Minden józan eszét használó, szavazatát nem tál gulyásért eladó, nagy kék szar plakátokat leköpő, általad hazaárulónak bélyegzett rendes, békés állampolgár tudja, hogy tolvaj vagy, és ezért kell most az országnak szívni. Viszont ez neked természetesen rendesen be van vésődve az agyadba, ezzel nem mond neked senki új hírt, tudod te ezt még akkor is, mikor két kezdőrúgás között a magánrepülőgép puha bőrülésén a saját seggeden ülve azon gondolkodol, most melyik részét vedd a gazdaságnak a saját Lőrinced nevére.

Lehet arra gondolsz, miközben újabb milliárdokat tolsz a saját lábad elé az uniós támogatásból, ezt is meg fogod úszni, miután a demokrácia mögé bújva hatalomban maradtál némi számítógépes manipuláció, és pár százezer Farkas Flóri által szállított szavazat megvásárlásával. Esetleg az is eszedbe jut, az unió eddig is tolta a pénzt, amit aztán szépen szétosztottál a magad hasznára, és elgondolására, megtörve közben minden törvényes lehetőséget a felelősségre vonásodra a hazai igazságszolgáltatásban, az az ellenséges Brüsszel továbbra is játszva a hülyét , tömi tovább a zsebed, és hallgatja a hazudozásod. Ez eddig itthon bejött, meg ott is. Eddig!

Olyan szép tervet eszeltél ki a saját meggazdagodásodra, építve a bürokrácia lassúságára, az emberek közönyére, a harsogó figyelemleterelésre, azt gondoltad kis játékaid az uniós támogatás végig folytathatod. Mindenhol hozzád hűséges talpnyalók ülnek az állam működtetésének a fontos területein, te pedig a töküket a kezedben tartva, kényed kedved szerint osztogatva közpénzt és egyéb juttatást nekik , arra gondoltál sokáig maradsz még az ország élén, tovább rabolva annak lehetőségét a felemelkedésre.

De nem csak ezt loptad el a magyar emberektől, nem csak az uniós támogatásokat raktad zsebre, amit az valamiért nem is nagyon kifogásolt. Vagy nem látszott. Pedig nagyon hülyének kellett lenni ott a messzi unióban, hogy ezt ne vegyék észre. Te elloptad a magyar emberektől a szabad választás lehetőségét, az egyenlő esélyt a boldogulásra, a törvényes és független felügyeletet a hatalom felett, a fékeket és ellensúlyokat az olyan túlkapások megfékezésére, mit Mészáros Lőrinc, vagy a nemzet veje, és a többi szarházi, akik a nemzet kárára lettek dúsgazdagok. És egy értékeken alapuló közösség ezt nem akarja. Az unió ennek az ellopásáért veri most a harangot félre, bár kicsit lassan, és későn.

Hiába kiabálsz most a kerítés miatt, ami mögé azért már az emberek többsége kíván. Ja, ez nem az, hanem arról van szó ami a határon van, hogy ne jöjjenek be az illegális bevándorlók, akik nincsenek is. Ne is jöjjenek be az olyan emberek, akik a törvény ellenére akarnak átszaladni az országon, elvenni Bayer Zsolt rovatát, meg Garancsi magánrepülőjét, amit neked vett. Az unió egyetlen intézménye sem akarja azt lebontani, inkább segít a fenntartásában. De ez nem jó neked, mert akkor nem tudsz ellenük köpködni. Nem akarsz közösködni te senkivel, mert akkor vége a hatalmadnak, és magad is kerítés mögé kerülsz, rácsok közé. Ezért nem kell nekem a független ügyészség sem, jó neked ha Polt Péter védi a segged, ameddig csak lopni tudod az ország vagyonát.

Süketelhetsz akármennyit, óbégathatnak a az adófizetők pénzén élősködő talpnyalók egész éjjel félelmükben, meg nappal is, a magát értelmesnek tartó elme már régen tudja, és várja azt a percet, amikor olyat esel a saját pocakodban zsebre baszott kézzel, hogy Mészáros Lőrinc szaros gumicsizmájába vered az arcod. El fog jönni az a perc, mikor az ellenzék már nem az lesz ami ma, vagy tegnap volt, és a józan ész veszi át a hatalmat az irigység, a nemtörődömség, és a lustaság felett, és akkor nem tudsz majd olyan messzire futni a kisvasutadon, hogy utol ne érjen a megérdemelt mellőzöttség, és megvetés.

Ez persze csak álom, vagy te olyan gyáva Orbán Viktor bízzál benne a bukásod után is marad neked annyi a zsebedben, meg a pártodban, hogy a tökeid simogatva éldegélj a kastélyodban, magas falak mögött, fényűző luxusban. Mert a törvény nem csak megvéd, és büntet, hanem lassú is, meg kijátszható. A pofon azonban váratlan, fájdalmas, és akitől kapod, azt meg is fogja ismételni. Ne az uniótól félj Viktor! Hanem ettől..

BANDITA.

Címkék: unió kerítés lop hazudik Orbán

És akkor mi van, ha Orbán Viktor 17 milliárdos repülővel jár meccset nézni? Ki van rajta akadva mindenki? Miért? A repcsi nem az ő nevén van, egy haverja adta neki kölcsön, mert sietnie kellett a meccsre. Ment volna az Airbusszal ami nem kormánygép, hanem honvédségi szállító jármű a bakáknak? Csak érdekes módon mostanában a kormány használja. Az jobb lett volna? És így lehet igazán egy országot hülyének nézni.

Orbán a repcsikkel különbséget tesz a lopás, meg a lopás között! Az egyik gép az adófizetők pénzén van, és a másik is. Focimeccsre Garancsi adja oda neki az övét, aki több százmilliárdot nyert a közbeszerzésen, a másik gépet meg az adófizetők vették neki, meg a katonáknak. Csak azok nem használják, mert gyalog harcolnak. Orbán meg nem. Csak ezt nem érti a józan eszét használó! Van a menekültek elleni harc az adófizetők pénzén, meg a szórakozás a közbeszerzés nyerteseinek a hálájából. Pont. Ja, hogy ez egy és ugyanaz? Teccetek volna áprilisban ez ellen tenni! Mert akkor még ez nem látszott? Dehogynem!

Orbán Viktor vagyontalan, szerény, a megtakarításait is más neveken tartja annyira nem szeret vele dicsekedni. Az egyik megtakarítása a gázszerelőnél van, a másik annál a kötélbarátnál aki most a segge alá tette ezt a gépet, hogy Viktor időben odaérjen a Vidi meccsére. Mert az fontos! Fontosabb mint a Honvéd kórház sürgősségije, fontosabb az oktatás színvonalánál, fontosabb a költségvetés egyensúlyánál.

Vagy nem ezért épített egy stadiont a háza mellé? Vagy szerte az országban? Inkább ezt rakott minden önkormányzat nyakába teherként, mint hagyta volna azokat dönteni, mire is lenne szüksége a helyi közösségnek. Mert Orbán Viktor azt is jobban tudja kinek mire van szüksége, és két meccs között el is dönti kinek ad, vagy kitől vesz el. Mert elvenni is nagyon tud, meg adni is. Na ebből a kettőből van a magánrepülő is, meg a kastély a kutyának, gumicsizma a gázszerelőnek ha trágyázni akar. És ebből áll saját lábon a szaros pelenkát csak külföldön eldobni hajlandó királylány is, a pufidzsekis férjével. Hogy a kis szarházit idézze az emlékezet: Közötök?

De mit kell ezen magyarázni? Orbán Viktor jóvoltából Garancsi István milliárdos lett a közbeszerzéseken, vastagon fogó tolla milliárdossá tette. Orbán Viktor nem a két szép szeméért hagyta meggazdagodni a kis szemüveges macskajancsit, keményen szorítja a tökét mikor az elszámolásra kerül sor. Ennek egyik látható eredménye a magángép tizenhét milliárdért. Mert azt Orbán Viktor vetette meg vele, hogy tudjon mivel meccsre járni két milliárd lopott közpénz számolgatása közben. Mert annak érdekében a másik kezével Lőrinc tökét is szorongatja, aki meg még örül is ennek, és úgy tesz közben, mint aki nem analfabéta. És Orbán Viktor többi keze egyéb torkokat meg heréket morzsolgat, akik gyűjtik neki a közpénzt a nyugdíjas évekre. A hazát nem ingyen védik, és egy olyan kaliberű vezető mint Orbán Viktor bizony a gazdasági növekedés igen magas százalékát képes hazavinni a saját lábra állás érdekében.

Viszont nagy ötlet feljelenteni ezért. Van rá esély, Polt Péter belehal a röhögésbe mikor a kezébe veszi az erről szóló dokumentumot. Mert ő még a repülőt sem fogja megtalálni, az eljárást pedig soha nem fogja elindítani. Ahogy általában az történni szokott.

Lehet ezen kiakadni, lehet ezzel viccelni, Orbán Viktor a saját gépén repül focimeccsre ha külföldre hívja a kezdőrúgás. Pont.

BANDITA.

Címkék: közpénz lop Orbán Garancsi repüő

A tál gulyásért megvásárolt szavazatokkal hatalomban maradt Fidesz kormány vezetője most kedvére játszhatta ahogy védi az országot az unió előtt. Mondjuk azt soha nem fogja bevallani most házhoz ment a pofonért, de az arcán levő vastag bőrön ez nem is fog látszani. Na meg az elméjében levő kusza káosz sem engedi neki, hogy Orbán Viktor egyszer legalább szembenézzen saját magával, és beismerje Orbán Viktor bizony egy hazug senkiházi, aki ellopja az ország vagyonát, és a függöny mögé bújik a magyar parlamentben ha kényelmetlen neki az egyenes válasz. De most nem is a kollégiumi szobatárs volt a házelnök, és nem volt a számítógépes manipuláció utáni kétharmad a háta mögött aki nyalhatta volna a hátsó felét mekkora fasza gyerek is ez a miviktorunk..

Az elmúlt hónapban még türk gyökereit kereső, sztyeppén lovon száguldozó mélymagyar, mára éppen demokratának próbált látszani, mert a helyzet ezt kívánta tőle. Ez a hirtelen váltás semmi fennakadást nem okozott csekély értelmében, Moszkvába képzelve magát próbált Brüsszel ellen harcolni Strasbourgban. Nincs ebben semmi furcsa, ez világosan látszott azon, halvány fogalma sem volt arról mi folyik körülötte mikor a demokráciát kérték rajta számon. Még mindig a választási kampányban képzelte magát, bőszen védte a határokat a kerítéssel ahol pár migráns lézeng jelenleg, és fogalma sem volt a sajtó szabadságának fogalmáról, a Polt Péter vezette ügyészség béna kacsa tevékenységéról ha a Fidesz közeli lopásokat vizsgálja.

Arra azonban volt esze, mivel kicsit érezte a veszélyt az unió részéről akik végre most tettek is valamit az ellen mert évek óta lopja a pénzüket, most egy kicsit veszélybe került a következő Mészáros Lőrinc nyerés a közbeszerzési pályázaton. Így felsejlett annak lehetősége, a félig írástudó gázszerelő nevén levő Orbán vagyon ne gyarapodjon olyan mértékben, mint ahogy az az eddig eltelt években történt. Mert még van mit haza hordani a szerencsétlen ország vagyonából, még van kastély ami nem az övé, még szaros pelenka mit el kell dobni a szomszéd ország parkolójában.

És akkor most elő kell venni Orbán Viktornak a régi jól bevált, ország népe választott büszke magyar turulmadaras kártyát, és mögé bújva védeni a lopott koncot, még mielőtt az ország józan esze végre felemeli a fenekét a fotelből, és utcára vonulva ki nem csavarja a kezéből a büntetlenséget jelentő hatalmat. Mert akkor szar világ jön Orbán Viktorra és a talpnyalókra, viszont ez a magyarság mögé bújás bejön időhúzásnak, na meg a józan ész sem párosul ebben az országban tettre készséggel, inkább csak álldogál egy helyben, ás mástól várja a megoldást. Mivel ezzel Orbán Viktor is tisztában van, nyugodtan migránsozik, sorosozik, dobálja a megszokott üres szotyi héjat az ország elé. Az meg szépen csendben felszedi hazaviszi, és bezárja a vitrinbe, hogy azt nézegetve várja a csodát.

Nem az unió fogja megoldani a magyar demokrácia helyzetét, nem az unió képviselőinek kell Orbán Viktort kimozdítani a hatalomból. Azt a független magyar bíróságnak kell lezárnia.

Ahhoz viszont a józan észnek cselekedni kell, ahhoz meg akarat kellene, de az most az alsó polcon porosodik a várakozás miatt.

Addig Orbán Viktor szépen elmegy a faligha a demokráciáról van szó, lebontja azt ha az unió számon is kéri, utána sajtótájékoztatón elmondja mekkora fasza gyerek is ő, majd közpénzen vásárolt repülőgépen hazajön a Várba levő irodájába, ahova az adófizetők százmilliókért vettek neki tapétát.

De azért jó volt nézni Orbán Viktor bánatos fejét, mikor a tökét satuba fogták még a saját párt családjához tartozó társai is. Kár, hogy ez csak rövid ideig tart, és nem itthon történik.

BANDITA.

Címkék: magyar fidesz. PÁRT orbán a geci UNIÓ LOP DEMOKRÁCIA

Szeretnék megkérni egy olyan Fideszre szavazó akárkit a magát nem egy tál gulyásért és kétezer forintért eladó fajtából, hanem abból a migránstól rettegő, Mészáros Lőrincet zseninek tartó, egészségügyi, oktatási helyzettel elégedett, Soros György által nem fizetett, Orbán Viktort mindenre megoldásnak tartó, gondolkodás helyett bólogató rétegből, hogy magyarázzon már el pár dolgot nekem egyszerű józan ésszel bíró hazaárulónak. Meg a többi csendes többségnek, akik összességében többen szavaztak a Fidesz ellen, de a választás elcsalása miatt mégis nekik lett kétharmaduk.

Hogy van ez a keresztény kultúra védése? 

Mikor most derül ki, hogy gyökereink szerint türk vagy mi az isten vagyunk, akik maradtak muzulmánok? Akkor ők most a testvéreink, és a finnek elmehetnek a fenébe a Nokia telefonjukkal? Az alaptantervben most már a türk ősök is benne lesznek, és a honfoglalás óta betelepített kunok, jászok, svábok, tótok, sokácok keveredéséből összejött igaz magyarok lovon fognak járni az istentiszteletre meghallgatni a szószékről prédikáló papot, hogy kire kell szavazni?

Hogy védjük meg a keresztény kultúrát, ha a határainkon feltűnő migráns hordák között kirgiz, türk, azeri, kazah, török muzulmánokat találunk, akik menekülnek az otthoni diktatúra elől, de mi beengedjük őket, mert rokonok vagyunk? Vagy nekik adunk letelepedési kötvényt ebben az esetben?

Akkor most mi is visszatérünk a sztyeppékre, vagy Orbán Viktor csak csontig benyalt a nomád diktátoroknak, és irigyli őket mert gond nélkül lecsukhatják az ellenzéki embereket, bezárhatják a nekik nem tetsző sajtót, szétoszthatják az állami vagyont a családi baráti társaságban? És ezért nem kell mindenféle szabályoknak megfelelni az olyanok közül mint az uniós jog, meg a hazai törvényeket is úgy lehet írni, ahogy nekik tetszik. Mondjuk ez eddig is így volt, és az igazságszolgáltatás is a védi a Fidesz bűneit az élen Polt Péterrel, de még senkit nem lőttek le ha más volt a véleménye, vagy bírálni merészelte Orbán Viktort. Pedig az hogy nyalogatná a szája szélét az árokban fekvő ellenzékiek láttán, ahogy ez türkföldi körökben általánosan elfogadott!

Az a főkeresztény Semjén nevezetű mostantól imaszőnyegen térdel Orbán előtt és csak kelet felé fordulva fog bólogatni, vagy továbbra is lovon jár a székelyek között akik még nem is tudnak az új ősökről?

Azért az nyilvánvaló dolog Orbán Viktor részéről, hogy neki a nyugati demokrácia nem felel meg, mert annyi bűn nyomja a lelkét az állam kirablása miatt, hogy rendes helyen már börtönben csücsülne élete végéig, a családja, és barátai körében. A keleti demokráciában azonban teljesen elfogadott, ha egy ilyen senkiházi mint Orbán Viktor lop, csal, hazudik ha hatalomba kerül, és meg is akarja azt tartani. Ezért is szeretne ő inkább ott élni, és vinné magával a jobban teljesítő országát is, ahol a forint ma reggel már 327-en állt az euróval szemben.

Meg végül is nem egy demokrata, csak egy hazug szarházi, aki ahol éppen van, ott kellene eltaposni. Meg az is nyilvánvaló, mekkora haverjai ezek a diktátorok, és mennyire szeretne közöttük élni.

Már csak az kérdés ők jönnek ide türkölni, hogy együtt lehessenek Putyin seggében, vagy Orbán viszi oda a maradék hazát, amit még nem íratott a maga nevére.

Lassan megéri ez a szerencsétlen ország, hogy a magyar adófizetők pénzén nem csak a határon túli magyarokat fogja milliárdokkal kitömni Orbán Viktor, de a türk vér nevében az ottani minareteket is felújítja, csak mert neki éppen ehhez van kedve. Na akkor hogy fog állni a keresztény állampolgár szája? Már most van egy másfél milliárd dolláros, nem forint, dollár, keret a türk, kazah, kirgiz, azeri befektetésekre. És akkor az itthoni stadionokról ne beszéljünk, hallgassunk a kórházak orvos nővér hiányáról, az oktatási helyzetről, meg arról, Mészáros Lőrinc még ebben a hónapban nem nyert egy közbeszerzést sem.

A válaszokat nem gondoltam komolyan kedves Fidesz szavazók, az eszem úgy sem fogná fel annak értelmetlenségét.

BANDITA.

Címkék: diktátor kelet muzulmán türk Fidesz Orbán

Tiborc István a nemzet veje, a saját lábon álló szaros pelenkát dobáló királylány férje, a sajtó elől gyáván futó traktor tolvaj, a közvilágítás királya aki miatt biztos vissza kell fizetni olyan tizenhárom milliárdot, még egyszer, tizenhárom milliárdot vissza kell csengetni az adófizetőknek, aki szerint leszophatja őt az ország mert semmi közünk hozzá mennyit lop a papa segítségével, most bevásárolja magát a gázszerelő vagyonába. 

Ezt a köznyelv úgy mondja a történelemben, nevesítik a vagyont az Orbán családban. 

Vagyis ez egy beismerő vallomás arról, a félkegyelmű, analfabéta, a disznószart öltönyben lapátoló, magát mindenkitől okosabbnak tartó, de a lába szárát még mindig lehugyozó gyerekkori barát, aki Orbán Viktor vagyonát kezeli most egy kicsit megpihenhet a sok kínos magyarázkodás közepette, hogy mi a fenét vásárolt is tegnap, amiről ma még fogalma sem volt.

Még csak annyit, a józan ész minden használója tudja, ezt hívják a közpénz teljes átalakításának, és eltüntetésének. Lölö vagyona az adófizetőktől van, Tiborczé is, és a vásárláshoz most is majd egy állami pénzen kitömött bank ad valószínűleg hitelt. Ezt majd meg magyarázatképpen szépen beletolják az ország képébe. 

Na ezzel aztán mindenkit hülyének néznek, de legalább jót röhögnek rajta. És rajtunk!

Orbán Viktor elérkezettnek látta az időt a választási csalással megszerzett harmadik hatalmi ciklusában, már ne legyen szégyenlős ha a vagyonáról kérdezik. Már nem kell neki hazudni ha strómant használ a közbeszerzések megnyeréséhez, amit direkt a közpénz eltüntetése kedvéért írtak a gázszerelő értelmi fogyatékosságának szintjéhez. Van már stadion a kert végén, kisvasút a birtokon végig, a kutyának külön kastély, a királylány is a saját lábán áll az adófizetőknek hála. Már minden területen jelen van a gazdaságban a gyerekkori barát nevén levő birodalom, hát ideje hogy most már az Orbán család is élvezze az eddig össze lopott nyugdíjat az állam vagyonából.

Ez még csak egy hatmilliárdos szelet forintban a dollármilliárdokból ami Lőrincnél parkol, de legalább Orbán Viktor már a saját költségén utazhat a legközelebbi vébé döntőre a díszpáholyba, a vallási őrült fiával. Nem kell neki magyarázkodni a költségekről, a megtakarításáról.

Mert nagyon hülyének kell ahhoz lenni bárki is elhiggye, egy cipőjét bekötni sem tudó, szaros gumicsizmában a szőnyegen végig trappoló, egykor villáskulccsal gázt szerelő tudatlan bunkó egy ekkora vagyont saját két kezével rak össze, mint amekkora most Mészáros Lőrinc nevén van. Miközben az a tőzsdéről annyit tud az nincs a faluban, ahhoz a városba kell menni a saroknál jobbra, a kiskapun zörögni, na ott van. Ehhez bizony Orbán Viktor adta a tudást, ő határozta meg mikor mit kell venni, és ő tette lehetővé ennek a közpénzi hátterét. És most szép lassan közelebb hozza magához, ha Lőrinccel történik valami, vagy megjön az esze, amire azért nem nagyon van esély, akkor is legyen neki öreg napjaira egy kis tartalék.

Az adófizetők százmilliárdokért beköltöztetik a Várba, az adófizetők vesznek neki repülőt, űrhajót, kisvasutat, rollert, ízléstelen öltönyt. Orbán Viktor pedig köszöni szépen, és elmegy migránsra vadászni, hagy legyen mitől rettegni kedves népének. Neki meg hagy legyen még több kastélya, még több vállalkozása, még nagyobb pocakja, amibe belefér az egész ország. Mert mindent akar magának, és még nem fejezte be.

Mi meg erre szavaztunk, hát legalább mosolyogjunk hozzá.

BANDITA.

Címkék: család vagyon Orbán Mészáros Lőrinc Tiborcz

Lóvé a zsebben, a nagy demokrácia meg ki a f@szt érdekel. Ugye erről szól nálad az egész, a többi csak könnyű nyári szellő a magad által felállított erkölcsi mércéhez képest .Mert meg lettél mérve a cselekedeteiddel, és elmehetsz te a nagy büdös francba a sütizabáló szokásaiddal együtt a Közgépes éjszakában leszálló nap utolsó sugarának fényében, mikor csontig benyalsz Orbán Viktor hátsójába, ahova beszorult az a gyáva fejed.

Magyar Nemzet, Hír tv, Apeh, jó magyar föld ezer hektár számra, Közgép, meg a többi. Mi kellett volna még? Milliárdok mentek a zsebedbe az adófizetőktől, és neked jogodban állt hülyének lenni, hogy egy hozzád hasonló szarházit idézzek. Tetted ezt akkor teli szájjal nevetve. mikor a kormány szekerét tolva tömted a zsebed a magyar emberek verejtékével összerakott adóforintokból. Akkor nem számított semmi, és senki, te nyertél mindent ezerrel, és nyelted a milliárdokat a semmiért, vagy a túlárazott útépítésekért. Mert akkor Orbán a haverod volt, mostad a szennyesét, és tetted zsebre ezért a közpénzt minden gátlás nélkül.

Mennyi maradt nálad Lajos? Tíz, ötven, száz milliárd, Nem elég az elég Lajos? Mennyi ment a Fidesznek? Száz, ezer milliárd? Viktor szerint az nem elég,  vagy neked lettek erkölcsi gátlásaid? Nem akartál neki kastélyt venni? A vejének toronyórát közvilágítással? Hagyni akartál az országnak is a székházeladásból. Vagy bokáig fosv@ a gatyád eleget lett az egészből? Többnek érezted magad egy gázszerelőnél, és megsértődtél? Vagy talán nem is vagy akkora zseni, mint ahogy szeretnéd magad látni a tolató tükörben?

Akárhonnan nézzük Lajos, gyáva kis senki vagy, akinek többet ér a pénz minden erkölcsnél, és aki első szóra lerakod a sütit a kezedből ha csak láttad a vihar első jelét  még APEH elnök korodban, mikor törlöd a párt minden adósságát.  Most pedig még a közpénzen hozzád került médiát is veszni hagyod a benne dolgozó emberekkel együtt, mert ők neked nem számítanak, pedig csak rád számítottak mikor nálad maradtak, hozzád jöttek a sajtó szabadság nevében. Amit előtte két lábbal tiportál, gyaláztál, de valami más lettél Orbán Viktor valódi arcának megmutatása után.Hogy tökös, bátor, fasza gyerek vagy, és nem félsz a harctól, és akkor ők most szabadon szólhatnak, elmondhatják a valóságot arról ami az országban folyik. Mert gecinek nevezted Orbán Viktort, és nálad jobban senki nem tudja valójában mekkora igazságot is mondtál ki róla. Utána viszont tisztán látszik elfutottál, veszni hagytál mindent, és mindenkit, csak nálad maradjon a meg nem érdemelt vagyon java része. Hogy ebbe most emberek mennek tönkre? Családok kerülnek veszélybe? Fejed a homokba, maradék vagyon megmentve, a többi meg lágy szellő az üveg alján.

Tudsz te most tükörbe nézni? Persze hogy tudsz, velencei drága tükör mondja neked te vagy a legszebb, a legjobban cserben hagyóbb, a legtöbbet sz@rba hagyó, és a legtöbbet felmarkoló még ebben a helyzetben is.

 MI lett volna Lajos ha a nálad levő meg nem érdemelt pénzből még fenntartod a médiát, elmondod az igazságot,  bemutatod Orbán valódi arcát?Nem a saját pénzed lett volna benne, azt az adófizetőktől közgépesítetted, nyerted Viktor jó voltából pályázaton, mint manapság Lőrinc a gázszerelő, aki analfabéta.

De te a könnyebb utat választottad, hát boruljon rád a józan ész minden megvetése. Legyél Lajos boldog a magyar emberek munkájával szerzett jövedelem meg nem érdemelt fényűzése közepette, és rohadjon rád a strandpapucs szánkózás közben.

Nem a Hír-tv, nem a Magyar Nemzet, nem az Index miatt fogsz te nagy ember lenni. Te Lajos minden milliárdod ellenére abba a kategóriába kerültél, ahol az ember a nyálát nem pocsékolja egy féregre, akit még eltaposni is csak azért kell, mert bátor, becsületes emberek kerültek miatta bajba, ameddig ő nyugodtan alussza meg nem érdemelt álmát egy ország felett, melyet jobbá tehetett volna.

BANDITA.

Címkék: Orbán Viktor HÍR TV Simicska Lajos Fideszmédia Gyáva kutya

Valahogy nem értem miért van mindenki felháborodva Orbán Viktor Izraeli utazásán, ahova a honvédség gépén ment. 

Már a vásárláskor lehetett tudni, a gép nem a Honvédség kötelékében fog sebesülteket menteni, hanem a kormány úri hóbortjának a kielégítésére fog repdesni szerte az világban. Mert mi egy erős és büszke ország vagyunk, és ennek látszania is kell. Ezért kell a Várba költözni tíz milliárdokért, ezért kerül a tapéta Orbán dolgozó szobájába százmilliókba, ezért vesz Matolcsy a f@szságain kívül tíz milliókért szőnyeget, meg a saját könyveit, amit amúgy a kutya nem olvas.

A luxusból lehet lopni, nem kerül semmibe, csak az adófizetői forintok áramlanak szerte szana a szélben. Abból meg van elég, lehet korlátlanul költeni.

Hogy az országban a határ széli zsákfalukban nyomorognak az emberek a közmunkán? Az a jó! Őket meg lehet venni a választáskor pár ezer forintért, csak be kell őket fenyíteni a migránsokkal, vagy a következő kitalált ellenséggel.

Ehhez képest a repülővel való utazás már alig tesz rá valamit a sok gazságra amit a költségvetési pénzzel elkövetnek a saját urizálásuk fitogtatására. És akkor a repcsit még belülről nem is mutatták meg a sajtónak. El lehet képzelni a kopott üléseket, a hordágyakat, a koszt ami benne van, ha már csapatszállításra használják. Majd Orbán Viktor fog pont ilyen körülmények között utazni az aktuális szabadságharca során! Neki kérem igényei vannak, és ezekre nem kell sajnálni a közpénzt.

Mehetne Mészáros Lőrinc gépén is, az végül is a sajátja, de akkor a költséget is neki kellene állnia, vagyis nem, mert abban is számolatlan a közpénz, legfeljebb nyer a gázszerelő egy újabb közbeszerzést, és akkor nem számít a kerozin ára. Csak az feltűnő lenne, így marad a Honvédség gépe, ami ugye az államé hivatalosan, így a költséget sem kell pályázat formájában előteremteni. Meg hogy is nézne ki egy gázszerelő repcsijén egy alaptörvényes focihuszár. Még a végén megvádolnák a kegyelmes urat, hogy Lölö a strómanja. Pedig ez nem igaz, csak a valóság maga.

Nem kell kiakadni a repülőn, és vele való utazáson. A kormány inkább erre költ, mint egy iskola felújítására, vagy egy kórház fejlesztésére. Arra is ad lóvét, de mintha a fogát húznák közben, mert az nem stadion, vagy luxusberuházás, onnan nehezebb a zsét átvarázsolni a saját zsebbe.

Az Orbán kormány nyolcadik évében végre elért a kis ország a saját géppel rendelkező államfők sorába. Egy tízmilliós ország esetében ez nagy szó, itt két-két és félmillió szavazattal korlátlan hatalmat lehet szerezni a repcsizéshez. És csak nyolc év kell hozzá, meg meghekkelt választás, lejtős választási törvény, egy korrupt rendszer ahol az ügyészség védi a kormány bűneit, meg egy olyan ellenzék, ami kétszer lép bele ugyanabba a folyóba, és bele is merül.

Szóval le lehet szállni a kormánygépről, vagyis a honvédségi csapatszállítóról, ez csak egy hosszú sor folytatása, amikor hülyének néznek egy országot. És teszik ezt vigyorogva, gátlástalanul, és még sokáig.

BANDITA.

Címkék: kormány repülő Orbán Viktor Airbus Honvédéség

"Nagyon örülök kedves nagyságos úr, hogy meg tetszett állni szegény hajlékom előtt. Behívnám magamhoz, de a mama bent fekszik betegen mert nekem kórházra nem telik, így itthon ápoljuk ahogy tudjuk.

Láttam ám az új repülőt amit venni tetszett, nagyon szép darab, és jó nagy. Remélem elfér benne mindenki ha megy nyaralni a család a lánya új hajójára, és elférnek ott a focipályányi fedélzeten. A fiúnak is szép kocsija van, olyan piros, lapos, lovas emblémával. Megy is vele mint állat, a múltkor is láttam a port verni ezen a rossz utakon.

Szóval örülök hogy minden rendben veled, és nem is tudom tegezzem, vagy magázzalak, hiszen régen mellettem ültél a padban az iskolában és másoltad rólam a szorzótáblát, mert a számokat még összeadni is hülye voltál. Ma már azonban más a helyzet,  még most sem tudod a vagyonod mértékét meghatározni, de hát ugye nem is a tied, hát nem is kell ezzel fáradnod. Azért a kacsintást látod a szememben.

Na akkor most elmondanám a lényeget. Olyan jó, hogy nem jönnek a migránsok, naponta nézem a köztévén, ahogy Viktor megvéd tőlük a határon egy szál kivont alaptörvénnyel. Úgy örülök a segélyem megmaradásának is, csak azt nem tudom milyet is kapok. Mert egy csomót eltöröltek, nekem meg csak a melóm van. Ami hol közmunka, hol nem. De ezzel is elvagyok, mert látom az ország szépen fejlődik, alig találnak már munkást a gyárak. Mert a sok naplopó nem akar dolgozni, még buszjegyre sincs pénze hogy odáig utazzon ahol dolgozni kellene. Jól is teszi Viktor ha kirúgja őket a rendszerből, ezek csak élősködnek, és még meccsre sem járnak.

Hagy köszönjem meg a kedves hatalomnak azt a tál gulyást a szavazatomért, látod jó helyre ment az a két ezer forint is amit adtál nekem érte. Vettem belőle egy egész napi élelmet a családnak, aznap nem is volt gondunk semmire. De mindig van holnap is, és azt qrva nehéz megoldani. De legalább nem jönnek azok a feka migránsok az asszonyt kergetni. Köszöni jól van ő is, most éppen a kastélyodban kapott állást a konyhán, és haza is hozhatja a maradékot ha kisikálja külön a medencédet. Nagyon rendes ez tőled, végül is te nem felejted el a régi barátaid, szomszédaid.

A gyerekek is elvannak még az iskolában, hétfőnként kicsit szédülnek a torna órán, mert vasárnap nem mindig van nálunk vacsora, ebédre megeszünk mindent ami a reggeliből megmarad. De az iskolában legalább kapnak enni, így egy kicsit azért könnyebb nekik a nehéz iskolatáska, meg a napi nyolc óra tanulás. Valami civil szervezet állja az ebédjüket, mert nekem erre nincs pénzem. Hamarosan végeznek, és mehetnek hozzád a földekre dolgozni. Okos gyerekek ők, de minek tanuljanak tovább ha szegények a szülők. Nem jár nekik azt ami a te gyerekeidnek, mert ők az enyémek.

Látom én ám mi a valós helyzet az országban, és örülök annak ilyen szépen haladunk. Már a forint is sokat ér az euróval szemben, és épen most győztük le azt a Brüsszelt. Majd fociban is lesz ilyen, addig is építeni kell a stadionokat, nem kell oda figyelni arra akinek ez nem tetszik. Azok beköltöztetnék a migránsokat is, aztán mi meg mehetnénk az országból a fenébe. Már így is elmentek egymillióan, de vissza fognak jönni ha megunták a mosogatást külföldön, és rájönnek milyen rossz menekültnek lenni. Itthon pedig várja őket a szép élet, addigra mindenhol fasza világítás lesz a le térkövezett köztereken.

Mert itt most sokat kell dolgozni, hogy később jobb legyen. Minden egyes adóforintnak megvan a helye, de idő kell amíg felépítjük azt, amit a szocik elloptak nyolc éve. Most is ennek isszuk meg a levét, ezért nincs a kórházakban orvos, meg nővér, a tanároknak is ezért nehéz a sorsuk. És most ezek a migránsok is itt lennének a nyakunkon, ha nem védene meg Viktor tőlük. Három hónapja csak a medvék kószálnak az országban olyan jól csinálja.

A rezsit is tovább kell csökkenteni, a hordó ára még mindig nagyon magas, hiába csökken benne az olaj értéke. Erről is az a Brüsszel tehet, biztos övék a hordó, nekünk meg drágán adják a fene essen beléjük.

Na, ha már ilyen jól kibeszélgettük magunkat, kérlek álljon arrébb hagy csókoljam meg a lábad nyomát az életem jobbá tételéért. Már várom a következő választást, és nem csak a gulyás miatt, pedig abba nem sok hús volt. Meg a pénz sem jött rosszul, volt helye nálam. Azért várom, hogy addig hátha rájövök, átvertetek és megloptatok, vagy magamtól vagyok ennyire hülye."

BANDITA.

Címkék: munka választás szegény Fidesz

Kedves MTA!

Próbálom megérteni mi az amit ti nem értetek a közéletben most éppen rajtatok csattanó ostoron. Okos emberek vagytok, már régen rá kellett volna jönnötök Orbán Viktor pont ezért nem szeret benneteket. Eddig is csak eltűrte a létezéseteket mivel régi nagy múltú intézmény vagytok, egy nagy magyar, Széchenyi István gróf a megalakulásotokhoz egy egész évi jövedelmét ajánlotta fel, ami az örökölt birtokaiból származott. Azt ő jóra akarta használni, és tenni akart az országért.

Ha ma Orbán Viktor ma ugyanezt tenné, akkor abból akár pár száz évig kutathatnátok a világ rejtelmeit, tehetnétek szebbé, jobbá az életet a földön, csak ahhoz Mészáros Lőrinc képét is kellene tenni a támogatóitok közé, és tudnátok a támogatás az ellopott közpénzből érkezett. 

Sokat tettetek az országért, kiváló elmék a tagjaitok, ők vitték szerte a világba milyen nagyszerű kis ország vagyunk mi, ahol ennyi értelem van egy helyen. Hosszan lehetne sorolni azokat a találmányokat amelyeknek segítségével jobbá lett a világ, és ebben nektek nagy szerepetek volt. Még hosszabb lenne azok nevek felsorolása akiket a soraitokba fogadtatok, mert megérdemelték a tudásukkal, a munkájukkal, kiemelkedő teljesítményükkel a tudomány területén.

Manapság azonban már más jelent a ti létezésetek Orbán Viktor rendszerében. Veszélyesek vagytok rá nézve, és az általa megépített kisvasútra. Bélyeget még nem érdemeltek meg, de az a tudás ami nálatok, a fejetekben, a munkátokban van szöges ellentétben van az Orbán Viktor által felépíteni kívánt új renddel.

Ma már egy olyan elmebeteg irányítja a jegybankot, aki nálatok soha, még az ajtóig sem juthatna el, örülhetne csikket szedhetne előttetek az utcán. Már az is nagy érdem lenne egy Matolcsy féle közgazdasági sarlatánnak.

Ma már az jelenti a művészetet, ha kellőképpen tudja az illető dicsérni a sehonnan nem jövő, sehova nem vezető stadionépítést, Liget rombolást, rezsiharcot, menekült ellenességet. Olyan Kerényi Imre féle félkegyelműek kapnak milliárdos támogatást, akik asztalt rakatnak mindenhova egy tákolt alaptörvénynek, amit egy hozzá nem értő szakbarbár írt a vonaton két állomás között a térdén egyensúlyozva a papír alapú laptopot. Nem is győzik módosítani a tákolmányt, ami az ország rendjének az alapját kellene hogy adja. Csak azt a káoszt nézzétek ami az alaptörvénnyel keletkezett.

Ma olyan elmék kerülnek a hatalom közelébe, akik háziállatra vadásznak közpénzből, afrikai nyelvújítóknak képzelik magukat, rezsiharcos tábornokok, és a mondataikban is képesek az alanyt és az állítmányt egy szóval helyettesíteni. Soros.

Ti ebben a világba nem fértek bele. Nektek itt nincs szerepetek, nincs jövőtök, nincs semmi keresni valótok. Tükör vagytok a hatalom minden cselekedetével szemben, hát össze kell törni benneteket.

Nem kaptok támogatást mert azzal értéket állítanátok elő, az meg nem divat manapság. A sógorság, haverság, az állami pénz felelőtlen elköltése, a közpénz magánzsebbe csorgatása, a kisvasút meghosszabbítása, még több stadion, még kevesebb oktatás, még rosszabb egészségügy, egyre gyengébb forint, egyre több szegény ember. Ma ez a hatalom koncepciója, és ti zavarjátok ennek megvalósítását.

Orbán Viktor nem buta ember, de szereti ha mindent ő irányít. És mindenkit. Az okos embert nem tudja, mert az átlát rajta, ezért csak a hülyéket túri meg maga mellett, akik feltétel nélkül elfogadják az akaratát. Az erős jellemet sem bírja, mert azt nem tudja megvenni, és így maga alá gyűrni, hogy szolgálják a közvilágítás saját lábon állását. Azt sem szereti, ha az analfabéta gázszerelő pénztárcája megszólal, de az járulékos veszteség amikor a józan ész látja hogy lopja a közpénzt.

Szóval kedves MTA, már bocs a végig tegezésért, de a közember már csak így látja a világot ha nem fél hiszi el a menekültekkel való riogatástól, és az ezzel járó segély elvesztésétől. Meg Soros Györgytől akitől Orbán Viktor meg akarja védeni. Meg nem is akar nektek tanácsot adni, mert végül is nálatok az egy főre jutó okos emberek száma kettő.

Csak annyit tud mondani a józan ész, már annyi értelem feladta, annyi akarat megtört, csak remélni lehet nem ti lesztek a következők. 

Ehhez azonban nektek kell erősnek, és okosnak lenni, a társadalom majd nézi tátott szájjal mire jutottatok. Legfeljebb lesz egy kis tünti mellettetek, meg pár hangos szó. Ezt magatoknak kell elintézni az Orbán hatalom harmadik ciklusában. Csak remélni lehet nem így lesz.

BANDITA.

Címkék: támogatás tolvaj közpénz Orbán Viktor MTA

Németh Szilárd rezsitábornak a honvédelmi minisztériumban folytatja pályafutását. 

Katona hősök nyögnek fel sírjukban, a NATO vezérkara röhögő görcsben fetreng, tisztességes munkát végző honvédők a fejüket fogva néznek értelmetlen tekintettel az elöljáróra. De a parancs az parancs, végre kell hajtani.

Orbán Viktor a haderő fejlesztés keretében küldte oda a migránselhárító rezsicsökkentőt, aki önálló fegyvernemként fog szerepelni. Ő lesz a szellemi iránymutató csodafegyver a józan ész ellen. Polgári értelemben egy bunkó kerül a várba a védelmi tevékenység fokozására.

Szilárd meg nem erősített hírek szerint már erősen készül a feladatára. Próbálja megérteni a balra át irányát, de az csak jobbra megy neki, és korszerű nyilak és lándzsák használatát gyakorolja a lőtéren. A névtelenséget kérő forrás szerint egy soros plakátot használ céltáblának.

Rendfokozata már van neki, amit már megszerzett magának a polgári életben, és amitől minden állampolgárt a röhögés fojtogat. Biztos ez a múlt hatalmazza fel a szakmai munkához. Feladatot próbálnak találni neki, a legjobb amit tehetnek ha belátják, hogy semmi működő közelébe nem engedik, mert akkor abból csak káosz, és használhatatlan zagyvaság lesz.

Milyen szép látvány lesz ha Szilárd megjelenik egy katonai parádén a nagy buta fején ülő vigyorral, és bal kézzel tisztelegve nézi az előtte elvonuló alakulatot.

Orbán Viktor pontosan tudja kit, miért nevez ki. A honvédelmi miniszter most egy katona, de Szilárd ha elég hűségesen nyalja Viktor hátsóját, az utódja is lehet. Ha a miniszter nem azt teszi amit a politika elvár tőle, lesz ott egy farok, aki majd készségesen a helyébe lép, és szakmai alkalmatlansága minden idiótaságával kiszolgálja a politikai akaratot.

Fekete sereg, Eger védői, Zrinyi katonái, kurucok, negyvennyolcas honvédek, kiszolgált sorkatonák olyan szépen szembe lettek köpve egy személy kinevezésétől, ahogy az csak a NER rendszerétől telik. Egy írástudatlan gázszerelő vagyonosodása után Szilárd csak egy következmény, amit lenyomnak a társadalom jó érzésén. 

BANDITA.

Címkék: honvédelem rezsi tábornok Németh Szilárd

Mari néni fáradtan kelt fel reggel. Tegnap volt hetven éves, és a párjával Pista bácsival ezt egy kicsit megünnepelték. Nem szokott hozzá a két öreg a dáridóhoz, de nem is nagyon rúgtak ki a hámból. Egy kis csirkelábból főzött pörkölt, magas a vérnyomás, meg nem szabad terhelni a gyomrot éjszakára, némi diétás kútvíz, este egy hosszabb skype beszélgetés a gyerekkel aki Londonban mosogat, és máris késő este volt mire ágyba kerültek. Holnap munka van, lazsálni nem lehet, minden fillérre szükség van a harminc éves devizahitel törlesztéséhez.

Mert nyugdíjba még nem mehetnek, pedig már öt éve letelt a negyvenöt éves munkaviszony mindkettőjüknek.

Viszont a nagy migránsáradat mindent keresztül húzott az életükben. De legalább a soros terv nem sikerült, ezt minden este megköszönik a kormánynak esti áldás formájában. 

Éppen hét éve történt, mikor háború elől menekülő szerencsétlenek jelentek meg az ország határain, és áthaladva azon továbbálltak a szomszéd, fejlett országokba, ahol végül is letelepedtek, vagy visszamentek onnan a hazájukba.

Itthon azért akkor ellenséget csináltak belőlük, és az ellenük való harc jegyében egyre épültek a stadionok, ömlött a pénz a fociba, az egészségügy, meg az oktatás ott rohadt meg ahol volt.

Az országból addig, és azután is áramlott ki a fiatal munkaerő, viszont Mészáros Lőrinc vett Orbán Viktornak egy szigetcsoportot az óceán közepén.

Mari néni már majdnem elment nyugdíjba Pista bácsival, mikor közölték velük, vagy tovább melóznak ahol tudnak, mert még nem kapnak nyugdíjat, de különben az ország erős és büszke.

Mari néni lefőzte a kávét,  mint minden reggel ahogy szokta munkába indulás előtt, és kirakta a gyógyszereiket. Külön a magáét, külön a Pista bácsiét. Az férjének több volt, mert neki az egyensúly zavarára nem találtak magyarázatot, meg orvos sem volt a kórházba, hát felírtak neki erre valami jó drágát. Szédül is az öreg a létrán, nagyobb tüzekhez már nem is viszik ki csak a hatvan év alattiakat a Tűzoltóságnál. Ő addig felsöpri az udvart, a többi hatvan feletti meg továbbképzésen van. Pista bácsi valljuk be, már kissé szenilis ehhez.

Mari néni is indul a munkahelyére, buszra nincs pénze, így tovább tart ameddig kiér Kósa mama sertéstelepére. A reggeli ganajozásról már lemarad, de a takarmányt neki kell betolni talicskán. El is fárad estére rendesen, alig várja hogy hazaérjen, és leüljön a tévé elé megnézni, mekkora fejlődésen ment keresztül az ország, ameddig ők el voltak zárva a hírektől. A közmédia ebben nagyon jó.

BANDITA.

Címkék: orbán kormány Nyugdíj

A Jobbik képviselői lebontják a kordont! 
A többi ellenzéki párt gondolkodik rajta, csatlakozzon-e az akcióhoz. Mert ugye a Jobbik ilyen meg olyan, nem lépett vissza a választáskor, nem demokratikus, szélsőséges, és van több mint egymillió szavazója.
Viszont legalább csinál valamit, ami a többinek nem jutott eszébe. És akkor már inkább nem, vagy csak úgy hogy előtte kéreti magát egy kicsit a többi, mint szűz lány a nászéjszakán. De utána meg lehet nem akarná abbahagyni az aktust, mert qrva jó csinálni a dolgot mint dumálni helyette, ahhoz viszont most kell tökösnek lenni. Kellene. Cselekedni mindig nehezebb, mint beszélni róla.
Most azonban még egyeztetés van, tárgyalás, helyezkedés, mandátum átvétel, bizottsági helyek, frakció némelyik még kilenc emberből is áll. Szemben a Fidesz túlhatalmával ez azért nagy szó.
Három Éhségmenet gyalogolt több száz kilométert, aztán csend lett körülötte. Éhségsztrájk volt a közmédia előtt évekig, ma már alig beszél róla valaki. Több százezres tüntetés volt a netadó eltörléséért, a választás miatt, aztán szépen hazament mindenki kicsit rekedten, és végezte a napi életét. 
Orbán Viktor meg szép lassan megveszi a fél országot, beköltözik a Várba, felosztja a maradékot a haverjai között, és mindenki éli az életét szép csendben, igaz a többség elégedetlenül.
Most már kordont is épít maga köré, rajta tábla, lopok ne zavarjatok.
De a kordont akkor is le kell bontani! Megépíteni sem lenne szabad hagyni, már akkor ott kell lenni annak aki nem ért vele egyet. Hogy ez ki és milyen képviselő, esetleg civil, sánta, roma, elempés, dékás, szoci szavazó, az ott nem látszik. Egy a lényeg, legyen nála villáskulcs.
Kerítés, és kordon a gyávák védekezése, a félősök távol tartására szolgák a demokráciában. A Fidesz és Orbán Viktor nyolc éve gyalázza a demokráciát, utána a jogállamba törli a farkát, és épít stadiont, sportcsarnokot, kisvasutat normális egészségügy, meg oktatás helyett. 

Nyolc éve nincs ellene fegyver, ne lehet levágni a tökeit, mert a Jobbik ilyen, az ellenzék meg faszául megmondja a választóknak kivel nem csinál semmit, és miért kell a taktikai szavazás, meg van még négy év, hát nyugi!
A választás csalás volt, bár a Fidesz megnyerte volna azt, legfeljebb nem kétharmaddal. Az ellenzék viszont kétszer nem volt képes ezt megakadályozni. Most is bent lesz nagy része, igaz az alaptörvényre köpve nézi végig Orbán Viktor koronázását.
A kordont bontani hasznosabb lenne. Azt már Orbán Viktor is megcsinálta, és hova jutott a cselekedettel. Az ellenzéknek sem jönne rosszul egy ilyen tett, még ha utána nem is követi Orbán Viktor ámokfutását, hanem normális országot épít. 
De ez csak egy választói meglátás. Azzal meg nem nagyon szokott foglalkozni a közélet, nincs hozzászokva.
BANDITA.

Címkék: kordon ellenzék Jobbik Fidesz Orbán Viktor

Egyáltalán nem kedves VALTON SECURITY vagy mi sz@r! 
Elbírtatok Nikivel a Ligetben? 
Antal Nikolettra gondolok, a maga alig ötven kilójával. Elég volt egy őr, vagy többen is kellettek hozzá? Tudom, tudom, utasítás volt, meg kellett védeni a Ligetet a hozzá hasonló alakoktól, akik védik a zöldet, a tájat, ti meg a munkátokat végzitek. 
Mondjátok már el, visított legalább mikor rámentetek ti hősök? Vagy ellenállt, de ti, vagy te a száz kilóddal bedöngölted a betonba? Mesélj már milyen érzés volt? Felállt közben? Nedves lett a nadrág eleje? Jó volt utána elmesélni milyen kemény voltál a kiscsajjal, hogy belevertél a fejébe? Óránként mennyiért? Otthon is ilyen vagy a pároddal? Ja, azért nem fizetnek, ez meg szórakozás, meg munka.
Hülye kis picsa, mit vergődik ott szerinted, mikor te ott állsz a fekete gyakorlódban, bakancsban, talpig férfiasan szerinted, erre a kis hülye csaj neked megy a tíz körmével, meg azzal a fene nagy elszántságával, hogy megvédi a Ligetet. De te helyre rakod! Mert te macsó vagy! Ököllel, lábbal, meg a dupla súlyoddal. Viperád nem volt kéznél? Mert azzal még faszább lett volna a fele súlyúval szemben.
Valton Security vagy mi a f@sz! Ilyen embereid vannak? Vagy direkt erre utasítod őket a Ligetben, és akkor még szarabb a cég helyzete? Mert a hatalom ezt kéri Tőled ott? És akkor már mindent lehet? Lányokat szétverni, mert ez a feladat? Rendőr persze sehol, Polt Péter nem indít eljárást, Niki meg majd felépül, oszt jó napot.
Kemények vagytok? Azt csak hiszitek!
Durva lenne minden valtonost ezzel a cselekedettel azonosítani. De azért azt a f@szt aki Nikit leütötte, nem ártana a szakmából örökre eltiltani, utána a cégnek térden csúszva kérni társadalom, és a szakma bocsánatát. Addig sajnos minden valtonos bűnrészes, és megvetés övezi a céget, és annak munkavállalóit. Ha ezzel nem értetek egyet, gyertek el hozzám, elmagyarázom.
BANDITA.

Címkék: vagyonőr Ligetvédők Valton

Aki kap egy Erzsébet utalványt, és nem érdekli a rezsicsökkentéssel kivett pénz a zsebéből, azzal nekem nincs sok beszélni valóm.
Aki elhiszi a közmunkán kívül neki nincs más lehetősége, azzal nekem nincs sok beszélni valóm.
Aki négyévente eladja a szavazatát egy tál gulyásért, meg kétezer forintért annak biztos nagyon rossz az élete, de csak ő tud rajta változtatni.
Aki attól fél ami nincs, és nem is lesz, de nem adja a segélyt, meg a tíz éve emelt emelt családi pótlékot, mert elhiszi a menekülteknek járó kilencmilliós juttatást az ő terhére, annak ezentúl abból kell megélni, amiből eddig. Csak sajnálni tudom.
Aki kihasználja a szegények nyomorát a maga javára, és Erzsébet utalvánnyal megveszi tőle a szavazatát, azt szívlapáttal verem agyon.
Aki közmunkában tartja a vidéki lakosság tömegeit, kihasználja a tudatlanságukat, félelemben tartja, félre vezeti őket, annak a vérét veszem.
Aki a magyar állampolgárok adóját, az ország fejlesztése helyett külhoni magyarok szavazatainak megvásárlására herdálja el, annak az orrát beverem.
Aki csalással, lopással veszi el az ország több mint felének a lehetőségét a jobb élettől, miközben azokat támogatja akik eddig is jól éltek,annak nincs kegyelem. 
Aki kórházak helyett stadionokat épít a kertje végében, miközben emberek halnak meg az egészségügyben értelmetlenül, azt bebetonozom a focipályája alapjába.
Aki kisvasutat épít, aki lórehabilitációra költ, aki ellopja a romák pénzét, aki helikopterrel jár vadászni házi állatra, az rohadjon meg a börtönben.
Aki éhező gyereket hagy az út szélén, aki tudatlanságra magoltatja a fiatal elmét, aki megfélemlíti a tanárt, a közszolgát, a civilt, a rendvédelmist, az igazságszolgáltatást, arra nehéz vas vár, kenyéren és vízen.
És ez csak az eleje.
Mert egy rendszer nem lehet igazságtalan, nem lehet hazug, nem lehet tolvaj, nem lehet megfélemlítő, és egy ország nem lehet ellenzékben állandóan.
BANDITA.

Címkék: ország ellenzék Fidesz Orbán Viktor

In memorián Lézer Jani!
Lázár János nem vállal többé kormányzati szerepet. 
Neki elég volt belőle, most már szeretné élvezni amiért annyit ér, amennyije van. 
Lett elég trafikja, szerzett sok földet, termelt rajta kastélyt is. Kivilágította Hódmezővásárhelyt a Tiborcz gyerekkel, majd csúfosan elbukta ugyanott a választást.
Megunta a sok kormányinfón cinikus vigyorral előadott hazudozást, a valóság elferdítését, az ordító tények cáfolását.
Lázár János nem hülye. Tudja mikor kell megállni, mikor kell visszavonulni, mennyi az elég.
De azért Jani ne legyél te olyan biztos benne a neved feledésbe merül, gaztetteidért nem lesz kiverve a fogad.
Egyszer ebben az országban lesz még független igazságszolgáltatás, lesz elszámoltatás, lesz még itt tökös ellenzék aki a téged megillető helyre juttat a cimboráiddal együtt. Te voltál az Jani aki megszervezted az uniós pénzek nagyüzemi lecsapolásának módszerét, amit aztán az Orbán fiúk szépen elloptak. Te is az voltál aki bármit megtettél a hatalomért, és élvezted is annak kiszolgálását, de azért neked is csöppent rendesen a számládra. 
Apropó! Megvan már kivel voltál abban a bizonyos szállodában? Csak hogy tudd, nincs itt elfelejtve semmi.
Okos gyerek vagy te Jani, kár volt a sötét oldalra állnod. Még becsületes munkával is sokra vihetted volna, de te a könnyebb utat választottad. Biztos megérte.
Kár azon aggódnod elfelejtenek az emberek, és te nyugodtan vadászgathatsz a kastélyodból. Ez nem fog megtörténni. 
Mindig lesz a közeledben egy közmunkás egy lapáttal, mert nem felejtik el letolvajoztad őket. 
Mindig lesz a közeledben egy rendes cigány ember, aki magyar, csak szerinted nem az.
Ez csak néhány példa ami óvatosságra kell intsen, és hogy ne érezd magad biztonságban. Mert mindig lesz aki rád vadászik, és el akar ásni a kert végében. Egyik sem lesz számodra kellemes, de legalább addig sem lehetsz nyugodt.
BANDITA.

"Azért szavaztam a Fideszre, mert nem akarok migránsok között élni. Jöjjön csak nyugodtan, nézzen körül nálam. Támassza vissza a kaput, mert kimegy a meleg, oszt nekem nincs pénzem tüzelőre ilyen melegben. Na, oda akarják arra a gazos kertre betelepíteni a migránst, hogy a rák egye ki a fülüket. Hogy hogy ki? Hát a Gyurcsány, meg a Bajnai. Mondta a polgármester úr a közmunkán, ha nem Orbán Viktor nyer, akkor bizony nekünk annyi, mert csak a Fidesz tud bennünket megvédeni. Na üljön le itt nálam, csak elrakom a székről a rezsicsökkentést. Amint látja nagyon szegény vagyok, a tévét sem nézem ha nem tudok a póznáról áramot lopni. De abban is azt mondják, a migráns nagyon veszélyes, és ha ide hozzák, akkor nekünk kell kifizetni az ő pénzét. Megmondta az M1, nálunk más nincs, nekem arra nincs pénzem előfizessek mindenféle csatornára, aholcsak hazudnak nekem. 
Hogy honnan vennék el nekik a pénzt? Hát tőlem. Mert mindig a szegény embertől szedik el ha kell a gazdagoknak. Megmondta az a kedves Németh Szilárd, meg a Flóri is, hogy bizony mi isszuk meg a levét. Azok olyan aranyos emberek. Azt mondták, ha a Fideszre szavazunk, még kapunk kétezer forintot is. Idejönnek reggel valakik, elvisznek a szavazásra, utána kapjuk pénzt. És így is lett! Az olyan jó, ha valaki betartja amit ígért! A Gyurcsány az sosem tartotta be. Igen, volt egy is gulyás, meg zene, egy kis bor, bár a szomszéd gyerek az nagyon berúgott. Másnak kellett helyette elmenni szavazni, de a kétezer forintját megkapta. Azért ez pofátlanság.
Nem dolgozok én kérem sehol, nincs itt munka sehol a környéken, nekem meg nem is szabad semmit emelni, magas a cukrom. Na meg azért a százötvenért nem is megyek el, majd hülye leszek annyiért melózni, mikor azok ott fent a parlamentben sokkal többet ellopnak. Na azokat kéne leváltani, mert mind csak belőlünk él, a szegény embernek meg nem hagynak semmit. 
Mennék én kérem dolgozni, ha itt lenne helyben, nem kellene csinálni semmit, és jól megfizetnék. Most csak a közmunka van, de abból kérem nem lehet megélni.
De legalább a migránsok nem jönnek. Azoktól már nyugodt vagyok. Persze hogy tudom ki az a migráns. Aki el akarja venni tőlem a munkám, és ide akar költözni. Na most legalább azoktól nyugodt vagyok. Megkínálnám valamivel, de a vizet most zárták el, nem tudtam befizetni. A kúthoz járok vízért, de ma még nem volt rá időm annyi a dolgom. Nem tudna egy kis pénzt kölcsönadni? A következő választáskor visszaadom, akkor biztos megint kapok."
BANDITA.

Címkék: szavazás közmunka kétezer Fidesz

De most komolyan. Miért nem az NVI gépét nézi meg aki kíváncsi? Számolgatunk, osztunk, szorzunk, papírokat nyálazunk, ez itt nem jó, az ott nem jó, ez nem így volt. Én nem vagyok egy nagy számítógép guru, sokszor kihívást jelent a gép bekapcsolása, azt meg csodának élem meg ahogy muzsikál.
De!
Annyira nem vagyok hülye hozzá hogy tudjam, egy folyamatos növekedés, és itt a 18:30 as részvételre gondolok, nem tud egy fél óra alatta csökkenni? Mínuszt vittek fel? Vagy Soros György tehet róla? Az egy gép, bassza, meg, azon fut egy program, szóval dolgozik magától. Viszont kell hozzá ember aki működteti. Viszont ha működik, annak van folyamata, előzménye, története azt később meg lehet nézni, mi a franc történt akkor. Mert mindennek nyoma van, és marad is utána bizonyíték, csak ki kell nyomozni. Ehhez nem kell Kálámbó, Polt Péter meg felesleges.
És akkor alényeg!
Nincs itt senkinek annyi esze belenézzen a gépbe? Ott a megoldás, és akkor mindenki megnyugszik. Nem olyan zsenire gondolok mint magam, hogy azzal minden rendben ha kitörlöm az előzményeket, és akkor itthon nem jönnek rá néztem a köztévét on-line, meg felnőtt filmet utána.
Nincs ebben a kibaszott országban egy akkora számítógépes zseni, aki csak odaül, belenéz, és megmondja mi van ott. Informatikus, hekker, Anonymus, a nyolc éves unokaöcsém, aki többet tud a gépről mint én. De ha itthon ehhez kevés a szellemi kapacitás, jöjjön egy ügynök, egy zsoldos, egy Edward Snovden vagy ki, üljön oda Cukkenberg, aki ugyan butább mint Mészáros Lőrinc, de neki elhinném amit mond a gépről. Bill Gates is jó, csak a Microsoft már ellenséges szervezet, mióta a nemzet veje nem vehet tőle árut, hogy utána drágán adja el.
Szóval drága ellenzéki barátaim, szerintem is csalt Orbán Viktor, már csak az a kérdés mekkorát. Csalt a részvétellel, csalt a kampánnyal, behajtott a fülkébe egy csomó megvásárolt, megfélemlített embert, szar törvényt hozott ami neki segít.
De a gépben mindennek nyoma van. Ennyit én is tudok.
Hogy nem lehet belenézni? Államtitok? Addig marad a kétség bennem, és remélem másban is. Mindent össze lehet fésülni, idő meg volt rá. A jegyzőkönyvek és a gép összehasonlítása nem lehet nagy feladat.
Nyert volna Orbán Viktor, ehhez nem fér kétség. De nem ekkorát. Neki a kétharmadhoz kellett idő, nem a többséghez. A többséggel nem ér semmit, a kétharmaddal viszont mehet a Várba uralkodni, és kifoszthatja az országot. Köztük még azt is, aki rá szavazott, de legalább megvédi.
Van akkor egy ilyen szakember, vagy szarakodunk tovább?
BANDITA.

Címkék: választás csalás zseni NVI hekker

Menjünk tüntetni. 
Legyen napos idő, enyhe szellő, négytől hatig tartson, aztán menjünk haza.
Legyünk százezren, legyünk nagyon sokan, de érjünk haza a vacsorára.
Utána majd nézzük meg ha kiáll a kormány sok nagyeszűje, és a képünkbe röhög. Meg azt mondja, demokrácia van, lehet tüntetni, de attól nem változik semmi, megnyertük a választást, nagy a felhatalmazás, bla, bla. Aki meg tüntet az hazaáruló, soros ügynök, bérenc, hülye. Ezt jó lesz hallgatni.
Vagy zárjuk körbe a parlamentet, a választási irodát, a közlekedési csomópontokat, a kastélyokat, letelepedési kötvényt, közvilágítást, a jegybankot, vadászleseket, helikopter leszállókat.
Legyenek ott a civilek, a pártok, a jobbosok, a balosok, a közép, a hosszú, és a rövid hajúak, a sánták a vakok, a hülyék, az okosok. Legyen nálunk hálózsák, mobil wc, kaja, víz. Mert nem megyünk haza.
Lengjenek zászlók, legyenek táblák, legyen kitartás, legyen bátorság, legyen eszünk.
És mi legyen utána? Kormányozni kell, elszámoltatni kell, rendet kell rakni.
Kinek?
Csak van ebben a kibaszott országban annyi szakember, akivel ezt meg lehet tenni! Meg annyi tisztességes politikus aki ebben segít, és nem a mandátumát nézi elégedetten.
Menjünk tüntetni. Legyen értelme. Mert akkor csak egyszer kell tüntetni, nem négy évig!
BANDITA.

Címkék: választás tüntetés csalás

Azért beszédes véletlenek történtek a választás során. Az informatika nem működött, az eredmények későn kerültek fel, a rendszer leállt, és hamarabb tudta a kormány az eredményt, mint az látszott volna. Van ilyen. És még az is előfordult,  a végén kevesebben vettek részt a szavazáson, mint az utolsó részeredmény. Ez biztos csak egy pici hiba, és van rá magyarázat.

Olyat azért még a kormány sem mer megtenni, meghamisítsa az eredményt, netán előre megírja azt. A választás ellenőrzésében részt vevők esküt tesznek, az meg ugye kötelezi őket pártállástól függetlenül. Mert ugye a demokrácia, az emberek tisztessége nem kérdőjelezhető meg. Főleg ha a becsületről van szó, az meg ugye nem eladó. Ne röhögjön senki, vannak ilyen emberek valahol.

Ez a kormány meg azért erre nem vetemedne. Most se röhögjön senki. Van törvény, vannak szabályok, azokat be kell tartani. Ez a kormány ilyen. Még most se röhögj kedves olvasó. Orbán Viktor mindig igazat mond, nem lop, nem csal, nem vétene a tisztesség ellen. Na, most is röhögsz!

Akkor nézzük a részeredményt.

18:30 kor szavazott a választók 68.13%

19.00 kor 98.96 százalékos feldolgozottságnál szavazott 67.08 százalék.

Ez így világos ugye mindenkinek. Egy fél óra alatt eltűnt közel egy százaléknyi szavazó. Ez teljesen rendben van. Így nem fordulhatott elő, hogy a többi adat ne stimmelne. Biztos minden szabályosan történt. Az eredmények a valóságot tükrözik, hitelesek, senkinek ne legyen kétsége a számlálás helyességéről.

Vagy mégis?

BANDITA.

Címkék: választás informatika csalás Fidesz NVI

Sétáltam a gyönyörű napsütésben. A határon feltűnt migráns hordák békésen legelésztek a kerítés tövében. Egy sem mert belépni az országba, az tegnap úgy meg lett védve, hogy csak na. 
Mindenki derűs nyugalommal végezte a munkáját, hisz azt már nem kell félteni a menekültektől. A nagymamák, és a gyerekek is kimerészkedtek a nap alá, mától nem eszi meg őket senki, már nekik sem kell félni. A szomszédom is megnyugodott, nem fog egy menekült sem beköltözni a helyemre, és nekem sem lesz menekült szomszédom. Minden marad a régiben, meg vagyunk oltalmazva az ENSZ országának az akaratától.
Továbbra is jönnek a csekkek, de végül is drága rezsicsökkentés nem nagy ár akkor, ha már nem kell félni a burkás muszlimok zaklatásától.
A kórházakban tovább pereg a vakolat, a sor hosszú a vizsgálatra, a személyzet száma egyre csökken. Viszont lehet készülni Orbán Viktor várba költözésére. Az ünnepség majd elfelejteti a nehézséget a betegnek. De addig is a stadionok gyepe fűtve lesz a hárommilliárdos kazánházból.
Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Rogán Antal, Lázár János, és a többi tolvaj megkönnyebbült sóhajától keletkezett fuvallat járja be az országot, hoz enyhülést a nagy melegben. Télen majd ráérünk fagyoskodni a fűtetlen lakásban. Hiszen biztonságban vagyunk, és ez mindennél fontosabb.
Az oktatásban nagy változások következnek majd be. Kréta nem lesz továbbra sem, de Orbán Viktor ország védő tevékenysége érettségi tétel lesz, miután napi nyolc órában el lett mélyítve a gyerekek fejében mint tananyag. A maradék időben Kósa Lajos mondatait elemzik.
És a kétezer soros zsoldos is ott fog lógni a lámpavason, mert őket aztán nem fogja megvédeni senki. Meg a civilek is, meg akinek nem lesz a házában Orbán kép, és aki nem hallgatja Németh Szilárd beszédeit.
A jegybank a letelepedési kötvény, a saját lábon álló Orbán család további kastélyokat fog vásárolni, lesz elég közpénz számukra. Az adók nem csökkennek, a minimálbér továbbra is kétszámjeggyel adózik, a közmunkás megél havi ötvenháromezerből, és nem fog elmenni lopni.
De ha nem jönnek a menekültek, a józan észnek kell majd továbbállni innen. ha nem akarja, hogy őt is megvédjék. A többi biztonságban van, Orbán Viktor megvédi majd attól akitől nem is kell félni, mert nincs.
Szóval semmi új nincs a nap alatt, semmi sem változott, és ez azért aggasztó elmeállapot.
BANDITA.

Címkék: menekült megvéd Orbán Lop

Volt egyszer egy internetadó. 
Jól szituált tömeg lepte el az utcákat. Mi az hogy többet fizessek egy lájkért, egy szelfiért a tengerpartról? Nem rakhatom ki mit főztem ebédre, kivel bulizok, és hol? Szercsi, lávcsi, ő az unokám, a csajom, a pasim, a szerelmem a négyzetem. Utcára magyar, ez már diktatúra, Orbán takarodj.
Orbán Viktor kicsit beszart, és visszalépett. Jól van népem, ha ez nem kell, itt egy útdíj! Lóvét keresni muszáj nektek, ezt akkor benyelitek. És így lett.
Volt korábban egy új munka törvénykönyve. 
Az egykulcsos adóval a jobban keresők jól jártak, a melós meg vakarta a fejét, és még többen távoztak közülük külföldre. Megtudta az ország meg lehet élni havi negyvenhétezerből.Közmunka.Senki nem volt az utcán, vagy csak nagyon kevesek.
Volt egyszer egy rezsicsökkentés.
A többet fogyasztó aki jobban keresett örült neki, az eszét használó nézte a világpiaci árakat, és rájött át van verve, de ő volt a kevesebb, a halkabb. Senki nem volt az utcán, vagy csak nagyon kevesen. És azt sem számolta ki senki, a rezsicsökkentés előtt emelkedtek az árak. Mert Gyurcsány, meg a szocik.
Volt egyszer egy demokrácia, egy jogállam, egy parlament, egy normálisan működő sajtó. Aki jobban keres az nem foglalkozik vele, akinek meg nem tetszik az menjen szavazni az átírt törvény szerint. Nézze ahogy az ellenzéknek nevezett pártok csak magukkal törődnek.
Volt egyszer egy ország, ahol figyelem irányult a másikra, a szomszéd nem fagyott meg a saját lakásában, az irigység nem volt jellemző a többségre, ahol sokak szerint nem a haverság, hanem a tehetség volt a haladás útja. Ahol az állam nem stadiont, kisvasutat, gagyi kövezett főtereket épített jó drágán egykori gázszerelők beiktatásával.
Volt egyszer egy ország, ahol az utakon járni lehetett nem szegélyezték nagy szar kék plakátok, ahonnan áradt a gyűlölet, és a nem létező ellenség elleni harcba hívás.
Lesz egyszer egy ország, ahol nem meghalni megy beteg a kórházba, ahol a gyermeke tehetsége számít az oktatásban, ahol neki van beleszólása a saját sorsába, azt nem itt élők befolyásolják.
Lesz egy ország, ahol nem védi a bűnt az igazságszolgáltatás, ahol a politika nem megélhetés, és nem abból lesz kastély saját lábon álló gyereknek.
Ehhez csak el kell menni szavazni.
Mindenkinek.
BANDITA.

Címkék: választás szavazás Fidesz Orbán Viktor

Kétezer! Nem egy, nem három, kettő! És ezer. 
Ennyi lenne csak a Fidesz és Orbán Viktor ellensége? 
Kizárólag csak ennyien akarnak bevándorlókat betelepíteni, kerítést lebontani, mecsetet építeni, vallást átalakítani, kultúrát lebontani, munkahelyet elvenni, lakást elfoglalni, gyereket megenni, nagymamát meggyalázni? 
Nem kevés ez egy kicsit Viktor a játékodhoz? Csak neked van listázva kétmillió szavazód, és kétezertől félsz? Neked elgurult a gyógyszered vagy csak nem vetted be időben?
És mi a szándékod ezzel a pont kétezerrel? Lelövöd őket egyenként? Saját kézzel? Nem, ahhoz te gyáva vagy, és minden máshoz is. Te csak lopni tudsz, hazudni, átverni, elvenni. Meg harcolni ott ahol nincs ellenség. De mindig találsz egyet ennek a szerencsétlen országnak a nagy bánatára, meg magad céljára.
Tisztek, katonák, ügynökök. Tisztára mint egy háborúban! Jó érzés Viktor? Te vagy a hadvezér, találtál ellenséget ismét és most itthon, hát eljátszol magaddal. Élvezed is? Mert az látszik rajtad ki is elégülsz közben.
Viktor! Iszol te rendesen? Mert nagyon látszik rajtad valami hiányzik az életedből. Vagy látod, hogy hiányozni fog. Félsz a hatalom elvesztésétől? Nyugi, a börtönben lesz elég ellenség aki ellen harcolhatsz, ha lehajolsz a szappanért.
Kétezer. De most komolyan! Te magad ennél több menekültet engedtél be egymagad, Rogán meg rengeteget keresett a letelepedési kötvénnyel ide jött húszezerrel. Ezek nem jelentenek veszélyt senkire? Csak fizessenek?
Viktor! Halkan súgom, lassan írom csak hogy megértsd, pedig tudom felfogni nehéz. Nem kétezer, és nem kétmillió aki ellened fog szavazni. Sokkal több. De ha te kétezertől félsz, ennyitől nagyon be lehetsz sz@rva. És minden okod megvan rá!
Nevezheted őket Soros bérencnek, lehetnek hazaárulók, harcolhatsz ellenük, a tököd a kezükben van, és már szorítják.
Látszik az arcodon, ha magadnak csinálod, akkor ez kellemes. Ha a józan ész csinálja, na akkor fájni fog! Nem kicsit, és nem rövid ideig. És már nem sok van neked hátra.
BANDITA.

Címkék: soros ügynök fél Orbán

Te istenem ezek mennyire hülyék! Elég ha azt mondod nekik migráns, és máris remeg a térdük. Ha utána meg azt mondod nekik nyugi, én megvédelek, még a lábad nyomát is megcsókolják.
Ennyire egyszerű lenne az egész? 
Bizony nem túl bonyolult. 
Ezeket nem érdekli a Semjén vadászata, Lázár kastélya, Rogán terroristái, Kósa milliárdjai. Ezeket az érdekli ami nincs! És nem is lesz. Még menekültet sem láttak, a saját szemüknek sem hisznek hogy nincs itt belőlük egy sem, de máris gyűlölik őket. És még meg is verik azt akit annak gondolnak. Nembaj ha előtte a szomszédja volt, van rajta sapka, hát akkor adjunk neki.
Na így kell ezt csinálni.
Ezért lehet nyugodtan kirabolni az országot, mert akinek vigyázni kellene a saját vagyonára, az túlságosan el van foglalva egy nem létező veszély miatti félelem kellemes butaságában.
Ezek miatt lehet nyugodt a jelenlegi hatalom, néhány tízezres utalvánnyal, némi rezsicsökkentési rizsával egyből megvásárolhatóvá válnak. Mert végül is ezek közéleti vakok, és süketek, és ha még az orruk előtt is történik a saját kizsebelésük, akkor is inkább azt mondják: "Mert mindegyik lop, de ez legalább megvéd!"
Mit érdekli őket, hogy csak négyévente száll le közéjük az álruhás király, akit ilyenkor megérinthetnek a pillantásukkal, és aki addig szarba sem nézte őket, csak elvett tőlük mindent amihez kedve volt. Ez most nem fontos, veszély van, és fontos elhinni, hogy csak ő, és csakis ő tudja az országot megvédeni a gaz idegenek támadásától.
Na és a lóvé. Na nem az amit a hatalom eddig elvett tőle, hanem amit majd a menekültnek kell fizetni neki. Bele sem gondol ennek valóságtartalmába, csak a zsebét nézi ilyenkor. Akkor nem, mikor a hatalom túláraz közbeszerzést, elvesz trafikot, földet, nyugdíjat, fizetést, adót emel, ha olcsó az üzemanyag azt megdrágítja. Az most nem fontos. Csak a menekülttől kell félni.
Hülyék voltak mindig is, jelenleg sokan vannak, de a jövőben is lesznek. Gyógyszer nincs ellenük, védekezni nehéz velük szemben.
Egy módon lehet őket a helyükre rakni, ha több a józan ész, mint az ilyen nem normális elme. Ez nem politika, ez nem párt kérdés, azokból már pont elege van mindenkinek.
Először le kell lebontani a jelenlegi hatalmat, aztán helyre rakni a közéletet. És ebben nem csak a pártok fognak dönteni. Mert a szavazók mindig többen vannak.
BANDITA.

Címkék: hülye szavazó Fidesz Orbán

 

Ma az ügyészség szerint ki lehet mondani a közmunkásról Lázár Jánosnak, azért nem lop, mert dolgozik.
Polt Péter egy percig nem mérlegelte a Lázár János ellen beadott feljelentést, azonnal visszadobta. És közben még egy mosoly is ott húzódott az arcán.
Lázár János még kacsintott is hozzá szélesen vigyorogva.
Majd pont ő ellene fog a Legfőbbnek mondott poltság nyomozni ha letolvajozza a közmunkást! 
Neki, és a többi Orbán bérencnek mindent ki lehet mondani, mindeniről büntetlenül, az ügyészség nem nyomoz.
Lázárnak, Tiborcznak, Rogánnak, és a többi Fidesz felső vezetéséhez tartozó politikusnak mondott közönséges tolvajnak,élősködő véglénynek nyugodtan el lehet lopni az adófizetők pénzét, az ország felzárkóztatására szánt támogatást, az ügyészség nem nyomoz.
Polt Péter tudja a dolgát az ilyen esetekben, igaz csicska módra védi az elkövetőt a felelősségre vonástól.
Végül is "csak" a közmunkásról van szó. Támasztja a lapátot, szedi a szemetet, javítja a munkanélküliségi mutatót, és meg tud élni havi ötvenháromezerből. Nem tényező, nem kell emberszámba venni, át lehet rajta lépni, de bele is lehet rúgni. Nincs nyomozás, mert annyit sem érdemel ha rátaposnak a maradék tartására. A közmunka egy kegy, a benne levőkkel bármit meg lehet csinálni, őket bármire fel lehet használni, nekik nem azonosak a jogaik a társadalom többi részével.
Mindenki annyit ér, amennyire védik a jogait. A közmunkást nem védi semmi, a civilt le lehet bérencezni, az ellenzéket meg lehet vádolni bármivel, a diákot meg lehet büntetni ha tiltakozik.
Lázár János sokat ér, egy este alatt kastély nő a földje közepén. Semjén Zsolt sokat ér, helikopter viszi utána a közpénzen lelőtt háziállatot. Rogán Antal sokat ér, a letelepedési kötvény osztaléka az első, ezért minden az országba beengedett terrorista, bűnöző nem nagy ár. Tiborcz István sokat ér, egy országot borít homályba jó drágán, mert Orbán Viktor veje. Kósa Lajos sokat ér, a mama sertéstelepén neki kell a trágyát kihordani öltönyben, miközben még a rábízott ezer milliárdot sem koszolhatja össze. Szabó Zsolt sokat ér, neki is ezer milliárd forint van elrejtve neve sincs számlán. És ez csak az értékes lista eleje, akik után nem kell nyomozni.
A közmunkással szemben meg kell védeni azt aki kihasználja, felhasználja, megalázza, sárba tiporja. Mert a közmunkás nem ember, ő csak közmunkás.
Hogy ez változzon ahhoz meg kell tanulni a másikra figyelni, a szolidaritást erősíteni a gyengével szemben, és fel kell háborodni az igazságtalanság ellen. Még ha az másokat is ér.
Az olyan igazságszolgáltatásnak nevezett ügyészséget, ahol a hatalom bűneit védik pedig le kell váltani, a felelősöket el kell taposni. Na jó, lehet ezt szépen is csinálni, azt nevezik felelősségre vonásnak. Ez sokáig tart, mert neki akkor aztán vannak jogai, amit most nem ad meg a közmunkásnak. A választáskor erre is érdemes figyelni a fülkében. Mert a választásnak része a közmunkás is, ahogy mindenki. Figyelni kell másokra is, nem csak saját érdekre.
BANDITA.

Címkék: féreg nyomoz közmunkás Lázár János Polt Péter

Még majdnem korán van reggel nyolc órakor, de már sokan állnak a sorban! Fővárosi kórház, vagy vidéki tök mindegy. Néhány ember gipszben, sokan tolószékben, még többen rokonra, barátra támaszkodva. Ez a nap erre van szánva fel kell készülni  mindenre.. Hosszú várakozás, sürgős eset, a nap erről szól csak túl kell élni, aztán irány haza, és pont. Felülvizsgálat, röntgen, diagnózis, fáradt orvosok, még fáradtabb nővérek, lassú számítógép, akkor most merre, hova, legyen már vége, innék egy kávét.

Kinéz a beteg a fejéből, és a dátumra koncentrálva igyekszik türelmes lenni. A kopott folyosón már ismeri a járást, szinte rutinossá vált az évek alatt. A doktorra várni kell, a nővér mindent megtesz hogy regisztrálja, ide menjen, azt adja le, onnan majd tovább küldik. Közben iszik egy korty kávét, vizet, kimegy a mosdóba,  és mikor visszajön nem kell a szemébe nézni. Látszik az ötvenes hölgyön, bocsi, de ember vagyok, és maradni is akarok annak. Igyekszem, de ennyit tudok segíteni. Álljon hátrébb, ezt most hozta a mentő, nem tudom hol a főorvos úr, kérem azt a papírt.

Egy folyosón a kórház napi élete. Rendelés, vizsgálat, kórtermek, orvosok, nővérek, mentősök, betegek. Kopott falak, kétes tisztaságú csempék amelyek valaha fehérek voltak.És a betegség minden árnyalata. Mind a sok. Ha a koszos ablakon kinézel, röhejes légi mentő romos épülete néz rád a kiégett fű csomók között.Ki van rá írva, innen tudod a rendeltetést. Hátrébb egy stadion üvegfala magasodik, csillogón a háttérben. Neked itt bent hely sem jut ha le akarsz ülni, még a plafonon is kerekesszéket toló beteghordók hozzák feléd kopott ruhájukban a szenvedést. Az arcokat már nem is nézed, a szenvedésnek a beletörődésnek nem kell fokozat.

Hirtelen egy szokatlan jelenségre figyelsz fel. Ketten tolnak valamit ami nagy, fényesen kopott, és mindenki utat enged neki. Kintről jön egy másik világból, de az ajtó csapódása miatt egyből oda kapod a tekinteted. Itt állsz a túlélés reményében, és betolják a szemed elé a nem a te végzeted egy fémes négykerekűn, amin van egy használattól láthatóan elkopott fedél.

Alatta lehet a párod, a szülőd, a barátod,az ellenséged, egy ismerősöd, egy ismeretlen, egy öreg, egy fiatal. De lehet hogy üres. Mégis a te gyomrod ezt nehezen veszi be hiszen pár lépésre, vagy csak egyre állsz tőle.És nézed, ahogy jön feléd közben gyorsan félre állsz előle. reméled hogy üres, és csak viszik valahova át  a tömött várótermen, rajtad keresztül.

De nem. Megáll. Hova vigyék? A hatos? Nem arra menjetek lép ki a nővér a látómeződbe aki eddig irányította a túlélőket a vizsgálatra. Kettesben van már reggel óta, hol voltatok, várj, veszek egy gumikesztyűt ha találok. Ott van bent, az ablak mellett, már nem nézi a tájat. Vigyek egy zsákot? És a szemed sarkából látod csendre intik aki a kocsit tolják. Itt még olyan betegek is vannak akiknek nem ezt szánják. Odanézel. Zavart keresgélés a rokkant szekrényekben egy fekete zsák után. És meglett!

Csak állsz ott némán, tátott szájjal. Vársz, nézel, szeretnél menni, de a lábad szinte megragadt a pillanatnál. A szád tátva, a lelked sír, a szemedben valami nedvesség. Ez akár az én rokonom, barátom, társam, ismerősöm is lehetne. De még ha ismeretlen is, ettől azért többet érdemel. És nem azért ahogy elviszik innen, de azért amiért embereknek így kell bánni vele. Mert a tekintet üres annak aki tolja a kocsit, annak aki irányít, és annak is sajnos aki vizsgálatra vár. Mert ez van ezt kell elfogadni. És te tudod, ezt nem lehet elfogadni.

"2010 óta Fidesz kormány világszínvonalú egészségügyi fejlesztést hajtott végre. Minden szép és jó, a kormány a szociális érzékenység olyan magas fokára jutott, hogy már szuper kórházakban gondolkozik évek óta. Ha normális kormánya lenne az országnak, aki beengedi a migránsokat az ő elmondásuk szerint, ez mind veszélybe kerülne."

Szerintem meg a kormány menjen a nagy büdös francba, mi meg menjünk el szavazni, és ne érdekeljen milyen hülye az ellenzékünk. Ezt a kormányt el kell takarítani, mert nekünk még tepsi sem jut. Ott rohadunk meg az árokban, ahova Orbán Viktor juttat bennünket.

BANDITA.

Címkék: kórház egészségügy ellenzék Fidesz

süti beállítások módosítása