Harsány röhögés hallatszik ki egy épületből, amire ez van kiírva nagy betűkkel:
Legfőbb Ügyészség.
A valaha jobb társaságot megélt műemlék vastag falai szinte reszketnek a csőcselék hahotájától.
Polt Péter fideszes lopásokat elkenő ügyész a térdét csapkodva mutatja a kollégáinak az előtte heverő vaskos dokumentum fejlécét:
OLAF jelentés Tiborcz István ügyében.
Csorog a könnyük, a fejük vörösödik a kirobbanó jókedvtől.
Majd ők, na majd pont ők fogják vizsgálni Orbán Viktor traktortolvaj vejének az ügyeit.
Miután kicsit csillapodik a nevetés a vastag falak között, poharak kerülnek elő, és egymás után ki is ürülnek a jófajta Mészáros Lőrinc tokaji borászatából származó nemes borral való teletöltés után.
Nem kell sokat tanácskozni az akta tartalmáról, a legfőbb ügyész mindig tudja a dolgát. Már csak az a kérdés, mikor ne rendeljenek el nyomozást az ügyben, vagy milyen módszerrel tagadják azt meg. Nem elég a bizonyíték, nem történt bűncselekmény, kuss legyen már mindenkinek. Annyi a lehetőség az idő húzására, hogy szinte tobzódik benne aki ezzel a módszerrel él.
A választásokig úgy sem történik semmi, addig gondosan elteszik valahova a a papírokat, de lehet meg is semmisítik. Mert kit is érdekel a tartalma? Az országot, vagy annak lakosságát? Azok csak foglalkozzanak a nem létező Soros tervvel, meg féljenek a nem létező migránsoktól.
Az akta elkerül a szem elől egy fiók mélyén, de lehet leég az épület maga inkább, és akkor nem is érdekes hova is lett elsüllyesztve.
Mert ha a választások nem úgy alakulnak ,a hogy azt a kormánypárt manipulálja, akkor jobb lesz a nyomokat eltüntetni.
Lángolni fognak az állami intézmények, ahol bizonyítékot találhat a dühös magyar a Fidesz minden közpénz ellen elkövetett bűncselekményére.
Polt Péter meg sunyin mosolyog addig is, és sűrűn bizonygatja mind az ezer Fidesz lopás ügyében gondos mérlegelés folyik a vádemelés előtt, meg a nyomozás miatt nem is beszélhet róla, és közben látszik a nyuszi tekintetén, nem mond igazat.
Az OLAF akta meg szépen eltűnik a többi meg nem vizsgált eset tengerében.
Polt Péter jó szolga, tudja ami a dolga.
BANDITA.
Címkék: orbán Orbán Viktor Polt Péter Ügyészség Tiborcz István OLAF
09.23.-tól.https://www.echotv.hu/adasok/2018/01/14/kettesben-szabo-anettel/3088
Ezt nézd meg.BANDITA.
https://444.hu/2018/01/15/varatlan-helyrol-kapott-pofont-a-kormanymedia-bencsik-andras-gyava-szarnak-tartja-a-nevtelen-szerzoket
Az Orbán Viktor megbízásából felvásárolt tévécsatorna egy cseppet sem gázolt bele a lelkembe. Sőt!
Még csak meg sem sértődtem az ott elhangzottaktól. Ugyan miért kellett volna? Ezt a médiának nevezett förmedvényt az adófizetők pénzén vette meg Mészáros Lőrinc aki a hatig nem tud számolni az egy kezén levő ujjak miatt. Aki meg eladta egykor már az akkor semmi tévécsatornát, az a gravitációt is már Ikaruszban méri Iránban milliárdokért az adófizetők pénzén. És ha jelenleg nem kormányközeli lenne Széles Gábor elvtárs a korábbi tulajdonos, már régen elszállt volna az eddig összelopott milliárdok hiányában ha a maga tehetségéből kellene megélnie.
De ha nézném ezt a csatornát már régen feltűnt volna, erre bizony senki sem kíváncsi, és ez főleg az ott leadott nézhetetlen műsorok miatt van. Bayer Zsolt showműsora, a migránsok kriminalizálása, a kormány állandó seggnyalása, Orbán Viktor istenítése. Na erre aztán alig van néző! A közmédia is alig csinál számokat nézettségben, az ECHO tévé nevű valami azonban ezt is alulmúlja. Ha nem menne oda számolatlanul a kormány reklámpénze amit Rogán Antal is osztogat a gyűlölet keltés fokozására,meg a többi állami cég bizonyos fenyegetettség, vagy talpnyalás által ennek a csatornának már régen nem lenne olyan riportere aki tudósítani, véleményt mondana, vagy takarítana ott, mert éhen halt volna piaci alapon.
De ma olyan világban élünk ahol nem a tehetség számít, hanem a lojalitás. Nem az számít mit tudsz, hanem milyen mélyen vagy Orbán Viktor seggében. Ennél a csatornánál ez az alapkövetelmény. Hölgyeknél az előtte levő térdelés a fontos, de ezt bunkóság lenne részemről megemlíteni. Hát akkor ezt nem írom le.
Na akkor vissza Bencsik elvtársra, aki egy gyáva szar alaknak tart, mert nem tud olvasni de előtte egy kis kitérő. Persze az alákérdező sem semmi a műsorban, de legalább az olvasni tud valamennyire.Viszont a Hír tv karrier is addig tartott nála, ameddig ki nem derült Orbán Viktorról, hogy az egy geci. Tudta ő azt, csak az nem szolgálta a megélhetését. Jegyezd meg a nevem Szabó Anett ha nem esik nehezedre. Akkor erről ennyit, mert nem ér többet. BANDITA.
Szóval Bencsik elvtárs. Bárhol, bármikor képes vagyok veled vitatkozni. Persze ehhez neked nincs meg a kellő bátorságod, de legalább ezt is ki tudod magyarázni, ha egyáltalán képes vagy a magad esze által felfogni az eddig leírtakat. Elvtárs! Ezen ki sem akadtál, csak engem neveztél gyávának. Pedig csak olvasni kell tudnod. Kétlem ezt a képességed, de nem is ezért írom ezt le megértsd. Te alapvetően egy olyan gyáva szar alak vagy, akinek eddigi munkásságának nevezett köpönyegforgatására normális ember továbbra is csak köpni tud. Nem hozom fel munkásőr múltad, magam is voltam KISZ titkár, de azért rendes ember maradtam, nem raboltam le az országot mint Orbán Viktor. De most tényleg? Ha nem Orbán Viktor lenne hatalmon, akkor most kinek a szekerét tolnád a megélhetésedért? Mert nálad erről szól minden.
Azért kérdeznék valamit Bencsik elvtárs. Hogy volt az, mikor még nem Mészáros Lőrinc volt a tulaj a csatornánál, te meg egy műsorodban Széles Gábor oligarcha haverját becsmérelted? Csányit, vagy Demjánt már nem emlékszem, de nem ez a lényeg. Kérted keverjék le a számodra kényes részt, de inkább kirúgtak a műsoroddal együtt. És te akkor eltűntél hál istennek egy darabig a képernyőről. Most meg csontig benyalsz ugyanitt, mert más a gazda, viszont te továbbra is ugyanaz a darab sz@r maradsz.
Na akkor még egyszer Bencsik elvtárs! Nevezd meg a helyet és az időt ahol gyáva szarnak nevezhetsz, ennek hiányában magam kereslek meg, és bemutatkozom. Túl fogod élni. Legalábbis bízzál benne!
BANDITA.
Címkék: 444 Bencsik András ECHO TV Szabó Anett Gyáva kutya BANDITA
Börtönbe Orbán Viktorral és bandájával!
2018.01.11. 20:49Az ellenzéki pártok számolgatnak.
Adnak-vesznek körzeteket, helyeket, osztogatnak, összefognak, nem fognak össze, indulnak, nem indulnak, erre mutatnak, arra mennek. Kutya legyek ha értem. VAU.
Számolnak. Bejutnak, nem jutnak be, győznek, itt nem, ezzel nem, az meg ne is induljon, arra nincs szükség, mindenkire szükség van. Továbbra is VAU.
Na végre béke van, Az benne van, az nincs, de az sem kell mert csak. Ő lesz a képviselő, ő ne legyen, ő már nyert, ő nem fog de induljon, ez nem kell. VAU.
Szépen peregnek a napok egymás után. Egyre kevesebb van belőle, és az is vészesen fogy. Na most akkor a választó végre okosabb lett és felkészül a szavazásra.
Mert ugye győzni kell, négymillió ember qrva szarul él az országban, Orbán Viktor elég rendesen megszívatta őket az egykulcsos adóval, a trafikkal, a földdel, a szerzett jog elvételével, a demokrácia leépítésével. És közben Orbán Viktor igazságtalan rendszere a négymillió szegény vérén verejtékén jól meggazdagodott. Ennek sok csókosa ma már nyugodtan ül az ellopott milliárdokon.
Bemegy a választó a fülkébe, s húzná az ikszet. Ok. Hova? Ki, mit akar? Hogy? Demokrácia helyreállítása? Jogállam? Fizetések? Jogok?
Eddig az indulás is döcögős volt, a kormányzás pedig tökös meló. Ott nem lehet, nem szabad nyuszinak lenni.
Hol van az például leírva, elmondva drasztikus lesz az első nap az Orbán utáni parlamentben, és sírni fognak a jelenlegi hatalom emberei?
Orbán Viktor például egy függöny mögött fog reszketni, várva a letartóztatását. Hogy védi a mentelmi jog? Pont nem érdekli a választót a gyávák menedéke. Akkor ne legyen neki.
Matolcsy egy elmeorvosi intézet zárt osztályára kerül, Rogánt a helikoptere mellett tartóztatják le, Habonyt egy kuplerájból viszik el bilincsben.
Mészáros Lőrinc bokáig fosott nadrágban áll a kamerák előtt, és sírásra görbült szájjal igyekszik makogni:
-Én kérem mindent Orbán Viktor utasítására tettem.
Mellette a szivaros vén fasz törölgeti izzadó hörcsög fejét.
A stadionok építését leállítják,a közbeszerzéseket kifizetését felfüggesztik, a köztévét bezárják, a Fidesz médiát semlegesítik.
Polt Péter legfőbb ügyészségét megszüntetik, a kis nyuszit Orbán mellé zárják. Oda kerül a többi jelenleg a hatalmat kiszolgáló pártkatona is.
Jó nagy börtön kell, fűtés, meleg víz nélkül, önkéntes őrökkel a kapuban. Meg kerítés. Épület nem muszáj, a sátor is elég.
Ja, ez durva. Bosszú, meg mi nem vagyunk olyanok, és a jogok, az eljárások, meg ilyenek.
Mert Orbán Viktor is tisztelte a jogokat, mikor elvette a magánnyugdíjat, és elverte azt. Orbán Viktor is tisztelte a rokkantat, mikor kimondta róla, csaló. Orbán Viktor is tisztelte a melóst, mikor a nyakába varrta az új munka törvénykönyvét, és levette a fizetése egy részét, meg a jogait.Nem mindenkinek, de a szalag mellett állónak, a talicskát tolónak, az áru feltöltőnek, az ágy mellett állónak, a kétkezi munkát végzőnek igen. Az addig is többet keresőnek meg belerakta a zsebébe a jót, a maradékot meg ellopta.
De most még csak ott tart a választó, hogy ezzel igen, ezzel nem. És fogy az idő. Nagyon fogy.
Igen, az egészségügyben nagy változások lesznek, az oktatásban a gyerek lesz a fontos, nem a honvédelmi terv elkészítése, meg a napi tesi óra, a munka becsülete helyre lesz állítva. Ez is fontos, de ezek nem azonnali eredményt hoznak. Ehhez türelem kell, nyolc év rombolását kell helyre állítani.
Az azonnali cselekvéshez nem kell sok idő, és mehet a kettő párhuzamosan. A választó nem hülye, és igen, szereti a bosszút, főleg ha eddig tankkal támadtak rá Fidesz gecijei, és neki esélye sem volt védekezni.
De még a közös listánál tart az ország, meg a frakciónál, a bekerülésnél. VAU.
BANDITA.
Címkék: börtön ellenzék Fidesz Orbán Viktor
A közmunkás nem ember, hát dögöljön meg!
2018.01.09. 17:35Nem emelik a közmunka bérét! Pont.
Ugyan miért kellene? A közmunkás csak átnevezett segélyes, nincs státusza, nincs joga, nincs jövője, nincs élete. Nagy tudású kormánypárti megmondóemberek már kihozták a közmunka világából, és a bele kényszerített százezrek mindennapi túléléséből maguk számára a legfontosabbat, a valóság meghamisítását.
Voltak ők már minden a kormány számára, legfőképpen teher mert nem tudtak velük mit kezdeni miután megalkották az emberi megalázás ezen intézményét. De ebből is igyekeztek a maguk számára a lehető legjobbat kihozni a Fidesz kormány gátlástalan döntéshozói, a közmunkába kényszerítettek nyomorúságát a maguk javára fordítva kihasználni a közmunkába kényszerítettek kilátástalanságát. Lett belőlük rendes munkavállaló a statisztika szerint, akire pont nem vonatkozik az általuk megalkotott új munka törvénykönyve. Csak lógtak a levegőbe a közmunkások, támaszkodtak a gereblyére, kaparták a falevelet naphosszat, és lehajtott fejjel vették tudomásul a rájuk kényszerített szerepet.
Röhögve beszéltek róluk a kormány több olyan senkiházi politikusai, akik maguk naponta többet kerestek az adófizetők jóvoltából, és a maguk számára megszavazott törvény által közmunkás általuk megállapított havi bérénél.
Meg lehet élni havi negyvenhétezerből!
Ugye ismerős. Meg a kecske, és a gomba is. A közmunkás meg csak nézett maga elé, és igyekezett nem éhen fagyni. Ereje máshoz nem volt, akarata még korábban vitte volna tovább, de a kormány gondosan bezárta előtte a kaput, még szüksége volt rá, a kilátástalanságára, a kiszolgáltatottságára, az egyre mélyebbre süllyedő szegénységére. Ebből tudott magának szavazatot csinálni. Ezt tudta a helyi kiskirály, vagy honi kormánypárti polgi a maga hasznára kihasználva szinte ingyen dolgoztatni.
A kormány minimálbért adókötelessé tette. És erre büszke is! Ezzel növelte a maga bevételét, ezért mond naponta hálát Mészáros Lőrinc ,meg a többi közpénznyelő Orbán bérenc. A kormány a minimálbért évente emelte, tök nem érdekelte a munkáltató honnan teremti elő ennek a megemelkedett adóját. Minden bért emelt a kormány, a közmunkásét már régen nem. Annak ugyan minek? Az már csak viszi a pénzt, most munkaerő hiány van, oldja meg a közmunkás a túlélését abból amit elé löknek a nemzet urai. Eddig is elvolt abból a kis lóvéből amit rá kellett költeni, és eddig legalább szépen hozott a róla szóló minden hazugság az ország jobban teljesítő meséjéhez.
A közmunka hetedik évében már számtalanszor el lett mondva milyen igazságtalan is a kormány által megalkotott rendszer, és ezen belül a közmunka maga a reménytelenség. A társadalom azonban csak lehajtotta a fejét ha szóba került a közmunka, és benne élők sorsa. Mondjuk a társadalom is tök meg volt szívatva a saját területén, pont a közmunkát igyekezett elkerülni, a bele kerültet csak sajnálni tudta. A maga sorsával volt elfoglalva, a sajnálat meg nem volt megoldás a közmunkás számára mikor éppen éhen fagyott. Hát jól megvoltak egymás nélkül. A társadalom nagy része el volt magával, a közmunkás meg megoldotta valahogy.
A Fidesz pedig elégedetten dörzsölte a markát. A közmunka ma már nem látszik akkora igazságtalanságnak amelybe pár száz ezer ember bele lett kényszerítve, az egészségügyben naponta halnak meg emberek, vagy vakaróznak a rühtől, az oktatásban megizzadt gyerekek honvédelmi akciótervre készülnek az életet jobbá tevő tudás megszerzése helyett. Ha a kormánynak marad pénze a nyugdíjasoknak oda lökött Bözsi utalvány után, akkor abból határon túli egyházakat, focicsapatokat támogat a hazai seggnyalók után százmilliárdos nagyságrendben. Mégy egyszer, száz milliárd jó magyar forint, ami a költségvetésben maradt az év végén.
Azért ha lehetne is a közmunkás életét jobbá tenni, akkor azt sem magától akarná a kormány és Orbán Viktor. Nem is teszi az jobbá a saját életén kívül csak a neki tetsző kevés kiválasztott jó létét a többség adójának a nem megfelelő szétosztásával. A többséget átveri, kihasználja, nemlétező fenyegetés elleni képzelt harccal a gyűlöletét, félelmét fokozza a jobb élet reménye helyett. Mert neki ez az érdeke, ezzel akar a hatalomban maradni.
A döntéshozóknak egyszer jó lenne szembe nézni a döntéseik következményeivel. Mondjuk azonos számú közmunkás közé kimenne Orbán Viktor az általa hozott törvények megszavazóival, és egy egész műszakot eltöltene velük. Orbán Viktornál lenne az alaptörvény, a megfelelő jogszabály, a habonyi magyarázat, a közmunkásnál meg a kapa. A melósnál a puszta keze, a rokkantnál a mankója. A betegnél a szenvedése, a tanárnál a tudás átadása iránti akarat, a tanulónál a fejlődés utáni vágy. Na az lenne a valódi konzultáció. Utána jobb lenne az élet.
BANDITA
Címkék: kormány fizetés közmunka negyvenhétezer
"Mert Orbán Viktor tud csak egyedül megvédeni tőlük bennünket-hallatszik ki a fejekből.
-Mert azok ide jönnek árkon bokron keresztül, meg az unió is ide akarja őket tolni, aztán majd jól megerőszakolnak minden nagymamát, elveszik a munkahelyeket, megeszik a kisgyereket. Még hogy ez nem igaz? Hát Orbán Viktor le is írta nekünk abban a szép levélben, hogy adni kell nekik majd kilencmillió forintot amit nekünk kell fizetni, hát a qrva anyjukat. De Orbán Viktor megvéd tőlük bennünket, és az uniónak is azt kell csinálni amit mimagyarok mondunk nekik, mert nagy az isten állatkertje, és ezért van a határon kerítés.
Miért érdekelne ezen kívül akármi is? Tele van a gatyám a migránsoktól, meg ez a Soros György is itt van a nyakamon. Nincs nekem időm most arra figyelni mi is történik a valóságban. Hogy év végén szétszórt Orbán Viktor kétszáz milliárdot a határon túlra egyházaknak, meg kisvárdai lórehabilitációra? Na ezt nem hallottam, de ezért is a migránsok a felelősek. Miattuk van ez az egész.
Nem, nem járok kórházba, még senkim nem halt ott meg mert nem kapott időben gyógyszert. A rákos beteg is azért kap olcsóbb kezelést, mert Merkel behívta a migránsokat,, aztán azok mind oda mennek. Most meg ide akarják őket telepíteni. Hogy ez nem igaz? Hát Orbán Viktor mondta abban a levélben, hogy Brüsszel, meg Soros György hozza őket ide, aztán nekünk kell velük élni. Milyen 1294 személy elbírálása? Nem azt mondta Orbán Viktor ide akarják hozni mindet? Nézd meg mit csináltak a határon, meg a Keletinél. Letarolták a környéket. Hogy aztán több százezret vitt az állam keresztül az országon ellenőrzés nélkül buszokkal, meg vonat szervénnyel? Nem nézem az RTL-t, azok a gazok egy normális műsort nem tudnak csinálni, meg hazudnak is. A Kossuth adón is megmondták.
A letelepedési kötvényt nem migránsok vették meg. Az más. Az a pénz kellett nekünk, mert a szocik elloptak mindent, Bajnai meg libázott. Az jó volt nekünk, és nem halottam vissza is kell majd azt fizetni. Hogy az állampapír? Kamata van? Milyen jutalék, kinek, mikor? Én erről nem tudok semmit, meg nem is hiszem el. Orbán Viktor nem csinálna ilyet. Hogy a Rogán volt? Ne röhögtess. Akkor majd visszafizeti aki eladta. Hogy az az én pénzem? Na ne hazudj, nekem erről nincs tudomásom, az a költségvetés gondja. Nekem meg ahhoz semmi közöm.
Olyan szépen le volt írva az a levél. Még neve is olyan erőteljes. Nemzeti Konzultáció. Mutass nekem még egy politikust akit érdekelt eddig a véleményem? Mert mind csak lopni tud tőlem, De Orbán Viktor legalább meg is véd, ha jönnek a migránsok. Mészáros Lőrinc meg hagy nyerjenmeg mindent, és ez így van jól. Mert ki nyerjen? A Gyurcsány? Az is mindent ellopna, most meg még be is akarja hozni a migránsokat.
Szóval nekem csak ez számít, hogy ne fossam bokáig a nadrágom a migránsoktól. Nem, nem láttam még egyet sem. de ha látnám azonnal felismerném. Hogy honnan? Hát muzulmán b@szd meg, azon meg látszik hogy mind gyilkos, meg erőszakoló. Olyan migráns feje van, és nem beszél magyarul, hát könnyen kiszúrnám a tömegből. Nem lenne jó ha a szomszédomban költözne, vagy az utcába. Nem, dehogy van itt eladó ház, a migráns meg csóró, annak csak a mi pénzünk kell, egy sem akar dolgozni.
Lassan befejezem, tanulni kell menni a gyerekkel mert annak annyi hülyeséggel tömik a fejét az iskolában, hogy még alig tud írni olvasni. Nem is értem minek jár az iskolába, mindig holt fáradtan jön haza meg büdös is, mert naponta kell neki tornázni, na meg hát izzadós is a kölök. Nem, nincs nekem pénzem magántanárra, örülök ha naponta enni adok neki, nem keresek valami jól pedig egész nap hajtok. Az a betyár gyerek meg oda adja az uzsonnát a másiknak, mert annak meg még enni sincs mit otthon, a szülei közmunkások. Amúgy rendes emberek, csak elvitte a házuk a deviza hitel, meg azt mondták a kormányról, az út szélén hagyta őket. A polgi meg közmunkára fogta őket, előtte ott voltak a kultúrban fejesek.
Szóval ide nem kell migráns. Van nekünk elég bajunk, nem akarunk még egyet a nyakunkba, csak mert az unijó diktálni akar. Nekünk ne mondja senki mi a jó, mert Orbán Viktor azt jobban tudja, és beveri a fejét annak aki ránk támad. Legutóbb is olyan jól megmondta nekik, coki a magyaroktól, mi jobban tudjuk kivel akarunk együtt élni. Migránsokkal nem, mert azok gonoszok. De Orbán Viktor megvéd tőlük bennünket, áldassék a neve, legyen egészséges és hosszú életű, meg az egész családja is."
BANDITA.
Címkék: unió migráns Orbán Üzenet
Öt nap az évből, és már elég is belőled Fidesz kormány!
2018.01.05. 17:00Címkék: lop meghal Fidesz Németh Szilárd Év
Orbán Viktor el is lophatná a pénzt, de most levélben kéri vissza!
2018.01.02. 20:02- Halló! Wasserkopf úr?
- Igen, Wasserkopf Zalán vagyok. Ott ki beszél?
- Itt Kubatov Gábor.
- Oh, tiszteletem Kubatov út, miben segíthetek?
- Megkapta Orbán Viktor levelét?
- Én kérem, minden levelét megkapom, válaszolok is neki, erről igazolásom is van, mert a NER az én világom. Imádok konzultálni a mi isteni vezérünkkel.
- Ez derék dolog Wasserkopf úr. Én speciel arra levélre gondolok, amiben pénzt kér a Soros György elleni harcra.
- Azt is megkaptam.
- Akkor?
- Mi akkor?
- Mikor és mennyit utal?
- Nézze Kubatov úr, most éppen nem a legjobban állok anyagilag, tudja, karácsonyra megvettem a nagyobbik gyereknek a Lamborghinit , ő most volt 20 éves, a kisebbiknek már csak egy Audi A6-ra futotta, az asszonyt meg befizettem hathetes Acapulcora. Szóval jól kiköltekeztem, örülök, ha minden másnap tudunk homárt vacsorázni.
- Azt akarja mondani, hogy nincs pénze?
- Azt. Én eddig minden békemeneten részt vettem, ha a főnök a rádióban beszél, akkor is hangosan tapsolok, sőt templomba is járok.
- Hol is dolgozik maga?
- Én kérem a Nemzeti Lenyúlás Szervező Intézet elnök-vezérigazgatója vagyok.
- Mennyi a fizetése?
- Havi 12 millió, de ezt csak most emelték a jó munkám elismeréseképpen, 2017-ben még csak 11 millió volt.
- Na látja, abból utalhat.
- De hát értse meg Kubatov úr, kiköltekeztem, de tudja mit, vállalom, hogy 2022-re leérettségizek.
- Mit szólna ahhoz, ha az újságaink megírnák, hogy maga buzgalmában a házipénztárt is lenyúlta és hazavitte.
- Ugyan már Kubatov úr, arra én csak vigyáztam otthon. Különben is az nem volt több 150 millió forintnál!
- Wasserkopf úr! Tudjuk ám mi azt is, hogy maga hosszú ideig molesztálta Nemzeti Népi Együttes lányait, sőt a villamoson kisfiúkat fogdosott.
- Én? Kubatov úr! Ebben az évezredben nem is ültem villamoson!
- Az mindegy, ha minden újság ezt írja meg, magának annyi.
- Jó. Rendben van. Holnap utalok 10 ezer forintot.
- 10 ezret? Megőrült? Talán a mi vezérünk majd párezer forintról fog beszámolni az akció után. Azt hiszem, jót tenne magának egy ausztriai síelés. Holnap indulhat.
- Most jut eszembe, a svájci bankszámlámon még maradt némi pénz. 10 ezer eurót tudok nélkülözni.
- 20.
- Tessék?
- 20 ezer vagy síelünk.
- Kubatov úr, tekintse úgy, hogy már át is utaltam, ha haza hív, akkor mimagyarok megyünk.
- Köszönjük Wasserkopf úr. Köszönjük. Akkor maga kipipálva. Apropó, nem tudja véletlenül Asshole vezérigazgató úr telefonszámát, nincs meg a listámon.
- De tudom, ő is megy síelni?
- Még nem tudom, majd meglátjuk. Na, viszlát.
(Elnézést Karinthy Frigyes) Gábor Breyer
Orbán Viktor pénzt kunyizik a Soros György elleni harchoz.
Most akkor visszakéri a Bözsi utalványt?
Különben meg simán el is lophatná a szavazóktól, de így legalább van neve a dolognak. Ezt nevezik demokráciának a Fidesz uralta közéletben.
Mióta ez a politikai csőcselék betette a lábát a fülke forradalom nyitotta résbe, módszeresen hülyére vesz maga körül mindenkit. Még a saját szavazóit is, de azok ezt valamiért még élvezik is.
A Soros György elleni harc és a nem létező terv megállítása eddig is milliárdokat emésztett fel a költségvetésből értelmetlenül.
Ez az összeg azonban nem hiányzik ha Mészáros Lőrinc nyer egy újabb közbeszerzést, és Orbán Viktornak lesz ezért még egy borászata, balatoni kempingje, vasúti felújítása, meg szállodája, helikoptere.
De akkor sem hiányzik ez az összeg ha lovakat fürdetnek Kisvárdán wellnesben, ha erdélyi refomátusok kapnak egy rakat lóvét, horvát focinak van innen támogatása.
Viszont nagyon meg kell gondolni a Hospice ház támogatását, ami a milliárd huszad része.
Nem jut pénz a hazai szegények megsegítésére, mert a statisztika szerint nincsenek is. Ugyanis azt a kormány nem engedi mérni. A Blaha méri, és évről évre nagyobb a sor, és nehezebb a sors. Ebben az évben már Blaha sem lesz.
A Fideszes nagyurak ott a parlamentben nem költenek arra amit nem szeretnek látni, pedig ott van az orruk előtt, de inkább letagadják azt, behunyják a szemüket, de közben hangosan röhögnek.
Vergődj csóró, vergődj, annyit érsz, amennyire nem érdekelsz- kacarásznak egymást között.
Ezért dögöljön meg a magyar szegény, mert ebben a jobban teljesítő országban nem lehet róluk beszélni.
Pénzt azonban lehet kérni Soros György ellen, ahhoz van bőr az arcon. Arra semmi sem drága, abból készített nagy kék szar plakátból sosem elég.
Csak a szegényről ne beszéljen senki, a kórházakba ne kerüljön senki, a rokkant maradjon csendben.,a melós se rázza az öklét. Csend legyen, és csak Soros György legyen fontos mindenhol.
BANDITA.
Címkék: pénz kér Orbán.levél
A józan eszét használó nem pocsékolja a nyálát egy féregre, főleg nem koptatja miatta egy nyílt levél formájában a klaviatúrát. Most sem teszi. Csak csaponganak a gondolatai a politikai csőcselék világa körül, és semmilyen formában nem kíván az evolúció zsákutcájába jutott véglényre egy halvány szösszenetet sem pazarolni.
Bencsik András elvtárs cselekedetei azonban kiveri a biztosítékot még a seggnyalás magas iskolájában végzettek között is, mert olyan értelmetlenül kétségbeesettek. Mert Bencsik elvtárs mindig ott van ahol lennie kell szerinte, és mindig azt mondja ami számára hasznot hoz. Mentes az elvektől, nem ismeri az erkölcs fogalmát, megrekedt a biztos megélhetés számára kényelmes köpönyegforgatásánál. És teszi mindezt szemrebbenés nélkül, világos tekintettel, amelyben a számláló jól láthatóan pörög, és pörög, nem áll meg. Más nincs is a tekintetében. Értelem? Ugyan már! Aki a Fidesz szekerét tolja annak erre nincs szüksége, Bencsik elvtárs pedig most hazai pályán mozog, csak Orbán Viktor seggét kell fényesre nyalnia, és máris azt gondolhatja tényező a közéletben. De Bencsik elvtárs ezt is tovább fejlesztette, ő még előtte is térdel Orbán Viktornak, nehogy lemaradjon valamiről. Az általa képviselt közélet erről szól.
Ja igen, a nyílt levél! Hát az nincs. Csak a harag felgyülemlett ráöntése van egy olyan embernek nevezett valami ellen, akinek tök felesleges bármit is mondani, az az értelmére nem hat. Be nem látja a cselekedete mélységének az értelmetlenségét, vele vitatkozni képtelenség, másból nem ért, csak ha bevarrja az ember a száját egy kalapáccsal, miután végig járt előtte azzal a a fején. De Bencsik elvtársnál ez is csak üres helyeket találna, esetleg a nyelve lenne útba, ami betölti a fejét. Az meg Bencsik elvtársnál oda csap, ahova Bencsik elvtárs anyagi érdeke kívánja.
Bencsik elvtárs berohant már az Orbán Viktor választási irodába, és népszavazási kérelmet adott be Gyurcsány Ferenc ellen. Gyáva volt a nevet leírni, hát körbeírta, szépen, akkurátusan, ahogy az Orbán Viktornak is megfelel szerinte, mert az majd utal neki ezért némi közpénzt. És fog is, ezt Bencsik elvtárs is tudja, és már előre liheg, remeg, milyen formában kapja ezt meg. Támogatja egy állami vállalat CÖF nevű képződményt, vagy csak hirdet az általa vezetett, senki által nem olvasott újságban. Jó drágán, és sokszor lehetőleg, Bencsik elvtárs ettől elégül ki megfelelően. Demokrata, ez az újság neve. Bencsik elvtárs, ez komoly?
Akkor most miről is kellene szólni egy nyílt levélnek. Hogy Bencsik elvtárs mekkora szemét, kinek képzeli magát, mit is akar akkor most ezzel, ki is ő valójában, meg minek is népszavazás Gyurcsány ellen, mikor Soros György az ellenség. De Bencsik elvtársnak nem kell nyílt levelet írni, mert nem tudja elolvasni, de ha igen, úgy sem érti. Mint most már jó Fideszes gecinek neki is csak habzsolni kell az adófizetők pénzéből rá eső részt, fényesre kell nyalni minden kormány párti hátsót ahol csak lehet, és térdelve élni az életet tátott szájjal hátha arra jár egy kis közpénz, amiből neki is nyelni lehet.
Ide lehetne rakni az életrajzát, lehetne utalni rá, egykor őt is anya szülte, apa nevelte, volt úttörő nyakkendője, párttagkönyve, gerince. Tök kár ezért szólni bármit is. Bencsik elvtárs egy olyan lény aki megrekedt a fejlődés azon fokán, ahol a saját erőből képtelen érvényesülni, hát oda csapódik ahol nem hal éhen. Egyszer elfogynak az ilyen helyek, de Bencsik elvtárs reménykedik benne ezt elfelejtik neki. Ahogy ő is elfelejt mindent, de nem azért mert hülye, hanem azért mert ezt diktálják az anyagi érdekei. És azt is tudja, Orbán Viktor a hozzá hasonló senkiháziakra építi hatalmát, ameddig csak lehet.
Bencsik elvtárs csak egy fogaskerék, leköpni sem nagyon érdemes, azzal értelmet ad a józan ész a létezésének. Simán el kell taposni, át kell rajta lépni, ha tökös lenne, szemből pofán verni egy kérges tenyérrel, de egyikre sem nagy a lehetőség. Mert Bencsik elvtárs gyáva sz@r, és az is marad. Hát ezért jó a nyílt levél felé. Ezt megússza törés nélkül. Nem a lelkében az nincs neki.
Címkék: népszavazás Fidesz Gyurcsány Bencsik András
Ebben az istenverte csoda országban csak úgy lehet találni a költségvetésben egy rahedli pénzt, ami év közben nem kellett sehova. Hát most aztán nosza gyorsan el kell verni minden olyan fontos dologra ami Orbán Viktor szerint helyes, és csak most, de azonnal szét is kell szórni a nagy magyar szélben, nehogy még írmagja maradjon, vagy valami hasznos dologra kellejen fordítani.
Itt, ebben a kicsiny, de Orbán Viktor által hatalmasnak gondolt országban az adófizetők pénze mindenre jó. Ezen a földön már megszűnt a szegénység, a betegek maguktól gyógyulnak, a melós alig tudja elverni a fizetését, gyerekek nem éheznek, a Blahán sem osztják ezerszám karácsonykor a meleg ételt, a földeken bőséggel terem a tarhonya, a menekültek mind itt akarnak letelepedni. A kórházakban annyi a CT és egyéb modern gép, hogy a jól fizetett személyzet azokon tölti ki a pihenőidejét. Az iskolákban mindenhol van kréta a tantermekben, papír a fénymásolókban, tudás a fejekben. A falvakban elégedett közmunkások várakoznak a versenyszférába való visszatérésre. Budapesten nem életveszélyes a metró, a BKV percre pontosan közlekedik a vasúti menetrenddel összhangban. A közalkalmazottak elégedettek a munkájukkal, a köztisztviselők nincsenek agyon dolgoztatva, a rendőr óvja az állampolgárt, az ügyész elítéli a bűnözőt. És akkor most nagy levegő, higgadtság. Kifúj.
De ebben az Orbán Viktor hetedik éve tartó kormányzása alatt szétrombolt országban ma egy lovakat rehabilitáló welness központ felépítése az egyik legfontosabb feladat a talált pénzből. és az sem mindegy hogy hol? Hát a lovak tenyésztésének ősi fellegvárában, a fejlesztési miniszter nevű Seszták Miklós városában, közel az ukrán határhoz, Kisvárdán. Mert egykor arra felé jöttek be őseink ebbe a medencébe, hát innen a nagy ötlet. Meg a Seszták még alig lopott az oda irányított költségvetési pénzből, meg uniós támogatásból, ebből a ló rehabilitációból biztos nem fog.
Jut az egyházaknak is, nehogy eszükbe jusson a derék vallásosoknak Orbán Viktor egykor csuhásoknak nevezte a vallásost, és csak térdre hívta őket. Lehet köpött is ilyenkor, de ma már beléjük törölte a nyálát. Ezen, és más karácsonykor Orbán Viktor is bőséggel ad a közösben talált feleslegből azoknak, akik szerinte ezt megérdemelik. Ezektől cserébe csak annyit vár el, segítsenek neki a szószékről a seggét nyalva a hatalomban tartani. Eddig ez bejött neki, a kiválasztott csuhások térdelve kérik a támogatást, még egymásra is képesek taposni a nagy igyekezetben. A gerincesek állva maradnak, és folytatják a munkájukat elveikhez hűen.
Még a magyar foci is döglődik, de Mészáros Lőrinc Eszéki csapatának akkor jut egy milliárdocska. Orbán Viktor vajon mi a fenét szeret ezen a horvát csapaton? Lehet közel van a horvát tengeren található jachtjához, vagy villáihoz, ami Lőrinc nevén van, csak neki erről fogalma sincs.
Lovak, foci, sport, kiválasztott egyházak. Kb ennyi a fontos. A nyugdíjas szeme ki van szúrva tíz rugóval Erzsébet utalvány formájában, mert Orbán Viktor azon is keres. A szegény ember dögöljön meg, a rokkant fagyjon meg, az éhező egyen gombát. Az ember szájából kifordul a bejgli, már akinek jut, ha ekkora pazarlást lát amit elkövetnek ellene a saját pénze szélbe szórásával.
Orbán Viktor szabadon dönt az ország és a benne élők sorsáról úgy,a hogy az neki tetszik. Akit akar felemel, a többséget eltapossa, csak azt jutalmazza akit az érdeke megkíván. Nem fontos neki az ország sorsa, a benne élők nagy részét adótermelő gépként kezeli, belőlük élve valósítja meg saját jólétét. Meg azokét, aki kiszolgálják embertelen rendszerét.
Jó lenne már ez a figurát ledönteni, puszta kézzel a szuszt kiszorítani belőle. Akinek erre lenne lehetősége az frakciót akar a parlamentben nem a választást megnyerni, hogy végre normális országban élhessen az ember. Ezért Orbán Viktor bárminek képzelheti magát, nem éri bántódás. Pedig nagyon ráférne némi pofonverés.
BANDITA.
Címkék: sport foci tartalék Orbán Viktor Lovak
Üzenet az ATV cenzorának: Bekaphatod! Hajrá Nagy Bandó András!
2017.12.20. 18:5408.46. Ha meg akarod tudni Nagy Bandó András mit hallott egy városban beszélgetve, itt megtudod. Az ATV azonban nem akarja, hogy ez kitudódjon, mert személyiségi jog, meg betegség, meg különben is. Orbán Viktort ne bántsa senki mert ő a mimagyarok, nála van a bölcsek köve, ő a mindent jobban tudok, neki van ebben az országban egyedül joga megmondani mi a helyes, és a többi meg hazaáruló.
Annyi a lényeg, egy humorista, egy melós, egy közmunkás, egy értelmiségi, egy okos, egy buta, egy szép, egy csúnya maradjon csendben ha a véleményéről kérdezik, és abban a mondatban benne van a nemzet első számú harcosának a vélt elmeállapota, családi ügye, mert valahol azt hallotta róla hogy.
Ha azonban mégis kimeri mondani nagy nyilvánosság előtt amit halkan a fülébe súgtak, nyíltan a szemébe mondtak, a háta mögött elhangzott, és abban benne van Orbán Viktor, akkor mélyen fogja be a száját, legyen süket, ne is lásson semmit, csak a határ felé közeledő menekült szemében tükröződő a nagy kék szar plakátokon felsorolt bűnöket sorosozza a nap minden egyes percében.
Hol élünk mi ebben az istenverte kis földdarabon található társadalomban amit még nem tiport agyon Orbán Viktor, nem vásárolt meg Orbán Viktor, nem pofázott bele Orbán Viktor, nem lopott el Orbán Viktor, nem hazudott gátlástalanul tele Orbán Viktor?
Azért egy normális országban teljesen elfogadható azon állapot, ha egy politikus, közéleti szereplő, egy döntéshozó, egy vélemény formáló megmondó ember a többség által elfogadott norma szerint éli az életét. Nem piál nagy nyilvánosság előtt, nem szippant fehér port az orrán keresztül a világ egyik pontján sem, nem gyalázza az eltérő véleményt, nem zárkózik el a vitától, nem elvtelen, nem adja el az erkölcsét a közpénz nyújtotta fényűzésért.
Nem normális országban nem lehet eltérő véleményed a hivatalosan elvárttól, a legjobb az ha nincs véleményed, csak bólogatsz. Nem normális országban a miniszterelnök stróman Lőrinc nevén felvásárolja az adófizetők pénzén a fél országot, annak minden médiáját ahol csak el lehetne mondani róla, elmebeteg ,tolvaj, és nem mond igazat. Nem normális országban a vezető politikusok gyakorlatilag a nap minden percében a képébe hazudhatnak a választóknak, a miniszterelnököt követve szabadon lophatnak a maguk területén, és ha erről kérdezik őket simán az arcába röhöghetnek válaszként a józan eszét használónak. Nem normális országban csak néma lehet a választó, vak és süket, mert az a hatalom által elvárt. És mindezt még neki is kell a keserves munkával megtermelt adójából elősegíteni.
És akkor ha mégis sikerül kijutnia egy olyan információnak a nagy nyilvánosság elé, ami sérti a mi urunkat védelmezőnket, kórházaink fűtőjét, oktatásunk tanítóját, közpénzünk stadinosítóját, akkor megelőző csapásként tudatja vele a legfőbb sorosozóval a csatorna, én nem engedtem ezt meg, nálam sincs sajtószabadság, nincs szabad vélemény, és ne vegye meg Lőrinc ezt a csatornát, inkább beletaposok a humoristába.
Nagy Bandó András véleménye éppen olyan fontos, mint egy melósé, egy közmunkásé, egy értelmiségié, egy soros tervet látotté, meg aki csak röhög rajta. Ezt korlátozni félelemből, gyávaságból, számításból maga a jog lábbal tiprása. Ez mondjuk ma már mindennapos, már nem is nagyon háborodik fel rajta az ember.
Pedig fel kell háborodni mert legközelebb már magát az embert próbálják meg eltörölni. És az már bárki lehet. A humorista, a melós, a közmunkás, az értelmiségi, az okos, a buta, a szép, és a hazaáruló.
BANDITA.
Címkék: tévé ATV Orbán elmebeteg
Na így számolta fel a Fidesz kormány a gyermekéhezést!
2017.12.16. 19:30Hegedűs Zsuzsa egymaga felszámolta a gyermekéhezést.
Ahogy Balogh Zoltán emberi erőforrás lelkész a gondviselés csodájából kifolyólag megszüntette a szegénységet, úgy most Orbán Viktor tanácsadó asszonyának is sikerült a nagy varázslatot véghez vinni.
Az pedig úgy történt, hogy szerződött a tanácsadó asszony havi egymillára a közpénzből az ördöggel, aki Orbán Viktor képében jelent meg előtte.
-Te tanácsadó asszony. Mimagyarok nagyon nem szeretjük látni az éhező gyereket, hát szüntesd meg nekünk ezt a problémát. Legyenek ebben az országban jóllakott napközisek, testnevelés órán leizzadt lurkók, tankönyveinkből butuló cselédpalánták.
Ráncolta volna a homlokát a tanácsadó asszony ha az látszana ábrázatán, mert bizony ez nagy kihívás számára akinek fogalma sincs az éhes gyerekről. És az ördög komolyan is gondolja a feladatot, meg kampány is lesz. Neki is gyürkőzött hát ezért iziben a felszámolásnak.
Kezdte azzal, beszállt volna szolgálati Audijába, ha nem lett volna a kezében a felszámolás elengedhetetlen eszköze, a törpe kiskutya a maga százezres vételárával. Felszámolni nem mehet az ember akárhogy, az gondos előkészítést igényel.
Végre kinyitotta neki a hátsó ajtót, az erre a célra rendszeresített öltönyös sofőr, és már indulhattak is éhezést felszámolni.
Megálltak egy falu szélén, és elkezdtek felszámolni.
-Na, itt ez a hat csirke, vagy malac, neveljétek fel a közmunkás bérből, utána adjátok el a CBA nak, oszt már meg is van oldva az éhezés. Ezt a kókuszpálmát vagy banánpalántát meg sokat locsoljátok, a termést adjátok el a piacon. Ide ültessetek tarhonyát, az jó lesz ebédre a gyereknek, aztán jövőre egy szót nem halljak arról éhesek a kis gézengúzok. Menjetek el lopni ha nincs más, de minden gyerek lakjon jól.
Majd beszállt a kocsiba miután a sofőr kinyitotta az ajtót, és a bekapcsolt légkondi mellett azon gondolkodott, milyen nagyszerű is lesz az élet itt, mivel ő megszüntette a gyermek éhezést.
Meg is állt a legközelebbi wellness szállodánál amelyet Mészáros Lőrinc pont megvett, majd a kiadós ebéd után le is pihent egy lakosztályban. Hova is siessen,közpénzzel fizet, azt pedig nem szabad herdálni.
Jó éjszakát gyerekek, ez volt ma vacsora helyett. Holnap reggeli helyett a rezsitábornok harcáról mesélek nektek, amit a Soros birodalom ügynökei ellen vív a nyugdíjak védelmében, amit a gaz migránsok meg akarnak erőszakolni.
BANDITA.
Címkék: tanácsadó gyerekéhezés Fidesz Hegedűs Zsuzsa
Orbán Viktor azért mondott boldog karácsonyt, mert nem mondhatja meg hol a pénze amit tőlünk lopott.
2017.12.12. 16:48Orbán Viktor: Boldog Karácsonyt!
Matolcsy György: Áldott, békés ünnepeket!
Ezt mondták válasz helyett mind a ketten a hozzájuk intézett kérdésre.
Ezek után nyugodtan el lehet mondani a két felfújt hólyagról, elmebetegek. A politikai csőcselék pontos meghatározása benne van a válaszukban.
Orbán Viktor nem tud, és ami még rosszabb, nem is akar válaszolni a hozzá intézett egyértelmű kérdésre.
Ez számára rendkívül kínos lenne, meg aztán nem is tudna rá mit válaszolni, mert azzal beismerné a bűnét.
Pedig ott a válasz mindenki orra előtt aki vesz egy kis fáradtságot, és utána gondol a történetnek.
Pharaon, vagy ki a franc, nagy pénzmosó volt. Nem az a mosógépes, hanem az az eltüntetős fajta. Orbán Viktor a közpénz milliárdjait rakta zsebre Mészáros Lőrinc néven. Ezt nem is akarja visszaadni az országnak, nem azért lopta el a törvények meg a fél analfabéta gázszerelő segítségével.
Elásta. Svájcban, off shore cégekben, Azerbaltásban, Kazahsztánban, meg a jó isten tudja hol. Ezért vannak azok a szuper titkos utak az állam költségén. Lőrinc le tudja írni a nevét, de azon kívül olyan hülye mint a Felcsút szuper expressz.
Meg van olyan dolog amit személyesen kell elintézni a banktitok miatt. Lőrincről meg senki sem hiszi el ha elmegy a pénz útját egyengetni képes-e egyedül visszatalálni a ganajrakáshoz.
Szóval ezért volt a Boldog Karácsony a válasz.
Az persze egy cseppet sem zavarja ezzel a válasszal szembeköp mindent ami demokrácia, meg jogállam, de azt már elég régóta megteszi.
Matolcsy esetét is lehetne elemezni, de felesleges. Az a faszi hiába jegybank elnök, attól még kórosan az agyára ment a japán csecsemők seggén levő piros pötty. Már régen elvesztette közember jellegét,és ápolásra szorul.
Azért ha két ilyen féreg veszi a szájára egy ilyen ünnepi jó kívánság kimondását válasz helyett, a józan eszét használó választó csak egyet mondhat neki. Akadjon a torkodon a töltött káposzta, fulladj meg a bejglitől, rohadj meg a börtönben pünkösdkor.
BANDITA.
Címkék: lop Orbán Svájc Pharaon
Üzenet Orbánnak: Az ország nem a sajátod, és nem is lesz az.
2017.12.07. 17:02Hű de jó itt élni!
Van nekünk egy rakat stadionunk. Van egy Várba költözni akaró gecink. Épül egy atomreaktor. Orosz hitel. Lesz egy sehonnan sehova vezető vasút. Kínai hitel. Építünk kórházat Vietnámnak. Adunk egy iskolát Nigériának. Eladtunk egy baltás gyilkost, az már nem itt rontja a levegőt. Átadtuk többször a Várkert bazárt, az mégiscsak összeomlik. Tök jó metrózni, ha az éppen nem robban le, rohad szét, fakockásodik. Lassan elkezdjük a letelepedési kötvényt visszafizetni, de legalább Rogán és Habony gennyesre kereste vele magát. Tele van az ország nagy szar kék plakátokkal, a tövükben közmunkások halnak éhen. Jelenleg meg is fagynak, de nem lesz mindig hideg. Építünk sportcsarnokot minden faluba, falu mellé, falu helyett, mindegy, csak Mészáros Lőrinc nyerje el a közbeszerzést. Lesz birkózó csarnokunk, csak mert olyan szép ember a szövetség elnöke, meg van neki alapítványa is. Korcsolya nemzet leszünk, hát előre építünk egy palotát hozzá. A földek agrártámogatást teremnek az állam által kiválasztott nyerteseknek. A trafikokba nem léphet be a multi, a haveroknak lett szétosztva. A hazát szolgáló, a melóba megrokkant járadékos lett. A szegénység meg lett szüntetve, nem is beszélünk róla. Minden szép, és világszínvonalú, de egy vénembertől még be vagyunk sz@rva, remegünk. Még jó, hogy van egy Orbán Viktorunk aki megvéd tőle, áldassék a lába nyoma a betonban miután belekötött.
Mi van még?
Egy mindent ellenőrizni akaró kormány, egy elmebeteg jegybank elnök, egy saját lábon álló család.
És ezen kívül?
Egy felszámolt demokrácia, egy kilátástalan jövő annak aki nem fogadja el ezt a rengeteg szépséget, élő internet kapcsolat a külföldön dolgozó családdal, kedvezményes áfa mellett.
Jogállam?
Igazság?
Tisztesség?
Egyenlő esélyek?
Független igazságszolgáltatás?
Nekünk Polt Péterünk van, Lázár Jánosunk, hitetlen kereszténydemokratáink, Dömötör Csabánk, Tuzson Bencénk, meg a többi gátlástalan senkiházink.
Van még sok minden amiért érdemes itt élni.
Ezt a földet úgy hívják, Tündérország, és Bayerek, Bencsikek, Huthok, Echok, közmédiák, megyei újságok ontják a gyűlöletet, zárják el a valóságot.
Tele van az ország közpénzzel, a hatalom alig győzi elkölteni. Jobbára magára, helikopterre, kisvasútra, kastélyra, toronyórára aranylánccal.
Ezekért tényleg érdemes itt élni.
Ezekért tényleg érdemes itt élni?
Ezek miatt tényleg érdemes így élni?
Ezeknek muszáj itt élni?
BANDITA.
Címkék: haza hatalom lop Orbán Viktor
Mi az a Soros terv? És miért titkos?
2017.12.05. 17:08-Jó napot! A Soros tervből szeretnék egy példányt. Annyit beszélnek róla, ideje lenne elolvasnom.
- Sajnálom uram, a Soros terv titkos, nem adhatok róla felvilágosítást.
- Ha titkos, akkor hogy tudnám megismerni ami benne áll.
- Uram, kapcsoljon a közszolgálati csatornákra, ott szépen elmagyarázza önnek vagy egy hájfejű rezsi tábornok, vagy valamelyik nagyon okos kormánypárti politikus.
- Akkor ezek szerint még sem olyan titkos ha az agyalágyultak ismerik, és elmagyarázzák.
- De, de, nyugodjon meg, szupertitkos. Az van benne, hogy jönnek a migránsok, és megeszik a nagymamát. De Orbán Viktor megvédi tőlük azt árvákat, és Mészáros Lőrinc ezért vesz neki valamit közpénzből. Na ez is a Soros terv lényege.
- Azért én szeretném magam is megismerni ezt a fene veszélyes tervet, mégis csak engem támadnak meg vele. Soros György olyan félelmetes?
- Dehogy! Soros György egy matuzsálem, már menni is alig tud, nem hogy jönni. De így is veszélyes. Mindenféle támogatásokat ad az országnak. Taníttatja a fiatalokat, korábban a fél kormány is az ő pénzén lett ilyen hülye.
- Maga akkor ismeri a Soros tervet?
- Dehogy ismerem! Mondom hogy titkos! De ne féljen, Orbán Viktor majd megvédi magát tőle!
- Most mondta, hogy Soros egy matuzsálem. Most nézzem rám a telefonban. Maga szerint nem tudom megvédeni a seggem egy öreg embertől? Százon kétszázat futok.
- Én nem ismerem magát és a Soros tervet sem mert titkos. Viszont magát meg kell tőle védeni, ha akarja, ha nem. Most ez a legfontosabb. Nem a kórházak, a korrupció, az oktatás, az elmebeteg jegybankelnök, a leépülő demokrácia, a jogállam felszámolása, a közmunkás sorsa, a melós kiszolgáltatottsága. Ha nekem nem hisz, vegyen egy olyan újságot ami a kormány ellenőrzése alatt áll, és olvassa el a híreket. Na akkor megérti milyen veszélyes a Soros terv.
- Én inkább szeretnék róla magam meggyőződni, a saját szememnek és a józan eszemnek jobban hiszek.
- Na most a lényegre tapintott uram. Ez is a Soros terv lényege. Maga Orbán Viktornak higgyen, ne a saját szemének, és a józan eszének.
BANDITA.
Címkék: titkos terv Fidesz Orbán Soros György
Üzenet Orbán vasutas Viktornak: Pofon leszel verve, de nagyon!
2017.12.02. 18:29Csak nekem tűnik a qrva anyjának, vagy tényleg elmondhatta Orbán a nagy vasútépítéssel kapcsolatban, hogy nem fontos a haszna, csak menjen rajta a vonat?
Mi a fenét képzel ez a mocsok, hogy az én adómból csak úgy rálocsol a szinte semmire egy nagy halom száz milliárdot?
Mi a fenét képzel az az ország, amelyik egy ilyen bejelentés után nem vállalja a súlyos testi sértés vétségét, és nem töri el a geci kezét lábát?
Mi a fenét akarunk mi választók, ha csak ennyit ér nekünk az adónk felhasználása, és nem rontunk ordítva az ilyen emberre?
Mindenkinek van rendes orvosi ellátása?
Mindenki meg van fizetve a munkája után, vagy minden jó így ahogy van, mert nem tudunk rajta változtatni?
Még nem éhezik a gyereked, viszont a szomszéd kéményéből már nem száll fel a füst, de inkább nem veszed észre.
Már annyit eltékozolt az Orbán banda az adódból, hogy még egy csepp már nem számít, legfeljebb az írástudatlan Lőrinc megint nem tudja mit vesz meg belőle, és lehet rajta mosolyogni egy jót.
Mert az ellenzék gyenge, veszekszik, nincs program, nincs összefogás,nincs lista, nincs remény, mert a Fidesz úgy is nyer.
Így biztosan fog.
Ha nem érzi a kormány a dühöt amit a cselekedete kivált, csak még jobban bele fog röhögni a képedbe, a képünkbe, és vigyorogva lopja szét az életed.
Ezt akarod?
Vagy fogod magad, és cselekszel.
Nem magadért, hanem a gyerekedért, a rokonodért, a barátodért, a szomszédodért, még az ellenségedért is, ha úgy érzed van ilyen.
Odamész az első politikushoz, képviselőhöz aki szimpatikus neked, de nem ért egyet a másik ellenzékivel, rálépsz a lábára, és beleleheled az arcába:
-Nem érdekelnek a pártok, a listák, a jelöltek, a személyes nézetetek, a vitátok, az akaratotok. Én, a gyermekem, a családom, a szomszédom, de még az ellenségem sem akar egy olyan országban élni, ahol naponta hazudnak nekem az életemről, és abba még bele sem szólhatok. Ennek változnia kell. Nem akarok a férjemmel, a feleségemmel,a párommal, a gyerekemmel évente találkozni, mert az már elhagyta az országot, vagy arra készül. Az elvégzett munkámért fizessenek meg, a befizetett adómból nekem legyen jobb orvosi ellátásom, modern oktatásom, élhető országom.
Mi ebben a qrva nehéz? Átlépni a saját árnyékon, és másnak is engedni a fényből? Kicsit engedni a fene nagy okosságból, és végre tökösen meglépni azt ami nem csak nekem jó, de a másiknak is jobb lesz tőle?
Ugye nem olyan helyen él az ember, ahol csak maga a fontos, csak neki van igaza, és csak azért is neki legyen jó, közben meg összedől minden körülötte?
Egy esélye van itt mindenkinek aki a józan eszét használja, mert Orbán Viktor nem fog kegyelmezni senkinek, aki nem azt csinálja amit ő akar.
Mert ő már csak ilyen. A Te adód az ő pénze, és a pofád befogod, ha stadionra, vasútra, erőműre vagy helikopterre költi.
Most már egy kicsit már jobban érzem magam, remélem te is.
BANDITA.
Címkék: vasút adó Kína ORBÁN
Az országot elmebetegek irányítják!
2017.11.23. 17:57A Fidesz arra kérte a Fideszt, hogy a Fidesz által alkotott nemzeti konzultáció beküldési határidejét meghosszabbítani szíveskedjen.
A Fidesz majdnem két órát gondolkodott a Fidesz javaslatán. Már így is nagy siker a Fidesz konzultációja, így a Fidesz kérése talán alaptalan.
De a Fidesz nem hagyta magát, és meggyőzte a Fideszt. Két óra múlva a Fidesz elfogadta a Fidesz javaslatát. A nemzeti konzultáció így tovább dübörög, ezért a Fidesz hálás a Fidesznek.
A Fidesznek meg így több ideje van a senki által nem ellenőrzött konzultációról azt mondani amit csak mer. És a Fidesz tudja, hogy a Fidesz mer nagyot álmodni, és még attól is nagyobbat lopni, meg hozzá még nagyobbat hazudni. A Fidesz tehát ismeri a Fideszt.
A Fidesz legközelebb arra fogja megkérni a Fideszt, ne is legyen választás, Orbán Viktor legyen a király, és a Fidesz ezen nem fog két órát gondolkodni. Csak kérnie kell a Fidesznek a Fideszt, és a a Fidesz teljesíti amit a Fidesz kér.
Nincs a világon még egy olyan színházi rendező mint a Fidesz, aki saját magának rendezi meg ilyen tökéletesen a darabot. És a néző csak tátott szájjal bámul, tudja hogy át van verve, nem a valóságot látja, de mégis ez történik vele. És ami a legrosszabb, ez a darab szünet nélkül folytatódik, nélkülözve a józan ész minden lehetőségét a befejezésre. Az országot elmebetegek irányítják, akik hülyének néznek mindenkit.
A Fidesz meg csak rendez, rendez, és rendez. A darab folytatódik.
BANDITA.
Címkék: kormány hazudik Fidesz konzultál
Elmentem Tállai Andráshoz!
2017.11.18. 19:44Ma voltam tankolni Mezőkövesden. Ha már rezsicsökkentés legyen kövér-gondoltam, és beparancsoltam a családot a devizahiteles kocsiba.
Nincs vita, apa zenél, meg különben is most együtt a család, kirándulunk, hát akkor kuss legyen. Na, ha már ilyen szépen egyetért velem mindenki, hallgassuk a közrádiót az úton, hátha Soros bácsi küldött még nekünk menekülteket.
Ha jók lesztek, és szépen megeszitek a nagyi nyugdíj emeléséből vásárolt csirkefarhátas szendvicset, akkor mutatok nektek egy migránst is ha látok. Csak hogy tudjátok kitől kell félni, ki veszi el apa munkahelyét, kitől védi meg Viktor bácsi a hazát. Most nincs egy sem, de hopp, itt egy stadion.
Milyen szép, ugye? Már átadták, csak még nincs kész, de máris kétszer annyiba kerül.
Ez itt egy kórház. Ugye milyen csúnya, fűtetlen, romos! És azok a betegek! Ebből elég ennyi, haladjunk.
Na, megyek veszek matricát, úgy gyorsabban odaérünk a tankoláshoz. Jól jegyezzétek meg, az unió miatt kell a tíznapos, mert a qrva szocik csak négynapost adtak, de abból nem volt elég bevétel.
Milyen szép a táj! Ebben a faluban alig füstöl kémény, biztos sokan gázzal fűtenek. Mert az most olcsó a világpiacon, de nekünk drágább, mert rezsicsökkentés van.Ha majd a ti gyermekeitek visszafizeti a most Paks kettőre felvett hitelt, na akkor lesz itt jó világ! Na ott egy migráns! Nem bocsi, az csak fát lop az erdőből. Biztos szegény, de ma már abból is alig van, mióta Viktor bácsi azokat is megvédi.
Mindjárt ott vagyunk, ez a két keresztbe rakott hólapát a város határa. Tállai Bandi bácsi egyszer vicces kedvében volt, meg sokat is ivott, hát arra gondolt megvicceli az arra járó szegény embereket! Adott nekik hólapátot, aztán elküldte őket havat lapátolni! Télen! Ugye milyen vicces a Bandi bácsi ha iszik? Még jó, hogy alig józan, mert ez a benzinár csökkentés sem jött volna létre!
Na, itt is vagyunk. Tankolunk. Húsz, nem harminc litert! Telik rá Lázár János szerint, mert mindenki annyit ér, amennyit tankol a közpénzből.
Indulunk haza! Jó volt ez a kirándulás. Láttuk milyen szépen fejlődik az ország, már alig van kastély, szálloda, újság amit ne vett volna meg Mészáros Lőrinc. Ha nagyok lesztek, és Orbán Viktor bácsi a gyerekkori barátotok lesz, már csak a jó isten kell hozzá, hogy ti is milliárdosok legyetek. Még írni olvasni sem kell hozzá tudni.
Hazaértünk! Kapcsoljuk be a köztévét, ha már a városban csak mi nézzük. Pedig nyolcvan milliárdba kerül egy évben, de ezek a hazaárulók semmit sem értékelnek! Vacsora helyett pedig beszélgessünk a nemzeti konzultációról, nehogy feljelentsen bennünket aki kihallgatja milyen jól is élünk ebben az erős és büszke országban!
BANDITA.
Címkék: iszik benzin csökkent Tállai András
Munkalehetőség migránsoknak!
2017.11.14. 08:44Álláshirdetés:
Magyarország kormánya, Orbán Viktor vezetésével, Rogán Antal kampányához, Németh Szilárd szellemi irányításával a következő munkalehetőséghez hirdet felvételt:
- Migráns, menekült.
Ha úgy érzed szeretnél részt venni egy gyűlölet kampányban, szeretnéd ha félnének tőled, úgy hogy még nem is láttak soha, ha tudsz éhezni, fázni a határ mellet felállított kerítés mellett, azon néha megpróbálsz átszökni ( alul is vannak pengék a szögesdróton, gyerekkel is lehet jelentkezni, ezért külön prémium jár) akkor neked itt a helyed!
Az utóbbi időben lecsökkent a hazánkon áthaladó menekültek száma. Orbán Viktor a velük való riogatáshoz keres szakembert. A betanítást a kormány állja ha úgy érzed nem rendelkezel kellő szakértelemmel a munkához.
Elvárások:
Veszélyeztesd a munkahelyeket,. különös tekintettel a közmunkára.
Támadd meg a kultúrát, igazold a Bayer Zsolt, Bencsik András, Gajdics Ottó, Kerényi Imre féle szellemi alultápláltság létjogosultságát.
Menj olyan falvakba, ahol csak a köztévét nézik ( ezek elszórtan találhatók az ország területén, de három biztos van belőlük), ott add ki magad temetői látogatónak.
Vállad a Soros tervben való részvételt, ebből nem kell értened semmit ,a Fidesz szavazók sem értik.
Amit kínál a kormány:
Nagy kék szar plakátokon folyamatosan megjelentet, ezzel a haveri cégék sok pénzt keresnek.
Folyamatosan szerepelsz a kormány által közpénzből felvásárolt médiában, ott a kormány seggnyalói percenként hatszor beszélnek rólad.
Részt vehetsz a nemzeti konzultációban, mint téma, és az ország ellensége.
Mindent rád ken a kormány, a szar egészségügyet, a rossz oktatást.
A Te segítségeddel tereli el a figyelmet a lopás alapú kormányzásról.
Folyamatosan hazudik rólad.
Ha az állas lehetőség felkeltette az érdeklődést, várd meg Tállai András egy ritka józan pillanatát, és jelentkezz!
Az állás betöltésének határideje: Folyamatos, mostanában qrva kevés a migráns.
Bérezés: Közpénzből, Orbán Viktor hatalmának megtartása érdekében. Ez nagyon fontos!
BANDITA.
Címkék: kormány állás menekült határ kerítés
Orbán Viktor szépen beszélt a kongresszuson, csak nem az igazat!
2017.11.12. 17:31Jó volt Orbán Viktor beszéde.
Olyan szépen beszélt egy országról, ahol fantasztikus az élet, nő a minimálbér, a családok erősödnek, ahol mindig süt nap, ahol szépen kékel a fű.
Az embernek kedve lenne odaköltözni, és itt hagyni ezt sógor koma alapon működő, hazugságra épülő, folyton csak stadionokat termelő földet, ahol még az is beleszól az életedbe aki nem itt adózik.
A legjobb az volt az egészben, ami kimaradt belőle. A négymillió szegény, a több százezer külföldön dolgozó, a kétszázezer közmunkás, a sok ezer éhező gyerek, a rákosoknak nem adott gyógyszer, az oktatásban butuló tanuló.
Persze a sikerek sem voltak teljesen kielemezve.
Nem volt szó Mészáros Lőrincről, és az ő meggazdagodásáról, amikor valójában Orbán Viktor vagyonát gyűjti. Nem volt szó arról a sajátosságról, hogy egy elmebeteg is képes a jegybank elnöke lenni, és úgy szórni onnan ki a közpénzt a kénye kedve szerint, amiért értelmes emberek gyógymódként a belét ontanák ki. Nem volt szó a kis Rogán meg a nyugdíjas rugdosó Habony letelepedési kötvény bizniszéről, a belváros ingatlanjainak a haveri körhöz való átjátszásáról, és az ezért kapott pénzből való helikopterezésről, folyton táguló lakásról.
Nem beszélt az uniós támogatás elherdálásáról, a közpénz ellopásáról, a törvények semmibe vételéről, az ügyészség lopást segítő megalkuvásáról ha a kormánypártról van szó.
Nem beszélt a devizahitelesek megmentéséről, amikor több százezren kerültek az utcára, vesztették el az otthonukat a magas árfolyamon való átváltás miatt.
De összességében jó volt a beszéd. A józan eszét használó tudta Orbán Viktor hazudik. A Fideszre szavazó is tudta, csak neki a jellemtelensége nem engedi ezt bevallani, és a megélhetése is Orbán Viktortól függ.
És a végén az a sorosozás! Na az volt a csúcs! Orbán Viktor a gyáva beszari fogja megvédeni az országot a migránsoktól, akik az istennek nem akarnak jönni, hogy elvegyék a munkahelyet, és megerőszakolják Wittner Máriat, vagy Schimdtet.
Ha nézné valaki a közmédiát, ott már egy külön csatorna fogja a beszédet folyamatosan ismételni.
BANDITA.
Címkék: kongresszus hazudik Fidesz Orbán Viktor
Lázár János pofátlan hazudozása ismét át fogja lépni a józan ész határát. És az a vigyor közben!
2017.11.08. 16:01Ha kíváncsi vagy rá mit fog mondani Lázár miért piált a Tiborcz gyerekkel, boritékolom neked a választ.
- Véletlenül összefutottunk. Ennyi!
- Megszomjaztam a nagy hajtásban mikor az uniós pénzeket osztagatom a haveroknak, hát elmentem inni egyet. Mikor belépek a bárba ott ül a saját lábán Tiborcz Pityu. Először nem tudtam ki is ő, de máshol nem volt hely, hát odaültem. Bemutatkoztunk egymásnak. Beszédbe elegyedtünk az időjárásról, a fociról, meg ilyenek. Találtunk közös ismerőst is. Ennyi!
- Miért kellene Tiborcz saját lábon álló Pityunak sorszámot húzni ha uniós támogatást akar szerezni a kastélyaihoz? Orbán Viktor felhív engem, megmondja Pityu merre tanyáz, én odaloholok jó pincsi kutya módjára, és kész.
- Az ellenzék már megint támad! Nem voltam ott, Tiborcz meg egy sikeres vállalkozó, oda megy ahova akar.
- A Soros terv részeként a hazai fizetett ügynökök közre adtak egy fotómontázst rólam, meg az általam nem ismert miniszterelnöki lány férjéről. Mi közöm nekem Orbán Viktor családjához?
- Nem is iszok, a trafikbizniszre gerjedek.
- Az egész mögött Gyurcsány áll!
- Melyik újságtól jött? Akkor azt is megvesszük.
- Én ott voltam, de az nem Tiborcz volt, csak annak látszott.
- Ott volt Tiborcz, én viszont nem. Akkor éppen egy külföldi luxus szállóban tárgyaltam az ország számára rendkívül fontos ügyben. Hogy kivel voltam? Pereljen be, akkor sem mondom meg!
- Mindenki ott volt, csak én, és Tiborcz nem.
- Közötök? Pofa be csicskák! Én Lázár János vagyok, a gátlástalanul hazudó!
BANDITA.
Címkék: iszik pofátlan hazudik Lázár János Tiborcz István
Na ezért kell félni a migránsoktól!
2017.11.03. 17:34Migráns "BANDITApédia":
A migráns egy rejtőzködő fajta, mostanában azonban a Kárpát medence az egyik kedvelt tartózkodási helye. Ott sokan nem láttak még életükben egyet sem belőle, mégis bokáig letolt nadrágban is képesek elszaladni előle, ha csak megemlítik a nevét.
A migráns különösen veszélyes jelenség, a feltételezett feltalálási helye környékén nagy kék szar plakátokon figyelmeztetnek a támadására. Veszélyezteti a munkahelyeket, elveszi a kultúrát, megerőszakolja a medvét.
A migráns a levegőben is terjed, képes megfertőzni az évi nyolcvan milliárddal kitömött közmédia hullámhosszát. Arról lehet tudni a fertőzés megtörténtét, ha a közmédiát nézed, mást sem látsz ott csak veszélyes migránsokat, akik még nincsenek itt, de máris tele van velük a képernyő. Olyanok mint a vírus, lebutítják aki nézi őket. Ugyanez a helyzet napilapokkal, a migráns képes a nyomtatott sajtóba is befészkelni magát, főleg ha gázszerelők annak a tulajdonosai. Vagy szivaros vén f@szok.
A migráns különösen akkor jelent veszélyt, ha a Soros terv részét képeszi. Együtt képesek mindent felülírni, nem számít a lopásalapú kormányzás, az elmebeteg jegybank elnök, az összeomló oktatás, a szétvert egészségügy, a dolgozói szegénység, a közmunka értelmetlensége, a magas adók, az alacsony bérek, a saját lábra álló család hivalkodása, a miniszterelnök teljes alkalmatlansága az ország vezetésére, mert csak lopni, hazudni, gyűlöletet kelteni tud.
Ha egy migránst látsz, azonnal kezdj el futni a legközelebbi migránselhárító központ felé, és jelezd a szellemileg mélyen alultáplált volt rezsitábornoknak a felbukkanási helyét. A többivel ne törődj, csak a migránra figyelj, meg amit mondanak róla.
A migráns a jelenléte nélkül is képes meghatározni az életed, ha csak, és kizárólag rá figyelsz. Ilyenkor nem kell törődnöd a fűtetlen lakással, az éhező gyerekkel, a beteg nyugdíjassal, a külföldön dolgozó szétszakadt családokkal. Nem kell törődnöd az országban levő igazságtalan rendszerrel, ahol a hatalom büntetlenül lophat, csalhat, hazudhat, mert törvényesítette azt.
A migráns bármikor, bárhol felbukkanhat, ha nem használod ellene a józan eszed. Látni sem kell belőle egyet, találkozni meg elég nehéz vele ha csak át akar menni az országon, de kiválóan alkalmas arra, megvédjenek tőle ha kéred, ha nem.
BANDITA.
" Én akkor is szavazok a határon túlról, és belepofázok az életedbe!!!"
2017.11.02. 16:53Csak hogy tiszta legyen mivel nézünk szembe!
"Még hogy megvonják a szavazati jogom? Nekem Orbán Viktor adta meg az állampolgárságot, persze hogy rá szavazok. Ne hogy már bárki is megmondja nekem mit csináljak a szavazatommal. Mert nem ott élek? És? Én akkor is szavazok a határon túlról, és belepofázok az életedbe!
Engem nem érdekel Orbán Viktor mit művel a nagy hazában. Nekem itt jó életem van, a medve bejár a házba, az asszonyt néha megverem, vagy fordítva, de a szavazatom akkor is le fogom adni ha bele is döglesz. És tudod kire? Hát Orbán Viktorra, mert ő az isten, ő a haza, és ő küldi a lóvét nekem az iskolára, focira, kórházra. Mit érdekel engem te ott megdöglesz, mert kevés a béred, sokat adózol, a gyermeked meg külföldön dolgozik. Az enyém is, de erről nem Orbán Viktor tehet, hanem az én kormányom.
Pofázzak neked jogról, meg igazságról? Ha ismerném én ezeket, megtenném a kedvedért.De nem teszem meg, mert nem érdekelsz. Én is állampolgár vagyok, hát persze hogy leadom levélben a szavazatom. Hogy neked ehhez utazni kell ha külföldön dolgozol, de a hazában laksz? Nem kellene ezen rugóznod testvér, neked ezt dobta a gép, én meg Orbánra szavazok. Te biztos nem rá akarod adni a voksod, hát akkor vagy dögölj meg, vagy utazz. Én még a szomszéd nevében is leszavazok, igaz már régen meghalt, de lóvé jár érte nekem. Te meg csak fizess, ha Orbán ellen akarsz szavazni. Meg is érdemled.
Hogy a te adódból támogat engem? Hát sajnálod tőlem? Magyarok vagyunk! Nekem Orbán Viktor küldi a pénzt, én meg elrakom, aztán rá szavazok? Hogy nálatok is lenne mire költeni az adót? Hogy szar az oktatás? Nem működik az egészségügy? Ez engem nem érdekel, nekem jó amit tanítanak. Hogy magyarok vagyunk, meg egy vérből jöttünk, meg egy az isten Orbán Viktor. És egészséges vagyok, ha meg beteg valaki itt is van kórház. Majd itt meggyógyítanak.
Egyébként nem is értelek miért lázadsz. Tolja ide Orbán Viktor a milliárdokat, de nálatok is vannak szép stadionok, le térkövezett főterek, hát biztos van neki elég, az már nem kell oda. Nekünk meg jól jön, mert az meg jár nekünk, mert mi is magyarok vagyunk. Szittyák, turulok, nagy nemzet, védjük a hazát, ontjuk a vérünk érte, isszuk a pálinkát, öleljük a medvét, verjük az asszonyt, vagy fordítva. De erről már beszéltem. Orbán Viktor biztos tudja mire költse a pénzetek, ő egy szent, egy földre szállt angyal, aki isten kegyelméből lett a magyarok királya, és adott nekünk állampolgárságot. Ezért csak rá kell szavazni. Ez olyan nagy dolog?
Na, lassan be is fejezem mert látom nem érted, és nem akarod elfogadni hogy beleszólok az életedbe. Fordított esetet nem tudok elképzelni, mert akkor beléd vágnám a kisbaltát, ha bele akarnál pofázni hogy neveljem a gyerekem, verjem a nejem, mire költsem a pénzem. Megiszom azt ha akarom Orbán Viktor egészségére, akinek az isten adjon sok egészséget, nagy boldogságot, saját lábon álló családot. Mindig elmondunk érte egy imát, erre a plébános úr külön felhívja a figyelmünk vasárnap a templomban. Utána meg a kocsmában az ő egészségre vedelünk a te pénzedből, ameddig bírunk, mert magyarok vagyunk az úristen, meg Orbán Viktor kegyelméből.
Ha tetszik, ha nem, nekem nincs annyi eszem békén hagyjalak benneteket, ne szóljak bele az életetekbe, éljen a sajátom, ne menjek el szavazni. Ezt nekem Orbán Viktor adta az állampolgársággal, hát élek vele, a többi meg nem érdekel. Szeretnék én is olyan miniszterelnököt magamnak, mint Orbán Viktor, de akkor a köcsög ellopná a pénzem, elvenné a jövőm, hazudna nekem folyamatosan, emelné az adót, csökkentené a bérem. Jól van minden így ahogy van. Nekem. Te pedig nem érdekelsz!"
BANDITA
Címkék: levél határon túli szavazat szavazó orbán a geci
Közötök?
2017.10.25. 19:59Vettem egy házat. Na és? Más is vesz, valahol lakni kell. Miért pont Buda legdrágább részén. Mert megtehetem. Közötök? Már a feleségem is megmondta, a saját lábunkon állunk, a saját életünket éljük, és már gyerekünk is van. Hogy Orbán Viktor az apósom? Közötök? Benősültem a családba és kész. Régi kapcsolat a miénk, az anyóssal már régóta földszomszédok vagyunk. Neki is van ott vagy ezer hektár, én meg loptam régen egy traktort. Közötök?
Hogy a világítás szar amit szereltem a városokban, miután benősültem a családba? Közötök? Egy polgi sem reklamált, mind a zsebbe van, nektek is jó lenne kussba lenni. Vettem kikötőt is közben. Meg pár kastélyt, székházat szállodának, meg ilyennek. Közötök? Pharaon már meghalt, nem beszél, a papa meg elsimít mindent. Ezért is vettem el a lányát, mert a papa nagy haver. Ja, meg szeretem is s csajt, meg ilyenek, viszont a szekér most szalad. Hát nekem is kell egy szelet a közösből ameddig nem késő. Közötök? Jelentsetek fel ha nem tetszik, Péter bá majd engem igazol. Semmi törvénytelent nem követtem el, még!
Nem tehetek róla, hogy ti ilyen szerencsétlenek vagytok, ehhez meg nekem nincs közöm.Én csak élek a lehetőséggel, ami az ölembe hullt. Ha nem tetszik nektek a papa, meg amit csinál, ahhoz nekem semmi közöm.Élem az életem a százmillás villában, nem köszönöm meg a közpénz felém irányuló folyamát, mert azt kemény munkával terelem a saját lábam elé.
A papa is megmondta, a család a legfontosabb. Az enyém már megteremtette a maga kastélyait, vállalkozásait, hála a közpénznek, meg a NER rendszerének. Meg nekem, aki ezt ki is használom. Ti csak figyeljetek a migránsokra, így még az unokámnak is veszek a szomszédban villát, ha nem az egész utcát, vagy magát a hegyet. Közpénz van, gátlásom nincs. Nektek meg közötök?
Tiborc Pityu vagyok, a foglakozásom Orbán Viktor veje.
BANDITA.
Címkék: család villa Orbán Tiborcz István
Orbán Viktor nem is tud a vízen járni!
2017.10.11. 20:43Ma valami fennakadás lehetett a NER rendszerében. Alig lehetett hallani a sátáni Soros terv részleteit a híradókban.
Manapság az országban az egy főre jutó soros tervek száma kettő, csak sok levegőt is kell venni hozzá amikor az ember ismerteti. Németh Szilárd ezt néha elfelejti, biztos ettől dagad olyan szépen a feje, meg vörös is lesz tőle. Sokak bánatára az utolsó pillanatban mindig lélegzik egyet.
Orbán Viktor sem sorosozott ma egy cseppet sem. Lent járt vidéken, hazafelé meg tök véletlenül betért egy Tisza menti csárdába, Tiszacsegén. De milyen soros tervi összeesküvés magyarázza azt a véletlen tényt, pont abban a csárdában, pont akkor, hát nem ott tartózkodik egy országgyűlési képviselő, meg a polgi? Soros György ezt jól kitervelte. Pedig Orbán Viktor még a konyhába is benézett, és megállapította, Soros még nincs a spájzban. Sajnos, mert kedve lett volna sorosozni egyet, vagy kettőt. Inkább kért még egy adag halászlét, így ezzel is tovább növelte azt a közpénzen megtelt bendőjét.
Utána Viktor a saját lábán vitte le a fertelmesen megnőtt pocakját a vízhez, és kompot keresett, meg a Janit, akit télen kimentettek az elsodort kompról. Jani nem volt, Gyuri sem, pedig a soros terv részeként megállapíthatta volna a faluban nincs egy nyomorult stadion sem, de egy nyamvadt hidat sem épített még ide Mészáros Lőrinc.
Viktor nem mutatta meg, ő bizony tud a vízen járni, ahogy azt a szavazóval elhiteti. Szét sem választotta a folyót hogy száraz lábbal kelljen át, csak mezei, vagy közönséges tolvajként beült a kocsijába, és elviharzott onnan tovább lopni az ország vagyonát.
Tartalmas nap volt a mai a nemzet élősködője szempontjából, csak kevés volt benne a sorosozás. Már annyira megszokta pedig az ország a vízcsapból is Soros gonosz terve ömlik a nyakába, meg még konzultálhat is róla, ma ez egy kicsit hiányzott.
Viktor viszont láthatóan jól érezte magát. De még meg kell majd magyaráznia a józan eszét használónak, miért nem tudott ott a vízparton beleesni a folyóba fejjel, és olyan hat percig a víz alatt tartózkodni. Akkor ez valóban egy szép nap lett volna.
BANDITA.
Címkék: komp Tiszacsege Orbáb Viktor qrva anyját
Vigyázat! Németh Szilárd károsítja az ön józan eszét!
2017.10.06. 05:50Németh Szilárdról eddig is tudtuk, hogy negatív tudattal rendelkezik.
Érdemes lenne rajta elgondozni, hogy volt képes eddig életben maradni.
Van már annyira hülye mint Kósa Lajos, csak az már miniszter, ő pedig még egyelőre a párt alelnöke, és sorosügyi szakértő.
Szilárd minden egyes szereplésekor ékes bizonyítékát adja az értelem nélküli létezés bizonyítottságának. Nála nincs olyan zavaró tényező amit józan észnek hívnak, neki nem kell a mondandója valóságtartalmán gondolkozni, nála nem játszik szerepet az elme hatékonysága. Csak mondja, mondja, az ország egyik része meg fetreng a röhögéstől, a másik része meg agyon csapná, ha Szilárdnak lenne ilyen szerve.
Orbán Viktor kiválóan választott, mikor Szilárdból valamit csinált. Egyrészt bosszanthatja vele az ország lakosságának értelmes részét, másrészt meg Szilárd minden leckét felmond hiba nélkül, amit a párt szerint most nagyon el kell mondani.
Rezsi tábornok volt egykor, most Soros elhárító kézi készülék, akit bármikor be lehet vetni ha a kormány idegesíteni akarja a közvéleményt.
Vele vitatkozni komoly szellemi kihívás, az elme maradandó sérülése nélkül elég nehéz megúszni. Nem véletlenül jelölik ki a kormányoldalról vitapartnernek, ezzel is hülyének nézik a közvéleményt, leköpik, kiröhögik azt.
Szilárd jól elvan a szerepével, nem is tudja mikor mekkora hülyét csinál magából. Meg nem is zavarja. Komolyan venni nem lehet, pedig a kormánypárt alelnöke, ami ugye minden párt esetében elég komoly pozíció.
De a legjobb az, mikor még hivatkoznak is rá, idézik mondásait, szorongatják a kezét egy jól sikerült sorosozás után.
Vajon ilyenkor mikor a vigyorog egy nagy kinyilatkozás után, vajon csorog a nyál a szája szélén, és nedves lesz a nadrágja?
Az országot azonban mégis némethszilárdok, kósalalik, rétváribencék, semjénzsoltok, harrachpéterek, rogántónik, ás más elmebetegek irányítják. Még a Nemzeti Bank élére is jutott egy ilyen félkegyelmű f@szkalap. Na ez itt a probléma. Meg az a kétmillió, aki nem látja ezen emberek szándékos ostobasága csak egyre mélyebbre húzza az országot. Ők meg az Orbán tervet hajtják végre aminek Szilárd egy cserélhető fogaskereke.
BANDITA.