Nehéz meghatározni azt az időpontot amikor azt lehet mondani valakire most nagyobb fenyegetettségben van, mint addig volt.Orbán Viktor esetében ezt még nehezebb meghatározni, hiszen hatalomra kerülése óta gyakorlatilag egyre nagyobb veszélyben van a puszta léte, ahogy sorban kiderültek a hazugságai, és beértek tetteinek, döntéseinek a következményei.A megjelent hír szerint a TEK megerősíti a személyi védelmét, és gyakorlatilag lezárja azt az utcát ahol jelenleg közpénzből dőzsöl a Tündérország trónját elfoglalni készülő fülkeforradalmár. Hivatkozásnak TEKinti ezen intézkedés jogosságához a közelben bejelentett kormányellenes tüntetést, amit egy magánszemély kezdeményezett.

Hát, nem is tudom. Mikor az Opera hátsó kijáratát használta, méghozzá elég rohamtempóban, és főleg nagyon tele nadrággal azon a január másodikai éjszakán, akkor utána vajon a TEK miért nem tartotta indokoltnak a fokozott védelmet?Azért ott százezer ember haragjával szembesült, amit akkor még nem ellensúlyozhatott a Békemenetnek nevezett lefizetett, és megfizetett talpnyalók sétálása végig a városon, hiszen arra még nem is volt terv, azt csak utólag hazudták össze, mint a rajta résztvevők létszámát. Ja, és az a gyarmatosítás ellen szólt! Magyarországon csak a Fidesz gyarmatosíthat, mindenki másnak el lehet menni akinek ez nem tetszik.Ha a védelem akkor kiTEKintett az Opera előtti térre, megállapíthatta a  komoly veszélyt, mégsem fokozta utána a személyi védelmet, erre most egy magánszemély kellett hivatkozási alapnak.A TEK  elemzőinek komoly munkát adhatott ennek az alapnak a megtalálása, szerintem szakmailag ez egyáltalán nem indokolt,és az ilyen alapon meghozott korlátozás hátterében valami másnak kell lenni. Orbán király eddig is el volt szakadva a valóságtól, azt fokozni a fizikai elkülönítéssel teljesen felesleges, és élete végéig nem is tud magának személyi védelmet biztosítani.Vagyis tud, abból a sok lenyúlt közpénzből fog neki jutni egy jelentős összeg a saját és családja védelmére, de teljes biztonságban sosem érezheti magát.Most megoldja még közpénzből, erre találta ki  a magánhadseregét, akik ezzel a szakmai munkájukkal bebizonyították, ők is részei a kormány hazugság gépezetének, pedig nem kellett volna ennyire átlátszó valótlanság mögé bújniuk. Egyszerűen megteszik minden indok nélkül, aztán hoznak rá egy visszamenőleges törvényt, és készen is vannak, legalábbis addig, amíg ez a zsebdiktátor van a hatalmon.Magánszemélytől való félelem azonban még jogos is lehet, de ezzel Orbánnak hátralevő életében számolnia kell, mindig lesz egy ember aki készen áll majd hirtelen felindulásból leszakítani azt a focista lábát, és azzal verni ütemesen Tündérország trónjára áhítozó fejét.

A TEK lojalitása nem lehet kétséges. Kommunikációja azonban méltó a kormánypárti hazugságokhoz, és ezzel sikerül is szakmai munkáját közel vinni a nullához ezen a területen. Bűnözőket jól tudnak leteperni,szükség is van hasonló szervezetre, csak a felhasználással van elég sok baj. Terrorfenyegetettség nem nagyon van diktatúrában, pont ott teremtődnek meg a terrorlegények, és mi közelítünk a diktatúra felé, legalábbis valami más lesz a demokrácia helyett, ahogy azt a védett személyük felvázolni méltóztatott.Megijedni magánszemélytől talpig fegyverben némi kapkodás, és félelem látszatát kelti, de lehet egyszerűen csak további közpénzlenyúlásról van szó, az utcát majd a Pintér "adócsaló" Sanya "volt" cégének az emberei fogják őrizni, ezzel is lehetőséget teremtve egy kis közpénz lenyúlására, csak úgy, kormánypárti módra, kis hazugsággal megTEKerve.BANDITA.

Címkék: kormány hazugság Orbán TEK Pintér Opera

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr604721597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása