem kap olyan megnyitó ünnepséget, ahol egy álamfő beszél a becsületről meg a helytállásról, miközben lopott disszertációval éli nyugdíjas éveit az állam pénzén. Az államadósság szépen növekszik közben, a szabadságharc meg folytatódik. Mindez azért arra jó, amíg az emberek ezen felháborodnak, és megpróbálnak megélni a bérükből, legalább az adók nem csökkennek, és a bérek nem emelkednek számottevően. Munkahelyek azok keletkeznek így az igaz, már csak azt kellene elérni, ezeket ne az állam pénzelje, hanem a magánerő legyen képes hasonló beruházásra. Itt most nem arra kell gondolni, amit a Fidesz hűbéresei lenyúlnak a közpénzből, aztán annak hasznából forgatnak vissza a gazdaságba. Lassan a magát nemzetinek mondott kormányhoz közelállók haveri kör is képes lehetne munkahelyeket teremteni, annyi gazdasági területet vont erővel az uralma alá. De nekik semmi sem elég, hiszen megígérték, még folytatják. Olcsó munkaerő, magas adó, utólag törvénnyel megemelt haszon. És épülő stadionok.

Orbán Viktor legalább elérte gyermekkori álmát. Szavazóinak biztosan könny szökik a szemébe, mikor látják boldogan sugárzó arcát, amint tekintetével követi kifutó gyermekét a stadionja pázsitjára. Hova tűnt vajon a Nokiás dobozok felháborodása, mikor itt száz négyzetméterek luxusa zöldellik közpénzen? Biztos a keresztényi léleknek is jót tesz a feltámadás ünnepére időzített ceremóniák időpontja, hiszen ezen a napon írta alá a évekkel ezelőtt a doktortalanított a Fidesz alaptörvényét. Most, az idén is feltámadt a közpénz átalakulása magáncélra, és ezt is a nem doktor köszönte meg kellő képmutatással. Ezért is biztosan fognak némi hálaimát elrebegni az orruknál tovább nem látók, akik szerint megérdemelten folytatják a kormányzást politikai celebjeik.

Lehet még a stadion építésének a körülményeit ekézni, lehet még szörnyülködni azon a pofátlanságon, ahogy ez végigment az évek során. Lehet rágódni azon a gátlástalanságon, ahogy a közpénzt erre célra elköltötte egy megválasztott kormány. Mert minden törvényes, és minden szabályos, abban biztos lehet mindenki. Az ellenőrzésre hivatott szervekre is hiába vár az ember, ott sem a tisztesség, vagy a becsület a mérték adó, inkább a párthoz, és annak vezetőjéhez való hűség. Orbán Viktor győzelmi ünnepet tartott ezzel az átadó förmedvénnyel, világossá tette, neki ezt is lehet. Nála a hatalom, és vissza is fog vele élni, a maga meggazdagodására. Hiszen csak folytatja. BANDITA.

Címkék: stadion mutyi avatás Fidesz Orbán Viktor

A HÍR tv felcsapott őrangyalnak, mert a közösségi oldalakon néhány “elvetemült” baloldali aktivista le akarja lőni Orbán Viktort. Mostanában amúgy is sűrűn böngészik tőlük az internetet, Orbán Viktor szabadságon volt, így most nincs háború. Egy hiteltelen emlékmű megépítése ellen tiltakozik egy maroknyi civil, felszántanak egy húsz éve működő biogazdaságot, mert úgy gondolja az NFA neki ehhez joga van még a bírósági ítélet előtt, azért az nem olyan esemény amely a hithű szavazókra tartozna akik nézik a csatorna műsorait. Ide csak olyan hírek kerülhetnek fel, ami árt az ellenzéknek, fényezi a kormányt. Ha nincs ilyen a napi eseményekben, akkor csinálnak párat, még ha bele is kell nyúlni ezért a hangsávba, vagy meg kell változtatni magát a történetet.

Az egy újabb hírforrás a számukra, mikor szörfölgetnek a facebook-on. Itt gyorsan találnak maguknak hírt, így akadtak rá arra a bejegyzésre is, ahol egy meg nem nevezett aktivista lelőné az újra megválasztott pocakos focihuszárt. Még azt is kiderítették róla, Gyurcsány Ferenc szimpatizánsa, és ez elég a csatornánál a keresztre feszítéshez. Maguk is megtesznek mindent az ellenzék befeketítéséért, de ha adódik egy léha alkalom a további sárdobálásra, hát gyorsan le is csapnak rá. Úgy mutatják be az ellenzéki embereket, mint akik még arra is képesek, a nagy stadionépítőt le akarják lőni, legalábbis a virtuális térben. Mert ezek az ellenzékiek ilyen gyűlölettel teli emberek. De azzal már nem nagyon foglalkoznak a műsoraikban, mikor égett Budapest, és akasztott miniszterelnökök bábuival volt tele a város. Csak a rendőrökkel, akik védték a hatalmat, ami akkor nem az övék volt. Végül is ez egy kormányközeli hírcsatorna, megfelelően gátlástalan hírhamisítókkal, elfogult médiakutyákkal, közpénzből jól megélő dolgozókkal.

Ugyan már, ki is akarhatná lelőni Orbán Viktort? Most választotta újra a nemzet egy része, és adott neki szinte korlátlan hatalmat. Amibe azért egy kis segítséget az addigi kormányzása is hozzáadott Orbán Viktornak a törvények átírásával a maga javára. Végül is alig lehet találni ahhoz okot, ilyen cselekedetre szánja el magát valaki, ami nem helyes, de ha érzelmi oldalát nézzük, első felindulásban érthető. Főleg ha megéli az ember Orbán Viktor “igazmondását”. Csak néhány példa, ami a zsebeket érinti Orbán Viktor kormányzása alatt, és sok embernek bizony ez a legfájóbb. Az egykulcsos adó kevesek zsebébe rakott sokat, viszont a többségtől elvett egy részt, ami neki sokat jelentett a megélhetéséhez. Csökkentette a munka után járó pótlékokat, megadóztatta a minimálbért. Abban a biztos tudatban hangoztatta a különadók bevezetését, hogy tisztában volt vele, azokat áthárítják az emberekre, de ezt következetesen letagadja. Lenyúlta a magánynyugdíj megtakarítását közel hárommillió embernek, és igaz még ezt nem érzik, de a jövőjüket tette kockára némi MOL részvényért, meg eddig értelmetlennek tűnő államadósság csökkentésért. Lecsökkentette a munkanélküli segély idejét. Létrehozta a havi negyvenhétezerből meg lehet élni nevű foglalkoztatást, aminek szenvedéséből statisztikai előnyt kovácsolt magának. Bevezetett harminc új adót, és elnevezte nem megszorításnak. Megvonta a rokkantak ellátási jogát, hazug, csalónak állította be az egylábú embert. Munkahelyek szűntek meg a magas adói, a piac ellenes politikája miatt, amikor az állam szerepét kívánta ráerőszakolni a versenyszférára. Gazdasági területeket osztott újra, amelyek jól jövedelmeznek, és lehetőleg úgy, hogy a hozzá hű embereket ebből jutalmazta, közben a nagy számú többitől elvett egy kicsit. Érthetőbben, ez volt a trafikmutyi. A földeket elvette a használóitól, abból szintén a haveroknak adott bőséggel, és azoknak csak a támogatást kellett felvenni, miközben családok mentek tönkre, mert nem tudtak ott dolgozni ahol eddig. Visszamenőlegesen törvénykezett, elvett szerzett jogot, és ezzel együtt nyugdíjat, bohócnak nevezte azt, aki egykor az állammal szerződött. Munkahelyet nem nagyon tudott teremteni, legfeljebb drágább államot, de oda csak a baráti kört engedte be a szakmai érdek előtt. Rezsit csökkentett, amit azért előtte gondosan megemelt, de itt is mással kívánja megfizettetni az árat, a saját zsebből erre nem áldoz. Mert az kell a Közgépnek, kell a stadionokra, kell a műkincsekre, kell a Horthy szobrokra. A betegellátásban növelte a várólistát, megszüntetett intézményeket, gyógyító eljárásokat, mert drágának találta. Az oktatásban bevezette az ingyenességet, amit csak kevesen tudnak kifizetni olyan drága, és azok sem nagyon találnak jelenleg itthon munkát akik most végeznek a tanulmányaikkal, bárhogyan is állítja az ellenkezőjét. Ez csak néhány ok, amiért nem kell lelőni Orbán Viktort, hanem újraválasztani.

Csúnya dolog valakinek a halálát kívánni, még ha első felindulásban érthető reakció is. Orbán Viktor megsemmisítésre ott voltak a választások, de az eredmény ismert. Lehet ezt megmagyarázni, de a tény ismert. Fel kell ismerni a hatalma lényegét, és azt kell ellene felhasználni. Orbán Viktor mindig csak egy kicsit vesz el gazdaságilag, és azt is kevesektől, a többit addig békén hagyja. Aki meggyengült, az már nagyon tud ellene tenni, a többi meg nem igazán akar neki segíteni, legfeljebb sajnálja. Mikor azonban neki is segítségre lenne szüksége, nem érti, a másikat miért nem érdekli az ő sorsa. Ehhez még hozzájön a félretájékoztatás, az állandó ellenségkép, az érzelmek manipulálása, és máris kész a hatalomban maradás forgatókönyve. Fel kellene végre ismerni, meg kell tenni azt a másikért, amit magáért is megtenne az ember. Nem elég csak tiltakozni, érvek mentén kell először magát meggyőzni mindenkinek, mi is az, ami megmaradt neki, és mi az, amit már elvettek tőle, ráadásul úgy, nem is vette észre. Hiszen magával volt elfoglalva. BANDITA.

Címkék: Fidesz Orbán Viktor Facebook médikutya Hír-tv

Kishantos földfosztása.

 2014.04.15. 15:02

Hiába van szabadságon Orbán Viktor, a gépezet nem áll le. Ami a kormányközelihez tartozik, az az övé, amelyik felelősségelhárító emlékműnek meg kell épülni, az meg is fog épülni. Nem jellemző tulajdonság a Fidesz berkein belül a türelem, vagy a törvény betartása, nekik minden kell, és lehetőleg azonnal. A módszerben van némi változás, ez pedig az alig leplezett kapzsiság, de végül is egy törvényesen megválasztott kormányról van szó, aki maga írja a saját szabályait. Legfeljebb módosít rajta utólag, és ha kell visszamenőlegesen.

Valóban folytatja a Fidesz kormány az addig elkezdett utat amelyen már négy éve jár, módszeresen teszi rá a kezét a gazdaság minden területére. Jutalmazza a közösből a saját embereket, osztogat a másik kárára, a köznépnek pedig odadobja a rezsi gumicsontot, az meg el van vele. Adogatja az adócsökkentést a családoknak ahol dolgoznak a szerencsések, a többinek meg ott van a havi negyvenhétezer, ha meg akar élni. Fizetésemelés, adócsökkentés a fogyasztásban szóba sem jön, inkább az ellenkezője fog folytatódni.

Kishantoson sincs másként a folytatás. Ott is csak egy folytatólagosan elkövetett földrablás folyik, pusztán annyi különbséggel, itt nem egy kisebb családi gazdasággal áll szemben a földfoglaló műkörmös, hanem egy működő középbirtokkal, ami mellesleg világhírű. De a jutalmazottakat ez nem érdekli, nekik csak az a lényeg, minél hamarabb rátehessék a kezüket a meg nem érdemelt módon megszerzett földre. Egy kis megfigyeléssel megállapítható, a Fidesz sosem csap le nagy területen. Módszeresen rabolja ki a gazdaságot, de annak mindig csak egy szeletét kényszeríti a saját érdekkörébe. Nem volt ez másként a trafikok, vagy a takarékok ügyében sem. Ezeket sem egyszerre akarta bekebelezni. Csak szépen sorban, egymás után, és lehetőleg úgy, hogy ne legyen benne érdekelt túl sok ember, akitől elvesznek. És arra is vigyáznia kellett, egyik tette utáni felháborodás ne érjen össze a másikkal, így elkerülhető a nagy tiltakozás. Meg azt az emberi tulajdonságot is felismerték a kormány cinikusai, nem sok embert érint meg a másik sorsa, amíg úgy érzi őt békén hagyják, és vele ez nem fordulhat elő. Pedig már elő is fordult, mert a fizetések csökkentése, a munkahelyek számának a szűkülése szinte minden embert érint. Valahogy mégis jól kiszámolták a Fidesz emberei, a köznép csak magával törődik, és először alkalmazkodik a helyzethez.

Megdöbbentő azonban a választás utáni arrogancia, amivel érvényesítik az akaratukat a kormány kegyeltjei. Pedig még Kishantos sem veri át azt az ingerküszöböt, amiért akárki is megmozdulna, ez ismét csak a helyieknek okoz problémát, a többi behúzódik a saját falai közé. Pedig itt már esztelen rombolás, és hatalmi erőfitogtatás is látszik, ami előre vetítheti, mennyiben másként gondolja a Fidesz a folytatást. Mivel még a választás előtt keletkezett a probléma a földrablóknál, pont akkor értek oda a hordák a támogatási alap megszerzése miatti versenyfutásban, érdemben nem tudták rátenni a kezüket a földekre. Meg a gazdaság is próbált jogi úton ellenállni, és megkeresni az igazát. Annyira biztos volt a dolgában, még jó gazda módjára be is vetette az általa húsz éve művelt földet, hiszen a földnek és a gazdának az a dolga. De a választás után könyörtelen dologra ébredt rá az igazában bízó.

Orbán Viktor, és a Fidesz mindig a munka alapú társadalom mellett érvel. Azt kívánják létrehozni, abban érdekeltek, állítják. Csak azt felejtik el hozzátenni, a más munkája gyümölcsének a megszerzése számukra az elérendő cél, és inkább abból kívánnak meggazdagodni. Ha meg nem lehet az övék, akkor inkább pusztuljon el, menjen tönkre, de akié eddig volt, az már ne éljen meg belőle. Ennek a célnak az elérésében még törvények sem akadályozzák őket, hiszen azokat is ők hozzák meg maguknak, ha kell módosítanak rajta, és visszamenőlegessé is megteszik a saját érdekükben. Most, Kishantos esetében sem érdekli őket a jogi eljárás, ezt a problémát később is megoldhatják ha úgy hozza kedvük, a lényeg itt az, megmutassák ki az úr a háznál. Zsenge vetésen gázolnak át traktorral, szántják a kelő búzát, amiből már nem lesz kenyér senki számára. De ez nem is érdekes számukra, a vélt hatalom kimutatása a cél. Aki meg elvetette a termést, örüljön neki nem tapossák bele a földbe a traktorok ha ellenkezni mer. Mert nekik ezt is lehet, számukra mindig csak a saját érdek számít a másik kárából.

Már nem fontos a látszat a Fidesz számára, folytathatja amit elkezdett. A Várkert bazár is bezárt, csak a választások miatt kellett megmutatni egy belőle elkészült részt. Jön az orosz hitel is, a Közgép ismét kaszál, az emberek meg kinyögik majd a részleteket, még ha meg sem kérdezték őket arról egyáltalán mit akarnak. Orbán Viktor járja a maga útját, fatornyos stadionjára most már aranyból is rakhat turulmadarat. Rogán Antal is vehet még lakásokat magának, Kósa Lajos is beszélhet a forint ellen. Lázár János is sokat fog érni, nála van a forráskód az Eu pénzek elosztására. Abból földi halandó nem fog kapni bármilyen eszmei célra, vagy fejlesztésre, sok kell belőle a haveroknak. De legalább szabad és törvényes választáson akarta ezt a folytatást az ország. BANDITA

Címkék: traktor tolvaj Fidesz Orbán Viktor földmutyi

A Szabadság téri német megszállási emlékmű építésének az elkezdése csak annyit jelent, a “törvényesen” megválasztott kormány az ígéretéhez híven, valóban folytatja azt, amit eddig csinált. Ki lehet akadni a törvényes megválasztott meghatározáson, de sokaknak el kellett volna menni még szavazni, és akkor nem folytathatná Orbán Viktor az akarata érvényesítést. Márpedig most is azt csinálja amit eddig, meghoz egy döntést, és véghez is viszi azt. Miért kell ezen csodálkozni? Eddig sem kérdezett senkit meg, nem kért véleményt, nem vitázott róla, cselekedett ahogy neki tetszett.

A választás után még magabiztosabb lesz a nemzet pocakos focihuszára, ha eddig csak Felcsút környéket foglalta el, mert ennyire volt ideje az előző ciklusban, ebben a négy évben az egész országra ráteszi a tolvaj kezét. Gyakorlatilag nem lesz ellenzéke aki megakadályozhatja a gazdaság Fidesz nagyon közeli kézbe játszását. És készséges segítői is lesznek a terv végrehajtásában, és nem fogja őket érdekelni, az ország nagyobbik része közben beledöglik, mert neki kell kifizetni a Fidesz által kiállított számlát. És a választás után még azt sem mondhatja senki ellene, nem ilyen turulmadarat akart. Innen már nem fogja Orbán Viktor meghallani a feléje irányuló szavakat, elméje nem enged be más akaratot, csak a sajátját.

Nagyon nehéz lehetett Orbán Viktornak az élete februárban, mikor a német megszállási emlékmű körül vita alakult ki. Szembe szegültek akaratával, és ezt nehezen viselhette el “győzelemhez” szokott lelke. De közel volt a választás, a stadionja sem épült fel még egészen, így kénytelen volt, fűt, húsvétot ígérni, csak ne veszélyeztesse semmi az újraválasztását. Már a közpénz is elvolt különítve a szavazatok megvásárlására itthon és külföldön, az agymosás is nagyban ment a közorbányszolgáli és egyéb médiákban, meg az oroszok is várták az ígérete betartását. Pedig ha az nem sikerül, eltüntetik a medve barlangjában, és akkor nem mehetett volna a vejével többet traktorral fát lopni. Muszáj volt neki egy kicsit engedni, pedig nagyon nehezére eshetett. Ez abból is látszik, amint biztos volt a győzelmében, és ki is józanodott a hatalom megtartása feletti mámorból, azonnal elkezdte a szerinte teljesen rendben levő emlékmű megépítését. Hogy mit ígért előtte, az már most nem számít. Akarat van, erő van, gátlástalanság van, cinizmus van, a lelkiismeret meg el van közgépesítve. Persze a saját esze szerint betartotta az ígéretét, hiszen folytatja amit eddig csinált.

A civilek pedig folyamatosan akadályozzák az emlékmű építését. Ezek nem a Békemenet zászlóvivői, nem megvásárolt kormány szavazók, nem is érzelemből politizálók, akiknek csak a maguk sorsa számít, és hülyének néznek mindenkit, aki máshogy látja a világot. Ezek azok a civilek, akiknek manapság sajnos politizálni kell, pedig nem akarnak, akiknek ki kell mondani a véleményüket, de tudják, nem hallgatnak rájuk, és ha úgy adódik, még ki is használják őket. Nem magukért vannak ott, nem szélsőségesek, nem rombolók, nem gyújtogatnak, csak vállalják a felelősséget a történelemért, benne az elődök tetteiért. Erre kevesen képesek a hatalomban levők közül, arra meg még kevesebb az esély, a hatalmat gyakorlók példát vegyenek róluk.

Orbán Viktor aztán meg végképp nem törődik az ellenkezéssel, az ellenvéleménnyel meg egyáltalán nem, ahogyan eddig sem. Szerinte minden rendben van az országban, neki jobban teljesít a gazdaság. Meg is van minden oka az elégedettségre, sikeresen távol tartott sok ellene szavazót a médiába öntött hazudozással, és az ellenzék sem volt a pályája csúcsán, még talán egy kicsit játszott is a kottájából, amit rákényszerített.

Valahol el kell kezdeni a tiltakozást az egyszemélyi döntés ellen. Az ellen meg végképp tiltakozni kell, mikor egy vezető politikus a saját adott szava ellenére cselekszik, mert éppen így akarja. Kevés lehetőség van arra, sikerüljön bemutatni milyen is Orbán Viktor rendszere a valóságban, pedig csak az emberek tapasztalataira kellene felhívni a figyelmet. Egyelőre a nemzeti maszlaggal leöntött saját fényezés van előtérbe helyezve tündérország meséjével, és ehhez még a kormányzat nagyon ügyesen kihasználja az emberek politikai tudatlanságát is. Kő profin csinálja a Fidesz amit csinál, és a választási eredmény szerint, elég hatékonyan is. Minden eszköze megvan hozzá, a közpénzt korlátlanul felhasználhatja hozzá, és sokan az ország lakosai közül még a kezére is játszanak a maguk korlátoltságával.

Van már ebben az országban elég Horthy tér, és szobor. Hallatszott már el a parlamentben vallás szerinti összeírás szóló felhívás már ebben az évszázadban is. Olyan zászlók is lobognak büntetlenül a szélben, ami alatt a múlt században embereket lőttek a Duna jeges vizébe karszalagos keretlegények. Az ország főtere is egy időutazás a múlt század negyvenes éveibe, főleg ha a helyükre kerülnek a vesztes világháborúba vezető politikusok szobrai. Tanítanak már az iskolákban nyilas képviselők irodalmi műveiből, és számon is kérik a róluk megszerzett tudást, csak magáról az emberről nem beszélnek közben. Most éppen egy olyan szobrot akarnak felépíteni, ahol ugyanaz történik ami a kormánypártnál, mindenki más felelős, csak a nemzet patyolat tiszta. Ez a kormány semmiért nem hajlandó felelősséget vállalni, sem az általa életre keltett Horthy korszakban történtekért, sőt, még védi is azt, sem a saját mostani tetteiért. Cselekedeteiben hajlamos a hazudozásra, ha el akarja kenni a saját felelősségét, és mindig a másikat okolja mint bűnbakot. De az akaratát mindenképpen végre akarja hajtani, ha kell, az ellene szegülőket simán terroristázza, vagy lesajnálja, kineveti, megszégyeníti, megalázza. Kordont épít maga köré, mert van félni valója. És éppen ezt bontja a valóság folyamatosan. Na ezért akarja mindig visszaállítani. BANDITA

Címkék: emlékmű szobor kordon Fidesz Orbán Viktor

Kétharmados ország.

 2014.04.07. 17:10

A választási eredményeket meg lehet magyarázni, lehet rajta vitatkozni, lehet vele elégedetlennek lenni, de egy valamit nem lehet jelenleg megtenni vele. Megváltoztatni. Mégpedig azért, mert törvényes. A törvény megalkotásán, alkalmazásán, módosításán majd elrágódhatnak a szakemberek, a választóknak továbbra is élni kell a mindennapokat. Az újraválasztott kormánypárt nem is fogja hagyni az állampolgárokat azon morfondírozni, milyen is lenne az élet nélküle, ott lesz az életük minden percében. Nem hagyott kétséget azon tény felől, folytatni fogja az eddigi politikáját.

Ha fel kellene sorolni mit is akar folytatni, egy hosszú listának kellene következni az eddigi tapasztalatok alapján. Néhány dolog úgy néz ki biztosan nem fog változni a közeljövőben. Továbbra is együtt kell élni a magas adókkal, az épülő stadionokkal, a mindent elsöprő média fölénnyel, a jobban teljesítés zengésével, a Közgéppel, a Századvéggel, Rogán lakásaival, Matolcsy kutatásaival. Eddig is jól tudtak az emberek megélni havi negyvenhétezerből, ezután még többnek kell ezt megtanulni. A dohánypiac már újra lett osztva, de van még olyan gazdasági terület, ahova a Fidesz nem tette rá a haveri kezét. És most még jobban csak azok a vállalkozások fognak működni, akik vagy multik, és bírják a versenyt, vagy lefekszenek a kormánynak, és kiszolgálják azt. A munkabérek nem fognak növekedni, azt pont a kormánynak sikerült csökkenteni, és ott is tartja azokat. Viszont a rezsit is csökkenti legalább, azzal meg jól is jár az, akinek van úszómedencéje. És lesz atomerőműve is országnak, végül is nem számít akarja-e a valós többség. Meg megszállási emlékművet is kap az ország. Csökkenni fog a munkanélküliség is, vagy külföldön lesz munkája annak a megélhetésre vágyónak aki nem akar az itthoni bérből megélni, vagy egyszerűen kiejtik a rendszerből, ne rontsa az összképet. És ezekre mondott az ország újra igent. Meg a várólistákra, az ingyenes felsőoktatásra, amit csak kifizetni lesz nehéz, a családi adókedvezményre, amit csak akkor kapsz meg ha dolgozol, és jól keresel. És a fogyasztást terhelő adók is maradnak, hacsak nem bővülnek tovább, mert ugye a különadókat eddig is a kormány tudtával hárították át a lakosságra a “gaz” bankok, és multik.

Az ide vezető út azonban az igazi talány, mert egyszer lehet az embert hülyének nézni, de másodjára tanulnia kellene a hibájából.
Mindig kevesek irányítani többeket, ez a politikában is így működik egy normális országban. Addig nincs is baj sehol, ameddig a keveseknek a többség érdeke lebeg a szeme előtt, és ennek megfelelően kormányoz. Követhet el hibákat, hozhat rossz döntéséket, de mindig volt esélye a többségnek leváltani a döntéshozót, ha nem elégedett vele. Akkor következik be a baj, amikor már a leváltás esélyét korlátozza a hatalmon levő kormánypárt, továbbá az előnyös helyzetüket kihasználva megtévesztik a választót, és számára csak egy hamis kép illúzióját adják oda fogyasztásra. Az egy másik kérdés, amikor a választó jobban hisz az arcába mondott kijelentéseknek, mint a saját tapasztalatainak, és ez befolyásolja a döntését. Ha ehhez a hazudozáshoz még hozzárakja az ember, a hatalmon levő ezen kívül rá is tudja kényszeríteni az akaratát a politikai ellenfélre, azt folyamatosan lejáratni igyekszik akár általa létrehozott hamis vádak alapján, az meg még ráadásul játszik is a kottájából, akkor bizony minden esély megvan arra megtarthassa meg nem érdemelt hatalmát aki ezt elköveti. Nem nagy mentség ebben az esetben, ha a hatalmon levő kormány ellenzéke is jobban el van foglalva a saját akaratának az érvényesítésével, ha még éppen nem lenne elég baja a megosztottságával. Ha nem hallja meg a választó akaratát, és megy a saját feje után a számára megnehezített választási pályán, szembe szélben, és még azt is figyeli, nehogy valaki beelőzze ebben a kényszer szülte szövetségben, bizony közben eléggé elbizonytalanítja a rá szavazni akarót. És mentsége sem nagyon lehet, négy hosszú évvel játszik, aminek mindig az egyszerű állampolgár issza meg a levét.

Kevesen mentek el szavazni az utolsó választáson, ennek okait is hosszan lehet vizsgálni. Majd az elemzők megteszik, nekik is élni kell valamiből. Ahogy a többségnek is, aki ebben az országban él. Kifogás mindig van a választástól való távolmaradásra, és elég csak négyévente kell megfogalmazni. Közben lehet alkalmazkodni a kialakult helyzethez, lehet siránkozni, nagyon szidni a másikat, vagy aki okosodik közben annak magát is, változtatni úgyis csak akkor tud majd, ha lesz hozzá akarata, és nem lusta. Meg nem fél. Vagy négy év múlva, ha addigra talál olyat, ami szerinte is megfelelő a sorsa irányítására. Ehhez viszont mindig két fél szükséges, és nem az az eddigi út, amit felkínáltak neki politika minden beleszólás nélkül, és vagy végigment rajta, vagy otthon maradt.

A Fidesz pontosan ismeri az emberek gyengéit a gyarmatán, és gátlástalanul ki is használja azt. Szeretné az egész országot az uralma alá hajtani gazdaságilag, és szeretné a saját imádatává formálni azt, ahol a tehetséget, és szorgalmat helyettesíti a szolgalelkűség, és az alázat. Eddig nagyon jó úton halad a céljai megvalósításában, éppen most kapott ehhez újabb négy évet, még kapkodnia sem kell. Nyugodtan át tudja irányítani a közpénzeket a saját zsebe felé, a dolgozói réteg meg majd kinyögi ennek a kamatát. Befejezi a stadiont a háza mellett, ahogy a gyarmatosítást is befejezi a lelkek mélyén. Éppen most kapott hozzá kétharmadot, és még csak vitázni sem lehet a számokkal, vagy azok mértékével. Nincs értelme. Majd négy év múlva, vagy ha csoda történik, és megjön a józan ész. BANDITA.

Címkék: választás csalás mutyi kétharmad Fidesz Orbán Viktor

Fidesz kampány, és vagyoncsata.

 2014.04.03. 10:49

rog_n_pasa_1396514757.JPG_640x435

Újabban a közorbánszolgálati televízió esti meséje is Simon Gábor bankszámla ismertetőjével kezdődik. Nehogy a tájékozatlan néző véletlenül akár csak egyetlen fejezetről is lemaradjon. Az időjárás jelentés keretében pedig azt is igyekeznek megjósolni a kormánypárti médiakutyák, Mesterházy Attila vajon mit tud a rejtegetett a pénzről, és elmegy-e a következő akármilyen bizottsági meghallgatásra. Ha valaki pedig arra gondolna, az írott sajtóból szeretne tájékozódni a fejleményekről, a Magyar Nemzetből hamarabb megtudhatja az ügyészségi nyomozás állását, mielőtt abban bármilyen hivatalos lépés is történne. De persze ez teljesen normális a Fidesz szerint, hiszen kell a népnek valami, amivel el lehet terelni a figyelmet a saját gazemberség felől.
Valójában a kormánypárt nem is folytat a klasszikus értelemben vett kampányt. Annyi tellett tőlük, egy rövid kijelentésben ismertette Orbán Viktor, folytatni szeretnék a megkezdett utat. Még nincs a gazdaság minden területe a Fidesz érdekkörébe kényszerítve, így szerintük itt még vannak számukra lehetőségek a további meggazdagodásra a másik kárára. Azért egy fél Békemenetet csak összeraktak maguk mellett némi közpénzből a bennük kételkedők számára, és mint utólag kiderült aláírtak egy harminc éves szerződést is az oroszokkal abban a tudatban, ezt sem nekik kell majd visszafizetni. Így nem is érdekes milyen drága az. Az ő jólétüket ez nem veszélyezteti, hanem még egyenesen jól is kereshetnek majd rajta. De ez megszokott Fidesz felfogás, aki nem tart velük, annak bizony állni kell a nem megszorítás áthárított tranzakciós adóemelését, vagy dolgozhat külföldön, esetleg itthon is, havi negyvenhétezerért.
Igazi kampányt végül is csak a lejáratásban használ a Fidesz, mégpedig Simon Gábor felhasználásával igyekeznek bemutatni a baloldal értékrendjét. Azzal nem is lenne semmi baj, ha kiderül egy politikusról korrupt, és ennek megfelelően levágják a kezét. Az a baj, ilyen előfordul a politikában, és nem is egyedi eset. De a legjobb az lenne, már csak a hitelesség kedvéért, ha a Fidesz előbb a saját ipari méretű korrupcióját igyekezne tisztázni, aztán járulna ennek hitelességével a közvélemény elé. De ez egy valódi tündérmese lenne, és abban is biztos lehet a választásban bizonytalan, a Fidesz erre genetikailag képtelen. Ha közpénz lát, azonnal a magáévá teszi, vagy megőrzés, megvédés címén, vagy csak sima szabad felhasználásra. Persze a látszatra legalább ügyel ha maga felé hajlik a keze, stórmanok, és műkörmös gázszerelők széles választékát veti be a rejtegetésben.
Simon Gábor százmillióinak eredete rejtély marad egyelőre a honpolgár előtt. Már egy poloskát is raktak be hozzá, Zuschlag János is megszólalt ebben az ügyben a börtöntapasztalatainak mind a hat évnyi tudásával, meg némi közpénzért. De nem igazán akar az ügy haladni, és lassan vége a kampánynak. Utána még lehet esélye Simon Gábornak egy normális vizsgálatra, ha nyer a mostani ellenzék a választáson, de addig csak fogaskerék lesz egy lejárató gépezetben, amit a Fidesz rakott össze.
Sokkal érdekesebbek lehetnek azonban azok a vagyonosodások, amit a jelenlegi ellenzék igyekszik a közvélemény elé tárni a kormánypárt részéről. Ettől már csak az lenne jobb, ha azok is kikerülnének a széles közönség elé, amelyek jelenleg csak városi legenda szintjén élnek, és a kormánypárt igyekszik róla mélyen hallgatni. A Pasapark fideszes lakóközössége a jéghegy csúcsa lehet, hiszen mindig van olyan tisztségviselő, aki arra gondol nyugodtan megmutathatja mennyije is van a zsebének a közpénzből, nem érheti bántódás, a saját fajtája majd megvédi. Esetleg elkezd tiltakozni a gyanúsítgatás ellen, kikéri magának, neki ez igen is jár, mert ő jó és szép, meg ügyesen takarít meg, és sokat spórol a rezsin is. Azért az úszómedence fűtése, és a lakópark fenntartása több energiát emészt fel, mint egy vidéki szegény falu összes lakójának a rezsije, főleg, ha azoknak lopni kell a fát a fűtéshez. Így a lakóparknak minden fillér számít ami a zsebében marad, főleg ha a tetőteraszra is akar légkondit.
De nem is itt kell elkezdeni a vagyonosodási vizsgálatot a kormánypárt oldaláról. Elég lenne megnézni a Közgép rendelés állományát, annak túlszámlázási mértékét. Itt azért jelentős közpénz forog, és nem lehet látni a végét a felhasználásnak. Meg kell nézni, Kövér László mennyi benzin pénzt vesz fel, és van-e a házában pince a baloldali szavazóknak a kötél mellé? Lázár János mennyit ér, miután levezényelte a trafikmutyit, és megszerezte a forráskódot, ami miatt egy ember meghalt? Tállai András a focira kapott százmilliókból mennyi hólapátot vehetett az Éhségmenet tagjainak, mivel azok azt szerinte ellopták? Gíró-Szász András “volt” cége milyen médiákat vásárolt az első négy kapott közpénz milliárd után? Orbán Viktor veje a korábban fa lopásra használt traktoron mennyi közpénzt szállít haza? Végül is ő nem kormánypárti, de a Fidesz körül a család is fontos érték, főleg ha a közpénzből kell azt is eltartani. És ide tartozik Mészáros Lőrinc is, aki ugyan nem család, de vigyáz a papa ezüstjére, nem mellesleg összerakott hét milliárdot három év alatt magának. És persze Orbán Viktor. Stadion a ház mellett, stadion a haveroknak, stadion a gazdaságnak. És a földek. Kicsi, nagy, mindegy, csak támogatás legyen rá, művelni úgyis a közmunkás fogja, az államtól kapott traktoron. De erről már írtak könyvet is, és az a baj, ez folytatásos lett abból a mértéktől, amit folytat, mióta hatalomban van. Ez csak néhány példa, a teljes felsoroláshoz lexikon méret kellene.
Valójában ez a legmocskosabb kampány, amit a Fidesz művel, mióta rendszerváltás volt. Plakátokról, médiából, vízcsapból is csak az a fajta szenny hullik az emberekre, amivel a Fidesz a saját ügyeiről igyekszik elterelni a figyelmet úgy, hogy a másikat véleményezi a maga alpári módján. Néha már kicsit túl is lő a célon, de ahhoz végül is gyáva, a saját hibáit beismerve igyekezzen azon javítva kormányozni. Végül is Orbán Viktor vitázni is gyáva, akkor miről is kellene beszélni a kormánypárt esetében? Ezt a választékot kínálja a következő kormányzásban is a jelenlegi hatalom.BANDITA.

Címkék: Fidesz Rogán Antal Simon Gábor vagyonvita Pasapark

Pocakos focihuszára a nemzetnek nem hajlandó beismerni a gyávaságát, inkább azt találta ki a vitára szóló felhívás ellen, nem akarja a pocskondiázását hallgatni. Szóval, ha Orbán Viktor szembesül a valósággal, és nem csak azt hallaná a sűrű nyelvcsapások közepette a hátsója felől, mekkora nagy ember is Tündérországban, máris személyes érintettségnek véli a kritikát, amit ugye nem tűrhet el az ártatlan,baltás gyilkost eladó lelke.

Ritka fajtája az a politikusnak, aki nem meri megvédeni a döntéséit, nem ad számot tetteiről, és nem viseli annak a következményeit. Az ilyenek inkább a diktátorok megszólításra hallgatnak, de egy szabadságharcos nem lehet az, főleg ha saját Békemenete is van. A vita az, ami eldönthet egy kérdést, mert hozzátehet más szempontokat, és a legkisebb rossz felé mozdulva segíthet a döntésben, és szolgálhat többségi érdeket. De Orbán Viktor országában ilyen nem létezik, nála csak az van, amit ő elképzel, és amit helyesnek tart. És ezeket csak dicsérni lehet.

Senki olyan ügyesen nem védte meg az emberek magánynyugdíját, mint Orbán Viktor. Az államadósság igaz nem csökkent tőle, a MOL  részvények is veszítettek egy jelentős részt azóta az értékükből, de ez elég elhanyagolható szempont pár millió ember több éves megtakarításának a szélbe szórásáért. De legalább nem mondhatja senki, közben nem próbált meg mindent a szabadságharcban, és a háború bizony drága dolog. Meg azért biztos volt egy rész ebből az összegből, amit sikerült a haverok zsebe felé terelni.

Van új alaptörvénye Tündérországnak. Volt némi fennakadás a diktálás közben, meg Szájer József sem tudott rendesen gépelni utazás közben, de legalább gránit szilárd lett. És csak ötször, vagy hatszor kellett módosítani, mert a világ állandóan változik, és a népszerűség is csökken, de a választást meg kell nyerni mindenáron. És mindig van olyan állampolgári jog, amit még jobban csökkenteni kell, és az állam ellenőrzését is lehető legkisebb mértékűre kell szorítani a törvényes keretekben. Előre nem láthat mindent egy ember, neki is kell némi idő annak a felismerésre, ami a hatalmát fenyegeti.

Nem voltak megszorítások. Az a harminc új adó, ami be lett vezetve, igazán nem nevezhető nagy árnak ahhoz képest, amit a különadók áthárításával a lakosság még kifizetett. Erről azért sikerült mindig elfelejtkezni, ha szóba került a különadó, de hátha nem veszi észre a honpolgár, mert az biztos annak hisz, amit mondanak neki, nem amit tapasztal saját maga. És a világ egyik legmagasabb Áfája is itt van, ezt azért nem szabad elfelejteni. Külön köszönet ezért Matolcsy Györgynek, aki azóta is megtesz mindent azért, akinek eurója van a párna alatt, annak az minél többet érjen. A forint is így ér sokat, mert így többet lehet kapni belőle az euróért.

Növekedett a foglalkoztatottság. Sikerült egy drágább államot felépíteni, így a támogatók, és haverok megkapták a jól fizető helyeket. A versenyszféra nem tudta követni ezt az ütemet, náluk volt egy elég jelentős visszaesés. De ezt is sikerült leküzdeni, a munkanélküli rendszer lecsökkentett átalakításával, és a munkanélküli segély összegének töredékéért dolgozó közmunkásokkal. Nekik meg kell tanulni Brüsszel pénzén brummogni, és itthon megélni negyvenhétezerből. Ha mégis sikerül velük értelmes munkát végeztetni, azzal is a kormánypárt jár jól. Főleg, ha ügyesen berendezik a termet székekkel, vagy jól dolgoznak a fideszesek földjein. Azért kisebb lenne akkor a haszon, ha a normál munkaerőt kellene alkalmazni az ilyen munkákra, ezért ez mindenképpen egy sikernek könyvelhető el.

A Munka törvénykönyve is átalakult. Az egykulcsos adóval kevesen jártak jól, de ezek között van Orbán Viktor és bandája, a többi meg nem érdekes. A munkavállalóktól jelentős részétől sikerült egy rész fizetést elvenni a pótlékok csökkentésével. Ez főleg a kisebb keresetűeknél jelent problémát, de örüljenek hogy dolgozhatnak. Hiszen a rugalmas elszakadás elvét követve, kirúgni is könnyebb őket. Meg a szakszervezetek sem jelentenek gondot, aki nem lett megvásárolva, annak a jogait kellett csökkenteni, és ez is sikerült. A cafetéria, meg egyéb járandóságok lecsökkentése meg a hab a tortán. Még a minimál bér is adózás alá került, csak erről nem kell beszélni, a bruttó összeget mégis szebben hangzik kimondani. Kaptak a családok adókedvezményeket is, először a magasabb keresetűek. A többire már nem volt idő, de majd megoldják ők maguk a megélhetésüket.

Nehéz volt a devizaárfolyamokat is feltornászni. A benzin áráról már nem is beszélve. Ezek 2010-ben még megfizethetőek voltak. Kellett Kósa Lajos, Varga Mihály, és még néhány ember, egy kicsit elszaladjon az árfolyam. A várólisták hossza sem volt megfelelő, ezen is növelni kellett, és az felsőoktatásban is részt vehetett mindenki, még aki nem is tudott érte fizetni, csak tehetséges volt. Átalakultak a trafikok is, ötezer jött létre belőlük, és alig harmincezer szűnt meg ezért. Meg Mészáros Lőrince is lett az országnak, aki egy vidéki gázszerelőből lett földbirtokos nagygazda, meg a 88. leggazdagabb ember az országban. És három év alatt. Stadionok is lettek. Már csak néző kell, meg színvonal, de egy legalább került Orbán Viktor háza mellé, vasúttal,repülőtérrel, vak komondorral. Lassan elég a dicséretből,még mielőtt valaki elhányja magát.

Mai viszonyok között, Orbán Viktor számára csak a dicséret az egyetlen elfogadható magyarázat a tetteire. Számára nem létezik más út, csak abban az álomvilágban hajlandó létezni, amit megteremtett tündérországában. Nincs egyedül ennek a számára oly kedves sikertörténetnek a folyamatos ismétlésében, a közpénzből megvásárolt médiája, és hű talpnyalók egész hada segíti ennek hangoztatásában. Ami a legborzasztóbb a követők sűrű sorai, akiknek könnyebb a megnyugtató hazugság, és a folyamatos felelősség áthárítás miatti bűnbak nevének ismétlése, mint a saját tapasztalat felismerése. BANDITA.

Címkék: vita törvény gyáva hazudik Orbán Viktor

süti beállítások módosítása