Orbán Viktor képtelen beismerni vereséget, pedig a saját maga alkotta szabályok miatt most nagyon pofán csapta a tévedhetetlennek hitt beképzeltsége. Úgy gondolta a népszavazásra már nem lesz neki szüksége, hiszen nincs semmi olyan döntés széles nagy tündérországban, amelyet ő ne tudna jobban eldönteni a kedves népénél. Parlamenti kétharmaddal a zsebében átvert minden olyan döntést az országgyűlésen ami akár a többség akarata ellenére is, vagy annak megkérdezése nélkül történt, de neki érdekében állt. Meg lehetne itt említeni a demokrácia lebontását, a hatalmi ágak a hozzá hű seggnyalókkal való feltöltését. Elég az ügyészség lebutítására utalni, ahol kebelbarátja, a szakmát megcsúfoló Polt Péter vigyázza a Fidesz által elkövetett lopások büntetlenségének a biztosítását.
Nem volt szüksége soha Orbán Viktornak egy, az ország nagyobb részét érintő döntés meghozatala során sem megkérdezni a választói akaratot. Mindig tudta mit akar, feleslegesnek tartotta a népszavazgatást. Meg is nehezítette annak alkalmazását. Telerakta a Választási Bizottságnak nevezett intézményt a saját embereivel, akik csakis kizárólag a neki megfelelő szempontok szerint alkalmazták a népszavazási jog gyakorlását. Ha kellett szembe is köpték azt, a hűség náluk is fontosabb volt a szakmaiságnál, a tisztességnél, a becsületüket meg a többség közülük eladta némi megélhetésért.
Jogszabályokkal is megnehezítette Orbán Viktor az egykor számára sikert hozó népszavazás kezdeményezését. Már a kérvény beadása is falba, vagy nyomógombba ütközött ha az olyan dologról szólt, ami számára nem volt fontos, vagy egyenesen terhesnek bizonyult. Ha nem volt elég az ilyen buktatónak szánt akadály, beküldött pár Kubatov kopaszt, és az ő intelligenciájukkal állította meg a népszavazási kérdés beadását. Arra is odafigyelt a nagy jogalkotás során, a népakaratot számmal is kifejezze. Nem lett elég az egyszerű többség az Orbán Viktor alkotta új szabályba, a választópolgárok több mint a felének a jelenlétét követelte meg az érvényesség megállapításához. És ezeket a jogszabályokat a kormánypárt, a vele szövetségben levőnek mondott KDNP nevű gennyes képződménnyel el is fogadta. Pont.
Soha sem gondolta egyszer neki is szüksége lesz a népszavazás intézményére. Mindig megszokta övé a többség a parlamenten belül, így ennek segítségével mindig az történik ami neki kedves az országban. Ellophatja a trafikokat, a földeket, a magánnyugdíjt, nem kell róla megkérdezni senkit, hiába pont a többséget érinti. Nem kell szavazgatni a munka törvénykönyv változásáról, az végül is a többség számára hátrányos, de dögöljön meg akinek nem tetszik a rendszer. Még hogy tisztességes munkáért valódi béreket fizessen? A nagy francokat. Akinek nem tetszik a rendszer az hazaáruló, és mehet közmunkásnak ha nagy a pofája. Vagy külföldre a többi sok százezerhez. Minek szavazni a boltok vasárnapi bezárásáról? A nagy többség ellene van, de ez a parlamenti többséget nem érdekli, ha Orbán Viktor meg akarja szívatni az ország lakosságának a nagy részét. És ha mégis sikerül e vasárnapi boltzárral kapcsolatban népszavazást kezdeményezni? Akkor a tuti bukta tudatában fejvesztett módon gyorsan ki kell nyitni azokat, utána mindenki kussoljon róla, nem kelljen semmit megmagyarázni.
Orbán Viktor nem tud, és nem is akar kormányozni. Az általa felépített rendszer az élősködésen alapul, az ország vagyona neki a személyes meggazdagodásához kell. Sokan segítik ebben, tehát nekik is juttatni kell a lakosság által megtermelt javakból. Mindegy hogy ez támogatás, a nyugdíjasokról való gondoskodás, az oktatás, vagy az egészségügy, ha ezektől kell elvenni ahhoz a hozzá hű emberek zsíros állashoz, vagy közbeszerzéshez jussanak, akkor azt meg kell tenni. Utólag már csak meg kell magyarázni ki is a hibás hibás, amiért ezt végre kell hajtani, és közben hülyének nézni az ország nagy részét, akár szembe köpve a józan eszet is. Mindig győzni kell, és bármi áron, nehogy bukás legyen a vége, hiszen akkor talpig vasban tölti a hátralevő életét az egész rablóbanda.
Győzni kell tehát minden áron. Harcolni kell a kormányzás helyett, itt nem lehet veszíteni. Ha nincs háború, akkor csinálni kell párat gyorsan, a lényeg a folyamatos figyelem elterelés a mindennapi gondokról, a kormányzat közeli nagy lopásokról, és az elmebeteg jegybank elnökről. Ilyen esetben nem engedett dolog a vereség. Abból is győzelmet kell csinálni. Ha egy népszavazásnál nem sikerül felmutatni a többség akaratát, akkor az azon jelenlevőket kell beállítani győztesnek, felrúgva ezzel akár minden szabályt. Ebben az esetben nincs olyan, hogy veszítettünk, mert elevenen felfal az értelem, maradjon inkább tovább felkorbácsolva az indulat, legyen az ország megosztott, legyen a hárommillió több mint a fele a többségnek. Épüljenek tovább a stadionok, a kórházakban nem fontos az orvos, az ápoló, a fűtés, a kötszer, az oktatásban elég kegyen egy tankönyv a jövő nemzedéknek, de abban legyen benne Orbán Viktor mekkora fasza csávó.
Nem lehet veszíteni egy esetben sem, legyen az bármilyen átlátszó hazugságra épülő. Inkább gyűlöljék az ellenséget, akit éppen annak tart Orbán Viktor akarata, mint azon keseregjen a nyugdíjas, majdnem egy százalék emelést kapott ebben a jobban teljesítő országban. Inkább féljen a közmunkás a határon álló menekülttől, aki elveszi a megélhetését. Reszkessen a ház tulajdonosa, a szomszédja egy olyan menekült család lesz, amelynek tagjai a hazájukat ért háború előtt szüzeket adtak egy tevéért, és azzal étek házaséletet. Ja, tündérországban turul van, nem teve.
A menekültek nem jelentenek veszélyt az országra, de pont kapóra jönnek Orbán Viktornak. A segítségükkel szépen meg tudja vezetni az ország lakosságának egy részét, akiket az ellenük való félelemre hergel. Ha ezek az emberek kisebbségbe is lennének az országban, ad nekik egy adag gyűlöletet a többi ellen, hagy legyenek jól el egymással, addig sem rá figyelnek. Orbán Viktor még nem fejezte be az ország tönkre tételét, még nem áll a családja stabilan a saját lábán, még sokan nem vették észre valójában ő egy piti kis tolvaj. Még nem szabad kinyílni a szemeknek, még nem kell észrevenni, ki is jelent igazi veszélyt a jövőre, az országra, és a benne élőkre. Még nem szabad megtanulni számolni, még nem szabad elfogadni a szabályokat, még ha azok hátrányosak is. A menekültekkel kell foglalkozni, mert Orbán Viktor ezt akarja. BANDITA.