"-Te Tóni. A tököm már nagyon tele van veled. Nem tudnád egy kicsit visszafogni magad? Helikopterezel, táguló lakásod van, új táskát veszel egymillióért. Most meg az Árpival kapnak el, mint egy amatőrt.
- De Viktor, visszafogom magam. Nekem sem öröm naponta kimosni a szaros alsód ha Mészáros Lőrinc kerül szóba. De a vejedtől is ki vagyok, annak sem győzőm a saját lábon állását kimagyarázni. Megegyeztünk. Enyém a Belváros, és a letelepedési kötvény biznisz, te meg viszed a földeket, kisvasutazol, hajókázol, meg összeraksz egy cégbirodalmat magadnak. Már stadionod is van. Lőrincet is nekem kell felügyelni, egyedül a cipőjét sem tudja bekötni. Választhattál volna egy másik idiótát, ez még annak is rossz.
- Jól van Tóni, szépen higgadjunk le. Mindenki csinálja a maga kis üzletét, de közben még úgy is kellene csinálni, mint aki kormányoz. Neked az a feladatod, ennek a látszatát magyarázd el, cserébe fedezem a segged.
- Rendben van Viktor, akkor ezt túl is tárgyaltuk. Holnap majd baszogatnak miattam, nevezd majd blöffnek. Matolcsynál is bevált, pedig ő egy elmebeteg.

- Tóni! Azért ne oktass ki engem, még én vagyok a főnök. Tudom mit kell csinálni. Majd szólok ha fordul a kocka, addig kussban leszel szíves lenni. Pofád befogod, kicsit visszaveszel a tempóból, és akkor majd szépen elcsendesül minden. Ahogy eddig is történt. Na akkor most mi a helyzet ezzel a grúz bulival? Nekem is kell egy rész belőle, nagy a család, etetni kell őket."

Ez persze a képzelet szüleménye, hiszen Orbán Viktor egy normális ország, felelős miniszterelnöke. Vagy nem! Hiszen ami ezzel kapcsolatban történt, az tündérországban természetes dolog. Itt minden káprázat, ahol a többség inkább elhiszi azt amit mondanak neki, és nem a saját esze szerint véleményezi a dolgokat.

Ma már, és tegnap is, az ország miniszterelnöke nyugodtan megteheti azt a pofátlan nyilatkozatot, miszerint ami kedves miniszterével történt két helikopterezés közben, azt blöffnek nevezze. Végül is az Indexen megjelent riport Rogán Antal kávézási szokásairól nem bűncselekmény. Ha valakinek meg nem tetszik ami ott történt, az tegyen feljelentést a Polt Péter vezette ügyészségen, ami Orbán Viktor régi barátjának az irányítása alatt áll, és az indítson eljárást a miniszter ellen. Majd ha ott találnak ellene valamit, akkor legyen nagy bárkinek is a pofája, és követelje a lemondását. Eddig a Polt Péter vezette ügyészség minden szakmai alapot nélkülözve mosta ki a szennyest a politika megrendelésére a kormányközeli figurák kétes üzleteivel kapcsolatban. Nem csoda, ha a Rogánhoz hasonló férgek szabadon garázdálkodnak a közpénz közelében, és biztosak a büntetlenségben. Orbán Viktor biztosítja ezt számukra, a régi barát segítségével. Így tündérország propaganda minisztere Rogán Antal marad a folyton bővülő házával, milliós táskájával, jövedelmét jócskán meghaladó életmódjával. Mert ennek így kell lenni.

Ugye nem is történt semmi valójában ami említésre méltó lenne. Rogán Antal felugrott valakihez kávézni, akiről először azt mondja nem is ismer, aztán kiderül róla mégis csak egy régi barátja. Sőt, még a letelepedési kötvény bizniszben is érdekelt az ismeretlen illető, amely üzlethez Rogán Antal választotta ki a neki megfelelő cégeket a kötvény árusítására, még gazdasági bizottsági elnök korában. Eddig minden szabályos volt, nincs ebben semmi különös. Vagy mégis? Innen érdekes a dolog, ettől kezdve sűrű homály fedi a letelepedési kötvény körüli eseményeket. Ki vesz belőle? Kinek adja el a sokszor off-shore hátterű cég? Mennyit veszít rajta a költségvetés? Hova kerül végül is a közvetítői díj? Miért nem az állam adja el közvetlenül, miért kell cégeket bevonni? Számtalan kérdés merül fel a kötvénnyel kapcsolatban, a józan eszét használó csak annyit lát maga előtt, ismét egy jó üzlet pár embernek, a veszteséget meg az adófizetők állják.

De nem ez az egyetlen furcsaság ma a tündérországi keretek között. Ott van a miniszterelnök családja, ami saját lábon áll, miután kapott pár közvilágítási üzletet a hálás kormányközeli önkormányzatoktól. Hogy a munka szarul lett elvégezve az már nem érdekes, a vő uram kiszállt az üzletből a pár milliárddal amit megkeresett, és átváltott ingatlanra. Vett kikötőt, vett ezt, meg vett azt. Vásárolt egy belvárosi ingatlant is egy arab befektetőnek nevezett professzorral, akit huszonöt éve köröznek szerte a világon. Tündérországban az ilyen személy meg szállodát épít a főváros közepén, a miniszterelnök családjának az üzletfeleként. Hogy jött ide? Miért kapott vízumot? Ezt a Pintér Sándor vezette minisztérium alig tudja ködösíteni, de az tény, a faszi itt volt, és még egy házat is vett a miniszterelnök szomszédjában. Ja, bocs, egy hozzá köthető cég vette meg. Hibázott valaki? Dehogy, minden szabályos, minden rendben van.

Mészáros Lőrincet már felhozni is felesleges mint furcsaságot Tündérország ügyes gázszerelőjeként. Minden pályázatot megnyer ami az államhoz köthető, a kedvéért utólag még az induló összeget is megemelik, hagy vásárolgasson be kedvére az ország vagyonából épen azt, amire Orbán Viktornak szüksége van. Ilyenkor mindig elfelejti a földi halandó, Lőrinc nem Viktor strómanja, nem neki gyűjtöget. Ez azért biztos, mert Orbán Viktor mindig is tagadta a köztük levő kapcsolatot. Lőrinc egy zseni, aki nem a saját lábon álló Ráhelnek vesz szállodákat, nem a miniszterelnöknek vásárol kastélyokat, földeket, cégeket, amelyek azonnal állami megrendelést kapnak, és tisztes hasznot vágnak ezen zsebre.

Na és ott vannak a bankok, amelyek finanszírozzák a vásárolgatást. Szegény Orbán Viktor közeli vállalkozók néha megszorulnak, nem elegendő a saját pénzük ha a miniszterelnök tévé csatornára vágyik. Na akkor az Exim bank siet a segítségükre pár milliárddal, ne kelljen már senkinek a saját lóvéját kockáztatni, ha az adófizetők is megtehetik ezt. Ha meg buknak, hát istenem, nem jött be az üzlet, a veszteség a költségvetésé, onnan lehet ezt pótolni.

Még ide lehetne sorolni a jegybank elmebeteg elnökét, annak lakás, nőügyeit, alapítványait. Ide lehet sorolni a miniszterelnök kedvenc építőjét, aki pótolja Simicskát a közbeszerzések elnyerésénél. Itt lenne a helye a sok kormányközeli üzletembernek, szomszédnak, rokonnak, barátnak, akik viszik az állam minden vagyonát, közbeszerzését, földjét, ahol csak lehetőség van a lopásra. Ezek mind közpénzből működnek, ezeknek a meggazdagodását mind az adófizetők állják a saját kárukra. Ők azok az emberek,a kik biztosak lehetnek a büntetlenségben, ameddig Orbán Viktor van hatalmon, és az engedi nekik az ilyen módon való vagyon szerzést. Ez a gesztus biztos nem önzetlen, egymás támogatása nélkül nem megy, és nem is működhetne. De védik, óvják egymást, még a józan ész határain túl is gátlástalanul tagadnak mindent. Még azt is, ami nyilvánvaló. Csak így tudnak megmaradni, csak így tudnak gazdagodni. Törvényekkel fedezik a közpénz saját zsebre történő hasznosítását. Minden szépen összeér egy nagy körben, ami számukra kiváló megélhetést jelent. Az ország meg közben szép lassan bele is törődik a hatalom játékába, és nem zavarja ha hülyének nézik közben. Mert Orbán Viktor mindenkit annak néz, amikor ernyőt tart a tolvajok felett az ország erőforrásainak a kirablása során. Lehet ezt az országot butának gondolni Viktor, csak lebecsülni nem  lenne okos dolog. Márpedig most pont azt teszi. BANDITA,

Címkék: költségvetés Fidesz Orbán Viktor Index Rogán

Vajon milyen anya szülte ezen magukat embernek nevező senkiházikat, akik képesek arra vetemedni, kiszolgáltatott, sérült, hátrányos helyzetű gyermekeket a saját céljuk és hasznuk miatt akár az éjszaka közepén is az utcára rakjanak? Miért pont azt a kastélyt szemelte ki magának Orbán Viktor, ahol család nélküli gyermekek élnek, egy számukra állandóságot adó helyen, de neki éppen oda kell majd egy kastélyszállót építeni? Valóban nem számít neki a másik sorsa, még a leggyengébbe, a legkiszolgáltatottabba is képes belerúgni, csak azért, meglegyen neki pont az kastély, ahol azok a gyerekek eddig éltek? Nem volt elég azoknak a gyerekeknek a legutóbbi botrány, ahol a gyanú szerint az intézetvezető molesztálta a rá bízott gondozottakat? Most azzal kell szembe nézniük, el kell hagyniuk magát a helyet is?

A kiszivárgott hírek szerint Mészáros Lőrinc veszi meg a bicskei gyerekotthonnak helyet adó Batthyány kastélyt, és oda kastélyszállót épít a gazdagoknak. Az otthon lakói első hírek szerint az év végen bezáró menekülttáborba kerülnek, mára már ez lakásotthonná finomodott. Mészáros Lőrinc az ilyen akcióhoz nagyon hülye, még annak sem volt tudatában neki kell megvenni a Népszabadságot, miután azt botrányos körülmények között bezárták, mert Rogán helikopterezett, Matolcsy meg a csaját a Várban levő lakásba hordta, ami a Bankszövetség elnökének a tulajdonában van. És nem mellesleg Matolcsynak kellene az úriember bankját felügyelni, ami elég független lehet, ha a lakásában lakik.

Tehát Mészáros Lőrinc is az újságokból értesül majd róla, vesz egy kastélyt, ahol majd szállót épít. Orbán Viktor strómanja persze majd szépen előadja a befektetés előnyeit, csak közben fogalma sem lesz róla miről is beszél. Az Orbán család már komoly vagyonnal rendelkezik a környéken, amelynek jelentős része Mészáros Lőrinc nevén van. Földek ezer hektár számra, kastélyok, ahol az egyikben Orbán Viktor kutyája is megtalálható. Sertés telep, ami uniós támogatásból valósult meg, húsfeldolgozó is van nem messze ahol az állatokat feldolgozzák, ez mind Orbán Viktor szűkebb hazájában található meg, Felcsút környékén. Ahol még egy stadion is elfér a ház végében, és szintén uniós támogatásból kisvasút pöfög Orbán Viktor gyerekkori álmaként a birodalom területén. Na ezt a kisvasutat akár meg lehet hosszabbítani Bicskéig, ha valakinek nem tetszik ahogy Orbán Viktor a közpénzből gazdagszik. És akkor már legyen ott egy kastélyszálló, a saját lábon álló családnak, ahol a Ráhel nevű lány, milyen véletlen, pont szálloda menedzseléssel foglalkozik. Amit Svájcban tanult, tizenötmilliós tandíjért. Mészáros Lőrinc már vett neki pár szállodát szerte az országban, de kastélyból még nem épült ezek közül egy sem, így nem lenne teljes a lányka álma. Lőrinc bácsi megveszi neki, legalábbis a nevét adja hozzá, ha már azt leírni sem tudja.

Orbán Viktor persze mindent megtesz a saját gyereke kedvéért. Mészáros Lőrinc már nyert annyi közpénzt az utólag számára még nyereségesebbé tett közbeszerzéseken, az így keletkezett haszonból bátran vásárolgasson meg mindent amire Orbán Viktor és családja vágyik. Jól felkészített szakember gárda van mögé rakva, neki csak bólogatni kell, ha kérdezik, -ugyan már gázszerelőkém, szálloda, sertéstelep, ásványvíz üzem, földek, csatornázás, útépítés, vasút fejlesztés, neked mindenhez van hozzáértésed? Lőrincünk bazsalyogva nézi hülyének az országot, és ha fát vágnának a hátán sem vallaná be, ezt mind Orbán Viktor emberei csinálják helyette, ő egy betűt nem tud leírni a saját esze szerint.

Orbán Viktor persze mindent tagad ezzel kapcsolatban, és ezért teljesen hülyére vesz mindenkit, aki nem csak néz ki a fejéből, de látja is a valóságot. Számára nem jelent akadályt pár száz hátrányos helyzetű gyerek kipakolása a számukra addig otthont adó helyről, megcsinálta már ezt nagyobb léptékben is. Ma már közel négymillió ember él szegénységben az országban, köztük sok gyermek is. Lebutította számukra az oktatást, bezárta előttük a tudás kapuját, ha okosodni szeretnének. Közmunkára kötelezi őket, amelybe a szülőket is kényszerítette, ha nem tud külföldre menekülni a jobb megélhetésért. Számára ennyit jelent a más gyereke, akit a dolgozó szülő adókedvezménnyel etet, rezsicsökkentéssel hülyít.

Viszont lesz egy kastélyszállója, ahol lehet golfozni, a helikopter leszálló mellett kisvasúti megálló fog terpeszkedni, és a medence partján el lehet majd elmélkedni azon, mennyire jól meglehet ebben az országban élni, ha elég sok hülyét át tudsz ehhez verni. És akkor ezt is megteheti.

BANDITA.

 

Lehetne most olyan szavakat használni a magát miniszterelnöknek nevező rablóvezérrel kapcsolatban, hogy legyen már benne annyi gerinc ha már nem jött össze a népszavazósdi, nem erőlteti tovább a hiábavalót. Vagy nőjön fel ahhoz a tisztességhez ami az alaptörvénye módosítása során most nem sikerült neki, menjen a maradék becsületét mentve mint a haza önjelölt hős védője, és vonatozgasson a kisvasútján, ameddig a törvény utol nem éri, és börtönbe nem zárja. De Orbán Viktor nem az a fajta magát emberarcúnak feltüntető politikai véglény, akire az olyan jellemzők ráaggathatóak mint becsület, tisztesség, következetesség, mellyel sok millió választópolgár születési jogon rendelkezik. Orbán Viktor csak egy hatalomba kapaszkodó gátlástalan gazember, aki az ország saját hasznára történő kirablásán kívül más tevékenységhez nem ért.

Több mint egy hónap eltelt az érvénytelen népszavazás óta. Ezt a játékot már a kormány szabályai szerint játszotta le az ország, de nem sikerült érvényt szerezni azon óhajnak, azt megnyerje magának a Fidesz. Hiába a sok ablakon kidobott milliárd, hiába az ország minden pontjára kifüggesztett nagy kék szar plakát, ami csak gyűlöletet és megosztottságot hozott az országra. Végül is ez volt vele a cél, ha a kormány nem ezt teszi, akkor szembe kellett volna néznie a kormányzás nehéz feladatával, ahol a magát annyira szépen megpróbálja eladni a sok üres dumával, csak éppen az eredmények nem látszanak. Jól működő oktatás helyett a KLIK nevű vízfej bővül tovább, a maradék iskolákra működtetésére is ráteszi az állam a kezét. De azért az önkormányzatokkal fizetteti ki a saját elképzelésének a költségeit, tovább csorbítva azok maradék függetlenségét, önállóságát. Az egészségügyben sem nagyon haladnak előre a dolgok, némi fizetésemelésen túl még mindig nem sikerült megállítani az orvosok, nővérek elvándorlását, a kórházak továbbra is romosak, a betegeknek egyre hosszabb várakozással kell szembe nézni a gyógyulásuk tekintetében, ha ki tudják azt várni. De legalább benyögtek egy új szuper kórházat, ami majd egyszer megvalósul két stadion átadása közben.

Menekült meg egy sem jön, csak egyre több kormány közeli botrány lát napvilágot. A választó már fel sem kapja a fejét a legújabb adóemelésen, mikor is az üzemanyag jövedéki adóját kicsit megemeli a kormány, mivel azt túl olcsónak találja az állampolgár számára. Na meg így lehet még egy kicsit zsebre tenni is belőle, és az állami szektor fizetésemelése sem annyira fáj a költségvetést megcsapolni szerető honatyák, és honanyák számára. Így megvan a fedezet, őket nem éri kár a közpénz hazahordása közben.

Csak az elmúlt egy hónapban annyi szar ömlött a kormánypárti nyakakba, amiért normális országban már régen vasvillával kergették volna el őket. A jegybank elnök lakik valahol, ami nem az ő lakása, de egy általa felügyelt szervezet első emberéhez köthető az ingatlan. Válaszolni nem válaszol az ilyen irányú kérdésre, az esetet feltáró nagy múltú napilapot nemes egyszerűséggel bezáratja, és éli tovább a világát. Még arra is képes a jegybank elmebeteg vezetője, az országot hülyének nézve, fel is háborodjon azon a tényen, még neki kell magyarázkodni a köznép előtt, akiket szemmel láthatóan megvet, és lenéz. Matolcsy György Orbán Viktor találmánya, a felcsúti tolvaj rakta a jegybank élére, és az ő védőszárnya alatt lopja szét a bank pénzét, osztja szét azt a rokonai, és a Fidesz barátai között. Még egy cicababát is ebből tart ki magának, meg annak családját is innen eteti. Röhej.

Képviselők, kormányközeli gazemberek napi szintű harácsolásától hangos a sajtó, a miniszterelnök mégis az alaptörvényét tákolgatja. Most a hetedik módosítás nem sikerült neki, nincs már korlátlan kétharmada, bukott a rendszer. Dupla adag gyógyszer kell neki, és jó nagy adag hazugság kidumálja magát, le haza árulózva mindenkit aki nem ért vele egyet. Pedig volt esélye, csak a letelepedési kötvénynek nevezett Habony- Rogán pénzforrást kellett volna kivezetnie, amivel csak az adófizetők járnak rosszul, nevezett haszonélvezők meg helikoptereznek belőle. De Orbán Viktor nem hátrál ha pénzről van szó, főleg közpénzről amivel meghosszabbíthatja a saját lábon álló kisvasútját. Meg a szomszédjába költözött úriembernek nem nevezhető pénzmosóról kellett volna lemondania, de akkor a veje nem tudott volna pár kastélyt megvenni, az értékes belvárosi ingatlanok mellé. Mert ez a kapcsolat sem mostani eredetű. Hiába na, menekült és menekült között is van különbség, aki a háború elől menekül az a nem jó menekült mert elveszi a munkahelyeket, veszélyezteti a kultúrát, amelyik meg az igazságszolgáltatás elől menekül, és van pénze üzletelni vele, vagy a családjával, annak vízumot kell adni, és megsimogatni a buksiját a hajókázás közben.

Gátlástalan gazember ez az Orbán Viktor, a vele egy követ fújó kormányzati szarháziakkal együtt. Nem fog önként lemondani a hatalomról, ahhoz minden eszközzel ragaszkodik, számára ez jelenti a túlélést, és a még nagyobb vagyont amit a közösből kilop magának Mészáros Lőrinc, Vajna András, Garancsi István, és a többi gátlástalan senkiházi segítségével. Sok embernek mégis tetszik ahogy kormányozza az országot a szakadék felé, de ez a demokrácia egyik hátránya. A szavazáshoz nem kell ész, elég az érzelem, meg a saját akarat mindenek feletti érvényesítése, és a nekem ne mondja meg senki mit csináljak című műsor előadása, még ha az ország bele is döglik. Ez van, ezzel kell a józan észnek együtt élni, ezt kell legyőznie. Orbán Viktor bátran támaszkodik erre a többségre, még nekik sem fogja bevallani őket is meglopja, hülyének nézi, egyenesen a szemükbe nevet, mégis a szavazatukért kuncsorog mikor bele hazudik az arcukba. A rá szavazónak ez elég, nem gondol bele magába a helyzetbe amit ezzel okoz. Hogy nincs jobb megoldás Orbán Viktornál? Aki ezt állítja az azt hiszi el amit mondanak neki, és képtelen belátni, az előző kormányok nyolc év alatt nem okoztak annyi kárt az országnak, mint ezek a tolvajok nyolc nap alatt. Volt hiba az előző kormányzásban? Volt. De ez nem jelenti azt, még egyszer elkövetik azt. Orbán Viktor sem hibázik, mindig képes ellopni azt, amiből az országnak fejlődni kellene. És ehhez nagyon ért. Aki ezt nem érti meg, az nem a saját eszét használja. BANDITA.

 

Címkék: népszavazás hetedik módosítás bukott alaptörvény Orbán

" Már hat éve nem beszélgettünk egymással, de egyenrangú felek között ez említést sem érdemel. Köszi, hogy akkor meghallottad kérésem, és a hatalomba segítettél. Na jó, neked is ígértem fűt, fát, templomot, millió hívet, de ugye te sem gondoltad komolyan be is tartom azokat? Végül is a választók is bevették amit akkor mondtam, de én már abban az időben biztos voltam benne sikerül őket átvágni, ahogy azt veled is megtettem. Ők sem haragudtak meg rám, még újra is választottak kis segítséggel, meg némi törvény módosítással a javamra, neked sem kellene már ezen rágódni, tehát akkor ezt a témát akár be is fejezhetjük.

Végül is nem sok bűnt követtem el amiért hozzád kellett volna fordulnom bocsánatért. Megvédtem az emberek magánynyugdíját, mára már egy vasat nem lehet belőle megtalálni, de így legalább nem fogja más zsebre tenni. Kicsit alakítottam a munka törvénykönyvén, hagy legyen már olcsóbb a munkaerő az országban, és tanulják meg beosztani a csökkentett munkabért ugyanazért a munkáért amit addig végeztek. Na jó, azt mondtam nekik ez jó dolog, és előre visz, meg milyen versenyképes az ilyen jövedelem. Végül is lehitték, még nem lógok az akácfán. Persze az is kellet hozzá néhányan jól járjanak a változtatással, és lehessen rájuk hivatkozva a többit kábítani, na és persze elmúltnyócévezni. Bejött.

Kötöttem pár szerződést, amit nem tárgyaltam meg senkivel. De mindig ezt teszem, engem más véleménye nem érdekel, csak a magam akarata számít. Hogy prüszkölnek már Paks ellen, vagy mennyire nem tetszett nekik a baltás gyilkos eladása gázért, de pont nem érdekel a véleményük. Nekem jó volt az üzlet, nyitottam keletre vagy valami ilyesmi, a többi meg mehet panaszra hozzád, azzal nem sokra megy.

Bevezettem egy csomó új adót, amiről azt állítottam az végül is nem az. Elhitték? Nem! Kifizették? Igen? Belebuktam? Nem! Ezt sem neked köszönhetem, hanem az országnak ahol engem választanak meg főnöknek. Tehát ezt sem kellet veled megbeszélnem, még a segítséged sem kellett. Meg különben is, kitaláltam nekik a rezsicsökkentést, amire végül is ráfizettek, de ez az ő pénzük, azt meg úgy költöm el, ahogy akarom. Ha nem rájuk, akkor inkább magamra, kinek mi köze van hozzá, mindent meg tudok magyarázni.

De azért azt nem mondhatod, érted nem tettem semmit. Ott van például az oktatás, ahol bevezettem a hittant, kötelezően. Meg még sok mindent, amire azt mondtam fejlesztés, de közben csak vízfej lett belőle. Még meg is akarták buktatni a Klikkemet. Na erre mit teszek? Még nagyobbat növesztek. Maradjon a hittan, hogy te is csendben legyél, legyenek a tanárok kiszolgáltatva nekem némi fizetésemelésért amit végül is többletmunkáért kapnak, a tanulók meg cipeljék a nehéz táskát, legyen jó sok órájuk, ahol alig tanulnak valamit, de így ne érzik közben az éhséget, amire azt mondták az náluk életforma. 

Ja, és az egészségügy. Na ott aztán szükség van rád. Azt már annyira szépen fejlesztettem, mindenki hozzád imádkozik benne. Az orvos a műtéti eszközök meglétéért, a nővér a fizetéséért, ami nem elég neki egy hónapra. A beteg meg a gyógyulásáért. Gyógyszer, szappan, törölköző már régen nincs, a kaja förtelmes, de azért még ott vagy te nekik. Ezt nekem köszönheted.

Az utóbbi időben néha elgondolkoztam hozzád fordulok némi segítségért, de valahogy mindig kimentél a fejemből, amikor a gyógyszerek hatottak. Kicsit sok volt a bukta körülöttem, de végül is mindent tagadva eddig megúsztam a balhét. Persze a haverok okozták nekem a gondot, de értük mindent megteszek, velük magamat is védem. Ott van például az elmebeteg barátom a jegybank élén. Tudtam róla hogy hülye, de senki nem tud ellopni egyszerre annyi lóvét, amit neki ott sikerült. Ebből adott pár rokonnak, mert első a család, de vett magának cicababát is, pár kastélyt, irodát, toronyórát, meg zongorát, bár nem is tud zenélni. De hát ha ez megnyugtatja, és nem tőlem veszi el, hanem én is kapok belőle, hát akkor ugye teljesen rendben van a dolog. Akinek meg tetszik, abból hazaárulót csinálok a nyolcvan milliárdos köztévémben. Már aki azt nézi.

Meg ott van ugye a Lőrinc, aki nem strómanom, csak azt csinálja amit mondok neki. Ha kell földet vesz nekem, ha a feleségem már nem akar többet a nevére venni, ha kell, ásványvíz üzemet, ahhoz meg én adok neki piacot. Na meg újságot is vesz, de annyira hülye a lelkem, nem tudta a mait, vagy a tegnapit kell hoznia. Hát az egészet megvetettem vele, legyen nekem is Népszabadságom. De ez végül is nem bűn, én jól járok, az újságban nem buktatnak meg, így enyém marad a hatalom.

Volna még miről beszélnünk, de lassan mennem kell, már fütyülnek nekem. Na ez nem a kisvasutam helyes kis jele, mert már az is van nekem a sok szép stadion mellett, de még nem igazán kell tőle félnem, és hozzád fordulnom miatta. Ez csak amolyan megelőző beszélgetés, ha mégis csoda történne, és mindenki elkezdené az eszét használni, és nem azt hinné el, amit mondok neki. A menekültes buli is jó volt, a sok kék szar plakáttal. csak azóta sem bírom előszedni, meg nincs is belőlük elég a határon akivel riogatni lehetne. Persze most azt mondanád a keresztényi szeretet, meg a pápa, meg a rézfaszú bagoly. Nekem a menekültek csak arra kellettek, ne lássák mennyit lopok, hogy nem tudok kormányozni, de még evezni sem, hát inkább erről beszéljenek, mint az én alkalmatlanságomról.

Lassan lépek, Tóni jön a helikopterrel, megyünk az Árpihoz akit nem ismerek, és ki kell vezetnem a letelepedési kötvényt a piacról. Majd az Andivel, a szivarossal megbeszéljük hogy mi legyen a következő üzlet, amivel jól keresünk,csak az adófizetők fáznak rá. Mert inkább ők járjanak rosszul mint nekem legyen levesebb pénzem. A többit később, mondjuk hat év múlva az alaptörvényem tizenkettedik módosításánál, amilyen balfasz ország ez." BANDITA.

Címkék: törvény ima lop hazudik Orbán Viktor

Most komolyan beveszi bárki is, Orbán Viktort a nemzet sorsa érdekli amikor a tákolmányát módosítgatja éppen hetedjére? Van olyan épeszű ember, aki egy szavát is elhiszi ennek a valaha hatalomban levő legnagyobb, a politikát a maga meggazdagodására használó tolvaj gazembernek? Rendes ember még az ujjait is megszámolja ha kezet fog vele, miután alaposan lefertőtlenítette azt. Mennyi bizonyíték kell még ahhoz, Orbán Viktort a saját hatalmán kívül más nem érdekli, egy szavát nem lehet elhinni, mert másnap rezzenéstelen arccal pont az ellenkezőjét állítja a ma elmondottaknak.

Semmi másról nem hajlandó az ország mindennapjaiból foglalkozni Orbán Viktor, csak a maga keltette menekült hisztéria parttalan hullámait kergetni. Nem hajlandó mással törődni, csak a saját fejében elképzelt háborúval, amihez nem sajnálja az ország erőforrásait nagy kék szar plakátok formájában az emberek arcába tolni. Szerinte most az országra a legnagyobb veszélyt a menekültek jelentik, és nagyon szeretné ha mindenki ezen a vonalon elindulva nem törődne semmi mással. Ne foglalkozzon az állampolgár a napi korrupcióval, ahol a Fidesz szépen hazahordja az ország fejlődésére szánt támogatás jelentős részét. Ebből csak annyit lásson meg a választó, amennyi rá tartozik a szépen felépített számok szerint, ne hallgasson a saját eszére, mert akkor észre veszi, hogy nagyon de nagyon átverik a fejét. Lát pár kirakat emberkét a közéletet figyelő akik támogatást nyernek, de nem tudja meg, ki fölözi le a letelepedési kötvények hasznát.  Bekapcsolva a televíziót ne jusson eszébe senkinek a közmédia mennyi pénzbe kerül, egy vén szaros szivarozó faszi mennyi pénzt kapott egy csatorna megvételére állami hitelből, ami után a román adószabályok szerint adózik, és aki utána elmegy a saját kaszinójába hazahordani az állam elől  neki adott hasznot. Majd eszik egy fánkot.

Ne vegye észre senki, a helikopterezést, ne figyeljen senki az eladott állami földekre, ami után a támogatást Fidesz közeli emberkék veszik fel, a föld megművelése nélkül. Vajon hányszor kell még ezt elmondani, mire végre eljut a tudatig? Ja, persze, az emberek jelentős részének nincs földje, aki meg azt meg akarja művelni, hát oldja meg a saját problémáját. Most csak arra figyeljen mindenki, amire Orbán Viktor akarata irányítja, utálja a menekülteket, akik valahogy az istennek sem akarnak elvenni munkahelyet. Vagy, hogy is mondta Orbán Viktor nemrégen? Magyarországon elfogyott a munkaerő. Akkor milyen munkát is akar a menekült elvenni?

Hagyja békén mindenki a jegybankot, annak elmebeteg elnökét, aki egy bankár milliárdos házában lakik, csak úgy, puszira. Ezt a bankárt neki kellene ellenőrizni, de ők már régi haverok, megbíznak egymásban. Mert a jegybank elnök ilyen ember, a csaját is közpénzen tartja ki két ingatlan vásárlás közben, miután a közpénz nála elvesztette a jellegét, és a sajátjaként osztogatja a családnak, pártnak, havernak. Ha meg valakinek ez nem tetszik és szóvá teszi, az majd csak azt veszi észre, egy szombat reggel nem lesz munkahelye, ahol ezt ország világ előtt kiteregetheti az ilyen dolgokat az újságjában. Csak szól Viktornak a Gyurika, és mivel a Tóninak is bassza a csőrét a lebukása a helikopterrel, amit először le tagadott, aztán elegánsan a Cilire kent, na hát majd az elintézi neki.

Jó sok hazugságot lehet Orbán Viktor orra alá dörgölni amiről ma már nyilvánvalóan bebizonyosodott milyen rossz hatással van az ország lakosságának a nagy részére. Nem védte meg a magánnyugdíjat, az mára már hamuként sem létezik. Nem teremtett egymillió munkahelyet, helyette létrehozta a közmunka megalázó intézményét, és bele kényszerített sok százezer embert, akiket mint foglakoztatott még ki is használ a munkanélküliség elfedésére. Elvette sok millió ember tisztes jövedelmének egy részét, a munka törvény átalakításával, az egykulcsos adóval, és a szerinte dübörgő gazdaság mellett nem hajlandó ezt megváltoztatni, csak hagy szívjon a melós. Romba döntötte az oktatást, a tanárnak pöcsölni kell, meg jelentést írni, a tanuló meg ne akarjon abban okos lenni, ha nincs rá elég pénze. Orbán Viktor nem tűri a gyengét, a beteget, mindent elkövet, ne is legyenek szem előtt, róluk minél kevesebbet kellejen gondoskodni. Inkább fasza stadionok épüljenek, hagy dőljenek össze a szociális intézmények, és a kórházak. Nem baj ha az orvosok, és a nővérek is elmennek, a megtartásuk  a mutyitól veszi el a pénzt. Na ezt is százszor kell mondogatni úgy néz ki hiába, ameddig a helyben járó elme a menekültektől riad meg. Meg ameddig úgy érzi az ember, ezek nem az ő problémái.

Na és akkor még szerényen hallgat Orbán Viktor a saját jólétéről, amelyet közpénzből teremtett meg magának, a saját lábon álló családjának. Mészáros Lőrincek szerte az országban, Garancsik a gazdaság minden területén, Voldemortok a pártban, annyit érő emberek amennyijük van a miniszteri székben. És ezt mind neki lehet megköszönni.Ősbűn amit művelt az ország előtt álló lehetőséggel Orbán Viktor, hogy azt nem a nagy többség boldogulására, oktatására, gyógyítására, jólétére fordította, hanem a saját köreit hizlalta fel belőle, akik kevesebben vannak mint arra még a párt támogatói is gondolnának. Az országnak meg közben üres frázisok hazugsága, az emberek közötti megosztás, félelem, gyűlölet szítása maradt. Ja, ez nem igaz. A világpiacon olcsó üzemanyag jövedéki adójának emelése sokakat érint, abból mindenki egyformán kap. Mert ugye az adót úgy csökkentik, hogy azt megemelik, és arról beszél a kormány, egyen mindenki adókedvezményt. Orbán Viktor meg szépen elvan az új erkélyén a Várban, ami alig pár száz milliárdba kerül a közpénzből, de legalább szép a kilátása onnan. Mert hagyja, de még tárgyal is vele a józan ész. Pedig megbuktatni kell a sokaságnak, és börtönbe zárni ezt az alávaló férget, azokért a mocskos dolgokért, amelyeket elkövetett az emberek ellen.

BANDITA.

Címkék: börtön lop hazudik Fidesz ORBÁN

" Mikor tanulja már meg végre a szabályokat a hazai média? Csak azt írjuk le, csak azt jelentetjük meg, ami a hatalom számára kedves, annak megfelelő, és róla csak szépeket és jókat mond. Nem buktatunk meg álamfőket, csak mert tehetségtelen seggnyaló az illető. Nem teregetjük ki a kormány, és a hozzá közel állók mocskos ügyeit, nem keresünk összefüggéseket, nem oknyomozgatunk a felelősök után. Szépen csendben leírjuk egy nap százszor is ha kell, milyen qrva jól teljesít az ország, Orbán Viktor ismét megmenti a hazát, és mekkora siker volt a népszavazás.

Minden magát nagyon sajtószabadnak és függetlennek képzelő médiaszereplő csak addig lehet életben, ameddig tartja magát az általunk meghatározott szabályokhoz. Ha már nagyon a bögyünkben van, akkor szép csendben kicsináljuk az illetőt, a magyarázatot közben hozzáigazítjuk a saját történetünkhöz. Talán azt képzeli valaki, mi a Fidesz, vagyis a nemzeti együttműködés rendszerének nevezett hatalmi kény, és kedv nem tudunk bárkit, bárhol, bármikor leírni a térképről? Ha valaki nem úgy táncol ahogy mi azt szeretnénk, az ne  üljön kocsiba, mert még véletlenül mérgezést kap. Ugye értjük? Ez nem fenyegetés, gazdasági döntés. És mi,  a Fidesz, vagyis annak nevében a hatalom gyakorlói mindent gazdasági oldalról közelítünk meg, ha úgy tartja kedvünk.

Méghogy helikopterezés, meg bulibáró. Na majd megtanuljátok ti kormányhoz nem eléggé lojális firkászok mi fán terem a folyton bővülő lakás. Csak a nézését, meg a járását fogjátok a távolból figyelni a közpénz áramlásának, de abból ti nem fogtok egy kék plakátra valót sem látni. Majd mi eldöntjük mikor, és mennyit adunk azoknak, akik a nekünk megfelelően adják elő a kormányzás sikereit. Nem sajnáljuk a támogatásnak nevezett adóforintokat azoktól az újságoktól, ahol nem beszélnek arról végül is mi a valós helyzet az országban. A közmédiát meg egyenesen azért hoztuk létre a költségvetésben neki meghatározott évi nyolcvan milliárdból, az folyamatosan nyomja az emberek arcába a nekünk tetsző megközelítését az eseményeknek.

Nem írogatunk az oktatásban meglevő állapotokról, nem baszogatjuk a KLIK nevű találmányunkat. Nem írjuk le, hogy ez a szervezet viszi el tök értelmetlenül az oktatásba beleölt pénzek nagy részét, működése mégis maga a káosz, de legalább jó sok emberünknek jól fizető állást teremtettünk vele. Nem írjuk le a tanárok megfélemlítését, a rájuk erőszakolt tantervet meg sem említjük, a döntési szabadságuknak az elvételét pedig még tagadjuk is. A tanulókról meg aztán csak a szépet és a valótlant állítjuk. Hogy nekik már nem kell sok tudást megszerezniük, csak annyit amennyit mi jónak látunk. Még azt le lehet írni az életformájukról sokszor éhesen mennek az iskolába, de ennél jobban nem kell dicsérni az általunk felépített rendszert.

Nem mondunk olyat a betegek meghalni járnak az egészségügybe. Szép stadionokat építettünk a kórházak mellé, ez nem ronthatja el a sportról kialakított képet. Az orvosok, és a nővérek is most kaptak pár ezer forintot, na ezt azonban szépen fel lehet majd kerekíteni pár nullával. Nem írjuk meg azt a tényt, fogalmunk sincs mihez is kezdjünk az olyan területekkel, ahol gondoskodni kell minden emberről, mi csak magunkat szeretjük, a többi oldja meg a problémáját ha már betegnek mer lenni. Annyi pénzt kellene rájuk költeni, ami veszélyeztetné az ellopható közpénz mennyiség jelentős százalékát, így nem is adunk erre területre sokat, de azért mindig megígérjük.

A kormányhoz közeli embereket meg végképp békén hagyjuk. Nem foglalkozunk Orbán Viktor kisvasútjával, a strómanjaival, Mészáros Lőrincet ügyes üzletemberként ábrázoljuk glóriával a homlokán. A támogatások lenyúlását sem említjük, Simicskát azonban lehet szidni, mégis csak gecinek nevezte Orbán Viktort. Nem beszélünk róla, a jegybank elnöke elmebeteg, nem emlegetjük állandóan a közpénz ellopását, annak jellegének az elvesztéseként. A jegybank független, a haszon amit eltékozol pedig a mienk, vagyis a hatalom felső köreinek a zsebét tömi. De erről síri csend kell legyen.

Röviden meghatározva a lényeget, ha nem azt teszi a honi sajtó melósa ami nekünk megfelel, nem fogja be a száját a valóságról, akkor ha egy reggel véletlenül nem találja meg a munkahelyét, csak magára vethet. Mi időben szóltunk." BANDITA.

Címkék: média kormány sajtószabadság Fidesz Népszabadság

Az emberi elme képtelen felfogni, hogy tudnak, és meddig fognak még ezek a férgek országot vezetni. Naponta derül ki a kormányhoz közel álló figurákról hogy a törvény felett állva, két lábbal taposva a jó ízlést, pofátlan gátlástalansággal röhögik szembe az adófizetőket, akiknek a pénzéből élik meg a túlzott jólétüket. Az egyik helikopteren röpdös az ország felett, mert neki időben oda kell érni egy esküvőre, ezt előbb  letagadja, utána meg nem hajlandó beszélni róla, szerinte lezártnak tekinthető az ügy. Kormányon vannak és kész, azt csinálnak amit akarnak.

Itt van a jegybank, ami a forint őrzője kellene hogy legyen. Matolcsy Gyuri azonban inkább az elmebetegség jeleit mutató kórképpel szaladgál szabadlábon, és szórja szerte a köz vagyonát. Még épkézláb indokot sem képes felhozni a mentségére a királyokat  megszégyenítő költekezés közben, egyenesen az emberek arcába tolja magyarázatként, a bekaphatod, nekem ezt is lehet, mi a fenét tudsz csinálni című műsort. És valóban, nem lehet ellene tenni semmit. Választott elnök, akit Orbán Viktor rakott sajnos az őt egyáltalán meg nem illető helyre, és ott azt csinál amit akar. Ha úgy van kedve vesz egy irodaházat, vagy zongorát, kiad magáról pár könyvet, amelyben leírja mekkora zseni is lakozik bomlott elméjében. Mivel nagyon félős is a gyáva lelke, közemberrel nem is nagyon akar érintkezni, mert végül is a zárt osztályon ez megszokott dolog, teremt magának egy magánhadsereget, persze a köz pénzéből oldja meg ezt is.

Jó mi? Közpénzből védi magát a közakarattól, ami legszívesebben már rég seggbe rúgta volna.  De Matolcsy él, és virul, gátlástalanul alakítja át a közpénzt a családjának,  haveroknak, az alapítványoknak, és még túl is éli, mert némi felháborodáson kívül nem esik bántódása. És mivel ezzel tisztában van, bátran folytatja is kisded játékait, melyhez a jegybank valutája adja a játszóteret. Már nem is törődik vele mi is lenne a feladata, ha bedől egy brókerház ő mossa kezeit, vesz pár festményt, egy csomó állampapírt, és részéről le van zárva az ügy. Pár tízezer ember le van ejtve, oldják meg az életüket ahogy akarják, neki ettől fontosabb dolga van.

Új családra van szüksége, a régi már nem elég neki. Azt már a saját lábára állította, most neki is kell némi változatosság. Persze olyan aki kéznél van ha szüksége van rá, bármikor felrakhatja az íróasztalra ha úgy hozza a kedve, régóta ismeri és megbízik benne, és nem utolsó sorban feltétlenül imádja őt. Na persze ennek az új családnak is a saját lábán kell állni ami legalább térden felül is kell hogy legyen, ezért a megélhetéséről is gondoskodni kell, ha már ennyire szereti őt. Legyen neki is önálló keresete a közösből, és ne is egy helyről.

A jegybank köszöni jól elvan, az egykor tekintélyes intézmény mára már árnyéka önmagának, és jól beilleszkedik a Fidesz uralta közéletbe. Bármit megtehet, bármennyi kárt okozhat a felelőtlen vezetés, a kormányzat mindig minden körülmények között megvédi. Nem kell neki gátlásosnak lenni, nem kell neki a szabályokat betartani, az nem szokás az Orbán Viktor vezette hatalomban. Nem érheti bántódás, mert egyrészről a közöny védi, másrészről egyszerű magyarázatokkal nézik hülyének a kérdezőt ha az szóvá tesz a működéssel kapcsolatban valamit.

Matolcsy elméje képtelen felfogni az általa okozott kár nagyságát, nem is képes szembe nézni a következményekkel. Ahhoz normális tudat állapotban kellene lennie, de ez az elmúlt évtizedekben nem sikerült neki. Nála ez teljesen felesleges, a szabályokat saját maga írja, és alkalmazza azt a maga felfogása szerint. Nem is fogja fel azt kinek a lakásában lakik, miért éppen ott, mennyiért. Neki az jár, le van pacsizva, és pont.

Orbán Viktor pedig meg fogja védeni. Ahogy az összes szarházi Fidesz politikus minden gaztettét törvényesítve röhög a választó szemébe, Matolcsy esetében is a jegybank függetlensége mögé fog elbújni. Gyuri meg hálás neki, így nyugodtan szórhatja tovább a köz vagyonát a maga kénye kedve szerint. A józan ész ilyenkor meg csak áll, néz bambán, és nem érti, miért nem lehet kiadósan seggbe rúgni az ilyen mocskos módon őt hülyének nézőt. Miért nem lehet talpig vasban végig verni a főutcán egy szál gatyában. Matolcsy, de főleg Orbán annyira azért nem hülye ne tudná a közöny nagy segítségére van, azt a pár napos felháborodást meg kibírják, utána megy minden tovább a maga megszokott útján. Ez egy ilyen ország. Addig feszítik a húrt, ameddig a választók engedik azok meg most jól elvannak a maguk bajával, meg az arra adott magyarázattal. Ameddig rá nem jönnek, át vannak verve, és a bajok okozói azok, akiket most engednek a hatalomban maradni. BANDITA.

Címkék: elmebeteg jegybank Orbán Viktor Matolcsy

Oszd meg és uralkodj!  Mindegy az hogy hogyan vagy milyen áron, kit kell ezért egymásnak ugrasztani, a lényeg a hatalom kézben tartása. Ezért semmi sem drága, ez most mindent megér. Kit érdekel a család, a barátságok, a törvények, a választás, az a fontos arról beszéljen mindenki amiről Orbán Viktor szeretné hogy beszéljen. Ha nem is nyeri vele mást, csak némi időt a kormány a saját akarata szerint,  addig sem mással foglakozik a szavazó, már megérte neki a fáradozás, az okozott kárral meg ahogy eddig, ezután sem fog törődni. A menekültek meg köszönik, ott állnak valahol az esőben, a lebombázott házukból megmentett maradék motyójukkal a hátukon, és nem is sejtik milyen gonosz ördögök is ők. El akarnak venni munkahelyet, le akarnak rombolni kultúrát, meg akarnak erőszakolni mindenkit legyen az férfi vagy nő, be akarnak költözni a haza lakosságának minden lakásába, még ahol a családok benne is vannak oda is. Félni kell tőlük, mert erre vannak kitalálva.

Le kell lőni őket, veszélyben a haza, nem kellenek ide, csak a baj lenne velük. Ismerős? Az ország komoly tapasztalatokkal rendelkezik a menekültek érzelmi világával kapcsolatban, és sok szakértő aki eddig magánember volt, még menekülttel sem találkozott, most nagyon is megfogalmazza ezzel kapcsolatban a véleményét. Régi barátságok hasalnak el a menekültek miatt, családtagok fordulnak egymással szemben, mert jönnek a menekültek. Itt tart ma az ország egy része. A népszavazás csak rontott a helyzeten, az érvénytelensége meg még jól fel is felkorbácsolta az indulatokat. Orbán Viktor és bandája a legrosszabb forgatókönyvet alkalmazta ennek kezelésére. Nem csitítja a maga keltette indulatot, nem a békére törekszik, nem fogadja el a befejezés lehetőségét. Nem, neki az állandó harc kell, neki a folyamatos félelem fenntartása attól ami lehet be sem következik. Ennek biztosítására még mindig folytatni kell a megkezdett gyűlöletet a menekültek ellen. Ha ez nem sikerül, akkor az ország lakosságát muszáj legalább egymás ellen fordítani, az is sokat javít a kormány helyzetén.

Ameddig az ország a menekültekkel, és a népszavazással van elfoglalva, legalább nem törődik az alacsony bérekkel. Nem érdekli a helikopteren repkedő miniszter, nem foglalkozik a magányosan meghaló öreg nénivel akihez nem ért oda  mentő, mert nem is tudtak róla a szomszédok sem, hogy haldoklik. Majd egy menekült beköltözik a házába, akkor majd nem lesz béke a környéken.

Sokáig és sokszor kell még elmondani, a népszavazás politikai felhatalmazást adott a kormány kezébe, ezt az egyszerű ember nem is érti, de legalább ezzel törődik, mintha tudná miről is van szó. Addig sem figyel oda mennyi az üzemanyag ára a világpiacon, és miért rakott rá a kormány egy kis jövedéki adót amit később tuti ellop.

Sokszor kell még elmondani az a qrva unijó bele akar szólni az ország belügyeibe, ide akar hozni egy csomó migráncsot, aki aztán elveszi a segélyt, pedig azt Farkas Flóri akarja ellopni a romáktól. De elég ha csak félnek tőle, ne gondolkozzon azon a szegény ember a segélyt a kormány már régen elvette a rászorulóktól, és élvezettel lökte őket ezzel az árok mélyére. Mert ugye aki nem dolgozik, az nem akarjon annyit érni amennyi egy közmunkás bére.

Most azzal foglalkozzon az ország, amivel Orbán Viktor szeretné. Ne törődjön senki a letelepedési kötvényekkel, ne figyeljen oda a hatalmas kormányzati korrupcióra, ne legyen neki semmi más fontos, csak az kit gyűlöljön. Így könnyen meg lehet felejtkezni a külföldön dolgozó, vagy tanuló százezrekről, az interneten tartott családi összejövetelekről. Ne nézze senki a fejlesztésre szánt pénzek éppen melyik kormányközeli faszkalapi zsebben tűnnek el nyomtalanul, mikor kell alkotmányos költség címén visszaosztani a kormánypárti képviselőknek a sápot. Jönnek menekültek, van aki segíteni akar nekik, van aki nem, hát akkor ezek most gyűlöljék egymást. Az üzlet addig is megy tovább.

Ne figyeljen most senki oda arra mit tanul a gyereke az iskolában, milyen ellátást kap a hozzátartozója a kórházban. Gyűlölje a menekülteket, ha pedig az még nincs itt, akkor azt, aki odafigyel arra mit történik ezeken a helyeken. Ne érdekeljen most senkit mire használja fel azt adót a kormányzat, hogy teremt abból jólétet először is magának,  a maradékból meg még ellopja  a neki járó részt. Csak a menekültekre figyeljen, meg azt gyűlölje, aki ezt meg szeretné állítani.

Nem számít a jegybank közpénz átalakítása, a menekültek is sokba kerülnek, főleg ha csak azt nézzük mennyi gyűlölet születik belőlük. Ezt az árat úgyis később kell megfizetni, és csak fontos kapcsolatok tönkre menetelében mérhetők. Az most nem érdekes. Nem kell arra odafigyelni a jegybank elnöke elmebeteg, közpénzből csajozik, a menekültek egy tál étele is azoknak kerül pénzébe, akik mégis segíteni akarnak nekik. A jegybank zsenijét nem kell gyűlölni, aki a menekülteken segíteni akar, na azt nagyon.

Elindult az ország azon az úton, amelyen Orbán Viktor szeretné hogy végighaladjon. Játszik érzelemmel, játszik a félelemmel, szítja a gyűlöletet. És eddig eredményes is. A kezében a hatalom, nála a költségvetés, ott a kezén levő média, ahol bátran darabolhatja részekre az országot. Pénz nem számít, összeomolhat pár kórház, fűtetlen lehet sok iskola, elmaradhat a béremelés az országban. Arra kell most számolatlanul költeni a milliárdokat, amire Orbán Viktor fontosnak tartja, és nem számít a kidobott pénz nagysága. A hatalmáról van szó, ezért bármit beáldoz, kerüljön bármennyi közpénzbe, és ezzel kapcsolatos hazugságba. Még az országban lakók békéjét is odadobja ezért, neki nem okoz kárt, ha abban egymást gyűlölik az emberek. Ő legalább a hatalomban marad, és továbbra is megvédhet olyantól, ami nincs, és nem is veszélyes. Inkább ezt teszi, mert kormányozni nem tud, a sok lopás elveszi attól az idejét, de nem lenne jó, ha ez kiderülne.

BANDITA.

 

Címkék: szavazás menekült gyűlölet megvéd lop Orbán

Orbán Viktor képtelen beismerni vereséget, pedig  a saját maga alkotta szabályok miatt most nagyon pofán csapta a tévedhetetlennek hitt beképzeltsége. Úgy gondolta a népszavazásra már nem lesz neki szüksége, hiszen nincs semmi olyan döntés széles nagy tündérországban, amelyet ő ne tudna jobban eldönteni a kedves népénél. Parlamenti kétharmaddal a zsebében átvert minden olyan döntést az országgyűlésen ami akár a többség akarata ellenére is, vagy annak megkérdezése nélkül történt, de neki érdekében állt. Meg lehetne itt említeni a demokrácia lebontását, a hatalmi ágak a hozzá hű seggnyalókkal való feltöltését. Elég az ügyészség lebutítására utalni, ahol kebelbarátja, a szakmát megcsúfoló Polt Péter vigyázza a Fidesz által elkövetett lopások büntetlenségének a biztosítását.

Nem volt szüksége soha Orbán Viktornak egy, az ország nagyobb részét érintő döntés meghozatala során sem megkérdezni a választói akaratot. Mindig tudta mit akar, feleslegesnek tartotta a népszavazgatást. Meg is nehezítette annak alkalmazását. Telerakta a Választási Bizottságnak nevezett intézményt a saját embereivel, akik csakis kizárólag a neki megfelelő szempontok szerint alkalmazták a népszavazási jog gyakorlását. Ha kellett szembe is köpték azt, a hűség náluk is fontosabb volt a szakmaiságnál, a tisztességnél, a becsületüket meg a többség közülük eladta némi megélhetésért.

Jogszabályokkal is megnehezítette Orbán Viktor az egykor számára sikert hozó népszavazás kezdeményezését. Már a kérvény beadása is falba, vagy nyomógombba ütközött ha az olyan dologról szólt, ami számára nem volt fontos, vagy egyenesen terhesnek bizonyult. Ha nem volt elég az ilyen buktatónak szánt akadály, beküldött pár Kubatov kopaszt, és az ő intelligenciájukkal állította meg a népszavazási kérdés beadását. Arra is odafigyelt a nagy jogalkotás során, a népakaratot számmal is kifejezze. Nem lett elég az egyszerű többség az Orbán Viktor alkotta új szabályba, a választópolgárok több mint a felének a jelenlétét követelte meg az érvényesség megállapításához. És ezeket a jogszabályokat a kormánypárt, a vele szövetségben levőnek mondott KDNP nevű gennyes képződménnyel el is fogadta. Pont.

Soha sem gondolta egyszer neki is szüksége lesz a népszavazás intézményére. Mindig megszokta övé a többség a parlamenten belül,  így ennek segítségével mindig az történik ami neki kedves az országban. Ellophatja a trafikokat, a földeket, a magánnyugdíjt, nem kell róla megkérdezni senkit, hiába pont a többséget érinti. Nem kell szavazgatni a munka törvénykönyv változásáról, az végül is a többség számára hátrányos, de dögöljön meg akinek nem tetszik a rendszer. Még hogy tisztességes munkáért valódi béreket fizessen? A nagy francokat. Akinek nem tetszik a rendszer az hazaáruló, és mehet közmunkásnak ha nagy a pofája. Vagy külföldre a többi sok százezerhez. Minek szavazni a boltok vasárnapi bezárásáról? A nagy többség ellene van, de ez a parlamenti többséget nem érdekli, ha Orbán Viktor meg akarja szívatni az ország lakosságának a nagy részét. És ha mégis sikerül e vasárnapi boltzárral kapcsolatban népszavazást kezdeményezni? Akkor a tuti bukta tudatában fejvesztett módon gyorsan ki kell nyitni azokat, utána mindenki kussoljon róla, nem kelljen semmit megmagyarázni.

Orbán Viktor nem tud, és nem is akar kormányozni. Az általa felépített rendszer az élősködésen alapul, az ország vagyona neki a személyes meggazdagodásához kell. Sokan segítik ebben, tehát nekik is juttatni kell a lakosság által megtermelt javakból. Mindegy hogy ez támogatás, a nyugdíjasokról való gondoskodás, az oktatás, vagy az egészségügy, ha ezektől kell elvenni ahhoz a hozzá hű emberek zsíros állashoz, vagy közbeszerzéshez jussanak, akkor azt meg kell tenni. Utólag már csak meg kell magyarázni ki is a hibás hibás, amiért ezt végre kell hajtani, és közben hülyének nézni az ország nagy részét, akár szembe köpve a józan eszet is. Mindig győzni kell,  és bármi áron, nehogy bukás legyen a vége, hiszen akkor talpig vasban tölti a hátralevő életét az egész rablóbanda.

Győzni kell tehát minden áron. Harcolni kell a kormányzás helyett, itt nem lehet veszíteni. Ha nincs háború, akkor csinálni kell párat gyorsan, a lényeg a folyamatos figyelem elterelés a mindennapi gondokról, a kormányzat közeli nagy lopásokról, és az elmebeteg jegybank elnökről. Ilyen esetben nem engedett dolog a vereség. Abból is győzelmet kell csinálni. Ha egy népszavazásnál nem sikerül felmutatni a többség akaratát, akkor az azon jelenlevőket kell beállítani győztesnek, felrúgva ezzel akár minden szabályt. Ebben az esetben nincs olyan, hogy veszítettünk, mert elevenen felfal az értelem, maradjon inkább tovább felkorbácsolva az indulat, legyen az ország megosztott, legyen a hárommillió több mint a fele a többségnek. Épüljenek tovább a stadionok, a kórházakban nem fontos az orvos, az ápoló, a fűtés, a kötszer, az oktatásban elég kegyen egy tankönyv a jövő nemzedéknek, de abban legyen benne Orbán Viktor mekkora fasza csávó.

Nem lehet veszíteni egy esetben sem, legyen az bármilyen átlátszó hazugságra épülő. Inkább gyűlöljék az ellenséget, akit éppen annak tart Orbán Viktor akarata, mint azon keseregjen a nyugdíjas, majdnem egy százalék emelést kapott ebben a jobban teljesítő országban. Inkább féljen a közmunkás a határon álló menekülttől, aki elveszi a megélhetését. Reszkessen a ház tulajdonosa, a szomszédja egy olyan menekült család lesz, amelynek tagjai a hazájukat ért háború előtt szüzeket adtak egy tevéért, és azzal étek házaséletet. Ja, tündérországban turul van, nem teve.

A menekültek nem jelentenek veszélyt az országra, de pont kapóra jönnek Orbán Viktornak. A segítségükkel szépen meg tudja vezetni az ország lakosságának egy részét, akiket az ellenük való félelemre hergel. Ha ezek az emberek kisebbségbe is lennének az országban, ad nekik egy adag gyűlöletet a többi ellen, hagy legyenek jól el egymással, addig sem rá figyelnek. Orbán Viktor még nem fejezte be az ország tönkre tételét, még nem áll a családja stabilan a saját lábán, még sokan nem vették észre valójában ő egy piti kis tolvaj. Még nem szabad kinyílni a szemeknek, még nem kell észrevenni, ki is jelent igazi veszélyt a jövőre, az országra, és a benne élőkre. Még nem szabad megtanulni számolni, még nem szabad elfogadni a szabályokat, még ha azok hátrányosak is. A menekültekkel kell foglalkozni, mert Orbán Viktor ezt akarja. BANDITA.

Címkék: szavazás háború népszavazás vesztes Fidesz.

Ez a reggel is úgy indult mint a többi. Felkelt a nap rendesen ahogy szokott, az időjárás már kicsit hűvösebb ilyenkor, de később még lesz egy kis meleg. Indulni kell dolgozni, iskolába, rendelőbe, az erdőbe fáért. Már akinek van kedve hozzá.

Közel kétszázezer ember jelentkezik közmunkára ezen a reggelen, olyanok, akik már régen meg tudnak élni havi ötvenvalahányezerből. Ellenőrzik a létszámukat, összevetik  valamilyen előző napi listával, néhánnyal közlik már nem kell többé bejönnie, mehet éhen dögölni. A többi szép csendben elindul a helyi ispán földjére gereblyézni.

Néhány százezer az elmúlt hat évben már nem itthon dolgozó is bemegy a munkahelyére. Kinyitja a szekrényét, a fiókját,a tárcáját, megnézi a családi fényképet, sóhajt egy nagyot a lelke mélyéről, majd köszön az éppen akkor oda érő kollégának. Good morning, guten morgen. Nekik ez a hétfő is olyan mint a többi, meló rogyásig, aztán pihi az üres szobában, ha még nem tudta kivinni a családot, majd gyors számolás hány nap van még a velük való találkozásig.

Több millió is elindul a dolgozói szegénységről nem beszélve a munkahelyére. Már nem kap annyi pótlékot mint négy éve, több a munkája, kevesebb a bére, és a kollégái is szépen fogyatkoznak. Előveszi az ukrán szótárt, és a tömött buszon villamoson, füstölgő metrón magolni kezdi a szavakat.

Sok millió elindul az iskolába. közoktatásban részt vevő, felsőoktatási tanuló próbálja túlélni az előző nap után a szokatlan korán kelést, és figyelni az órán. A közoktatásban részt vevő megtanulja a szorzótáblát, mekkora fasza gyerek volt Orbán Viktor a rendszerváltás hőse, majd elmond egy történetet egy nyilas képviselő könyvéből. Nézi a tanár arcát, aki átadná számára a tudást, de csak egy könyvből oktathat neki kevés ismeretet. A felsőoktatásba jobb a helyzet mióta ingyenes. Alig kell dolgozni heti negyven órát a tandíj kifizetéséért, ha a szülő nem tudja támogatni a diplomára vágyót.

Néhány százezren gyógyulni indulnak. Szép, és üres stadion mellett visz el az útjuk, a rendelőben azonban sokan vannak, és türelmetlenül várják a sorukat. Pár hónap csak egy vizsgálat, azt ki lehet bírni, vagy már nem kell várni, addig a beteg szépen meghal. Még van orvos, még van személyzet, van gyógyszer, ha viszel magaddal ezekből eleget. A párás szem a hálától hogy egy vizsgálatra élve eljutottál egy nagy kék szar plakáton pihen meg.

A nyugdíjasok is elindulnak a boltba ezen a hétfői reggelen. El kell verni a majdnem egy százalékos emelés forintjait, nem fér el ennyi a bankszámlájukon. Adni kellett belőle a gyereknek, az úgysem tud kijönni a fizetéséből, bár két helyen dolgozik. De még ezt is hálásan meg kell köszönni annak, aki elmagyarázta neki, milyen jól is járt ennyi lóvéval.Venni kell  belőle húsos csirkelábat is, hétvégén jön az unoka, az pedig mindig éhes.

Sok ezer ember azonban elégedetten indul el a hétfői reggelen. Ma újabb közbeszerzést írnak ki, gyorsan le kell zsírozni az árat, ez rengeteg munkával jár, de megéri még ha vissza is kell belőle osztani a fejeseknek, akik a tippet adták. Elegáns autó viszi őket a reggeli forgalomban, már csörög a telefon, zúg a Volga, az alkotó nem pihenhet. Még van lóvé, gyorsan le kell rá csapni.

Pár embernek a hétfő szinte megváltás a pihenő nap után. Újra nyitva vannak a boltok vasárnap, de erről nem akar beszélni, nagyon fáj ez neki. Neki a hétfő csak egy újabb kihívás a józan ész ellen, mikor is el kell kezdeni adagolnia ellene a sok magyarázatot,amiről már akkor tudja nem igazán lesz valóság tartalma. Ez végül is nem érdekli, neki csak az a fontos a családja a saját lábán álljon, a háza folyamatosan növekedjen, vegyen egy újabb villát családi összefogással. Még meg kell neki magyarázni egy újabb hibát, mutyit, lopást amiért a baloldalt, Sorost, vagy egyéb kitalált valakit a hibáztathat.

A jegybank elnöke is alig tud elindulni hétfőn, utálja ezt a napot. Két napig nem tudta zsenijét az ország hátrányára kamatoztatni, és hétvégén nem lehet se kastélyt, sem irodaházat venni. De legalább két nap alatt hatott a gyógyszer, egy napig nem fog elmebetegnek látszani. Gondoskodott erről a hétvégén az állami pénzen kitartott új, régi barátnő, aki kizárólag szakmai munkája miatt került alá az íróasztalon.

Fog történni valami rendkívüli a héten? Hétfőn minden megy tovább a rendes kerékvágásban. Orbán Viktor újra letagadja a strómanját, akivel pont a hétvégén egyeztetett melyik szállodát vegye meg a saját lábán álló lányának. András Vajna mélymagyar menekült továbbra is a román adó szabályai alá esik az állami hitelből vásárolt csatornája után. Lázár János megint gátlás nélkül hazudik majd jó szokásához híven ha kérdezik, és cinikus vigyorral az arcán nézi hülyének az ország nagy részét. Rogán Tóni a szomszédjával indul útnak, a hétvégén volt egy buli a neki járó részt most veszi kézbe, kék csomagban. Van még pár ember, aki alkotmányos költség behajtására indul, néhányan átalakítják a közpénzt, ami elveszti így a jellegét, és lehet belőle lopni gátlás nélkül, sokan átveszik a héten elmondandó hazugságok emlékeztetőjét. Volt valami népszavazás is tegnap. De ma ettől semmi sem változik. Csak folytatódik. BANDITA.

Címkék: munka választás szavazás FIDESZ

Aki azért megy el a népszavazásnak nevezett Orbán Viktor féle figyelemelterelésre mert akkor pont jól érzi magát, érti a kérdést amire válaszolnia kell, az biztos teljesen beszámítható is elmeállapotilag. Nem úgy mint a jegybank elnöke, aki bizonyítottan hülye a cselekedetei alapján. Ilyen esetben nyugodtan végiggondolhatja a fülke magányában az ember mint választó a maga fontosságát, és ennek megfelelően húzza be azt a bizonyos ikszet a neki megfelelő helyre, ami a legtöbb ember esetében semmilyen következménnyel nem jár majd az élete alakulására. A Fidesznek és Orbán Viktornak viszont nagyon fontos lenne ne értsék a kérdést, ne is figyeljenek oda arra amit az jelent, inkább az lebegjen a szemük előtt a kedves honpolgároknak amit annyira igyekeznek letolni a torkukon. Nevezetesen mindenki gyűlölje előre azokat a menekülteket, akik még nincsenek is az ország területén.

Más emberek nyomorúságát nagyon szépen ki tudja használni a magát nemzetinek nevező kormány, aki ugye senkit nem hagy az út szélén. Már ha neki kedves az illető. Ha pont nem az, és megfelel ellenségnek, mert éppen arra van szükség hogy valakire rá kell tolni a felelősséget a kormányzásban elkövetett hibák miatt, akkor minden eszköz bevetésre készen áll a kezükben a szájukat elhagyó ordas hazugságok során, a félelem fokozásán keresztül, a gyűlölet szításán át, a céljuk elérésére. Bármire képesek, csak sikeresen eltereljék a figyelmet magukról, ahogy éppen ellopják az ország jövőjét, vagyonát.

Ez a nagy nemzeti lopkodás már nagyon ment a Fidesz háza táján, Orbán Viktor lassan nem is tudja követni a nevén nem levő vagyona nagyságát. Kis politikusok, nagy gazemberek, szégyenlős háttéremberek, kormánypárti képviselők, mind mind nagy sietségben hordták haza a közbeszerzéseken pofátlanul túlárazott pályázatok hasznát, árulták a letelepedési kötvényt, melynek veszteségét majd kifizeti a hülye adózó, eladták a fél belvárost, felosztották maguk között a földet, lerabolták a gazdaság jövedelmező területeit. A család is kivette a részét a harácsolásból, feleségek, gyerekek, sógorok, unokatestvérek alakították át a közpénzt, igyekeztek annak eltüntetni a jellegét. Kellet valami ami erről eltereli a figyelmet, és lehetőleg egymással is szembefordítja az ország lakosságát. Na erre pont jókor jöttek a menekültek.

Orbán Viktor elővette a saját maga által lebutított népszavazás lehetőségét, noha tudta annak szabályait utólag már nem tudja a maga javára átírni. Nem baj-gondolta- majd ellopja. A népszavazás fontos dolog lenne a demokráciában, de a kormány pont ezért nem akarta alkalmazni, főleg ha eddig nem is állt érdekében. Most ezt eléggé beszopta, de ezzel kell neki túlélni a jelen helyzetet. Ezért vet most be Orbán Viktor mindent a népszavazás mellett, fél az érvénytelenségtől. Mert az érvényességhez el kell menni a szavazóképes állampolgárok felének, ennek elérése pedig a második lopási ciklus közepén még neki is kihívást jelent. A menekültek nem az öszödi beszéd, amit még ellenzékiként felhasznált, sokan nem is találkoznak olyan emberrel aki a háború és az éhínség elől menekül. De azért Orbán Viktor megpróbál belőlük gazembert formálni, és sokan vevők is rá.

De azért nem árt a számokkal tisztában lenni. A 2014-s országgyűlési választásra elment a szavazóképes lakosság 61%-a, ami alacsony részvételnek számít. A Fidesz ebből behúzott 44%-ot, de akkor még tartott a rezsicsökkentés kábítása. A Jobbik, aki most valamiért a kormány oldalán van ennek az értelmetlen kérdésnek a megválaszolása során ehhez még akkor hozzárakott olyan 20%-ot. Na ebből kiindulva ezt most ki lehet számolni. 8 millió szavazó 61%-ának a 64 % az mennyi? Kis segítséggel, ha nem a jegybank számol ez olyan hárommillió százezer szavazat. Ha minden úgy lesz, mint 2014-ben, és mindenki elmegy aki akkor ott volt. Legyen pár százezer a magát baloldalinak gondoló közül aki szintén most elmegy, és vagy érvénytelent húz be, vagy maga is bedől a kampánynak. Necces a négymillió, nagyon necces. Na jó, drága magyar testvéreink akik a kormánytól kaptak állampolgárságot, most úgy érzik minden felelősségvállalás nélkül ismét nyugodtan beleszólhatnak az ország belügyeibe, még hozzáraknak valamennyit. Még mindig necces, és ez egy nagyon optimista számítás.

Tehát csak az eredmény ellopása, vagy meghamisítása marad, hogy érvényes legyen. Na a Fideszben ehhez megvan minden képesség, nem fog nekik lelkiismeret furdalást okozni az eredmények elcsalása. Még ha érvénytelen is lesz, akkor is ellopják az eredményt, sikernek beállítva még az országgyűlési választásokig beszélni fognak róla. Inkább erről,mint az ellopott pénzekről, az egészségügy helyzetéről, az oktatásban kialakult káoszról, a hozzá nem értő kormányzásuk következményeiről, az alacsony bérekről, a külföldre menekült családtagok munkavállalásáról. Népszavazás ide, menekültek oda, ezt a bandát már régen el kellet volna zavarni olyan magyaros módon, vasvillával, lámpavassal, börtönnel együtt, nem még vitatkozni velük, meg várni a józan eszük beismerésére. BANDITA.

Címkék: népszavazás csalás FIDESZ orbán a geci

Ez persze biztos nem tűnik fel a kormánypárt vezető politikusainak, hiszen maguk is alacsony szellemi színvonalat képviselnek hozzáértés, logikus magyarázat, tények és érvek használata terén. Lajos azonban egymaga képes megcáfolni az értelem használatának a fontosságát ha rá kerül a sor egy aktuális, kormány által fontosnak tartott szakmainak álcázott magyarázat során. Bőséges a kínálat a párt soraiban akkor ha ha valakinek mellé kell beszélni, vannak külön sorosozók, vannak külön a baloldalt vádolók, van aki annyira okosnak gondolja magát, hogy muszáj neki megmutatni mekkora seggfej is végül, mert egy értelmes mondat nem képes belőle feltörni. És van a Lajos.

Mint vezető politikusát a pártnak Lajost sem nagyon zavarja ha a mondandója éles ellentétben áll a valósággal. Valószínűleg nála is egy külön tanfolyamon keretében verték ki a mondandóból az értelmet, de neki azért sikerült a legjobbak közé emelkedni a saját elme által hozzáadott értelmetlen zagyvasággal. Neki sem jelent problémát maga a kérdés tartalma, vagy a téma szakmaisága amelyről a józan eszét használó szeretné hallani a véleményét, Lajos nem szokott ilyen apróságokra odafigyelni, neki mindenre kapásból van válasza. Mert számára csak az a fontos mindent el tudjon szépen magyarázni, még ha nem is arról kérdezték amire reagálni próbál. A Fideszben bevett szokás sosem válaszolnak egyenesen a kérdésre, csak a saját mondandójukat hajlandók az unalomig ismételgetni. Lajos ehhez tesz még hozzá egy marék lepke gondolkodása által is nagyobb értelmet produkáló baromságot, közben teljes komolysággal néz a kérdező szemébe, a sajátjában nem felfedezhető értelemmel.

Ember legyen a talpán aki röhögés nélkül kibír egy Kósa Lajos féle magyarázatot. Ha a józan ész próbálná megérteni Lajos mondandójának a lényégét, nagyon fel kellene kötnie magát az első fára ha nem akar tátott szájjal belezuhanni abba a szellemi sötétségbe ahol Lajos tartózkodik. Lajos különleges a magyarázatok során. Nem zavarja az értelem a mondandóban, de sokszor még az sem, a magyarázat során félúton elvesztve a tartalmi fonalat, a végén már egész másról beszélve igyekszik magát nem hülyének tettetve kijönni a saját mélységből. Ez azért nem mindig sikerül neki, de ekkor mindig megnevezi a baloldalt a felelősnek, amely miatt őt most az országnak el kell viselni. Ebben azért van némi igazság. Meg abban is, ha valaki vezető engedi ezt a bohócot szerepelni az ország közéletében, és még frakció vezetőt is csinál belőle, az maga is kezelésre szorul orvosi szempontból a saját szellemi színvonalát illetően. De végül Lajos ott van ahol a legtöbb kárt okozhatja az értelemnek, és hagyják is hogy csinálja a maga játékát a gondolkodás legkisebb jele nélkül. Ez végül is elvárás a párt soraiban, nekik nem kell arra agysejtet pazarolni megértsék a mindennapok lényegét, felismerjék a valóságot, az a kívánatos elvárás tőlük, ha mindig minden körülmények között seggig hajolva bólogatnak mindenre, és csak azt ismétlik mikor csak módjuk van rá.

Van sok bolond a parlamentben, még több van a kormány padsoraiban. Na és ott van még külön Semjén Zsolt, és senkiházi álságos keresztényei. Biztos nem volt nehéz őket összegyűjteni, ha a gátlástalanságot, a nagyfokú hazudozási képességet, a pofátlan mocskolódást tekinti a közember elvárásnak egy vezető közéleti személy tekintetében. Ezen tulajdonsággal rendelkező emberek egy vezető köré gyülekezve nagyon igyekeznek éppen tönkre téve az országot, a maguk igaznak vélt valóságát a választókkal elhitetni. Ez eddig sikerült is nekik, de ez a választók egy részének is megkérdőjelezi az értelmi képességét. Rendes körülmények között az ilyen politikusok már lámpavason lógnának az értelmét használó országban, a kevésbé fejlettebb demokráciában saját maguk mondanának le alkalmatlanság miatt. Tündérországban azonban elfogadott ha egy politikus naponta csinál hülyét magából a kamerák előtt, hetente lopja el a nemzeti össztermék oktatásra eső részét a maga javára. Ebben az országban az is elfogadott ha a jegybank elnöke elmebeteg, ha a miniszterelnök a leggazdagabb ember kizárólag a más nevén levő vagyon árnyékában, ahol az igazságszolgáltatás segíti a közpénz ellopását, ahol a legfőbb ügyész bűnrészes az ország vagyonának az elherdálásában,ahol stadionok épülnek kórházak helyett, ahol az oktatás színvonala visszafejlődik a múlt század elejének a szintjére. Ott egy Kósa Lajos naponta csinálhat hülyét magából, és még büszke is lehet rá. BANDITA.

Címkék: hülye lop hazudik Kósa Lajos FIDESZ

"Hát persze hogy el tudom ezt mondani minden körülmények között a magam teljes gátlástalanságában úgy, hogy közben a szemem sem rebben meg a nyilvánvaló hazugságtól. Nincs, és nem is volt vagyonom soha! Na, milyen szépre sikerült? Ugye hihető? Főleg annak aki képtelen az agyát arra használni amire való. Ők az én szeretett szavazóim, akik mindent elhisznek nekem, csak mert arról akarják magukat meggyőzni mennyire tévedhetetlenek.

Még hogy Mészáros Lőrinc gyűjti nekem a vagyont. Már a kérdés felvetése is mélyen belevág sötét lelkem azon rejtett zugába, ahol ott lapul ennek beismerése, de ezt nem fogja megtudni tőlem soha senki sem. Lőrinc egy lángelme, aki bármilyen üzletbe belenyúl mindenhol sikeres. Csak meg kell neki mondani mikor, mit pályázzon meg, előtte milyen céget alapítson ezért, aztán már csal felül kell árazni a megnyert közbeszerzését, és már utalhatja is a lóvét. Hol van itt nekem szerepem? Lőrinc mindenre kapható, csak megszólalnia nem lenne szabad, mert akkor világosan látszik a kapát is fordítva használná a nevére íratott több ezer hektár földön, ha annak hasznosításáról kérdezik. De Lőrinc okosan tud hallgatni, és ügyesen kibújik a kérdések alól,  ha válaszol is, abban nem sok értelem van, de ez végül is csak felháborodást kelt, utána alig foglalkoznak vele. Pedig nagyon sikeres üzletember, már annyira szerteágazó a nevén levő gazdasági ágazatok száma ahol feltűnik a neve, hogy alig győzőm a háttérből irányítani helyette az általam odaküldött emberek segítségével a felölelt területeket. Lőrincről tehát nyugodtan kimondhatjuk semmi köze hozzám, neki inkább a jó isten a segítsége, meg az a szép nagy hombár feje, ami annyira üresen kong.

Olyan régóta vagyok képviselő, hogy már szégyellem is magam amiért nem tudtam magam degeszre lopni ennyi idő alatt. Még egy székházat sem voltam képes eladni annyira szegény voltam, azt is a Lajos csinálta meg, aki azóta már gecinek nevez. De én ebben nem vettem részt, csak utasítást adtam rá, és az apám is csak egy kis részt kapott az eladásból befolyt összegből. Mikor először voltam miniszterelnök akkor sem raboltam le a földeket Tokaj környékén, a feleségem nevén futott minden. Felcsút akkor még nem volt az ország főközsége, ide is csak pár milliárd jutott akkor még fejlesztésre. Sajnos az első uralkodásom még nem sikerült valami fényesre, a Várba sem tudtam beköltözni, de a koronát már a magam közelébe vitettem, egyszer hátha.

Ezen hatalomban eltöltött idő alatt is látszik mennyire nem gyűjtöttem vagyont, szerényen éltem, de majdnem belepusztultam a választás elvesztésébe. Miután kikezeltek elhatároztam ezután sem gyűjtök vagyont, és az országon sem állok bosszút, amiért nem választottak meg újra, hogy továbbra is szerényen élhessek. Ellenzékben ott segítettem az ország fejlődésének a lassítását ahol csak tudtam. Mindenre volt megoldásom, amiről ma már nem beszélek, mert pont az ellenkezőjét csinálom. Pont kapóra jött a világválság, összehoztam egy népszavazást, amit azóta már utálok az ellenzéknek megengedni, és az ölembe hullt a hatalom. De továbbra sem gazdagodtam meg.

Persze hogy nem vagyok vagyonos, semmi sincs a nevemen. A környezetemben mindenki szépen tollasodik, van aki a Belvárost adja el, van akinek televízió csatornát veszek, vagy inkább teszem neki lehetővé vegye  meg azt az adófizetők pénzén. Én szerényen élek. Sikerült egy halom mocskos férget kormányzati pozíció segítenem, ők aztán mindent megtesznek azért, ütemes hazudozással tagadják az egyre pofátlanabb meggazdagodásukat. Ők védenek engem a letelepedési kötvény, a nemzeti bank, az állami földek eladása, a felülárazott közbeszerzések során aki vagyontalan vagyok. Én meg közben csak a családomnak élek, akik közül már van aki a saját lábán áll a közvilágítás segítségével. Én meg közben úgy teszek mint aki kormányoz, és nem gyűjt vagyont. Na jó, építek pár stadiont, felújítom a Várat, mert nagyon szeretnék oda beköltözni, és onnan közvetlen magasvasúttal utazni Felcsútra, a szerény kis házamba, a saját kisvasutam mellé. De ez nem vagyon.

Valahogy nekem is meg kell élnem ebben a mai nehéz világban a vagyon gyűjtése nélkül is. Ezért is adok oda mindent amit elveszek az oktatástól, az egészségügytől a drága beruházásokért, mert azon keresnek szépen a hozzám hasonló vagyont nem gyűjtő aljas férgek. Na ők az én támaszaim. Van olyan is aki nem is létezik, mindig is mondom a Habonynak annyira jó, hogy téged nem ismerlek. Árpi nem segített nekem kitalálni a rezsicsökkentés hazugságát sem, és nem épít média birodalmat sem a letelepedési kötvények hasznából. Végül is ez neki lenne haszon, de ő nem létezik, a  veszteséget meg majd kifizeti az ország lakossága. De ő sem gyűjt vagyont, neki sem kell a kiskorú gyermeke nevére villát venni, ahogy az egy miniszterelnökségi miniszter sem teszi meg.

Na meg különben is az én nem meggazdagodásom helyett figyeljen mindenki a nagy kék plakátokra, ahol az új, nem létező ellenség ellen harcolok. Most mindenki azzal foglalkozzon jönnek a menekültek, ne érdekelje közben mennyi a fizetése, mennyien hagyták el az országot annak élhetetlensége miatt. Most ne figyeljen arra senki az ügyészség alig győzi elhazudni a nem vagyonosodás miatti vádakat, a nemzeti bank vett egy újabb tízmilliárdos ingatlant, az oktatásban semmi változás nem történt, az van amit én akarok. Senki se legyen beteg az elkövetkező időkben, mert már annyira rossz az egészségügy helyzete a dolgozói elvándorlás, az alacsony bér miatt, lehet nem éli túl a betegséget. Ne nézze senki a jövedéki adók megemelését, mindenki arra gondoljon az ország milyen jól teljesít. És nekem meg közben nincs vagyonom. Nem sajnálom aki ezt mind elhiszi."

BANDITA.

Címkék: vagyon Fidesz Orbán Viktor Felcsút Mészáros Lőrinc

Egy díjról lehet tudni kitől van, miért kapja az illető, kinek van joga azt átadni, mit is kell érte tenni. A lovagkereszt is ment oda minden olyan személyhez akinek odaítélték, amikor még érték volt a tudás, és ezért elismerés járt. Viselték is akik kapták, hordták érdem szerint, vagy berakták a fiók aljára és haladtak tovább az útjukon. Aki adta mindig igyekezett vele méltatni egy elvégzett munkát, próbált a politikától függetlenül adományozni, kitüntetni. De jött a nemzeti együttműködés rendszere, és belerondított a folyamatba.

Az Orbán Viktor vezette hatalom már az első perctől kinyilvánította csak az a jó közélet amit ő csinál, csak az a rendes ember aki őket szolgálja, csak az az elfogadott kultúra ami számukra megfelel. A többi áruló, mocsok, semmire való szemét, és ennek megfelelően is bánik vele. Nem is vesz tudomást másról csak arról a személyről, szervezetről amely őt szolgálja, annak ad támogatást, azt emeli fel az anyagi magasságokba ahol létezhetnek. Nem számít már nem terem így érték, nincs gondolat, a hozzájuk való elvhűség, és a pártszimpátia a lényeges. A kultúra soha nem látott mélységekben keresi a mag útját, akiknek a felemelése lenne a feladatuk egy mára már teljesen nyilvánvaló elmebeteg hatalmi tébolyának vannak kiszolgáltatva. Ha neki tetsző dolgot művelnek akkor életben maradnak, mert Viktor engedi, ha Viktor nem veszi be a gyógyszerét, meg is dögölhetnek, mert alkotni már nem tudnak többé, hiszen Viktor nem engedi.

Az állami kitüntetések mára már egy párthoz köthető személyek elismerése lett bármely területről. Csak az kaphat belőle aki megfelelően szolgálja a hatalom kiváltságosait, és Orbán Viktor is áldását adja hozzá. Az a jellemző is megfigyelhető a mai állami kitüntetések  során, a Fidesz azt előszeretettel osztogatja a saját hívek között még azon személyek számára is, akik erre teljes mértékben érdemtelenek. Mert megtehetik.

És itt jön most a képbe Bayer Zsóti, a magát még mindig újságírónak gondoló véglény. Na nem ő az egyetlen aki Orbán Viktor személyes szimpátiája miatt kapott magas állami állami kitüntetést, de most végre neki is hozott valamit a miniszterelnöki barátság. Büszke is rá nagyon, ahogy a pártagkönyve ötös számára is. Azzal nem lenne semmi baj ha valaki pártszimpatizáns, és ennek ellenére tenne valami hasznosat a köz érdekében, ezért még érdemes is lehetne a díjra. Zsóti azonban pont a köz ellen dolgozik a saját beszűkült, zavaros nézeteivel, amelynek a lényege, milyen mélyen tud csontig benyalni Orbán Viktor hátsó gondolataiba, papír használata nélkül. Zsóti sajátosan fogja fel a történelmet, szerinte nincs más ember rajta kívül aki ezt jól el is tudja magyarázni. Azzal a pici kis hibával nem törődve igyekszik mindenkit meggyőzni a maga igazának helyességéről, hogy közben bármilyen tárgyi, vagy észbeli érvet is figyelembe venne. Azért jól el van ő a kis szűk világában ezekkel az elméleteivel, nem is hajlandó kiemelni a fejét a valóság talajának magasságába, jó neki az a szellemi sötétség ahol nyugodtan onthatja a szennyet a másként gondolkodókra.  Még arra is képes elmebeli alultápláltságában,egyértelmű történelmi bűnöket igyekezzen mézes szavak félremagyarázásával helyes dolognak beállítva tisztára sikálva dicsőíteni az elkövetőt. Néha kilátszik valós lénye, mikor a kereszt nyilas, vagy horog formája kilátszik az általa termelt szellemi terméknek nevezett írásokból, de Zsóti ezt nagyon igyekszik leplezni, na meg manapság a Fidesz uralta közéletben ez sajnos egyre jobban elterjed, mint a kultúra része.

Zsóti tehát célba ért, állami kitüntetést kapott. Nála csak az számít hogy megvan, azonban mindenki tudja kitől kapta és miért. Zsóti ezt nem is érti, de nem csak ezért lehet őt utálni, meg azért a bájvigyorért mikor átvette a keresztet. Más fajtát nyugodtan viselhetne a keresztből, de a lovag egyáltalán nem jár neki. Próbálná az ember neki elmagyarázni miért is kellene mélységesen szégyellnie magát azon illusztris társaság tagjai között akik már rendelkeznek ezen kitüntetéssel, de Zsóti elméje ezt nem lenne képes befogadni, a nagy megerőltetést nem bírja sekélyes elméje ahogy az a bunkóknál szokás. Valójában nem lehet tudni ki is ő, de jobb lenne a világ ha nem csinálná amit eddig művelt a kultúra nevében.

BANDITA.

 

Címkék: díj lovagkereszt FIDESZ Bayer Zsolt

Sőt! Orbán Viktor személyes példamutatással jár a lopásban az élen, és azóta kibővítette a tevékenységét a család saját lábon állásával. Hogy hogyan csinálja? Törvényesen, mert ő egy olyan szemérmes tolvaj, és a más nevén, mert ő egy olyan gyáva tolvaj, a legrosszabb fajtából. Hát persze hogy engedi másnak is a közpénz saját zsebre történő megcsapolását, egyedül úgy sem bírja ellopni az egészet, bárhogy is szeretné megtenni, hát másnak is legyen jó élete belőle. Főleg ha az illető még vele azonos alacsony erkölcsi szinten levő országgyűlési képviselő, miniszter, vagy jó barát, aki támogatja a politikáját és visszaoszt neki az így megszerzett adóforintokból, amiből közben villák, luxusutak, szállodák, televízió csatornák, újságok lesznek. Vagy egyszerűen eltűnnek külföldi bankszámlán.

Persze könnyen megtehetnek a hatalom birtoklói mindent, ezer szállal magukhoz kötötték az igazságszolgáltatásnak nevezett intézmények első embereit, akik aztán két kézzel takarják el a következményeket. A legtöbb esetben még eljárást sem indítanak a tolvaj ellen, ha az politikai szereplő, bezzeg az éhségtől és a hidegtől szenvedőnek a kezéből simán kirúgják a túlélés lehetőségét. Ha felbukkan a közpénz nem megfelelő felhasználása során egy ismert név a kormány környezetéből, ezen szervek még a hülyéket is megszégyenítő átlátszó érvekkel tagadják meg a nyomozást az ilyen ügyekben. Mert Viktor engedi. Sőt, így is akarta az elejétől.

Itt van ez a kis magát Voldemortnak nevező Roland a Mengyi családból. Most bukott meg egy sajátos pályázati rendszeren, de az istennek nincs annyi vér a pucájában feltegye a kezét, és beismerje amit elkövetett. Végül is nem kell neki most csak herélt kanként mélyen kussban lenni a disznóól sarkában, akkor biztos lehet benne, egy egész gépezet fog mozgásba lendülni, amely majd nagyon fog igyekezni az ő sötét lelkét tisztára mosdatni a szarból amit magára kent, amikor belenyúlt a közös pénzbe. Mert Viktor engedi. Sőt, még az ügyészséggel s kivizsgáltatja. Na ilyen esetben áll meg a józan ész.

De jusson eszébe a választónak a roma felzárkóztatási program. Farkas Flóri már a térképen sem található a botrány kirobbanása óta, a pár milliárddal együtt szépen bujkál valahol. Mert ugye mint miniszteri biztos amiért azért fizetés jár neki, de a nagy lóvéval amit korábban lenyúlt már büdös neki elszámolni. Hát akkor marad a gyáva módon való eltűnés, hátha megkopik majd az emlékezet a nagy irodaház vásárlásról, a bérelt autókról, a bútorokról, egyéb haszontalan pénzkidobásról. Ja, és arról már nem is beszélünk ennek a kárát a legszegényebb réteg látja, és a büntetést is az adófizetők állják majd, mivel a program során amit el sem kezdtek annyit loptak, amiért már inkább nem is volt pofájuk támogatást kérni a gaz uniótól a miniszteri felügyeletnek. Mert Viktor engedi. Sőt, még a fizetését is utaltatja a sima pofájúnak

Korunk legújabb  feltalálójáról már ne is beszéljünk. Rogán Tóni előbb eladta a fél belvárost, majd kibővítette a házát a letelepedési kötvényből. Most meg kiderül róla zseni is, aki feltalálta a zsíros kenyéren a hagymát. Ja nem azt, de valami hasonlót, és szépen keres is vele. Csak persze a maga szerény módján, titokban, minden vizsgálat által hófehérre kimosdatva, ragyogó tiszta lélekkel. Az átlagember meg hülye, vagy nagyon annak nézik. A kis pöcs azonban nagyon tud valamit ezzel a több lábon álló közpénz eltulajdonítása nyújtotta jólét letagadásával, mert maga Viktor csinált belőle minisztert, érdemei elismeréseként. Mert Viktor nem csak engedi, de még fizet is érte ha valaki jól csinálja.

Na és ott van a drága jegybank. Ami ugye független, és annyit oszt szét a maga javára a közpénz átalakításával, amennyit csak bír. Mert ők védik a forintot, nem is akarnak adni másnak belőle, csak maguknak. Van már ott kastély, irodaház, festmény, alapítvány, könyvkiadás, magánhadsereg, kutya tökén pattanás vizsgálat, és kevés embernek sok fizetés a betöltött pozíciók alapján. Már lassan a nagy beszerzések miatt alig jut idő a feladat elvégzésére, de kit érdekel a brókerek által átvert emberek pénze, annak eltűnése. Egy egész ország valuta tartalékát kell eltüntetni nekik, és gyorsan, mielőtt egy elmeorvos megvizsgálja az elnök szellemi alultápláltságát. Igen, a jegybank egy független szervezet, önállóan végzi a dolgát, de neki is be kell tartani a törvényeket, amelyek rá vonatkoznak. De nem teszi meg, és még kérkedik is vele, amíg egyszer valaki bele nem ver abba a nagy arcába. A függetlenség meg nem vonatkozik az elnök elme betegségére, amellyel tisztában volt Viktor, mikor őt oda kinevezte. Mert Viktor ezt is engedi.

De ezek csak a közelmúlt eseményei, számtalan Fidesz közeli közpénz pocsékolás történt a hat éve tartó rablóhadjáratuk alatt. Viktor engedi, az ország egy része még tapsol is ehhez. Sőt! Még azt is hozzáteszi ezen része a nemzetnek, még jól is csinálják a fiúk. Persze nem zavar közülük senkit ez a pénz kellene az oktatásba, a munkabérekbe, kellene az egészségügybe, a mindennapi élet megkönnyítésére. Az sem zavarja a támogatókat, ez a pénz a jövő, és mindenkinek fájni fog annak a hiánya amit ezek hazavisznek belőle. Végül is kit érdekel a másik élete, ha a magáé is elég szarul döcög, legalább mindenkinek egyformán rossz a sorsa. Viktor meg engedi, és köszöni, jól van. Ha a szemek csukva akarnak maradni, ha észnek álldogálni kell, akkor sem mehet ez így tovább.

BANDITA.

Címkék: törvény lop csal Fidesz Orbán

Na és közben mindenkit igyekszik hülyének nézni a nem kedves kormánypárt. Jó, persze van olyan számottevő kisebbség az országban akik szerint nagyon helyes ha ti lopjátok el a közpénzt, csak mert azt olyan ügyesen megmagyarázzátok el nekik. A józan eszét használó azonban komolyan elgondolkozik mikor olyan magyarázatot hall a közpénz herdálásáról, hogy az átalakul, és elveszti közpénz jellegét, vagy a párt zéró toleranciát hirdet a korrupcióval szemben, és bár esze ágában sincs azt betartani, de ezzel az egyszerű kijelentéssel próbálja meggyőzni a közvéleményt.

Nincs olyan terület az adózott forintok, a támogatások elosztása során ahol a Fidesz valamelyik mohó kezű embere nem venné le magának a neki nem járó részt az ország fejlődése elől. Ebben a folyamatban élen jár Orbán Viktor az egyáltalán nem, vagy alig leplezett személyes meggazdagodásával, és ennek nemzeti turulmadaras mezbe öltöztetett megtévesztési süket dumájával. Rakjon zsebre ezer hektárokat, vegyen gondozásba komplett gazdasági ágazatokat a kormányzati törvénykezéssel elősegített haveri közösség, vegye el az emberek magánnyugdíját, emelje meg utólag a közbeszerzéseken nyertes cégek garantált hasznát, árulja a támogatást vissza osztott százalékért, és még megannyi trükk amivel érdemtelenül tömi a zsebét a hat éve hatalomban levő gátlástalan férgek gyülekezete, minden helyzetben képes valamilyen pofátlan hazugsággal igazolni magát.

Még azt is képes magából kipréselni olyan esetben a kormányzati kommunikáció, hogy fel is háborodjon ha lopáson kapják. Számukra a nyilvánvaló lebukás nem azt jelenti erkölcsi felelősséget vállaljanak a tetteikért, attól nagyon messze áll neveltetésük. Inkább vagy mélyen kussolnak az egészről, vagy magukból kikelve igyekeznek bizonygatni ártatlanságukat, csak mert ha már lebuktak a lopás közben, azért a baloldal a hibás, meg a mókusok. Egy egész gépezet segíti előadni neki vélt ártatlanságukat, nekik meg van annyi bőr a pofájukon ezt szemrebbenés nélkül elő is adják, ha már rákérdeznek náluk erre a témára. Még az is előfordul kajánul vigyorognak közben.

Mert ugye ők bármit megtehetnek büntetlenül gondolják magukban, az ország eddig sem borult lángba, ők meg nem ülnek talpig vasban az árok szélén. Ez a választók hibája, akikből sokak szerint minden politikus lop, korrupció mindig is volt, ezen nem lehet változtatni. Na meg úgy vannak vele, ha ezek már végre eléggé megszedik magukat,  akkor talán jut majd a kórházban fekvő betegre, a gyereket oktató rendszerre, a munkabér rendezésére, a nyugdíj megélhetési feltételeinek javítására. És inkább ezek lopjanak ipari méretben mondja az egyszerű ember, mint a baloldal, vagy a Gyurcsány, meg a többi nokiás dobozos, amelybe aprítva sem fért el a hosszú évek alatt az az összeg, amennyit a kormánypárt egy perc alatt elegánsan eltüntet a saját zsebében. De az ilyen ember számára egyáltalán nem nyilvánvaló ez a kormány nem fog megelégedni annyival amit eddig ellopott, neki minden kell. Ennek felismerése ezen emberek számára már késő lesz, de legalább szerintük mindenki jól beledöglik.

A kormány pedig mindent megtesz igyekezzen megindokolni a közpénz ellopását. Számtalan formáját alkalmazza, ehhez igazítja  magyarázatot. Ha jegybank lop, ahhoz semmi köze, az egy független intézmény, és Matolcsy nem elmebeteg. Ha Rogán Tóni ellopja a fél belvárost, akkor az nem bűncselekmény, mert bűnöző vitte neki a lóvét, és az nem szavahihető. Ha Habony Árpi jó drágán adja a letelepedési kötvényt, és annak veszteségét az adófizetők állják, az sem bűncselekmény, mert Árpi nem létezik, Tóni is kap belőle, meg törvényes is. Érteni nem érti senki, de el kel fogadni magyarázatként. Azért nyer a gázszerelő minden közbeszerzésen, mert ő olyan okos, és sokat dolgozik, Orbán Viktornak ennek semmi köze, ő csak megmondja mi kell neki éppen az ország vagyonából. András Vajna Gyuri vagy ki a pöcs még adót sem kel fizessen mint egy sarki kisbolt a casinóiban, nem azért kapta meg a szerencsejáték ipart. Meg igazából nincs is abból annyi jövedelme meg tudjon venni egy nyomorult kereskedelmi csatornát, neki még ahhoz is állami hitel kell, az adófizetők pénzéből. Majd ha vissza kell azt fizetni neki ezt a lóvét, még csődbe is mehet a szerencsétlen, addig is a román adótörvények szerint fizet kevesebb adót, baszódjanak meg a nemzeti adózók.

De ez csak néhány személyi kiemelés a kormány kedvenceitől, akiket mocskos módon védenek a hazugságokkal amit kitalálnak hozzá. A legnagyobb lopás a jövő eltékozlása, mikor az oktatásból kivont pénzeken stadionokat építenek. Mikor a beteg embertől megvonják az ellátást az egészségügy átalakításával, és az így keletkezett pénzből például Orbán Viktor a Várba költözik. Az állami földeket szétosztják maguk között, kizárólag a támogatás felvétele miatt. A közbeszerzéseket kizárólag egymás között osztják szét, és munka nélkül viszik haza belőle a hasznot. A pályázatokon csak a kormánynak kedves emberek indulhatnak a nekik kiírt, és hozzájuk alakított pályázatok segítségével. Ha ezekért pedig büntetés jár, akkor azt az adófizetőkkel fizettetik ki, és ráfogják a nyuszira.

Mégis működik a rendszer, mert sokan segítik az fenntartani. A legfőbb ügyésznek nevezett szarházi mindig minden körülmények között megvédi a közpénz tolvajait, ezért is lett oda kinevezve, meg egy ő is egy a sok gazember közül közül akik jól élősködnek az ország testén. A törvénykezés jogot formál a lopáshoz, ezt a kormánypárti képviselők nagyon jól tudják, és aljasul ki is használják. A választó meg csak áll, és figyeli a menekülteket, mert most oda van terelve a figyelme, és sok közülük csak addig lát el. Na meg az eszét is használni  kellene. A Fidesz ismerve az ország lakosságának a korlátait, néhány szép hazugsággal igazolja magát, csal hozzá választást, és mindenki szépen éhen pusztul közben, még az is aki hisz nekik. De Orbán Viktor és bandája jól él, és nekik ez a lényeg. Más nem számít. BANDITA. 

Címkék: lop hazudik Fidesz Orbán Viktor

"Annyira örülök a létezéseteknek, tündérországomban még népszavazást is rendezek a kedvetekért. Ha nem lennétek komoly bajba kerülne az általam képviselt hatalom ebben az országban. Túl sokan foglalkoznának a mindennapi élet nehézségeivel, az alacsony bérekkel, az általam kigondolt oktatási rendszer alkalmatlanságával, az egyre nyilvánvalóbb meggazdagodásommal. Még arra is képes lenne az ország jobban figyeljen az egészségügy helyzetére, ahol már lassan összeomlik a rendszer, annyi pénzt vontam ki belőle. De most már végre itt vagytok, az idő megérett a veletek való riogatásra, az ellenetek való gyűlöletet most kedvemre szíthatom.

Hagyjuk most az értelmi részét az ellenetek folytatott harcomnak. Mert nagyon imádok ám háborúzni, sokszor még ellenség kell nekem hozzá, azt is ki tudom találni hülye híveimnek. Harcoltam már a rezsi ellen, küzdöttem az államadóssággal, megvédtem a magánnyugdíjat, csatáztam a földekért, kivontam a kardom a trafikokért, és mindenhol nyertem. Már majdnem kifogytam a lehetőségekből mikor végre megjöttetek ti, akik nem is tudjátok milyen nagy lehetőségekkel táboroztok számomra az általam emelt szögesdrót előtt. Tudom most meleg van, éhesek meg szomjasok is vagytok, mindenféle törvénnyel még meg is nehezítettem a helyzeteteket, de nekem ez így jó. Azt is megérthetném a határ előtti körülményeitekkel kapcsolatban azok elég szarok, vagy az idáig vezető úton felmerülő nehézségeitek embert próbálóak főleg a sok gyerek miatt, meg hogy ahonnan jöttök ott meg is halhattok a háború miatt, vagy akár éhen is dögölhettek, de ez engem nem érdekel.

Azért elmondom nektek hol számítok a segítségetekre. Van egy közmédiám, ami az adófizetőknek alig nyolcvan milliárdba kerül évente, és még szar műsorokat is csinál. De rajta keresztül tudom magam fényezni, igaz, nem nagyon van miért, de imádom az emberek félrevezetését. Rezzenéstelen arccal hazudok bele a képükbe, és erre büszke vagyok. Ehhez vettem még szintén adófizetői pénzből egy kereskedelmi csatornát, néhány újságot, meg pár internetes oldalt. Nem nagyon tetszik az a sok mocsok az adófizetőknek amit ezeken keresztül rájuk öntök az ő pénzükért, de nem nagyon tehetnek ellene semmit ha herdálom a pénzüket. Magam is abból élek meg, a családom is ezért áll a saját lábán, és a haverok is jól járnak a közösből. Nem kell tartanom a következményektől sem, az ügyész a haverom. Na ez nem is tartozik rátok, csak elmondom vele mekkora geci vagyok. Szóval, ezeken a média helyeken foglak benneteket mindenféle mocsoknak, bűnözőnek, terroristának nevezni, akik el akarjátok az országot foglalni. Már kész is van ehhez minden, az embereim felkészítettem a rólatok való beszédre, akik mindenhol szidni fognak benneteket. Nem csinálhatok mindent egyedül, nekem is kell néha pár felesleges stadiont építenem, meg utazni is szeretnék a kisvasutamon, amit elloptam magamnak.

Meg kell értenetek nem akarlak benneteket itt látni, főleg azért nem, mert nem vagytok fizetőképesek, és segíteni sem akarok nektek mert szegények vagytok. Az itthoni szegényeimet is agyonadóztatom, már csökkentettem a munkabérüket, megtanítottam őket havi ötvenpárezerből megélni. Ha lenne pénzetek vehetnétek akkor a letelepedési kötvényeimből, annak veszteségét a költségvetésből pótolom, a haszon meg nálam landol. Végül is mindent így csinálok. Ha meg tudnátok ezt venni akkor tőlem akárkik is lehettek, nem érdekelne, csak a lóvét hozzátok, és nekem ez a fontos. De mivel szegények vagytok, csak az marad nektek amit én akarok, és azt tehetek veletek amit akarok. Én már csak ilyen embernek nevezett politikus vagyok.

Jó lesz már ha elterelitek  a sok eszét nem használónak a figyelmét az általam elkövetett hibákról, amelyeknek ők isszák meg a levét, és már kezdik ezt észrevenni. Már csökkent is ezért a népszerűségem. Amíg azonban veletek foglalkoznak, én addig nyugodtan gyarapítom a vagyonom, rombolom az oktatást, züllesztem az egészségügyet. Szórhatom a pénzt ész nélkül mindenféle építkezésre ami jó drága, de szépen keresek vele. Beköltözhetek a Várba is, a koronát már felpróbáltam. Kivághatok egy csomó fát, a helyét majd szépen lebetonozom, és még szobrot is állítok magamnak. Ha a terveim szerint alakul minden, akkor hasznosak lehettek nekem, még ha nem is tudtok róla. Növekedhet a népszerűségem, rátok figyelnek, meg arra amit hazudok rólatok, így nekem hasznot hoztok minden téren. Ha közben valami bajotok történik rám ne számítsatok. A legjobb az lenne, ha valami rosszat csinálnátok a körülményeitek miatt amit okozok nektek, akkor abból én nagy hasznot húzhatnék. Nem köszönném meg ezt külön nektek, de ha megnyerem a választást ígérem azonnal elfelejtkezek rólatok, majd más megoldja a gondjaitokat amit én okoztam. Eddig is így volt, ez nem fog változni."

BANDITA.

Főleg Orbán Viktor házát hagyd békén, még azt is amelyik nem a nevén szerepel a köztudatban. Ez lehet hogy kastély, kacsalábon forgó nyaraló, a stadionja mellett álló kis hétvégi ház, vagy saját lábon álló családi tulajdon. Figyeld a tiltó táblákat, melyt az Alkotmánybíróság helyezett eléd a jog sajátos értelmezésével. Értsd meg, odabent gyerekek vannak, akiknek a nyugalma, és boldogulása azon múlik, a kedves papa, vagy mama éppen milyen ordas hazugságot talál ki a vagyona növelésére, és azt milyen módszerrel igyekszik eltitkolni előled. Nincs nehéz dolgod ha be akarod tartani a törvényt ami megtiltja számodra a véleményed kinyilvánítását a másik család nyugalma érdekében, csak kövesd a közpénz útját, figyeld a közbeszerzések nyerteseinek névsorát, nézd meg, merre megy a sok támogatás amit munka nélkül osztanak ki egymás között a haveri társaságban. Ne törődj vele az anyagi javakat amelyből olyan jól megélnek az ilyen ingatlanokban éppen tőled veszik el, hogy ezért a maguk érdekében emelik az adókat amit te fizetsz ki, a te jövedelmed tartják alacsony szinten, hogy csak a napi megélhetéssel kelljen foglalkoznod, ez a törvény, azt be kell tartanod.

Ne menj Rogán Antal háza közelébe se tüntetni, mert az folyamatosan tágul, így ott baleset érhet ha nem vigyázol magadra. Hirtelen megjelenik ott egy szoba, vagy garázs, terasz, megtaszít, miközben te gyanútlanul figyeled ez hogy történik, és máris kész a baj. De az sem segít ha a Belvárosból figyeled a Rogán Tóni ház növekedését, mert ott pont akkor tűnik el egy önkormányzati ingatlan amikor a hegyen álló ház növekszik, így beleeshetsz a polgármestersége alatt szerzett javak jegyző által való törvényes ellopásába. Na és a közbiztonság sem jó Rogán Antal közelében, mindenféle alvilági alakok járkálnak hozzá szatyorszám hordva neki a támogatást a háza növeléséhez. És azt is vedd figyelembe ha tüntetsz Rogán " parasztgyerekvagyokénnemurizálok" Tóni már miniszter ellen, neki a szomszédja nyer régóta minden plakátkampányt, ahol üzengetni lehet mindenkinek aki el tudja olvasni most éppen ki az ellenség, aki nem támadja ugyan az országot, de ő sokat keres vele legalább. Az Alkotmány Bíróság döntése szerint a szomszédok nyugalma is fontos dolog, fontosabb, mint a neked ezzel kapcsolatos véleményed, miközben ezek éppen kilopják a szemed.

De a jegybank közelében se menj tüntetni. Meg a te pénzeden vásárolt jegybanki ingatlanok elé se vonulj anyázva, miközben ott a közpénz átalakítását végzik magán vagyonná. Lehet nem is látszanál a magányos tiltakozásoddal a sok Matolcsy unoka testvér mögött, akik hosszú sorban állnak ott a talicskájukkal amivel hazahordják az államdósság csökkentésére hivatott jegybanki tartalék devizanyereségét. De amíg a sorodra vársz, hogy hangot adj a pofátlan lopkodás miatti felháborodásodnak, megtanulhatod egy elmebeteg jegybank elnök nem megszorításra épülő adóemelési trükkjeit a sok általa megalapított oktatási intézmény egyikében, majd ha kész lesz belőle valamelyik. Addig is olvasgathatod a jegybank elnök könyveit, amiből ugyan egy szót nem értesz , de vele sok milliót elloptak már a megírásával, és kiadásával tőled, de legalább nem lett siker egy könyvvásáron sem. Azért ha szellemileg le akarsz épülni a Fidesz kormány szintjére, a könyv arra is kiválóan alkalmas.

Ha Orbán Viktor és a kormánya nem akarja hogy tiltakozz ellene, mindig megtalálja a módját annak ne is tehesd azt meg. Törvénybe csomagolja a közpénz szétosztását a maga javára, hogy azt ne lehessen utána lopásnak nevezni. Így szabadon hozzáférhet már akár a családtag is az adózók által összerakott közpénzhez, nem kell külön megmagyarázni miért mindig ugyanaz a banda nyeri el az állami pénzek túlárazott közbeszerzéseit. Előfordul azonban hogy a Fidesz, vagy a kormány a saját maga által hozott törvényeket képtelen betartani, de az állampolgárra vonatkozóan azt minden körülmények között kötelezően előírja. De ha már odáig ért a gátlástalan élősködésük az ország javainak a szabad felhasználásában, hogy az ellen már a józan eszét használó állampolgár szeretné a nem tetszését kifejezni, akkor ezt a kormány minden esetben szeretné elhallgattatni, vagy minél nehezebben megvalósíthatóvá tenni. Nem szeretné ha kiderülne mennyi embernek nyílt már ki a szeme akik felismerték a politikai céljukat, aminek  a hatalom segítségével való meggazdagodásuk a lényege, az ország kárára. Ennek is igyekeznek törvényes látszatot adva gátat szabni a saját érdekükben. Mivel a hatalmi ágak mindegyike a kezükben van, nem kell tartaniuk a felelősségtől, vagy az eljárástól az igazságszolgáltatás részéről. De csendben is szeretnék végezni az áldatlan tevékenységüket. Ehhez pedig az kell, ne ott, és akkor, és úgy mond el a véleményed ahogy azt te szeretnéd, hanem ahogy a hatalom azt engedi neked. Veled bármit megtehet a kormány, de ellene nem szólhatsz semmit, csak ami szerinte megfelelő. Röviden legyél kussban, fogd be a szád, hagyd őket ellopni tőled a jövődet, szülj nekik unokát, legyél közmunkás, fizesd az adót, maradj engedelmesen néma, ők hagy folytassák mit elkezdtek. Mert a törvényeket be kell tartani, ezt számon fogják tőled kérni, ha betartani ők maguk nem is tudják, hiába hozták azt meg a maguk érdekében ellened. BANDITA. 

Címkék: lopás törvény gyülekezés Fidesz Orbán Viktor

A Városliget most az ország.

 2016.07.06. 18:47

Ott van az oktatás, ott van az egészségügy, ott van a földosztás, ott van a kiemelt beruházások elleni düh, Orbán Viktor Várba költözése. Ott zakatol a kisvasút értelmetlensége, a stadionok szép gyepe.Ott van nyugdíjemelés, ott vannak azok akiket nem csak ezzel vertek át. Ott van a jegybank elmebeteg pénzszórása, ott van a belváros ellopott ingatlan vagyona.Oda van láncolva a jövő védelme az árnyékhoz amit a fák adnak, oda van dobva felé egy halom ígéret, ami nincs betartva.

Ott van a hatalom minden erejével, ott van aki nem fél ha rátámadnak ezzel. Oda ment a jogalkotás mögé bújt arrogancia, a csak azért is megcsinálom szemlélet a csendes többség akarata ellenére. Oda ment vele szembe az a lakos aki arra jár haza, és csak szereti a környezetét, oda ment akinek nincs ott semmi dolga, mégis tudja ott kell lennie. Oda ment akinek nem kérdeztek meg soha a véleményét, oda megy most az is akinek fontos a saját véleménye. Most kevesen vannak, és nem is tűnnek erősnek. Mégis félnek tőlük.

A Liget kicsiben mutatja meg mi történik az országban, ha a kormány eldönt valamit. Vagyis Orbán Viktor eldönti mit szeretne látni ott ahol mások nem szeretnének változást. Sorfal mögé bújik a mindent eldönteni kívánó akarat, ehhez felhasználja a maga alkotta törvény minden erejét a maga érdeke szerint. Ha fát akar kivágni, ki is fogja, csak meg kell nézni a sivár betonná varázsolt Kossuth teret. A fa nem tud ellenállni, neki más a dolga, nem tiltakozhat, nem mondhat ellent. A kormány valahogy gyűlöli a fákat, mindig az útjába áll, akadályozza az elképzelése véghezvitelét. Fűrészt neki, nem számít a jövő amit kivág ezzel, nem számít az lomb ahol madarak fészkelnek, nem számít az árnyék amit ad, a levegő amit tisztít, a szépség ami vele járó természet adta tulajdonság. Legyen helyette múzeum, legyen alatta parkoló, legyen hozzá jó sok támogatás amiből meg lehet venni még egy gucci táskát. Csak ez számít, a Liget, vagy a józan ész pedig csak bólogasson. Ehhez van szokva  a hatalom, számára csak ez az egyetlen elfogadható válasz.

Ne mondj neki ellent mert az már politika, azt pedig Orbán Viktor játékszere, az csak az ő érdekét szolgálhatja. Ne tiltakozz mert akkor hazaáruló vagy, és még az is kiderül rólad Soros fizet téged a fák védelmében, és a saját véleményedért. De lehet belőled drogos buzi is, akinek nincs más dolga mint a balhét keresni, pedig te csak nyugalomba akarsz élni, és szereted a környezeted. A kormány és Orbán Viktor már mindent eldöntött helyetted, mindenkivel beszélt aminek egyezik a véleménye az övével, és mindent rendben talált. Indulnak a dózerek, zúgnak a láncfűrészek, sorfal áll fel azok előtt akiknek ez nem tetszik.

Nyugodj meg, minden rendben van, a kormány tudja mi kell neked, és nem szereti ha erről más a véleményed. Csak az a számára elfogadható akarat ami az övével egyezik. Neked nincs más dolgod, mint hazamenni a munka után ha van neked olyan, megnézni a köztévé műsorát, utálni a menekülteket, az adót befizetni, és tapsolni milyen sikeres országban élsz. Ha ezt nem teszed meg rád lesz zúdítva minden ordas hazugság ami csak a Habony műveken kifér, és megnézheted magad a rabszállító sötétített üvegén miközben átnyomnak annak ajtaján.

A hatalom nem tűr ellentmondás, legyen az az élet bármely területe. Ha azt mondod neki rossz az oktatás, mert csak butább lesz tőle a gyereked, aki így kevesebb eséllyel indul neki az életnek, a hatalom nem vesz figyelembe, és azt mondja rád nem szereted a gyereked, mert jót akarsz neki. Ha azt mondod nem elég jó szerinted az egészségügy, kevés az orvos, lepusztultak a kórházak, azt mondja neked rendben lesz minden, csak fogd be a pofád. Kapsz majd szuper kórházat, az orvosok és ápolók fizetésemelést, aztán ott hagy az üres ígérettel ahogy szokott, és még meg is kell köszönnöd.

A Ligetben nem történik semmi különös, csak a hatalom akar változást ott. Arra szükség van, ahogy az országban sok változásra van szükség, elsősorban a fejekben, de a jelenlegi hatalom ennek is a maga megszokott módján áll neki. Röviden eldönti mit akar, beárazza azt, kiveszi előre a hasznot, aztán küldni a földgyalut, ami minden szakmai érvet mellőzve létrehozza az akaratát. Közben megmagyarázza mit és miért csinál az érdekedben, még az sem áll távol tőle rád hivatkozva tegye tönkre a jövődet ha mást szeretnél látni annak a helyén amit oda képzeltek.

Erre mondja azt a hatalom ő fejleszt, pedig csak rombol. Rombolja az államadósságot, rombolja  a gazdaságot, rombolja a mindennapi életet a szegénység növelésével. Szerinte ez a helyes, meg a közpénz átalakítása a saját lábon álláshoz. Ami  a Ligetben történik az sem fejlesztés, az az akarat diadala, mert Orbán Viktor olyan világot épít ahol a hozzá hasonlók jól járnak, szépen vagyonosodnak, tévécsatornát, kikötőt, magától táguló házat, földet, trafikot, jegybanki támogatást kapnak. Közben fákat vágnak ki, embereken taposnak át, de ez már sajnos mindennapos dolog az elmúlt hat éves eszement kormányzásuk alatt.

Kevesen vannak a Ligetben, mert kevés embert érint közvetlenül. Kevesen vannak az oktatás, vagy az egészségügy megváltoztatása iránt elkötelezett változás mögött is, de a hatalomnak ez a megfelelő állapot, így könnyen és gyorsan legyűrheti őket. Sokan vannak azonban a szegények, akik már nem tudnak sehol ott lenni, létezésük alig észrevehető. Így egyenként tudja rájuk sütni a politikai cirkusz bélyegét a jelenlegi kormány az ellene fellépőkre, igyekszik közben távol tartani az elégedetleneket egymástól, mert így könnyebben le tud velük számolni. Civilek, magán emberek, választók, szülők, gyerekek, nagyszülők, melósok, munkanélküliek, közmunkások. Mind politizálnak, csak még nem tudják. Ez is a hatalom érdeke. Retteg attól egyszer ennek tudatára ébrednek a ma még ezt nem is gondolók. Meg is tesz ellene mindent ez így is maradjon. Pedig a közélet politika, és abban semmi sem örök. A fejekben sem örök a változatlanság. BANDITA.

 

Címkék: fa védő rombol FIDESZ Liget ORBÁN VIKTOR

Inkább más módszert választ magának az állami földek megszerzésére a nemzet első számú élősködője, de azt mindenképpen igyekszik elkerülni, hogy az ország akárhányad része is kifejezze véleményét a népszavazás intézményén keresztül akár csak az állami földek eladásáról is. Lázár János a szokásos kormányinfónak nevezett csütörtöki mese délutánja során bejelentette a kormány azon határozatát, ami szerint leállítják az eddig még árverezésre meghirdetett, még az ország tulajdonában maradt értékes földterületek a maguk részére való kiosztásának harmadik körét, miután a qrva szocik egy vagon aláírást adtak le a folyamat megállítása az ez ellen szóló népszavazási kezdeményezésükhöz.

Ezt már eljátszották a vasárnapi zárva tartás megszüntetése során szintén a szocik által megindított népszavazás során, mikor látták a kopasz verőemberek felvonultatása ellenére is kénytelenek betartani a saját maguk által hozott törvényeket. Rájöttek időközben bármennyire is akadályozzák az emberek véleményt mondjanak a népszavazás segítségével egy nyilvánvaló fideszes gaztettről, ami ebben az esetben a föld ellopása lenne azok elől akik még azt meg is művelték volna, akkor inkább gyorsan kinyitották az addig törvénnyel kikényszerített vasárnapra bezárt boltokat. Tudatában voltak mennyire utálják ezt a helyzetet emberek nagy része, de pont nem érdekelte őket akkor a véleményük ebben az esetben sem, csak a maguk feje, és érdeke után mentek mikor keresztül erőltették azt. Mivel genetikailag képtelen beismerni akár egy rossz döntésüket is a számtalan közül, és ezt még sokan meg is erősítették volna a véleményükkel egy népszavazás során, hát inkább gyorsan visszacsináltak mindent, ne kelljen szembesülniük a következményekkel, ami szembesítette volna a kormányt és magát Orbán Viktort azzal, ez egy rossz húzás volt a részéről, és sok ember érdeke ellen szólt. Inkább a maguk által megszokott fejetlen módon cselekedtek, csak ne beszéljen már róla többet senki miért is voltak zárva a boltok, ki fizette az ellen szóló népszavazás megakadályozására a Választási Irodához odarendelt, magukat írástudónak feltüntető verőembereket, miért nem nyomoz azóta sem ebben az esetben sem a Polt Péter vezette ügyészség. Csend legyen róla, és felejtse elé mindenki azt is, a Választási Iroda miért hozott akkor politikai döntést a népszavazási kezdeményezés elutasítása során, a törvények betartása helyett.

Most a földek esetében készülnek hasonlóra. Orbán Viktor és Fidesz baráti köre aki eddig elvitte az állami földek jelentős részét a maga hasznára, és a köz kárára a megbuherált eladási árakkal, inkább lemond a harmadik körben esetleg még megszerezhető, vagyis inkább a maga számára ellopható állami vagyonról, csak ne legyen ebben az ügyben sem népszavazás. Meg semmilyen ügyben ne legyen népszavazás ami nem tetszik nekik. Főleg ne legyen népszavazás a szocik kezdeményezésre, ne kelljen szembesülni jelen esetben a földek megszerzése során elkövetett manipulációkról, ne legyen már lehetősége túl sokat beszélni erről senkinek sem. Nem adnak el több földet maguknak, tehát akkor már nem is kell népszavazás, mindenki hülyének van nézve közben, de ez legalább megszokott a kormány embereket érintő, és az közpénzek ellopása közbeni cselekedetei során.

Végül is maga Orbán Viktor már így is elég földet szerzett az eddigi két körben a Mészáros Lőrinc neve alatt folyó vásárlások során szűkebb hazájában a stadionját körbeölelő kisvasút körül. Persze ezt tagadja mindkét fél, de nemzet gázszerelőjéről mindenki tudja mekkora zseni ha  a kapát kell forgatni a föld megművelése során. Az is köztudott róla neki a jó isten mondja meg mikor mit vásároljon a túlárazott közbeszerzések hasznából Orbán Viktor utasítása szerint.

De ne felejtkezzünk el a kisebb kaliberű tolvajokról sem, akik között jelenleg akár a kormány tagjai is ott vannak, képviselők a kormány majdnem kétharmados többségében, esetleg rokonok,  vagy jó barátok,  megbízható sofőrök, na és a családtagok. Ők igaz csak néhány száz hektárokat vittek haza az elérhető támogatásért, de legalább ezáltal is munka nélkül jutnak jövedelemhez az ország kárára. Végül is nagyon fontos az ő megélhetésük, a jó életük, a gondtalan jövőjük, na meg a saját lábon állásuk. Hogy ehhez nem kelljen semmit csinálniuk, az teljesen megszokott a jelenlegi hatalom birtoklása során. Az is hozzátartozik ehhez a létformához erről még törvényt is hoznak, és közben még meg is magyarázzák a gaztettet. Megtehetik, mert az ország egy része még tapsol is hozzá, mert képtelen a józan eszét használni, meg még tetszik is neki az ő választottja milyen ügyesen lopja ki a szemét. Mert ezeket a hitvány férgeket jelenleg választás útján tartja hatalomban a törvény, és csak egy kicsit csaltak és csalnak ennek megtartása során, de még ezt is elfogadja a rá szavazó.

Orbán Viktor és a Fidesz most nagyon fél egy népszavazás következményétől, hiszen az most ellentétes lenne a saját érdekével, és kiderülne közben mi is az a valóság amit nagy erővel elhallgatni igyekszik. Régen érdeke volt a népszavazás még ellenzéki korában, és jól is jött neki annak korábbi korrekt törvényi feltétele. Hatalomba kerülése után azonban első dolga volt a népszavazás gúzsba kötése, a feltételeinek a megnehezítése, és az intézményi rendszere kézi irányítása. Ha azonban valaki, vagy valakik vállalják ilyen körülmények ellenére is a népszavazás megvalósítását, végig mennek a Fidesz akadálypályáján, akkor annak következményeitől való félelmében a kormány gyáva módon igyekszik kihátrálni. Közben magyarázkodik, vagyis hazudozik, de ez teljesen megszokott tőle, másra nem is lenne képes a tőle megszokott módon. Mindent bevetve megmagyarázza miért is nem érdekli az emberek véleménye, végül is csak arról van szó egy népszavazás során. De Orbán Viktor jobban tudja mi legyen a választó véleménye, de az egyezzen az övével. A többire nem kíváncsi mert azok csak hazaárulók, külföldi bérencek, sorosozók, ellenségek. Tévedni meg nem szokott Orbán Viktor ha a saját akaratáról és érdekéről van szó, kerüljön ez bármennyibe is az adófizetőknek. Na meg persze gyáva is szembe nézni a rossz döntés következményeivel, inkább elfut előle, mintsem vállalja a következményeket. Jellemes egy ember az nem kétséges, és már hat éve így vezeti az országot. BANDITA.

Címkék: föld vasárnap népszavazás lopás Fidesz Orbán egy geci

Nyugi főügyész úr, senki nem vár el tőled mélyreható szakmai munkát ebben az ügyben sem. Amúgy is csak annyit kell tenned a volt belvárosi polgármester lakáseladásai ügyében, amit eddig is tettél ha a párt belső köreihez közel álló emberről volt szó. Lefordítom ha nem értenéd meg a célzást. Ne csinálj semmit. De azt szabályosan, és ne felejts el közben szemrebbenés nélkül hazudni. Azt hiszem ebben ismét nagyon jó leszel, nem kell erre most sem külön figyelmeztetni téged kedves Polt Péter.

Annyi kormányközeli bűncselekmény tisztázásában vettél már részt, nem lesz nehéz újra megismételni a szokott üres kifogásokat. A közvélemény felé tegyél úgy, mint aki majd szét szakad annyira igyekszik kideríteni mi is történt valójában amikor a propaganda miniszter még polgármester is volt, és lopta az önkormányzati házakat tucatszámra. Ebben az időben tágult a saját háza magától, de erről ne beszélj senkinek. Arról se beszélj, Tóni még most is a keresetét meghaladó szinten szórja a pénzt a megélhetése során, életmódja, költségei fedezésére nem elég a törvényesen bevallott jövedelme. Van ezzel más is így a kormány közelében, de ezeket is olyan szépen agyon hallgattad eddig, most sem lesz nehéz hasonlóan cselekedni.

Nem akarom neked felsorolni mennyi szar ügyet sikerült már elsikálnod mióta újra kineveztek abba a pozícióba, ahol védened kell az Orbán Viktor hatalomba kerülése után elkövetett közpénz eltüntetésében részt vevő valódi felelősök seggét. Sok szépen összerakott ügyet sikerült félre magyaráznod, néha nevetséges, néha vérlázító, de minden esetben eredményes befejezéssel a kormány szempontjából. Kit is érdekel, hogy ilyenkor sérülnek a jogok, a szabályokat a kormány hozza, azt bármikor módosíthatja, vagy át is hághatja ha az érdeke úgy kívánja. Te ebben kedves Polt Péter mindig engedelmes partner, és hűséges pártkatona voltál.

A legjobb az egész működésedben az amikor a személyes érintettség miatt is képes vagy akkorát lódítani, hogy beleremegnek a jogállam keretei. Például a jegybank ügyében a feleséged ellen senki sem várhatja el a nem részre hajló nyomozást, szép lenne ha pont az asszonyt bűnösnek találnád. Ő is része annak a rendszernek, ami az ország testén élősködve anyagilag szépen gyarapodik. Nem is értem mit képzel a józan eszét használó mikor ilyesmit várna el tőled. Már a feltételezés is nevetséges ha bárki arra gondol te kedves Polt Péter szakmai alapon állsz neki a vizsgálatoknak, és nem az az elsődleges célod tisztára mosd a kormánypárti szennyest. Mondhatjuk azt is, mi egy nagy család vagyunk, és neked a család védelme a legfontosabb, És ezért csak a tisztességed, a szavahihetőséged, a becsületed kell feladni, és hűségre váltva a hatalom gyakorlója felé kell végezni a dolgod, vagy inkább nem csinálni semmit ha abban a család is érintett.

De nézzük a konkrét esetet ahol a Rogán Tóni érintett. Mindenki előtt világos hogy működtette a rendszert, igaz, igyekezett törvényesnek feltüntetni azt közben. Jó, hibázott mikor egy közismert bűnözőnek is adott el az ingatlanokból, de melyikünk nem az amit művelünk az ország vagyonával. Most bajba került, mert az illető ellene vallott, de még nincs veszve minden. Itt jössz a képbe te kedves Polt Péter, és megoldod a helyzetet. Ígérj szigorú vizsgálatot, bár senki sem fog komolyan venni, de fontos dolog a látszat. Húzd az időt a nyomozás során, gyárts aktákat, tüntess el nyomokat. Ezekben már van gyakorlatod, nem lesz nehéz megcsinálni. Majd tiltakoznak az eljárás ellen, sokallják az eltelt időt, lemondásra szólítanak fel, de te ezekkel ne törődj. Megvédünk téged is, majd azt mondjuk jogállam, meg független ügyészség, és a hatalom nem szól bele az eljárásba, annak törvényesnek kell látszani. Majd utána röhögünk egy jót, de közben komoly pofát kell vágni. Mi is megteszünk mindent a Tóni gyerekért, a letelepedési kötvényekből, és egyéb ügyeiből a pártnak is szépen jutott anyagi haszon, ezért meg is érdemli ne hagyjuk magára. Amilyen hülye még mondana valamit ami ártana nekünk, de majd befogjuk a száját. Már minisztert csináltunk belőle, nem égethetjük meg ezzel szánkat. Tehát te kedves Polt Péter ne nyomozz, csak beszélj róla, semmisítsd meg a terhelő bizonyítékot közben, és ne ebédelj közben se Tónival, se a Pintérrel, mert neki is benne kell lenni az ügy elsimításában.

Majd ha már nem szól ekkorát az ügy, szép csendben ejtünk mindent. Most sok a balhé a kisvasút körül, itt van a Farkas Flóri esete is, ahol megint az adófizetők állják majd azt  a pénzt amit ellopott a Híd a munka világába programból, most nem kell egy újabb balhé. Te is utazz el a szép új villádba a Balaton mellé, majd jövőre megindokolod mennyibe is került valójában, ha már nem volt rá törvényesen bizonyított jövedelmed. Tóni, meg a többiek is számítanak rád, ne okozz nekik csalódást azon a helyen ahova érdemtelenül kerültél. Ne nézz a tükörbe, légy pofátlan, és minden rendben lesz, ezt is meg fogjuk úszni, ha mindent úgy csinálsz ahogy azt Viktor engedi.

BANDITA.

Címkék: ügyészség vizsgálat nyomozás Fidesz Viktor Polt Péter

"Tegyük ide azt a kórházat, hogy végre befogják a pofájukat. Szuper kórházat főnök, szuper kórházat, az Árpi mondta ezt használjuk most jelszónak. Mit érdekel engem a neve, végezzünk gyorsan, mindjárt kezdődik a meccs. De ide nem jó tenni, az egy üres telek, a Lőrinc akar oda egy kisvasutat, azt mondja veled már lepacsizta. Ja, igen, akkor az nem jó. Persze hogy lepacsizta velem, nem a Lőrinc akarja hanem én, neki csak a neve kell hozzá. Na akkor hol legyen? Ide jó lesz? Igen az újat ide rakhatjuk, majd az ötös metró egyik állomását is ide mondjuk, akkor a megközelítéssel is jók leszünk. A többivel mi legyen. Milyen többivel? Mit hazudtatok már megint? Mennyi kórházat akar ez a nyomorult ország most a nagy fellendülésben? Van én nekem erre pénzem? Négyet mondtunk ide a fővárosba, ez olyan okosnak tűnt. Négyet? Elment az eszetek? Tudjátok ez mennyi stadiont jelent? Van róla fogalmatok ez mennyi közbeszerzés túlárazását csökkenti? De muszáj volt valamit mondani, már nagyon lázadoztak a dolgozók, és a betegek. Tényleg nagy bajban vannak, mi meg nem csináltunk semmit, csak kivettük belőle a lóvét."

Hirtelen állt elő a nemzeti majd én most megmentelek téged kormánya a nagy ötlettel az egészségügyi rendrakásban. Minden ígéret könnyű lett most amiről eddig tudomást sem akartak venni a fideszes rablók. Építenek pár kórházat, dobnak a dolgozóknak pár darab ezrest, aztán mindenki fogja be a száját, és húzzon vissza dolgozni. Azonban ez is olyan kurta furcsa ötletelésnek tűnik, bár nagy határozottsággal igyekszik most előadni mindenki a ígéret földjét, ahogy azt már megszokta tőlük tündérország választója. Mert az csak úgy megy a kisvasutak földjén, hogy egyik nap felkel Orbán Viktor, belenéz a tükörbe, elszégyelli magát, és gyorsan megoldja az elmúlt hat év egészségügyben elmulasztott fejlesztését. Hozzárakni egy kerekasztalt egy engedelmes szakszervezeti vezetővel nem olyan nehéz, áruló, megalkuvó emberekből mindig jelentős túlkínálattal rendelkezik az Orbán Viktort kiszolgáló gerinctelen férgek mindig előbukkanó csapata. Ez a Cser Ágnes nevű képződmény biztos nem fog arcot cserélni azért a kijelentésért, ami eredményesnek tünteti fel az egészségügyi dolgozók béremelését, annak minden nyitott kérdésével együtt. És még ahhoz is maradt benne levegő, felszólítsa a dolgozókat ne menjenek többé tüntetni, most aztán legyenek qrva elégedettek.

"Na akkor most beszéljük meg azt a másik hármat hova tegyük. Zárjunk be ötöt, és akkor jól jövünk ki a számokkal. Nem lehet már többet bezárni, így is már annyira átszerveztük az egészet, senki sem tudja merre van benne az előre. Dehogynem lehet bezárni párat, mondjuk azt a Ferenc nevűt bármikor bezárom, de legalábbis ráfogom az ő hibája minden. Van egy Ferenc kereszt nevű kórházunk, de annak még szó sem volt a bezárásáról. És? Ez probléma? Ismét átverjük őket, mi ebben a furcsa? Csak nem gondolod egy forint támogatással többet is adok oda, ahonnan a felét nem tudom visszalopni magamnak? Na jó, bezárunk egy Ferenc nevűt, és hármat bővítünk, ahogy azt megígértük. Ez jó főnök, ez a megígértük óriási duma. Ahogy az egymilliói munkahelyet is letoltuk a torkukon, ezt is be fogják venni. Akkor ezen itt bővítsünk egy fél stadionnyit, és vessünk ki ehhez egy új adót, csak nem képzelitek az álmomból adok én ezeknek egy szeletet? A többiről majd a meccs félidejében beszélünk."

Mindenki ott volt aki számít az egészségügy megmentésében a kormány részéről. Bármelyik kormánypárti színházi rendező megnyalta volna a tökét a gyönyörűségtől a szépen felépített előadás láttán. Ennyi százalék, annyi emelés, ezt is megoldjuk, arra is van terv, nem kell kezet csókolni, csak csendben maradni. Jól teljesít a gazdaság, most is nőtt egy kicsit visszafelé, van itt lóvé kérem szépen, majd valakiktől elvonunk ezért, és szépen rátok fogjuk, még tapsolni sem kell ha lemegy a függöny. Mert ugye a pénz az csak úgy előkerült a költségvetésből a szezon közepén, az be is volt már tervezve az emeléshez, csak eddig nem látszott. A hülyék ezt biztos elhiszik, meg a különböző magyarázatot is a tartalékról, a dübörgő gazdaságról. A kormány nem fog egy közbeszerzést sem a rendes áron odaadni a haveroknak ha azt magasan túlárazva el is lophatja magának. Van most elég baja az oktatással, az ott dolgozókat éppen megszívatja a teljes központosítással, és az önkormányzatokkal fizetteti ki az árát. Amíg ez tart, az üres ígéretek, és néhány ezres elég lesz az egészségügyben felgyülemlett felszültség lecsendesítésére. Ameddig őket is sorra nem kerítik a leszámoláskor, mert lázadni mertek az emberi bánásmód jobbá tétele érdekében.

" Nem is értem miért kell nekem ezzel foglalkozni? Főnök, ehhez most kell némi lóvé, és nem nagyon tudjuk honnan vehetünk el hozzá. Közpénzt erre nem költünk, az kell a család saját lábon állásához. Talán a jegybank? Na ezt meg sem hallottam. Gyurit igaz kezeltetni kell mert elmebeteg, de rengeteg pénzt talicskáz ki nekem amire szükségem van hogy a hatalomban maradjak. És persze tudjak trükközni a számokkal a költségvetésben. Vessetek ki új adókat, emeljétek a meglevőket, csináljátok ahogy szoktuk. Mondjátok el közben ezért az egészségügy a felelős, meg a szocik, akik lerohasztották az egészet. Annyiszor csináltuk már, most is csak azt kell előadni mi megmentjük őket, de ezt másnak kell kifizetni. Na kezdődik a második félidő, fogjátok be a szátokat!"

Naponta egyre több orvos, ápoló, szakember hagyja el a hazai egészségügyet a nem megfelelő körülmények, a megalázó bérek, és a kilátástalan helyzet miatt. A kórházak adóssága egyre növekszik, a betegek kezelése egyre nehezebb. A kormány kancellárokkal igyekszik megoldani a helyzetet, mert rendbe tenni nem tudja, de így legalább a számokkal játszhat még egy ideig. Persze ezt majd úgy fogja előadni, ezt is faszául megoldotta, ebben is nagyot alkotott. Pedig csak nem akar két nagy elégedetlen csoportot a társadalomban amit egyszerre nem tud kezelni, és fél az olyan következménytől ami ezek elégedetlenségből veszélyes lehet a hatalmára. Már pedig Orbán Viktor betegesen ragaszkodik a hatalmához, abból szerezte irdatlan vagyonát, és fél a bukása utáni elszámoltatástól. Azt minden hazugsággal együtt igyekszik elkerülni.

" Na, megint nem nyertünk, de legalább van egy csomó új stadionunk. Szóval akkor mindent megbeszéltünk. A kórházak épüljenek Makovecz stílusban, és aranyárban. Lőrinc, vagy Pista építse. Andy csináljon róla egy filmet, ha már vettem magamnak egy kereskedelmi csatornát. A kis szemüveges, a Tóni adjon bele pár plakátot, ne mondja azt rá nem gondolok. Jani adja elő a kormányinfón mennyire a szívemen viselem a betegek sorsát, és ne röhögjön közben. Most megyek megnézem a vejem milyen új kastélyt vett magának, és beszélnem kell az ügyész barátommal is, miben ne nyomozzon utánatok. Hajrá Magyarország, csak a Fidesz, csak az számít!"

BANDITA.

 

 

Címkék: beteg kórház egészségügy Fidesz Orbán Viktor

Most éppen hatodjára módosítja a maga által tákolt alaptörvényt a kormánypárt, amit sziklaszilárdnak mondott ugyan mikor összedobta, de most is inkább csak a hatalmát igyekszik minél nagyobb mértékben növelni az emberek mindennapjai felett. Végül is nem tehet róla Orbán Viktor a világ állandóan változik, fejlődik, a nagy hozzá nem értésben nem gondolhat mindenre mikor a saját képére és megelégedésére igyekszik visszaforgatni tündérországban az idő kerekét. A kapkodásban mindig kerül elő olyan terület az ország életében amit gyorsan be kell darálni mert nem felel meg az Orbán Viktor kialakította képnek a maga kisvasutas világában. Na ezeket aztán gyorsan megvédi a nem létező támadásokkal szemben a maga és haverjai hasznára, csinál pár tucat törvényt, aztán módosítja azt, majd szétosztja a hasznot a hozzá hasonló rablók között.

Lerágott csont, de mikor megvédte a magánynyugdíjt az emberektől, azok valahogy rosszul jártak, Orbán Viktor és bandája meg azóta is hallgat róla, mi történt azzal az irdatlanul nagy összeggel, amit sikerült nekik szinte nyom nélkül eltüntetni.

Az sem mai történet, amikor Orbán Viktor meg akarta védeni a munkavállalókat az új munka törvénykönyvével, meg az egykulcsos adóval, a bérből és fizetésből élő melósoknak csökkent a fizetése, az addig is jobban keresők meg még többet vihettek haza. Sikerült közben a minimálbért is megadóztatni, a közmunkás rabszolga is megtanult megélni havi negyvenhétezerből.

Megvédte a fiatalokat is a dohányzástól, szét is osztotta azt a piacot a haverjai között. Pár ezer embert el kellett ezért bocsájtani, felerősödött a csempészet, a megemelt adó, és haszon ellenére kevesebb pénz folyt be a költségvetésbe. És nem csökkent a dohányosok száma, de viszont a párt hűséges emberei jól jártak.

A szerencsejátéktól függőket is jól megvédte a pénzük elverésétől. Megint csak pár ezer ember elvesztette a megélhetését, több tízmilliárd adóforint ismét nem folyt be a költségvetésbe,viszont az iparág így meg pár ember kezébe került, akik haverjai Orbán Viktornak. Ők azóta köszönik, nem adóznak annyit mint kellene, de jó sokat vesznek ki a haszonból maguknak.

Megvédte a devizahiteleseket is az alacsony árfolyamon való átváltástól a kormány, ha már bajban vannak az általa okozott magas árfolyam miatt, legalább a jegybank jól járjon a pénzükből. Az elmebeteg jegybank elnök azóta nem is tudja mire költeni az ilyen módon ölébe hullt jólétet, szórja szét a közpénzt ingatlanra, a maga által írt könyvekre, és támogatja belőle népes családját.

Megvédte az oktatást is Orbán Viktor a túlzott önállóságtól, az egyén nevelésétől, vissza is vezette azt a múlt század elejére a színvonalban. Na a költségvetést is megvédte az ebbe az irányba való túlzott terheléstől, kapott egy nagy vízfejet ami alkalmatlan a működtetésre, és ráerőszakolt az egyetemekre egy kancellári rendszert, aminek a működési hatékonyságáról azóta sem beszél. Viszont a problémát részben megoldotta vele. Ha meg a közoktatás lázadni mer a védelem ellen, még a maradékot is elszedi tőle az önkormányzatok kárára, tudja meg mindenki mit jelent a Fidesz értelmezte védelem.

Az egészségügy is védelem alá került. Átszervezték, kiszervezték, összevonták. Költségvetési pénzt nem nagyon adtak hozzá, éljen meg mindenki ahogy tud a rendszerben, és lehetőleg ne legyen senki beteg, mert az csak kiadással jár az állam részéről. Azt meg azért ne várja el senki a gyengéknek törődést adjon az állam, mikor neki stadiont kell építeni a ház mellé.

De azért van akit valóban megvéd az állam és Orbán Viktor. Ott van mindjárt a saját család ami már saját lábon áll. Pár milliárd homályos közvilágításra, néhány kastély, és rendben már is van a hozomány. De ott van az a tanácsadó is, akit senki sem ismer, senki sem alkalmaz, mégis mindenhol látható, mindenben érezhető a személye. Meg van védve az állami cég is, ha sokat költ, vagy esztelenül szórja a közpénzt. Pár törvény csak, és máris senkinek semmi köze hozzá mit és hogy csinál az adófizetők pénzéből az állami vállalat.

A Fidesz azt védi meg igazán, amihez érdeke fűződik, és a mi a hatalomban tartja Orbán Viktort. Megvédi a választási törvényt, ami nem is igazságos, de jó a kormánynak. Megvédi azokat a személyeket akik elvtelenül kiszolgálják a rendszerét a hatalmi ágakba való kinevezésük után, csak mert hűségesek a nemzet pocakos focihuszárához. Megvédik Mészáros Lőrincet, Garancsi Istvánt, Vajna Bandit, és a többi számukra olyan fontos tolvajokat, akik a közpénzt alakítják át saját zsebhez való kitöméshez. Már nem védik Simicska Lajost, de semmi közpénz nem drága a rajta való bosszú állás érdekében, csak mert Orbán Viktorról kiderült közben mekkora geci a régi haverral.

Végül is minden védelem fontos a kormánynak, de az főleg kifizetődő kell legyen a számára. Attól függ viszont a mai közélet Viktor engedi, vagy nem engedi. Minden ezen múlik. Eddig azonban amit megvédett a kormány az tönkre ment, abból sok jó nem származott sok embernek, a kevés haver viszont jól járt vele. Na ilyen Orbán Viktor védelme, aki felismeri az nem is kér belőle. BANDITA.

  
  

Címkék: megvéd lop alaptörvény Fidesz Orbán Viktor

Gyorsan le kell zárni a törvénykezést stadionországban, Orbán Viktor ott akar lenni a válogatott első mérkőzésén, így ehhez tartsa magát mindenki. Az a pár tucat törvény ami esetleg befolyásolja az ország sorsát most még nagyobb rohamtempóban tárgyalandó a mérkőzések miatt, nem érdekes az ország lakosságára gyakorolt hatása, később majd módosítják jó szokás szerint ha valamit elqrnak közben.Nem kell egyeztetni most sem senkivel, ahogy azt a kormánypárt eddig sem tette meg, el kell érni az első gépet a lelátóra időben való érkezéshez, jelenleg csak ez számít. De legalább amíg ott köpi a szotyit Orbán Viktor a számára olyan fontosnak tartott sporteseményen, addig is kevesebbet tud lopni a maga zsebére, ezzel egy kicsit lassul a tékozlás üteme.

Végül is minden rendben van jelenleg az ország irányítása közben, a tanárok kellően át lettek verve a közoktatási átalakításnak nevezett színjáték során, az egészségügy meg csak elmegyeget még ebben a pár hétben a maga rendes akadozásában, legfeljebb a betegek és a kórházi dolgozók még szívnak egy kicsit mielőtt megkapják az életpályamodelljüket, és az újabb szépen becsomagolt üres ígéreteket a kormánypárt rendes szokása szerint.

Orbán Viktor az elkövetkező pár hétben nem folytat semmilyen szakmai egyeztetést a társadalmat érintő fontos döntésekről. Eddig sem csinált semmi ilyet, kizárólag magával volt hajlandó szóba állni bármilyen fontos kérdés megvitatásában, és csak a maga döntésének a helyességét volt szíves elfogadni. Meg kell érteni az országnak végre csak az a helyes amit Orbán Viktor elképzel a maga akarata szerint, csak az az elfogadható ami Orbán Viktor fejében megszületik az országban élők mindennapi életével kapcsolatban. Ha valaki beteg, vagy öreg, vagy nem tud már magáról gondoskodni akkor a Fidesz által elfogadott alaptörvény szerint dögöljön meg ott ahol van, az államot ne nagyon terhelje már az ellátása, csak azért mert egy életen át fizetett maga után sok sok járulékot. Orbán Viktor szerint mindenki oldja meg a saját problémáját ha nem elég tehetős, neki pont elég a keveset keresőktől elszedett adóemelésekből befolyt közpénz átcsoportosítsa az egykulcsos adóval jól járt munkavállalók felé.

Na meg itt van a sorosozás meséje is, ha már a menekültekből nem lehet ellenséget csinálni amivel az országot jelenleg szépen el lehet kábítani az aktuális botrányok helyett. A következő hetekben bőszen lehet majd ezzel elterelni a figyelmet, ez elég szép elfoglaltságot ad a közmédia alig hetven milliárdos költségvetésének. Ennyi pénzért már igazán elvárható hogy egész nap azzal foglalkozzon a csatorna, Soros György most éppen milyen összeesküvést sző az ország ellen, csak mert Orbán Viktor most őt találta meg ellenségnek a szavazói számára. Na meg ameddig ezzel van tele minden, addig sem figyel oda sok ember a valódi problémákra, úgy mint a strómanok további meggazdagodása a jegybank újabb közpénz átalakítási kísérleteiről a Matolcsy rokonság aktív közreműködésével, a család újabb vagyonosodása a papa, a saját lábon álló lány családjának kastélyvásárlásai.

Ha kezdődik a meccs, semmi sem drága, csak a közpénz alakuljon át a megfelelő ütemben a kormánypárt hasznára. Nem drága addig a letelepedési kötvény árusítása sem, nem drága Mészáros Lőrinc cégbirodalmának növekedése, még az is hihető ilyenkor a stróman tud írni, olvasni.  Amíg tart a meccs, nem fontos András György Vajna mélymagyar vállalkozó mennyi hasznot zsebel be az ölébe ejtett törvények segítségével megszerzett játéktermek adózatlan nyereségéből. Addig amíg játék van a pályán fel lehet venni az elrabolt állami földek után járó támogatásokat, a föld megművelése nélkül. Az oktatás is elvan addig a maga nyári szabadságán, a tanárok majd megtanulják mennyit pofázhatnak Orbán Viktor ellen, csak mert nem értenek egyet a tanítási elvárásaival. Mire vége lesz a meccsnek könnyen lehet az önkormányzatoktól elrabolt iskolákban már újra bevezetik a fideszes nyakkendő viselését is, annak narancssárga színével együtt. Az alsó évfolyamban a KDNP színeire festik majd kötelező hittant. Előtte azonban még az önkormányzatok, vagyis a szülők, és helyben lakók fizessék ki a nagy átalakítás költségét, az állam erre nem fog adni egy fillért sem,  mivel azt inkább el tudja lopni magának a törvények segítségével, vagy mert Orbán Viktor Várba költözésére akarja költeni az adófizetők pénzét, nem az oktatásra.

Szóval most semmi sem számít, most minden legyen csendben, de azért ne álljon meg az élet tündérországban. Az a lényeg épüljenek tovább a stadionok, az ország lakosságának mindig legyen kit utálnia, a haverok vigyenek haza elég közpénzt az állami költésekből, a család legyen boldog, főleg a kormányhoz közeli, mindenki más meg fogja be a száját. Továbbra is érvényesülni kell Orbán Viktor akaratának ahogy ő azt a saját elképzelése szerint rá akarja erőltetni az országra, de előbb kicsit hagyják már foglalkozni a kedvenc hobbijával, ha már arra annyit költött az ország pénzéből, a többi társadalmi terület rovására. Utána majd minden visszatér a maga útjára ha vége a meccsnek, és gyaníthatóan semmi nem változik az országban. Orbán Viktor továbbra is folyamatosan hazudni fog, a fizetésekből életpálya modell lesz, az egészségügyi rendszer nem fog összeomlani, de jobb lesz nem belekerülni, az állami közoktatás is szépen termeli majd a jövő közmunkásait. Csak nehogy kikapjon a csapat, mert akkor nem lesz ilyen szép a világ. BANDITA.

 

Címkék: oktatás stadion meccs egészségügy Fidesz Orbán Viktor

Orbán Viktor hatalomra kerülése után első és egyik legfontosabb dolga volt a maga, és a hozzá hasonló gerinctelen élősködők számára a büntetlenség biztosítása az ország javainak a kifosztása közben. Ehhez készséges pártkatonák állnak rendelkezésére a törvényhozásban és a végrehajtó hatalomban egyaránt, akik maguk is címeres olyan gazemberek kell legyenek mint maga a miniszterelnök akit vakon követnek azon az úton, ahol az adófizetők pénze elveszíti közpénz jellegét, így abból nagyon sok vándorol a saját zsebükbe. De itt most nem csak a túlárazott közbeszerzésekre kell gondolni a józan eszét használónak, a trafikok, a földek, a saját borházig vezető utak, a névre szóló támogatások, brókerek pénzügyi átverései, a jegybank alapítványai is mind ebbe a kategóriába tartoznak.

Egy jól felépített, átgondolt, és kiválóan működtetett rendszer biztosítja a jelenlegi hatalom büntetlenségét, és működése közben semmilyen eszköz alkalmazástól nem riad vissza ha rezzenéstelen arccal kell közben az emberek arcába hazudni ezért. Persze gondosan ügyel a törvényesség látszatára, és él vissza a demokrácia számos eszközével, melyet közben gondosan szembe köp a hatalma gyakorlása közben.

De mint minden Fidesz által felépített rendszer ami biztosítja a maga számára a közpénz és közvagyon elherdálását a saját jóléte érdekében, elég tökéletlenre, és vérlázítóan átlátszóra sikeredett a működése közben. Hiába változtatják a működés közben törvénymódosítások tucatjaival a látszat fenntartását a szabályosság miatt, abból mindig látszik a végső cél a hatalom számára. Ez pedig a büntetlenség, és a folyamatosság fenntartása. Ezért szüksége van Orbán Viktornak egy olyan hatalmi ágra is ami megakadályoz minden felelősségre vonást, és tovább engedi a törvényesített lopást, ami maga hatalom alapvetése. Ezt jelenleg egy ember is képes biztosítani akire már azt első kormányzása alatt is számíthatott, mikor Tokaj környékén igyekezett a maihoz mérten kisipari módszerekkel elcsenni jövedelmet magának a közösből.

A Polt Péter vezette ügyészségnek nevezett felügyeleti szerv, amelynek egész más lenne a feladata egy normális országban mint amit jelenleg művel, mára már kétséget kizáróan bebizonyította mi is az a valódi ok, amiért képes a szakma minden szabályát felrúgva biztosítani a hatalom elkövette gaztettek büntetlenségét. Ezt egyrészt a személyi összefonódásban is lehet keresni, de ezen túlmenően a legrosszabb emberi tulajdonság legaljasabb jellemzőit is meg lehet benne találni. A magát legfőbb ügyésznek nevező gerinctelen féreg kebelbarátja annak az Orbán Viktornak, aki a nemzet eddig volt legnagyobb tolvaja, hiszen az a hatalmát a maga, és a hozzá hasonlók meggazdagodására használja az ország kárára. Polt Péternek az lenne a feladata ezt megakadályozza, de hát ők annyira jó barátok a pártban, és a magánéletben ezt nem teheti meg azzal szemben aki erre a magas posztra juttatta. És nem először tette meg ezt vele, de jól kiállta a próbát mikor Orbán Viktor először volt hatalomban.

Azon kívül már Polt Péter szerepe túlér saját magán miközben menti a Fidesz bűncselekményeit, miközben a rokoni, haveri, szomszédi, elvtársi összefonódás hálójába maga is nyakig bele van kavarodva. A felesége jegybanki alkalmazott, ahol egy elmebeteg irányítja a közpénz elherdálását, amelynek az asszony tevékeny részese, már csak a betöltött tisztségei által is. Jó, jó, persze nem pont erről beszélnek családi körben ha a százmilliárdos bróker botrányba belekeveredett leendő családtag éppen megkéri a lánygyermek kezét, akit ezért ki sem hallgatnak ezen ügyből kifolyólag, hiszen az ember bízik a gyermeke választottjában. Orbán Viktor strómanjai, haverjai ezer hektár számra viszik el a jó magyar földet az abból megélők elől, de a miniszterelnökkel közös szotyola köpködés közben nem erről beszélnek, inkább ezen röhögnek jó ízűeket a károsultak tehetetlensége miatt. Meg azon az ügyészek által általánosan kimondott hazugságon, miszerint minden a törvényes, és szabályos, meg demokratikusan indokolt. De a többi egyértelmű bűncselekmény során el nem indított vizsgálódás is jó kedvre derítheti őket, amiben a kormányban helyet foglaló gazemberek szépen gyűjtik maguknak a vagyont a rokonok, szomszédok segítségével. Olyan szépen tágulnak maguktól a lakóparki ingatlanok ettől, és a miniszterek, államtitkárok, képviselők is emberek, akiknek meg kell élni a közösből ha már a maguk erejéből erre képtelenek. Hosszú lenne felsorolni azt a sok el nem indított vizsgálatot, ahol a törvényt is megcsúfolva nem verik vasra a tolvajokat a kormány háza táján. És érdekes lenne megtudni azon jogszabályokat és törvényeket amely alapján ezen szarháziak nyugodtan folytatják bűnös tevékenységüket, hiszen sok olyan eset fordult elő ahol a hatalom még a maga által hozott szabályokat is képtelen volt mohóságában betartani.

 

De még érdekesebb maga a szervezetben dolgozók hozzáállása Polt Péter tevékenységéhez. Nincs közöttük egy sem akinek fontosabb lenne a szakmai tevékenység annak megcsúfolásától. Nincs közöttük egy olyan ember sem, aki vállalná a törvénytelenség kimondását az igazság megcsúfolása helyett. Vagy mindenki meg van félemlítve és így érzi jól magát mentegetve a felelősség alól? Egyedül Polt Péter képtelen lenne véghezvinni mocskos tevékenységét, kell neki ebben segítség amikor védi a védhetetlent, cáfolja a valóságot, de hogy mindenki egyet értene vele egy ekkora szervezetben az azért elég hihetetlen. Vagy valóban ilyen az ország nagy része, és ezért tart itt ahol jelenleg vergődik a nagy együttműködés rendszerében, küzdve a mindennapokban a megélhetésért, elfogadva saját tehetetlenségét, mivel szerinte semmit sem tehet ellene. Mert szerinte ez a könnyebb út.
BANDITA.

Címkék: törvény ügyészség Fidesz Polt Péter

süti beállítások módosítása