Csak gratulálni lehet a német megszállási szobor ilyen talpra állításához a kormánynak, de elsősorban a nemzet pocakos focihuszárának. Minden benne van, ami őt, és a Fidesz politikáját jellemzi. Sunyi, alattomos, erőszakos, hazug, gátlástalan, tolvaj. Vajon a választók a dolgok ilyen típusú elrendezésére, mint ez a szoborállítás, adtak volna kétharmados felhatalmazást Orbán Viktornak? Mert ha igen, akkor valóban meggondolandó érdemes-e e egyáltalán bármit is kezdeni az országnak az elme roggyantak ilyen sokaságával. Vannak vagy kétmillióan az igaz, de ha ezek után a számuk nem csökken, sőt, ha békemenetet is képesek szervezni a német megszállási emlékmű melletti kiállásért, nem biztos meg lehet úszni a nyílt konfliktust velük, aminek bármi is lehet a következménye.

Orbán Viktorról már régen lehet tudni, nem egy egyenes jellem. Becsületét készpénzre váltotta már a székházeladásnál a 90-es évek elején, és azóta csak még mélyebbre süllyed az anyagi javak megszerzése során, amihez most már a második kétharmados hatalmat szerezte meg az emberek megtévesztésével. Már az első kormányzása alatt is fontos volt neki a saját anyagi gyarapodása, de 2010-óta még gátlástalanabbul lopja a közpénzt a saját zsebe irányába. Mellé még egy akaratos kis zsarnok is, aki képes bármikor, bárkin átgázolni, csak neki legyen igaza. A német megszállási szobor állítása körül kialakult herce-hurca nagyon jól megmutatja Orbán Viktor mit is gondol az országról, a benne élőkről, azok véleményéről. Gyakorlatilag ebben benne van minden, ami miatt nagyon lehet utálni ennek a felfuvalkodott foci őrültnek a politikáját. Az egész folyamat világosan megmutatja, végül is nem a tiszta játék híve az életben, és a politikájában sem. A választás előtti visszakozás mint most kiderült csak látszólagos volt, ami biztos nehezére is esett. De helyesen felismerte, ezen az ügyön is múlhat a hatalma megtartása, és annak újabb kétharmaddá tétele. De ez nem tántorította el véglegesen a szándéka megvalósításától, csak szünetet tartott. Pedig biztos fájt neki, de nagyon, hogy az akarata nem azonnal ölt szoborformát. Akkor ígért mindent, fűt, fát, békét, csak legyen meg a választás, és legyen erről az ügyről addig nagy csend. De nem felejtette el a magában elhatározott szándékot az emlékmű felállításáról. Viszont várnia kellett, és ezt nehezen viselte el, valószínűleg az egóján is komoly károsodást szenvedett a halasztás ténye. Ezért is, szinte a választás megnyerése utáni héten azonnal elkezdte a szobor talpazatának az építését. Civilek egy maroknyi csoportja azonnal tiltakozni kezdett, kordont bontott, élőláncot állított, felrázta a sajtót. És csinálta ezt legalább száz napig. Csak ámulattal lehet említeni ezt a civil bátorságot. Sem párt, sem szervezet nem állt mögöttük, erre mindig ügyeltek. Sokat nem tehettek, legfeljebb halasztgatni tudták a szobor felállítását. Hiszen mindenki tudja mára már sajnos, ha ebben az országban Orbán Viktor valamit meg akar valósítani, azt meg is teszi. Így lett stadionja, meg Mészáros Lőrincnél sok földje, és még ki tudja kinél mennyi pénze a közpénzből. A Horthy rendszert tisztelő Orbán Viktor pedig mindent meg is tett a szobor mielőbbi felállításáért, de olyan nem szabadságharcos turulmadarasan, hanem csak olyan gyáva sunyin. Jogi védelem az építéshez, rendőrkordon az építkezéshez, magyarázó levél az építkezés ellenzőinek. Volt ott minden, ami eltakarta a valódi szándékot, és főleg annak idejét. De ennek is be kellett következnie egy szombat este, az éjszaka sötétjében, mikor homály lep el mindent. Ez olyan igazi Fideszes megoldás, és a világon is egyedülálló a szoborállítás kategóriájában. Karhatalom a tett védelmében, mint egykor a kommunista időkben, sűrű csend előtte, és egyedül álló módon az éjszaka, ami azért nem a szoborállítás megszokott ideje sehol a világon. És az eredmény, ami ellen így már csak tiltakozni lehet, ha egyáltalán érdemes. És áll a szobor. Nincs avatás, nincsenek beszédek, nincs méltatás, nincs semmi, csak Orbán Viktor akaratának a megvalósulása immár szoborba öntve.

De ne legyen kétsége senkinek felőle, Orbán Viktor ezért bármilyen felelősséget is felvállalna. Majd valaki a kormánytól, a Fidesz uralta kultúrától elmagyarázza ez mennyire helyes cselekedet volt. Orbán Viktor még semmiért nem vállat felelősséget, amit elkövetett a politikája során. Alapvetően ő egy nagyon gyáva ember, hiszen még a magyarázatot is másra bízza, ha valami amit tesz, nagy felháborodást vált ki. Nem is igen marad ideje ezzel törődni, a családi vagyon gyarapítása, meg a foci sok idejét elveszi. Neki szabadság harcolni kell szavakban ott ahol nincs ellenség, és nem támad senki, küzdeni kell az államadósság ellen, ami azért közben szépen növekszik, adóztatni kell a jó népet, és azt mondani ezt nem is ők fizetik, csak úgy látják. Közben minden kudarcért mással fizettetni meg a tévedés árát, és felelőst kell neki találni az elhibázott politikára, mert beismerni azt nem lehet, ehhez bátorság kell. De az nincs a Fidesz első emberében, ahogy lélek sem. Pedig azt tudnia kell, sok szobor ledőlt már a magyar történelemben, az övé is lefog. Még ha nem is állított magának egyet sem személyesen, csak ilyen turulmadaras gábrielest. BANDITA.

Címkék: német állítás Fidesz Orbán Viktor emlékmű szobor

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr426527661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jehudin 2014.07.20. 22:31:08

Viktor jobban teljesit. ! De csak sutyiban éjjel sötétben.? ?
süti beállítások módosítása