Vagyonvédelem! Pont a sunyi fejű Pintér Sándornak való terület ahol kedvére garázdálkodhat. Átláthatatlan, nagy része volt rendvédelmisek, fegyveres erőktől leszerelt fő tisztek, tábornokok kezében levő gazdasági terület, ahol a részt vevők szívesen fogadják maguk közé azt, akivel korábban együtt kiszolgálták a korábbi pártállami hatalmat. Ma már ez végül is ugyanarra való hatalmi törekvés a közéletben, csak most Orbán Viktornak hívják a párt főtitkárát. A seggnyalók módszere viszont ugyanaz.

Pintér Sándor a két orbáni ciklus között, a szocialista kormányok nyóc éve alatt szép csendben kiépítette a maga kis piszkos üzletét a vagyonvédelem területén, miután ki tudja milyen pénzből megvásárolta a Civil Biztonsági Szolgálat nevű céget. Ha a mai viszonyokba tesszük az akkori cégvásárlást akkor nyugodtan kimondhatjuk, Pintér Sándor akkor állt a saját lábára. Korábbi  miniszteri fizetéséből félrerakott pár tíz, száz milliócskát, és vett egy céget ami addig haldoklott, de Pintér Sándor tulajdonában szárnyalásnak indult a vagyonvédelmi piac területén. Ehhez semmi köze nem volt Orbán Viktornak, vagy az akkor államtól lenyúlt közpénznek, Orbán Viktor ekkor még kicsiben mutogatta az állami vagyon lenyúlásában való tehetségét. Így Pintér Sándornak a lóvét sem ő, vagy a párt pénztárnoka adta a cég megvásárlásához. Nem röhög senki, akkor még Orbán Viktor csak kicsiben játszott. Mondhatjuk még nem voltak zseni gázszerelők a piacon, csak Pintér Sándorok, Orbán Viktornak vele kellett beérni.

A vagyon védelem évtizedek óta a pénzmosás, adóelkerülés, lenyúlás területe. A munkát valóban elvégző vagyonőrök, biztonsági őrök, pénzszállító munkavállalók pedig a kárvallottjai a rendszernek.Mindegyiknek.Mint annyi más területen itt is többnyire feketén, vagy alig bejelentve dolgoznak, dolgoztak a munkavállalók, az igazi hasznot az alvállalkozói rendszer biztosította a vagyonvédelmi cégek tulajdonosainak. Pintér Sándor egy volt ezek közül, és nagyon kinőtte magát. Még egyszer, ez a szocialista kormányok alatt is megtörtént. 

Tehát Pintér Sándor akkor már volt belügyminiszter elkezdett a vagyonvédelemben mozogni. Cége sorban nyerte a megrendeléseket, ennek teljesítéséhez viszont nem volt elég embere, vagyis biztonsági őre. Azzal végül is nem is akart foglalkozni, a munkavállaló csak költség számára, csak csökkentette volna a hasznát. Na nem baj, azért van az alvállalkozói rendszer kitalálva ezen lehessen segíteni. Volt rendőrök, katonák, börtönőri vezetők cégei ugrásra készen várták a megbízást. Majd ők megcsinálják a melót Pintér Sándor cégének. Igen ám, csak a leosztás során kellene nekik is a munkavállaló után járulékot, adót fizetni, mert ugye ez a szabály, és ez van a munka elvégzéséhez szükséges törvényi előírások között is. De akkor nincs haszon! Hát akkor nem fizetünk a munkavállaló után semmit, lepapírozzuk a melót okosban, a lóvé zsebbe, a többi meg kit érdekel? Hogy az állam nem kapja meg a neki járó részt a szolgáltatásból? Ellenőrizze ha akarja a céget, végül is ehhez joga van. Az állam azonban békén hagyta Pintér Sándor cégét. 2002-2010 között is! Vajon miért?

Az üzlet szépen virágzott. A Civil Biztonsági Szolgálat évente 2003-2010 között sokszor milliárdos árbevételt könyvelt el évente, és az alvállalkozóknak leosztott lapok szépen növelték nyereségét. Pintér Sándor milliárdos lett. Néhány haver után be is lett fizetve a járulék, és adó Az alvállalkozó volt kollégák, és barátok is szépen kerestek, de csendben voltak ha adófizetésre került sor. Nem igazán fizették a munkavállaló után államnak járó részt! Az állam pedig nem igazán ellenőrizte a vállalkozást, pedig neki is sokat dolgozott Pintér Sándor cége. Más vagyonvédelmi vállalkozást igen, de pont ezt nem. A Civil Biztonsági Szolgálat alvállalkozónál dolgozó munkavállaló vagyonőr, biztonsági őr után nem lett befizetve az adó és járulék, ő javarészt zsebbe kapott fizetést. Ez a pénz nem hiányzott sehonnan, végül is Pintér Sándornál megvolt a maga szépségében, ingatlanjában, bankszámláján. Az már csak a hab a tortán e közben a munkavállaló vagyonőr mennyit dolgozott feketén, a törvényeket szembe röhögve az alvállalkozói rendszer miatt. És hova tűnt az arra időre járó nyugdíja, járuléka, egészségbiztosítási hozzájárulása. Ez végül is részben Pintér Sándor zsebében landolt, nem az államnak járó részként lett befizetve.

Szóval a Civil Biztonsági Szolgálat Pintér Sándor miniszterség nélküli időszaka alatt sok lóvét hozott a konyhára magának a róka képűnek és haverjainak, köztük sok volt, korábban a fegyveres erőkhöz tartozó nyugdíjas fő tisztnek. Mert ebben a körben nagy az összetartás, és főleg a megélhetés biztosítása egymás száma. Mikor azonban Orbán Viktor másodjára került hatalomba, Pintér Sándor a korábbi kollégáit a rendvédelmi szervek korengedményes nyugdíjasait azonnal koncként vettette Orbán Viktor elé, ők nem voltak fontosak számára. Azok csak beosztottak, nem voltak főnökök a hatalom, és a rendszer kiszolgálói. Ők a hazát szolgálták, erre tették fel az életüket, és ezért kötöttek az állammal szerződést. Pintér Sándornak ők nem voltak fontosak. Lett is belőlük bohóc, meg járadékos ingyenélő.

2010-ben Pintér Sándor eladta a cégét, mert újra miniszter lett. A milliárdos árbevételű  vállalkozást öt (5) millió forintért. És utána a cég egyből rengeteg állami megbízást kapott. Még a garantált vállalási pénzét is megemelték! Vajon a munkavállalói ezután hogy érzik ott magukat? Be van fizetve utánuk minden járulék, vagy eltűnik a pénzük egy olyan számlán ami Pintér Sándorhoz alig köthető? Folytatódik a korábbi gyakorlat, vagy Pintér Sándor közalkalmazottként nem veszi fel a nyugdíját a miniszteri fizetése mellé, mert az törvénytelen?

Pintér Sándor vissza akar vonulni a közélettől, nem akar még egyszer miniszter lenni. Már ha nyer a Fidesz! Szeretne a betegsége miatt nyugodtan élni hátra levő éveiben, nem gondolva arra, végül is mekkora mocsok ő hazai közéletben. Egy hatalom sem mert hozzányúlni, Orbán Viktor pedig ráadásul szépen teletömte a zsebét. Megérdemli a pihenést, a nyugodt nyugdíjas éveket, az évenként tíz rugós Erzsébet utalványt. Mert ő sokat szolgálta a hazát esküjéhez híven, meg Orbán Viktor ügynök aktája is nála van. Pont.

Dolgoztam a cégnél!

BANDITA.

 

Címkék: adó miniszter Fidesz Pintér Sándor Civil Biztonsági Szolgálat

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr4113649630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2018.02.10. 16:19:13

amikor távozott a Deák-térről, valahogy eltűnt két páncélszekrénnyi szig.biz. TÜK anyag is.abban nem csak Orbán anyaga volt...

Etele59 2018.02.11. 14:48:51

Kerek kis írás, de kimaradt belőle az olajszőkítés korszaka, aminek a rossz nyelvek szerint Pintér elvtárs a fő haszonélvezője volt...
süti beállítások módosítása