Az a legszebb ebben a bevándorlók ellen szóló plakát kampányban, pont az nem tudja elolvasni, aki miatt teleszórták vele a városok tereit. Az is nagyon fogcsikorgató ebben az egészben amiről szólnak, meg ami a mondanivalója a nemzeti szavazóknak, de az egészet értelmetlenné teszi az az egyszerű tény, aki most erre menekül a háború és egyéb rémségek elől, az nem valószínű anyaországának oktatásában a magyar nyelvet vette volna fel tantárgynak azért, mert egyszer majd menekülni fog onnan.

Végül is nem valószínű, hogy a Fidesz elme roggyant propagandistáinak az az egyszerű tény el sem ért volna a agytekervényeik sötét zugába, egy gazdasági menekült el sem tudja majd elolvasni az ellene szóló plakátot. Ők ezt belföldi hangulatkeltésre szánták, hiszen annyi botrány, korrupció, lopás, értelmetlen pénzszórás történt a házuk táján, kell valami rágós gumicsont, amivel elfoglalja magát a tébolyult kormányzásukat már öt éve szenvedő választó. Nehéz lenne találni olyan távoli országból érkező nincstelen, kiéhezett, rongyos, remény vesztett, fáradtan bandukoló menekültet, aki a városok utcáin keresztül haladva megkérdezné az őt vezető embercsempészt, ugyan már mi van azon a szép kék falragaszra írva, őt az most annyira érdekli. Azt pedig még nehezebb lenne elképzelni, miután megértette a plakát tartalmát, magába száll, visszafordul, és hazakullog a gazdasági reménytelenségbe ahonnan jött, vagy a háború kellős közepébe, ami elöl a puszta életét mentette.

De Orbán Viktornak most nagyon fontos itthon kicsit visszaszerezzen elveszített támogatásából, és megtépázott tekintélyéből. Na meg harcolni is akart már egy kicsit, az utolsó csatáiban elég rendesen szét lett rúgva a segge. Internet adó, kitiltási botrány, QAESTOR, Tiborcz Pista, M4-es építése, köztévé, ezek mind vesztett csaták, amelyek csak úgy vitték a közpénzt, és a jó hírüket. Az európai fronton bekövetkezett vereségeket is ide lehet sorolni. Ezért kellett egy új szabadságharc, ami miatt tovább lehet majd folytatni a stadionok építését. Ehhez keresett magának most egy ellenséget, aki a jól bevált recept szerint nem is nagyon létezik. Viszont ezért legyőzhető, és közpénzt lehet rá költeni, amiből a család megáll a saját lábán, és a haverok is jól járnak. Pont kapóra jött neki a megindult menekültáradat. Azt a tényt azonban ezzel kapcsolatban sikeresen igyekszik elhallgatni, ezen menekültek nem az adóemelések földjére igyekeznek, ahol a hazai állampolgárok is a közmunka, vagy a külföldi mosogatás közül választhatnak ha dolgozni szeretnének, és meg is akarnak élni az érte kapott bérből. Ezek a szerencsétlen földönfutók olyan helyre igyekeznek, amiről azt hallatták van munka, meg lehet élni, biztonságban van a családjuk, nem sanyargatják őket, létezik a jog, van erkölcs, a politikusok nem korruptak, segítenek nekik a lehetőségeik függvényében. Tündérország turulmadarak által fészkelt kilátástalanságáról még csak nem is hallottak. Ezen a földön nem is akarnak még csak lassítani sem azon a tempón amivel a számukra megfelelő ország felé tartanak. Számukra Orbán Viktor bandájának a létezése nem mond semmit, azt sem tudják ki a fene a kis geci. Persze ha még megismernék a hazugságait is, akkor meg végképp nem maradnának itt egy percet sem, annyira az otthoni állapotot idézné bennük a nemzeti együttműködés rendszere. Hiszen pont ez elől menekülnek gazdasági téren. A háborús menekült meg békét akar, neki egy kicsit sem hiányzik még a szóbeli szabadságharc sem, annak minden valótlanságával együtt.

Orbán Viktor azonban jól érzi magát, sőt, kitűnően van. Újra talált magának elfoglaltságot, amivel félre lehet vezetni az általa eddig is lenézett keményen dolgozó kisembert. Vagy lemondott már Vida Ildikó? Esetleg tudjuk már ki, és miért van kitiltva a USA területéről? Miből is él Habony Árpád? Mi van brókerbotránnyal? Volt ott bennfentes kereskedelem? És Paks? Kell még az a nemzetnek? Lázár János kinek osztja a támogatásokat? Vett már a gyereke újabb házat? Szíjjártó Péter családi összefogással megvásárolt házának kész a felújítása? Rogán Antal háza ezen a héten mennyivel tágult? Andy Vajna kapott-e a héten újabb milliárdokat? Mészáros Lőrinc vajon mennyit nyert az elmúlt hetekben egy újabb pályázaton? Csak néhány kérdés az elmúlt hetek botrányaiból, és akkor a még Orbán Viktor szerencsés szűkebb családjáról nem is esett szó. Azok már mennyire állnak saját lábon, és kikötőben?

Azok a plakátok, undorítóak, felháborítóak, és semmi szükség rájuk. Ahogy a rendőri védelemre sem, amivel óvják őket. A konzultáció is értelmetlen ebben az ügyben. Sokkal fontosabb lenne a Fidesz és Orbán Viktor egyenes magyarázata abban a sok tisztázatlan ügyben, amiről mindenki tudja mocskos nagy közpénzek áramlanak magán zsebekbe. Erre a magyarázatot ettől a gerinctelen bandától nem is lehet elvárni, azt ki kell verni belőlük, ahogy az eddig szerzett jogtalan vagyont is vissza kell majd tőlük szerezni, ha végre betelik már az a bizonyos pohár. És nem csak beszél róla az, akinek már elege van Orbán Viktor rendszeréből, hanem tesz is azért megfossza őt a hatalmától. Az nem igaz, nincs rajta kívül más lehetőség, és az sem igaz, új erőnek kell jönni, mert az még tiszta. Arra kell emlékezni, ki hogy élt akár tíz évvel ezelőtt, és hogy él most. BANDITA.

Címkék: hülye menekült plakát bevándorló Orbán

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr807527004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása