Parlamenti közvetítés.

Nagyban megy a rabszolga törvény vitája. Kósa Lajos megpróbálja a lehetetlent, ami számára az értelmes beszéd lenne. Hát ez most sem sikerült. De nem adja fel. Egyedül van.

A Fidesz frakció távol marad ettől a vitától, hírt kaptak róla valahol közpénzt láttak, ezért gyorsan a nyomába eredtek, hogy el tudják lopni.

Így Lajosnak kell állni a sarat helyettük. Könnyű dolga van, egymaga hülyébb az egész frakciónál, számára nem nehéz tehát azt eljátszani. Ezt onnan lehet tudni, hogy fogalma sincs miről beszél, mégis mozog a szája.

Lajos szerint jó a túlóra megemelés száz órával, és helyes az is, ezt majd valamikor kifizetik a melósnak. Sertés telepeken már ezt alkalmazzák, ahogy a BMW lízingelést a mama kis fiacskájának.

Lajos belevág a magyarázatba. Fogalma sincs miről beszél, de ez szemmel láthatóan nem zavarja. Eddig is így volt ez, most sem változik.

A kezébe nyomtak egy papírt, itt a törvénymódosításod, add be. Lajos meg beadta. Halvány fogalma sincs róla mi az hogy munka, túlóra, megélhetés, szakszervezet, de ez szemmel láthatóan nem zavarja. Eddig sem befolyásolta hogy semmi értelme annak amit mond, rajta röhög utána az ország. Majd a végén felül a motorjára, hazamegy százmillás villájába, lekapcsolja a világítást, így nem veszi észre a fejében ugyanaz van, mint a nagy sötét éjszakában kint a nagy magyar pusztában.

De Lajos védi a törvényt amiről lila gőze sincs, és közben úgy tesz, mint aki ért hozzá.

Szokott frázisokat húz elé a szemüvege mögül, homlokán egy csepp izzadság sem látszik. Pedig nincs könnyű dolga, akár fel is foghatná amiről beszél, de a bolondok szerencséje a tudatlanság, és ő ezzel rendelkezik. Meg jól el is játssza szerepét, amit bűnözőknek menedéket adó miniszterelnöke a nyakába varr. Szeme előtt máris egy újabb sertéstelepre elnyerhető támogatás lebeg, és ezért mindenre hajlandó. Gondol a nyugdíjas éveire, ezért még hülyét is képes csinálni magából. Bár nála ez nem nehéz feladat, nem is kell magát nagyon megerőltetni.

Ül Lajos a parlamenti padsorban, és rabszolgává teszi a melóst. Érdekli? Dehogy!

Miért is kellene hogy érdekelje? Ha a melóst nem érdekelte 2012-ben a változtatás a hátrányára a munka törvényben, akkor ez is le fog menni a torkán. Majd kicsit lázad, majd kicsit kiabál, és megy dolgozni. Mert Lajos szerint ilyen a magyar melós. Nem áll ki magáért, nem csap oda az igazáért, nem védi a jogait. Hát akkor ezt is meg lehet vele tenni.

És Lajos úgy látja igaza van.

Szerinted? 

BANDITA.

Címkék: munka rabszolga melós Fidesz Kósa Lajos

Erre vagytok büszkék számomra egyáltalán nem kedves Fideszre szavazók?

Orbán Viktor ismét volt annyira gyáva alak, megint mást küldött maga helyett a közmegvetés nemzeti mezejére a macedón haverja miatt. Neki nem volt annyi vér a tökeiben, amit mindig simogat a zsebre baszott kezével, hogy saját maga kiálljon a korrupt elítélt mellett, aki a köztudatban a barátja.

Jogi kérdés!

Ismerős a hozzáállása? Mert ugye nem lehet azt mondani neki közvetlenül, ez itt a haverom, mindenki menjen a halál farkára, nálam biztonságban van. Az ország meg fogja be a száját, itt az lesz amit én ellopok Mészáros Lőrinc nevén. 

Mert ugye ő harcol a hazáért meg a barátokért. Azonban ha valami nem úgy áll a nagy pocak mentén ami személyes bátorságot igényel, akkor szépen sunyiban jöhet a jogszabály saját értelmezése, meg a más farkával való nemzetközi botrány verése.

Most éppen a határt olyan szöges kerítéssel védő Bevándorlási Hivatal lett Orbán Viktor gyávaságának ékes bizonyítéka. Vele lett kimondatva, egy elítélt bűnöző akinek börtönben van a helye a saját országában, az ottani törvényes igazságszolgáltatás által meghozott ítélet szerint, nálunk üldöztetve van, mert ott a főügyész nem Polt Péter, aki itthon ezt biztos nem tenné meg.

Mi van?

Veszélyben van a volt macedón miniszterelnök, mert le kell ülni egy rá kiszabott ítéletet a saját országában, ahol megbukott a választáson? Ez nálunk üldöztetés, mert a mostani kormány nem tetszik Orbán Viktornak? Akkor jöhet ide minden drogkartell főnök, gyermekpornós, fegyverkereskedő, és a többi letelepedési kötvényt megvásárló? És akkor ehhez csak Orbán Viktor haverjának kell lennie, így az állam minden szerve a segítségére siet. A külügy behozza az állam költségen, az állam hivatalos intézménye meg védelmet ad neki. Mert Orbán Viktor csak utal rá, utasítani sem kell hozzá senkit. Mindenki tudja a dolgát, és el is végzi. Sajnos.

Orbán Viktor meg elégedetten bújik el a gyávaság függönye mögé, egy ország meg szégyellheti magát. Ez igazán nem nagy ár a csalással megszerzett kétharmad korlátlan hatalmi pofátlanságához, amit már személyes érdekre is kihasználnak.

Egy szó mint geci, Orbán Viktor ismét sikeresen elfutott a személyes bátorság bemutatásától. Közpénzből bőségesen fizetett állami alkalmazottak ismét megmutatták mennyire hűségesek hozzá, Orbán Viktorhoz. Az adófizető, aki meg ezt összedobja ennek szégyenét, újra láthat egy qrva drága stadion átadását, egy határon túli szavazó elégedettségét az egyháza támogatásáért. Csak beteg ne legyen közben, mert ha belehal, azért ő lesz a felelős.

Ezt a macedón mocskot együtt kell ezzel a magyar szemétláda Orbán Viktor nevű gyáva féreggel eltaposni. Ez már nem játék, itt már a jogainkat tiporják páros lábbal, amit másoknak, aki bukott korrupt miniszterelnök a megmentésére használnak.

Orbán Viktor ismét gyáva volt, a haverjáért nem állt ki, hanem sunyi módon adott neki senki által nem lefogadott létezést, egy nem normális országban. Mert csak így lehetett a börtöntől megmenteni a saját népétől. 

Vajon Orbán Viktort ki menti meg a népétől? A közöny? A sok okos ember? Vagy az, hogy ismeri az országát?

Mindegy, most a józan ész alszik, és a főügyész vigyázza álmát. Lőrinc meg a vagyonát.

BANDITA.

Címkék: gyáva macedón bevándorlási Fidesz Orbán

Budapest eddig nem valami jól működött, meg kicsit élhetetlen is volt, de most hogy újabb választás közeledik, egyből fasza lesz minden. Miért? Mert Orbán Viktor ad egy csomó lóvét a fejlesztésre. Ezermilliárdot. De lehet hogy többet. Nem hiszed el?

Pedig még alá is írt a kis Tarlóssal, tudod, azzal a manóképű vén hülyével, aki mindig úgy néz ki mint aki alatt tele a pelenka, meg olyan sírósan beszél, na vele egy darab kemény papírt, amitől ez biztos lesz. Hogy ez mitől lesz valóság? Mert Orbán mindig betartja amit ígért, és fontos neki a főváros élhetősége, meg az itt lakók sorsa, meg a többi, és a többi, bla bla bla.

Hogy nem lakok Budapesten, ne szóljak bele? Nem is akarok, csak azt tartom ebben fontosnak, hogy Orbán Viktor nagyon könnyen ígér a választáskor, utána meg valahogy gyorsan elfelejt mindent, és elmegy a magánrepülőjén meccsre. Mert az fontos neki, a többire meg ott van a közmédia.

Szóval röviden összefoglalva egy gyönyörű színjátékot lehetett ma látni a főváros jövőjéről. Volt ott minden, ami egy választás megnyeréséhez szükséges. Alagút, metró, felüljáró, bővítés, fejlesztés, növelés, építés, szépítés, és egyéb minden fű, fa, bokor, tarlós elégedettség ami szem szájnak ingere. Csak jól hangozzon minden szó, eredményesnek látsszon a tenni akarás, és ne más nyerje a választást mint aki eddig is kellőképpen aládolgozott Orbán Viktor kénye kedvének, ha az rombolt a fővárosban, meg az országban.

Mert ugye eddig sokat tett Orbán Viktor a fővárosért. Épített egy úszó világbajnoksági szörnyet, qrva drágán, qrva szarul, de legalább sokat keresett rajta. Van már minden fővárosi csapatnak saját stadionja, ahova a kellően kátyús utakon oda zötykölödhet az a pár néző aki a magyar focira kíváncsi. Fel lett újítva a Vár, csak a tapéta százmilliókba kerül, de legalább Orbán Viktor egy oda nem illő erkélyről tekinthet le a népére, miközben tovább rabolja annak jövőjét. Láthatsz még most tele kukát mindenhol, útlezárást, és még több útlezárást ahol még dolgoznak is éppen, épül egy százmilliárdos stadion, de lehet hogy kétszáz lesz mire mindenki eleget lopott belőle, és ezzel kész is az eddigi kormányzati segítség.

Na viszont most ez másként lesz. Eddig alig újítottak fel kórházat, még a meglevőket is hagyták szétrohadni, most olyan hatodjára kezdenek bele egy szuper kórházba. Mert ugye választás jön, hát kell  a köznépnek is a konc, ha addig kibírja a betegsége.

Élhető lesz a főváros, a lepkék csak úgy lebegnek majd a szépségétől, a Duna partján fókák hancúroznak elégedett mosómedvékkel karöltve olyan szép lesz. Majd egyszer, tíz év múlva. Vagy több.

Csak ezen a választáson legyen már túl ez az elégedetlen főváros, ahol a kormány nem olyan népszerű, és ahol nem lehet nyíltan fenyegetni mint a pár ellenzéki megyeszékhelyen, ahol nem a kormánypárt az úr. Itt csak mézes madzagot húzogatva lehet átverni a szavazó fejét, miközben a kormány arra gondol, úgy is beveszik az egész maszlagot ha az szépen van körítve. Na meg Orbán Viktor szava is sokat ér ebben a játékban, mert ő olyan erkölcsös ember, aki vigyáz az adott szava betartására. Kérem ne röhögjön senki, ez komolyan nem így van, csak a látszat. Mert az itt a lényeg. Itt is, meg szerte az országban.

Ébredj Budapest! Ne hagyd magad altatni, és elaltatni. Nézz a lábad elé ott a valóság, nem a sajtótájékoztatón.

BANDITA.

Címkék: fidesz kormány főváros Orbán Tralós

Itt van ez a macedón volt miniszterelnök nálunk, aki a hazájában elítélt bűnöző. Egyszer csak itt termett, mint a gomba eső után. Visszaélt a hatalmával az országában, valami kocsit fogadott el. Kellett ott lenni egy olyan hatóságnak, aki ezt kimondta róla. És még el is ítélték. Szép ország ez a macedón föld.Erre most idejön onnan ez a faszi, és politikai menedékjogot kér tőlünk. Miért is?

Akkor még egyszer. Macedónia. Egy olyan ország, amely fiatal, balkáni, és nem sokat tudunk róla. Azonban ott valami működik, ami nálunk már nem. Méghozzá az igazságszolgáltatás, a jogállam, az olyan törvénykezés ami mindenkire vonatkozik. Még egy miniszterelnökre is. Meg olyanra is, aki csak volt azt.

Most a csávó itt van Orbánnál, és menedékjogot kér. Politikait! Vajon mire? Mert visszaélt a hatalmával, és lebukott, az ottani bíróság meg jól elítélte? Most akkor Orbán eldönti, hogy nem bűnös, és éli itt a világát? Végül is Orbán jogász ember, egy percet nem volt a szakmájában, azonban azt tudja, a törvényeket szembe lehet köpni, majd meg lehet magyarázni mindent utólag annak aki ezt elhiszi. A volt macedón miniszterelnök nagy migráns megállító, hát akkor védjük meg! 

De ajándékot fogadott el, és azt neki nem lehet. 

Na Orbánnál ez nem kizáró ok, nála ez egyenesen erény. És neki ez mindennapos dolog, nem fog rajta kiakadni, elítélni meg még jobban nem aki így él vissza a hatalmával. Majd pont Orbán Viktor lesz ilyen erkölcsös, aki naponta milliárdokat csorgat az ország pénzéből a saját, és a barátai zsebébe. Aki nem hogy visszaél a hatalmával, de azt a saját meggazdagodására használja. Majd neki lesz ez a volt miniszterelnök kínos személy. Pitiáner esetleg, mert ilyen kevéssel beérte, de szégyellni nem fogja magát miatta, mert esetleg védelmet ad neki. Politikait.

Egy korrupt politikusnak, legyen az balkáni, uniós, afrikai, türk vagy akármi, még csak gondolni sem lenne szabad arra, ez az ország majd megvédi. 

Azonban Orbán Viktor, aki számítógépes csalással, és a magát tál gulyásért eladott szavazók megtévesztésével sajnálatos módon hatalomban maradt zsebre baszott kezű tahó, aki így tovább folytatja a nagyüzemi lopást a közpénzből, pont olyan ember, akiben a korrupt politikusok úgy érzik, megbízhatnak. Mert ugye ő is az ő kutyájuk kölke, maga is egy korrupt geci.

Érdemes belegondolnia magát annak a fiatal macedón demokráciában élő közélettel foglakozó szavazónak a lelkiállapotába, aki elégedetten dől hátra, amikor az országa korrupt politikusát elítéli a bíróság. Mert látja, a szabályokat senki sem szegheti meg, mindenki egyenlő a büntetésben. És most arra ébred, néhány száz kilométerre tőle, az unió területén egy kis országban ez a bűnöző menedéket kap. Mit fog az gondolni a mi kis országunkról? Jót, vagy a qrva anyját? 

Mert nagyon úgy néz ki, mosdatják a macedón volt elnököt, meg nagy a hallgatás körülötte. És ha már nem baszták ki az országból a felbukkanása pillanatában, akkor most minden kormányzati tényezőnek látszó véglény Orbán bólintására vár, addig meg kussol.

Mert ugye itt az stabil határőrizet, meg a megfelelő okmányok amelyekkel a volt elnök valahogy itt termett, és aminek az eredetije a macedón hatóságoknál van elzárva, mint útlevél, meg szabad mozgás, nehogy már megszökjön az ítélet elől. És egyszer csak felbukkan itt, és nem csukják le egyből. Miért is nem? Mert menekült? Mert Orbán ismeri? Mint az arab pénzmosót, aki ellen  nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben? Az meg a szomszédja lett!

Ha valakiben a feldereng a baltás gyilkos, aki azeri volt, az most ne vonjon párhuzamot.

Itt van egy magát menekültnek mondó volt macedón miniszterelnök, aki most nem ellenséges migráns, csak elítélt bűnöző, aki tudta, ide érdemes jönnie, itt megvédik.

Van miért szégyellni magát a józan észnek. De csak halkan és otthon, mert itt úgyis az történik amit Orbán Viktor akar. Az ha jó, ha nem vitorlás, az ország csak a következményeket viseli. Meg a büntetést fizeti, és viseli a bélyeget amit nem is lát magán.

A világ viszont igen, a macedónok meg most nagyon.

BANDITA.

Címkék: miniszterelnök bűnöző macedón Orbán

Rokkantak. Kilakoltatottak. Lakás takarék nélküliek. Nyugdíjasok. 

Csak néhány kulcs szó az elmúlt napokból.

Határon túli magyar gazdák támogatása. Útdíj emelés. Egy kiló zöldség majd ezer forint. A benzin ára az elmúlt hónapban táncot járt, de inkább magas maradt.

Ez is néhány hír az elmúlt napokból.

Önti a kormány az ország felfogó képességére a híreket, döntéseket, a józan ész meg csak kapkodja a fejét az értetlenkedéstől.

Felmentik a nemzet vejét, vagyis nem találnak ott bűncselekményt ahol nem is keresik. Lőrinc már nem is tudja Orbán Viktor éppen mit is akar még megvenni holnapra, cégei száma százas nagyságrendűre hízott. Néhány éve még maga csinálta az adócsalást a könyvelésében, most már tizenezernél is több ember dolgozik a neve alatt levő vállalkozásokban. Jó, attól még egy bunkó marad aki a nevét is segítséggel írja le, de szépen nyeregeti össze Orbán Viktor vagyonát a közbeszerzéséken.

Halkan kérdezi a saját eszét használó.

Mi a vert veretes kicsi tököm történik ebben a kib@szott országban?

A rokkantakról kiderül nem volt jogos kirúgni a kezükből a mankót, rájuk borítani a kerekes széket. És akkor most mi van? Hat év alatt mi lett velük? Miből éltek, ha még élnek? Van olyan hogy lelkiismeret, vagy inkább annak a hiánya a jellemző? Nem kell rá válaszolni. A kormány tudatos törvénysértést követett el ellenük, és most végre jogi elégtételt kaptak. De ettől még éhen fagytak, és még mindig nem világos mi lesz velük ez után. Mondjuk aki a törvényt hozta annak a lába alatt nyugodtan fütyülhet a szél a lámpavason, de ettől az a sok ezer ember még nem fogja magát jobban érezni. Már aki még tud érezni közülük bármit is.

A nyugdíjasok ismét örülhetnek a prémiumnak. Mert valódi emelést nem kapnak, 33 milliárdból dobnak nekik alamizsnát. Köszönjék meg szépen, mert más nem lesz. És ez sem egységes, akinek kevesebb a nyugdíja 80 ezertől, az kevesebbet is kap. Mert ők annyit érnek.

A határon túliak viszont bőséges támogatást kapnak a szavazatukért tíz milliárdos nagyságrendben, és csak szavazniuk kell a kormányra. Nekik kinéz további állami pénz, kérniük sem kell. A nyugdíjas meg nézze az inflációt, ne a boltban az árak emelkedését. És szavazzon oda ahova azt ezért elvárják tőle.

Emelik az útdíjat, ami emeli az árakat, ezt már bejelentették a fuvarozók. Persze a kormány szerint ebből útfelújítás lesz a kis falvakban. Előtte építenek oda egy sportcsarnokot, így azt könnyű lesz megközelíteni. Oda járjon a nyugdíjas, ne vásárolgatni. Meg a közmunkás is.

De legalább egy nyomorult migráns tolná erre a képét, hogy lehessen félni tőle. Mert kormányunk szerint a biztonság a legfontosabb nekünk, és ők ezt garantálják. Ezért lopják el az ország pénzét, és vesznek rajta maguknak jó életet, mert az országot csak így lehet megvédeni. Ezt komolyan beveszi bárki is? Hát persze hogy beveszi, mert minden politikus lop, az ellenzék komolytalan, a választó meg éljen meg ahogy tud. Eddig is azt csinálta, nem érdekelte mi lesz a másikkal, neki a maga élete volt a fontos. Meg a magához való esze, ami ide vezetett.

Az ember már alig mer híreket hallani, mert abból csak azt tudja meg, ismét hülyének nézik, átverik, kirabolják, és még meg is kell köszönnie.

Lassan jön el a nappal a fejekben, addig a sötétségben kell tapogatózni a normális élet után. Mondjuk ha sokan felfognák hogy hazudnak nekik, és át vannak verve, akkor törvény ide, választási család oda, bizony hamar felkelne a nap az éjszakai homály uralta fejekben. De ameddig Tiborcz világít a köztereken, Mészáros meg a gumicsizmában, addig itt a józan ész alszik. Meg a düh sem talál utat.

BANDITA.

Címkék: fidesz kormány rokkant nyugdíj

Tiborcz Pityu nem bűnöző, ő Orbán Viktor veje. Polt Péter nem csak vak, de még meg hülye is ha kell, viszont ő nemzet semmilyen tiszteletet meg nem érdemlő főügyésze, hát persze hogy nem fog az orráig látni a vezér hátsójából ha a család ügyeit kell vizsgálni. Vagy a Fidesz lopásra összejött csapatát. Mindent összerakva, így valóban nem történt bűncselekmény.

Mert valójában mi is történt? 

Volt egyszer egy traktortolvaj, aki elvette Orbán Viktor lányát. Elhatározták, hogy ők bizony a saját lábukra állnak, és a még a szaros pelenkát is külföldre járnak eldobálni. A kedves papa, aki nem mellesleg százmilliárdokban szórja a közpénzt a maga meggazdagodása érdekében egy öltönyben és hozzá gumicsizmában ganajozó gázszerelő nevén levő birodalomba, tehát a kedves papa besegített egy kicsit nagyon a fiatalok életének feljavításába.

A Pityu gyereknek, aki a nemzet veje lett, egyszer arra ébredt, hogy fény gyúlt a sötét fejében, és elhatározta ő bizony homályba borítja a városokat, és ebből fog meggazdagodni. De lehet ehhez is hülye volt, álmában csak csorgott a nyála ébredés előtt, hát a kedves papa inkább arra terelte a magától képtelen értelmesen gondolkozni vejkót, mi az amitől nem hal éhen a saját esze által.

Na most akkor a papa akcióba lépett, és a közbeszerzés mezejére engedte a mi közük hozzá elnevezésű nagy pofonra érdemes családjába bekerülőt. 

A közbeszerzésnél egyszerű a képlet, úgy kell írni a pályázatot, hogy az jó sokat hozzon a konyhára annak aki megnyeri. Általában az nyer akinek azt Orbán Viktor engedi, és a család az fontos neki.

Nem kell a közbeszerzésnél szerénynek lenni, a mocskos unió bőséggel ontja a forrást, és a papa ezt mind el is igyekszik lopni, eddig nagy sikerrel.

Tehát, ha megvan kinek kell meggazdagodni, és miből lenne rá pénz, akkor a kettőt csak össze kell hozni, a többit kizárni, a munkát elvégeztetni valakivel, a lóvét zsebre vágni, és mindenki vehet még egy kastélyt fillérekért amit előtte ugyanebből a mocskos uniós pénzből jó drágán felújítanak.

Nincs itt kérem semmi látnivaló, minden törvényes, szabályos, és intézményesítetten hülyének van nézve az ország. Már az a fele, aki szerint ez tök jól van így, hiszen ez a pénz nem az övék, ez csak úgy lett az árokparton, mint a lakástakarék. Ja az már megszűnt, felszámolták két nap alatt. Ezt a rendszert is fel lehetne számolni két nap alatt, ha az ország kisebbik fele belátná, ez bizony az ő pénze, és neki kellene vele jobb életet teremteni.

Lehetne ezt tisztességes versenyben is elkölteni, jó szolgáltatásra, lélegeztetőgépre, az iskolákba modern oktatási berendezésekre. Vagy esetleg az oktatás szintjének növelésére, utakra, ahol nem törik el a tengely, meg nem lopják el az aszfaltot. Lehetne belőle gépeket venni, gyárakat építeni, nem stadionokat, meg oda vezető magánrepülőket. Sok mindent lehetne ezzel a lehetőséggel kezdeni, de inkább Orbán Viktor és családja meggazdagodása válik belőle kézzel foghatóvá. A józan eszét használó ezt látja, a többi meg tapsol Orbán Viktornak, mert bokáig vizeli magát a félelemtől a migránsok okán, akik az istennek nem akarnak ide jönni.

Szóval kérem tessék szépen tovább haladni, nincs itt semmi látni való. Három nap múlva lesz egy újabb botrány amelyen lehet felháborodni cselekvés nélkül. Addig meg lehet hallgatni a nagy kék szar plakátok keltette gyűlölet büdös leheletét.

BANDITA.

Címkék: közbeszerzés lop Polt Péter Tiborcz Elios

Nem értem mi ez a nagy felháborodás a szemét szállítás körül. 

Van ahol működik, van ahol nem. Ez teljesen normális a NER rendszerében. Egy a lényeg, fizesd be a számládat amit vagy meg kapsz, vagy nem. Ez is normális. 

Ha nem tetszik, hogy pont nálad nem viszik el a szemetet, abban csak te vagy a hibás! Meg a hazaáruló baloldal, Gyuri bácsi a soros, meg a migránsok, akik hetvenezren vannak valahol, és tartanak valamerre. Most a határt kell erősíteni, nem holmi szemetet elszállítani.

Tessék olyan helyre költözni, ahol még működik a szemétszállítás, és akkor nem kell a tele kukába gyömöszölni a tartós tej csomagolását.

Vagy ne tessék a szemetet gyűjteni, a kuka holding szerint ez is lehet a megoldás. Mióta ők kukorékolnak a szemétdombon, és megtalálták a maguk gyémánt fülbevalóját, náluk minden rendben van. A szemét köszöni jól elvan ott ahol épen hegyekben áll, a szállítás pénzbe kerül az adófizetők zsebéből, de azt inkább kiemelt vezetői bérezésre, határon túli valamire, vagy stadionra kell költeni. Olyan hálátlan ez az ország, még a szemetet is az állammal szállíttatná el, ha már az magához vonta ezt a feladatot is. De nem azért, hogy végre is hajtsa! Ez is csak azért kellet, mert ne legyen már ez is működő terület, ezt is tönkre kell tenni. Mint annyi mindent ebben az országban. De a választók döntöttek, a számítógép egy kicsit elromlott, a számok megbolondultak, és kijött a kétharmad. De nem azért, hogy a szemetet elszállítsa, meg megvédje a lakástakarékot. Hol ész te kedves állampolgár?

A szemét szállításnál fontosabb a hajléktalanok üldözése, a gázszerelő újabb száz cégének a megvétele, a magánrepülő felhasználása meccsre járásra, meg beteg macskák utaztatására.

Szóval ne rinyálj a szemét miatt, a legtöbb nem a kukába van beletömve elszállítatlanul, hanem a parlament kétharmadában tanyázik, és dagonyázik a te pénzedben. Na azt kellene elszállítani, de nincs hozzá egy valódi holding sem, aki ezt ingyen megtenné neked. Van hozzá viszont hat, vagy hét frakció akik mind másként vinnék el, de az ettől csak még jobban gyűlik, és büdösödik, meg gazdagszik tovább az a qrva kétharmad, és még röhög is rajtad. 

Takarítani kellene már egy nagyot, és nem csak a kukában. A fejekben sem ártana.

BANDITA.

Címkék: szemét kuka lop Fidesz

Eddig volt két dolog, ami külön külön semmit sem ért, mert nem létezett. Magyarország nem volt űhajózási nagyhatalom, vagy legalábbis eddig nem tudtunk egy halálcsillagról sem ami nemzeti lobogóba van öltöztetve, és migráns lakta bolygókat semmisít meg. Arról sem tudott a közéletet figyelő, hogy egy Ferenc Orsolya nevű képviselő az alig nézett Echo Tv számos műsorában mekkora egóval, és nagy hozzá nem értéssel magyarázza, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen egy félisten, akinek naponta többször is kész csontig benyalni. 

Mára a két lehetetlen pálya találkozott. 

Egy kreált miniszteri biztosi fizetés jó megélhetést biztosít egy olyan lénynek, aki gyakorlatilag sűrű nyelvcsapásokkal ért célba egy olyan versenyen, ahol nem a tehetség számít, hanem milyen mélyen vagy a hatalom seggében.

Az ország ma így működik. Ha véded a rendszert egy alig nézett műsorban, van rá esélyed űrhajós leszel, pedig már egy székre állva is szédülsz a saját szellemi erőlködésedtől, de nagy magasságba érsz ezzel a módszerrel.

Számos tehetségtelen, magát nagynak gondoló senkinek van ebben az országban jó kormányzati fizetés adva a hűségért cserébe, valós teljesítmény nélkül. A szemét meg gyűlik az országban, a kilakoltatások szépen haladnak a maguk útján, a gázszerelő naponta milliárdosodik, tegnap még volt lakástakarék, cafetéria, remény a józan észnek. Ma viszont már űrügyi minisztérium keletkezik egy hozzá alig értő biztos számára, aki nappal is csillagot keresne az égen a maga esze által.

 De mit várunk egy olyan kormánytól ahol egy alkoholista lehet NAV elnök, egy Németh Szilárd nevű valami honvédelmi államtitkár, egy bolond doki emberminiszter, egy takony kis szemüveges seggdugasz külügy miniszter, és még lehet folytatni.

Rakétát kellene dugni a sok szarházi seggébe, aki szerint ez rendben van. Űrrakétát, és kilőni őket oda, ahol ezt  képesek megérteni.

BANDITA.

Címkék: hülye űrhajó Orbán ECHO TV

"Nemzetünk Timije!

Mindig nagy öröm nekem földi halandónak, ha bepillanthatok a nemzet nagy közpénznyelőinek, és szűk családjaik szorgos mindennapjaiba. A vén szaros szivaros unokája, vagyis bocsánat a felesége, ezt mindig összekeverem, azonban most egy kicsit mintha közelebb engedett volna a titkos belső énjéhez, érzékeny lelkéhez, állatszerető oldalához. Ezért is merem venni a bátorságot, hogy mivel magam is nagy állatbarát vagyok, hogy némi tanáccsal lássam el a Gucci ruciban sem okosabb kis libát.

Mindig öröm látni az egyszerű ember számára ha gyémántot kapsz, aranyat eszel, nem veszed fel kétszer ugyanazt a ruhát, meg van új, piros, qrva drága sportkocsid. Az adófizetők így mindig nyomon tudják követni,  öreg férjed, bocsi, de éppen röhögök ezen, szóval a férjed mire is szórja a méltatlanul hozzá került közpénzt.

Csak azt nem érti a józan ész, miért kell egy egész magánrepülő egy kis ártatlan jószág utaztatásához.?Mert hogy Orbán Viktor vett egyet, hogy meccsre tudjon járni az érthető, neki ez jár már harminc éve. De te is vagy már annyi éves, mint mióta a köpcös pocakos zsebre baszott kezű meccsre jár, hát ne érd be mezei repülgetéssel állat gyógyítás céljából. Meg egy beteg macskát utaztatni állatkínzás,  a te lelked meg ettől sivárabb hogy megértsd. Persze érthető hogy szülinap, meg ajándék, de ezt azért jobban ki kellet volna használni. Mondjuk szülhettél volna egy unokát a nemzet kaszinósának, de ez inkább csoda lett volna, nem ajándék.

Na, nem is oktatlak tovább, vagy te magadtól is olyan buta, hogy eszedbe kellet volna jutnia az egyszerűbb megoldásnak. Nem a macskát viszed állatorvoshoz nagy magasságban repülve, kitéve a szédülés, az óraeltolódás minden veszélyének, hanem a kezelést hozod neki ide. Ha már közpénzen élsz, ne érd be kevesebbel. Neked is kevesebb fáradtsággal járt volna a jószág gyógyulása, és milyen jól nézett volna ki egy posztban, hogy ide hoztál egy komplett állatorvosi eljárást. Még pályázhattál is volna vele, így a saját lábadon állva oldottad volna meg a macska problémáját. Mert nyertél volna a pályázaton ebben ne legyen kétséged, az ilyen személyekre mint te is vagy mindig van személyre szabott közbeszerzés.

Szóval Timike ezt egy kicsit jobban át kellett volna gondolni. Kedves férjed pedig, bocs de beázott a klavi a könnyeimtől, ilyenkor mindig annyira röhögök ha leírom, még elégedett is lett volna veled, van saját kereseted, neki kevesebbet kell ugyanabból a közpénzből költeni rád. Az adófizetőknek meg mindegy ki lopja ki a szemüket.

Írnék még neked pár okos gondolatot az élet nehézségeiről, amelyben neked hál istennek nincs részed, meg eszed hogy felfogd, de inkább megyek ganajozni, az fontosabb, és jobb elfoglaltság mint beled társalogni. Ha találkozol a kedves férjeddel, és miután én megint befejeztem a röhögést ettől a bekezdéstől,  mondj neki annyit, hogy a következő szülinapodra egy független ügyészséget kérsz magadnak, attól majd legalább feláll a haja."

BANDITA.

Címkék: közpénz lop magánrepülő buta liba Vajna Timi

Azt meri mondani ez a Gulyás Gergely nevű farok, aki most takony korára miniszter lett, hogy a lakástakarékkal kapcsolatban nem lehet visszamenőlegesen törvénykezni. Így most örüljön a sok jelenlegi Fundamentás, hogy nem vették el tőle a korábban az állammal kötött szerződés érvényességét. Akkor most a füledbe ordítom kis szarházi sima képű! A rendvédelmisek korengedményes nyugdíjazásánál mi a tökömért volt a visszamenőleges hatály, hogy leköptétek a korábbi állammal kötött szerződést? Akkor simán elvettétek pár tízezer családnak az állammal kötött szerződésének a jogi státuszát, és lefokoztátok a Kádár huszárokat járadékossá.

Te kis mocsok Gulyás Gergely! A visszamenőleges törvény hangoztatásánál ne igazán menj nyugger zsaru, katona, bv alkalmazott közelébe, mert a tököd a mandulád helyén lesz a magánrepülő utazási magasságában. És járni sem fogsz tudni utána, meg a szemüveged is a seggedbe lesz tolva, csak mert ilyen okosakat mondasz, meg simán bele hazudsz a köz szemébe.

 Viseld a következményeket Gulyás Gergely, és szemlesütve járj az árnyékos oldalon, mert egy nap ki leszel belezve a többivel együtt. Ezt a rendvédelem nevében bátran állítom.

És ne feledd Gulyás Gergő vagy ki a farok vagy te. Mondhatsz bármit még ma a mikrofonba, lehet az arcodon merev maszk közben meg bárgyú vigyor. Egyszer te is a azon a földön fogsz járni ahol a valóság, és akkor találkozol azzal akinek ma a szemébe hazudsz. Na baszki, akkor neked valóban szembe jön a józan ész, és járókerettel sem fogsz még egyszer utána a saját lábad nyomán álldogálni.

BANDITA.

 

BANDITA.

Címkék: miniszter farok FIDESZ Gulyás Gergely

Furcsa hely lett ebből a kis országból részben Orbán Viktornak köszönhetően, na meg a benne lakók közömbösségének, vagy inkább fene nagy okosságának. Mert a magyar mindent jobban tud, és még annál is jobban szereti ha csak neki van igaza. A többit meg nem érdekli, nem érintett, meg lusta is ahhoz kicsit elgondolkozzon azon, vajon mi a fene történik is körülötte.

Már fel sem kapja a fejét a többség ha a miniszterelnök magán repülővel jár meccsre, amit a közbeszerzésen meghízott haver rak a segge alá. Tudja vajon a köznép, ez bizony Orbán Viktor saját gépe, csak szerényen más nevén van gondosan eldugva? Hát persze hogy tudja, de egyszerűbb legyinteni rá, mint felháborodva a szart is kirugdosni ezért a focimániás kis seggdugaszból.

A letelepedési kötvényen bukott az ország olyan harminc milliárdot. És akkor mi van, legyint a tál gulyást már régen megemésztő szavazó, azt nem az én pénzem bánja, meg különben is, ide ne jöjjön migráns, csak a családit hozza a postás. A józan eszét használó tisztában van vele ez bizony az ő adójából lesz elvéve, de eszköztelennek érzi magát a tiltakozáshoz, és kedve sincs ezzel foglalkozni. Mert ez csak egy csepp a korrupció tengerében amivel naponta szembesül. Naponta látja a kormány közeli cégek hogy építenek stadionokat, sportcsarnokokat jó drágán, neki meg marad heti bevásárlás számlája, ami hónap vége felé már pont elég gondot okoz neki. Hát majd megoldja ezt is akinek nem teteszik, neki most más dolga van.

Nagy a felháborodás az évek óta tartó egészségügyi helyzet miatt, ami egyre csak rosszabb lesz. Omladoznak a kórházak, a miniszternek koszos a körme, orvosok állnak fel a sürgősségin, betegek hallnak meg műtéti várólisták miatt, de ez legyen annak a pár tízezer embernek a gondja akit érint. Ameddig az állampolgárnak nem kell kórházba menni, addig nem érzi a probléma súlyát. Aki meg benne van, az egy szánalomnál többre ne számítson mástól, aki ebben nem érintett.

Az ember csak kapkodja a fejét mikor igyekszik tájékozódni a valóságról, és nem is próbálja a saját eszét használni ehhez. Támaszkodik a tömegek félrevezetésére létrehozott gépezetre, mikor bekapcsolja a médiát, és két qrva erős ország vagyunk reklám között megtudja, bennünket bizony mindenki megtámad, vagy legyőzni akar, de Orbán Viktor megvédi az országot. A gazdaság szárnyal, a benzin ára az egekben, de nincs is autója, hát nem érdekli a matrica árának emelése. Minek vesz kocsit, menjen busszal, az sem jár pontosan, meg mindig tele van, még ülőhely sincs rajta.

Hiába beszél az ember a másiknak, te figyu már, Orbán reggel még szidta Brüsszelt, délben már arról beszélt milyen jó egy ekkora közösséghez tartozni, este meg mesét mondott a türk magyar török orosz barátságról, ami erős és megbonthatatlan. Nem tűnt fel? Hát persze hogy nem, mert Viktor az isten, a polgár meg nem ismeri be, egy szarházi féreg a pocakos focihuszár akire szavazott. Mert akkor összedől a világ ha nem a szavazónak van igaza, a tévedést nem szabad beismerni, inkább hagyni kell a világot összedőlni. Mert csak a magyarnak van igaza.

Hát akkor mit vár a józan ész a politikusaitól, ha még a szomszédja is bezárja este a kaput, nehogy bevigyen valaki egy kis gondolkodást a párnája alá. Mert bizony egyik sem különb a másiktól, mind a kettő egy országban lakik, és bizony nem hagyja a maga igazát. Mert az csak neki van, és kizárólagosan csak neki lehet igaza, a többi az hülye hozzá.

Telnek az évek, halad az idő visszafelé, marad minden úgy, ahogy van. Orbán Viktor mindig gondoskodik róla legyen min felháborodni, de ne legyen ebből nagy felzúdulás, mindent elsöprő harag. A netadó tudja a leckét, nem követi el még egyszer azt a hibát. Szép kicsi kis patakocskákban csordogál a felháborodás, nem engedi egy folyammá álljon össze. Meg azt is tudja, ehhez sok ember kell, de azok többsége meg hál istennek csak magával törődik, és sok esze van hozzá.

Így éldegél ez a kis haza a NER nyolcadik vagy kilencedik évében, és adja oda önként a jövőjét egy maroknyi senkiházi véglénynek, akiknek még ezt meg is kell köszönni. Mert legalább migránsok nem jönnek, a többi meg halvány szellő az éjszakában, akkor meg még alszik az ország.

Szép álmokat.

BANDITA.

Címkék: magyar lop hazudik Fidesz

Minden józan eszét használó, szavazatát nem tál gulyásért eladó, nagy kék szar plakátokat leköpő, általad hazaárulónak bélyegzett rendes, békés állampolgár tudja, hogy tolvaj vagy, és ezért kell most az országnak szívni. Viszont ez neked természetesen rendesen be van vésődve az agyadba, ezzel nem mond neked senki új hírt, tudod te ezt még akkor is, mikor két kezdőrúgás között a magánrepülőgép puha bőrülésén a saját seggeden ülve azon gondolkodol, most melyik részét vedd a gazdaságnak a saját Lőrinced nevére.

Lehet arra gondolsz, miközben újabb milliárdokat tolsz a saját lábad elé az uniós támogatásból, ezt is meg fogod úszni, miután a demokrácia mögé bújva hatalomban maradtál némi számítógépes manipuláció, és pár százezer Farkas Flóri által szállított szavazat megvásárlásával. Esetleg az is eszedbe jut, az unió eddig is tolta a pénzt, amit aztán szépen szétosztottál a magad hasznára, és elgondolására, megtörve közben minden törvényes lehetőséget a felelősségre vonásodra a hazai igazságszolgáltatásban, az az ellenséges Brüsszel továbbra is játszva a hülyét , tömi tovább a zsebed, és hallgatja a hazudozásod. Ez eddig itthon bejött, meg ott is. Eddig!

Olyan szép tervet eszeltél ki a saját meggazdagodásodra, építve a bürokrácia lassúságára, az emberek közönyére, a harsogó figyelemleterelésre, azt gondoltad kis játékaid az uniós támogatás végig folytathatod. Mindenhol hozzád hűséges talpnyalók ülnek az állam működtetésének a fontos területein, te pedig a töküket a kezedben tartva, kényed kedved szerint osztogatva közpénzt és egyéb juttatást nekik , arra gondoltál sokáig maradsz még az ország élén, tovább rabolva annak lehetőségét a felemelkedésre.

De nem csak ezt loptad el a magyar emberektől, nem csak az uniós támogatásokat raktad zsebre, amit az valamiért nem is nagyon kifogásolt. Vagy nem látszott. Pedig nagyon hülyének kellett lenni ott a messzi unióban, hogy ezt ne vegyék észre. Te elloptad a magyar emberektől a szabad választás lehetőségét, az egyenlő esélyt a boldogulásra, a törvényes és független felügyeletet a hatalom felett, a fékeket és ellensúlyokat az olyan túlkapások megfékezésére, mit Mészáros Lőrinc, vagy a nemzet veje, és a többi szarházi, akik a nemzet kárára lettek dúsgazdagok. És egy értékeken alapuló közösség ezt nem akarja. Az unió ennek az ellopásáért veri most a harangot félre, bár kicsit lassan, és későn.

Hiába kiabálsz most a kerítés miatt, ami mögé azért már az emberek többsége kíván. Ja, ez nem az, hanem arról van szó ami a határon van, hogy ne jöjjenek be az illegális bevándorlók, akik nincsenek is. Ne is jöjjenek be az olyan emberek, akik a törvény ellenére akarnak átszaladni az országon, elvenni Bayer Zsolt rovatát, meg Garancsi magánrepülőjét, amit neked vett. Az unió egyetlen intézménye sem akarja azt lebontani, inkább segít a fenntartásában. De ez nem jó neked, mert akkor nem tudsz ellenük köpködni. Nem akarsz közösködni te senkivel, mert akkor vége a hatalmadnak, és magad is kerítés mögé kerülsz, rácsok közé. Ezért nem kell nekem a független ügyészség sem, jó neked ha Polt Péter védi a segged, ameddig csak lopni tudod az ország vagyonát.

Süketelhetsz akármennyit, óbégathatnak a az adófizetők pénzén élősködő talpnyalók egész éjjel félelmükben, meg nappal is, a magát értelmesnek tartó elme már régen tudja, és várja azt a percet, amikor olyat esel a saját pocakodban zsebre baszott kézzel, hogy Mészáros Lőrinc szaros gumicsizmájába vered az arcod. El fog jönni az a perc, mikor az ellenzék már nem az lesz ami ma, vagy tegnap volt, és a józan ész veszi át a hatalmat az irigység, a nemtörődömség, és a lustaság felett, és akkor nem tudsz majd olyan messzire futni a kisvasutadon, hogy utol ne érjen a megérdemelt mellőzöttség, és megvetés.

Ez persze csak álom, vagy te olyan gyáva Orbán Viktor bízzál benne a bukásod után is marad neked annyi a zsebedben, meg a pártodban, hogy a tökeid simogatva éldegélj a kastélyodban, magas falak mögött, fényűző luxusban. Mert a törvény nem csak megvéd, és büntet, hanem lassú is, meg kijátszható. A pofon azonban váratlan, fájdalmas, és akitől kapod, azt meg is fogja ismételni. Ne az uniótól félj Viktor! Hanem ettől..

BANDITA.

Címkék: unió kerítés lop hazudik Orbán

És akkor mi van, ha Orbán Viktor 17 milliárdos repülővel jár meccset nézni? Ki van rajta akadva mindenki? Miért? A repcsi nem az ő nevén van, egy haverja adta neki kölcsön, mert sietnie kellett a meccsre. Ment volna az Airbusszal ami nem kormánygép, hanem honvédségi szállító jármű a bakáknak? Csak érdekes módon mostanában a kormány használja. Az jobb lett volna? És így lehet igazán egy országot hülyének nézni.

Orbán a repcsikkel különbséget tesz a lopás, meg a lopás között! Az egyik gép az adófizetők pénzén van, és a másik is. Focimeccsre Garancsi adja oda neki az övét, aki több százmilliárdot nyert a közbeszerzésen, a másik gépet meg az adófizetők vették neki, meg a katonáknak. Csak azok nem használják, mert gyalog harcolnak. Orbán meg nem. Csak ezt nem érti a józan eszét használó! Van a menekültek elleni harc az adófizetők pénzén, meg a szórakozás a közbeszerzés nyerteseinek a hálájából. Pont. Ja, hogy ez egy és ugyanaz? Teccetek volna áprilisban ez ellen tenni! Mert akkor még ez nem látszott? Dehogynem!

Orbán Viktor vagyontalan, szerény, a megtakarításait is más neveken tartja annyira nem szeret vele dicsekedni. Az egyik megtakarítása a gázszerelőnél van, a másik annál a kötélbarátnál aki most a segge alá tette ezt a gépet, hogy Viktor időben odaérjen a Vidi meccsére. Mert az fontos! Fontosabb mint a Honvéd kórház sürgősségije, fontosabb az oktatás színvonalánál, fontosabb a költségvetés egyensúlyánál.

Vagy nem ezért épített egy stadiont a háza mellé? Vagy szerte az országban? Inkább ezt rakott minden önkormányzat nyakába teherként, mint hagyta volna azokat dönteni, mire is lenne szüksége a helyi közösségnek. Mert Orbán Viktor azt is jobban tudja kinek mire van szüksége, és két meccs között el is dönti kinek ad, vagy kitől vesz el. Mert elvenni is nagyon tud, meg adni is. Na ebből a kettőből van a magánrepülő is, meg a kastély a kutyának, gumicsizma a gázszerelőnek ha trágyázni akar. És ebből áll saját lábon a szaros pelenkát csak külföldön eldobni hajlandó királylány is, a pufidzsekis férjével. Hogy a kis szarházit idézze az emlékezet: Közötök?

De mit kell ezen magyarázni? Orbán Viktor jóvoltából Garancsi István milliárdos lett a közbeszerzéseken, vastagon fogó tolla milliárdossá tette. Orbán Viktor nem a két szép szeméért hagyta meggazdagodni a kis szemüveges macskajancsit, keményen szorítja a tökét mikor az elszámolásra kerül sor. Ennek egyik látható eredménye a magángép tizenhét milliárdért. Mert azt Orbán Viktor vetette meg vele, hogy tudjon mivel meccsre járni két milliárd lopott közpénz számolgatása közben. Mert annak érdekében a másik kezével Lőrinc tökét is szorongatja, aki meg még örül is ennek, és úgy tesz közben, mint aki nem analfabéta. És Orbán Viktor többi keze egyéb torkokat meg heréket morzsolgat, akik gyűjtik neki a közpénzt a nyugdíjas évekre. A hazát nem ingyen védik, és egy olyan kaliberű vezető mint Orbán Viktor bizony a gazdasági növekedés igen magas százalékát képes hazavinni a saját lábra állás érdekében.

Viszont nagy ötlet feljelenteni ezért. Van rá esély, Polt Péter belehal a röhögésbe mikor a kezébe veszi az erről szóló dokumentumot. Mert ő még a repülőt sem fogja megtalálni, az eljárást pedig soha nem fogja elindítani. Ahogy általában az történni szokott.

Lehet ezen kiakadni, lehet ezzel viccelni, Orbán Viktor a saját gépén repül focimeccsre ha külföldre hívja a kezdőrúgás. Pont.

BANDITA.

Címkék: közpénz lop Orbán Garancsi repüő

A tál gulyásért megvásárolt szavazatokkal hatalomban maradt Fidesz kormány vezetője most kedvére játszhatta ahogy védi az országot az unió előtt. Mondjuk azt soha nem fogja bevallani most házhoz ment a pofonért, de az arcán levő vastag bőrön ez nem is fog látszani. Na meg az elméjében levő kusza káosz sem engedi neki, hogy Orbán Viktor egyszer legalább szembenézzen saját magával, és beismerje Orbán Viktor bizony egy hazug senkiházi, aki ellopja az ország vagyonát, és a függöny mögé bújik a magyar parlamentben ha kényelmetlen neki az egyenes válasz. De most nem is a kollégiumi szobatárs volt a házelnök, és nem volt a számítógépes manipuláció utáni kétharmad a háta mögött aki nyalhatta volna a hátsó felét mekkora fasza gyerek is ez a miviktorunk..

Az elmúlt hónapban még türk gyökereit kereső, sztyeppén lovon száguldozó mélymagyar, mára éppen demokratának próbált látszani, mert a helyzet ezt kívánta tőle. Ez a hirtelen váltás semmi fennakadást nem okozott csekély értelmében, Moszkvába képzelve magát próbált Brüsszel ellen harcolni Strasbourgban. Nincs ebben semmi furcsa, ez világosan látszott azon, halvány fogalma sem volt arról mi folyik körülötte mikor a demokráciát kérték rajta számon. Még mindig a választási kampányban képzelte magát, bőszen védte a határokat a kerítéssel ahol pár migráns lézeng jelenleg, és fogalma sem volt a sajtó szabadságának fogalmáról, a Polt Péter vezette ügyészség béna kacsa tevékenységéról ha a Fidesz közeli lopásokat vizsgálja.

Arra azonban volt esze, mivel kicsit érezte a veszélyt az unió részéről akik végre most tettek is valamit az ellen mert évek óta lopja a pénzüket, most egy kicsit veszélybe került a következő Mészáros Lőrinc nyerés a közbeszerzési pályázaton. Így felsejlett annak lehetősége, a félig írástudó gázszerelő nevén levő Orbán vagyon ne gyarapodjon olyan mértékben, mint ahogy az az eddig eltelt években történt. Mert még van mit haza hordani a szerencsétlen ország vagyonából, még van kastély ami nem az övé, még szaros pelenka mit el kell dobni a szomszéd ország parkolójában.

És akkor most elő kell venni Orbán Viktornak a régi jól bevált, ország népe választott büszke magyar turulmadaras kártyát, és mögé bújva védeni a lopott koncot, még mielőtt az ország józan esze végre felemeli a fenekét a fotelből, és utcára vonulva ki nem csavarja a kezéből a büntetlenséget jelentő hatalmat. Mert akkor szar világ jön Orbán Viktorra és a talpnyalókra, viszont ez a magyarság mögé bújás bejön időhúzásnak, na meg a józan ész sem párosul ebben az országban tettre készséggel, inkább csak álldogál egy helyben, ás mástól várja a megoldást. Mivel ezzel Orbán Viktor is tisztában van, nyugodtan migránsozik, sorosozik, dobálja a megszokott üres szotyi héjat az ország elé. Az meg szépen csendben felszedi hazaviszi, és bezárja a vitrinbe, hogy azt nézegetve várja a csodát.

Nem az unió fogja megoldani a magyar demokrácia helyzetét, nem az unió képviselőinek kell Orbán Viktort kimozdítani a hatalomból. Azt a független magyar bíróságnak kell lezárnia.

Ahhoz viszont a józan észnek cselekedni kell, ahhoz meg akarat kellene, de az most az alsó polcon porosodik a várakozás miatt.

Addig Orbán Viktor szépen elmegy a faligha a demokráciáról van szó, lebontja azt ha az unió számon is kéri, utána sajtótájékoztatón elmondja mekkora fasza gyerek is ő, majd közpénzen vásárolt repülőgépen hazajön a Várba levő irodájába, ahova az adófizetők százmilliókért vettek neki tapétát.

De azért jó volt nézni Orbán Viktor bánatos fejét, mikor a tökét satuba fogták még a saját párt családjához tartozó társai is. Kár, hogy ez csak rövid ideig tart, és nem itthon történik.

BANDITA.

Címkék: magyar fidesz. PÁRT orbán a geci UNIÓ LOP DEMOKRÁCIA

Szeretnék megkérni egy olyan Fideszre szavazó akárkit a magát nem egy tál gulyásért és kétezer forintért eladó fajtából, hanem abból a migránstól rettegő, Mészáros Lőrincet zseninek tartó, egészségügyi, oktatási helyzettel elégedett, Soros György által nem fizetett, Orbán Viktort mindenre megoldásnak tartó, gondolkodás helyett bólogató rétegből, hogy magyarázzon már el pár dolgot nekem egyszerű józan ésszel bíró hazaárulónak. Meg a többi csendes többségnek, akik összességében többen szavaztak a Fidesz ellen, de a választás elcsalása miatt mégis nekik lett kétharmaduk.

Hogy van ez a keresztény kultúra védése? 

Mikor most derül ki, hogy gyökereink szerint türk vagy mi az isten vagyunk, akik maradtak muzulmánok? Akkor ők most a testvéreink, és a finnek elmehetnek a fenébe a Nokia telefonjukkal? Az alaptantervben most már a türk ősök is benne lesznek, és a honfoglalás óta betelepített kunok, jászok, svábok, tótok, sokácok keveredéséből összejött igaz magyarok lovon fognak járni az istentiszteletre meghallgatni a szószékről prédikáló papot, hogy kire kell szavazni?

Hogy védjük meg a keresztény kultúrát, ha a határainkon feltűnő migráns hordák között kirgiz, türk, azeri, kazah, török muzulmánokat találunk, akik menekülnek az otthoni diktatúra elől, de mi beengedjük őket, mert rokonok vagyunk? Vagy nekik adunk letelepedési kötvényt ebben az esetben?

Akkor most mi is visszatérünk a sztyeppékre, vagy Orbán Viktor csak csontig benyalt a nomád diktátoroknak, és irigyli őket mert gond nélkül lecsukhatják az ellenzéki embereket, bezárhatják a nekik nem tetsző sajtót, szétoszthatják az állami vagyont a családi baráti társaságban? És ezért nem kell mindenféle szabályoknak megfelelni az olyanok közül mint az uniós jog, meg a hazai törvényeket is úgy lehet írni, ahogy nekik tetszik. Mondjuk ez eddig is így volt, és az igazságszolgáltatás is a védi a Fidesz bűneit az élen Polt Péterrel, de még senkit nem lőttek le ha más volt a véleménye, vagy bírálni merészelte Orbán Viktort. Pedig az hogy nyalogatná a szája szélét az árokban fekvő ellenzékiek láttán, ahogy ez türkföldi körökben általánosan elfogadott!

Az a főkeresztény Semjén nevezetű mostantól imaszőnyegen térdel Orbán előtt és csak kelet felé fordulva fog bólogatni, vagy továbbra is lovon jár a székelyek között akik még nem is tudnak az új ősökről?

Azért az nyilvánvaló dolog Orbán Viktor részéről, hogy neki a nyugati demokrácia nem felel meg, mert annyi bűn nyomja a lelkét az állam kirablása miatt, hogy rendes helyen már börtönben csücsülne élete végéig, a családja, és barátai körében. A keleti demokráciában azonban teljesen elfogadott, ha egy ilyen senkiházi mint Orbán Viktor lop, csal, hazudik ha hatalomba kerül, és meg is akarja azt tartani. Ezért is szeretne ő inkább ott élni, és vinné magával a jobban teljesítő országát is, ahol a forint ma reggel már 327-en állt az euróval szemben.

Meg végül is nem egy demokrata, csak egy hazug szarházi, aki ahol éppen van, ott kellene eltaposni. Meg az is nyilvánvaló, mekkora haverjai ezek a diktátorok, és mennyire szeretne közöttük élni.

Már csak az kérdés ők jönnek ide türkölni, hogy együtt lehessenek Putyin seggében, vagy Orbán viszi oda a maradék hazát, amit még nem íratott a maga nevére.

Lassan megéri ez a szerencsétlen ország, hogy a magyar adófizetők pénzén nem csak a határon túli magyarokat fogja milliárdokkal kitömni Orbán Viktor, de a türk vér nevében az ottani minareteket is felújítja, csak mert neki éppen ehhez van kedve. Na akkor hogy fog állni a keresztény állampolgár szája? Már most van egy másfél milliárd dolláros, nem forint, dollár, keret a türk, kazah, kirgiz, azeri befektetésekre. És akkor az itthoni stadionokról ne beszéljünk, hallgassunk a kórházak orvos nővér hiányáról, az oktatási helyzetről, meg arról, Mészáros Lőrinc még ebben a hónapban nem nyert egy közbeszerzést sem.

A válaszokat nem gondoltam komolyan kedves Fidesz szavazók, az eszem úgy sem fogná fel annak értelmetlenségét.

BANDITA.

Címkék: diktátor kelet muzulmán türk Fidesz Orbán

Tiborc István a nemzet veje, a saját lábon álló szaros pelenkát dobáló királylány férje, a sajtó elől gyáván futó traktor tolvaj, a közvilágítás királya aki miatt biztos vissza kell fizetni olyan tizenhárom milliárdot, még egyszer, tizenhárom milliárdot vissza kell csengetni az adófizetőknek, aki szerint leszophatja őt az ország mert semmi közünk hozzá mennyit lop a papa segítségével, most bevásárolja magát a gázszerelő vagyonába. 

Ezt a köznyelv úgy mondja a történelemben, nevesítik a vagyont az Orbán családban. 

Vagyis ez egy beismerő vallomás arról, a félkegyelmű, analfabéta, a disznószart öltönyben lapátoló, magát mindenkitől okosabbnak tartó, de a lába szárát még mindig lehugyozó gyerekkori barát, aki Orbán Viktor vagyonát kezeli most egy kicsit megpihenhet a sok kínos magyarázkodás közepette, hogy mi a fenét vásárolt is tegnap, amiről ma még fogalma sem volt.

Még csak annyit, a józan ész minden használója tudja, ezt hívják a közpénz teljes átalakításának, és eltüntetésének. Lölö vagyona az adófizetőktől van, Tiborczé is, és a vásárláshoz most is majd egy állami pénzen kitömött bank ad valószínűleg hitelt. Ezt majd meg magyarázatképpen szépen beletolják az ország képébe. 

Na ezzel aztán mindenkit hülyének néznek, de legalább jót röhögnek rajta. És rajtunk!

Orbán Viktor elérkezettnek látta az időt a választási csalással megszerzett harmadik hatalmi ciklusában, már ne legyen szégyenlős ha a vagyonáról kérdezik. Már nem kell neki hazudni ha strómant használ a közbeszerzések megnyeréséhez, amit direkt a közpénz eltüntetése kedvéért írtak a gázszerelő értelmi fogyatékosságának szintjéhez. Van már stadion a kert végén, kisvasút a birtokon végig, a kutyának külön kastély, a királylány is a saját lábán áll az adófizetőknek hála. Már minden területen jelen van a gazdaságban a gyerekkori barát nevén levő birodalom, hát ideje hogy most már az Orbán család is élvezze az eddig össze lopott nyugdíjat az állam vagyonából.

Ez még csak egy hatmilliárdos szelet forintban a dollármilliárdokból ami Lőrincnél parkol, de legalább Orbán Viktor már a saját költségén utazhat a legközelebbi vébé döntőre a díszpáholyba, a vallási őrült fiával. Nem kell neki magyarázkodni a költségekről, a megtakarításáról.

Mert nagyon hülyének kell ahhoz lenni bárki is elhiggye, egy cipőjét bekötni sem tudó, szaros gumicsizmában a szőnyegen végig trappoló, egykor villáskulccsal gázt szerelő tudatlan bunkó egy ekkora vagyont saját két kezével rak össze, mint amekkora most Mészáros Lőrinc nevén van. Miközben az a tőzsdéről annyit tud az nincs a faluban, ahhoz a városba kell menni a saroknál jobbra, a kiskapun zörögni, na ott van. Ehhez bizony Orbán Viktor adta a tudást, ő határozta meg mikor mit kell venni, és ő tette lehetővé ennek a közpénzi hátterét. És most szép lassan közelebb hozza magához, ha Lőrinccel történik valami, vagy megjön az esze, amire azért nem nagyon van esély, akkor is legyen neki öreg napjaira egy kis tartalék.

Az adófizetők százmilliárdokért beköltöztetik a Várba, az adófizetők vesznek neki repülőt, űrhajót, kisvasutat, rollert, ízléstelen öltönyt. Orbán Viktor pedig köszöni szépen, és elmegy migránsra vadászni, hagy legyen mitől rettegni kedves népének. Neki meg hagy legyen még több kastélya, még több vállalkozása, még nagyobb pocakja, amibe belefér az egész ország. Mert mindent akar magának, és még nem fejezte be.

Mi meg erre szavaztunk, hát legalább mosolyogjunk hozzá.

BANDITA.

Címkék: család vagyon Orbán Mészáros Lőrinc Tiborcz

Lóvé a zsebben, a nagy demokrácia meg ki a f@szt érdekel. Ugye erről szól nálad az egész, a többi csak könnyű nyári szellő a magad által felállított erkölcsi mércéhez képest .Mert meg lettél mérve a cselekedeteiddel, és elmehetsz te a nagy büdös francba a sütizabáló szokásaiddal együtt a Közgépes éjszakában leszálló nap utolsó sugarának fényében, mikor csontig benyalsz Orbán Viktor hátsójába, ahova beszorult az a gyáva fejed.

Magyar Nemzet, Hír tv, Apeh, jó magyar föld ezer hektár számra, Közgép, meg a többi. Mi kellett volna még? Milliárdok mentek a zsebedbe az adófizetőktől, és neked jogodban állt hülyének lenni, hogy egy hozzád hasonló szarházit idézzek. Tetted ezt akkor teli szájjal nevetve. mikor a kormány szekerét tolva tömted a zsebed a magyar emberek verejtékével összerakott adóforintokból. Akkor nem számított semmi, és senki, te nyertél mindent ezerrel, és nyelted a milliárdokat a semmiért, vagy a túlárazott útépítésekért. Mert akkor Orbán a haverod volt, mostad a szennyesét, és tetted zsebre ezért a közpénzt minden gátlás nélkül.

Mennyi maradt nálad Lajos? Tíz, ötven, száz milliárd, Nem elég az elég Lajos? Mennyi ment a Fidesznek? Száz, ezer milliárd? Viktor szerint az nem elég,  vagy neked lettek erkölcsi gátlásaid? Nem akartál neki kastélyt venni? A vejének toronyórát közvilágítással? Hagyni akartál az országnak is a székházeladásból. Vagy bokáig fosv@ a gatyád eleget lett az egészből? Többnek érezted magad egy gázszerelőnél, és megsértődtél? Vagy talán nem is vagy akkora zseni, mint ahogy szeretnéd magad látni a tolató tükörben?

Akárhonnan nézzük Lajos, gyáva kis senki vagy, akinek többet ér a pénz minden erkölcsnél, és aki első szóra lerakod a sütit a kezedből ha csak láttad a vihar első jelét  még APEH elnök korodban, mikor törlöd a párt minden adósságát.  Most pedig még a közpénzen hozzád került médiát is veszni hagyod a benne dolgozó emberekkel együtt, mert ők neked nem számítanak, pedig csak rád számítottak mikor nálad maradtak, hozzád jöttek a sajtó szabadság nevében. Amit előtte két lábbal tiportál, gyaláztál, de valami más lettél Orbán Viktor valódi arcának megmutatása után.Hogy tökös, bátor, fasza gyerek vagy, és nem félsz a harctól, és akkor ők most szabadon szólhatnak, elmondhatják a valóságot arról ami az országban folyik. Mert gecinek nevezted Orbán Viktort, és nálad jobban senki nem tudja valójában mekkora igazságot is mondtál ki róla. Utána viszont tisztán látszik elfutottál, veszni hagytál mindent, és mindenkit, csak nálad maradjon a meg nem érdemelt vagyon java része. Hogy ebbe most emberek mennek tönkre? Családok kerülnek veszélybe? Fejed a homokba, maradék vagyon megmentve, a többi meg lágy szellő az üveg alján.

Tudsz te most tükörbe nézni? Persze hogy tudsz, velencei drága tükör mondja neked te vagy a legszebb, a legjobban cserben hagyóbb, a legtöbbet sz@rba hagyó, és a legtöbbet felmarkoló még ebben a helyzetben is.

 MI lett volna Lajos ha a nálad levő meg nem érdemelt pénzből még fenntartod a médiát, elmondod az igazságot,  bemutatod Orbán valódi arcát?Nem a saját pénzed lett volna benne, azt az adófizetőktől közgépesítetted, nyerted Viktor jó voltából pályázaton, mint manapság Lőrinc a gázszerelő, aki analfabéta.

De te a könnyebb utat választottad, hát boruljon rád a józan ész minden megvetése. Legyél Lajos boldog a magyar emberek munkájával szerzett jövedelem meg nem érdemelt fényűzése közepette, és rohadjon rád a strandpapucs szánkózás közben.

Nem a Hír-tv, nem a Magyar Nemzet, nem az Index miatt fogsz te nagy ember lenni. Te Lajos minden milliárdod ellenére abba a kategóriába kerültél, ahol az ember a nyálát nem pocsékolja egy féregre, akit még eltaposni is csak azért kell, mert bátor, becsületes emberek kerültek miatta bajba, ameddig ő nyugodtan alussza meg nem érdemelt álmát egy ország felett, melyet jobbá tehetett volna.

BANDITA.

Címkék: Orbán Viktor HÍR TV Simicska Lajos Fideszmédia Gyáva kutya

Valahogy nem értem miért van mindenki felháborodva Orbán Viktor Izraeli utazásán, ahova a honvédség gépén ment. 

Már a vásárláskor lehetett tudni, a gép nem a Honvédség kötelékében fog sebesülteket menteni, hanem a kormány úri hóbortjának a kielégítésére fog repdesni szerte az világban. Mert mi egy erős és büszke ország vagyunk, és ennek látszania is kell. Ezért kell a Várba költözni tíz milliárdokért, ezért kerül a tapéta Orbán dolgozó szobájába százmilliókba, ezért vesz Matolcsy a f@szságain kívül tíz milliókért szőnyeget, meg a saját könyveit, amit amúgy a kutya nem olvas.

A luxusból lehet lopni, nem kerül semmibe, csak az adófizetői forintok áramlanak szerte szana a szélben. Abból meg van elég, lehet korlátlanul költeni.

Hogy az országban a határ széli zsákfalukban nyomorognak az emberek a közmunkán? Az a jó! Őket meg lehet venni a választáskor pár ezer forintért, csak be kell őket fenyíteni a migránsokkal, vagy a következő kitalált ellenséggel.

Ehhez képest a repülővel való utazás már alig tesz rá valamit a sok gazságra amit a költségvetési pénzzel elkövetnek a saját urizálásuk fitogtatására. És akkor a repcsit még belülről nem is mutatták meg a sajtónak. El lehet képzelni a kopott üléseket, a hordágyakat, a koszt ami benne van, ha már csapatszállításra használják. Majd Orbán Viktor fog pont ilyen körülmények között utazni az aktuális szabadságharca során! Neki kérem igényei vannak, és ezekre nem kell sajnálni a közpénzt.

Mehetne Mészáros Lőrinc gépén is, az végül is a sajátja, de akkor a költséget is neki kellene állnia, vagyis nem, mert abban is számolatlan a közpénz, legfeljebb nyer a gázszerelő egy újabb közbeszerzést, és akkor nem számít a kerozin ára. Csak az feltűnő lenne, így marad a Honvédség gépe, ami ugye az államé hivatalosan, így a költséget sem kell pályázat formájában előteremteni. Meg hogy is nézne ki egy gázszerelő repcsijén egy alaptörvényes focihuszár. Még a végén megvádolnák a kegyelmes urat, hogy Lölö a strómanja. Pedig ez nem igaz, csak a valóság maga.

Nem kell kiakadni a repülőn, és vele való utazáson. A kormány inkább erre költ, mint egy iskola felújítására, vagy egy kórház fejlesztésére. Arra is ad lóvét, de mintha a fogát húznák közben, mert az nem stadion, vagy luxusberuházás, onnan nehezebb a zsét átvarázsolni a saját zsebbe.

Az Orbán kormány nyolcadik évében végre elért a kis ország a saját géppel rendelkező államfők sorába. Egy tízmilliós ország esetében ez nagy szó, itt két-két és félmillió szavazattal korlátlan hatalmat lehet szerezni a repcsizéshez. És csak nyolc év kell hozzá, meg meghekkelt választás, lejtős választási törvény, egy korrupt rendszer ahol az ügyészség védi a kormány bűneit, meg egy olyan ellenzék, ami kétszer lép bele ugyanabba a folyóba, és bele is merül.

Szóval le lehet szállni a kormánygépről, vagyis a honvédségi csapatszállítóról, ez csak egy hosszú sor folytatása, amikor hülyének néznek egy országot. És teszik ezt vigyorogva, gátlástalanul, és még sokáig.

BANDITA.

Címkék: kormány repülő Orbán Viktor Airbus Honvédéség

"Nagyon örülök kedves nagyságos úr, hogy meg tetszett állni szegény hajlékom előtt. Behívnám magamhoz, de a mama bent fekszik betegen mert nekem kórházra nem telik, így itthon ápoljuk ahogy tudjuk.

Láttam ám az új repülőt amit venni tetszett, nagyon szép darab, és jó nagy. Remélem elfér benne mindenki ha megy nyaralni a család a lánya új hajójára, és elférnek ott a focipályányi fedélzeten. A fiúnak is szép kocsija van, olyan piros, lapos, lovas emblémával. Megy is vele mint állat, a múltkor is láttam a port verni ezen a rossz utakon.

Szóval örülök hogy minden rendben veled, és nem is tudom tegezzem, vagy magázzalak, hiszen régen mellettem ültél a padban az iskolában és másoltad rólam a szorzótáblát, mert a számokat még összeadni is hülye voltál. Ma már azonban más a helyzet,  még most sem tudod a vagyonod mértékét meghatározni, de hát ugye nem is a tied, hát nem is kell ezzel fáradnod. Azért a kacsintást látod a szememben.

Na akkor most elmondanám a lényeget. Olyan jó, hogy nem jönnek a migránsok, naponta nézem a köztévén, ahogy Viktor megvéd tőlük a határon egy szál kivont alaptörvénnyel. Úgy örülök a segélyem megmaradásának is, csak azt nem tudom milyet is kapok. Mert egy csomót eltöröltek, nekem meg csak a melóm van. Ami hol közmunka, hol nem. De ezzel is elvagyok, mert látom az ország szépen fejlődik, alig találnak már munkást a gyárak. Mert a sok naplopó nem akar dolgozni, még buszjegyre sincs pénze hogy odáig utazzon ahol dolgozni kellene. Jól is teszi Viktor ha kirúgja őket a rendszerből, ezek csak élősködnek, és még meccsre sem járnak.

Hagy köszönjem meg a kedves hatalomnak azt a tál gulyást a szavazatomért, látod jó helyre ment az a két ezer forint is amit adtál nekem érte. Vettem belőle egy egész napi élelmet a családnak, aznap nem is volt gondunk semmire. De mindig van holnap is, és azt qrva nehéz megoldani. De legalább nem jönnek azok a feka migránsok az asszonyt kergetni. Köszöni jól van ő is, most éppen a kastélyodban kapott állást a konyhán, és haza is hozhatja a maradékot ha kisikálja külön a medencédet. Nagyon rendes ez tőled, végül is te nem felejted el a régi barátaid, szomszédaid.

A gyerekek is elvannak még az iskolában, hétfőnként kicsit szédülnek a torna órán, mert vasárnap nem mindig van nálunk vacsora, ebédre megeszünk mindent ami a reggeliből megmarad. De az iskolában legalább kapnak enni, így egy kicsit azért könnyebb nekik a nehéz iskolatáska, meg a napi nyolc óra tanulás. Valami civil szervezet állja az ebédjüket, mert nekem erre nincs pénzem. Hamarosan végeznek, és mehetnek hozzád a földekre dolgozni. Okos gyerekek ők, de minek tanuljanak tovább ha szegények a szülők. Nem jár nekik azt ami a te gyerekeidnek, mert ők az enyémek.

Látom én ám mi a valós helyzet az országban, és örülök annak ilyen szépen haladunk. Már a forint is sokat ér az euróval szemben, és épen most győztük le azt a Brüsszelt. Majd fociban is lesz ilyen, addig is építeni kell a stadionokat, nem kell oda figyelni arra akinek ez nem tetszik. Azok beköltöztetnék a migránsokat is, aztán mi meg mehetnénk az országból a fenébe. Már így is elmentek egymillióan, de vissza fognak jönni ha megunták a mosogatást külföldön, és rájönnek milyen rossz menekültnek lenni. Itthon pedig várja őket a szép élet, addigra mindenhol fasza világítás lesz a le térkövezett köztereken.

Mert itt most sokat kell dolgozni, hogy később jobb legyen. Minden egyes adóforintnak megvan a helye, de idő kell amíg felépítjük azt, amit a szocik elloptak nyolc éve. Most is ennek isszuk meg a levét, ezért nincs a kórházakban orvos, meg nővér, a tanároknak is ezért nehéz a sorsuk. És most ezek a migránsok is itt lennének a nyakunkon, ha nem védene meg Viktor tőlük. Három hónapja csak a medvék kószálnak az országban olyan jól csinálja.

A rezsit is tovább kell csökkenteni, a hordó ára még mindig nagyon magas, hiába csökken benne az olaj értéke. Erről is az a Brüsszel tehet, biztos övék a hordó, nekünk meg drágán adják a fene essen beléjük.

Na, ha már ilyen jól kibeszélgettük magunkat, kérlek álljon arrébb hagy csókoljam meg a lábad nyomát az életem jobbá tételéért. Már várom a következő választást, és nem csak a gulyás miatt, pedig abba nem sok hús volt. Meg a pénz sem jött rosszul, volt helye nálam. Azért várom, hogy addig hátha rájövök, átvertetek és megloptatok, vagy magamtól vagyok ennyire hülye."

BANDITA.

Címkék: munka választás szegény Fidesz

Kedves MTA!

Próbálom megérteni mi az amit ti nem értetek a közéletben most éppen rajtatok csattanó ostoron. Okos emberek vagytok, már régen rá kellett volna jönnötök Orbán Viktor pont ezért nem szeret benneteket. Eddig is csak eltűrte a létezéseteket mivel régi nagy múltú intézmény vagytok, egy nagy magyar, Széchenyi István gróf a megalakulásotokhoz egy egész évi jövedelmét ajánlotta fel, ami az örökölt birtokaiból származott. Azt ő jóra akarta használni, és tenni akart az országért.

Ha ma Orbán Viktor ma ugyanezt tenné, akkor abból akár pár száz évig kutathatnátok a világ rejtelmeit, tehetnétek szebbé, jobbá az életet a földön, csak ahhoz Mészáros Lőrinc képét is kellene tenni a támogatóitok közé, és tudnátok a támogatás az ellopott közpénzből érkezett. 

Sokat tettetek az országért, kiváló elmék a tagjaitok, ők vitték szerte a világba milyen nagyszerű kis ország vagyunk mi, ahol ennyi értelem van egy helyen. Hosszan lehetne sorolni azokat a találmányokat amelyeknek segítségével jobbá lett a világ, és ebben nektek nagy szerepetek volt. Még hosszabb lenne azok nevek felsorolása akiket a soraitokba fogadtatok, mert megérdemelték a tudásukkal, a munkájukkal, kiemelkedő teljesítményükkel a tudomány területén.

Manapság azonban már más jelent a ti létezésetek Orbán Viktor rendszerében. Veszélyesek vagytok rá nézve, és az általa megépített kisvasútra. Bélyeget még nem érdemeltek meg, de az a tudás ami nálatok, a fejetekben, a munkátokban van szöges ellentétben van az Orbán Viktor által felépíteni kívánt új renddel.

Ma már egy olyan elmebeteg irányítja a jegybankot, aki nálatok soha, még az ajtóig sem juthatna el, örülhetne csikket szedhetne előttetek az utcán. Már az is nagy érdem lenne egy Matolcsy féle közgazdasági sarlatánnak.

Ma már az jelenti a művészetet, ha kellőképpen tudja az illető dicsérni a sehonnan nem jövő, sehova nem vezető stadionépítést, Liget rombolást, rezsiharcot, menekült ellenességet. Olyan Kerényi Imre féle félkegyelműek kapnak milliárdos támogatást, akik asztalt rakatnak mindenhova egy tákolt alaptörvénynek, amit egy hozzá nem értő szakbarbár írt a vonaton két állomás között a térdén egyensúlyozva a papír alapú laptopot. Nem is győzik módosítani a tákolmányt, ami az ország rendjének az alapját kellene hogy adja. Csak azt a káoszt nézzétek ami az alaptörvénnyel keletkezett.

Ma olyan elmék kerülnek a hatalom közelébe, akik háziállatra vadásznak közpénzből, afrikai nyelvújítóknak képzelik magukat, rezsiharcos tábornokok, és a mondataikban is képesek az alanyt és az állítmányt egy szóval helyettesíteni. Soros.

Ti ebben a világba nem fértek bele. Nektek itt nincs szerepetek, nincs jövőtök, nincs semmi keresni valótok. Tükör vagytok a hatalom minden cselekedetével szemben, hát össze kell törni benneteket.

Nem kaptok támogatást mert azzal értéket állítanátok elő, az meg nem divat manapság. A sógorság, haverság, az állami pénz felelőtlen elköltése, a közpénz magánzsebbe csorgatása, a kisvasút meghosszabbítása, még több stadion, még kevesebb oktatás, még rosszabb egészségügy, egyre gyengébb forint, egyre több szegény ember. Ma ez a hatalom koncepciója, és ti zavarjátok ennek megvalósítását.

Orbán Viktor nem buta ember, de szereti ha mindent ő irányít. És mindenkit. Az okos embert nem tudja, mert az átlát rajta, ezért csak a hülyéket túri meg maga mellett, akik feltétel nélkül elfogadják az akaratát. Az erős jellemet sem bírja, mert azt nem tudja megvenni, és így maga alá gyűrni, hogy szolgálják a közvilágítás saját lábon állását. Azt sem szereti, ha az analfabéta gázszerelő pénztárcája megszólal, de az járulékos veszteség amikor a józan ész látja hogy lopja a közpénzt.

Szóval kedves MTA, már bocs a végig tegezésért, de a közember már csak így látja a világot ha nem fél hiszi el a menekültekkel való riogatástól, és az ezzel járó segély elvesztésétől. Meg Soros Györgytől akitől Orbán Viktor meg akarja védeni. Meg nem is akar nektek tanácsot adni, mert végül is nálatok az egy főre jutó okos emberek száma kettő.

Csak annyit tud mondani a józan ész, már annyi értelem feladta, annyi akarat megtört, csak remélni lehet nem ti lesztek a következők. 

Ehhez azonban nektek kell erősnek, és okosnak lenni, a társadalom majd nézi tátott szájjal mire jutottatok. Legfeljebb lesz egy kis tünti mellettetek, meg pár hangos szó. Ezt magatoknak kell elintézni az Orbán hatalom harmadik ciklusában. Csak remélni lehet nem így lesz.

BANDITA.

Címkék: támogatás tolvaj közpénz Orbán Viktor MTA

Németh Szilárd rezsitábornak a honvédelmi minisztériumban folytatja pályafutását. 

Katona hősök nyögnek fel sírjukban, a NATO vezérkara röhögő görcsben fetreng, tisztességes munkát végző honvédők a fejüket fogva néznek értelmetlen tekintettel az elöljáróra. De a parancs az parancs, végre kell hajtani.

Orbán Viktor a haderő fejlesztés keretében küldte oda a migránselhárító rezsicsökkentőt, aki önálló fegyvernemként fog szerepelni. Ő lesz a szellemi iránymutató csodafegyver a józan ész ellen. Polgári értelemben egy bunkó kerül a várba a védelmi tevékenység fokozására.

Szilárd meg nem erősített hírek szerint már erősen készül a feladatára. Próbálja megérteni a balra át irányát, de az csak jobbra megy neki, és korszerű nyilak és lándzsák használatát gyakorolja a lőtéren. A névtelenséget kérő forrás szerint egy soros plakátot használ céltáblának.

Rendfokozata már van neki, amit már megszerzett magának a polgári életben, és amitől minden állampolgárt a röhögés fojtogat. Biztos ez a múlt hatalmazza fel a szakmai munkához. Feladatot próbálnak találni neki, a legjobb amit tehetnek ha belátják, hogy semmi működő közelébe nem engedik, mert akkor abból csak káosz, és használhatatlan zagyvaság lesz.

Milyen szép látvány lesz ha Szilárd megjelenik egy katonai parádén a nagy buta fején ülő vigyorral, és bal kézzel tisztelegve nézi az előtte elvonuló alakulatot.

Orbán Viktor pontosan tudja kit, miért nevez ki. A honvédelmi miniszter most egy katona, de Szilárd ha elég hűségesen nyalja Viktor hátsóját, az utódja is lehet. Ha a miniszter nem azt teszi amit a politika elvár tőle, lesz ott egy farok, aki majd készségesen a helyébe lép, és szakmai alkalmatlansága minden idiótaságával kiszolgálja a politikai akaratot.

Fekete sereg, Eger védői, Zrinyi katonái, kurucok, negyvennyolcas honvédek, kiszolgált sorkatonák olyan szépen szembe lettek köpve egy személy kinevezésétől, ahogy az csak a NER rendszerétől telik. Egy írástudatlan gázszerelő vagyonosodása után Szilárd csak egy következmény, amit lenyomnak a társadalom jó érzésén. 

BANDITA.

Címkék: honvédelem rezsi tábornok Németh Szilárd

Mari néni fáradtan kelt fel reggel. Tegnap volt hetven éves, és a párjával Pista bácsival ezt egy kicsit megünnepelték. Nem szokott hozzá a két öreg a dáridóhoz, de nem is nagyon rúgtak ki a hámból. Egy kis csirkelábból főzött pörkölt, magas a vérnyomás, meg nem szabad terhelni a gyomrot éjszakára, némi diétás kútvíz, este egy hosszabb skype beszélgetés a gyerekkel aki Londonban mosogat, és máris késő este volt mire ágyba kerültek. Holnap munka van, lazsálni nem lehet, minden fillérre szükség van a harminc éves devizahitel törlesztéséhez.

Mert nyugdíjba még nem mehetnek, pedig már öt éve letelt a negyvenöt éves munkaviszony mindkettőjüknek.

Viszont a nagy migránsáradat mindent keresztül húzott az életükben. De legalább a soros terv nem sikerült, ezt minden este megköszönik a kormánynak esti áldás formájában. 

Éppen hét éve történt, mikor háború elől menekülő szerencsétlenek jelentek meg az ország határain, és áthaladva azon továbbálltak a szomszéd, fejlett országokba, ahol végül is letelepedtek, vagy visszamentek onnan a hazájukba.

Itthon azért akkor ellenséget csináltak belőlük, és az ellenük való harc jegyében egyre épültek a stadionok, ömlött a pénz a fociba, az egészségügy, meg az oktatás ott rohadt meg ahol volt.

Az országból addig, és azután is áramlott ki a fiatal munkaerő, viszont Mészáros Lőrinc vett Orbán Viktornak egy szigetcsoportot az óceán közepén.

Mari néni már majdnem elment nyugdíjba Pista bácsival, mikor közölték velük, vagy tovább melóznak ahol tudnak, mert még nem kapnak nyugdíjat, de különben az ország erős és büszke.

Mari néni lefőzte a kávét,  mint minden reggel ahogy szokta munkába indulás előtt, és kirakta a gyógyszereiket. Külön a magáét, külön a Pista bácsiét. Az férjének több volt, mert neki az egyensúly zavarára nem találtak magyarázatot, meg orvos sem volt a kórházba, hát felírtak neki erre valami jó drágát. Szédül is az öreg a létrán, nagyobb tüzekhez már nem is viszik ki csak a hatvan év alattiakat a Tűzoltóságnál. Ő addig felsöpri az udvart, a többi hatvan feletti meg továbbképzésen van. Pista bácsi valljuk be, már kissé szenilis ehhez.

Mari néni is indul a munkahelyére, buszra nincs pénze, így tovább tart ameddig kiér Kósa mama sertéstelepére. A reggeli ganajozásról már lemarad, de a takarmányt neki kell betolni talicskán. El is fárad estére rendesen, alig várja hogy hazaérjen, és leüljön a tévé elé megnézni, mekkora fejlődésen ment keresztül az ország, ameddig ők el voltak zárva a hírektől. A közmédia ebben nagyon jó.

BANDITA.

Címkék: orbán kormány Nyugdíj

A Jobbik képviselői lebontják a kordont! 
A többi ellenzéki párt gondolkodik rajta, csatlakozzon-e az akcióhoz. Mert ugye a Jobbik ilyen meg olyan, nem lépett vissza a választáskor, nem demokratikus, szélsőséges, és van több mint egymillió szavazója.
Viszont legalább csinál valamit, ami a többinek nem jutott eszébe. És akkor már inkább nem, vagy csak úgy hogy előtte kéreti magát egy kicsit a többi, mint szűz lány a nászéjszakán. De utána meg lehet nem akarná abbahagyni az aktust, mert qrva jó csinálni a dolgot mint dumálni helyette, ahhoz viszont most kell tökösnek lenni. Kellene. Cselekedni mindig nehezebb, mint beszélni róla.
Most azonban még egyeztetés van, tárgyalás, helyezkedés, mandátum átvétel, bizottsági helyek, frakció némelyik még kilenc emberből is áll. Szemben a Fidesz túlhatalmával ez azért nagy szó.
Három Éhségmenet gyalogolt több száz kilométert, aztán csend lett körülötte. Éhségsztrájk volt a közmédia előtt évekig, ma már alig beszél róla valaki. Több százezres tüntetés volt a netadó eltörléséért, a választás miatt, aztán szépen hazament mindenki kicsit rekedten, és végezte a napi életét. 
Orbán Viktor meg szép lassan megveszi a fél országot, beköltözik a Várba, felosztja a maradékot a haverjai között, és mindenki éli az életét szép csendben, igaz a többség elégedetlenül.
Most már kordont is épít maga köré, rajta tábla, lopok ne zavarjatok.
De a kordont akkor is le kell bontani! Megépíteni sem lenne szabad hagyni, már akkor ott kell lenni annak aki nem ért vele egyet. Hogy ez ki és milyen képviselő, esetleg civil, sánta, roma, elempés, dékás, szoci szavazó, az ott nem látszik. Egy a lényeg, legyen nála villáskulcs.
Kerítés, és kordon a gyávák védekezése, a félősök távol tartására szolgák a demokráciában. A Fidesz és Orbán Viktor nyolc éve gyalázza a demokráciát, utána a jogállamba törli a farkát, és épít stadiont, sportcsarnokot, kisvasutat normális egészségügy, meg oktatás helyett. 

Nyolc éve nincs ellene fegyver, ne lehet levágni a tökeit, mert a Jobbik ilyen, az ellenzék meg faszául megmondja a választóknak kivel nem csinál semmit, és miért kell a taktikai szavazás, meg van még négy év, hát nyugi!
A választás csalás volt, bár a Fidesz megnyerte volna azt, legfeljebb nem kétharmaddal. Az ellenzék viszont kétszer nem volt képes ezt megakadályozni. Most is bent lesz nagy része, igaz az alaptörvényre köpve nézi végig Orbán Viktor koronázását.
A kordont bontani hasznosabb lenne. Azt már Orbán Viktor is megcsinálta, és hova jutott a cselekedettel. Az ellenzéknek sem jönne rosszul egy ilyen tett, még ha utána nem is követi Orbán Viktor ámokfutását, hanem normális országot épít. 
De ez csak egy választói meglátás. Azzal meg nem nagyon szokott foglalkozni a közélet, nincs hozzászokva.
BANDITA.

Címkék: kordon ellenzék Jobbik Fidesz Orbán Viktor

Egyáltalán nem kedves VALTON SECURITY vagy mi sz@r! 
Elbírtatok Nikivel a Ligetben? 
Antal Nikolettra gondolok, a maga alig ötven kilójával. Elég volt egy őr, vagy többen is kellettek hozzá? Tudom, tudom, utasítás volt, meg kellett védeni a Ligetet a hozzá hasonló alakoktól, akik védik a zöldet, a tájat, ti meg a munkátokat végzitek. 
Mondjátok már el, visított legalább mikor rámentetek ti hősök? Vagy ellenállt, de ti, vagy te a száz kilóddal bedöngölted a betonba? Mesélj már milyen érzés volt? Felállt közben? Nedves lett a nadrág eleje? Jó volt utána elmesélni milyen kemény voltál a kiscsajjal, hogy belevertél a fejébe? Óránként mennyiért? Otthon is ilyen vagy a pároddal? Ja, azért nem fizetnek, ez meg szórakozás, meg munka.
Hülye kis picsa, mit vergődik ott szerinted, mikor te ott állsz a fekete gyakorlódban, bakancsban, talpig férfiasan szerinted, erre a kis hülye csaj neked megy a tíz körmével, meg azzal a fene nagy elszántságával, hogy megvédi a Ligetet. De te helyre rakod! Mert te macsó vagy! Ököllel, lábbal, meg a dupla súlyoddal. Viperád nem volt kéznél? Mert azzal még faszább lett volna a fele súlyúval szemben.
Valton Security vagy mi a f@sz! Ilyen embereid vannak? Vagy direkt erre utasítod őket a Ligetben, és akkor még szarabb a cég helyzete? Mert a hatalom ezt kéri Tőled ott? És akkor már mindent lehet? Lányokat szétverni, mert ez a feladat? Rendőr persze sehol, Polt Péter nem indít eljárást, Niki meg majd felépül, oszt jó napot.
Kemények vagytok? Azt csak hiszitek!
Durva lenne minden valtonost ezzel a cselekedettel azonosítani. De azért azt a f@szt aki Nikit leütötte, nem ártana a szakmából örökre eltiltani, utána a cégnek térden csúszva kérni társadalom, és a szakma bocsánatát. Addig sajnos minden valtonos bűnrészes, és megvetés övezi a céget, és annak munkavállalóit. Ha ezzel nem értetek egyet, gyertek el hozzám, elmagyarázom.
BANDITA.

Címkék: vagyonőr Ligetvédők Valton

Aki kap egy Erzsébet utalványt, és nem érdekli a rezsicsökkentéssel kivett pénz a zsebéből, azzal nekem nincs sok beszélni valóm.
Aki elhiszi a közmunkán kívül neki nincs más lehetősége, azzal nekem nincs sok beszélni valóm.
Aki négyévente eladja a szavazatát egy tál gulyásért, meg kétezer forintért annak biztos nagyon rossz az élete, de csak ő tud rajta változtatni.
Aki attól fél ami nincs, és nem is lesz, de nem adja a segélyt, meg a tíz éve emelt emelt családi pótlékot, mert elhiszi a menekülteknek járó kilencmilliós juttatást az ő terhére, annak ezentúl abból kell megélni, amiből eddig. Csak sajnálni tudom.
Aki kihasználja a szegények nyomorát a maga javára, és Erzsébet utalvánnyal megveszi tőle a szavazatát, azt szívlapáttal verem agyon.
Aki közmunkában tartja a vidéki lakosság tömegeit, kihasználja a tudatlanságukat, félelemben tartja, félre vezeti őket, annak a vérét veszem.
Aki a magyar állampolgárok adóját, az ország fejlesztése helyett külhoni magyarok szavazatainak megvásárlására herdálja el, annak az orrát beverem.
Aki csalással, lopással veszi el az ország több mint felének a lehetőségét a jobb élettől, miközben azokat támogatja akik eddig is jól éltek,annak nincs kegyelem. 
Aki kórházak helyett stadionokat épít a kertje végében, miközben emberek halnak meg az egészségügyben értelmetlenül, azt bebetonozom a focipályája alapjába.
Aki kisvasutat épít, aki lórehabilitációra költ, aki ellopja a romák pénzét, aki helikopterrel jár vadászni házi állatra, az rohadjon meg a börtönben.
Aki éhező gyereket hagy az út szélén, aki tudatlanságra magoltatja a fiatal elmét, aki megfélemlíti a tanárt, a közszolgát, a civilt, a rendvédelmist, az igazságszolgáltatást, arra nehéz vas vár, kenyéren és vízen.
És ez csak az eleje.
Mert egy rendszer nem lehet igazságtalan, nem lehet hazug, nem lehet tolvaj, nem lehet megfélemlítő, és egy ország nem lehet ellenzékben állandóan.
BANDITA.

Címkék: ország ellenzék Fidesz Orbán Viktor

süti beállítások módosítása