2012.10.11. Az Egyenes Beszéd vendége volt Kónya Péter, a Szolidaritás Mozgalom vezetője, és azt találta mondani nagyon helyesen, az október 23.-ai Clark Ádám téri tüntetésre várja a pártok szimpatizánsait, politikusait, tagjait, és hozhatja magával mindenki a logóját, jelvényét, vagy bármit, amivel hovatartozását kifejezheti.Ezzel csak egyetérteni lehet annak aki már régóta ezt a felvetést szorgalmazza, de véleménye eddig süket fülekre a magát demokratikusnak nevező civil kezdeményezések vezetői előtt. Nem mellesleg már elég régóta működik a pártok tagjaival való együttműködés, és erre kiváló példa a Szolidaritás Csepel-sziget csoportja, akik már többször is együttműködtek a helyi szintű pártszervezetekkel, és azok tagjaival, nem várva a központi  jóváhagyásra. És az sem mellékes kiválóan megértjük velük egymást. Most végre egy Mozgalom vezetője is felvállalta ezt, amit MI már régóta próbálunk megértetni mindegyikkel.

Tudomásul kell venni a civileknek, és a pártoknak is, egymás nélkül nem fog menni az összefogás.Ha feltételeket támaszt az egyik a másik irányában, esetleg csak a saját elképzelése szerint gondolja az együttműködést, akkor többen maradnak a körön kívül, mint amennyinek belül kellene már lenni, és elég régóta.Ne kelljen már állandóan azon rágódni, ki kivel nem, és mi volt régen, meg kinek van, vagy volt igaza! Honnan tudja bárki is megállapítani azt, mire van szüksége a másiknak, ha eleve nem is akar vele semmilyen párbeszédet elkezdeni, vagy már első körben elutasítja a másik elképzelését, annak megismerése nélkül, és ehhez bármikor talál megfelelő hivatkozási alapot! Jól összefoglalta Kónya Péter a mondandójában az összefogás lényegét, és módját.Engem személy szerint sosem zavart a pártok logója, vagy jelvénye, a hiányuk viszont már eleve sikertelenségre ítélt mindenfajta civilnek mondott demonstrációt, legyen az bármilyen jó cél melletti kiállás is. Lehet fújni a pártokra, de nélkülük nem megy semmi, hiszen csak párt kerülhet be a parlamentbe, az pedig azért mégsem megoldás, ha pont azokat rekeszti ki valaki az ellenzékből akik által el lehet érni a változást.Nagy a pártok felelőssége is, és főleg azok vezetőinek az elhatározottsága kell ahhoz, meghallják végre mit is akar az egyszerű regisztrációra váró szavazó polgár, vagy melós, vagy közmunkás, vagy élettárssal családon kívül élő, esetleg régen a szerencsejáték iparban dolgozó munkavállaló, és ne akarja már annyira a saját elképzelését ráerőltetni a másik félre.Ha sikerül csak arra az egy napra /2012.10.23./ félretenni azokat az ellentéteket, amik végül is nem is igazán léteznek, csak pont abban a néhány fejben ahol éppen nem kellene,és mert sokan akarják azt a bizonyos nagy összefogást, de a döntési helyzetben levő kevesek nem hallgatnak rájuk, és akkor valóban sikerül egy színes zászlós, logós tömeget szembeállítani a BÉKAMENET hazug, szenteskedő, nemzetinek mondott turulmadarával úgy, hogy a akkor az egész világ láthatja mi a kettő közt a különbség. A többi már gyerekjáték lesz, ha megmaradunk azon az irányon, ami Clark Ádám térről indulva a Szabad Sajtó útjára visz, és onnan tovább a parlament faláig, ahonnan majd a szabályokat betartva ki kell húzni egy cöveket, és helyrehozni az általa okozott kárt. Mit nem lehet ezen érteni?Nem lehet a dolgot úgy nézni, vannak pártok, és vannak a civilek, itt most nem az a lényeg ki kicsoda, hanem képes lesz egyáltalán meghallgatni a másikat bármelyik fél is.Minden dolog csak úgy működik, ha kipróbáljuk, és hozzáadunk valamit, nem pedig eleve abból indulunk ki, mi a nem jó benne, és főleg ki a nem jó belőle. Igen, volt és van a pártokkal baj, de azt a tagságnak kell megoldani, nem körön kívülről osztani az észt. És az sem módszer akárki azt mondja mert a pártok a hibásak, vennie kell a fáradtságot az ilyen embernek, és beleszólni abba, és ott, ahol szerinte nem jól működnek a dolgok. Ehhez viszont fel is kell emelni az illetőnek a fenekét, és nem csak a szobában beszélni róla.

A jelenlegi IDEIGLENES kormány minden hazugságot be fog vetni a BÉKAMENET mellett. A legjobb segítői azok a jelenleg ellenzékinek mondott vezetők lesznek, aki döntési helyzetükkel nem élve elősegítik ennek a hazugságnak a sikerét, és nem tesznek meg mindent azért meggyőzzék a bizonytalanokat, van valósága a változásnak.Ha sikerül túllépni a személyes egyéni érdeken, és megkérdezni mit is akar a másik, és hagyni erről beszélni is az illetőt, akkor bizony befellegzett Tündérország genetikai zsákutcájának a szabadságharcosok földjén. Fokoznám még a megértést,és megértetést, de ehhez kell a másik fél szándéka is, legalább eddig a szintig.BANDITA.

Címkék: hazugság kormánypárt cövek Szolidaritás Kónya Péter MILLA PÁRT CIVIL Békamenet

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr354834679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása