A Békemenet újra béget!

 2015.05.19. 08:50

Orbán Viktor nem üzent semmit, de mi úgy érezzük ismét fényesre kell nyalni a hátsóját. Ebben nagyon jók vagyunk, és még meg is éri nekünk hülyének lenni. Vagyis mi nagyon okosak vagyunk, de mindenkit hülyének nézünk, aki nem úgy éli a mindennapokat, ahogy mi. Tudunk róla rég elfogyott a tábor mögülünk, eddig is csak a hamisításoknak köszönhettük a támogatottságunkat, de ettől még felhatalmazva érezzük magunkat a mindenki nevében való tuti megmondására. Na ide figyelj Európa!

Ha jót akarsz magadnak, akkor elfogadod minden hülye magyarázatunkat, miért is Orbán Viktor a királyunk. Mert mi szeretjük őt, és belőle élünk. Nem tűrjük el egyetlen percig sem bármilyen más vélemény legyen a döntő tényező, mint amit a mi szellemi alultápláltságunk kinyilatkozik. Ezek már zsigerből jönnek, még gondolkoznunk sem kell rajta, annyira részünkké vált. Az igazságtartalma az általunk megfogalmazott baromságoknak bennünket egyáltalán nem érdekel, de azért melegen ajánljuk, ezeket Te nagyon komolyan vedd. Nálunk most minden rendben van, mert mi azt mondjuk. Volt egy működőképes ország 2010-ben, de nekünk ez nem felelt meg. Úgy nem tudtunk eleget lopni magunknak, de főleg Orbán Viktor haverjainak, és persze neki magának sem. Azt mondta pártunk és kormányunk szeretett vezetője, el vagyunk adósodva, és ezért el kell venni az emberektől a megtakarításaikat amit magánnyugdíjban tartottak. Ettől ugyan nem csökkent számottevően az adósság, de a költségvetést szépen meg tudtuk vele hamisítani. És nem mellesleg komoly bevételt is jelentett nekünk, amit azóta szépen fel is éltünk. Ehhez még vedd hozzá azt a zseniális ötletet, ennek az adósságnak a csökkentése miatt bevezettünk egy csomó új adót, amiről azt mondtuk nem az emberek fogják megfizetni, de tudtuk, hogy végül nekik kell állni a számlát. Még gyarmat sem akartunk lenni, de ehhez kellett a te pénzed is, amit szépen fel is használtunk ellened. Mi jól jár jártunk anyagilag, és sok megtévesztett embert is magunk mögé tudtunk ezzel állítani. A többit hozzáhazudtuk.

És növekszik a gazdaságunk is. Nagyon szép, és teljesen felesleges stadionokat építünk, egyet pont Orbán Viktor háza mellé sikerült összehozni. Örül is neki, de nagyon. Ehhez az egészségügyből, az oktatásból kivont pénzek nagyon sokat segítenek. Meg a többi terület megcsapolása is jól jött hozzá, de kit érdekelnek a szegény, rokkant, vagy munkanélkülivé tett emberek tömegei, akik nem nézik a köztévé nyolcvan milliárdos pártpropagandáját. Nem mellesleg nem köszönjük meg, hogy az egész világ kilábalt a válságból, és elkezdett fogyasztani, amihez mi olcsó munkaerővel, és nagy kivitellel járulunk hozzá. Ezt mi úgy állítjuk be, hogy nálunk van növekedés, Ti meg még sehol sem vagytok hozzánk képest. Úgy hogy erről mélyen kussoljatok, majd mi itthon ezt szépen előadjuk a mi magunk módján.

És növekszik a foglalkoztatásunk is. Sok magyart kényszerítettünk ki hozzátok megélni, mert nálunk azt egyre nehezebb, és azok már nagyon szépen teljesítenek is ott. Nem is nagyon akarnak hazajönni, de mi ezt tanulmányútnak, meg kalandnak állítjuk be a nagy nemzeti megtévesztés jegyében. Tehát erről is mélyen hallgassatok. Meg itt vannak nekünk a közmunkások is, akik képesek megélni abból az ötven pár ezerből, amit oda löktünk nekik. És havonta basszki. Ezt azért ügyesen összehoztuk ugye? És még egy bőrt is le tudunk róluk hozni, de ehhez már olyan zsenialitás kellett, amivel csak itthon lehet a számokat meghamisítani. Ez nagyon jól mutat így, csak a valóságtartalma nem megfelelő, de z bennünket sohasem zavart.

Tehát mindent összevetve qrva jól állunk, csak nem mondunk igazat. De ez nem rátok tartozik. Még nem beszéltünk a szokásos gyurcsányozásról, nem mondtunk bukott baloldalt, ott van még az alaptörvényünk, van nekünk trafik mutyink, meg föld mutyink, meg mindenféle lenyúlásunk úgy a tőletek érkezett támogatásból, mint az itthon összerakott adóforintokból. Ti azt nem értitek meg, hogy a kormánypárti gyerekek már a saját lábukon állnak, tízévesen villát vesznek, vagy a szülők teszik meg ezt miniszterré vált csemetéjüknek. És ott van nekünk Mészáros Lőrinc, aki mesterien kezeli Orbán Viktor pénzét. Van még sok ilyen emberünk, de ezeket most hosszú lenne felsorolni. Ezért nyomatékosan utasítlak benneteket ott az unióban, ezeket az általunk felsorolt szempontokat vegyétek figyelembe, és csak a jót adjátok el belőle. Különben bepattanunk a keményen dolgozó kisember cabriójába, és luxus autó felvezetéssel ellenetek vonulunk azon emberek szűk körével, akik elfogadják szégyenteljes, minden alapot nélkülöző magyarázatainkat. Mi megmaradunk ilyen senkiházi féregnek, hiszen ebből élünk, de Nektek nem ajánljuk beleköpjetek a levesünkbe, ami a megélhetésünket biztosítja. Hajrá Orbán Viktor, aki nekünk nem geci, és nincs kitiltva az Usa területéről. BANDITA.

Címkék: hülye fenyeget hazudik Békemenet CÖF

Ez a kisebbik kormánypártnak nevezett valami mindig szereti magát többnek mutatni attól, mint ami a béka segge alól kilátszik belőle. Legutóbb a kis vezérük, aki már nem doktor, de azért hülyének még elmegy ezt írta a honlapján kellő szerénységgel:

“…1989-ben újraszerveződött, rendszerváltó párt lett és a Fidesszel alkotott szövetségi konstrukcióban ma a legsikeresebb pártok egyike Európában és a magyar történelemben.” SEMJÉNZSOLT.HU

Azt lehet szeretni Semjén Zsoltban, nem híres a szerénységről. Sőt! Szeret olyan dolgokkal kérkedni, amihez semmi köze, de azért azokat magáénak vallja. Ilyen például a komoly meghatározó szerep a kormányzásban. Végül is hatalmon van a pártja, de ez kizárólag a Fidesz érdekeinek köszönhető. Olyan szerepet tud ráosztani a nagyobbik kormánypárt, amelyben kedvére kiélheti minden álszentségét, tetszeleghet nagy nemzeti pózban, és kedvére fejlesztheti vissza a társadalmat a számára oly kedves úri világ irányába.

De végül is lehet abban valami, sikeresnek ítéli meg a nagy vadász a helyzetét a kormányzás tekintetében. Minden Fidesz által tett törvényjavaslatot sikerült neki gondolkodás nélkül megszavazni. Frakciója van a parlamentben, a családnak biztos megélhetése a Fidesz uralta gazdaságban. Lovagolhat városok főterén, és vasárnaponként kedvére vadászhat ártatlan állatokra. Olyan értékes embereket tudhat sorai között, akik szerint ha a gyermek éhesen megy az iskolába, az csak életforma nála. Ugye, te szemét Harrach Péter. Vagy olyan gátlástalan fiatal államtitkárai vannak, akik szemrebbenés nélkül kijelentik a közmunkáról, az tisztes szegénységet teremet a benne dolgozóknak. Ugye, te kis mocsok Rétvári Bence. De ott van nekik Hoffmann Rózsa, aki mindent megtesz az oktatás színvonalának minél nagyobb mértékű csökkentésére, hogy megfelelően buta emberek szolgálják majd Orbán Viktor szép új világát. Köztük van Rubovszki György, aki halált kíván a baloldalra, de kellő szerénységgel hajlott kora egészségi állapotával magyarázta elszólását. Ja, és feltétel nélkül védi a kormánypárti politikusok mentelmi jogát, azoknak ezért nincs is miért aggódni. De ezek csak azok az embereknek nevezett politikusok, melyek messze túllépik az emberi aljasság határát, és még dicsekszenek is vele.

A KDNP jelen kori történelme nagyon rövid. Önállóan nem mérették meg magukat választáson 1998 óta, azóta pedig a Fidesz csicskái lettek. Ennyi idő azért nem sok építő jellegű cselekedetet engedett meg nekik. Viszont ennyi semmivel nagyon szeretnek kérkedni.

Valahogy azonban sikerült nekik egy groteszk paródiát összehozni az emberi tehetségtelenségből, a szentnek mutatott aljasságból. Imára kulcsolt kézzel voltak képesek kirúgni a már nem keményen dolgozó kis ember kezéből a munkabér egy részét, mikor megszavazták a munka törvénykönyvét. Ájtatos lárva arccal mondták azt a családra az alaptörvényben, az élettárs az bizony nem tekinthető kapcsolatnak, az így született gyermekek áldás nélkül nőnek fel a társadalomban. Benéznének a hálószobába is, vajon ott is minden a keresztényi értékek szerint történik a nagy nemzeti polgárosodásnak megfelelően. Már a vasárnapot elvették a munkától, és az ott bércsökkenést elszenvedett embereket igyekeznek a templom felé irányítani. Ennek ellenére van a pofájukon bőr még baloldali értékeket is a magukénak tulajdonítani.

Mert már ott tartanak a nagy semmit mondás teljes értéktelenségében, ők bizony mindig is a munka pártján voltak a tőkével szemben. Ezért halmozzák a tőkét munka nélkül trafik, és önkormányzati megbízások segítségével. Az valami nagyon mocskosul aljas, mikor magukat olyan szempont szerint igyekeznek beállítani, mint akik a multik és a bankok ellen vannak, és a dolgozók érdekeit védik. Mintha nem lennének tudatában a nem megszorítás lényegének, ami Orbán Viktor rendszere olyan ügyesen végig hazudik. Minden szektorális adó, melyet kivet a stadion építés kormánya, végül is a melósnál landol, mikor a szektor szépen áttolja felé a behajtást. Ez már nyílt titok, csak a legaljasabb szemetek igyekeznek erről még valamelyest meggyőzni az értelmét nem használó mosott agyú barmokat.

De akár tarthatják is magukat sikeresnek, tetszeleghetnek a komoly tényező látszatában is. A józan eszét használó gondolkodó állampolgár már magát szégyelli helyettük azért e tényért, ilyen emberek egyáltalán hatalmi pozícióba kerülhettek a hatalom gyakorlásában. Ez a szégyenérzet azonban nem tart sokáig, a KDNP felelősnek nevezett férgeinek előbb utóbb a történelem süllyesztőjében kell számot adniuk cselekedeteikről. Itt aztán majd magyarázhatják majd a nagy semmit, amivel hátráltatták az ország fejlődését. Számot kell adniuk tetteikről, és viselniük kell az ennek megfelelő büntetést is. Az pedig nem lesz kevés. Persze ehhez kell egy tökös kormány, aki meg meri lépni a számonkérést gazdasági, és gazdagodási szempontból. Mert ezek a kis tetvek ebben hasonlítanak a nagy kormánypárt tolvajaihoz, csak ők nemcsak nemzeti, de ájtatos mázzal is igyekeznek titkolni a közpénz eltulajdonításban való szerepüket. Mert ezért ebben valóban sikeresek. Igaz nem annyira mint Orbán legjobb tanítványai, mert részükre itt is csak csicska szerep jutott. De azért ők is lopnak. BANDITA.

Címkék: munka siker szemétláda KDNP Semjén Zsolt

Akasszuk fel Orbán Viktort!

 2015.05.10. 17:32

“Ha mi meg tudjuk őket védeni halálbüntetés bevezetése nélkül, akkor védjük meg őket úgy, ha azonban másképp nem megy, akkor be kell vezetni” – mondta Orbán Viktor, mikor szavazókat akar visszaterelni a Fidesz akolba, mert az utóbbi időben soknak kinyílt a szeme, és jött meg az értelme. De az is lehet, csak terelni szeretné a figyelmet a családjában történt egyre jobb saját lábon álláshoz segítő közbeszerzési mutyikról. Esetleg már nem akar arról beszélni, végül is milyen kapcsolat fűzi a brókercégek tulajdonosaihoz, ahol állami pénzek parkolnak milliárdszámra. De arra is jó a fent idézett mondat, elterelje a figyelmet a kitiltási botrányról, a költségvetésről, az adókról, Mészáros Lőrincről, Andy Vajnáról, Habony Árpádról, és a többi kormányközeli személy tisztázatlan meggazdagodásáról. És ehhez egy húszéves lány tragikus halála ihlette meg őt, aki emberek ezreitől vett el többszörös összeget a rablásaival, mint ami a fiatal trafikos lány halálát okozta. Okádék ez az ember, de legalább gátlástalanul jól csinálja.

Jó, legyen, vezesse be az ország a halálbüntetést, mert nem tudja az állampolgárait megvédeni. És akkor mi van, ha mindenféle törvényeket hoz a hatalom, és azok segítségével kirabolja őket, az árok széléről beforgatja a jövőjüket annak mélyére? Nem, nem vágja beléjük a kést, nem darabolja fel őket, még élve sincsenek elégetve, de elveszi magánnyugdíjukat, mert azt meg kell szerinte védeni a gaz brókerektől, és nyom nélkül eltünteti a költségvetésben az egész összeget. Ja, azért pár stadiont sikerül belőle megépíteni, egyet pont Orbán Viktor kertje végében. Ez milyen megvédése az állampolgárok megtakarításának?

Abban az esetben mi történik, ha bevezeti az egykulcsos adót a maga javára, ad egy új munka törvénykönyvet a melóhoz ahol korlátozza a munkavállalók jogait, és ezzel elveszi a pótlékok, és jogok egy részét? Most sem lövi le őket csak úgy, de azért gondoskodik róla a nagy többség a bevezetett új adóval kevesebbet kapjon, és a törvény is alátesz egy kicsit a munkavállalónak a nagyobb kiszolgáltatottsággal a munkaadó felé. Végül is kit érdekelt még akkor a keményen dolgozó kisember mikor ez be lett vezetve, csak mostanában akarja őket dumailag felzárkóztatni az új Habony művek féle félrevezetési látszat. Most akkor ismét meg lett védve az állampolgár?

Sok ember nyögi a devizahitelt, köztük sok politikus is. Ha valaki úgy védi meg a hitelt törlesztőt, hogy azok közül nagyon sok most szinte elölről kezdi a törlesztést, közben saját magának ettől jóval kedvezőbb feltételeket teremt a visszafizetéshez, és ehhez még vissza nem térítendő támogatást is ad magának az adófizetők pénzéből, azt nem kellene kicsit legalább megrugdosni? Arról már nem is beszélve, a hitel törlesztőrészleteit néhány idióta kormánypárti vad barom még be is dönti a hülye nyilatkozataival, meg az unortodox gazdaságpolitikájával. Még csak nyakon sem lehet őket verni ezért, csak a magasabb számlát fizetni amiről ezen emberek tehetnek, és csak azért, mert náluk a hatalom. Ki is véd akkor és kit?

De fel lehetne sorolni a közmunkát, a kivándorlást, az egészségügy helyzetét, a vasárnapi zárva tartást, az alaptörvényt, és még sok, nagyon sok mocskot. Ezzel szembe lehet állítani a haverok trafikhoz jutását, a földek elvételét a gazdáktól, csak a támogatás felvétele miatt, a takarék hálózat “államosítását”, majd átjátszását a barátoknak. Ide lehetne tenni a szerencsejáték ipar átszervezését, ahol egy gazdasági bevándorló lett a nyertes, aki végül is fiatal házas, és támogatásra szorul. Itt kellene felsorolni Mészáros Lőrinc feledékeny memóriáját, és folyamatos meggazdagodását, mint Orbán Viktor barátja, és pénzének őrzője. Ide lehet venni a szűk család saját lábon állását a közpénz segítségével, benne a kikötővel, az Opera páholyával, és megnyert világítási pályázatokkal. De jöhet a Közgép, jöhet a Századvég , jöhet a közmédia, jöhetnek az adók, jöhet a rezsicsökkentés hazugsága, jöhet Paks, a baltás gyilkos, a tisztázatlan keleti nyitás haszna, az uniós pénzek elosztása, a civilek megfélemlítése, és még pár száz dolog, amit a kétharmad nevében törvényesen elkövettek az emberek ellen. Ebből szempontból nézve a dolgokat, akkor most ki is van védve, és ki is van kifosztva?

Mindenkinek joga van az élethez, legyen bármekkora gazember is. Büntetésének az elkövetett cselekedetei alapján kellene megtörténnie, lehetőleg minél jobban éreztetve vele az elkövetett cselekménye súlyát. Ehhez a jelenlegi börtönviszonyokban is kellene némi változtatást eszközölni, főleg az elítélti jogok korlátozásában. Pár mázsa vas nem ártana a nyakba egész napra például. Nem lenne média a cellában, nem lenne ott egy kép sem. Csak a kilátástalan sivárság lenne folyamatos, meg a teljes némaság.

De ugye Orbán Viktor halálbüntetést akar, vagy legalább is beszélni szeretne róla. Vagy konzultálni. Olyan eddig is tőle megszokott értelmetlen módon. Jó, beszéljünk róla. És beszéljünk minden hatalmat gyakorlóval egyszer és mindenkorra, ha valaki a hatalmát nem a köz érdekében, hanem a maga meggazdagodására használja fel, az legyen megbüntetve. Beszéljük meg hogy. De ahhoz ne legyen az illető gyáva, sunyi, hazug, gerinctelen féreg, mint Orbán Viktor. BANDITA.

Címkék: halál tolvaj közpénz lop hazudik Orbán egy geci

Igen, kivettem a cégemből majdnem kétmilliárdot. És? Akkor most mi van? Lehet felháborodni, lehet támadni, a lóvé a zsebben van, ti meg bunkók bekaphatjátok. Most én vagyok a nyerő, én kapom a lét, nekem áll a zászló. Majdnem belehaltam a röhögésbe, mikor legutóbb is elfelejtettem majd egymilliárdot bevallani. Mert nekem ezt is lehet, és nem lesz semmi bajom. Orbán Viktor a barátom, és nem hagyja hogy bántsanak. Még szép hogy nem, nálam van a pénze nagy része. De a hűségem ebben az évben már ki lett fizetve.

Nem volt ez mindig így, de jó helyre születtem. Pont a mostani miniszterelnök közelébe. Még régen, mikor én is azokat a qrva gázcsöveket szereltem, és Viktor is ellenzékben volt, de már szépen gyarapodott, kellett neki egy megbízható ember. Nem vagyok nagyon tehetséges a melóban, a gázszerelésből biztos éhen haltam volna, de Viktor tudta mennyire megbízható vagyok. Már régóta együtt köpködtük a szotyit a meccseken, és saját stadionról álmodtunk. Tudtuk, egyszer meglesz. És nem is akármilyen. És ne is akárhol. Itt a kis falunkban, ahol régen még legelő volt, pont itt lesz. És Viktor háza mellett. Már ezt is tudtuk. Előre vigyorogtunk azon, mit szólnak majd az emberek, de Viktor szerint szarjuk le a véleményüket. Ha ő lesz hatalmon az embereknek csak annyi lesz a dolga elhiggyenek neki mindent, és adózzanak szépen a kasszába. Majd mi meg szépen kiszedjük onnan a nekünk járó részt. Így is lett.

Na jó, az elején volt némi balhé, a falu nem akart engem polgármesternek. De Viktor ezt is megoldotta, kirúgta az elődöm mert valamilyen adótartozása volt. Nekem is volt, de Ildikó megoldotta. Utána szépen meggyúrtuk a falusiakat, és máris én lettem a főnök. Kinyílt a világ. Szépen elkezdtünk építkezni. Nekem közöm nem volt hozzá, egy talicskát nem tudok eltolni annyira hülye vagyok az egészhez, de Viktor mondta, most az építőiparban kell szétlopni magunkat. Ekkor még Lajos a barátja volt, neki is erről a területről nyomott százmilliárdokat. De nekem is jutott elég, és persze ő is szépen keresett. Ja, mert mindenki azt hiszi, ez a pénz kizárólag az enyém. Hülyék ezek, csak nem forognak.

Közben szépen a nevemre íratott egy csomó földet is. Azt mondta, Anikó nevén már annyi van, nem győzi eltüntetni. Lajosnak is adott, de nekem is jutott. Most mit kellett volna csinálnom? Persze hogy bevállaltam. Ha a támogatás csak erre van, akkor ebből kell pénzt csinálni. Meg a sertésből. Pedig hogy utálom még a szagukat is. De ha erre adnak pénzt, akkor ez is kell. De sokat nevettünk Viktorral mikor ezt elterveztük. Közpénzből épült, uniós támogatást kap, nekünk csak számolni kell a végösszeget. És zsebre vágni a hasznot. Sosem értettem mikor Viktor a melóról beszél, neki sincs hozzá semmi köze, de nekem még annyi sem. De elmagyarázta a lényeget, hogy ez csak olyan mesebeszéd. Jót röhögtünk rajta utána. Én nem nagyon értettem a lényegét, de azért vele nevettem.

Pont jókor veszett össze a Lajossal. Pedig mennyi lóvét tolt neki. De nincs semmi baj, most felém jön a nagy zseton. Meg persze felé is, mert ahogy mondta, Lajostól már nem kap semmit. Na mindegy. Eddig is csatornáztam már párat, mondjuk elég szarul sikerült, de kifizették. Meg építettem is már pár dolgot, csak nem tudom hogy mit, de most is ehhez adom a nevem. Nem is ez a lényeg, hanem a haszon eltüntetése. Viktor mindig mondja a számlaszámot, és meg küldöm oda a lét. Nem vagyok hülye, ezt meg tudom csinálni.

A legjobb az az egészben, mikor azt mondta, Lőri, Te inkább ne nyilatkozz senkinek, nem áll jól neked. Pedig nagyon jól tudnám csinálni, csak ne lennének közben kérdések. Legutóbb is olyan szépen előadtam a szorgalom, meg a tehetség dumát, és a végén odaszúrtam a jó istent is. Nem is értem miért nem tetszett ez Viktornak. De ha ő így akarja, akkor legyen így. Majd nem beszélek, inkább veszek még egy kocsit magamnak.

Összességében nem értem az irigyeimet. Mások gürcölnek, idegeskednek, éjjel nappal hajtanak, nekem csak szólni kell Viktornak, és máris jön a lóvé. Máskor meg ő szól, mit kell csinálnom, és megint csak jön a haszon. Hát tehetek én róla, mindig nyerek a pályázatokon? És mindig pont a megfelelőre pályázok? Ehhez is tehetség kell, és sok szorgalom. Mert azért nekem mind a kettő van, azt mondta Viktor, és én hiszek neki. Bár néha nem tudom miről beszél mikor ilyeneket mond. Végül is elég nehéz amit csinálok, és meg is érdemlem érte a kapott jutalmat. De ez nem is jutalom, ez jár nekem, hiszen mindig nyerek. Lassan megyek, át kell utaljak némi pénzt valakinek, akiről nem beszélhetek. Jó mi? Ezt is meg tudom csinálni. Vagy csináltatni. BANDITA.

Címkék: közpénz Orbán Viktor Felcsút Mészáros Lőrinc

Mit találjak még ki, mond meg Árpi nekem, mit találjak még ki. De halkan mond kicsi habonyom, mert tudod, nem ismerlek. Ez a halálbüntetéses buli jónak tűnt, de egy kicsit benéztem. Jó, jó, most már én is tudom, ezt pont nem a városoknál tett királyi látogatásom alatt kellett volna előadnom, de az a fecni elkeveredett. Igen, a fecnim, amilyen a gúdfrendé volt, és ne nézz rám ilyen hülyén, arra ott van nekem a Kósa.

Árpika. Tudod nem ismerlek, de most segíts újra. Nagyon akarom a hatalmat, nagyon akarok még pénzt, nagyon ki akarok még baszni ezzel a néppel. Nyolc év ellenzékben, nyolc hosszú év. Ha már előtte ott vagy nekem, ez nem fordulhatott volna elő, és minden az enyém lenne. Tokaj, Felcsút, a vár, stadionok, földek, és minden. Nem kellett volna a Lajos könyöradománya a túléléshez. Na akkor vegyük át még egyszer.

Tehát bemegyek a városba. Majd mondják hogy melyikbe, nekem tök mindegy. Gábor majd belistáz egy csomó kézcsókolgató banyát, azok összenyálazzák a kezem, eddig megvan. Puszi is lesz, de csak annak aki fogat mos. Utána? Ja, igen, jön a polgármester. Árpi! Tudod, csak olyan helyre megyek, ahol cimbi a polgármester, és már mélyen benyalt nekem. Erre figyeljetek oda. Na szóval, mi is az első? Ja tudom. Autópálya. És a bővítése. Még jó, hogy a szocik ilyen sokat építettek belőle, legalább van miből ígérni. Jó, jó, nem fogom elfelejteni. Az útdíjról majd eszembe jut, azzal legalább vissza vágtam mikor nem azt akarták amit én. Meg a netadóról, amiről azt hitték ezek a kis pöcsök, majd nem szedem el tőlük valahogy. Megúszták volna kevesebből, de ők nem akartak fizetni nekem. Sajtószabadság, meg ilyenek. Még ki is vonultak ellenem. Leszarom a takarodjot, meg a mocskos Fideszt! Ordítsák, kit érdekel. Végül csak sorban álltak a kasszánál, és azóta is tejelnek. Na, akkor hogy mondjam ezt az autópálya bővítést? Komoly arccal mint az egymillió munkahelyet, vagy lelkesen, mint az adócsökkentést? Emlékszel? Hogy bevették. Azóta is mélyen kuss van róla. Akkor melyik legyen. A komoly. Jó.

Akkor eddig megvagyunk. Persze hogy nem csináljuk meg, ne sápítozz itt nekem, mondom csak bejelentjük. Na, ne nézz ilyen ijedten, veszek neked Gucci táskát, csak szedd össze magad, még szükségem van rád. Megvolt az autópálya, utána mi jön? Igen, igen, az adósságuk. Már egyszer átvállaltuk, vagy nem? Végül is tök mindegy, úgysem nekünk kell fizetni, majd legfeljebb többet adózik aki még bír. Úgysem veszik észre, elég egy kis gyurcsányozás, meg sok mellébeszélés. Ezt nagyon jól betanítottad az embereimnek. Rogán már otthon is gyurcsányozik, és nem alszik az ágy bal felén. Szóval akkor adósságátvállalás. Nem felejtem el, az államadósság csökkentésről majd eszembe jut. Abból is mekkorát beszéltünk mellé! Azóta sem csökkent, de kit érdekel. Meg hogy megvédjük a magánynyugdíjat. Mi! Akiknek semmi sem elég. Na jó, tehát a védelemről eszembe jut. Beszéljünk inkább foci nyelven, azt értem. És ne szólalj meg, tudom mi jön. Mondom hogy ezt a nyelvet értem. Stadiont kap a város. És azt fel is építem. Majd kevesebb segély osztunk, bezárunk pár kórházat, vagy iskolát, kit érdekel. A foci a lényeg, meg annak a helye. Ez menni fog, ebben nagyon jó vagyok.

Szóval sajtó, csak a közmédia kérdezhet. De Árpi, legalább az orrát törölje meg a riporter aki onnan jön, és tudja mit kell kérdeznie. Ok, nem ragadtatom el magam, nem lesz halálbüntetés, vagy Trianon, de valamit csinálni kell, már nem szeret a népem. Majd kimosom magam a kivégzési sztoriból, azt mondom a nép akarata, én meg a nép választott képviselője, vagyok, és bla-bla. Ezt is te tanítottad, és még van egy szűk kétharmad is, úgyhogy no para. Majd Semjén is befogja a pofáját, bezárattam miatta a boltokat vasárnap. Nem lesz csak kilenc parancsolat a bibliában neki, és kész. Átírjuk mint az alaptörvényt.

Szóval akkor kész is vagyunk. Visszük az üres ígéreteket, de eszünk ágában sincs betartani. Ez már rutinból menni fog. Eddig is ezt csináltuk, de még nem vették észre. meg is érdemlik. Rezsicsökkentés? Vagy ne ragadtassam el magam? Akkor azt most ne. Elég volt vele egy választást megnyerni, pedig lassan annak is ki kell derülnie. Már sokba kerül egy kicsit, és lassan fel is fogják át lettel verve. De nekem még a családom a saját lábára kell állítani, ehhez pedig kell a közpénz. Maguktól nem menne nekik, és az én gyermekem meg nem lehet meg kikötő nélkül. Még jó, hogy Lőrincnek ilyen szerencséje van a pályázatoknál. Most is nyert. Ne röhögj, qrva nehéz kifejezetten neki megírni a feltételeket. Ebben is segíthetnél ha végeztünk az ígérgetéssel. BANDITA.

Címkék: semmi ígéret hazudik Fidesz Orbán

Itt most konkrétan nem egy szépen hangzó eszmei érték rendszerre kell gondolnia a keményen dolgozó kisembernek. Elég neki a sok gátlástalan lopásra, mutyira, jogfosztásra, stadionra, közbeszerzésre, közmédiára, haverra, casinóra, trafikra takarékra, sógorra, fő-fő ügyészre, saját lábon álló családra, meg Mészáros Lőrincre gondolnia. Persze itt is van érték, úgy hívják közpénz, uniós támogatás, állami adóelosztás, közbeszerzés, jogállami kontroll, keresztényi polgári demokrata világlátás. Ha ezt veszi a választó értéknek, akkor megérti a kormánypárt szűk baráti köre, és az őket kiszolgáló kétharmad mit is rak a saját zsebébe a hitvallásában. Mert most végül is ez folyik a nagy nemzeti összetartozás nevében.

Vagy valaki esetleg arra a papírdarabra gondol, amit a Fidesz alaptörvénynek nevez? Amit egy azóta meglehetősen pofátlan jómódban élő, de hitelét, erkölcsi tartását vesztett egykori álamfő írt alá, mint nem doktor? Ugye nem? A Fidesz nemzeti hitvallása a lopás. A politikai hatalom készpénzre váltása a saját, vagy haveri bankszámlán. Az adózók által véres verejtékkel összerakott közpénz lenyúlása. Vagy van egy jobb magyarázat? Esetleg ezen adóforintokból több jutott az oktatásnak? Nem! Lett pénz kivonva az oktatásból, annak minden szintjéről? Igen. És az hol van? Az is el lett hitvallva, igaz? Vagy az egészségügy. Jobb lett az ellátás, rövidebb a várólista, hatékonyabb a gyógyítás? Nem! Hol van az oda szánt pénz? Az is szépen ment hitvallás zsebébe. Volt ugyan bérfejlesztés mind a két területen, pont ezért járnak ma az egészségügyben a dolgozók feketében. A tanárok is jobban keresnek, a közmunkásnál mindenképpen. Hol a magánnyugdíj? Csökkent tőle az államadósság? Ugyan már! Lett nyugdíjszámla? Hol a lé elvtársak? Ja, meg van védve, de nagyon. Vagy a volt rendvédelmisektől elvett pénzből mi lett? Mert ugye azok olyan qrva sokat kaptak az állammal kötött szerződésük, és az esküjük szerint. Meg lett adóztatva, és az is ment a hitvallás zsebébe. Vagy abból kaptak az aktív rendvédelmisek emelést? Ahogy azt megígérték? Ugye nem? De ezek csak kiragadott példák a közelmúlt eseményeiből, és ez csak a sor eleje. Sajnos. Ezt a hitvallást sokan megszenvedték, sok az áldozata, és azon kevés a nyertese, akik most az országot vezetik. Meg az ő családjuk, és barátaik.

Persze nehéz felismerni ezt a hitvallást, mikor olyan szépen beszél a kedvesnek nem mondható tolvaj banda a szabadságharcáról. Na meg ott van a rezsicsökkentés, a nem megszorítás, a jegybank ingatlanjai, a nem lesz adóemelés, de csak az van. Ott van a sok közmunkás, és a számukra kitalált kecskével való együttélés. Ott van a rokkant, akinek elveszik a botját, és azzal zavarják el a nem létező munkahelyekre melózni. Vagy éhen is dögölhet, csak halkan tegye, ne zavarja a centrális erőtér stadionépítését. Ott van a nyakon ragadott mindenért hibás bukott baloldal, aki meg ráadásul nem is találja magát, ha tökösen vissza kellene vágni a saját hitvallása nokiás dobozával a kamionszámra ellopott közgépes közpénzért. De a nemzeti hitvallás része a megtévesztés is, ahogy semmiért nem vállal felelősséget, és csak a másikat hibáztatja. Na meg a jogalkotással való törvényesítés a közpénz eltulajdonítása során, és a Békemenet álszentsége. Végül amíg van befogadókészség egyes elmét nem használó csoportosulás részéről, akik még ezt meg is szavazzák ezt a förmedvényes létet, addig ez így is fog maradni. Meg amíg az eszét használó fel nem ismeri, az ilyen politika által a másiknak okozott baj a sajátja is, addig még sok lóvét visznek haza ezek a mocskok a közösből.

Belegondolt már bárki is, mennyi pénzt rakott el magának Orbán egy G Viktor Mészáros Lőrincnél? Mennyi pénzt nyert csak ebben a hónapban a közbeszerzésen a saját lábon álló család? Mennyibe került Simicska, és mennyibe kerül az új barátok zsebének a kitömése? Emlékszik bárki is, egy közbeszerzés, földpályázat, uniós támogatás elnyerése tisztességes lett volna? Ja, hogy az nem nagyon érinti a keményen dolgozó kisembert? Dehogynem! Pont az ő jövőjét veszi el a kormány pofátlan hitvallása. Persze tagadja, a melós meg el akarja hinni. Pedig nem kellene.

Ez az egész nagy maszlag csak arra megy ki, a hatalom segítségével a jelenlegi kormány minél több generációra biztosítsa az anyagi jólétét. A végtelenül kiszolgáltatott embereknek még ezen felül azt is meg akarja mondani, mit tanuljon,hogy éljen, mikor vásároljon, és mennyire is magyar turul földön. Persze ehhez kell az emberek politikai impotenciája, az ellenzék gyengesége, megosztottsága. De mindenek előtt e nemtörődömség, a saját érdek előbbre helyezése, a másik nem sajnálása. Ez a nemzeti hitvallás vezeti el jelenleg az országot egy olyan rossz úton, melyről visszatérni csak akkor lehet majd, ha kövenként bontja le a bérből és fizetésből élő, a közmunkás, a rokkant, a munkanélküli, a vállalkozó, a diák, a beteg, az egészséges a politikus az eddig lerakottat. És ez nem lesz egyszerű, vagy könnyű. de el kell kezdeni minél hamarabb. Ezen azért érdemes elgondolkozni, mert a lopás nem áll megcopy-cropped-cropped-orbán-kép.jpg. BANDITA.

Címkék: hitvallás nemzeti alaptörvény FIDESZ

Ez már valami betegesen kétségbeesett, nyögve nyelősen pofátlan, gátlástalanul álszent beképzeltség, ahogy a nemzet első Orbán egy G Viktora próbálja megragadni rég elvesztett hitelességét. Most konzultálni akar. Most kikéri az emberek véleményét. Most rúg kapál, hátha figyel még rá valaki, és nem röhögi szembe miután kiadósan köpött egyet elé a földre. Hirtelen eget verően fontos lett számára a menekültek kérdése. Ezért gyorsan ismét elő kell venni a konzultációs kártyát, nem okulva az előzőek semmit nem hozó eredményéből. Vagyis volt eredménye, miután a kormánypárt legfőbb okosai minden eddigi konzultációt a saját szájuk íze szerint, gondosan átformálva adták a tündérország tudtára annak eredményét. Lefordítva a keményen dolgozó kisember nyelvére az ilyen eredményt, az nem volt más, csak egy újabb szemen szedett hazugság.

Nagyon gyorsan elkészült az az újabb nemzetinek nevezett konzultáció. Gyanúsan hamar. Minden van benne ami az emberek nagy részét teljesen hidegen hagyja. Gyaníthatóan ez is azon a helyen fog landolni az előző felesleges kérdezz felelek papírokkal együtt, megy a kukába az emberek többségénél. De hát egymilliárd forint nem is sok az ilyen eredménytelenségért, Mészáros Lőrinc ennyit szokott elfelejteni bevallani a sok megnyert pályázat hasznából. De legalább Orbán egy G Viktor ismét elő tudja adni, számára mennyire fontos az iránta egyre csökkenő szimpátiával viseltető átvert választó véleménye. Nem lenne nagy durranás, ha kiderülne egy idő után, a Habony művek már a válasszal is kész van. Mert ez fog ebből következni. Már maga a kérdés sor is elég átlátszóan szabadságharcos, kicsit unió ellenes, van benne elég sok majd a nemzet ezt jobban tudja álláspont. Persze valószínűsíthetően államtitok lesz a visszaérkezett válaszok pontos száma, és az eredmény is titkosítva lesz vagy ötven évre. Csak az fog majd a nemzet orrára kötve lenni, ami a jelenlegi politikát támasztja alá. Vagyis ami Orbán egy G Viktornak megfelel.

Ez a kormány még egy kérést, véleményt nem hallott meg. Ez a kormány még egy egyeztetést nem csinált végig tisztességesen, még egy kompromisszumot nem kötött, még magával sem. Nagyjából úgy lehetne jellemezni a jelenlegi hatalom működését, ami Orbán egy G Viktornak tetszik, az mehet, amivel nem ért egyet, azt az árokba lökik. Tök felesleges egy ilyen színjátékot végigjátszani, amit a nemzetinek nevezett konzultációval folyik. Orbán nem lényeges kérdéseket tesz fel a keményen dogozó kisembernek, meg a többinek, de majd nagyon fontos cselekvéseket hajt végre, miután a maga értelmezésében előadta a megfelelően átalakított eredményt. Ez egyszerűen szólva csak annyit jelent, folytatni fogja a hazudozást, de közben előadja, neki erre felhatalmazása van a konzultáció eredményéből kifolyólag. És persze nem szakad rá az ég, nincs hasba rúgva, és nem csattan egy kemény melós tenyér azon az önelégült vigyorral terhes arcán.

Van olyan konzultáció, amelynek lenne értelme, de ahhoz gyáva ez a hatalmi berendezkedés. Nem véletlenül lett a sokszor módosított, de sziklaszilárd alaptörvényük első pár pontja abban az értelemben megfogalmazva, semmilyen formában nem lehet népszavazás például arról, mekkora egy geci a jelenlegi miniszterelnök. Szeretné-e az ország népe egy szál gatyában végigzavarni az eddigi pályafutásán a jelenleg hatalmat gyakorló fidesznyikeket, és annyiszor bele rúgni abba a stadionnyi hátsójukba, ahányszor nem mondtak igazat, és dúskáltak a közpénzben. Egy ilyen konzultáció, ami a jelenlegi hatalom ellen szólna, annak meggazdagodását, urizálását, brókerkedését, trafikolását, földmutyiját, az emberek vasárnapi családi ebédjét, adóemelését, útdíját firtatná, na annak lenne értelme. De ehhez nem sok remény fűződik, ezen gyáva kis mocskok törvényileg akadályozzák az embereket az ilyen típusú vélemény kinyilvánításában.

Orbán egy G Viktor pedig már csak az marad, aminek a legjobb barátja jellemezte. Képtelen már önmagával is szembenézni, és nem fogja fel a körülötte zajló világot. Görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz, és vele a kiváltságokhoz, na meg onnan jövő töméntelen pénzhez, és ez a vesztét fogja okozni. De nem tud hátrálni, nem tud gondolkodni, nem tudja elfogadni a sorsa irányát. Számára nincs visszaút, csak haladni tud az általa elszabadított folyamatokkal, amelyek már lassan, és világosan mutatják csúfos bukását. Nem lehet örökké sok embert megtéveszteni, nem lehet a sikertelenséget sokáig eredménynek eladni. De ezt már képtelen felismerni. Ahogy képtelen újat kitalálni, csak a régi szánalmas dolgait igyekszik újra megismételni, és bízni a csodában. Még van mellette valamennyi tömeg, még vannak akik kiszolgálják hatalmi érdekeit. Még lehet a büntetlenség illúziójában tetszelegni, még lehet a folytatni a hazudozást. Azonban már egyre több ember előtt világos, ez a kormány, és ez a hatalom bizony nagyon csúnyán átverte, kifosztotta, volt akit még meg is alázott, és az út szélén hagyott. De egyre közelebb van már az az idő, mikor nem lesz kivel konzultálni a levelesládán keresztül, mert ott fog állni az ajtó előtt akinek most a véleményére kíváncsi a hatalom. Ezért lenne jobb a minél előbbi eltakarodás a számukra, mert ha a konzultáltak teszik azt meg, abból nem marad ép fog a szépen hazudó szájakban. BANDITA.

Címkék: szemét hazudik Fidesz konzultál Orbán

Azért azt milyen jól kitaláltam ennek a végtelenül hiszékeny országnak, mondja azt a kedves barátom, akit nevezzünk Orbán Viktornak, ő aztán nem is ismer engem. És apám be is vették kanyar nélkül. Hiába na, még mindig működik az a zseni agyam, ha el kell adni egy jól felépített hazugságot. Ezért szeret engem Viktor barátom, mert ő a barátom, ezt nem tagadom le, csak ha kérdezik.

Még régen, nagyon régen, mikor nem volt Gucci táskám, több millás ruhatáram, nagy autóm, vagy inkább autóim, mikor még nem tudtam több tízezres borravalót adni egy üveg vodkáért, én is egyszerű ember voltam. Iskolába nem szerettem járni, de ennek most inkább hagy keressék a nyomát, addig is elvan ezzel a honi média. Ott van a Schmitt Pál doktorija mellett, de ez államtitok. Na szóval, mikor még azt a buzi koronát pakolásztam, amiről csináltak is velem egy nagy interjút, már akkor is tudtam, ezt a cuccot egyszer én rakom Viktor fejére. Persze akkor még ő ezt nem tudta, de lassan és biztosan a tudtára hoztam. Szép apródonként beigazoltam neki, mekkora zseni vagyok, és nem tud engem nélkülözni ha hatalmat akar. Ő azt akart, meg stadiont, meg sok, sok pénzt, nekem elég lett a fényűző élet.

Minden a nem megszorítással kezdődött. Vagyis nem, az egymillió munkahellyel. Apám-mondtam Viktornak,-ha ezt beveszik, miénk a pálya. És bevették. Kétharmad. Korlátlan közpénz. Kánaán. Na ekkor jött a fülkeforradalom, meg a nem megszorítás. Öreg. Ezek elhitték, mit elhitték, meg is védték annak az idióta Matolcsynak minden elme roggyant költségvetését. Kanyar nélkül bevette az a sok hülye, nem emelünk adót, sőt, csökkentjük azt. Persze mi Viktorral, meg a kis Tónival, és azzal a seggnyaló Lázárral hülyére röhögtük magunkat ennyi böszmeség láttán. Már akkor tudtuk mikor még meg sem csináltuk, ha azt mondjuk a bankok, és a multik fizetnek az emberek helyett, azok ezt el is fogják hinni. Na jó, nem mindenki, de azok éppen elegen lesznek, akik ránk fognak szavazni. Persze nem a bankok fizettek, szépen rátolták a választóra. De az emberek még Békemenetet is szerveztek. Miattunk. Na persze ezt is én találtam ki, és nem is került sokba. Fuldokoltunk a röhögéstől. Előtte volt a magánnyugdíj megvédése is. Öregem, na az mennyi lóvé volt. Alig győztem a számlaszámokat gyártani. És még azt is elhitték, megvédjük. Majd pont Gabika. Ez tényleg hihetetlen volt, de működött.

Nekem köszönhető a szocialista kormányok a hibásak nevű projekt. Meg a kommunistázás. Emlékszem, ültünk a Vajna Timi férjével egy bárban, szegény ember már bóbiskolt. Ránéztem, és megsajnáltam. Ekkor találtam ki a magyar rambót, aki a komcsik ellen harcol. A vén fasz ebből semmit nem vett észre, de azért a casinókat neki rendeztem le. Viktor úgyis elvolt a stadionokkal, meg a Lőrincnek tolt lóvéval, Lázárnak ott volt a dohány biznisz, Tóni meg a belvárosi ingatlanokkal csencselt. Jó, nekem mindenhonnan jött a lé, de azért a kis szerencsejáték pénz is elfért a többi mellett. És Timi is hálás volt. Az öreg meg sosem tudja meg.

És ott volt a csodafegyver. A rezsicsökkentés. Na az aztán nagy volt. Már annyi adót nyomtunk le az emberek torkán, kezdtek bennünket nem szeretni. És ekkor jött a lehetőség. Csökkent mindennek az ára a beszerzés során, és csak annyit kellett mondani, ezt is nekünk köszönhetik. Már a kormánynak. Meg a Viktornak. Láttátok volna azt a sok párás szemet a meghatottságtól. Nem érdekelte őket mennyit szedtünk el tőlük addig, ezért a kis koncért nagyon hálásak voltak. A legjobb meg az volt az egészben, ezt is nekik, mármint az embereknek kellett fizetni, mert azért volt ott némi veszteség. De megérte. Simán elhitettük még a szabadságharcos dumát is velük, meg azt is, ezért nagyon keményen meg kell harcolnia a kormánynak. És jöttek az eszüket nem használó emberek szavazni, és újra nyertünk.

Mostanában egy kicsit rosszabbul megy az üzlet. De semmi baj, van még lóvé. Gyuri a bankban tolja szépen a közösből a működéshez szükséges lét. Ez is nekem köszönhető, de Gyuri mindig is jól oszt vissza. A netadó kicsit el lett baszva, de sikerült bosszút állni az útdíjjal. És még több is bejött belőle. De valahogy mostanában nem az igazi. A sok okos már engem keres, és elég nehéz bujkálnom. Meg utálok is. Lássák az emberek, ebben az országban mennyi mindent el lehet érni, csak a megfelelő embert kell támogatni. Még nem tudtam akkorát hazudni, amit be nem vettek volna. Most is el kell hinniük, Viktor nem ismer engem, és akkor minden mehet tovább. Sokat tépelődtünk ezen a problémán, de Viktor megnyugtatott. Árpika, elhiszik, csak szemrebbenés nélkül kell mondani, ahogy tanítottad. És ha nem is hiszik el, majd elfelejtik három nap múlva. Te nem is létezel. BANDITA

Címkék: média tanácsadó Orbán Habony

Vajon mennyi tapasztalat kell még a keményen dolgozó kisembernek, egy szavát se higgye el a jelenlegi hatalomnak? És a diákoknak? És az egészségügyben dolgozónak? És a közmunkásnak? És a tanároknak? És a volt rendvédelmiseknek? És a jelenlegi rendvédelmiseknek? És mindenkinek? Hé, hahó, jó reggelt! Ezek a kormánypárti gyerekek azon kívül hogy fogalmuk sincs mit is kellene csinálni az országgal, tovább mennek a megszokott, számukra közpénzzel kikövezett úton, a hazugságok erdejében. Mi kell még ahhoz kinyíljanak a szemek? Még több üres ígéret? Még több stadion? Még több nem megszorítás? Még több bukott baloldalozás? Mennyi is az elég?

Kérdések, kérdések, és válaszok meg nincsenek. Megy minden a maga megszokott medrében. A kormány lehazudja a csillagot az égről, a választó meg elmorzsol egy szitkot, és nekilát egy újabb napnak a túléléséért. Ma még a diák is tanulhat, az ápoló is bemehet a beteghez, de a holnap már nem biztos senki számára. Nem, mert a kormány képtelen megoldani a kialakult helyzetet, azonban a sok üres ígérettel nem is akar mást, csak igyekszik a felszínen tartani meredeken zuhanó népszerűségét. És persze saját magát a hatalomban. Ezért aztán semmi sem drága a számára, ami pillanatnyi előnyhöz juttatja. Orbán Viktor országjárásba kezd, mert meg kell mutatni a királynak, mennyire is szereti ő a népét. Azt a népet, amelyiktől már annyi mindent elvett, de az mégis szereti őt, és mosolyog rá. Legalábbis ez látszik kifelé, és ezt is akarják látszatni. Azokon a képeken, melyek szerint itt minden rendben van, tündérország szép rózsatőit még az ételosztók sem taposhatják le Miskolc belvárosában.

Csakhogy a diákok sem hihetik azt, most ők nyertek. Meghátrált a hatalom egy kicsit előlük, de azt nem felejti el amit vele cselekedtek.”Ellent mertetek mondani? Kis taknyok! Adok én majd nektek olyan oktatást, a fal adja a másikat. Nem tudok megszüntetni szakokat? Nem tudok bezárni iskolát? Ti csak azt hiszitek. A netadó után is hogy megszívattam az országot az útdíjjal! És mi lett a nagy ellene való tiltakozásból? Pontosan! Semmi. Szépen megvették a birkák amit meg kellette venni,és kész? Bezártam a boltokat vasárnapra? Bezártam! Kit érdekel a vásárló, vagy a dolgozó mit akar? Az a lényeg amit én akarok. Inkább maradt volna a netadó, ugye, kedves alattvalók.

Hőzöngjetek csak nyugodtan kedveseim. Majd kitalál a Habony Árpi megint valami okosat, és máris ismét én leszek a nyerő. Persze az Árpi nem is létezik, de a többiek attól még igen. Éppen most adtam oda a Vajna bácsinak tizenöt milliárdnyi kedvezményt a casinóihoz, és ezt valahol be kell hoznom. Na meg itt van a saját lábon álló kedves lányom, ott is rendbe kell raknom a jövedelmet, a közösből.”

És akkor még nem is gondol bele a bérből és fizetésből élő a többi mocsokságba, amit ez a kormány elkövetett ellene eddig. És s legjobb úton halad tovább ennek a folytatásában. Vajon ki előtt nem világos a bróker botrány megoldásának fideszes sajátossága? Inkább fizessen mindenki, mint be kelljen ismerni a saját maga által hibát. Mert ugye ez a lényege a megoldásnak, és ezzel is van elintézve az egész probléma. Arról persze senki sem beszél, a jegybank a pénzpiaci ellenőrzés helyett ingatlant vett, alapítványt pénzelt, és mindenféle agyament oktatást szervezett, persze a sajátnak mondott milliárdokból. Csakhogy az nem az övé. De a Fidesz mindig mással fizetteti ki a saját tévedését, és a végén még meg is kell köszönni neki. Vagy valaki másként emlékszik?

De ezt is túl fogja élni a hazugságok kormánya. Majd egy kicsit qrva anyázzák őket, lesz némi halk zörej ellenük, és utána bekövetkezik a csend. Szép lassan vissza fog térni minden a megszokott kerékvágásba. A kormányközeli milliárdosok még több pénzt tesznek zsebre. Az oktatásban is lesz változás, csak nem ilyen nagy cécóval bevezetve, hanem szépen okosban lejátszva. Az egészségügy is megkapja a magáét, de olyan formában, hogy azt érezze, inkább ne is szólt volna egy szót sem, mert amit kapni fog, abban nem lesz köszönet. Nehogy már egy stadiont is beáldozzunk a betegekért, mert ugye vannak fontos dolgok, és vannak fontosabbak is. Meg van Orbán Viktor, aki most vicsorog, de nem felejt.

Úgyhogy elég fontos lenne végre valami központi akarat. Egy olyan valami, ami mindenkinek szól, és amiben nem csak az oktatás, az egészségügy, vagy a kereskedelem van benne. Ezek a részek, és ha nem állnak össze egésszé, a Fidesz szépen be is darálja őket egyenként. Ahogy azt szokta. Ezt azért nem olyan nehéz felismerni. Nagy butaság lenne ismét nagyon civilnek lenni, nagyon okosnak, vagy azt hinni, egyedül nagyon erős bárki is. Mert csak annyit kell tenni, nem részeket nézni, nem egy valamiért csapkodni, hanem az egészet egybe rakni, és elzavarni ezt a tolvaj bandát. A siker már itt van az ember orra előtt, de még nem képes hozzá felismerni a megoldást. Vagy igen? BANDITA

Címkék: oktatás egészségügy jegybank átver Fidesz

Azért van abban valami nagyon bájos, mikor a most éppen aktuális politikai hatalom visszafelé mutogat a tyúktolvajra, szájában egy baromfi udvar teljes létező készletével, a tojástól a tápon át,a ganéig. De ugye vannak a törvények, van a bizonyíték, meg van némi vaj is néhány fejen minden rendszerben, legyen az jobb, vagy korábbi bukott balnak nevezett, így mostanában a keményen dolgozó kisembernek magának kell megállapítani mit is lát maga előtt nyilvánvalóan ha korrupciós adóforint lopásról van szó a közmunkások ebédszünetében.

Annyit azért nagyon érez a bérből és fizetésből élő felzárkóztatásra váró szerencsétlen adózó, sokan a most meg nem nevezett ellenzéki politikusok közül nem nagyon akarják kimondani az orra előtt zajló dolgokról annak bűnös voltát. Nem, mert ők nem olyanok akik ok nélkül vádaskodnak, meg a bizonyítékok nem egyértelműek, erről ebben a formában így nem lehet beszélni, meg ez úgyis csak lepereg róluk. Pedig manapság már mindenki előtt tisztán ragyog az eddig csak Orbán egy G Viktort fejében létező haveri rokoni rendszer, manapság már nagyüzemi módszerekkel működő, közpénz lenyúlásra alapozott jóléti társadalma. És az is nyilvánvaló lett, ezen hatalmi berendezkedésnek semmi sem drága az adófizetői forintok elherdálásában, azok saját részre és jó létre történő felhasználásában.

Jól kiépített rendszer tartja életben a mostani hatalom meggazdagodásának lehetőségét. Náluk van az ügyészségi vezetés, ami már családi szálakon is kötődik a botrányokhoz, ezért nem is mondható elfogulatlannak, de vizsgálatot elindítónak sem nagyon. Halogatónak, félremagyarázónak, elutasítónak annál inkább. Mert ugye a főnöki rendszer, ami működteti az állam hatalmat is, nem engedi a függetlenséget, az önállóságot, a pártatlanságot. Annál inkább kikényszeríti a megalkuvást, a beletörődést, a rendszer részévé válást. Így erről az oldalról nem igazán várható megoldás, és a kisember már tudja a korábbi tapasztalatokból, a nagyok mindig megússzák, ezért kár is aggódnia.

Persze azért bosszantja az adózót az orra előtt történő pofátlan lenyúlási hullám, a tőle elszedett megtakarításból való fényűző jólét. De nem igazán tud ellene tenni semmit az érzete szerint, mert magányosan küzd a megélhetésért, és a szüntelenül fülébe duruzsoló megmondóemberek szerint nem is történik itt semmi, csak a képzelete játszik vele. Ebben az országban teljesen normális háromezer milliárdnyi magánnyugdíj vagyon nyom nélkül való eltüntetése. Rendben van a Közgép, a Századvég, a közmédia meg a többi kormányközeli cég éveken keresztül való közpénzzel való tömése. Nincs semmi gond a trafikok államosításával, aztán nagyobb részt a híveknek való átjátszásával. Azzal sincs semmi gond, ezt a trafikmutyit egy Lázár Jánoshoz közeli ember vezényli le úgy, hogy a végén János többet ér, mint amennyije addig volt. Nem gond a földek átjátszása sem a gazdák helyett a műkörmös köze nincs hozzá emberkéknek. De az is ok, a kis mitugrász táskacipelő futsalos is százmilliókért vesz magának villát, mert ugye a család, akire annyira büszke, segít neki. Nem zavarja az embereket az azóta miniszterré kinevezett közröhej kis csicska ezen ház fenntartását nem is engedhetné meg magának a legális jövedelméből. Vagy a belváros korábbi ura is messze túl jól él a látható jövedelménél. De ez is rendben van, törvényesen nyúlt le ingatlanokat, mindenkinek visszaosztotta a neki járó részt, így nyugodtan alhat folyton bővülő lakóparkjában. De ezek csak a látványos kormányzati főgecik, akik pofátlanul nem urizálnak. És családi összefogással élnek jól.

De itt van maga a miniszterelnök is. Az ő stadionja is csak úgy lett a kert végében. Az teljesen rendben van, abban nincs semmi lopás, vagy közpénz. Dehogynem! Meg sok ember hülyének nézése is. Ráadásul ott van neki a helytartója is, aki hol egymilliárdról felejtkezik el, hol egy orosz cégről. De nem felejt el egyetlen pályázaton sem elindulni, egy támogatást megpályázni, és abban nyerni. Ahogy nem felejti el azt sem, diszkréten hallgatnia kell Orbán egy G Viktor nála tárolt vagyonáról is.

De a családról sem szabad elfelejtkezni. Főleg a gyerekekről. Hiszen ők már a saját lábukon állnak a közpénzből, a saját kikötőjükben világítják ki az ország egyre több stadionját, és közterét. Mert ők ebben nagyon jók, és más ezt nem is tudná megcsinálni. Meg nem is érdemes neki. De a család több helyen is megállja a helyét. Foglalkoztatja őket a párthoz kötődő önkormányzat, állami cég, akár több helyen is. Mert a család az nagyon fontos, főleg ha az keresztény, demokrata, és nemzeti.

A legjobb az, mikor teljesen hülyének nézik a szavazót. El akarják hitetni vele, a brókerek rossz emberek, a befektető is hülye, és Matolcsy a szent, aki nem ellenőrzi őket. Bele akarják verni azt a hazugságot, az autó pályát úgy kell építeni, hogy a közpénz arany kalapácsából gyémánt forgácsok hulljanak le, és azokat még ki is kell fizetni az adózóknak. Higgye el a kedves szavazó nincs itt semmi korrupció, a hatalom jóléte csak látszat, ők az emberekért dolgoznak, és megvédik őket a túlzott éleslátástól. Elég az nekik ha elhiszik amit mondanak nekik, a többiről az az akadékoskodó tisztesség tehet, amire nem is kell figyelni. Ne is nyissa ki senki a szemét, vagy ha azt meg is teszi, ne lásson vele, mert a feltáruló valóság miatt még akár rosszul is érezné magát- nyomja az arcába a hatalom a szavazónak. Mert ugye eddig is ez ment, csak most gátlástalanabbul. Már csak az a kérdés, vajon meddig? BANDITA.

Címkék: korrupt mutyi banda lop Fidesz

Kevés alkalom nyílik a magyar politikában mikor az ember kéjesen röhöghet nyilvánvaló hülyeségeken, melyeket a magát politikainak elit tagjának tartó követ el a média nagy nyilvánossága előtt. Ebben csak annyi mindössze a baj, még a nevetésből is inkább vicsorgás lesz a tehetetlenségtől a józan ésszel rendelkező ember agytekervényeiben, mikor a hatalom birtokosai egyszerűen hülyét csinálnak magukból egy egy interjúval, vagy csak sima megszólalással, vagy elszólással, beszólással, esetleg kalapban bemutatott lovaglás során. Végül mégis csak ők az ország vezetői, és ők képviselik a tündérországot, mikor szégyent hoznak rá, és a benne lakókra.

A nagyobbik kormánypártban is vannak nagyon hülye megnyilvánulások egy kérdésre adott válaszban, elég ha az ember Kósa Lali általa okosnak vélt habogását hallja mikor a fémkupak gazdasági hatását elemezi teljes beleéléssel. A kisebbiknek nevezett, mérhetetlen támogatású álkeresztény féle demokratikusan nem értelmezhető formáció vezető politikusai azonban mintha csak azért szólalnának meg, hogy felháborodást kiváltó mondatot, vagy egyértelmű hülyeséget nyögjenek bele a köz arcába. Harrach morcos Péter éhes életformás gyerekeiért jobb helyeken korra való tekintet nélkül rúgta volna ki a lábát egy keményen dolgozó kisember ha a közelében van. De neki ezt is lehet, és ettől még nyugodt marad az álma, és vastag az arca amit naponta visel. Az embereknek pedig csak nézni lehet a pofázmányát, nem lebontani azt foganként az elhangzott mondatai súlyának megfelelően.

Ritka megszólalásokat lehet látni a kormánykoalíciónak nevezett tákolmány nagyon kicsi koalíciós pártjának vezető emberétől is. Ő a miniszterelnök helyettese, ami egy üres funkciónak lett létrehozva teljesen feleslegesen. Orbán egy G Viktor magában szereti lopni a közpénz, ebben nem kell neki helyettesítés, így is sokat tesz zsebre belőle. De Zsótinak az egész pártja ilyen helyettesítő jellegű, viszont nem csak ezért utálja az eszét használó közvélemény. Zsóti, mert a közvélemény így ismeri Semjén elvtársat, ettől még nagyon igyekszik észrevetetni magát a hatalomban. Lóra ül ha kell, de a farok ilyenkor felül van a lovon, de ez nem zavarja őt egy cseppet sem. Viszont nagyon hülyén néz ki, és elég nevetséges is. Próbál ő maga szerint okos dolgokat is elővezetni, csak abban értelmet nem lehet benne találni. Azonban azt nagyon szereti megmondani a választók mit csináljanak otthon, ami szerinte, és picike pártja szerint helyes. Még alaptörvény módosítást is farigcsál a családi életből, ahol szerinte az élettárs ebbe már nem tartozik bele. De Zsóti szerint ez így helyes, és az ilyen család gyerekei már nem is tekinthetők teljes egésznek a szüleikkel, ők csak úgy lettek, és vannak. Azért ha egy ilyen nem család bármelyik tagja nagyon szeretné neki egyszer megköszönni az ilyen gondoskodást, némi kéz, és láb ráhelyezéssel a szemét vigyorgására, akkor már egyből előjön a gyáva menekülése a valóság elől, és még csak nem is válaszol.

De mélyen kussban van a doktori előéletéről is. Ez mondjuk olyan kormánypárti sajátosság, náluk ez a doktori cím megtartása olyan nehezen megy ha a keletkezés körülményeit vizsgálják. Volt már álamfő is, aki ebbe belebukott, de azt sem nagyon érdekli már az egész, csak jól éljen a mostani hatalomnak köszönhetően. Zsóti sem nagyon akar erről beszélni. Mond ő mást inkább, de abból is csak annyi derül ki, már elhangzáskor hazugság volt, és jobb lett volna ha csendben marad. De valami belső kényszer mindig arra ösztönzi Zsótit beégesse magát, és kiderüljön az a tény, valóban meg kell baszódnia, mert csak ennyit tud, erre képes. A vasárnapi zárva tartás során egyszerűen képtelen beismerni azt a valóságot, az emberek többsége hülyeségnek tartja, nem ért vele egyet, és az anyjába küldi azt, aki kitalálta. Védi a védhetetlent, közben igyekszik meggyőzni magát most hú de okosan érvelt, és mennyire igaza van. Pedig csak olyan kormánypárti módon szánalmasan hazudik, de azt teljes meggyőződéssel teszi. Azt azonban már nem veszi észre, mint a legutóbbi interjúján amit egy magát jobboldalinak valló blognak adott, a riporter teljesen hülyét csinált belőle. Simán belesétált a csapdába, és teljes meggyőződéssel égette el nem létező maradék méltóságát. Magából a riportból élesen kiderül , valójában milyen szellemi szint bitorolja a hatalmat az országban, és kire van bízva az emberek sorsa az országban.

Az ilyen Zsóti félék miatt nagyon sok ember érezheti magát kellemetlenül, és szégyenkezik helyette. Mert Zsótinak ezt esze ágában sincs megtenni, végül is pont az a szerve működik csökkent üzemmódban, melynek segítségével felismerhetné a maga körül kialakult valóságot. De ez addig nem fog bekövetkezni, amíg az emberek erre rá nem ébresztik, és páros lábbal, fejjel előre rúgják ki a hatalomból. Lehet ekkor sem fogja majd fel ennek értelmét, szedett már össze annyit azért magának anyagiakban, ne legyen gondja abból, egy ország nézi most hülyének. Neki ez lehet megéri, végül is az egész ember nem ér annyit, amit gondol magáról. Csak még azt nem tudja, be lesz ő is zárva, és nem csak vasárnapra, és nem fogja kétharmad ezt ellenezni. Mert meg fog történni. BANDITA.

Címkék: hülye doktor KDNP Semjén Zsolt

Nagyon, de nagyon irtózik a kormány minden egyes szeglete a keményen dolgozó, bérből és fizetésből élő ember valós helyzetének a feltárásától. Eddig nagyon szívatta őket a fülkeforradalom, de most rájuk irányul végre a figyelem. Jó, persze ez is csak egy újabb üres ígéret volt részükről, mint annyi más egy hosszú sorban ebben a nagy gazdasági növekedésben, de az istennek nem nevezné a nevén a mára kialakult helyzetben a szegény ember létezésének a beismerését. Arról meg egyenesen nem is hajlandó beszélni, ezek az emberek, és azok gyermekei már lehet éheznek is a stadionok árnyékában, hátuk mögött a kazah rokonsággal. Pedig még ezek az emberek abban az akár jobbnak is helyzetben vannak, amikor még van számukra bizonyos megélhetés,amit azért volt szíves a nemzet tolvaj kormánya elég nehézzé tenni a számukra az adóemelésekkel, az új adókkal, és fizetéscsökkentésekkel. De azokkal mi van, akik havi negyvenhétezerből élnek meg a kormány szerint? És azokkal akiknek még ez a kiváltság sem jutott a nemzeti együttműködés rendszerében?

De hosszú lenne felsorolni azokat a rétegeket is, akiktől a kormány gazdaságpolitikának nevezett ámokfutása elvette a lehetőséget a munkából való megélhetéstől. Itt vannak az állásukat vesztettek, itt vannak a rokkantak, itt vannak a betegek, itt vannak azok, akik akarnak dolgozni, de nem nagyon tudnak hol. És ott van velük a családjuk is, akik miatt egyre nehezebb és kilátástalanabb a helyzetük, és a jövőjük.

Ezek közül az emberek közül bizony már sokan éheznek. Ezt azért így nem meri kimondani a brókereknél hasznot kereső állami gépezet, de tudomást sem hajlandó venni róluk. Sőt! Minden eszközzel, és lehetőséggel tagadja a létezést. A magát kereszténynek nevező törpepárt még attól sem riad vissza, az éhezést életformának tekintse ezen embereknél, és azok gyermekeinél, számukra ezen magyarázat a helyes megfogalmazás. A magát emberinek nevező erőforrás minisztérium prédikátor szentfazeka még a szótárból is törli a szegény szót. Maga a főgeci is csak azt hajlandó egy papírról felolvasni, ma Magyarországon nem nő a szegénység hanem csökken. Egy város szarrágónak is nevezhető polgármestere pedig egyenesen megtiltja az ételosztást a városában, mert az nem jól néz ki.

Igen? Kedvesnek nem nevezhető mocskos férgek, hamarosan nagyon el lesztek taposva ezen felfogásotokért. És ebben benne lesznek azok is, akik nincsenek fent felsorolva, de tevékenyen részt vesznek a szegénység és az éhezés tagadásában. Nagyon el vagytok telve az úgynevezett gazdasági növekedéssel, meg a jobban teljesítés üres emlegetésével. Valóban van az országban gazdasági növekedés, de ez nem teljes mértekben a ti érdemetek. Sőt. Nálatok inkább a családi összefogásból eredő növekedés a jellemző, amihez a közpénz adja az alapot, amelyet olyan szorgosan tesztek a saját zsebetekbe. Ebből áll a család saját lábon, ebből kapnak trafikot a haverok, innen jön a föld a támogatásért a talpnyalóknak, közben meg a kisember, aki eddig keményen dolgozott lassan éhen hal. Ez a gazdasági növekedés csak annyit jelent, az ország egy része még többet dolgozik, egyre kevesebbért, és ebből csak többet adózik. Nektek. Ti ebből építettek stadiont, gyártotok milliárdokért nézhetetlen köztévét, adtok vén szaros szivarozó gazdasági bevándorlóknak milliárdokat casinóra. Ebből van Orbán Viktornak mára lassan már mérhetetlen vagyona Mészáros Lőrinc nevén. Így lesz a Rogánokból, Lázárokból, Kósákból, Közgépekből, Habonyokból, Giró-Szászokból meg a többi szarfaszúból lassan multimilliárdos.

De sokan nem vesznek részt ebben a játékban, ők a már nagyon szegények, és az éhesek. Ez már lassan az ország lakosságának a felét jelenti. Tőlük van elvéve a szociális háló, tőlük van elvéve a megfelelő életlehetőség biztosítása, tőlük van elvéve a remény a megélhetésre. Ők azok, akikre azt mondják nem is akarnak dolgozni, ők az ingyenélők, ők azok, akikről nem hajlandó a hatalom tudomást venni. Még ételt sem enged osztani nekik. Pedig már a fővárosban is egyre hosszabb lett a sor az elmúlt öt évben, ezen le lehet mérni a kormány minden sikerét. Vidéken talán még ennél is rosszabb a helyzet, ott még sorban állásra sem nagyon van lehetőség, mert nem engedik meg nekik. Pedig egyszer sorba fog állni a sok szegény ember, és aki éhezik, és számon kéri a sorsát attól, akinek ez nagyrészt köszönhető. Akkor nem lesz időtök magyarázatra tetves banda a stadionok páholyaiban, a kikötők vizén ringatózva. Nem bújhattok a törvények mögé, nem bújhattok a keleti szél alá, nem menekülhettek el a felelősségre vonás elől. Csak remélni lehet lesz olyan tökös a jelenlegi ellenzék amikor bekövetkezik a számonkérés, el fogja számoltatni a jelenlegi hatalmat, és annak elődjeit is. Vihar készül szemét banda, és nagyon sok fog esni abból, amit okoztatok, vissza tirátok. BANDITA.

Címkék: politika szegény adomány éhes Fidesz

Nyakig ül a kormány abban a bizonyos szarban, de nagyon tapos azért sikerüljön valahogy kimásznia belőle. Minden keze ügyébe kerülő értékpapírt, időpontot, magyarázatot, félre magyarázatot megragad a siker érdekében. Régi hazugságot rak össze új formában, kever, kavar, kínlódik, felháborodik, jövőbe lát, de az istennek nem sikerül a felszínen tartania magát a közvélemény előtt. Mondjuk szerintük ők jól csináltak mindent, sőt, annál is többet tettek mint a haza megmentése a gaz támadásoktól, csak azok a köcsög ellenzéki hazaárulók nem értik meg nagyságuk áldozatvállalását a keményen dolgozó kisember érdekében. Még életösztönük is van, és az működik is. Már ott tartanak megint ezt is az előző kormányra kenjék, de ez végül is nem jó, mert ők kormányoztak ez előtt is, csak erről elfelejtkeznek az újra előhozott nyócévezés során.

Nagyon nehéz olyan helyzetet elképzelni a bérből és fizetésből élőnek, amikor a jelenlegi tolvaj banda akár egy kicsit is beismerné a tévedését, vagy ne adj isten vállalna magától bármilyen felelősséget a balfaszságáért. Ez az Orbán egy G Viktor által vezetett tákormány már annyi mindent rosszul csinált ebben az országban, amit valahogy mindig csak az állampolgár szívott meg de az rendesen. De még nem sikerült felfedezni egy olyan esetet sem, amikor ezt férfi módra kiállva bevállalták volna. Sőt! Valahogy mindig az ellenkezője került előtérbe, ők mindent jól csináltak, csak a baloldal, az unió, és az egész világ nem értette meg a szabadságharcukat. Csak a józan ésszel bíró nem tudta felfogni, ennyi, a tehetségét a közpénzlopásban kamatoztató ócska kis szemétláda hogy tud ennyi ideig egy országot megvezetni. De még ezen emberek vannak kisebbségben, a többségnek még kell valami amitől nekimegy ennek a bandának, és kidobálja őket a parlament ülésterméből még a választás előtt.

De ez egy ilyen ország, ezt így kell elfogadni. Még. Itt van olyan ember, aki még fél éve nagy nemzeti vállalkozónak tűnt, díszpolgára volt egy iparvárosnak, diplomata útlevéllel rendelkezett, focicsapatot tartott, tehát jó nemzeti keresztény volt. Pár hete azonban már kiszedték a kormányzati közös fotókról, nem emlékeztek útlevelére, nem tudtak a vállalkozásának kiadott engedélyekről, és egy egyszerű gazembert csináltak belőle. Azért kapott két hetet rendezze a dolgait, elszegényedjen, hiszen rendelkezik emberi jogokkal, és ezt a hatóság és a kormányzat közötti egyeztetés tiszteletben akarta tartani. A harmincezer kisbefektető meg bekaphatja a nemzeti megmentés kormányának rendszerét, és futhat a pénze után. Mert ez egy ilyen ország, ezt így kell elfogadni.

Ember legyen aki majd kibogozza ezt az inkább agyon hallgatni kívánt esetet. Mert itt most megint mindenki jobban teljesített a kormányzat részéről, mindenki a szabályok szerint járt el, az időpontok stimmelnek, csak rosszul vannak sorba rakva. Itt kérem azok a mocskos brókerek bizony lopnak, és a kormány erre csak most jött rá. Végül is amíg megkapta a részét, meg neki is volt elég ellopandó közpénz a kincstárban addig nem zavarta a piramis játék léte. De most lecsapott. Keményen, és határozottan. A jegybank elnöke most mélyen kussban van, a héten még egy ingatlant sem vásárolt, pedig eddig ezzel tök jól elvolt a pénzügyi rendszer felügyelete helyett. De a kormányzati kommunikáció annál hangosabban védi a maga igazát, és menekül a támadásba. Mert mindent bevetnek. Azt már tudják ők nem hibásak, de rajtuk kívül mindenki más az. Azt sem akarják tudjni hol a lóvé, mert végül alig pár száz milliárdról van szó, annak a nyomára akadni inkább nem akarnak. Végül is aki képes háromezer milliárdot nyom nélkül eltapsolni ami az orra előtt volt a pénztárban, annak kihívás lenne most ennyit visszaadni a jogos tulajdonosoknak. Majd az adófizetők ezt is állják, csak pár új adó kell hozzá, és minden rendben lesz, hiszen az sok jó adózó ember összeadja majd nekik ezt is.

Majd még egy darabig elvitatkozgatnak a politikusok, anyázgatnak, kicsit felháborodnak, aztán elül a baj, ahogy az szokott tündérországban. A károsultak meg majd kiheverik a megrázkódtatást, visszakapnak a közösből egy kis lóvét, és kész. Lehet újra folytatni a stadionépítéseket, lehet vasárnap templomba menni, lehet útdíjat fizetni. Minden a régi lesz, csak az idő meg ne álljon. Majd a brókervezér is előkerül a tömlöc mélyéről, elmegy házi őrizetbe a százmillás villájába, és hallgat mint Wellsz a rendőrkocsi hátsó ülésén. Mert ez egy ilyen ország, ezt így kell elfogadni. Vagy mégsem? BANDITA.

Címkék: jegybank quaestor bróker lop Fidesz

 


 

Annyian félreértik a nemzet legnagyobb tolvaját, pedig csak össze kell rakni a válaszait, és úgy értelmezni hozzá a kérdést. Na jó, ez nem a közpénzzel bőségesen ellátott szennymédia csatornáján történik meg, náluk ez valószínűleg szentségtörés lenne. Még belegondolni is megmosolyogtató mi történne azon médiakutyákkal akik bokáig benne vannak Orbán már két G hátsójában, ha olyan kérdéseket tennének fel a keményen magának dolgozó stadionbrókernek, amit nem előre megírtak nekik. És amihez némi tökösség is kellene részükről az egyenes gerincük végén. Na ez az, amivel nem rendelkeznek. De hát ők nem azok a sajtómunkások akik annyira kíváncsiak a valóságra, náluk elégséges feltétel ha annyit tudnak, az éjszakai napsütésben nem forog a szélkerék, ezért jó ha megépítik az oroszok Paksot.

Pedig nem is kell hozzá nagy utánajárás, hogy helyesen értelmezze a nemzet a vasárnapi pihenő során a miniszterelnöki szavakat. Orbán lassan három G Viktor már maga sem tudja mikor mit mondott, és arra mit válaszolt. Már nem lehet abban sem biztos az ember, egyáltalán tudatában van-e a korábbi mondatainak, vagy felfogja egyáltalán a benne rejlő ellentmondásokat. Persze neki mindig a napi, és helyi érdekeinek megfelelően kell kiválasztani az aktuális ellenséget, vagy az éppen pénzt hozó keleti barátot, és ehhez kell igazítania a magyarázatát. Felelősért nem kell messzire mennie, az mindig kéznél van nála és tanácsadóinál, és ez lenne a hazaáruló baloldal. A hitelesség ebben az esetben már nem fontos, de kit érdekel, ha ezzel el lehet terelni a figyelmet a napi botrányokról.

Na persze gyáva féreg őkelme, nem nagyon akaródzik neki olyan kérdésre válaszolni, ami számára tuti bukta lenne. Abban is biztos lehet a választó, olyan médiának sem fog válaszolni, ami nem a kezében, zsebében van. Neki csak a saját kérdéseire adott válaszai felelnek meg. Igaz, ebben is változik az álláspontja elég sokszor, de arra gondol mély hallgatással ezt nem veszi észre senki sem. Pedig dehogynem. BANDITA.

Címkék: riport geci Fidesz Kérdés

Hahó, valaki! Bárki! Akárki! Mindenki! Kinek van olyan naiv elképzelése, ez a jelenlegi kormány tárgyalóképes partner? Ki gondolja azt a mesébe illő fordulatot, Orbán Viktor bármit is elismer, bevállal, meghallgat, utána szelíden megváltoztat bármit is az elképzeléséből?

Kinek nem volt elég a magánynyugdíj lenyúlása? Kinek nem volt elég a szerzett jog visszamenőleges elvétele? A szolgálati nyugdíj járandósággá silányítása és megadóztatása? Ki nyert az egykulcsos adóval? Kinek jó a Fidesz alaptörvénye, ami nem gránit szilárd, nem mindenkié, és csak a kormányzat érdekeit szolgálja? Kinek vette el az új munka törvényével a kormány jogait, és fizetése egy részét? Ki mondta azt a rokkantra csaló, és rúgta ki a botot a kezéből? Ez csak néhány példa, de ott van a felsőoktatás ingyenessége, a kórházak állapota, az oktatás lebutítása, a havi negyvenhétezerből való megélhetés szégyene. De hogy ne legyen rövid a sor, ott van Rogán Tóni belvárosi mutyija, ott van a vén megélhetési bevándorló casinója, ott van Lázár Jani mennyit ér akinek semmije sincs, ott van Mészáros Lőrinc malacpofája, ott a Közgép milliárdos túlszámlázása, ott a családi saját lábon állás. És a trafik? És a föld? És a takarék? És a vasárnapi boltbezárás? És Paks? Csak egyetlen olyan szemét, mocskos, az embereket hátrányosan érintő kormányzati döntést mondjon bárki is, ahol a hatalom elvonult csendes magányába, ott elgondolkozott a nem megszorítás valóságán, majd lehajtott fejjel visszatérve elnézést kért, és változtatott a döntésén. Ez a szemét tetű banda ha ellenállásba ütközött a választók részéről akkor egy irányba menekült, és még nagyobb sarcot rakott az adófizetők vállára. Nem elég az ötven új adó? Vagy a netadó után nem lett a drágább útdíj bevezetve? És ki is lett fizetve, mert tudta ez a hatalom, ezek az emberek már csak ilyen jogkövetők, nem pedig gyújtogatók. Ezért is merte megcsinálni az egészet, meg azért, érezze a kis ember, Orbán Viktor mekkora geci, és nem felejt el semmit amit az akarata ellen tesznek.

Ez a brókerbotrány sem fog a fejére égni, ha csak mondja neki az ember. Az valakinek eszébe jutott egyáltalán, hol is van az a hiányzó pénz? Vagy gondolt arra valaki, hogy tudta ezt megtenni egy olyan cég, ami negyedszázadig tisztességes volt, majd a Fidesz kormány alatt dönti romba magát fiktív kötvénnyel? Matolcsy féle jegybank is mélyen kussol, a kormányzat bőszen bukott bal oldalozik, tehát megy minden a maga megszokott kerékvágásba. Hárítás, támadás, az ellenzék meg ül a seggén. Felszólít, meg ilyenek. Na szépen vagyunk, ettől biztos magába száll a közpénztől meggazdagodott jelenlegi politikai elitnek nevezett tolvaj banda. Ezeknek a tetves korcsoknak annyi bűn terheli a lelküket amit az emberek ellen elkövettek, már régen a lábuknál fogva kellett volna őket kirángatni a parlament falai közül. Nem tegnap, és tavaly, hanem mikor először rúgtak bele egy társadalmi csoportba, és a többi abban bízott ő meg fogja úszni. Mert abban nagyon jó a magyar, ne sajnálja a másikat ha azt baj éri, meg se mozduljon érte, közben várja a csodát. Mikor viszont őt éri sérelem de nagyon fel tud háborodni a maga sorsán, és átkozni azt, aki nem segíti nagy bajában. Ezzel Orbán egy G Viktor, és minden tanácsadója is tisztában volt, ezért tart itt a jelenlegi állapot, és nem úsznak a Dunában elegáns Gucci táskájukkal a kezükben.

Most nem áll túl jól a jelenlegi hatalom népszerűsége, a támogatása is a béka segge felé közelít. De nincs vele szemben egység, nem mutat neki senki komoly erőt, amitől derékig tele lenne a a nadrágja. Így tehát ha a józan belátására van bízva a változás, és a beismerés, akkor azok csak hiú ábrándok maradnak, ahogy azt eddig is meg lehetett tapasztalni tündérország turulmadaras egén. Ez a banda az ország kifosztásából él nagyon jól, és ezt nem fogja feladni csak azért, mert felszólítják. Tárgyalni sem érdemes velük, nem is nagyon van miről az eddigi tapasztalatok szerint, ahhoz nincsenek hozzászokva, abból még semmi sem valósult meg, ha az emberek bármiért is felemelték a szavukat. Van jobban teljesítés, van csak a Fidesz, van a hazugság sajtószabadsága, és van egy réteg, aki még hisz nekik. A többségnek ott van az adózás, a szabad munkavállalás külföldön távol a családtól. Ott van neki Vida Ildikó vizsgálata ha nem ért egyet a rendszerrel. Ott van neki a gyermeke, akinél életforma az éhesen iskolába járás. Ott lesz neki az elbukott pénze a bankoknál, ott lesz neki a jövő hamis ígérete a Békemenet luxus autóiban.

És akkor még egyszer, és röviden. Orbán Viktor nem fog lemondani, és nem adja át önként a hatalmat. Nem fog tárgyalni, és nem fog elfogadni semmit, ami nem egyezik az akaratával. Nem fog lemondani a stadionokról, nem mond le Paksról, nem mondja meg besúgó volt-e. Nem éri meg az ország az ügyészség eljárás alá vonjon bárkit is a hatalom közeléből a jelenlegi vezetés alatt, és nem fogja megtudni senki akit érdekel, ki van kitiltva az USA területéről. Röviden ezek a tények. Ezeken kell változtatni. BANDITA.

Címkék: geci lemond önként Fidesz Orbán

 


https://youtu.be/vU7F7iDgj1g

 

Nincs az a közpénz amelyet ne szórna bele a szélbe a nemzeti gagyi műsor gyártás első számú médiakutyája Orbán egy G Viktor dicsősége érdekében. Nem érdekes milyen hülyét csinál magából közben a szennymédia, nem érdekes nézi-e valaki egyáltalán a színvonaltalan, átgondolatlan, ötletszerűen amatőr módon összehányt műsorukat. Jobb érzésű ember csak röhögni kapcsol oda ha bakiparádét szeretne látni. Jobb híján csak fogcsikorgatva tudja nézi a józan ésszel megáldott választó is az agymosás ilyen nagy butaságát, ahol tündérország jobban teljesítő képe adja a mese valóságát.

Összeveszett két egykori barát, akik egykor szövetséget kötöttek az ország kirablására. Ehhez a rendszerváltáskor a politikában láttak lehetőséget, lévén annyira dolgozni nem igazán akartak az eredményekért. Ez volt akkor számukra az egyszerűbb út, ebben adódott lehetőségük a meggazdagodásra. Orbán, akkor meg nem geci Viktor feladata volt a lóvé állami pénzből való átcsorgatása Lalinak. Simicska Lali volt a háttérember, neki kellett összecsalni azt az összeget, ami működtette a mára förtelmes torz képződményé felépített egykori fiatal demokratákat. Ennek érdekében eladott székházat, átírt céget tele tartozással Kaya Ibrahimnak, és törölt a nyilvántartásból minden tartozást APEH elnökként a párt érdekében. Orbán még mindig nem geci Viktor meg fedezte Lajos minden törvénytelen lépését. Törvénnyel, ügyészi főember segítségével. Nem élhetett volna azonban ez sem sokáig, ha az első Orbán kormány bukása után a hatalom van hozzá elég tökös, elkapja az akkor még kispályás tolvajocskát aki Orbán még mindig nem geci Viktor volt. Nyolc ellenzéki év alatt azonban kinőtte magát, és ebben nagy szerepe volt Lajosnak, aki etette a már nem annyira fiatal demokratának sem nagyon nevezhető gépezetet. Orbán túl is élt minden bukást. Nála volt a lóvé, még tartott az örök barátság Lajossal.

Miután újra hatalomra került a nemzet stadionépítője busásan megjutalmazta Lajos addig tevékenységét. Jó volt neki az médiaháttér melyet biztosítottak neki a választási győzelemhez, meg a sok kápé is megolajozta a hatalomba vezető utat, és ezt nem felejtette el. Lajosnak volt egy Közgépe, meg egy csomó médiája, na akkor ezeket szépen ki is tömte Orbán még mindig nem geci Viktor a közös kasszából magasan túlszámlázott állami megbízásokkal. Szépen meg is hízott Lajos, ez jól látszik a róla készült képeken.

A nagy barátsága azonban kezdett belerokkanni az ország. Ez felgyorsult akkor, mikor lettek közben új barátok, akik szintén a politikából akartak meggazdagodni. Orbán még mindig nem geci Viktor meg adott nekik is a közösből bőségesen. Nem önzetlenül, de oda is szórta a pénzt. Addigra már annyira meg akarta tartani a hatalmát, és élvezte is a szinte sérthetetlen voltát a kertje végében épült stadion árnyékában, már lehet nem volt annyira a barátja Lajos, lettek újak helyette akik segítettek neki játszani a játékát a meggazdagodása során. Kicsit meg is akarta adóztatni a végén Lajost, ez meg fájt nagyon annak, ehhez nem volt hozzászokva. Orbán ekkor lett geci. De azért arra volt esze Orbán egy G Viktornak valahogy előre pótolja a Lajos által biztosított média lehetőség kiesését, már addig is szépen megtömte az egykor még nézhető közmédiát. Manapság ennek meg is látszik az eredménye.

Az egykori nagy múlttal rendelkező közcsatorna mára csak a szennyet önti az emberek nyakába tájékoztatás címszó alatt. Egyértelműen Orbán egy G Viktor saját világát próbálják azon nézők felé átadni, akik még kitartanak az egyre jobban fogyatkozó nemzeti tábor politikai terméknek nevezett világában. Lajos azért hadat üzent neki a médián keresztül, Orbán egy G Viktornak ezzel szemben eddig csak egy nézhetetlen csatornát sikerült összehozni a maga istenítésére. Egy normális időjárás jelentést nem sikerült még eddig eltalálniuk, az állami reklámok, és a riportok töltik ki a műsoridőt. Azok tartalma és témája azonban inkább a szakma szégyenei. De legalább jól meg vannak fizetve a közpénzből, és lelkesen csinálják, minden gondolkodás, következtetés, valóságtartalom nélkül. Bele is halnának ha jól felépített álomviláguknak szembe kellene nézni a felzárkóztatásra váró, keményen dolgozó, bérből és fizetésből élők szabad vélemény nyilvánításával. Így csak a további amatőr baromkodás marad nekik az adófizetők pénzéből. Nekik szól a reklám. BANDITA.

Annyira azért nem kell tőle félni, az már kiderült a nemzet pocakos focihuszáráról, ő valójában csak egy gyáva fickó. Vitázni nem mer, a valósággal szembenézni nem tud, és nem is akar. Csak fizetett tapsolók előtt hajlandó egyre gyengébb beszédeket elmakogni, legyen az évértékelő, vagy nemzeti ünnepen elmondott, és ami ráadásul tele van ordító baromsággal. A parlament falai között , a kétharmados gombnyomogatókkal a háta mögött, testőrök gyűrűjében, a stadionja magányában mer nagy legény lenni. Az Országházban még arra is van bátorsága, úgy hangozzon a mondanivalója ő valójában venne elégtételt a régi cimborán, de mint miniszterelnök ezt nem teheti meg. Azért kimond egy meggondolatlan mondatot is, miszerint nem lesz ő mindig miniszterelnök, előbb után a korona is a fejére kerül a Várba költözés után, na majd akkor bever egy nagyot a katonatársnak, akit eddig a közpénzzel elég rendesen kitömött. Csakhogy ezt elég rosszul értelmezi.

Pontosan így hangzott Orbán egy G Viktor válasza a besúgásait firtató kérdésekre: ” Nem mondhatja, amit a legszívesebben mondana és nem teheti, amit szíve szerint tenne azokkal, akik „sunyi módon gyanúsítgatják”. „A népnyelv erőteljes kifejezéseit és a népi elégtétel bevett módszereit kerülnie kell a miniszterelnöknek. ” Ez egy nagyon ügyes kibúvás a válasz elől, annak minden gyávaságával együtt. A NAV elnök asszonyát fel meri szólítani arra vegyen elégtételt, ( tényleg, az lemondott már miután ártatlannak találta magát? Beszél már angolul?) a követségi alkalmazottnak meri azt mondani legyen férfi, de ha neki kell kiállnia magáért, csak üres szavak mögé képes bújni. Azonban a választót nem tarja vissza a státusza, az nyugodtan használja a népi nyelv eszközeit, és elégtételt is tud venni a vélt sérelemért. Mert a választót meg lehet téveszteni, lehet távol tartani a szavazástól, lehet neki ígérgetni, lehet hülyének nézni, az sosem fog a titulusa mögé elbújni, ha meg kell védenie magát. Mivel azonban Orbán egy G Viktor gyáva ahhoz ezzel szembenézzen, és szóba álljon a valódi emberekkel, akiknek már nagyon tele van a tökük bele, a választó felhatalmazva érezheti magát a népi nyelv használatára, és a népies elégtétel végrehajtására.

Ez röviden nem jelent mást, mint az egyszerű emberek nyelvén kifejezett, menj a büdös picsába te kis geci szófordulat alkalmazása a nyelv területén, és a saját kézzel való kihajtás a hatalom közeléből némi pofon és lágy rugdosás segítségével. Nagyon sok választónak nincs olyan gondja már manapság, ne tudja azon tényeket, Orbán Viktor hazudott neki, átverte, meglopta. Már felfogja, ez nem gyanúsítgatás, ezt nem kell neki cáfolni, hiszen érzi a bőrén, látja a bankszámláján. Elég neki a gyerekét éhesen elküldeni az iskolába, ami a kormány szerint életforma. Elég neki a beteg hozzátartozóját a kórházba vinni, és ott kivárni a megfelelő ellátást, látni a személyzet szemében a fásultságot, a tehetetlenséget. Elég neki reggel elmennie közmunkára, csak azért, mert nem talált magának munkát a szakmájában, és meg kell élnie az azért kapott vérlázító jövedelemnek nevezett tisztes szegénységből. Elég neki azt hallani, nem is akar dolgozni, mert lusta, nem is beteg hanem csaló, és vasárnap menjen a templomba, nem kell már neki dolgoznia ezen a napon a kereskedelemben. Elég neki ilyenkor a fizetéscsökkenését meglátni. Elég a választónak az ha hazaáruló, ha félázsiai, ha nem magyar, mert nem jobboldali. Elég neki várni a külföldön dolgozó családtagot, aki elmenekült tündérország nemzeti kilátástalansága elöl, és csak látogatóba jön haza. Ettől csak több van ami már pont elég neki, leverje az Orbán banda önelégült vigyorát azok nem urizáló arcáról, mikor a családjuk már a saját lábukon áll.

És még számos dolog van az állampolgárnál, ami miatt nem kell elbújnia a megnevezése mögé, mert ő nem olyan fajta aki csendesen tűri a sorsát a végtelenségig. Elszállhat egyszer az agya, és vehet a sorsáért, az elvett évekért elégtételt, miközben folyton azt hallja, hú de qrva jól élünk. Naponta látja mennyi minden derül ki a belvárosi ingatlanok elkótyavetyéléséről, és látja a volt polgármester fényűző életét. Látja azt a rengeteg új adófajtát amit a nyakába varrtak és véres verejtékkel nyög ki naponta. És azt is látja, ebből közgépesítik a Mészáros Lőrinc fajtákat. Meg ebből épül stadion. Ebből vesz a magának kikötőt a család. Ebből vadászik, meg költ luxus szállodákban milliókat a miniszter, aki annyit is ér. Sok mindent lát, és ezért akar elégtételt venni. Nem népszavazni akar, nem tárgyalni akar. El akarja zavarni a maga módján ezt a tolvaj bandát, akik az ő munkáján gazdagoknak meg, az ő verejtékén dőzsölnek, az ő vérét szívják naponta, és saját magukra költik annak minden cseppjét. Neki meg a szemébe nevetnek, lesajnálják, hazugnak nevezik. Azért ez elég sok, és elég mély igény pár pofon kiosztására. BANDITA.

Címkék: gyáva népies Fidesz Orbán egy geci

Nehéz dolog ez a saját lábon állás. Addig még csak elmenne a dolog, hogy esztelenül szórja a közpénzt tündérország fejedelme a saját köreinek minden következmény nélkül, hiszen az ügyészség is majdnem a család része így nem kell tartania a műanyag lakat rárohadásától a túlzsúfolt börtönökben. Még az is belefér, a szemét nyugati szél által idefújt támogatásokat a haverok kapják meg, ennek elosztásáról Lázár Jani megfelelően gondoskodik, hiszen ő aztán tudja ki mennyit is ér. De azért az már vérlázító, hogy az évszázad fideszes lenyúlásába mindenféle törvényességi, engedélyezési, meg aggályoskodó akadályokat gördítsen a keleti nyitást nem jó szemmel néző uniós hivatal.

Nincs kérem Paks II-vel semmi gond. Az igaz, nincs hatástanulmány, nincs előzetes egyeztetés, de nincs ott semmi probléma. A kormány felveszi a baszott drága hitelt, jól elkölti magának, az emberek meg szépen visszafizetik. Ki az, akinek ez nem tetszik, vagy aki szerint ez nem jó buli? Orbán egy G Viktor azt mondja ez egy jó üzlet, a többieknek pedig csak ezt kell ismételnie folyamatosan. Hozzá lehet venni a rezsicsökkentést, a függetlenséget az energiapolitikában, kell még hozzá némi titkosítás, ahogy azt a medvék földjén is szokás, és máris itt az újabb meggazdagodási lehetősége a kormány belső köreinek. És akkor ezt akarja most egy bürokratikus, törvényességre ügyelő hivatal megakadályozni? Azért ez már több a soknál, kardot rántunk, és lerohanjuk azt a gaz fővárost aki a családi üzletbe bele mer köpni.

Azért még nincs minden veszve ebben a harcban. Még el lehet költeni sok-sok milliárdot a haveroknak mindenféle tanulmányra, előkészítési akármire, a lényeg csak annyi, jó sok adófizetői közpénzt lehessen mindenféle ellenőrzés nélkül továbbra is kiosztogatni. Ez a szekér már beindult, és ismerve a kormány feneketlen bendőjét ha a közpénz közelében van, nem hagyja ki ezt a lehetőséget sem a lopásra. Most egy kicsit megakadt a folyamat, de azért nem fog éhen halni senki Orbán Viktor közelében.

Itt van mindjárt a szűken vett saját lábon álló fiatal család. A vő, akinek már kikötője is van, éppen fényt gyújt az ország számos településén ahol kormánypárti vezetés van. Ebben még az sem akadály ha az illető településnek erre most éppen nincs pénze. A kormány nagylelkűen megengedte nekik a hitelfelvételt, majd ha bedől, kifizetik a közösből. Ahogy eddig is mindent. A Tiborcz gyerek nem maradhat megélhetés nélkül, neki kell fizetni az asszony tandíját, és a nyelvvizsgáját. Ha ebben az ütemben halad a kis fatolvaj gyerek, meglesz neki a heti egymilliárdos bevétel, ezzel már kihúzza a szent család ezt az évet.

De Mészáros Lőrinc sem maradhat le a családi ezüst gyűjtögetésében, bármennyire feledékeny is. Neki is fontos szerepe jut ezekben a Simicska utáni időkben, mivel össze kell raknia a pocakos focihuszár magánvagyonát. És egyben is kell tartania, meg vigyázni rá. Jó, a gázszerelő néha elfelejt egy egész milliárdot, vagy egy orosz céget megemlíteni a nagy kapkodásban, de legalább van olyan buta, mint megbízható, és nem tud annyi mindent Orbán egy G Viktorról, ami besúgásra lenne alkalmas. Oda is mehet a lóvé akadálytalanul.

De Paks II nem befolyásolja a családi összefogás házvásárlását sem. Már van pár olyan minisztere a kormánynak, aki annyira csóró, a családja veszi neki a több tízmilliós házat, mert neki magának erre nem jut. Na például ebben sem sok minden köze van egy atomerőmű építésének, ez a szűk család utolsó erőfeszítése a gyerek érdekében. Egy miniszter mégsem lakhat akárhol, ha ehhez a Pasapark a pont megfelelő, akkor ott kell megragadni a lehetőséget.

Megy így a szekér az atomerőmű nélkül is, de azért abban van az igazi lehetőség a jövő megalapozására. Mondjuk eddig sem kellett félteni senkit a kormány közelében, még magát Orbán egy G Viktort sem, ha ellenőrizetlenül kellett a közpénzt a saját zsebbe varázsolni. Minden adott volt eddig is a felelőtlen pazarlásra, a fényűző rongyrázásra, a pökhendi urizálásra. Nem kellett tartani a lebukástól, minden az állam kezében, vagyis Orbán Egy G Viktor kegyében volt, van. Az igazságszolgáltatásnak nevezett szervezet pedig rendre megakadályozott minden következményt. A kormányzati tolvajok elég vastag bőrrel rendelkeznek az arcukon ahhoz, ne szégyelljék magukat akkor ha két kézzel nyúlják le az adófizetők pénzét. Már bizonyítottak a magánynyugdíj eltüntetésével, most készültek ennek a három-négyszeresét lenyelni. Ez most egy kicsit megakadt. De ők nem fogják feladni, minden eszközükkel fognak ezért a pénzért harcolni. Mert az kell nekik, nem tudnak neki ellenállni. Egyszerűen már maga a lehetőség is izgalomba hozza őket, a büntetlenség tudata meg egyenesen különös élvezetet jelent a számukra a lopási aktusban. Be fognak vetni mindent a drága kölcsön megszerzéséért, majd az ország legfeljebb beledöglik a törlesztésbe, meg a sok megtermelt áramba, ami ott marad a nyakukon. Mert ennek a lehetősége is fennáll. De ez csak egy olyan probléma, aminek a megoldása már nem annyira érdekli a jelenlegi kormánypártot. Csak a haszon ami izgatja őket az üzletben, amit szeretnének zsebre rakni. Csak azzal foglalkoznak. És hazudnak ezért folyamatosan. BANDITA.

Címkék: tolvaj lop Fidesz PAKS II

Azért az nem túl jó dolog, ha egy embernek, na jó, kormánypárti politikusnak rövid az emlékezete. Néha már arra sem nagyon emlékszik mit is mondott az előző ciklusban, de arra sem, tegnap éppen mit is nem csinált meg a köz érdekében. Orbán egy G Viktor el is várja az embereitől a kettős látást, a rövid memóriát, a pofátlan hazugságot, a gátlástalan cselekedetet. Ő maga az élen jár a személyes példamutatásban. Most éppen a bérből és fizetésből élőkkel kapcsolatban kevert össze pár dolgot, mielőtt felzárkóztatná őket, de ez nem nagyon zavarja abban, olyan szépen beszéljen róluk.

A keményen dolgozó melósnak azonban van egy olyan tulajdonsága, nehezen felejti el ki miatt is olyan szar az élete manapság. Most a felzárkóztatás előtti pillanatokban éppen azon jár az elméje, elég lesz vajon a családnak az általa hazavitt fizetés az adott hónapban. Már ha van munkahelye ahol dolgozhat, és az még nem került a kormány látókörébe, vagy nincs az adózósra kijelölt gazdasági területen. Csak pár évet kell visszaemlékeznie ahhoz, mikor is volt kiszámítható jövője, nem nagyon agyonadóztatott jövedelme, biztosnak tűnő állása. Mikor volt az az idő, amikor nem kellett a véleménye miatt a kirúgástól tartania. Mikor volt az az idő, amikor nem a közmunka volt neki a “tisztes” szegénység lehetősége. Mikor volt az az idő, mikor a gyerekének nem életformája volt a reggeli nélküli iskolába, óvodába menetel. És mikor volt az az idő, mikor annyit ért, amennyi elég volt neki a megélhetéséhez.

A keményen dolgozó melósnak, a bérből és fizetésből élőnek leszakadnia sem lett volna szabad egy normális politikát követő kormány alatt. De jött Orbán egy G Viktor a bandájával, a stadionjaival, a nem megszorításaival, és megindult a melós tündérország felé a polgári keresztényeknél levő hatalomban. A nyakába szakadt vagy ötven új adó, ott volt neki egy idióta jelenleg jegybankelnök unortodoxiája, és már nyöghette is a rá áthárított terheket. Azt mondták neki, ezt nem ő fizeti, de látta a szemükben tudják hogy hazudnak neki. Ha még ez nem lett volna elég kapott egy új munka törvénykönyvet is, hogy a tűz égesse meg aki kitalálta, és máris csökkent a fizetése a pótlékok, és más elvonások miatt. Még tiltakozni sem tudott, nem volt hozzá elég joga már az új törvény szerint, meg könnyebben ki is tudta rúgni a főnöke, ha nem elég kedvesen beszélt vele. Vagy Orbán egy G Viktorról. Megindult szépen lefelé a lejtőn, és nem is nagyon látta az alját. Amit viszont észrevett, az nem volt más, mint a könyörület hiánya Orbán egy G Viktor cselekedeteiben. Épültek a stadionok, bővültek az ingatlanok a családi összefogás eredményeként. Lett olyan ember is, aki a szerencsének, a jó istennek hála hamar milliárdos lett, csak néha elfelejtett bevallani némi milliárdot. Ha valami nem tetszett neki, kapott egy cinikus választ, sok üres ígéretet, némi rezsicsökkentést, és sok hülyét, aki ezt be is vette. Mert Orbán egy G Viktor megígérte folytatja. Pedig már a melós eléggé le volt szakadva, és ezt nem akarta folytatni. Muszáj volt neki. De ekkor jött az évértékelő, és végre megnyugodhatott. Orbán egy G Viktor megígérte felzárkóztatja, mert neki, és a kormánynak most a munka a fontos, meg az ilyen alapú társadalom. Mondta ezt a közpénzből összelopott stadionja árnyékában, ami a háza mellett terpeszkedik a világ csúfjára.

És el is kezdődött a folyamat. Az alig mérhető kisebbik kormánypárt megindult a vasárnapi pihenés felé, szigorúan az emberek érdekében. Így sikerült pár tízezer ember jövedelmét tovább csökkenteni, és néhány ezren el is veszítették a munkájukat. De ez megszokott dolog ott, ahol a kormány beavatkozik a mindennapi életbe, néhány agyament, álszent farok kedvéért. De a kormány közelében minden csökkentés végül is növekedést jelent, ahogy azt az államadósságnál már megszokhatta tündérország népe. Ami meg értékcsökkenést, vagy megélhetési csökkenést jelent az náluk a növekedés, még ha negatív értelmet adnak is neki ha megpróbálják kimagyarázni az ezzel szembeni tényt. Mert abban nagyon jók, meg hazugok is genetikailag. Meg különben is, tanuljon meg mindenki megélni havi negyven hétezerből. A videó riportjában van pár példa a vérlázító nyilatkozataikra, de még nem volt rájuk gyújtva a kabát, mert az emberek olyan jogkövetőek, meg békések. Persze a normálisak, nem a székházgyújtogatók.

Minden évben hagyomány vidéken a köcsögfa állítás. Erre teszik száradni a cserépedényt, hagy süsse a nap, és jól kiszáradjon. A fővárosban ez a forma még nem annyira ismert, de vidéken régen sokat lehetett ilyet látni. Ha van rá lehetőség, jelen esetben a fővároson kívül is lehet köcsögfát állítani a főtéren, a kormány emberei már elfoglalták a vidék nagy részét is, hiszen ott is megkezdődött a felzárkóztatás. Olyan szépen mutatnak a kiaggatott köcsögök, főleg ha sokan meg is tudják, mert elolvassák, miért is vannak azok oda kiakasztva. Egyelőre a képek, csak az emlékezet felfrissítése miatt lengeti őket a szél. Mert a keményen dolgozók már csak ilyen maguknak valóan adnak a másik tudtára dolgokat, és következményeket. BANDITA.

Címkék: melós Fidesz Orbán köcsögfa felzárkóztat

A büdös életben nem fogja megtudni tündérország népe mi is történt valósában harminc évvel ezelőtt, mikor a kommunista rendszer ellenzéke még csak formálódott. Akkor azért más idők jártak a kor szerint is még fiatal demokratákra meg az ő szövetségükre, sokan közülük maguk is a rendszer vezető káderei voltak. A mai szóhasználattal élve, belülről bomlasztották a kádári barakkot. Orbán Viktor KISZ titkár volt, Kövér László csak a pártnak köszönhetően tette le az egyetemi vizsgáit olyan hét év alatt, mert nem csak csúnya volt már akkor is, de még nagyon buta is. Pintér Sanya is nagyon komcsi volt, mert egy rendőrnek nem is lehetett másként akkor karriert csinálni. De sokan volták még ezeken kívül is a ma a magát annyira jobboldalinak valló polgári keresztények közül azoknak a büdös komcsik szekértolói, de mára már ezt nagyon szeretnék elfelejteni.

A mai történetek függvényében nagyon nem szeretné a jelenlegi kormánypárt, ha éppen róluk derülne ki, kik is voltak valójában, mit is műveltek akkor, ha rájuk rontott az akkori rendszer. Most ők polgárok már és ezért urizálnak is, övék a hatalom, nagy birtokaik vannak, bármit megtehetnek, amihez éppen kedvük van. Ha azt akarják, jöjjön vissza a múlt, és ne legyen hétfőn televízió adás, vagy legyenek zárva a boltok a vasárnap, akkor azt simán megteszik, és még jól is érzik magukat közben. Ők az urak, olyanok mint egykor a pártállami időkben a tanácselnökök, és pártitkárok voltak.

Orbán Viktor is belülről bomlasztotta a rendszert. Apuci azért nem volt annyira nagyon komcsi, csak párttag, de a fiacskájának így is tudott valami árnyékot tartani, mikor az elkezdett ingyenesen felsőbb oktatásba részt venni. Akkor ez még természetes volt, sokan bekerülhettek az egyetemekre akár ingyen is, és el is végezhették azt. Ma már ez sem nagyon van így, a jelenlegi rendszer már nem akar az okos emberekkel megküzdeni. Szóval. Orbán, aki akkor még csak kis geci volt, bevonult katonának. Ott voltak a többi egyetemre felvett későbbi szobatársak közül is már néhányan. Őket nevezte a rendszer előfelvételis táposoknak. Egy évet kellett lehúzniuk az egyetem előtt, és nem voltak agyonhajtva, mint a mezei sorkatonák. De a rendszer azért külön is figyelt rájuk, és nézte a tevékenységüket. Divat volt akkoriban a seregben a hangulatjelentés, a politikai oktatás, az agitálás, a szovjet minta. Nem kellett ahhoz beszervezni senkit, írjon a társairól egy jellemzést, és azt átadja a parancsnokának. Ehhez nem kellett a titkosszolgálat, nem kellett beszervezés, önkéntesen ment, igaz parancsba is kapták az akkori bakák. Minden volt a papír, az jó sok dolgot elbírt.

Az akkori Orbán Viktorról nem sokat lehet tudni. Biztos más volt mint ez a mostani, lehet még normális cselekedetei is voltak. Nem véletlenül kapott Soros ösztöndíjat, nem véletlenül zavarhatta haza az orosz csapatokat egymaga. Nagy homály fedi az akkori tevékenységét. Még saját maga sem szívesen beszél róla mi is történt akkoriban valójában vele, és társaival. Ma már világosan látszik, akkoriban határozták el az ország kirablását, az egyéni meggazdagodást, a haverok mutyiját, a folyamatos hazudozást mindenről. Akkor még őszinték lehettek, és beszariak. Ma már Orbán egy G Viktor azt állítja, nem volt beszervezve, de a mai Orbán Viktornak már egy szavát sem nagyon hiszi el a józan ésszel gondolkodó. Valami lehetett a füle mögött már akkor is a kis csókának, nem ültették le, nem volt megfigyelés alatt, külföldön tanulhatott. Ennek az akkori rendszerben azonban ára volt. Nem is kicsi. Valamiért azonban Orbán Viktor mélyen hallgat az élete ezen részéről. Vajon miért?

Simicska Lajossal most már nagyon nem barátok. Eddig jól működött köztük a véd és dac szövetség, amiről Orbán egy G Viktor úgy gondolta, most már fel lehet rúgni. Tolt már annyi pénzt Lajosnak, legyen neki annyi elég, most már vannak új barátai, van új szolgája Felcsút sertéstelepén aki vigyázz a pénzére, Lajos már nem olyan fontos. Csakhogy Lajos ezt másként gondolja. Neki nem elég az isten pénze sem, még mindig szeretne gyűjtögetni magának a közösből. Annyira azért nem hülye, ezért bármit is kitaláljon, vagy kövesse az orbáni hagyományokat és szemrebbenés nélkül hazudjon. Neki üzleti agya van, nála még játszik a valóság. Lassan adagolja a pofonokat, és ez most elég nagyra sikerült. Ha a nép bálványa ügynök volt, akkor oda a Békemenet lelkiereje, és több százezres hazugsága. Lajos tudja hogyan kell valakit rendesen tökön rúgni. Nem kell mást csinálnia, csak beszélnie a múltról, és hagyni Orbán Viktort magyarázkodni. Szép egy aknamezőre vezette az egykori barát a nemzet nagy stadionépítőjét. Nagy követ rúgott ki a Fidesz falából. Orbán Viktor felett most már ott fog lebegni a gyanú árnyéka, és a legjobb az benne, nem tud elbújni előle sehova. Ha nem ismeri be, az eddigi cselekedetei alapján senki nem fog neki hinni. Ha azt akarja tisztázza magát, akkor be kell bizonyítania a valótlanságot, azt meg valamiért nem akarja. Mert akkor kiderülhet róla, ki is ő, és mit is csinált valójában. Hát, nagy szarban van Viktor, hallgatni fog, mint a csuka, pedig most horogra akadt. BANDITA.

Címkék: ügynök jelent Orbán Simicska Lajos

Az ellopott ország.

 2015.03.08. 19:41

Mi kell még ahhoz végre kinyíljanak a szemek, és meglássa a mai valóságot tündérország politikailag inkorrekt népe? Orbán egy G Viktor és bandája szervezetten, gátlástalanul, lassan minden látszatot nélkülözve, pofátlanul a maga hasznára lopja el a közpénzt, az uniós támogatást. Nincs olyan népszerűség, nincs az a hatalmi tényező, nincs az az erkölcsi magyarázat, ami elfogadhatóvá tenné a jelenlegi kormány azon tevékenységét, ami egyszerűen lenyúlja, és a maga hasznára fordítja az emberek adójából befolyt közpénzt.

Lehet ennek törvényes látszatot adni. Lehet ezt jogszabályokkal megindokolni. Lehet erre azt mondani, az elődök is szétlopták az országot, akkor most nekünk is lehet. Meg lehet magyarázni. Lehet róla nem beszélni, és lehet azt is, kineveti az országot az erről kérdezett, és közben megjátssza a sértődöttet. Attól még kétségtelen tény a mai nemzeti politikában, a jelenlegi hatalmat már nem kétharmaddal birtokló sunyi, és tolvaj banda, mocskos módon gazdagodik a maga javára újraosztott, aránytalanul felülszámlázott állami pénzen.

Ki az a hülye ebben az országban, aki elhiszi, egy építkezést csak a Közgép tudott évekig elvégezni ebben az országban? Ki az aki elhiszi, az ilyen állami megrendelésekre odaadott pénz nem volt magasan több, mint ami a valóságban elég lett volna? Ki az a nagyon hülye, aki elhiszi, hogy Mészáros Lőrinc akkora üzleti fenomén, a semmiből képes milliárdos magánvagyont felhalmozni pár év alatt? Ki az aki elhiszi, ennek a Felcsút kocájának nem csak annyi a szerepe, Orbán Viktor magánvagyonát kezelje, és az csak az érte kapott fizetséget lássa ebből a józan eszét használó? Ki az az alacsonyan iskolázott, aki szerint Rogán Antal nem kapott visszaosztott pénzt az eladott belvárosi ingatlanokból? Ki az, aki elhiszi a magyarázkodását a törvényességről? Ki hiszi el Lázár Jánosnak, ő valóban annyit ér, amekkora házat vesz a családi összefogás segítségével a gyerekének? Kinek nem világos a trafikmutyiban betöltött szerepe, a nagybácsi földpályázaton nyert támogatási sikere? Ki hiszi el Habony Árpika kicsi félmillás táskája üres, mikor tanácsot adva a fejeseknek távozik tőlük? Ki hiszi el a Századvég, meg a Nézőpont olyan színvonalú munkát végez, amit csak milliárdokban lehet mérni? Ki hiszi el a köztévé egyetlen szavát is, a neki ítélt támogatás tisztaságát?

EZ csak néhány kérdés a közelmúlt nem túl dicsőséges kormányközeli tündökléséből. De csak a sor eleje látszik annak a tevékenységnek, ami példát mutat akár a helyi, önkormányzati szinteken is a hasonló tevékenység folytatására. Vérlázító az egész rendszer. De a legrosszabb az a folyamat, ami az előzmények után egyre csak tágul, és újabb szereplők jelennek meg benne. Már a család is a közösből alapozza meg a jövőjét, és áll a saját lábára. Már a külföldről érkezett gazdasági menekültek is itt alapítanak kaszinót maguknak, miután nem tudja meg ország, miért nem csinál inkább több filmet a tengerentúlon a vén faszi. Már ott tart a lopás törvényesítése, az ellenőrzésre, és adókezelésre hivatott szerv angolul nem beszélő vezetője magát vizsgálja meg, mennyire részrehajlóan végzi a dolgát. És csodák csodájára mindent rendben talál maga körül. Már ott tart a hatalom arroganciája, magában mosolyogva az igazságszolgáltatásra hivatkozik amelyet kézben tart az ügyészségi szintig, és biztos abban, Polt Péter nem fogja hagyni egyetlen bűncselekményük szabályos kivizsgálását sem. Már ott tart a jelenlegi hatalom, annyira sérthetetlennek érzi magát, még képes fokozni is a kisvasút sebességét stadionországban. Mert ezt is megteheti.

Legyen az bármilyen pártállású, bármilyen jóképű, fasza gyerek, aki a köztől kapott hatalmát a maga, és a haverjai gazdagodása használja fel, vágassék le a keze egy sötét tömlöc mélyén, ahova üres zsebbel érkezik. Nincs olyan felhatalmazás, nincs olyan indok, ami egy ember, vagy egy baráti kör érdekét, szenvedélyét, gazdagság utáni vágyát a köz szolgálatával takarózva a maga hasznára fordítson. Az ilyen rongy személyeket el kell hajtani a hatalom közeléből, a fejükre kell őket állítani, hogy a jogtalanul szerzett anyagi javak kiessenek a zsebeikből, és így visszakerüljenek azok a jogos tulajdonosaikhoz.

A jelenleg magáncélra ellopott pénz, ami egyes embereknek csak nagyobb házat, nagyobb stadiont, nagyobb órát jelent sok hasznosabb dologra lehetne fordítani azok számára, aki ezt megtermelték. Ott van mindjárt az oktatás, az egészségügy, ott van a munka megbecsülése. Ott van benne az adócsökkentés lehetősége, az arányos tehervállalás, a vállalkozások terheinek a csökkentése. Ott van a szegénység, ott van a gyermekéhezés, ott van a rokkantak, a közmunkások helyzete, ami a jelenlegi kormány politikája szerint annyira nem fontos, mint egy újabb haveri kör kitömése a közpénzből. Vagy még több stadion megépítése, és annak megfelelő kivilágítása a családi vállalkozásból. Számtalan olyan felhasználása van az emberek verejtékéből befizetett adóforintoknak, amelyeknek a közös érdeket kellene szolgálni, nem a jelenlegi hatalom kivételezettjeinek meggazdagodását. El fog jönni az az idő, mikor a közösség visszaveszi a feladatot a közpénz felhasználásában, és aki szerinte eddig csak rájárt a maga haszna érdekében erre a kasszára, azt fel fogja lógatni a tökénél fogva. Vagy a hajánál. BANDITA.

Címkék: lopás tolvaj mutyi Fidesz

Mert ez kérem egy ilyen ország. Itt minden lehetséges, akár csak a mesében. Vannak véletlenek, vannak csodák, van isteni segítség, van független vizsgálat, van mindenkire egyformán vonatkozó ügyészségi nyomozás. Nem véletlenül mondta Orbán egy G Viktor az évi szokásos értékelésén, most a keményen dolgozó, bérből és fizetésből élők felzárkóztatása következik. És láss csodát, még ha nem is bérből vagy fizetésből él, de keményen dolgozik, valóban fel tud zárkózni a maga lábán álló sajátosság.

Vida Ildikó mögött nehéz napok, hónapok vannak. Fel lett szólítva egy maga ellen folyó ártatlansági vizsgálat lefolytatására, mikor egy ország abból indult ki, már az elején bűnös volt. De ő nem adta fel, és keményen küzdött. Végül is csak meg kell mutatni szegény agyonadóztatott országnak, ő bizony annyira ártatlan, de annyira, mint a Felcsút határában levő focipálya melletti kis ház lakója. Meg is lett az eredménye a nagy keresgélésnek. Nem talált maga ellen semmit. Pedig nagyon lelkiismeretesen végezte a vizsgálatot. Hosszú órákat töltött a sok irat között, és próbált maga ellen terhelőt találni. De nem volt. Az ég egy adta világon semmit nem talált maga ellen. Azért arra jó volt a sok irat átnézése, egy adót valószínűleg nem jól fizető fennakadt a rostán. Az a gaz nyugdíjas nem tudja majd megmagyarázni, miből telik neki egy hallókészülék megvásárlásár a szerény nyugdíjából. Nála nem lehet magyarázat a családi összefogás, az az ő esetében nem érvényes. Az kormányközeli kiváltság. Összességében azért jó munkát végzett Ildikó asszony, így elégedett lehet magával. Ő ártatlan, a kitiltási botrány egyre halkabb, tehát minden mehet a maga útján, ahogy eddig. Ha egy vállalkozó nem tetszik a kormánynak, rá lehet szállni, ha egy cég nem akar különadót fizetni le lehet rohanni egy vizsgálattal. Megy minden rendesen a maga útján, mintha mi sem történt volna.

Orbán egy G Viktorról is lehet tudni már azt a tényt, a család védelme neki is nagyon fontos. Főleg ha a saját családjáról van szó. Tisztes szegénységben mégsem élhet a család legnagyobb lánya, mikor apuci egy egész stadiont tud összelopni magának. Rá kell állniuk a nekik is a saját lábukra, nem élhetnek mindig a papa nyakán. Csak fényt kell nekik gyújtani a közpénz segítségével szerte az országban a kormánypárti városokban, és máris kikötőbe érnek ezzel együtt a fiatalok. Mert ebben az országban mindent el lehet érni a kemény munkával. Ezt már Mészáros Lőrinc is tudja, pedig neki csak a annyi a feladata, ügyesen elrejtse Orbán egy G Viktor pénzét. De a Tiborcz gyerek még csak tanulja ezeket a módszereket, de már neki is van azért némi szerencséje, hiszen annyit dolgozik az asszony tandíjáért. Még az Opera királyi páholyában is csak erre tud gondolni. De csak annak van ilyen szerencséje, aki annak a maga hajósa. Mert pont a nyakába esett egy milliárdos fejlesztési pénz a kikötővel együtt amit olyan sikeresen kibérelt. Ilyen már tényleg csak a mesében fordul elő, vagy tündérországban, ahol ez eléggé megszokott. De ez még mintha nem lenne elég, még meg is veheti az egész kikötőt, az olyan rosszul hangzik, hogy bérlő. A papa is magának akar mindent, a nagypapa is ilyen fajta. Igaz nem saját néven teszik, de akkor is tulajok bármit is lopnak maguknak. Rogán Tóni jó módszert dolgozott ki az ilyen kemény munka gyümölcsének az élvezéséhez.

De nem csak személyek dolgoznak jól ebben az évértékelésben. Egy egész ügyészség tért át a kemény munkára, és kezdi el vizsgálni az olyan eseteket, ahol most Polt papa szerint nem végezték el eddig jól a vizsgálatokat. Mert megkérték őket. Végül is ők is csak emberek, hibázhatnak, viszont bérből és fizetésből élnek, tehát rájuk is vonatkozik az évértékelős felzárkóztatás. És ezért nekik meg is kell dolgozni, ezt be is fogják bizonyítani. Na akkor most ők is megvizsgálják magukat, olyan Vida Ildikós módszerrel, követtek-e el valahol hibát. Mert őket is bűnösnek tartja egy egész ország, és nekik is bizonyítaniuk kell, nem kormánypárti érdekből nem dolgoznak rendesen, csak akkor, ha erre kérik őket. Feltúrnak majd minden esetet ahol a jövedelmet meghaladó családi összefogásból valósul meg a vagyongyarapodás. Nagyítóval néznek át minden villa, és luxus lakás vásárlást. Belenéznek a félmillás táskákba, a drága karórán mérik majd az időt. Megnéznek minden utazást, legyen az a világvégi koncerttel egybekötve, átnyálaznak egy csomó poros aktát, nem kímélve a kiskorú gyerek lakását sem. Csak ilyen kemény munkával lehet majd bebizonyítani, ők eddig is rendesen dolgoztak, és nem véletlenül találtak mindent rendben. Ha újra be kell ezt bizonyítani, akkor meg fogják tenni, nekik ne mondja senki, nem dolgoznak keményen a közpénz eltüntetésének a megsegítésében. A törvény az mindenkire vonatkozik, még ha személyre is van írva, tele van kiskapuval, és bármikor átírható. Jó reggelt Magyarország! BANDITA.

Címkék: vizsgálat Fidesz Tiborcz István Vida Ildikó felzárkózik

Mikor ilyen mondat hagyja el Orbán egy G Viktor száját egy évértékelő során, nagyon jól tudja, nincs a közelében egy sem azok közül akiket ilyen jelzővel emleget. Biztos a dolgában, és ezért meri ezt mondani, mert nincs az a TEK aki meg tudná fogni a bérből és fizetésből élő kérges tenyerében rejtőző minden keserűség dühét, mellyel olyan polgáriasan szájba törölné a nemzet legnagyobb hazudozóját mikor az ilyen mondatokra vetemedik. Utána még valószínűleg le is köpné a tántorgó kis szarházit. Miről is beszél Orbán egy G Viktor? Felzárkóztatás? Ez nála csak azt jelentheti, nagy kegyesen oda engedi a nemzeti keresztény polgári urizáló mutyizós asztalról lehulló morzsákhoz a szolganépet. Mert ő most ilyen kegyes, és értékeli a nehéz sorsot. Hogy ilyenkor nem szakad rád az a tetves nagy boltozat a jobban teljesítős egy a tábor egy a zászló alatt, te mocskos nagy szemétláda?

Aki bérből és fizetésből él, az tudja mit jelentett Orbán egy G Viktor segítsége a kétharmados parlament uralma alatt. Elveszik a magánynyugdíját, emelik az adóját, csökkentik a fizetését, a gyerekét elbutítják, az beteg hozzátartozónak emelik a gyógyszer árát. Még azt is megkapja kormányzati szintről mindenki annyit ér, amennyije van, és jobb ha befogja a pofáját, mert mehet közmunkásnak. Ha nagyon vergődik akkor mindjárt ott van neki az új munka törvénykönyve, amelyben elveszik a pótlékait, könnyebben kirúghatják, nem rendelkezik a szabadsága többségi idejével, alig sztrájkolhat, a túlóráját szabadnapra válthatja. Ez csak néhány segítség volt számára az elmúlt időszakból ami törvényi szinten megvalósult. De szavakkal is belerúgnak, és belerúgtak eddig is ott ahol csak lehetett. Megtudhatta, hogy vége segélyen való henyélésnek, ha nem dolgozik, éhen is dögölhet. Vagy csak lassan halljon éhen, a közmunka havi negyvenhétezréből. Azt persze már nem hallotta meg Orbán egy G Viktor milyen nehéz a munkahely megtartása, és szinte reménytelen az új munkahely keresése, a munkavállalónak minden terhet viselnie kell, ha élni akar. Ilyenkor nagyon szelektív tud lenni a kis geci figyelme. A bérből élő viszont érezte a törődését Orbán egy G Viktornak, nyakába szakadt az összes nem megszorítás rá áthárított adója, de azt mondták neki, ezt nem ő fizeti, csak úgy érzi. Nála jobban csapódott le a legmagasabb áfa is, ami neki jobban fájt mint az egykulcsos adóval jól járó, többet kereső rétegnek. De azt mondták neki, ez így igazságos. Csak nyelt egyet, és ment melózni. Pedig azt is mondták neki többször államtitkári hölgy szinten, aki nem dolgozik ebben az országban, az szégyellje magát. Meg úgy is jellemezte a Terror Háza főnökasszonya, ő bizony a mi melósunk, és csak lusta, meg nem szeret dolgozni. Nő nem ide, jól neveltség nem oda, egy vak komondor azért ráugorhatna az ilyen szépen beszélő naccságákra.

De ennek most vége. Nem volt hiába a sok áldozat a kemény munkából élőknek. A magát nem politikai terméknek nevező kormányzati polgár oda engedi az asztalához. Vehet majd a közpénzből, dolgoznia sem kell majd érte, ahogy a polgári körökben ez szokás. Majd kap állami megbízásokat, folyton növekvő lakásokat, ha jól viselkedik még a gyerek nevére is vehet egyet. Meg lesz stadionja is a kert végében. Nem lesz gondja az utódokkal sem, azok megállnak a saját lábukon, és kikötőt is tudnak venni a külföldi tanulás mellé. Hazajöhet végre a diplomáját külföldön mosogatással hasznosító unoka is, véget ért az interneten találkozás időszaka. Eljött végre tündérország a munkából élőnek.

Ha jól viseli magát a bérből és fizetésből élő meg fog kapni minden segítséget a jövőben, így szól az ígéret. Kinyalhatja a nagyok tányérjának a maradékát, és a csont végét is lerághatja ha már nem kell a kutyának sem. Cipelte a terheket, fizette az adókat, fázott télen, éhesen ment a gyereke reggel az iskolában, de ennek az életformának lassan vége. Most beköszönt rá stadionország keresztény kegyelme.

Orbán Viktor valóban egy geci, de ígérni azt nagyon tud. Betartani már nem nagyon akarja amit mond, de az eddigi tapasztalatok szerint az esze ágában sincs. Ez is csak egy üres frázis részéről, de arra mindenképpen alkalmas, elgondolkoztassa a melóst, mit kapott eddig, és milyen jövőt szán neki a pocakos nagyúr. Lenézték, kiröhögték, belerúgtak, alázták, és most segítenek rajta. Felzárkóztatják! Felzárkóztatni azt szokták, aki le van maradva, de a melós még ebben az állapotában is magasan felette van a hatalmon levőknek. Neki mindig ott van a két keze, az esze, a tehetsége, a szorgalma, a kitartása, ezeket nem tudta tőle a elvenni a nemzeti hazudozás kétharmada. Tudja mit ér, tudja mit vesztett, és tudja ki ezért a felelős. Nem felzárkóztatni kell, hanem futni előle, és elbújni a legkisebb lyukba, amiről úgy gondolja Orbán egy G Viktor bandája ott nem találják meg. Mert lehet egy darabig akármilyen törvény mögé bújva szívatni a melóst, annak meg van a rossz tulajdonsága inkább saját magának hisz egy idő után, mint annak, amit mondanak neki. És már egyre többen hisznek maguknak. BANDITA.

Címkék: munka évértékelő fizetés geci bér

andy alszik

Az egész úgy kezdődött, mintha az utóbbi években megállt volna a idő tündérország nemzeti egén. Balogh miniszter első körben csontig benyalt a nagy belépő előtt a nemzet pocakos focihuszárának. Kicsit elemezte még azt a tényt, ő bizony nem egy politikai termék, hanem ízig vérig egy polgár, aki feltétlenül hűséges a nemzet első számú vezetőjéhez, majd színpadra szólította magát a főnököt.

Az pedig nem is sokat tétovázott, belekezdett a maga számára annyira fontos dolgok ismételt felsorolásában. Tájékozatlan szemlélő még érdekesnek is találhatta volna a mondandóját, ha nem lenne tudatában maga is az elmúlt esztendő történéseinek. Orbán egy G Viktor azonban mintha kihagyta volna az elmúlt egy év történéseiből a számára kedvezőtleneket, és csak a jó dolgok maradtak volna meg az emlékezetében. Na ezeket aztán szépen el is sorolta. Ha volt gyomra a nézőnek a tömény hazudozás végighallgatásához, akkor ismét megtudhatta, mitől narancsos a naplemente, és mitől olyan jó itt élni stadionországban. Már Orbán egy G Viktor szempontjai szerint. Mert itt kérem erős nemzet van, aki megnyert minden választást az elmúlt évben. Ez igaz is, de ehhez sok olyan dolog kellett a törvényalkotásban, és a félrevezetésben ami ezt elősegítette. Azt is meg lehetett tudni, milyen is az országban dolgozni annak megerősödéséért, ez mennyi adóval jár, meg annak a kedvezményével, mit nem akarunk, mit akarunk, kivel akarjuk, kivel nem akarjuk. Na meg különben is, ne nagyon akarjon már az ország semmit, ez csak Orbán egy G Viktorról szól. Itt minden szép és jó, van demokrácia, van rezsicsökkentés, van munka, és nem segély, van sok barátunk keleten, és egyre kevesebb nyugaton, de ez így van jól. Mert mi egy modell vagyunk kérem szépen, és mindenki bennünket akar utánozni. Na itt kell hányni.

Ha azonban a józan ésszel gondolkodó belelátna ennek a sötét elmének a mélységébe, ahonnan ezen gondolatok jönnek fel szépen egymás után, azonnal falba verné a fejét az értetlenségtől. Nem értené, hogy lehet ennyi ésszel bíró ember a hatalom birtokosa. Szerencsétlenségére ezen kicsiny országnak még sokan nem használják a teljes tudásukat a politikában, így megtörténhet az a tévedés ami a hatalomban tartja ezt a kis gecit. Ha az ember nem arra figyelne az évértékelőn amit mond Orbán egy G Viktor, hanem a a saját tapasztalatait venné elő az elmúlt évből, egyből tudná miért is nem beszélt a kis bunkó a valóságról. Az számára roppant kínos lenne, és azzal be is ismerné alkalmatlanságát az ország vezetésére. De Orbán egy G Viktor sohasem ismeri be a tévedését, ahogy a lopást sem nagyon akarja abba hagyni a jelek szerint. hanem ahogy ígérte, folytatja. Nem beszélt ezért például az elhibázott kormányzati döntésekről. Nem beszélt az internet adó bevezetésének a kudarcáról. Nem beszélt az útdíjról. Nem beszélt a karácsonykor magára hagyott több tízezer éhező gyerekről. Nem beszélt a vasárnapi zárva tartásról. Nem beszélt a közmunka kiterjesztéséről. Nem beszélt a kitiltási botrányról. Nem beszélt a letelepedési kötvények hasznáról, ami magánzsebbe vándorol. Nem beszélt az önkormányzatok nyakába varrt segélyek és pótlékok kifizetésének a nehézségeiről. Nem beszélt a saját meggazdagodásáról. Nem beszélt a törvényesített korrupcióról, az ügyészség részrehajlásáról a kormánypártot érintő ügyekben. Nem beszélt a civil szervezetek elleni kormányzati akciókról. Nem beszélt sok mindenről, ami lényeges lett volna, például Simicskáról, és az új barátairól, akiket újabban a közpénzből tart feltűnően jól. Nem beszélt Habony Árpádról, a szennymédiáról ami közszolgálati kellene hogy legyen. Nem beszélt Putyinról, és a Paks körüli titkokról. Nem beszélt róla, hova lett a szavazótábora elég nagy része. Sok mindenről nem beszélt ami fontos lett volna egy évértékelőn.

Helyette a régi jól bevált nyócévezést, komcsizást vette elő. A maradék tábor elme roggyantjait talán még érdekli az ilyen mese, és a hatása is meglesz náluk. Csakhogy már ötödik éve ők váltották fel a nokiás doboz rendszerét a törvényesített stadionméretű közpénz hazahordásával. Lehet az országot már előtte szétlopták, ahogy Orbán egy G Viktor fogalmazott, azonban a maradékot, ami nem lehet csekély mértékű most ő, és a bandája hordja haza. Vagy talán elhiszi valaki Mészáros Lőrinc tehetségét? Elhiszi valaki Mészáros nem Orbán kamarása? Elhiszi valaki Orbán lánya a saját lábán áll? Elhiszi valaki Lázár nem a közösből vett a gyereke nevére budai házat? Elhiszi valaki az ország legrongyabb külügyminiszteri bohózata nem a közpénzből vett családi segítséggel villát, és mást magának? Elhiszi valaki Rogán Tóni nincs benne a belvárosi mutyiban, és abból nem vitt haza részesedést? Elhiszi valaki Damu volt csaja, csak a szépségéért ment hozzá a szivarozó majomhoz, aki milliárdokat kapott ajándékba a kaszinóihoz? És aki bealszik az évértékelőn, mert neki ebben a korban már az a természetes. Elhiszi valaki a föld, a trafik, a takarékban, a jegybank, a támogatások, az uniós pénzek nagyobb része, nem kormányközeli zsebekben tűnik el? Szép mese volt az évértékelő, de sok dolog kimaradt belőle. Főleg a lényeg. Ezért is aludt el rajta akit nem érdekelt. BANDITA.

Három hétig vívódott a nem létező lelkiismeretével a Hír tv Célpont stábja. Nem kell majd meglepődni ha ez a mélyről jövő etikai válság majd rövid időn belül feltűnik a közszolgálatinak nevezett lakájmédia egy új műsoraként. Ja kérem, a piacon farkastörvények uralkodnak, a számlákat fizetni kell, a becsület, és a szakmai tisztesség pedig bármikor eladó harminc rezsicsökkentésért. Ezen nagyszerű szakmai alultápláltság mentén most éppen Orbán egy G Viktor médiakutyái új falkába terelődnek, és innen segítik majd hírhamisításukkal a jobban teljesítés rendszerét.

Nyílt videó üzenetben adják szerintük a világ, de legalább az ország tudtára a szerintük olyan fontos megállapításukat, amely egyben az értékrendjüket is megmutatja. Nem maradnak meg szakmai alapon a hiteles tájékoztatásnál, ami az előzményeket tekintve nehéz is lenne nekik, inkább nyíltan oda állnak Orbán egy G Viktor mögé. Ebben nem zavarja őket azon tény beismerése sem, eddig is kizárólag a nemzet pocakos focihuszárának az agymenése alapján igyekeztek befolyásolni a tájékozatlan nézőt. Ha ez a befolyásolás szerintük nem volt elegendő, minden erkölcsi gátlás nélkül adták le egyoldalú tájékoztatásukat az emberek megtévesztése kedvéért. Ha kellett még magát a hírt is meghamisították, ha erre nem volt mód, akkor csak olyan szereplőket vonultattak fel, akik a kormány álláspontjának megfelelően nyilatkoztak. Hetekig turkáltak Gyurcsány szakdolgozata után, hónapokig bizonygatták ma a szegénység csak riogatás, évek óta az ellenzék lejáratásával vannak elfoglalva. Egyoldalú, szakmaiatlan, sivár, mocskolódó műsorok készültek náluk, és valahogy mindig az jött le belőle, a kormánynak bizony igaza van. Igaza van, mikor azt állítja a menekült ellenség, igaza van, mikor az állítja multik az ellenség, igaza van, mikor azt állítja kellenek a stadionok, igaza van, mikor azt állítja csak Orbán egy G Viktor a megoldás. Hűen szolgáltak ezen érvek, és tények mentén, készítették a műsort, amiből sosem hiányzott a bukott baloldal, vagy a Gyurcsány a hibás megállapítás.

Azonban most kicsit beleköptek a levesükbe a csatornánál ahol eddig nyugodtan ugathatták az ellenzéket, és újra elkezdték magukat oknyomozóként beállítani. Eddig is használták ezt az elnevezést magukra, csak nem tették hozzá, Orbán egy G Viktor oknyomozói vagyunk. Minden szempontból meg is feleltek Orbán Egy G Viktor erkölcsi mércéjének, és mindig Orbán egy G Viktor volt az oka annak, nyomozzanak az érdekében. Csak a szóösszetételt igyekeztek a maguk szolgálatába állítani, azt is egy sajátos értelmezéssel, ahogy a hamisításban, vagy félinformálásban az már megszokott a jelenlegi kormányoldal részéről. Mivel a jelenlegi helyükön ilyen módon már nem szolgálhatták tovább imádott gazdájuk érdekeit, hirtelen három hét alatt feltámadt a lelkiismeretük. Ebben biztos nem játszott szerepet az állami milliárdokkal fenntartott szennymédia átalakítási terve, ahol mostantól lesznek már hírműsorok is. Kellett némi idő, amíg a volt főnökük bejátssza magát az új Orbán egy G Viktor által elképzelt hírhamisító gépezet vezetői posztjának ígéretébe, és megteremti a Célpont számára a továbbélés lehetőségét. Ez véletlenül pont három hétig tartott. De hát ilyen az élet, ha feltámad a kormánypárti hírhamisítás lelkinek nevezett ismerete, máris ott van a megoldás, ahol tovább lehet menni a megkezdett orbáni úton. Vannak ilyen véletlenek, ez a kormánypárt köreiben teljesen megszokott.

Hiába állapítja meg most a Célpont, Orbán nem egy geci, attól ez a tény sok millió ember számára már régóta nyilvánvaló. A legszebb az, már a saját táborban is tudja ezt közel egymillió aki már nem mozdul, ha szól a csatába, választásra hívó Kubatov kürtszó. De a Célpontnak ez nem fontos, ahogy a szakmaiság sem volt eddig sem számára mértékadó. Mennek a többi Orbán seggnyalóvak együtt a szennymédiába csicska műsorokat szerkeszteni, nulla színvonallal. Csak annyi marad a fontos a számukra továbbra is, meg legyenek fizetve, és tudjanak szerepelni. Meg persze segítsenek az ország elől eltakarni a valóságot. Csak azt a fajta tündérországot ismerjék meg a nézőik, ahol Orbán egy G Viktor már király, és mindent jobban tud, és lát. Ahol mindig az ellenzék, vagy a korábbi kormányok a hibásak. Ahol nem kell elmondani, bizony növekszik a szegénység, valós a munkanélküliség, a közmunkás nem él meg a neki oda lökött megalázó lehetőségből. És nem kell azt sem elmondani, Orbán egy G Viktor bizony lopja a közpénzt, ahogy ezt teszi Rogán Lázár, Habony, Vajna, Matolcsy, Seszták, az alkoholista Tállai, és még sok kormánypárti köcsög, akik benne vannak a mutyibizniszben. Ugassatok csak médiakutyák, és harapjátok le a farkatokat, meg a másét is. Hamarosan ki lesztek kötve, és el lesztek lökve a konc elől, amit annyira fontos számotokra. BANDITA.

Címkék: felmond Orbán Célpont médiakutya hír-tv

süti beállítások módosítása