In memorián Lézer Jani!
Lázár János nem vállal többé kormányzati szerepet.
Neki elég volt belőle, most már szeretné élvezni amiért annyit ér, amennyije van.
Lett elég trafikja, szerzett sok földet, termelt rajta kastélyt is. Kivilágította Hódmezővásárhelyt a Tiborcz gyerekkel, majd csúfosan elbukta ugyanott a választást.
Megunta a sok kormányinfón cinikus vigyorral előadott hazudozást, a valóság elferdítését, az ordító tények cáfolását.
Lázár János nem hülye. Tudja mikor kell megállni, mikor kell visszavonulni, mennyi az elég.
De azért Jani ne legyél te olyan biztos benne a neved feledésbe merül, gaztetteidért nem lesz kiverve a fogad.
Egyszer ebben az országban lesz még független igazságszolgáltatás, lesz elszámoltatás, lesz még itt tökös ellenzék aki a téged megillető helyre juttat a cimboráiddal együtt. Te voltál az Jani aki megszervezted az uniós pénzek nagyüzemi lecsapolásának módszerét, amit aztán az Orbán fiúk szépen elloptak. Te is az voltál aki bármit megtettél a hatalomért, és élvezted is annak kiszolgálását, de azért neked is csöppent rendesen a számládra.
Apropó! Megvan már kivel voltál abban a bizonyos szállodában? Csak hogy tudd, nincs itt elfelejtve semmi.
Okos gyerek vagy te Jani, kár volt a sötét oldalra állnod. Még becsületes munkával is sokra vihetted volna, de te a könnyebb utat választottad. Biztos megérte.
Kár azon aggódnod elfelejtenek az emberek, és te nyugodtan vadászgathatsz a kastélyodból. Ez nem fog megtörténni.
Mindig lesz a közeledben egy közmunkás egy lapáttal, mert nem felejtik el letolvajoztad őket.
Mindig lesz a közeledben egy rendes cigány ember, aki magyar, csak szerinted nem az.
Ez csak néhány példa ami óvatosságra kell intsen, és hogy ne érezd magad biztonságban. Mert mindig lesz aki rád vadászik, és el akar ásni a kert végében. Egyik sem lesz számodra kellemes, de legalább addig sem lehetsz nyugodt.
BANDITA.
Lázár János! Elmész te ám a nagy büdös picsába!
2018.04.20. 20:25" Ha a Fideszre szavazunk, még kapunk kétezer forintot is..."
2018.04.13. 15:04"Azért szavaztam a Fideszre, mert nem akarok migránsok között élni. Jöjjön csak nyugodtan, nézzen körül nálam. Támassza vissza a kaput, mert kimegy a meleg, oszt nekem nincs pénzem tüzelőre ilyen melegben. Na, oda akarják arra a gazos kertre betelepíteni a migránst, hogy a rák egye ki a fülüket. Hogy hogy ki? Hát a Gyurcsány, meg a Bajnai. Mondta a polgármester úr a közmunkán, ha nem Orbán Viktor nyer, akkor bizony nekünk annyi, mert csak a Fidesz tud bennünket megvédeni. Na üljön le itt nálam, csak elrakom a székről a rezsicsökkentést. Amint látja nagyon szegény vagyok, a tévét sem nézem ha nem tudok a póznáról áramot lopni. De abban is azt mondják, a migráns nagyon veszélyes, és ha ide hozzák, akkor nekünk kell kifizetni az ő pénzét. Megmondta az M1, nálunk más nincs, nekem arra nincs pénzem előfizessek mindenféle csatornára, aholcsak hazudnak nekem.
Hogy honnan vennék el nekik a pénzt? Hát tőlem. Mert mindig a szegény embertől szedik el ha kell a gazdagoknak. Megmondta az a kedves Németh Szilárd, meg a Flóri is, hogy bizony mi isszuk meg a levét. Azok olyan aranyos emberek. Azt mondták, ha a Fideszre szavazunk, még kapunk kétezer forintot is. Idejönnek reggel valakik, elvisznek a szavazásra, utána kapjuk pénzt. És így is lett! Az olyan jó, ha valaki betartja amit ígért! A Gyurcsány az sosem tartotta be. Igen, volt egy is gulyás, meg zene, egy kis bor, bár a szomszéd gyerek az nagyon berúgott. Másnak kellett helyette elmenni szavazni, de a kétezer forintját megkapta. Azért ez pofátlanság.
Nem dolgozok én kérem sehol, nincs itt munka sehol a környéken, nekem meg nem is szabad semmit emelni, magas a cukrom. Na meg azért a százötvenért nem is megyek el, majd hülye leszek annyiért melózni, mikor azok ott fent a parlamentben sokkal többet ellopnak. Na azokat kéne leváltani, mert mind csak belőlünk él, a szegény embernek meg nem hagynak semmit.
Mennék én kérem dolgozni, ha itt lenne helyben, nem kellene csinálni semmit, és jól megfizetnék. Most csak a közmunka van, de abból kérem nem lehet megélni.
De legalább a migránsok nem jönnek. Azoktól már nyugodt vagyok. Persze hogy tudom ki az a migráns. Aki el akarja venni tőlem a munkám, és ide akar költözni. Na most legalább azoktól nyugodt vagyok. Megkínálnám valamivel, de a vizet most zárták el, nem tudtam befizetni. A kúthoz járok vízért, de ma még nem volt rá időm annyi a dolgom. Nem tudna egy kis pénzt kölcsönadni? A következő választáskor visszaadom, akkor biztos megint kapok."
BANDITA.
Címkék: szavazás közmunka kétezer Fidesz
Nem kell számolgatni! Meg kell nézni a választást a számítógépen.
2018.04.12. 21:21De most komolyan. Miért nem az NVI gépét nézi meg aki kíváncsi? Számolgatunk, osztunk, szorzunk, papírokat nyálazunk, ez itt nem jó, az ott nem jó, ez nem így volt. Én nem vagyok egy nagy számítógép guru, sokszor kihívást jelent a gép bekapcsolása, azt meg csodának élem meg ahogy muzsikál.
De!
Annyira nem vagyok hülye hozzá hogy tudjam, egy folyamatos növekedés, és itt a 18:30 as részvételre gondolok, nem tud egy fél óra alatta csökkenni? Mínuszt vittek fel? Vagy Soros György tehet róla? Az egy gép, bassza, meg, azon fut egy program, szóval dolgozik magától. Viszont kell hozzá ember aki működteti. Viszont ha működik, annak van folyamata, előzménye, története azt később meg lehet nézni, mi a franc történt akkor. Mert mindennek nyoma van, és marad is utána bizonyíték, csak ki kell nyomozni. Ehhez nem kell Kálámbó, Polt Péter meg felesleges.
És akkor alényeg!
Nincs itt senkinek annyi esze belenézzen a gépbe? Ott a megoldás, és akkor mindenki megnyugszik. Nem olyan zsenire gondolok mint magam, hogy azzal minden rendben ha kitörlöm az előzményeket, és akkor itthon nem jönnek rá néztem a köztévét on-line, meg felnőtt filmet utána.
Nincs ebben a kibaszott országban egy akkora számítógépes zseni, aki csak odaül, belenéz, és megmondja mi van ott. Informatikus, hekker, Anonymus, a nyolc éves unokaöcsém, aki többet tud a gépről mint én. De ha itthon ehhez kevés a szellemi kapacitás, jöjjön egy ügynök, egy zsoldos, egy Edward Snovden vagy ki, üljön oda Cukkenberg, aki ugyan butább mint Mészáros Lőrinc, de neki elhinném amit mond a gépről. Bill Gates is jó, csak a Microsoft már ellenséges szervezet, mióta a nemzet veje nem vehet tőle árut, hogy utána drágán adja el.
Szóval drága ellenzéki barátaim, szerintem is csalt Orbán Viktor, már csak az a kérdés mekkorát. Csalt a részvétellel, csalt a kampánnyal, behajtott a fülkébe egy csomó megvásárolt, megfélemlített embert, szar törvényt hozott ami neki segít.
De a gépben mindennek nyoma van. Ennyit én is tudok.
Hogy nem lehet belenézni? Államtitok? Addig marad a kétség bennem, és remélem másban is. Mindent össze lehet fésülni, idő meg volt rá. A jegyzőkönyvek és a gép összehasonlítása nem lehet nagy feladat.
Nyert volna Orbán Viktor, ehhez nem fér kétség. De nem ekkorát. Neki a kétharmadhoz kellett idő, nem a többséghez. A többséggel nem ér semmit, a kétharmaddal viszont mehet a Várba uralkodni, és kifoszthatja az országot. Köztük még azt is, aki rá szavazott, de legalább megvédi.
Van akkor egy ilyen szakember, vagy szarakodunk tovább?
BANDITA.
Címkék: választás csalás zseni NVI hekker
Csak egyszer tüntessünk, ne négy évig!
2018.04.11. 11:49Menjünk tüntetni.
Legyen napos idő, enyhe szellő, négytől hatig tartson, aztán menjünk haza.
Legyünk százezren, legyünk nagyon sokan, de érjünk haza a vacsorára.
Utána majd nézzük meg ha kiáll a kormány sok nagyeszűje, és a képünkbe röhög. Meg azt mondja, demokrácia van, lehet tüntetni, de attól nem változik semmi, megnyertük a választást, nagy a felhatalmazás, bla, bla. Aki meg tüntet az hazaáruló, soros ügynök, bérenc, hülye. Ezt jó lesz hallgatni.
Vagy zárjuk körbe a parlamentet, a választási irodát, a közlekedési csomópontokat, a kastélyokat, letelepedési kötvényt, közvilágítást, a jegybankot, vadászleseket, helikopter leszállókat.
Legyenek ott a civilek, a pártok, a jobbosok, a balosok, a közép, a hosszú, és a rövid hajúak, a sánták a vakok, a hülyék, az okosok. Legyen nálunk hálózsák, mobil wc, kaja, víz. Mert nem megyünk haza.
Lengjenek zászlók, legyenek táblák, legyen kitartás, legyen bátorság, legyen eszünk.
És mi legyen utána? Kormányozni kell, elszámoltatni kell, rendet kell rakni.
Kinek?
Csak van ebben a kibaszott országban annyi szakember, akivel ezt meg lehet tenni! Meg annyi tisztességes politikus aki ebben segít, és nem a mandátumát nézi elégedetten.
Menjünk tüntetni. Legyen értelme. Mert akkor csak egyszer kell tüntetni, nem négy évig!
BANDITA.
Címkék: választás tüntetés csalás
Üzenet az NVI hekkereinek: Még látszik a csalás, tüntessétek már el!
2018.04.09. 16:33Azért beszédes véletlenek történtek a választás során. Az informatika nem működött, az eredmények későn kerültek fel, a rendszer leállt, és hamarabb tudta a kormány az eredményt, mint az látszott volna. Van ilyen. És még az is előfordult, a végén kevesebben vettek részt a szavazáson, mint az utolsó részeredmény. Ez biztos csak egy pici hiba, és van rá magyarázat.
Olyat azért még a kormány sem mer megtenni, meghamisítsa az eredményt, netán előre megírja azt. A választás ellenőrzésében részt vevők esküt tesznek, az meg ugye kötelezi őket pártállástól függetlenül. Mert ugye a demokrácia, az emberek tisztessége nem kérdőjelezhető meg. Főleg ha a becsületről van szó, az meg ugye nem eladó. Ne röhögjön senki, vannak ilyen emberek valahol.
Ez a kormány meg azért erre nem vetemedne. Most se röhögjön senki. Van törvény, vannak szabályok, azokat be kell tartani. Ez a kormány ilyen. Még most se röhögj kedves olvasó. Orbán Viktor mindig igazat mond, nem lop, nem csal, nem vétene a tisztesség ellen. Na, most is röhögsz!
Akkor nézzük a részeredményt.
18:30 kor szavazott a választók 68.13%
19.00 kor 98.96 százalékos feldolgozottságnál szavazott 67.08 százalék.
Ez így világos ugye mindenkinek. Egy fél óra alatt eltűnt közel egy százaléknyi szavazó. Ez teljesen rendben van. Így nem fordulhatott elő, hogy a többi adat ne stimmelne. Biztos minden szabályosan történt. Az eredmények a valóságot tükrözik, hitelesek, senkinek ne legyen kétsége a számlálás helyességéről.
Vagy mégis?
BANDITA.
Címkék: választás informatika csalás Fidesz NVI
És akkor most Orbán Viktor megvédi az országot. Magának!
2018.04.09. 11:18Sétáltam a gyönyörű napsütésben. A határon feltűnt migráns hordák békésen legelésztek a kerítés tövében. Egy sem mert belépni az országba, az tegnap úgy meg lett védve, hogy csak na.
Mindenki derűs nyugalommal végezte a munkáját, hisz azt már nem kell félteni a menekültektől. A nagymamák, és a gyerekek is kimerészkedtek a nap alá, mától nem eszi meg őket senki, már nekik sem kell félni. A szomszédom is megnyugodott, nem fog egy menekült sem beköltözni a helyemre, és nekem sem lesz menekült szomszédom. Minden marad a régiben, meg vagyunk oltalmazva az ENSZ országának az akaratától.
Továbbra is jönnek a csekkek, de végül is drága rezsicsökkentés nem nagy ár akkor, ha már nem kell félni a burkás muszlimok zaklatásától.
A kórházakban tovább pereg a vakolat, a sor hosszú a vizsgálatra, a személyzet száma egyre csökken. Viszont lehet készülni Orbán Viktor várba költözésére. Az ünnepség majd elfelejteti a nehézséget a betegnek. De addig is a stadionok gyepe fűtve lesz a hárommilliárdos kazánházból.
Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Rogán Antal, Lázár János, és a többi tolvaj megkönnyebbült sóhajától keletkezett fuvallat járja be az országot, hoz enyhülést a nagy melegben. Télen majd ráérünk fagyoskodni a fűtetlen lakásban. Hiszen biztonságban vagyunk, és ez mindennél fontosabb.
Az oktatásban nagy változások következnek majd be. Kréta nem lesz továbbra sem, de Orbán Viktor ország védő tevékenysége érettségi tétel lesz, miután napi nyolc órában el lett mélyítve a gyerekek fejében mint tananyag. A maradék időben Kósa Lajos mondatait elemzik.
És a kétezer soros zsoldos is ott fog lógni a lámpavason, mert őket aztán nem fogja megvédeni senki. Meg a civilek is, meg akinek nem lesz a házában Orbán kép, és aki nem hallgatja Németh Szilárd beszédeit.
A jegybank a letelepedési kötvény, a saját lábon álló Orbán család további kastélyokat fog vásárolni, lesz elég közpénz számukra. Az adók nem csökkennek, a minimálbér továbbra is kétszámjeggyel adózik, a közmunkás megél havi ötvenháromezerből, és nem fog elmenni lopni.
De ha nem jönnek a menekültek, a józan észnek kell majd továbbállni innen. ha nem akarja, hogy őt is megvédjék. A többi biztonságban van, Orbán Viktor megvédi majd attól akitől nem is kell félni, mert nincs.
Szóval semmi új nincs a nap alatt, semmi sem változott, és ez azért aggasztó elmeállapot.
BANDITA.
Címkék: menekült megvéd Orbán Lop
Volt egyszer egy internetadó.
Jól szituált tömeg lepte el az utcákat. Mi az hogy többet fizessek egy lájkért, egy szelfiért a tengerpartról? Nem rakhatom ki mit főztem ebédre, kivel bulizok, és hol? Szercsi, lávcsi, ő az unokám, a csajom, a pasim, a szerelmem a négyzetem. Utcára magyar, ez már diktatúra, Orbán takarodj.
Orbán Viktor kicsit beszart, és visszalépett. Jól van népem, ha ez nem kell, itt egy útdíj! Lóvét keresni muszáj nektek, ezt akkor benyelitek. És így lett.
Volt korábban egy új munka törvénykönyve.
Az egykulcsos adóval a jobban keresők jól jártak, a melós meg vakarta a fejét, és még többen távoztak közülük külföldre. Megtudta az ország meg lehet élni havi negyvenhétezerből.Közmunka.Senki nem volt az utcán, vagy csak nagyon kevesek.
Volt egyszer egy rezsicsökkentés.
A többet fogyasztó aki jobban keresett örült neki, az eszét használó nézte a világpiaci árakat, és rájött át van verve, de ő volt a kevesebb, a halkabb. Senki nem volt az utcán, vagy csak nagyon kevesen. És azt sem számolta ki senki, a rezsicsökkentés előtt emelkedtek az árak. Mert Gyurcsány, meg a szocik.
Volt egyszer egy demokrácia, egy jogállam, egy parlament, egy normálisan működő sajtó. Aki jobban keres az nem foglalkozik vele, akinek meg nem tetszik az menjen szavazni az átírt törvény szerint. Nézze ahogy az ellenzéknek nevezett pártok csak magukkal törődnek.
Volt egyszer egy ország, ahol figyelem irányult a másikra, a szomszéd nem fagyott meg a saját lakásában, az irigység nem volt jellemző a többségre, ahol sokak szerint nem a haverság, hanem a tehetség volt a haladás útja. Ahol az állam nem stadiont, kisvasutat, gagyi kövezett főtereket épített jó drágán egykori gázszerelők beiktatásával.
Volt egyszer egy ország, ahol az utakon járni lehetett nem szegélyezték nagy szar kék plakátok, ahonnan áradt a gyűlölet, és a nem létező ellenség elleni harcba hívás.
Lesz egyszer egy ország, ahol nem meghalni megy beteg a kórházba, ahol a gyermeke tehetsége számít az oktatásban, ahol neki van beleszólása a saját sorsába, azt nem itt élők befolyásolják.
Lesz egy ország, ahol nem védi a bűnt az igazságszolgáltatás, ahol a politika nem megélhetés, és nem abból lesz kastély saját lábon álló gyereknek.
Ehhez csak el kell menni szavazni.
Mindenkinek.
BANDITA.
Címkék: választás szavazás Fidesz Orbán Viktor
Orbán Viktor be van sz@rva kétezer embertől!
2018.03.30. 13:19Kétezer! Nem egy, nem három, kettő! És ezer.
Ennyi lenne csak a Fidesz és Orbán Viktor ellensége?
Kizárólag csak ennyien akarnak bevándorlókat betelepíteni, kerítést lebontani, mecsetet építeni, vallást átalakítani, kultúrát lebontani, munkahelyet elvenni, lakást elfoglalni, gyereket megenni, nagymamát meggyalázni?
Nem kevés ez egy kicsit Viktor a játékodhoz? Csak neked van listázva kétmillió szavazód, és kétezertől félsz? Neked elgurult a gyógyszered vagy csak nem vetted be időben?
És mi a szándékod ezzel a pont kétezerrel? Lelövöd őket egyenként? Saját kézzel? Nem, ahhoz te gyáva vagy, és minden máshoz is. Te csak lopni tudsz, hazudni, átverni, elvenni. Meg harcolni ott ahol nincs ellenség. De mindig találsz egyet ennek a szerencsétlen országnak a nagy bánatára, meg magad céljára.
Tisztek, katonák, ügynökök. Tisztára mint egy háborúban! Jó érzés Viktor? Te vagy a hadvezér, találtál ellenséget ismét és most itthon, hát eljátszol magaddal. Élvezed is? Mert az látszik rajtad ki is elégülsz közben.
Viktor! Iszol te rendesen? Mert nagyon látszik rajtad valami hiányzik az életedből. Vagy látod, hogy hiányozni fog. Félsz a hatalom elvesztésétől? Nyugi, a börtönben lesz elég ellenség aki ellen harcolhatsz, ha lehajolsz a szappanért.
Kétezer. De most komolyan! Te magad ennél több menekültet engedtél be egymagad, Rogán meg rengeteget keresett a letelepedési kötvénnyel ide jött húszezerrel. Ezek nem jelentenek veszélyt senkire? Csak fizessenek?
Viktor! Halkan súgom, lassan írom csak hogy megértsd, pedig tudom felfogni nehéz. Nem kétezer, és nem kétmillió aki ellened fog szavazni. Sokkal több. De ha te kétezertől félsz, ennyitől nagyon be lehetsz sz@rva. És minden okod megvan rá!
Nevezheted őket Soros bérencnek, lehetnek hazaárulók, harcolhatsz ellenük, a tököd a kezükben van, és már szorítják.
Látszik az arcodon, ha magadnak csinálod, akkor ez kellemes. Ha a józan ész csinálja, na akkor fájni fog! Nem kicsit, és nem rövid ideig. És már nem sok van neked hátra.
BANDITA.
Címkék: soros ügynök fél Orbán
Te istenem ezek mennyire hülyék! Elég ha azt mondod nekik migráns, és máris remeg a térdük. Ha utána meg azt mondod nekik nyugi, én megvédelek, még a lábad nyomát is megcsókolják.
Ennyire egyszerű lenne az egész?
Bizony nem túl bonyolult.
Ezeket nem érdekli a Semjén vadászata, Lázár kastélya, Rogán terroristái, Kósa milliárdjai. Ezeket az érdekli ami nincs! És nem is lesz. Még menekültet sem láttak, a saját szemüknek sem hisznek hogy nincs itt belőlük egy sem, de máris gyűlölik őket. És még meg is verik azt akit annak gondolnak. Nembaj ha előtte a szomszédja volt, van rajta sapka, hát akkor adjunk neki.
Na így kell ezt csinálni.
Ezért lehet nyugodtan kirabolni az országot, mert akinek vigyázni kellene a saját vagyonára, az túlságosan el van foglalva egy nem létező veszély miatti félelem kellemes butaságában.
Ezek miatt lehet nyugodt a jelenlegi hatalom, néhány tízezres utalvánnyal, némi rezsicsökkentési rizsával egyből megvásárolhatóvá válnak. Mert végül is ezek közéleti vakok, és süketek, és ha még az orruk előtt is történik a saját kizsebelésük, akkor is inkább azt mondják: "Mert mindegyik lop, de ez legalább megvéd!"
Mit érdekli őket, hogy csak négyévente száll le közéjük az álruhás király, akit ilyenkor megérinthetnek a pillantásukkal, és aki addig szarba sem nézte őket, csak elvett tőlük mindent amihez kedve volt. Ez most nem fontos, veszély van, és fontos elhinni, hogy csak ő, és csakis ő tudja az országot megvédeni a gaz idegenek támadásától.
Na és a lóvé. Na nem az amit a hatalom eddig elvett tőle, hanem amit majd a menekültnek kell fizetni neki. Bele sem gondol ennek valóságtartalmába, csak a zsebét nézi ilyenkor. Akkor nem, mikor a hatalom túláraz közbeszerzést, elvesz trafikot, földet, nyugdíjat, fizetést, adót emel, ha olcsó az üzemanyag azt megdrágítja. Az most nem fontos. Csak a menekülttől kell félni.
Hülyék voltak mindig is, jelenleg sokan vannak, de a jövőben is lesznek. Gyógyszer nincs ellenük, védekezni nehéz velük szemben.
Egy módon lehet őket a helyükre rakni, ha több a józan ész, mint az ilyen nem normális elme. Ez nem politika, ez nem párt kérdés, azokból már pont elege van mindenkinek.
Először le kell lebontani a jelenlegi hatalmat, aztán helyre rakni a közéletet. És ebben nem csak a pártok fognak dönteni. Mert a szavazók mindig többen vannak.
BANDITA.
Címkék: hülye szavazó Fidesz Orbán
Polt Péter szerint a közmunkásokról lehet mondani, lopnak. Akkor Polt Péter egy féreg!
2018.03.29. 08:58
Ma az ügyészség szerint ki lehet mondani a közmunkásról Lázár Jánosnak, azért nem lop, mert dolgozik.
Polt Péter egy percig nem mérlegelte a Lázár János ellen beadott feljelentést, azonnal visszadobta. És közben még egy mosoly is ott húzódott az arcán.
Lázár János még kacsintott is hozzá szélesen vigyorogva.
Majd pont ő ellene fog a Legfőbbnek mondott poltság nyomozni ha letolvajozza a közmunkást!
Neki, és a többi Orbán bérencnek mindent ki lehet mondani, mindeniről büntetlenül, az ügyészség nem nyomoz.
Lázárnak, Tiborcznak, Rogánnak, és a többi Fidesz felső vezetéséhez tartozó politikusnak mondott közönséges tolvajnak,élősködő véglénynek nyugodtan el lehet lopni az adófizetők pénzét, az ország felzárkóztatására szánt támogatást, az ügyészség nem nyomoz.
Polt Péter tudja a dolgát az ilyen esetekben, igaz csicska módra védi az elkövetőt a felelősségre vonástól.
Végül is "csak" a közmunkásról van szó. Támasztja a lapátot, szedi a szemetet, javítja a munkanélküliségi mutatót, és meg tud élni havi ötvenháromezerből. Nem tényező, nem kell emberszámba venni, át lehet rajta lépni, de bele is lehet rúgni. Nincs nyomozás, mert annyit sem érdemel ha rátaposnak a maradék tartására. A közmunka egy kegy, a benne levőkkel bármit meg lehet csinálni, őket bármire fel lehet használni, nekik nem azonosak a jogaik a társadalom többi részével.
Mindenki annyit ér, amennyire védik a jogait. A közmunkást nem védi semmi, a civilt le lehet bérencezni, az ellenzéket meg lehet vádolni bármivel, a diákot meg lehet büntetni ha tiltakozik.
Lázár János sokat ér, egy este alatt kastély nő a földje közepén. Semjén Zsolt sokat ér, helikopter viszi utána a közpénzen lelőtt háziállatot. Rogán Antal sokat ér, a letelepedési kötvény osztaléka az első, ezért minden az országba beengedett terrorista, bűnöző nem nagy ár. Tiborcz István sokat ér, egy országot borít homályba jó drágán, mert Orbán Viktor veje. Kósa Lajos sokat ér, a mama sertéstelepén neki kell a trágyát kihordani öltönyben, miközben még a rábízott ezer milliárdot sem koszolhatja össze. Szabó Zsolt sokat ér, neki is ezer milliárd forint van elrejtve neve sincs számlán. És ez csak az értékes lista eleje, akik után nem kell nyomozni.
A közmunkással szemben meg kell védeni azt aki kihasználja, felhasználja, megalázza, sárba tiporja. Mert a közmunkás nem ember, ő csak közmunkás.
Hogy ez változzon ahhoz meg kell tanulni a másikra figyelni, a szolidaritást erősíteni a gyengével szemben, és fel kell háborodni az igazságtalanság ellen. Még ha az másokat is ér.
Az olyan igazságszolgáltatásnak nevezett ügyészséget, ahol a hatalom bűneit védik pedig le kell váltani, a felelősöket el kell taposni. Na jó, lehet ezt szépen is csinálni, azt nevezik felelősségre vonásnak. Ez sokáig tart, mert neki akkor aztán vannak jogai, amit most nem ad meg a közmunkásnak. A választáskor erre is érdemes figyelni a fülkében. Mert a választásnak része a közmunkás is, ahogy mindenki. Figyelni kell másokra is, nem csak saját érdekre.
BANDITA.
Címkék: féreg nyomoz közmunkás Lázár János Polt Péter
" Vigyek egy hullazsákot? Megoldjátok? Jó, akkor keresek!"
2018.03.21. 19:34Még majdnem korán van reggel nyolc órakor, de már sokan állnak a sorban! Fővárosi kórház, vagy vidéki tök mindegy. Néhány ember gipszben, sokan tolószékben, még többen rokonra, barátra támaszkodva. Ez a nap erre van szánva fel kell készülni mindenre.. Hosszú várakozás, sürgős eset, a nap erről szól csak túl kell élni, aztán irány haza, és pont. Felülvizsgálat, röntgen, diagnózis, fáradt orvosok, még fáradtabb nővérek, lassú számítógép, akkor most merre, hova, legyen már vége, innék egy kávét.
Kinéz a beteg a fejéből, és a dátumra koncentrálva igyekszik türelmes lenni. A kopott folyosón már ismeri a járást, szinte rutinossá vált az évek alatt. A doktorra várni kell, a nővér mindent megtesz hogy regisztrálja, ide menjen, azt adja le, onnan majd tovább küldik. Közben iszik egy korty kávét, vizet, kimegy a mosdóba, és mikor visszajön nem kell a szemébe nézni. Látszik az ötvenes hölgyön, bocsi, de ember vagyok, és maradni is akarok annak. Igyekszem, de ennyit tudok segíteni. Álljon hátrébb, ezt most hozta a mentő, nem tudom hol a főorvos úr, kérem azt a papírt.
Egy folyosón a kórház napi élete. Rendelés, vizsgálat, kórtermek, orvosok, nővérek, mentősök, betegek. Kopott falak, kétes tisztaságú csempék amelyek valaha fehérek voltak.És a betegség minden árnyalata. Mind a sok. Ha a koszos ablakon kinézel, röhejes légi mentő romos épülete néz rád a kiégett fű csomók között.Ki van rá írva, innen tudod a rendeltetést. Hátrébb egy stadion üvegfala magasodik, csillogón a háttérben. Neked itt bent hely sem jut ha le akarsz ülni, még a plafonon is kerekesszéket toló beteghordók hozzák feléd kopott ruhájukban a szenvedést. Az arcokat már nem is nézed, a szenvedésnek a beletörődésnek nem kell fokozat.
Hirtelen egy szokatlan jelenségre figyelsz fel. Ketten tolnak valamit ami nagy, fényesen kopott, és mindenki utat enged neki. Kintről jön egy másik világból, de az ajtó csapódása miatt egyből oda kapod a tekinteted. Itt állsz a túlélés reményében, és betolják a szemed elé a nem a te végzeted egy fémes négykerekűn, amin van egy használattól láthatóan elkopott fedél.
Alatta lehet a párod, a szülőd, a barátod,az ellenséged, egy ismerősöd, egy ismeretlen, egy öreg, egy fiatal. De lehet hogy üres. Mégis a te gyomrod ezt nehezen veszi be hiszen pár lépésre, vagy csak egyre állsz tőle.És nézed, ahogy jön feléd közben gyorsan félre állsz előle. reméled hogy üres, és csak viszik valahova át a tömött várótermen, rajtad keresztül.
De nem. Megáll. Hova vigyék? A hatos? Nem arra menjetek lép ki a nővér a látómeződbe aki eddig irányította a túlélőket a vizsgálatra. Kettesben van már reggel óta, hol voltatok, várj, veszek egy gumikesztyűt ha találok. Ott van bent, az ablak mellett, már nem nézi a tájat. Vigyek egy zsákot? És a szemed sarkából látod csendre intik aki a kocsit tolják. Itt még olyan betegek is vannak akiknek nem ezt szánják. Odanézel. Zavart keresgélés a rokkant szekrényekben egy fekete zsák után. És meglett!
Csak állsz ott némán, tátott szájjal. Vársz, nézel, szeretnél menni, de a lábad szinte megragadt a pillanatnál. A szád tátva, a lelked sír, a szemedben valami nedvesség. Ez akár az én rokonom, barátom, társam, ismerősöm is lehetne. De még ha ismeretlen is, ettől azért többet érdemel. És nem azért ahogy elviszik innen, de azért amiért embereknek így kell bánni vele. Mert a tekintet üres annak aki tolja a kocsit, annak aki irányít, és annak is sajnos aki vizsgálatra vár. Mert ez van ezt kell elfogadni. És te tudod, ezt nem lehet elfogadni.
"2010 óta Fidesz kormány világszínvonalú egészségügyi fejlesztést hajtott végre. Minden szép és jó, a kormány a szociális érzékenység olyan magas fokára jutott, hogy már szuper kórházakban gondolkozik évek óta. Ha normális kormánya lenne az országnak, aki beengedi a migránsokat az ő elmondásuk szerint, ez mind veszélybe kerülne."
Szerintem meg a kormány menjen a nagy büdös francba, mi meg menjünk el szavazni, és ne érdekeljen milyen hülye az ellenzékünk. Ezt a kormányt el kell takarítani, mert nekünk még tepsi sem jut. Ott rohadunk meg az árokban, ahova Orbán Viktor juttat bennünket.
BANDITA.
Címkék: kórház egészségügy ellenzék Fidesz
Üzenet Orbánnak: Ne fenyegess gyáva kutya, mert orrba verlek!
2018.03.16. 17:34Ne fenyegess Orbán Viktor, mert nagyon megbánod! A szabolcsi ember nem megijedni szokott az olyan gyáva, alattomos kis senkitől mint amilyen te vagy, aki még meg is akarja félemlíteni, hanem azt nagyon megveri. És jó alaposan!
Szűkölsz kutya, remeg a gyomrod a félelemtől mert veszni látod amit eddig összeharácsoltál a más vérén verejtékén. Veri a víz a golyóálló mellénybe tekert pocakod, mert észrevetted átlátnak rajtad, tudják mikor hazudsz. Ezt mondjuk nem nehéz meglátni, igazat mondani képtelen vagy, ez a szemeden látszik, amikor mersz egyenesen előre tekinteni.
És akkor arról ne beszéljünk, látszik lihegő pincsikutyáid falkái sem képesek már hangosabban köhögni a rövid láncon amit engedtél nekik. Hát most neked kell megmutatni merre fusson a falka, kibe marjon bele alattomosan, hátulról, ahogy azt eddig is tette. És neked kell az utat mutatni nekik, és példát adni előttük. A gyávák falkában is azok maradnak, bármilyen hangosan is ugatnak bátorságot.
Hiába mutogatod most mekkora a farkad ami csóválja a nyájat, nem fogok tőled megijedni. Mindig kéznél van egy összeszorult ököl, ami megállít ha elő mersz bújni a magad köré rakott falból, ahonnan olyan fasza gyereknek mutogatod magad.
És mi az amivel le akarsz velem számolni?
Csökkented a fizetésem?
Már megtetted az egykulcsos adóval velem a melóssal, és a munka törvénykönyvével amit a nyakába varrtál. Közmunkásként nem emelted a bért, és még le is tolvajoztattad a benne dolgozót.
Ártatlanul börtönbe zársz, rám küldöd a rendőrt, a fináncot, a bürokráciát?
Ül már elég ártatlan ember a börtönödben, hurcoltak már meg vállalkozót, csuktak már be céget aki nem tetszett neked, vagy meg akartad szerezni.
Nem véded meg az érdekeim, a magánnyugdíjam, a devizahitelem, a nyugdíjam?
Egyiket sem tetted meg, mindenhez amihez hozzáértél eltűnt a nagy büdös semmibe, és csak még nagyobb baj szakadt utána az ember nyakába. És valahogy mindig neked sikerült a hasznát zsebre vágni.
Az egészségügyet, ahova juttatta a rendszered túl éltem, de ez nem mindenkinek sikerült a családból. A várólistát biztos nem fogja az az érző szíved rövidíteni, inkább stadiont építesz helyette. Ezzel nem tudsz fenyegetni, ezért külön számolunk.
Az oktatásban sem fogsz semmi mást csinálni az eddigi romboláson kívül, a gyerekek nem véletlenül vannak az utcán miattad. Ez egy külön verést érdemel, meg is fogod kapni ezzel nem fenyegetlek, ebben biztos lehetsz.
Még jobban szétlopod az ország vagyonát?
Neked semmi sem elég, kevés a szolgád, kevés a kastélyod, kevés a tehetséged, hát így akarsz boldogulni. Ezzel sem kell fenyegetned, régóta csinálod és látványosan, de már nem sokáig, csak egyszer menjen be az ember a fülkébe. Utána kisebb lesz a pofád ha össze tudják rakni az orvosaid.
Tényleg nem értem mire gondoltál mikor le akarsz számolni azzal aki nem tetszik neked. Mit veszel el? Mit taposol még meg? Kit akarsz még hülyének nézni? Polt Péter? Németh Szilárd? Semjén Zsolt? Kósa Lajos? Rogán Antal? Vagy ki az akitől félnem kellene?
Az a nagy helyzet Viktor, neked kell félni, is ez látszik is rajtad. Mert neked van miért, és van kitől. Kezd el gyakorolni a futást, mert rövid ideig leszel kergetve, akárhogy is szeretnéd ne érjelek utol. Csicskáid mögül is ki leszel szedve, ha maradsz a közéletben, ha elbújsz egy egérszar mögé.
Ezt nyugodtan veheted fenyegetésnek Viktor. Ennek van tartalma, igaza, dühe, ereje. Meg fogod tapasztalni.
BANDITA.
Címkék: hatalom Orbán Viktor Gyáva kutya
Vajon Lázár János új náci, vagy csak ennyire hülye?
2018.03.08. 19:43Fehér keresztények. Ez a szó összetétel biztos csak véletlen Lázár János esetében aki a hatalom második embere Orbán Viktor seggében. Valóban véletlen lenne ezen szavak használata a szájából? Mert ő egy okos ember ez tény, így nehéz elhinni a szóbotlást! Aki keresztény, az csak fehér lehet. Fehér! Vagy árja? Mert csak keresztény lehet aki fehér? Más vallás, vagy szín szóba sem jöhet? Mi járt vajon a fejében amikor ezt a két szót használta, nem is egyszer mikor Bécsben megcsinálta a hányingert keltő videóját?
Miért kellett neki egyáltalán Bécsig menni, miért nem ment ki Pest egyik kerületébe, hogy kampányoljon a nagy kék sz@r plakátok alatt? Ott is talált volna szemetes utcát,és hiányzó fehér keresztényt. Vagy egy borsodi, szabolcsi, nógrádi vagy tök mindegy milyen faluba, városba, ahol meg tudta volna mutatni a nyolc évi hatalmuk valóságát? Ott nincsenek elegen a fehér keresztények? Vagy aki nem elég fehér látszólag az nem keresztény ott ahol él, és ezért Bécsig kell menni? Mert akkor csak migráns lehet, az nem fehér, és nem keresztény.
Fehér és keresztény. Aki nem fehér, az nem keresztény? Aki keresztény az csak fehér? Honnan is ismerősek ezek a szavak? Volt már ilyen a történelemben ahogy ezen szavakat használták, és az nem volt jó időszak. És manapság is divat, csak fehér csukja mögé bújik évszázadok óta, és egy másik kontinensen veri azt aki nem fehér. Lázár János azonban tökös gyerek, neki nem kell fehér csuklya, hogy ezt kimondja. Úgy sem rakja össze senki mit is akart üzenni!
Lázár János erkölcsi mércéjéről tudjuk hogy mindenki annyit ér, amennyije van. Ha nem nő ki a földje közepén egy kastély egy éjszaka alatt, akkor Jani szemében egy senki. Vagy olyan mint egy közmunkás, aki csak lopni tud, nem pedig dolgozni. Még a bérét sem kell emelni, mert annyit sem ér! Lázár Jánosról azt is tudjuk, akkora hülye az aki a tíz éves gyerekének nem tud egy budai villát venni, hogy a nyálát sem pocsékolja rá. Egyszerűen átnéz rajta.. Mert az annyit ér a szemében.
Lázár János minden gátlás nélkül hazudja tele a honi médiát képtelenségekkel, és mond ki olyan állításokat, amelyről már az elhangzásakor tudja nem igaz! De ez nem zavarja egy cseppet sem. Neki ez a dolga, szereti hülyének nézni az embereket. Meg lenézni, mert ő valaki, ezt gondolja magáról. A többi az senki, és annyit is ér.
Lázár János nem az a fajta akit érdekel a valóság, azt bármikor képes meghazudtolni. Képes azt állítani a migráns veszélyről, ha ők, fehér keresztények nem védik meg az országot tőlük, akkor nem lesz pénz nyugdíjemelésre, családi pótlékra, egyéb támogatásra. Mert akkor ez megy a betelepíteni akart menekülteknek. Nem zavarja, hogy senkit nem akarnak ide erőszakkal betelepíteni, de így jól tudja riogatni vele a hozzá nem értő szavazókat. Pedig ez egy ordas nagy hazugság, viszont a képzetlen tömeg vevő rá, és egy hónap múlva választás lesz. Hát akkor most ezzel hazugsággal kampányol.
Lázár János Hódmezővásárhely tanulságát nem képes felfogni. Érzi a veszélyt, látja a bajt, de nem hajlandó elegánsan veszíteni, inkább veszett patkány módjára támad, vádaskodik, hazudik. Elemében érzi magát, neki ez a napi rutin. Az ország sorsa nem érdekli, csak a maga túlélése, jó léte, és védettsége. Mert nagy koncot rakott zsebre a trafikból, és másból, most szeretné megtartani.
Fehér, és keresztény. Ez Lázár János. Ezen a szemüvegen keresztül szemléli a világot, ebben az értékrendben él, és dolgozik a kormányzati hatalomban. Már csak az a kérdés, egymaga csak ekkora féreg, vagy ez az általánosan elfogadott a jelenlegi hatalom gyakorlásában.
BANDITA.
Címkék: videó Bécs Lázár János fehér keresztény
Orbán Viktornak megérsz tizenkét ezret, csak szavazz már rá!
2018.03.07. 17:58Olvasom, hogy Orbán Viktor nagy kegyesen családonként jóváírat 12 rugót a gázszámlából, mert februárban hideg volt. Végül is tél van februárban ebben nincs semmi szokatlan.
De hogy jött ki neki pont tizenkétezer?
Megnézte a számokat, mint Bözsi néni nyugdíj emelésénél, mikor véletlenül arra járt és beköszönt a röfinek? Vagy ránézett a világpiaci gázárra, ami olcsóbb mint amit a magyar migránstól félő fizet, és azt gondolta, ne itt egy kis apró, szedd fel, és csókold meg a seggem érte? Végül is minden évben hideg van télen, de az idén pont választás van. Biztos nincs a kettő közt összefüggés! Csak a józan eszét használó ellenzéki anyázik egy keserveset, mert tudja, a hatósági ár évi hetvenezret húz ki a zsebéből a rezsicsökkentéssel.
Persze az ember lehet rosszmájú, és arra gondol, na ez is csak annak jó,aki gázzal fűt. Én mondjuk fával, de vagyunk ezzel millióan így. Mindegy, örülni kell, másnak olcsóbb lesz a gáz. Majd az áprilisi számlában jóváírják. Vagy nem, mert akkor már nem lesz választás, és akkor már nem is beszél róla senki.
De most Orbán Viktor lehajolt népéhez, és ehhez kell tapsolni neki. A nyugdíjas kap megint tízezret, meg egy levelet a szavazási útmutatóval. A közmunkás, a szegény, a melós, aki nem gázt használ amúgy is le van sz@rva, a tizenkét rugó nem neki szól. Mindenkinek el kell most mondani, hogy Orbán Viktor mekkora egy érzékeny ember, még erre is van oda figyelése. Két lopás között, harcban az ENSZ-szel meg Soros Györggyel érdekli, hogy ne fázzon senki. Ebben az évben már több százan hűltek ki a lakásukban, mert nem bírták a hideget, és nem volt mivel fűteni. De erről most nem beszél senki. Csak a tizenkét ezerről, mert ennyi az ára a választásnak.
Elhangzott egy újabb ígéret, ami nem kerül semmibe a kormánynak, és be sem kell tartani. Ha Paks dvá is üzemelne, az áramot is a kínai vasúton vinnék a fogyasztókhoz télen, mert Bécsben rossz élni, sok ott a migráns.
Beárazta Orbán Viktor az országot, és tizenkétezret ér szerinte. Szerinted?
BANDITA.
Címkék: gázár rezsi Fidesz Orbán Viktor
Orbán Viktor azért nem vitázik, mert egy gyáva, sunyi tolvaj!
2018.03.04. 15:53
Ahogy Orbán Viktor vitázik, úgy nem tud érvelni senki.
"-Drága egyetlen nagyságos miniszterelnök úr! Mondja már meg mit kérdezzek magától? Előbb azonban engedje meg számtalanszor körbe csókoljam a hátsóját, amelyen olyan kegyesen ülni méltóztatik! Nem is tudom hogy köszönjem meg nekem tehetségtelen újságírónak nevezett közmédiás lakájnak a lehetőséget, magára emelhetem a tekintetem azért az évi nyolcvan milliárdért, amiért naponta hazudunk a pár százalék nézőnknek.
-Ne csókolgassa a kezem annyit, én fontosnak tartom a sajtó szabadságát, és a vélemények ütköztetését. Kérdezzen elsőként a menekültekről, arra tettem fel mindent a kampányban.
-Hogy vannak a menekültek, akiket befogadott az ország az ön kormányzása alatt?
-Na én nem ezekre a személyekre gondoltam a kérdésben, és biztos maga sem, ha kedves az állása. Van magának állami alkalmazásban hozzátartozója? Amúgy meg Soros György válaszom, és ezzel elmondtam mindent. Most kérdezzen a korrupcióról!
-Több vád éri a családja tagjainál bekövetkezett gyanús meggazdagodás miatt. Mi erről a véleménye?
-Csak azért, mert a lányom a saját lábán áll, a vejem egy közvilágítási szakember, a feleségem nevén több ezer hektár van, én meg Mészáros Lőrinc barátja vagyok, nem kell összefüggést keresni sehol. És gondolom maga sem akar erről többet tudni? Vagy ha igen, kérdezze meg Polt Pétert, neki pont az a feladata, ne legyen semmi baj a családom meggazdagodása során. Ő elsősorban az én emberem, aki az én törvényeim szerit nem csinál semmit az engem érintő ügyekben. Van elég fatolvaj ebben az országban, nagy a hideg, drága a tüzelő, sok a szegény, elég neki azokat üldözni. Jöhet az egészségügyi kérdés, de röviden, az annyira nem érdekel.
-Sok véd éri az egészségügyben tapasztalható állapotokat, a diákok tüntetnek az közoktatási állapotok ellen. Mi erről a véleménye?
- Ki a maga főnöke? Nem azért építettem csilliárdokért stadionokat, hogy ezekkel foglalkozzak. Innen elveszek, oda berakok, a különbözet zsebbe, és mindenki legyen csendben. Vigyázzon a következő kérdésével, nehogy az utolsó legyen. Akkor most a választási kérdés jön.
-Mondjon valamit az elcsalt választási törvényről?
-Erre a kérdésre sajnos már nem tudok válaszolni, önért itt van egy fekete autó ami azonnal indul. Azért köszönöm a kérdéseit,"
BANDITA.
Címkék: vita tolvaj gyáva Orbán Viktor
Je Suis Czeglédy Csaba!
2018.03.03. 13:50Személyesen nem ismerem Czeglédy Csabát. De látom mi történik körülötte, és abban nagyon együtt tudok vele lenni. Éjszaka jönnek érte, még egy napot sem tölthet szabadon, máris viszik vissza a cellájába. Sötétben ragadják el a családjától, akiket már több mint nyolc hónapja nem ölelt magához. Mert el kell őt zárni mindentől és mindenkitől, hiszen a hatalom így akarja. Semmi nem számít, a törvény nem érdekes, emberi érzés nincs, a szabályok felrúgva.
A félelem bűzére ébred az ország attól ami éjszaka történt. Mert a hatalom fél, ezért jár éjszaka végrehajtani amitől nappal nincs nyugta. Mert a hatalom reszket, verejtékezik, és ennyi telik tőle. Éjszaka elvinni egy embert, mint egy előző rendszerekben, amire nem büszke senki.
Mindannyian ott vagyunk abban a cellában, mindenkit éjszaka tartóztattak le, Csaba nem egyedül tölti ott a napjait. Vele vagyunk. Bennünket is ért törvénysértés, nekünk is elvették a szabadságunk, mi sem tudtunk még a családunktól sem elbúcsúzni.
Politikai csőcselék ejtett bennünket is foglyul, aki csak tőlünk fél. Mert tudjuk amit nem szeretnének hogy tudjunk. Ők közönséges bűnözők, senkiházi tolvajok, gyáva alattomos népség, aki nem kerülheti elé a sorsát. Na ezért ejtett bennünket foglyul, és ezért ül Csaba azon a tíz négyzetméteren. Mert félnek tőle, és tőlünk.
Egy hatalom sem léphet túl a maga határain, a saját érdekében a Fidesz azonban már kerítést is épített az ország köré, annyira fél tőle. Már nem ura a cselekedeteinek, már kapkod, nyíltan sérti a törvényt, hurcol el éjszaka embereket. Fél! Nem kicsit, nagyon.
És addig fog félni, ameddig nem tudatjuk velem igen, kell félnetek, van miért félnetek! Nem tehettek meg bármit, egyszer felelni fogtok mindenért. Lehettek cinikusak, hordhatjátok fent az orrotokat, egyszer, és hamarosan nagyon állon lesztek vágva. Nem éjszaka megy értetek a sötét autó, hanem nappal húzza be az ikszet aki el fog zavarni benneteket, és ültet hűvös helyre jó hosszú időre.
Már nem sok van hátra Csaba, sem neked, sem nekünk, de most te vagy a rosszabb helyzetben. Ki fogunk hozni, ahogy magunkat is meg fogjuk szabadítani a történelem egyik legártalmasabb hatalmától, amit úgy hívnak hatszor módosított alaptörvény.
Legyen hozzá eszünk, és legyen hozzá bátorságunk. Ha nem tudjuk azt hogy kell csinálni, nézzük meg Czeglédi Csabát, aki most nekünk is példát mutat.
BANDITA.
Címkék: börtön MSZP NAV Polt
Miért is kell a Fidesz jelöltjét újra megválasztani!
2018.02.22. 16:12" Nem, ne küldjön el a qrva anyámba, most nagy szükségem van a támogatására kedves, drága, aranyos, szavazó. Röviden elmondanám mit sikerült az elmúlt nyóc évben összehoznunk a saját érdekünkben, mert most szeretnénk folytatni. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy a választó úgy lássa a világot, ahogy azt mi szeretnénk.
Mint tudja szeretett honfitársam, nekünk Magyarország az első, ezért is támogatjuk a hazai adófizetők pénzén a határon túli magyarokat százmilliárdokkal. Adunk az ottani egyházaknak, focicsapatoknak, még a jégkorongnak is. Cserébe csak azt kérjük, pofázzanak bele az itthoni választásba azzal, hogy ránk szavaznak, és nem viselik a következményeket. Nem itt adóznak, nem sok közük van mi történik itt, de a szavazatuk jól jön nekünk. Ez azért nagy segítség nekünk, és nem is hagyjuk ki a lehetőséget. Mert ugye mimagyarok, meg a haza, és az összetartozás, az ukrán nyugdíj ez mind mind fontos nemzeti érdek. A nemzet meg a Fidesz, és ezzel elmondtam mindent.
Ne tessék azt a baltát emelgetni, az itthoni magyarokról is szépen gondoskodunk mi fülke forradalmárok. Első körben megvédtük a magánnyugdíjat, ma már egy forint nincs belőle, így mindenki éljen meg öreg korára ahogy tud az általunk elherdált megtakarítása nélkül. De mi megvédtük a saját érdekünkben, el is költöttük magunkra, így nem tőzsdézték el a brókerek. Ugye ez milyen megnyugtató! Mert itt az a Tarsoly, aki bennünket kifizetett, csak a kis befektetőket nem. De majd azt is szépen elsimítjuk, csak legyen türelemmel a szavazó még négy évig.
Milyen szépen megemeltük az alacsony keresetűek adóját, és töröltük el az adó jóváírást. Minden forintra szükségünk volt, hogy azt oda tudjuk adni a jobban keresőknek, és a költségvetésnek ne kerüljön semmibe. Mert akkor mi onnan kevesebbet tudunk ellopni, azt pedig megengedhetetlen a számunkra. Még adót is emeltünk ennek érdekében, nálunk a legmagasabb az ÁFA, és erre büszkék vagyunk.
Legyen szíves ne engedje rám a kutyát, a rezsicsökkentéssel sem nagyon vertük át a fejét a kedves szavazónak. Csak éppen azt mondtuk azt nekünk köszönheti, nem a világpiaci árnak. Tegye a szívére a kezét, azt amiben az a karó van amivel agyon akar verni, és mondja azt, nem vette be kanyar nélkül. Most sem kell mást csinálni, csak nekem hinni, és akkor a drágábban tetszik továbbra is kapni tőlünk az energiát, ami most nagyon olcsó a világpiacon.
Most pont itt vannak ezek a migránsok akik ellen csak mi tudjuk megvédeni magát. Hogy nem látja őket? Mondom hogy megvédjük! Csak nézze meg a tízmilliárdokba kerülő nagy kék szar plakátokat amelyeken úgy, de úgy védünk, hogy még a közmédia is erről szól évi nyolcvan milliárdért. Csak tessék továbbra is reszketni tőlük, mi csak a menekülteket engedjük be, meg aki fizet a letelepedési kötvénnyel. Nem engedjük meg az uniónak a kötelező kvótát, mi döntjük el ki mennyit ér meg nekünk, a ráfizetést úgyis a költségvetésből vesszük el. Az meg a maga pénze.
Legyen szíves engedje el a torkom, akkor elmagyarázom a Soros terv lényegét. Ez egy gonosz terv, azért találtuk ki. Mindenki arról beszél, milyen lepukkantak a kórházak, milyen siralmas az oktatás, hát bedobtunk egy vidám témát a köztudatba, és inkább arról beszélünk. Szokta nézni a Németh Szilárdot a tévében? Ugye milyen szórakoztató a sok hülyeség a mit vörös fejjel előad? Ugye milyen remekül hangzik? Na akkor arra tessék figyelni ami ott elhangzik.
És azok a gyönyörű stadionok! Meg a jól keresőknek adott CSOK. Hogy maga abból nem kap? Hát az szívás, de Gyurcsány tehet róla. Vagy tessék többet bérrabszolgázni, akkor több jut nekem a megemelt minimálbér adójából. A közmunkásnak sincs ideje, meg ereje lopni, mióta a Hegedűs Laci nevű farok dolgoztatja őket Lázárhelyen.
Röviden összefoglalva mi egész jól állunk, maga meg csak ilyenkor érdekel bennünket. Még van mit magunkévá tenni ebben az országban, Mészáros Lőrinc még a héten nem vett semmit Orbán Viktornak. Tessék már itt aláírni az ajánlást, mindjárt sötét lesz, s ez a közvilágítás nem az igazi. Hiába cserélte le Orbán Viktor veje az egészet jó drágán, most bujkálnia kell a saját lába miatt, mert Simicska a hibás. Akkor köszönöm meg is vagyunk, négy évig nem is zavarom, igyekezzen túlélni ezt az időt. Tudja, ha magának is lenne egy kastélya a földje közepén, ami csak úgy egyszerre ott terem a semmi határán, nem kellene ennyit magyaráznom, miért szavazzon ránk. Hajrá Fidesz, Hajrá magyarok!"
BANDITA.
Tiborcz panasza, mert bántják Orbán Viktor saját lábon álló családját!
2018.02.20. 21:32" Ez az ország nem érdemel meg engem, pedig benősültem Orbán Viktor családjába, és városokat borítottam sötétségbe. De jól kerestem vele, és ez most sok embernek fáj! Pedig én csak egy vállalkozó vagyok, aki jól megél a felkínált lehetőséggel. És ráadásul Orbán Viktor az apósom lett, hát szabad volt a pálya. Ez azért világos!
Most bujkálok a nyilvánosság elől, de Orbán Viktor is van annyira gyáva most még az országból is kiszaladjon ha rólam kérdezik. Mert muszáj neki a családot megvédeni, főleg ha az saját lábon áll mint mi, akik már a tandíjat is közpénzből fizettük a feleségemnek. Nekem van most pont elég bajom a világításból, pedig én csak a legjobbat akartam az egész lámpa buliból kihozni. Magamnak. Mert a többi nem érdekel, erre most csalással, meg mutyival, meg visszaéléssel gyanúsítanak. De azért azt meg kell érteni mindenkinek, a traktor lopás után nekem a fénycsövekre átnyergelni nagy váltás volt, és ekkor lehet követhettem el hibákat. Ezért volt muszáj mindent előre lezsírozni, minden megrendelést lebeszélni, kerüljön az bármennyi közpénzbe. Vagy uniós támogatásba.
Amúgy meg egyszer már mondtam, mi közötök van az én ügyeimhez, miért nem bírtok már csöndben lenni velem kapcsolatban. Nem kérdezem, követelem a hallgatást. Az egész világítási ügyet már rég elfelejtettem, kivettem belőle amit lehetett, végül is Orbán Viktor veje vagyok, nekem is jogom van jól élni az adófizetők pénzéből.
Miért, mit gondol az ország, nekem annyira könnyű? Orbán Viktor az apósom, neki egyszerű Mészáros Lőrinc nevén tartani a vagyonát! De nekem mindenért meg kell küzdenem. Lázár Jánossal lebeszélni a közvilágítást első körben nem kis meló, János akkor még a trafikmutyiban volt nyakig benne, abból van most a kastélya a semmi közepén. Meg a fiának a lakása, és a feleségének az alapítványa. De az a másoknak szemét gazember János korrekt volt velem, egy halom pénzt nyomott az akkori bulimba a közösből. Én meg kivettem amit bírtram. Egyedül. Senki sem segített. De megcsináltam! Ebből a lóvéból vettem kikötőt, ekkor társultam azzal az arabbal,aki nem menekült, viszont nemzetközileg is jól mosta a pénzt, ezért körözték szerte a világon. Pharaon, vagy mi volt a neve, isten nyugosztalja a muzulmán lelkét.A papa, vagyis Orbán Viktor is sok lóvét rábízott. Kár hogy meghalt, még vehettünk volna pár értékes ingatlant a nevén.
De most inkább beszéljünk arról mikor száll már le végre a közélet, mert élnem is kell valamiből. Vettem egy csomó kastélyt, azt fel kell újítanom uniós pénzből, vagy banki hitelből,van pár még értékesebb ingatlanom a fővárosban, azokat még a közpénzből fel kell javítanom, hogy szálloda lehessen belőle. És le kell szednem a magam hasznát is ezekből. Több száz millióért vettem lakást a saját lábon áll feleségemnek, azt is fent kell tartani. Meg van egy titkárnőm is, na az is csak vinni fogja a pénzt, ha már a nadrág nem tudott rajtam maradni a közelében, mert elkezdtek a zsebembe turkálni. Szóval van elég bajom, és most Polt Péterrel is folyamatosan beszélnem kell, meddig húzza a velem kapcsolatos nyomozást. Mondhatnám, hogy Orbán Viktor nyeri a választást, és akkor nem vernek agyon, de ettől még nem bízhatom magam a csaláson alapuló választásra. Mint tisztességtelen üzletember követelem a törvény előtti sérthetetlenséget, ne kelljen már erre is külön jogszabályt hozni.
Addig is maradok csendben, ameddig Simicskára kennek mindent akinek ehhez semmi köze. És remélem Orbán Viktor is sikeresen beszél mellé a menekültekkel, a rezsicsökkentéssel, amivel eddig is átverte az országot. És akkor én is megúszom, ha most még gyáván el is kell bújnom egy patkány által elhagyott lyukban, ahol egész jól érzem magam. A közvélemény meg addig is bekaphatja. Orbán Viktor családjához tartozom, a Fidesz pedig megvéd. Nekik ez a dolguk."
BANDITA.
Címkék: világítás lop Orbán Tiborcz István Elios
Sorvezető a Fidesz szavazóknak. Csak ezt szabad válaszolni!
2018.02.16. 14:54Címkék: választás menekült szavazó Fidesz Orbán rezsicsökkentés
" Elloptam a rezsicsökkentést! És akkor mi van? Fizess, és pofa be!"
2018.02.14. 14:39"Csend legyen már ezzel a rezsicsökkentéssel, most a soros terv játszik. Mindig azt figyeljétek, amiről éppen hazudok nektek.
A rezsicsökkentés az előző ciklus átverése volt, most már nem aktuális róla beszélni. Már akkor egy tábornoki bunkót rendeltem hozzá, mert ugye harcolni muszáj, ti meg szépen bekajáltátok az egészet.
A világpiacon már évek óta olcsó a gáz, meg az áram, de ti ehhez hülyék vagytok, így át lettetek verve az előző választásra. Nekem így kétharmadom lett ismét, meg egy halom lóvém a rögzített árból. A kétharmaddal tovább lophattam azt a pénzt, amit a rezsicsökkentésnek nevezett átveréssel a kiszedtem a zsebetekből. Így kell ezt csinálni. És ti meg még tapsoltatok is hozzá.
Mert végül is ti annyira hülyék vagytok, hogy még azt sem veszitek észre ami az orrotok előtt van. De nekem ez így jó, és ezért vagyok még hatalmon. Benneteket csak az internetadó érdekel, azért simán utcára mentek tiltakozni. Hogy utána megszívatlak benneteket az útdíjjal, azt már simán kifizetitek. Mint ahogy akkor sem lógattatok lámpavasra, ha az olcsó üzemanyagnak odavertem egy marék jövedéki adót, és azt szépen zsebre vágtam utána. Nehogy már ötven dollár alatt kapjátok az olaj hordóját, akkor Lőrinc nem tud nekem megvenni semmit az országból! Mert ehhez is ti adjátok a rávalót. Meg az a gonosz Brüsszel, de ehhez sincs semmi közötök, abból sötétítem el a városokat, meg építek jó drágán minden sz@rt. Nektek!
Na, akkor most térjünk már vissza erre a stop sorosra. Jönnek a migránsok, elveszik a rezsicsökkentést, és olcsóbban akarják adni a gázt. Vlagyimir ezért levágja a tököm, és azt nem akarhatjátok. Az E-ON le akarja bontani a kerítést az olcsó gázzal, ezért kinevezem hazaárulónak, és illeték fizetésre kötelezem.
A fenti sorokat a választásig sűrűn fogjátok hallani, most csak erre figyeljetek, meg a jobban teljesítésre. És fizessétek továbbra is a drága rezsit, nem szóróm én csak úgy az Erzsébet utalványt feleslegesen. Ha valami nem tetszik nektek, majd a határon túliak jól megmondják a választáskor mi legyen veletek. Azokat is megvettem a ti pénzeteken, az én hatalmam érdekében.
Még két hónapig ne vegyétek észre mit loptam már el tőletek, csak a migránsoktól féljetek. Utána már kit érdekel mi lesz veletek, megveszem az egész országot a ti pénzeteken, és szolgálhattok életetek végéig engem!"
BANDITA.
Címkék: lop Orbán Viktor Németh Szilárd rezsicsökkentés
Orbán Viktor egy gyáva alak!
2018.02.13. 16:44Na mi van Orbán Viktor? Miért vagy csendben? Bántják a családod! Bántják a lányod férjét! Bántják az unokád apját! Miért nem véded meg a véreid? Nem tudsz mit mondani? Mit szólnak a szavazóid ha nem látnak most tökösen harcolni a nagy keresztényi szeretet jegyében az őket ért vádak miatt? Találtál egy függönyt ami mögé elbújhatsz? Abban nagyon jó vagy, azt már bebizonyítottad. Vagy arra vársz, megint más sumákolja el a téged is érintő vádakat?
Az egész kormány apparátus részt vesz a vejed érintő úgy eltussolásában, te gyáva módon rájuk bízod a piszkos munkát.
Vagy talán nincs mit mondanod? Most miért nem mondod azt nem foglalkozol üzlettel, nem ismered az illető urat, az csak a vejed. Most miért nem mondod azt, az ügyészség majd kivizsgálja, és mint annyiszor Polt Péter szembe röhögve az igazságszolgáltatást nem vonja felelősségre a királylány férjét?
Annyit azért megtehetnél elmondod a választóidnak, ez egy Brüsszelből irányított leszámolás, vagy a Soros terv része, vagy valami hasonlót. Nekik teljesen mindegy, még ezt is elhiszik neked, és tapsolnak is hozzá. A fejükben van olyan sötétség, mint amilyet a vejed világítása okozott a városokban, és még ráadásul az sokba is került az adófizetőknek. De ők szeretik ha lopsz tőlük, és azt a saját lábon álló családodnak adod.
A józan észt használónak nem kell mondanod semmit, hallgatásod többet ér minden szónál.
Gyáva sz@r alak vagy te Orbán Viktor, nem hogy az országot nem véded meg, de a családod is benne hagyod nyakig a trágyában. Majd elhalkul a nagy felháborodás.,majd megnyerem a választást, csak legyen elég Erzsébet utalvány, meg soros terv-gondolod, és hallgatsz meg lapulsz mint nyuszi a fűben.
Puding vagy te Orbán Viktor, vagy inkább orbán viktor de ez sértő nemecsekre, aki kiállt az elveiért, amelyek neked nincsenek, és bátor volt, amilyen te sohasem leszel. És a családod is méltó hozzád. azok is mélyen kussban vannak, egy büdös szót nem szólnak.
Na, nagy nemzeti szabadságharcos magát hősnek képzelő vezére, ne Lázárt, a közmunkás alázót, nem Poltot az ügyészség szégyenét, ne a más farkát küld magyarázatnak, legyen neked annyi vér a pucádban, hogy megszólalsz! Vagy maradsz pici kis sírós nyárfalevél, aki éppen lehull az első kis szellőtől? Mert reszketni már tudsz nyárfalevél módra! Most is azt csinálod!
BANDITA.
Címkék: ügyészség Fidesz Orbán Tiborcz István
Pintér Sándor a két miniszterség között adócsalásból lett milliárdos!
2018.02.09. 18:22Vagyonvédelem! Pont a sunyi fejű Pintér Sándornak való terület ahol kedvére garázdálkodhat. Átláthatatlan, nagy része volt rendvédelmisek, fegyveres erőktől leszerelt fő tisztek, tábornokok kezében levő gazdasági terület, ahol a részt vevők szívesen fogadják maguk közé azt, akivel korábban együtt kiszolgálták a korábbi pártállami hatalmat. Ma már ez végül is ugyanarra való hatalmi törekvés a közéletben, csak most Orbán Viktornak hívják a párt főtitkárát. A seggnyalók módszere viszont ugyanaz.
Pintér Sándor a két orbáni ciklus között, a szocialista kormányok nyóc éve alatt szép csendben kiépítette a maga kis piszkos üzletét a vagyonvédelem területén, miután ki tudja milyen pénzből megvásárolta a Civil Biztonsági Szolgálat nevű céget. Ha a mai viszonyokba tesszük az akkori cégvásárlást akkor nyugodtan kimondhatjuk, Pintér Sándor akkor állt a saját lábára. Korábbi miniszteri fizetéséből félrerakott pár tíz, száz milliócskát, és vett egy céget ami addig haldoklott, de Pintér Sándor tulajdonában szárnyalásnak indult a vagyonvédelmi piac területén. Ehhez semmi köze nem volt Orbán Viktornak, vagy az akkor államtól lenyúlt közpénznek, Orbán Viktor ekkor még kicsiben mutogatta az állami vagyon lenyúlásában való tehetségét. Így Pintér Sándornak a lóvét sem ő, vagy a párt pénztárnoka adta a cég megvásárlásához. Nem röhög senki, akkor még Orbán Viktor csak kicsiben játszott. Mondhatjuk még nem voltak zseni gázszerelők a piacon, csak Pintér Sándorok, Orbán Viktornak vele kellett beérni.
A vagyon védelem évtizedek óta a pénzmosás, adóelkerülés, lenyúlás területe. A munkát valóban elvégző vagyonőrök, biztonsági őrök, pénzszállító munkavállalók pedig a kárvallottjai a rendszernek.Mindegyiknek.Mint annyi más területen itt is többnyire feketén, vagy alig bejelentve dolgoznak, dolgoztak a munkavállalók, az igazi hasznot az alvállalkozói rendszer biztosította a vagyonvédelmi cégek tulajdonosainak. Pintér Sándor egy volt ezek közül, és nagyon kinőtte magát. Még egyszer, ez a szocialista kormányok alatt is megtörtént.
Tehát Pintér Sándor akkor már volt belügyminiszter elkezdett a vagyonvédelemben mozogni. Cége sorban nyerte a megrendeléseket, ennek teljesítéséhez viszont nem volt elég embere, vagyis biztonsági őre. Azzal végül is nem is akart foglalkozni, a munkavállaló csak költség számára, csak csökkentette volna a hasznát. Na nem baj, azért van az alvállalkozói rendszer kitalálva ezen lehessen segíteni. Volt rendőrök, katonák, börtönőri vezetők cégei ugrásra készen várták a megbízást. Majd ők megcsinálják a melót Pintér Sándor cégének. Igen ám, csak a leosztás során kellene nekik is a munkavállaló után járulékot, adót fizetni, mert ugye ez a szabály, és ez van a munka elvégzéséhez szükséges törvényi előírások között is. De akkor nincs haszon! Hát akkor nem fizetünk a munkavállaló után semmit, lepapírozzuk a melót okosban, a lóvé zsebbe, a többi meg kit érdekel? Hogy az állam nem kapja meg a neki járó részt a szolgáltatásból? Ellenőrizze ha akarja a céget, végül is ehhez joga van. Az állam azonban békén hagyta Pintér Sándor cégét. 2002-2010 között is! Vajon miért?
Az üzlet szépen virágzott. A Civil Biztonsági Szolgálat évente 2003-2010 között sokszor milliárdos árbevételt könyvelt el évente, és az alvállalkozóknak leosztott lapok szépen növelték nyereségét. Pintér Sándor milliárdos lett. Néhány haver után be is lett fizetve a járulék, és adó Az alvállalkozó volt kollégák, és barátok is szépen kerestek, de csendben voltak ha adófizetésre került sor. Nem igazán fizették a munkavállaló után államnak járó részt! Az állam pedig nem igazán ellenőrizte a vállalkozást, pedig neki is sokat dolgozott Pintér Sándor cége. Más vagyonvédelmi vállalkozást igen, de pont ezt nem. A Civil Biztonsági Szolgálat alvállalkozónál dolgozó munkavállaló vagyonőr, biztonsági őr után nem lett befizetve az adó és járulék, ő javarészt zsebbe kapott fizetést. Ez a pénz nem hiányzott sehonnan, végül is Pintér Sándornál megvolt a maga szépségében, ingatlanjában, bankszámláján. Az már csak a hab a tortán e közben a munkavállaló vagyonőr mennyit dolgozott feketén, a törvényeket szembe röhögve az alvállalkozói rendszer miatt. És hova tűnt az arra időre járó nyugdíja, járuléka, egészségbiztosítási hozzájárulása. Ez végül is részben Pintér Sándor zsebében landolt, nem az államnak járó részként lett befizetve.
Szóval a Civil Biztonsági Szolgálat Pintér Sándor miniszterség nélküli időszaka alatt sok lóvét hozott a konyhára magának a róka képűnek és haverjainak, köztük sok volt, korábban a fegyveres erőkhöz tartozó nyugdíjas fő tisztnek. Mert ebben a körben nagy az összetartás, és főleg a megélhetés biztosítása egymás száma. Mikor azonban Orbán Viktor másodjára került hatalomba, Pintér Sándor a korábbi kollégáit a rendvédelmi szervek korengedményes nyugdíjasait azonnal koncként vettette Orbán Viktor elé, ők nem voltak fontosak számára. Azok csak beosztottak, nem voltak főnökök a hatalom, és a rendszer kiszolgálói. Ők a hazát szolgálták, erre tették fel az életüket, és ezért kötöttek az állammal szerződést. Pintér Sándornak ők nem voltak fontosak. Lett is belőlük bohóc, meg járadékos ingyenélő.
2010-ben Pintér Sándor eladta a cégét, mert újra miniszter lett. A milliárdos árbevételű vállalkozást öt (5) millió forintért. És utána a cég egyből rengeteg állami megbízást kapott. Még a garantált vállalási pénzét is megemelték! Vajon a munkavállalói ezután hogy érzik ott magukat? Be van fizetve utánuk minden járulék, vagy eltűnik a pénzük egy olyan számlán ami Pintér Sándorhoz alig köthető? Folytatódik a korábbi gyakorlat, vagy Pintér Sándor közalkalmazottként nem veszi fel a nyugdíját a miniszteri fizetése mellé, mert az törvénytelen?
Pintér Sándor vissza akar vonulni a közélettől, nem akar még egyszer miniszter lenni. Már ha nyer a Fidesz! Szeretne a betegsége miatt nyugodtan élni hátra levő éveiben, nem gondolva arra, végül is mekkora mocsok ő hazai közéletben. Egy hatalom sem mert hozzányúlni, Orbán Viktor pedig ráadásul szépen teletömte a zsebét. Megérdemli a pihenést, a nyugodt nyugdíjas éveket, az évenként tíz rugós Erzsébet utalványt. Mert ő sokat szolgálta a hazát esküjéhez híven, meg Orbán Viktor ügynök aktája is nála van. Pont.
Dolgoztam a cégnél!
BANDITA.
Címkék: adó miniszter Fidesz Pintér Sándor Civil Biztonsági Szolgálat
Az iskolák, és a kórházak nem kaphatnak a TAO pénzből. Rohadjanak meg ott ahol vannak, üzeni a Fidesz.
2018.02.07. 09:18Nyugodtan ki lehet mondani a gazdasági bizottság kormánypárti többségéről, ők bizony már nem emberi lények, megrekedtek az evolúció olyan zsákutcájában ahol nem feltétel a gondolkodás, a józan ész, a szolidaritás. Ők régóta Orbán Viktor bábjai, akik eladták a lelküket a közpénz nyújtotta meggazdagodásért, ezért feltétel nélkül hajlandók akár a maradék tisztességüket is beáldozni. Ha volt nekik olyan egyáltalán.
A TAO a Fidesz egyik szörnyszülötte, ahol ellenőrizetlenül lehet a költségvetés megkerülésével a nagy pénzeket a sport felé terelni. De főleg a focira, és ezen belül Felcsút lankáira. Máshova nem, semmi olyanra nem szabad ebből áldozni, ahol nem lehet hárommilliárdért kazánházat építeni a focipályák fűtésére. Mert az fontos, nélküle nem lehet a magyar labdarúgást elképzelni a kisvasút szegélyezte kert végi stadion zöld gyepén.
Iskoláknak, kórházaknak nem jár pénz a TAO-ból, mert abból úgy nem lehet a kellő mennyiséget ellopni. Oda elég ha a költségvetés szór alamizsnát a működtetésre, azt is pazarlóan, átgondolatlanul. Az iskoláknak ott van KLIK nevű vízfej, ami sok kormányközeli családtagnak ad jól fizető állást, és kellőképpen gátolja az oktatás színvonalának az emelkedését, de legalább jó drága. A kórházakban pedig minden rendben, most volt fizetésemelés, így a mentős az ápoló, az orvos igazán befoghatná már a száját, mert attól hogy nem látszik a több pénz, még papíron szépen meg lett adva. Lélegeztetőgép? CT? Karbantartás? Várólista? Ugyan már, ezek nem lényeges dolgok, ezek csak a betegnek fontosak, az pedig a kormánynak nem szempont.
A gazdasági bizottság döntött, és ezzel emberek életét teszi kockára. De neki ez nem számít! Egyrészt nehogy már elfogadjon egy ellenzéki javaslatot, ami lehetővé tenné az élet jobbá tételét azokon a területeken, ahol azok mindennap élnek. A gazdasági bizottság csak a homályos ügyekben teljesít jól, ami a letelepedési kötvény esetében helikopterező propaganda minisztereket eredményezett. Hogy ennek veszteségét az adófizetők állják? Minden Fidesz döntés veszteségét az adófizetők kára, kezdve Mészáros Lőrinc meggazdagodásán keresztül, Paks dvá előtörlesztésén át, a kínai vasút értelmetlen megépítéséig.
A Fidesz soha sem tesz olyan gazdasági lépést, ahonnan nem tudja a maga hasznát ellopni. Soha nem érdekelte az országban élők sorsa, csak a kiválasztottak szűk körét támogatja a többség rovására. Önmagától nem tagad meg semmit, ehhez a feltételeket az alacsonyabb bérből és fizetésből élőktől, a rokkantaktól, a közmunkába kényszerítettektől veszi el. A mindennapi életben számára csak a saját meggazdagodása fontos a számára, ennek rendel alá mindent.
Ez a rendszer lopásalapú, a választás amit létrehozott a csalás minden lehetőségét magában hordozza a Fidesz alkotta törvények szerint. A hivatalos nyelve a mellébeszélés, a folyamatos hazugság. Csak az számít a Fidesz kiválasztottai jól járjanak, a többség meg éljen meg, ahogy tud.
" Valami nagy nagy tüzet kellene rakni..." és jól pofon verni azt aki ilyen rendszert létrehozott, és segíti a működését.
BANDITA.
Címkék: kórház iskola Fidesz TAO
Orbán Viktor nagyon szeretne Horthy Miklós lenni! De gyáva ehhez is, hogy bevallja!
2018.01.25. 19:04Csak egyszer adja meg az isten végre kormányzó lehessen! Nem király, nem isten,ezek már megvannak! Kormányzó, mint Miklós a Horthy! Az olyan szép,az annyira jól néz ki, azt azért bevallani nem meri még magának sem, de nagyon szeretné megélni.
Túl az a nagy sehova nem vezető harcokon, a fülkeforradalom első elélvezésén, a magánnyugdíj ellopásán, az új munka törvényén által röhögve elvett jogok bohócforradalmán át, a jogállam sárba tiprásán keresztül a Várba költözés megalomániáján túl, Orbán Viktor szép csendben felvásárolta az egykori Horthy Miklós nevéhez köthető birtokot a gázszerelő haverja által a kutyája nevére. Nárcisz! Ez nem virág, ez egy birtok neve,ahol Orbán Viktor a kutyáját tartja. És Lőrinc vette meg a területet, mert ő nem Orbán Viktor strómanja, de nélküle semmit nem mer csinálni, és kell egy kastély a kormányzónak, aki Orbán Viktorból szeretne lenni.
De ezen túl Orbán Viktor inkább szép csendben van, nem beszél róla mennyire szeretne kormányzó lenni, aki felett nincs hatalom, mert az maga a megtestesült akarat lenne az alaptörvény legújabb módosításával. Mert ez csak külsőség lenne, ez a látszat, és ebből megvalósulhatna az álom amit Orbán Viktor szeretne.Ehhez csak egy újabb kétharmad kell, és akkor ez is megvan.
Egy kormányzó már felvirágoztatta Kenderest, hát akkor most Felcsút jön a mai időkben mert Orbán Viktor oda született, és ott nem beszél róla senki miért akar valaki a szülőfalujából világvárost csinálni a világ csúfjára az ezredforduló ismeretének, a történelmi sokak által megismert tapasztalata után. Orbán Viktort ez nem érdekli, fehér lovon akar bevonulni a migráns plakát alatt az elcsalt választás kétharmada után a kultusz általa gondolt fellegvárába a Várba. Annak erkélyéről letekint az adófizetőire az országnak, akiket az egykulcsos adóval megszívatott és zsebre dugott kézzel kéjesen vigyorog rajtuk. Na csicskák, enyém az az ország a hatalom, a lóvétokból qrva jól élek.
Viszont ahhoz gyáva Orbán Viktor ezt egyből lenyomja az ország torkán, neki mennyire tetszik Horthy Miklós egyeduralma. Szobrokat emelnek szerte az országban hogy Horthy Miklós milyen fasza gyerek volt mert megmentette azt, ami akkor maradt a honi földből, és ez ma szavazatra váltható Orbán Viktornak Posványosán. Történészeknek nevezett senkiházik magyarázzák el Horthy munkásságát Hitler mellett, és nem ejtenek egy könnycseppet sem egymillió magyar emberért a vérzivatarban a múlt századból. Végül is csak a külső számít, és ha Viktor jól megfizeti ezeket a hozzá hű véglényeket, akkor hagy költözzön a Várba parádés kocsival, hangos trombita szóval, Putyinnal kéz a kézben. Mert egy zsarnok, egy diktátor, egy akit lehet szolgálni az mindig kell Orbán Viktor mellé. És ezt az adófizetők pénzén el is kell magyarázni. Lehetőleg minél drágábban, mert a közpénz nem számít, ha Orbán Viktor akar valamit. Főleg a holokauszt emléknapján ha pont arra esik a Horthy seggnyalás. Mert ezek azt sem tudják az mikor van, de nem is érdekli őket!
Orbán Viktorról köztudott, hogy elmebeteg. Király szeretett volna lenni már régen, de az ország az unióhoz tartozik, így erről lemaradt. Az is nyilvánvaló, hülyéket alkalmaz maga mellett. Még a jegybank elnökének is egy orvosilag igen komolyan behatárolható esetet nevezett ki, aki a józan észnek azóta is a közelébe sem léphet. És akkor a párt alelnökeiről egy szót sem szól az orvostan, ami egészségügy helyzete mellet a stadionok árnyékában igen csak homályos. De nagyon bírja maga mellett azokat, akik a hóbagolytól annyiban különböznek, az legalább megél a természetben, de Boross Péter ott is agyalágyult, ahol nincs jelen. Viszont arra tökéletesen jó, Orbán Viktor általa felmérje, Horthy Miklós szerepe megváltozott-e azon rövid idő alatt, amikor is ő nagy államférfinak mutatta be az ország egymillió lakosát a náciknak kiszolgáló kormányzónak nevezett férget. Ha nem, akkor az Országgyűlés alelnöke nevű Lezsák Sándor beszéde mekkora blama lenne, ha Sanyi kap pár milliárdot az egyetemének nevezett Alapítványhoz. Most egyik sem jött be, de Orbán Viktor szeretne fehér lovon bevonulni a Várba, Semjén Zsolt hülyén nézett ki ebben a pozícióban Erdélyben, öltönyben, kabátban.
Na igen. Külön Semjén Zsolt, de ő is része a tervnek.
BANDITA.
Címkék: holokauszt mise Orbán Viktor Semjén Zsolt Horthy Boross Péter
Ahogy a Fidesz nem szeretné hogy lásd a menekülteket!
2018.01.21. 17:07Az oltalmazott, és a migráns.
Jön a menekült egy háború elől futva, de nem is sejti egy migráns vonszolja magát mellette ugyanolyan fáradtan, éhesen, egy vagy több gyereket cipelve a karján, hátán szegényes motyóval. Végül is egyformák a nagy tömegben.
Lehet nem egyszerre indultak, nem egyforma a szenvedésük, nem egy úton nyelték a port, ették a segélyként kapott szűkös fejadagot, mégis sok bennük a hasonlóság a bajban, a nélkülözésben, a reménytelenségben.
Egyszer csak ott állnak egy bazi nagy kerítés előtt mind a ketten ami megállítja őket mikor azt sem tudják hol vannak, és lerogynak a senki földjén.
Mikor még nem volt meg ez a kerítés, meg senki földje sem létezett nagy kék szar plakátok várták őket. Szándékosan nem indított vonatok az állomáson való veszteglésre kárhoztatták a menekültet aki ekkor még csak kicsit volt migráns csak nem tudott róla, hátha balhét csinálnak csak mert tovább akarnak menni, és még segítik is a szenvedésükkel egy gonosz hatalom érdekét.
Mert azt tudták mind a ketten hova akarnak innen tovább menni.
Nem oda ahol nem fogadják őket szívesen, nem oda tartanak ahol nem ismernek senkit, nem oda tartanak ahol nem is akarnak megállni.
De a kerítésnél a menekültet és a migránst már elválasztják egymástól manapság.
Mivel nem lehet megkülönböztetni őket egymástól, az egyiket megtanítják halkan kopogni, és ekkor beengedik. A másikról meg azt mondják elveszik a munkát, megerőszakolják a nagymamát, megeszik a kis gyereket. Az egyikről nem beszél Bayer Zsolt a maga kifinomult tahóságával, titokban beengedik mert törvény van rá, lőtt seb a lelkén, szétbombázott veszteség fájdalma a szemében, de erről mélyen hallgatnak.
A menekült maradhat, a migránsból ellenség lesz, akit Soros György küldött egy jobban teljesítő ország nyakára. Ahol megszűnt a szegénység, a közmunkás diót tör a milliárdosnak, az orvos és a nővér alig tudja ellátni a betegeket, ahol a tizenéves diák is tudja hülyeséggel tömik a fejét.
Erről a menekült nem tud semmit, a migránsnak meg semmi köze hozzá, mégis mind a ketten áldozatok egy olyan rendszerben, amelynek már nagyon meg kellene verni minden létrehozóját, kiszolgálóját.
BANDITA.