Orbán király vára.

 2015.10.17. 19:17

Mert úgy gondolja ez már jár neki. És Orbán Viktor szerint ez az egyetlen méltó hely az országban ahonnan egy uralkodó letekinthet a népére. És most meg akarja szerezni magának. Be is fog költözni ha már fel lesz újítva. Addig is lehet ezen a borzalmas ötleten nagyon szépen keresni, így a vár akár saját lábon állóként is megállja majd a helyét. Nincs az a közpénzherdálás ami akadályt jelentene ha egy bomlott elme királyi ambíciókat táplál maga iránt.

Felcsút kisvasútja mellett, a sertéstelep háta mögött a disznó ganajából, na abból építhetsz magadnak hozzád méltó várat te ország szégyene.

Most nem arról van szó egy miniszterelnöknek szolgálnia kell az országot, a hatalmát annak boldogulására kell felhasználni. De igen, arról van szó. Orbán Viktor esetében az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez pusztán csak arról szól, a hatalom segítségével ő és a haverjai jól megszedjék magukat az ország többségének a rovására, és végül uralkodjanak az emberek felett.

Pedig Orbán Viktor szerint csak pár tíz milliárdról van szó, ami igazán nem nagy ár akkor ha valaki szeretne egy magához méltónak gondolt helyről, egy cseppet sem szerény körülmények között munkálkodni a maga érdekében. Minden más nem számít, csak kapja meg azt ami szerinte jár neki. Ehhez nem is kell sokat áldoznia a közös vagyonból, ami jó nagy részben az emberek adójából tevődik össze. Addig minden más várathat magára, hiszen a saját szempont szerint most az a legfontosabb, Orbán Viktor majd jól érezze magát a Várban. Végül is már minden rendben van az országban, csak a miniszterelnök dolgozik méltatlanul szerény körülmények között. Elért az ország végre oda a jobban teljesítésben, már nem érdekes az oktatás helyzete, nem fontos a várólisták hossza, most már nem kell az államadósság ellen sem harcolni. Nincs jelentősége a munkabéreknek, nem kell adót csökkenteni, a forint is erős és stabil. Ha egy véletlenül erre járó befektető szétnéz a délről kerítéssel határolt tündérország napsugártól ragyogó szétosztásra váró földjén, szinte látja a maga valóságában az egymillió megvalósult munkahelyet. A felét a külföldre menekült munka vállaló adja, a kisebbik részt pedig az itthon közmunkából megélő.

Sajnos nagyon sok olyan területet fel lehet sorolni manapság az Orbán kormány áldásosnak nem mondható rablóhadjárata során melyet az elmúlt öt évben végzett a fülkeforradalom óta, ahol nagyobb szükség lenne erre a meggondolatlanul elherdált közpénzre. És nem csak erre, de a szabadságharcnak nevezett félrevezetés során eltékozolt milliárdok is egyre jobban hiányoznak a növekvő számú szegény ember mindennapjaiból. De elég lenne a nyom nélkül eltűnt magánvagyon láthatatlanságnak a megvédésére gondolni.

Sokba, nagyon sokba került eddig is az ország nagy részének Orbán Viktor csillapíthatatlan hatalom éhsége. Na meg a magának félre rakott közpénz sem piskóta. Még nem volt olyan esemény Orbán Viktor kormányzása alatt mikor bármi hibát is beismert volna, vagy bármely tévedésének ne mással fizette volna ki az árát. Ezek között legtöbbször a saját választói is ott voltak, de ők egy sajátos sötétségben szemlélik a világuk tönkre tételét, és még tapsolnak is hozzá. Minden esetben az ország látta a kárát a sok félre sikerült szabadságharcnak. Elég ilyen esetben a nem megszorítás adóemelésére gondolni.

De mivel semmi nem számít, a sok lélekemelő győzelemnek mondott értelmetlenséget most egy újabbal kell majd elviselnie az mára elfeledett keményen dolgozó kisembernek. A szerény, puritán kormányzást ígérő Fidesz éppen egy újabb rongyrázásra készül a fény és pompa felé. Az ország nagy részén sokan éheznek és fáznak, de nekik most mindenképpen újra át kell majd adni a Várkert bazárt, és hogy Orbán Viktor ne utazzon olyan sokat a két átadás között, hát költözzön is be oda. A körülményei sem lehetnek szerények, mindenre ott van megoldásnak a közpénz.

Fognak majd az emberek kellően felháborodni a Várba költözésen? Igen. Fogja ez Orbán Viktort érdekelni? Nem. Pont.

Ahogy eddig is mindent megúszott következmények nélkül, a Várban is jól fogja magát érezni. Majd arra fog hivatkozni, ez is az emberek érdekében történik, és kifejezetten miattuk kell majd neki oda cuccolni. Majd onnan folytatja az ország tönkre tételét, a saját vagyonának a gyarapítását ahonnan az eddigi dolgozó szobájában abba sem hagyta.

Azért van egy kis baj ezzel a költözéssel. Nem annyira buta, és lusta a magyar ember mindent le lehessen vele nyeletni, és közben még hülyének is legyen nézve. Most még nem nagyon van a láthatáron olyan erő ami megállítaná ezt az ámokfutást, de végül is ennek csak maga a választó az akadálya. Egyszer majd az érzelmei helyett a józan esze fogja irányítani a cselekedeteit, képes lesz a maga érdeke mellé a másikét is elfogadni, és akkor Orbán Viktor is a megfelelő helyére kerül a Várban. Annak a pince részébe, talpig vasban, mellette Polt Péter készül majd a védő beszédére. És nagyon sokan lesznek még ott. BANDITA.

Címkék: adó lop költözik Orbán Viktor Vár urizál

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr577985707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wikus Van De Merwe 2015.10.18. 12:35:31

"Fognak majd az emberek kellően felháborodni a Várba költözésen? Igen."

Sokkal fontosabb és komolyabb dolgokon sem háborodtak fel. Talán hülye posztok helyett azzal kellene foglalkoznotok, hogy találjatok valakit, aki 2018-as győzelme után a kedvenc tömlöcös sztoridat megvalósíthatja, realizálhatja. Addig, amíg nem ezen ügyködtök, addig csak szánalmas és gyerekes kínlódás a blogföldi tevékenységetek.

röf 2015.10.18. 12:35:51

Ilyen ez az Orbán....
Épít magának mindenfélét, műpát, színházat várkertbazárt, fölújít sándorpalotát, vásárol szolgáltatókat, molt, stb.....
De majd egyszer csak jöttök ti, és visszacsináljátok...lesz munkátok.

maxval bircaman meghízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.18. 13:03:10

Orbán a liberalizmus elleni harc vezére, szerintem ez megilleti. Legalábbis én mint egy közíró ezt így látom.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.10.18. 13:10:56

@röf: Meg elad állami földeket. Ja! A MOL-on buktunk kb 200 milliárdot. Az volt a duma hogy ki belőle az oroszokkal.
Ja!? Paks? Oda meg be az oroszokkal!
Ki érti ezt?
Mondjuk neked nem is kell értened, te szolga vagy, nem kell gondolkodnod, csak hűen követni a vezért.

gázóra ellenőr 2015.10.18. 13:20:05

@Wikus Van De Merwe: @röf: Gyerünk narancstálibok! Imához! Orbán király újabb szintet lép át az életművében!

röf 2015.10.18. 13:26:49

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Paks2 tisztán szakmai döntés, de nektek minden érvet felülír a vicsorgás.
Hajrá.. :)

csak egy néző 2015.10.18. 13:39:03

@röf:
Disznókám, ha a kedvencetek gyúrcótány kötötte volna meg a Paks 2-t, ugye akkor is ez lenne a véleményed?

röf 2015.10.18. 13:50:36

@csak egy néző:
Tökmindegy, ki kötötte, így kellett tenni.
Nem baj az, ha nem értitek.

egy igazi barom vagy mária 2015.10.18. 14:10:47

@csak egy néző: Hát ugye azt sose tudjuk meg, hogy mit csinált volna gyurcótány. És nem csak azokat nem tudjuk meg, amit csinált volna, hanem azokat sem amiket csinált. Mert mit is csinált? Tényleg, mi a faszt is csinált a balos kormány 8 évig? Mert leginkább lófaszt sem. Ja, tényleg tudom már: Nem engedte a fidesz a reformokat. Az ellenzékben lévő fidesz nem engedett semmit csinálni.

egy igazi barom vagy mária 2015.10.18. 14:12:36

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: A Mol vétele úgy történt, hogy az orosz el akarta adni. És nem bukott rajta senki, hiszen nem adta el. A tőzsdén pedig nem lehet se venni se eladni egy ekkora cég 20%-át.

polipo 2015.10.18. 14:16:54

@maxval bircaman meghízott szerkesztő: ...mert egy hamisitatlan birka vagy és ez a cím megillet,megdolgoztál érte

Pop40 2015.10.18. 14:39:17

Nincs ezzel semmi gond.
Az oktatás rendben, egészségüggyel semmi gond, nincsenek már éhbérért güriző ápolók, hulló vakolatú kórházak. A kivándorlást sikerült megszüntetni, a korrupciõt szintén. Ma már nem fordulhat elő, hogy fideszes oligarchák marakodjanak a koncon, lásd tv2.

Mindezek után a főgeci igazán megérdemel egy pár tízmilliárdos várat.
Sőt, én helyből adnék egyet rogánnak, szargyártónak, kósának, meg lézernek is.

Wikus Van De Merwe 2015.10.18. 14:41:13

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: @gázóra ellenőr:

Mi van kislányok?
Ki akadályoz meg titeket abban, hogy megdöntsétek a narancstálibok uralmát?
Ki akadályoz titeket abban, hogy elzavarjátok Vityát a picsába?
Ki gátol titeket abban, hogy megakadályozzátok a Várba költözést?

És egyáltalán, mi a faszt csináltok, hogy még mindig Vitya a miniszterelnök?
Csak a pofátok nagy! Hol vannak az elsöprő erejű tüntetések?
Hol az ellenzék igazán?

Pop40 2015.10.18. 14:42:28

@egy igazi barom vagy mária:

Igen, ezt a dumát löki az összes tőzsdei vesztes. Hogy ők nem vesztesek, mert nem adják el. Hogy 20 éve ülnek valami olyan papírban, ami az életben nem lesz annyi, mint ahol beragadtak, azzal meg nyilván semmi gond. :DD

Pop40 2015.10.18. 14:49:08

@Wikus Van De Merwe:

Ebből mi a tanulság, kiscsillag?

A lószar neked büdös, de a disznószart örömmel zabálod?

Nincs ezzel gond, csak vannak olyanok, akik attól, hogy az egyik szar, még nem szeretik meg a másikat.

egy igazi barom vagy mária 2015.10.18. 14:51:13

@Pop40: Ez így igaz. Amíg a papírban ülsz addig se nyereséged, se veszteséged nincs.
Viszont van olyan is, aki nem azért vesz papírt, hogy utána eladja, hanem kell neki a cég.
Ha bárki megpróbálná megvenni a MOL 20%-t a tőzsdén akkor felmenne az árfolyam 40ezerre.
De ebben az esetben arról volt szó, hogy az orosz el akarta adni, és nem akarták, hogy az ÖMV vegye meg.

polipo 2015.10.18. 14:52:21

@röf: ...mi az hogy így kellett tenni? legalább 10 évvel az igény elött! nem gondolva az olyan találmányokra,amik fölöslegessé tehetik ezt a horror beruházást,aminek körülményeiről semmit nem tudhatunk,azon kívül,hogy velünk fizettetik meg! ez valóban csodálatos!

csak egy néző 2015.10.18. 14:52:29

@röf:
Az a lényeg disznókám, hogy te érted. Dagonyázz csak tovább a moslékban.

csak egy néző 2015.10.18. 14:56:32

@egy igazi barom vagy mária:
Kire kell gondolni a neved olvasva?
Nekem pl Wittner Maris ugrott be.

Wikus Van De Merwe 2015.10.18. 14:59:04

@Pop40:

Te ostoba!
Lefideszeseztek, és még utána én vagyok a hibás, hogy a szerintetek 1 milkára csökkent narancstábor vezetőit nem tudjátok elzavarni?
Ha én narancstálibként tobzódok, tapicskolok a híg fosban 1 millió sorstársammal, akkor nyugodtan felteheted magadnak a kérdést nyuszika, hogy mi a pacipéniszért nem tudjuk a maradék 9 millió állampolgárral megszervezni azt, hogy elkergessük a Fideszt.
A saját portádon söpröges te balfék, mert az tényleg pfátlanság, hogy szánalmas vergődésetek végén még azt is a Fityusztól várjátok, hogy megbuktassa és elzavarja magát.
Balfaszok!

Gyorgy Nagy 2015.10.18. 15:02:03

Kicsi Viktornak egy nagy LÓ F.SZ jár! Elöbb tisztáza a honvédségnél töltött szolgálata alatt hogy jelentgetet-e ,kiszes multak valamint hogy miért êpitet stadionokat a mi adó forintúnkbók.

Pop40 2015.10.18. 15:08:20

@egy igazi barom vagy mária:

"Amíg a papírban ülsz addig se nyereséged, se veszteséged nincs"

Ez sima illúzió. Hogyne lenne. Egyrészt az az összeg, amit kidobtál a "drága" papírra, miközben később jóval olcsóbban megvehetted volna.
Másfelől költség az is, hogy akár évekig, évtizedekig egy használhatatlan szarban áll a pénzed.

Persze nem azt kérdem, miért nem az árfolyamgörbe alján vásároltak. (Aki tőzsdézett már valaha, az előbb-utóbb rájön, fölösleges az aljat keresgélni.)
Vityáéknak viszont sikerült egy többéves csúcson bevásárolni, amihez már azért jókora balfaszság kell.

"Ha bárki megpróbálná megvenni a MOL 20%-t a tőzsdén akkor felmenne az árfolyam 40ezerre."

Ez igaz. Viszont semmi nem kényszerítette Vityát, hogy ott, és annyiért vegye meg.
Egy céget, aminél a részvények értéke évek óta ~12 és 14k között ingadozik, nyilván a ruszkik se 20k fölötti áron adnának el.
:-)

egy igazi barom vagy mária 2015.10.18. 15:14:21

@csak egy néző: mária országa c blog szerzőjére. Tudod ő amolyan fizetett ballib blogger volt, aztán eltűnt.

egy igazi barom vagy mária 2015.10.18. 15:17:34

@Gyorgy Nagy: Igen! Az ilyen embereknek kell kommentelnie mint te. Meg puffogni orbánra.
"Kicsi Viktornak egy nagy LÓ F.SZ jár! Elöbb tisztáza a honvédségnél töltött szolgálata alatt hogy jelentgetet-e ,kiszes multak valamint hogy miért êpitet stadionokat a mi adó forintúnkbók."
Megvan három általános?

Pop40 2015.10.18. 15:18:41

@Wikus Van De Merwe:
Nehéz a felfogásod, kiscsillag.
Nagyjából pont ezt leírtam az előbb, csak láthatóan nehezedre esik 2 mondatot értelmezni.

Gyk, ismét: az ellenzék úgy szar, ahogy van, ezért nem tudja elzavarni a fideszt.

De ETTŐL MÉG A FIDESZED IS SZAR. Így már fel tudod fogni?
Csak te habzó nyállal szidod az egyiket, miközben szaros nyelvvel habzsolod a másikat.

És akkor még nem is tértem ki arra, mit meg nem tett a maffiád, hogy ne legyen leváltható: ott van pl Polt ettárs, aki nyakra-főre sikálja el a maffiád kínos ügyeit.
Ott vannak az alkotmánybírós sameszok, akik minden, maffiára veszélyes kezdeményezést elgáncsolnak, lásd népszavazás a vasárnapi zárvatartásról.
És ott van a megszállt média, ahol a főbb csatornák csak és kizárólag a fidesz seggét nyalhatják.

Neked nem volt gyanús tavaly azzal a rengeteg eszeddel, hogy a maffiád népszerűsége azonnal a béka segge alá esett, ahogy az rtl elkezdett beszámolni a szennyesükről?
Idióta.

1ghost 2015.10.18. 15:18:52

@Wikus Van De Merwe:

Galambocskám, csillagocskám, szánalmas vergődés itt legfeljebb neked van, meg a tolvaj gazdádnak, azt meg, honnan a picsából veszed, hogy egy szar kormány nem maradhat a helyén akár két választási ciklusban?
Hiszen még ahhoz hülye vagy, hogy a választók számát legalább millióra kerekítve eltaláld.

egy igazi barom vagy mária 2015.10.18. 15:22:58

@Pop40: Az a kurva nagy igazság, hogy a franc tudja, hogy mennyiért lehetett volna megvenni.
Szóval az eladó nyilván azért és akkor akarta eladni, mert magas volt az árfolyam.
Ha ő akkor akarta kiszórni, akkor nem nagyon volt más választás, akkor kellett megvenni. (Most abba ne menjünk bele, hogy stratégiailag kell-e az, hogy az ország olajtársasága ne legyen osztrák kézben)

Wikus Van De Merwe 2015.10.18. 15:33:31

@Pop40: @1ghost:

Hát barátaim, ha rajtatok múlik,akkor Vitya még ötven évig mélytorkoztat titeket.
A veszprémi választás óta nagyon gáz a Fidesz leválthatatlanságára hivatkozni.
Hány millió szavazó maradt otthon 2014-ben, akikre bőszen hivatkozni szoktatok a kétharmad emlegetése során? Velülk mi van? Miért nem tudtátok meggyőzni őket? Miért nem tudtátok urnához cibálni mind?
Nehogy már a Fityusz 2 millió szavazója (volt annyi?) legyen a hibás azért, mert nem voltatok képesek alternatívát felmutatni az otthon maradt millióknak!
Mondhatjátok, hogy az ellenzék így szar, meg úgy szar, de akkor tegyetek róla, hogy nem így legyen. És ha már említve volt az RTL, hol van a szennyes teregető hiradó által feltüzelt és meggyőzőtt tömeg a közvéleménykutatások eredményeiből?
Mi a faszról beszéltek?
Kurvára unalmas már,hogy saját tehetetlenségetek, saját tehetségtelenségetek árát a fityuszosokkal akarjátok kifizettetni.

röf 2015.10.18. 15:46:32

@polipo:
Milyen találmányokra gondolsz?
A villanyt nem bányásszák, és nem a szántóföldön termelik.
A napenergiás szélkerekes bohóckodást meghagynám a sötéteknek.
Emlegetik még előszeretettel a tóriumos reaktorokat, amikből soha nem lesz semmi.
Passz.

röf 2015.10.18. 15:48:26

@csak egy néző:
Tőled nem is várok el egyjegyű számok összeadásánál bonyolultabb dolgokat...

Pop40 2015.10.18. 16:02:46

@Wikus Van De Merwe:

Az országot mélytorkoztatja, ettárs.
Engem aztán nem.
Csak ugye a fideszhívők túl hülyék, hogy felfogják, hogy az elbaszott oktatás, és a szétkúrt eü nekik is szar lesz, nemcsak a balosoknak.

" A veszprémi választás óta nagyon gáz a Fidesz leválthatatlanságára hivatkozni."

Ez micsoda ótvar duma, ettárs.
A maffia megtett mindent, amit tehetett a leváltása ellen, de a hülye fideszes szerint mindez meg se történt, mert ugye egyszer nyert az ellenzék. :DD
Nyilván neked futóversenyen is korrekt, ha az egyik futó 2-szer akkora távot fut, 30 kiló plusz súllyal a hátán, hisz attól még van esélye nyerni... Szektás szarháziak.

"Miért nem tudtátok meggyőzni őket? Miért nem tudtátok urnához cibálni mind?"

Nem tudom, ki az a "mi". Én részemről senkit nem cibáltam sehova.
Az ellenzék meg azért nem, mert szar, és szétesett (ez pontosan a 3. hsz, amiben leírom, csak nem jut el a 2 agysejtedig.) + a maffia mindent megtett, hogy aki nem ment el, ne is akarjon elmenni, lásd előző hsz felsorolása.

Bár a magadfajta majom úgy van vele, hogy É-koreában is biztos tök jó lehet az élet, hisz senki nem akarja leváltani a vezért.
:-)

"Szennyes teregető híradó"????
Muhahahahaha:)))))))
Szóval aki a maffiád lopásait meg elkúrásait TÉNYSZERŰEN bemutatja, az a magadfajta kádernek egyből szennyes meg teregető?:D
Ha valami nem volt igaz, miért nem perelt a maffiád?
Ha igaz, miért nincsenek még börtönben?
A nagyonfüggetlen, ex-fidesz képviselő Polt elvtárs biztos mindent megtett. :-)

Hogy hol a tömeg? Nem tűnt fel, te majom, hogy mióta az rtl beszámolt a maffiád szennyeséről, a maffiádat mindenhol szarrá verték, ahol elindult?
Még úgy is, hogy mindent megtett, hogy ne így legyen, de ezt már többször leírtam.

monddazigazatmar 2015.10.18. 16:11:29

@Pop40: "Nyilván neked futóversenyen is korrekt, ha az egyik futó 2-szer akkora távot fut, 30 kiló plusz súllyal a hátán, hisz attól még van esélye nyerni... Szektás szarháziak."
Te, mondd már el, hogy ha tényleg minden szar, és a nép nagyobbik részének csak romlott mindene, akkor miért nem nyer a nyomorult ellenzék?
Miben van kétszer akkora távja és 30 kiló súlya az ellenzéki indulónak? Tényleg úgy gondolod, hogy vannak emberek, akik mindenáron a fideszre szavaznak, mert ... miért is?

Pop40 2015.10.18. 16:11:41

@egy igazi barom vagy mária:
"Szóval az eladó nyilván azért és akkor akarta eladni, mert magas volt az árfolyam."

Erről van szó!
Szerinted nekik miért érte meg akkor eladni?:-)
Nyilván nem azért adták el, mert velünk akartak jót tenni. Ennélfogva nekik épp azért volt kedvező akkor eladni, mert nekünk nem volt kedvező akkor megvenni.
A hasznot, amiért nekik megérte az üzlet, a mi felárunk szolgáltatta, mi fizettük.

Attól, hogy valaki valamit valamennyiért el akar adni, az egy dolog.
Az meg egy másik, hogy talál e vevőt, akinek megéri megvenni.
Beállhatnék én is 20k-ra mol részvényt eladni. Csak hát vevő nem lenne rá. Mert az, hogy én ott el akarom adni, nekik még nem ok rá, hogy ott meg akarják venni.
:-)

Nyilván egy 20%-os pakett kicsit más, de az elv hasonló: venni akkor kell, mikor NEKED jó.
Nem akkor, amikor az eladónak.

Pop40 2015.10.18. 16:19:08

@monddazigazatmar:

Olvasd el a 15:18:41-es hsz második felét, nem írom le sokadszorra ugyanazt.
Aztán képzeld el, mit ajvékoltatok volna, ha fletó elkeni a szocik alatt a bkv-s ügyeket, zuschlag ügyeit, és megakadályozza pl a vizitdíjas/tandíjas népszavazást.
Ugye azt mondtad volna, hogy ezzel nincs semmi gond, ha ügyes az ellenzék, így is nyer?;-)
A kérdés költői, egy nagy faszt mondtad volna ezt, vértolulásos arccal szidtad volna fletót.

A másik ok meg az,hogy az ellenzék kétségkívül szar, lásd csak pl a migránskérdés szerencsétlenkedését.

polipo 2015.10.18. 16:22:28

@röf: Bocs,de a te csicska lelked idáig lát. Az emlitettek közül csak a napkollektorok ára feleződött meg egy év alatt úgy,hogy a teljesítménye minimum megduplázódott. Ezt a vezéred természetesen megadóztatja,hogy lehetőleg mindenki maradjon drága állami fogyasztásban. Gondolkodásra,innovációra semmi szükség,nehogy a szabadszellem bezavarjon az általa meghatározott királykodásban. Igazi agymosott alattvaló vagy! Nem is kell neked más.

egy igazi barom vagy mária 2015.10.18. 16:26:48

@Pop40: Akármiért el akarták adni. Ha a magyar állam nem veszi meg akkor lett volna már aki megveszi azon az áron. Ez nem 3 db részvény, hanem 20%. Más pálya. Sok köze nincs a tőzsdén forgó árfolyamhoz. Nem is tudod eladni a tőzsdén. Venni sem tudnál ennyit.
Nem kevés olyan szitu van, amikor tudod, hogy neked nem jó, de ott és akkor kell megvenned, mert ott és akkor van lehetőséged. Ha a sivatag közepén száz dollárért tudsz venni vizet, akkor annyiért fogsz, én nem azért mert neked az jó.
A kérdés az, hogy tényleg meg kellett akadályozni, hogy az OMV legyen a MOL tulaja.

egy igazi barom vagy mária 2015.10.18. 16:28:45

@polipo: A héten adtak át egy napkollektor farmot nem tudom hol. Fent volt az indexen, olvass utána. 30 hektár, ha jól emlékszem. A kapacitása megvan 16MW. Paks meg 2400. Miről beszélsz?

monddazigazatmar 2015.10.18. 16:34:58

@Pop40: "fletó elkeni a szocik alatt a bkv-s ügyeket, zuschlag ügyeit, és megakadályozza pl a vizitdíjas/tandíjas népszavazást."
Ja. Grállovag volt, és nem tette. Vagy esetleg volt olyan ellenzék, és az ellenzéknek támogatottsága, hogy nem tudta megtenni.
A kommentelő pajtás pont ezt mondja. Mi akadályozza meg az istenadta népet, hogy félmilliós tüntetéseket csináljon? Semmi. Max az, hogy mégsem olyan szar minden, mint ahogy a ballib média beállítja.
Elég sokat elárul, hogy az egyetlen balhé amire összeugrott pár tízezer ember az az internetadó volt, mert "nehogymá fizessek a netért az okostelóra is meg a tabletre is". Egy éhező országban nem ilyen faszságok miatt mennek ki a népek az utcára.

Pop40 2015.10.18. 16:37:02

@egy igazi barom vagy mária:
Ez alapjáraton igaz. Azonban kihagytad, hogy valamiért a ruszkik is sürgősen el akarták adni.
Márpedig ha valaki valamit gyorsan akar eladni, akkor a legjobb az esélyed kimasszírozni belőle egy kis árengedményt.
;-)

Ha meg nem ad, akkor mérlegeled, hogy annyiért megéri e neked.
Nem hinném, hogy sokat vesztettünk volna, ha akkor nem vesszük vissza. Lesz az még eladó később olcsóbban is.

polipo 2015.10.18. 16:52:11

@egy igazi barom vagy mária: ...arról,hogy az már elavult,pedig csak 1-2 éves a beruházás. Hol van még a 10 év lehetősége,amit csodálatos vezéretek figyelmen kivül hagy-bár ezt biztos nem érdekből teszi. Nem mellesleg kiváncsi lennék milyen árakról beszélhetnénk,ha Paks2-nél véletlenül úgy kalkulálnánk árakat,hogy abba benne legyen a nélkülözhetetlen biztositás és a nukleáris hulladét-temető költsége. Na az lesz az olcsó energia! Szerencsétlenek

Pop40 2015.10.18. 16:56:08

@monddazigazatmar:

" Vagy esetleg volt olyan ellenzék, és az ellenzéknek támogatottsága, hogy nem tudta megtenni."

1, Az ilyen "saját magamból indulok ki"-logika nem érv.
Az nem érv, hogy "én megtettem, tehát ő is tuti megtette volna."
2, Légy erős, a szocik alatt is voltak olyan időszakok, amikor oda tudtak volna hatni, akár volt kétharmaduk, akár nem. (Amúgy Hornék alatt volt kétharmaduk a szadesszel. De valamiért nem gyalultak le mindent, és nem tussolták el pl a Tocsik-ügyet.)

"Egy éhező országban nem ilyen faszságok miatt mennek ki a népek az utcára."

Ismered a sztorit a békáról, meg a forró vízről?

A szegénységet meg egyszerűen kezelik itthon: nem mérik.

index.hu/gazdasag/2015/06/25/tul_sok_volt_a_szegeny_megszuntettek_a_mutatot/

Wikus Van De Merwe 2015.10.18. 17:01:33

@Pop40:

Ótvar duma a veszprémi választásra való hivatkozás? Majd a komment végén azt írod,hogy "a maffiádat mindenhol szarrá verték, ahol elindult".
Magadat röhögteted ki te szerencsétlen.
És hogy mi az igazán ótvar duma?
Sorolom, idézetek tőled:

-"a maffia mindent megtett, hogy aki nem
ment el, ne is akarjon elmenni"

Na ja, hát persze. Ez a ti feladatotok lett volna. Nehogy már a kedvetekért az ellenfél noszogtassa őket? Ilyen idióták vagytok? Mire vártok, mire vártatok? A megfélemlítéses dumáról meg ne is beszéljünk. Elmentél szavazni? Igen. A Fityuszra szavaztál? Nem. Ért valami retorzió ezért? Nem, hisz most is itt téped a szád szabadon, korlátozás nélkül.

-"Csak ugye a fideszhívők túl hülyék, hogy felfogják, hogy az elbaszott oktatás, és a szétkúrt eü nekik is szar lesz, nemcsak a balosoknak."

Már megint a fityuszos szavazókra való hivatkozás. Akkor ismerd be, hogy nem vagytok képesek többséget szerezni az otthon maradt milliós inaktív tömegből.Nem vagytok képesek alternatívát mutatni nekik, mert balfékek vagytok.

-"Bár a magadfajta majom úgy van vele, hogy É-koreában is biztos tök jó lehet az élet, hisz senki nem akarja leváltani a vezért."

Ott igen. De itt? Senki? Hisz telepofázzátok a blogföldet, hogy óriási az elégedetlenség, blogbejegyzésekben naponta bukik meg Orbán, és mint írod, már jó ideje verik laposra őket, induljanak bárhol. Hol van a net tüntetés tömege? Ekkor ziccert, hogy nem lehetett kihasználni? Röhejesek vagytok a napi picsogásaitokkal, de helyzetben az üres kapu fölé, mellé lőttök.

Wikus Van De Merwe 2015.10.18. 17:09:29

@Pop40:

Azt látom cimbora, hogy azt le tudod írni, hogy miért nem megy.
Kifogás is van bőven. És az utólagos magyarázatok az érvelési rendszeredben külön tudományágat képviselnek.
De azt sehol nem láttam, hogy leírnád, hogy miként lehetne, hogy mit kellene, lehetne csinálni.
Csak szöveg van.

:(

monddazigazatmar 2015.10.18. 17:19:25

@polipo: Elavult? Most adták át.
index.hu/gazdasag/2015/10/14/atadtak_magyarorszag_legnagyobb_naperomuvet/
Ja, szerinted az ország energiaellátását arra kell alapozni, hogy hátha kitalálnak jobb hatásfokú napelemet. És ha nem találnak ki? Akkor kicsit késő elkezdeni kapálózni, hogy mégis kell atomerőmű, nem?

Pop40 2015.10.18. 17:20:04

@Wikus Van De Merwe:
Öreg, összekeversz valakivel.
A magadfajta pártmunkásokkal szemben nekem semmi közöm a politikához. Fura, ugye?
Azért bármilyen hihetetlen, van ilyen is.

Én részemről elmentem szavazni, hogy más mit csinál, nem az én dolgom. Az, hogy sok olyan hülye van, aki a maffiád szarkeverése miatt, meg a töketlen ellenzék miatt nem megy szavazni, nem az én dolgom.

Ha idáig felfogtad, majd megyünk tovább.

monddazigazatmar 2015.10.18. 17:21:17

@Pop40: "A szegénységet meg egyszerűen kezelik itthon: nem mérik."
Értem. Tehát az éhező szegényember az a ksh adatokból tudja meg hogy éhes. Mert magától nem érzi, és nem megy ki tüntetni.

Wikus Van De Merwe 2015.10.18. 17:29:44

@Pop40:

Ahhoz képest, hogy semmi közöd a politikához elég keményen nyomod naponta. Ha pénzért csinálod, akkor megdolgozol érte, hisz rengeteg kommentet produkálsz.
Ha csak hobbiból, saját szórakoztatásodra, akkor egy lúzer vagy.

Ez pedig a mai nap gyöngyszeme:
" Az, hogy sok olyan hülye van, aki a maffiád szarkeverése miatt, meg a töketlen ellenzék miatt nem megy szavazni, nem az én dolgom. "

Csak naponta sírsz és károgsz miatta.
Istenem de röhejes vagy.

:(

Pop40 2015.10.18. 17:32:05

@Wikus Van De Merwe:
"Ótvar duma a veszprémi választásra való hivatkozás?"

Igen. Az. A lehető legótvarabb.
Egyszer azt hajtogatod, miért nem tud nyerni az ellenzék, ha meg nyer, akkor nekiállsz levezetni, hogy a fideszmaffia tök tisztességes, hisz nyerni tudott az ellenzék.
Ez kb olyan színvonal,hogy ha nem jön érted a fekete autó, akkor az országban nem lehet, csak a legtökéletesebb demokrácia.

" Akkor ismerd be, hogy nem vagytok képesek többséget szerezni az otthon maradt milliós inaktív tömegből."

Hallod, te még fideszes pártmunkásnak is hülye vagy.
Most írom le NEGYEDSZER, te gyengeelméjű fogyatékos: igen, az ellenzék szar. Olvasni nem tudsz, te majom? Vagy felismered a betűket, csak nem állnak össze szavakká?
És megint leírom, csak neked: én, veled ellentétben nem vagyok pártmunkás. ---> az ellenzék nem tud többséget szerezni, nem én.
Az is te vagy, aki abból, hogy nem rohan mindenki az ellenzékre szavazni, levezeti azt, hogy milyen kurvajó a szaros fidesze.

Azon meg meg se lepődöm, hogy se az rtl-es híradóra írtakra, se a 15:18:41-ben leírtakra nem tudtál lóf.szt se reagálni.

Pop40 2015.10.18. 17:36:32

@monddazigazatmar:

Nem. Ez egy ilyen idióta ország, hogy a nép csak ül otthon, és várja a sültgalambot. (Amiben szerepe lehet annak is, hogy nagy kánaánt a balfasz ellenzék se hozna, tehát nem látnak alternatívát.)

A statisztikák hamisítgatása és elhallgatása meg arra jó, hogy Mari néni azt hiszi, csak ő ilyen béna, mindenki más jobban teljesít.
Ha mindenki ezt hiszi, a maffia szempontjából nincs gond.

monddazigazatmar 2015.10.18. 17:38:18

@Pop40: De ha az ellenzék még rosszabb, akkor miért fújsz a fideszre? Ebből lehet választani. Ez van.

Wikus Van De Merwe 2015.10.18. 17:47:38

@Pop40:

"Most írom le NEGYEDSZER, te gyengeelméjű fogyatékos: igen, az ellenzék szar."

Ó igen, és írtad azt is, hogy "hogy mióta az rtl beszámolt a maffiád szennyeséről, a maffiádat mindenhol szarrá verték, ahol elindult?"
És milyen jelöltek? Függetlenek mindenhol? Ellenzki támogatás nélkül?
Ugye te idióta?
:DDDD

"Az is te vagy, aki abból, hogy nem rohan mindenki az ellenzékre szavazni, levezeti azt, hogy milyen kurvajó a szaros fidesze."

Ó nem, csak ezeknél a részeknél hivom fel a figyelmetlenségedet arra, hogy kurvára gáz a szaros Fidesz szavzóit ezért basztatni. Saját tunyaságotokat,saját tehetségtelenségeteket ne toljátok másra.

"Azon meg meg se lepődöm, hogy se az rtl-es híradóra írtakra, se a 15:18:41-ben leírtakra nem tudtál lóf.szt se reagálni."

Hogyne válaszoltam volna! Van már igazmondó csatornátok. Megtörténik a tényfeltárás, a szzennyes teregetése, az egyszeri polgárhoz eljutnak az információk. Az ellenzék léphetne és az egyszeri polgár is az utcára vonulhatna. Nem tartja vissza senki, nem fenyegetik, nem gátolják. Mégsem történik semmi. Miért?
Erre te mindig azt mondod, hogy a Fidesz és naracstálibok, a fidesztalpasok miatt.
Kifogások, állandoan a kifogások. Szomorú lennék, ha a munkád során fellépő, megoldandó problémákat is így kezelnéd.

Pop40 2015.10.18. 17:49:19

@Wikus Van De Merwe:
Semmit nem nyomok naponta. Feljövök az indexre, elolvasom a híreket, és ha olyanom van, kommentelek. Néha hetekig semmit, néha naponta többször.
Gyanítom téged az zavart meg, hogy a magadfajta pártmunkások minimum 30 nicken nyomják, én meg csak ezen az egyen, ezáltal nagynak tűnik a kommentszám.

Az meg már csak simán röhej, hogy a fajtád el se tudja képzelni, hogy valaki análkül csináljon valamit, hogy fizet érte a párt.
:-D

"Csak naponta sírsz és károgsz miatta."

Hát, nem tudom... Most kezdjem taglalni a magadfajta hülyének, hogy aközött, hogy valaki nem politikus, meg aközött, hogy nem tetszik neki a maffiád országrablása, pont 0 összefüggés van?
Gondoltad, pengeagyú elvtársam, hogy akinek véleménye van a politikáról, az mind politikus?:-DDD

Mindig azt hiszem, ennél hülyébb már nem lehetsz, de mindig meg tudsz lepni.
:-D

Pop40 2015.10.18. 17:54:19

@monddazigazatmar:
Fújok én az ellenzékre is, ha okot ad rá.
Gyakorlatilag a migránsbalhé kapcsán mást se csináltam, csak rájuk fújtam.
Csak jelenleg az ellenzék súlytalan, a fidesz meg 5 éve kétharmaddal kormányoz. Talán nem teljesen egyenlő a tevékenységük súlya.

Wikus Van De Merwe 2015.10.18. 17:54:19

@Pop40:

"Ez egy ilyen idióta ország, hogy a nép csak ül otthon, és várja a sültgalambot."

Gratula! Idáig Rákosi elvtárs is eljutott. Remekül illeszkedtél volna a rendszerébe. És egy azóta megszünt liberális párt is így gondolta. Szerintük a társadalom nem érdemelte meg őket.

"A statisztikák hamisítgatása és elhallgatása meg arra jó, hogy Mari néni azt hiszi, csak ő ilyen béna, mindenki más jobban teljesít."

Mari néni buktatott már kormányt 19 ezer forintért. Emlékszel még.
Ha Mari néni most is úgy érezné,akkor simán megtenné ugyanezt. Persze te azt szoktad mondani, hogy a környezetedben élő Mari nénik mind így éreznek.
Akkor viszont vagy kevés Mari nénit ismersz, vagy átbasznak.

:)

Wikus Van De Merwe 2015.10.18. 18:00:08

@Pop40:

Mi garantálja, hogy nem nyomod több nicken?
Hát semmi. Csak te állítod.

:)

És innen tovább haladva a 0 összefüggés már nem is annyira hihető.

"Az meg már csak simán röhej, hogy a fajtád el se tudja képzelni, hogy valaki análkül csináljon valamit, hogy fizet érte a párt."

Ez nálad is erős becsípődés. Mivel te is úgy gondolod, hogy én több nicken nyomom, és is úgy vélem, hogy te ezt ingyen nem csinálhatod.

Pop40 2015.10.18. 18:14:34

@Wikus Van De Merwe:
"És milyen jelöltek? Függetlenek mindenhol? Ellenzki támogatás nélkül?"

Hülyegyerek, 1 (egy, azaz EGY) olyan választás volt, amiben függetlenként indult az ellenzék, a veszprémi. Ráadásul ott a jelölt kb napi 35263377-szer elmondta, hogy a fidesz kérharmad megtörése a célja, nincs az a marha, aki ne tudta volna, hogy ellenzéki.
A szaros fideszed az, aki mostanában mindenféle kdnp-s jelölt mögé bújik, sőt, legutóbb a pesti időközin elindulni se mert.
:-DDD bomba öngól, hülyegyerek.:-D

"Ó nem, csak ezeknél a részeknél hivom fel a figyelmetlenségedet arra, hogy kurvára gáz a szaros Fidesz szavzóit ezért basztatni. "

Persze, persze. Amúgy meg te vagy az első, aki szidja a fideszt, ha valamit lop-csal-hazudik. Muhahahaha.
Ja, bocs, nem. Te az a pártmunkás vagy, aki szennyes teregetőnek nevezi azt, aki a maffiád lopásaira és elkúrásaira felhívja a figyelmet.
Innentől fogva hadd ne te legyél már az, aki bárkin, bármit, bármikor számon kér, jó?

"Az ellenzék léphetne és az egyszeri polgár is az utcára vonulhatna"

Rizsa, elvtárs. Rizsa.
Az rtl köztörvényes bűncselekményekről számolt be.
Ennek normális országban nem az a következménye, hogy vonul az ellenzék, hanem az, hogy vezetőszáron viszik a sittre a maffiád.

A kérdés ez volt:
Ha nem voltak igazak a beszámolók, miért nem perel a maffiád?
Ha igazak voltak, miért nincsenek még sitten?

EZ volt a kérdés, balfaszkám. Az, hogy te kínodban annyit bírsz benyögni, hogy "há de ménem vonul a zellenzék" az nem válasz, ettárs. A köztörvényes bűncselekményeket ugyanis jogállamban az ügyészség meg a rendőrség reagálja le, nem a zellenzék vonulgatása.

Elsunnyogtad persze 15:18:41-et is, de ezen már meg sem lepődök.

1ghost 2015.10.18. 18:18:53

Hát itt meg mi történt?

Ez az izé, ez Wikus Van De.... akármi, ám biztosan orbán barma, még mindig itt nyerítve hányja a NarancsosHabonyÖkörségeit az éterbe?

Úgy látszik nem csak az üzletek,de a gazdája segge is zárva van vasárnap, szerencsétlen pára nagy bánatára.

Röhejes story.

Pop40 2015.10.18. 18:21:15

@Wikus Van De Merwe:
"Idáig Rákosi elvtárs is eljutott. Remekül illeszkedtél volna a rendszerébe."

Ezt tőled bóknak veszem. A fajtádnál kevesen illetékesebbek Rákosi pajtást illetőleg. :-)

"Idáig Rákosi elvtárs is eljutott. Remekül illeszkedtél volna a rendszerébe."

Hogyne. Egy fidesz nevű párt felheccelte őket egy 300 forintos vizitdíj ellen akkor, amikor még olyan kormány volt hatalmon, aki nem tiport el gyökerében minden népszavazást.
Ja, és ugyanez a fidesz ugyanekkor lsszavaztatott a tandíj ellen, amit első dolga volt kormányra kerülése után bevezetni.
Én a helyedben mélyen kussolnék az esetről.:-)

Pop40 2015.10.18. 18:33:40

@Wikus Van De Merwe:
"Hát semmi. Csak te állítod."

Így van. Bizonyítani nem tudom, de nem is akarom. Hogy elhiszed, vagy sem, a te dolgod.

"És innen tovább haladva a 0 összefüggés már nem is annyira hihető."

Nyilván. A pártmunkásoknak default beállítás, hogy nem hiszik el, hogy bárki ingyen csinálja, amiért neki fizetnek.
:-)

Ott van Sándor Mária, az ápolónő. Látod, ő is ingyen csinálja, senki nem fizet neki semmit, és nem is politikus.
Ehhez képest hol vagyok én, aki annyit teszek, hogy beírok pár kommentet?
Persze hogy te mit hiszel, a te dolgod.

" Mivel te is úgy gondolod, hogy én több nicken nyomom, és is úgy vélem, hogy te ezt ingyen nem csinálhatod."

Véld. Szíved joga.
Mellesleg az elvtársaid közül többeket láttam már itt bebukni a multi nickeikkel. Volt, aki véletlenül a másik nickje nevében válaszolt. :-)))
De olyan is volt, aki simán felsorolta a nickjeit, és egyik se 1hsz/év forgalmú nick volt.

Wikus Van De Merwe 2015.10.18. 18:55:08

@Pop40:

"Ha nem voltak igazak a beszámolók, miért nem perel a maffiád?
Ha igazak voltak, miért nincsenek még sitten?"

Te komolyan azt gondolod, hogy a fityuszosok majd perelnek, hogy a disznóságaikról beszéljenek? Hát persze, hogy kussolnak.
Viszont ti, az ellenzék is kussol, Miért nincs action? A Fityuszt basztatod, hogy nem rohan önként a vonat alá? Ennyire lúzer vagy? Lehet, hogy egy garast sem ér így a bérkommentelői munkád.

" 1 (egy, azaz EGY) olyan választás volt, amiben függetlenként indult az ellenzék "

Látod, fel sem tünik, hogy milyen marhaságokat írtál előtte.
:DDD

"Persze, persze. Amúgy meg te vagy az első, aki szidja a fideszt, ha valamit lop-csal-hazudik. Muhahahaha.
Ja, bocs, nem. Te az a pártmunkás vagy, aki szennyes teregetőnek nevezi azt, aki a maffiád lopásaira és elkúrásaira felhívja a figyelmet.
Innentől fogva hadd ne te legyél már az, aki bárkin, bármit, bármikor számon kér, jó?"

Hahahahaha!!!!
Itt elsőre kineveztetek fideszesnek. És ezután még azt várod, hogy az elkúrásokról regélek majd azért, mert ti ellenzékiek balfaszok vagytok és még a Fityusz leváltását is a fityuszosoktól várjátok? Vazze, ennyi nem lehetsz idióta! Ja, de...

"Hogyne. Egy fidesz nevű párt felheccelte őket egy 300 forintos vizitdíj ellen..."

Nocsak? A Mari nénik, ha nem a kedvedre lázadnak, akkor már nem is olyan autentikusak? Még az is lehet, hogy lecsőcselékezed szegényeket?
:DDDD

"Ja, és ugyanez a fidesz ugyanekkor lsszavaztatott a tandíj ellen, amit első dolga volt kormányra kerülése után bevezetni."

Mi a fene? Nem ismered a mondást? A politikus ha megmozdul lop, ha megszólal hazudik? Töketlen ellenzéki rajongóként fel sem tünik, hogy ez is a tehetetlenségeteket éa a tehetségetek teljes hiányát jelzi?

Pop40 2015.10.18. 19:26:09

@Wikus Van De Merwe:
"Te komolyan azt gondolod, hogy a fityuszosok majd perelnek, hogy a disznóságaikról beszéljenek? Hát persze, hogy kussolnak."

Öreg, én nem tudom, te melyik kommunista rendszerben szocializálódtál. Demokráciában (ez az, aminek a fidesz hazudja az országot) 2 eset van egy ilyen híradó után:
1, a hír hamis. Ebben az esetben megyek, és a gatyáját leperelem az illetőnek, én leszek az ártatlanul megvádolt, aki megerősödve jön ki a csúnya rtl hamis vádaskodásából. Politikusék imádják az ilyet, a fideszmaffia meg pláne.
Akkor vajon miért nem csinálják? Félnek, hogy a Polt, ex-fidesz képviselő vezette ügyészség elfogult lesz velük szemben, mi?
:-D
2, a hír igaz. Innentől fogva a sztori a megfelelő hatósági szervekre tartozik. Az, hogy nem léptek, ékesen bizonyítja, hogy Mo igencsak messze van a jogállamtól.

"Viszont ti, az ellenzék is kussol, Miért nincs action? "

Pajtás, hogy te megbuktál jogból, meg állampolgári ismeretekből is, ne nagyon reklámozd.
Bűncselekmény esetén A RENDŐRSÉG ÉS AZ ÜGYÉSZSÉG azok a nyomozati szervek, akiknek kötelessége az eljárást lefolytatni.
Újat mondtam, kiscsillag?
Nem, nem az ellenzék dolga, és nem, nem is az én dolgom.
A Polt, ex-fidesz képviselő ügyészsége, és Sintér Sanya rendőrsége kéne, hogy nyomozzon, ha Vitya maffiaállamában ezek a szervezetek tényleg léteznének, és nem csak dísznek lennének.

Meséljek még valamiről, amit mások általános isi második osztályban tanultak meg?

"Látod, fel sem tünik, hogy milyen marhaságokat írtál előtte."

He?

"És ezután még azt várod, hogy az elkúrásokról regélek majd"

Dehogy, elvtárs. Bérkommentelőktől sose várnék ilyet.
Én csak azt várom, hogy legalább abban ne a faszságaidat irkáld, amit egy okosabb óvodás tud: hogy bűncselekmény esetén a rendőr bácsi nyomoz, és nem az ellenzéket hívjuk vonulgatni.

Nem, a Mari nénikkel semmi bajom. Ha nekik jó, hogy átkúrja őket a fidesz...:-)
A pórnép Sztálin alatt is meg volt győződve, hogy a főtitkár elvtárs jó, csak a csúnya tanácsnokai miatt szar az élet.
:-)
Ha valaki lenyeli, hogy a maffiád leszavaztatja a tandíj ellen, majd 1 év múlva ő maga bevezeti, ott tényleg nincs mit tenni. :-)
És hány ilyen volt, a 300 ft-os vizítdíj után a Matolcsy-csomagokig meg az ellopott 3000 milliárd ft manyupig... Ami nem sok, csak 10 milliárd (10.000.000.000) db vizitdíj jönne ki belőle.

"Töketlen ellenzéki rajongóként fel sem tünik, hogy ez is a tehetetlenségeteket éa a tehetségetek teljes hiányát jelzi?"

Jó, jó, öreg, lazíts, ezt a lemezt már ismerem. A fidesz hazudott szokása szerint egy ordasat, tehát a rohadt ellenzék k anyját.

Pop40 2015.10.18. 19:29:57

@Wikus Van De Merwe:
Ja meg még valami, ellenzéki "rajongóként": ha te úgy "rajonganál" a fideszért, ahogy én a jelenlegi ellenzékért, kicsit kevesebbszer seggnyalóznának le. ;)

Wikus Van De Merwe 2015.10.18. 19:48:04

@Pop40:

"Pajtás, hogy te megbuktál jogból, meg állampolgári ismeretekből is, ne nagyon reklámozd.
Bűncselekmény esetén A RENDŐRSÉG ÉS AZ ÜGYÉSZSÉG azok a nyomozati szervek, akiknek kötelessége az eljárást lefolytatni.
Újat mondtam, kiscsillag?
Nem, nem az ellenzék dolga, és nem, nem is az én dolgom."

Persze, majd a maffia lenyomozza a saját gazemberségeit és börtönbe juttatja saját embereit, elkövetőit.
Mivel ez lehetetlen, ezért ez az ellenzék dolga lenne az,hogy tüntet, demonstrál, toporzékol és addig nyomul, amíg muszáj történnie valaminek.
Ezzel szemben te azt mondod,hogy nem a te, nem a ti dolgotok. Lapítotok és bizony ti is a sült galambra vártok...vagy tapsra, de attól féltek. Tényleg béna az ellenzék, mert olyanokból áll, mint te.
:)
És így valóban reménytelen.

"Nem, a Mari nénikkel semmi bajom. Ha nekik jó, hogy átkúrja őket a fidesz..."

Dehogy nincs bajod. Hisz nemrég idiótáztad le az országot és így a Mari néniket is. Sebaj, majd összekapjátok magatokat és talán rájöttök, hogy mi lenne egy igazi ellenzék dolga. Akkor talán hasznos lenne az a temérdek hozzászólás, amit kifizettek neked gazdáid.
:)

"...ha te úgy "rajonganál" a fideszért, ahogy én a jelenlegi ellenzékért, kicsit kevesebbszer seggnyalóznának le"

Ellenzéki rajongóként sokat segíthet neked az, hogy esetedben ezt honorálják, busásan megfizetik. Ha ilyen finnyás vagy, minek vállaltad? Ki kurvának áll...
:)

Pop40 2015.10.18. 20:00:47

@Wikus Van De Merwe:

"Persze, majd a maffia lenyomozza a saját gazemberségeit és börtönbe juttatja saját embereit, elkövetőit."

Jé, el se hiszem.
Végre te is elismerted, hogy
1, az a híradó, amit te lazán leszennyesteregetőztél, igazat mondott, és a maffia valóban elkövette ezeket
2, ebben az országban nyoma sincs demokráciának, az ügyészség, rendőrség kézivezérelt, és magától soha nem fog tenni semmit?

Kösz, hogy így bevallottad. Ideje volt.
Csak le ne vonjanak a béredből ilyen őszinteségi roham után;))

Igen. Az ellenzék valóban béna. Bár ez a fidesz-féle maffiaállam lényegét nem befolyásolja.

Nem, elvtárs, engem változatlanul nem fizetnek, veled ellentétben.
De ha jólesik, irkáld. :-D

Wikus Van De Merwe 2015.10.18. 20:19:56

@Pop40:

"Az ellenzék valóban béna. Bár ez a fidesz-féle maffiaállam lényegét nem befolyásolja."

Tényleg? Biztos ez? Végig gondoltál minden lehetőséget? Vagy a csinálunk valamit megint kimaradt te lusta ellenzéki disznó?
:DDD

"Végre te is elismerted..."

Már az elején (Ááááá!!!), de... vazze nekem csak most esik le, hogy téged vagy kommentszámra vagy karakterre fizetnek!
No most kibaszok veled. Egy ideig nem írok, meglátjuk mi a hatás. Talán egy másik nick-en feltünsz...
:)

Pop40 2015.10.18. 20:34:05

@Wikus Van De Merwe:
Az elején? Tényleg?
És pontosan hol?
Ahol leszennyesteregetőzted a híradót, amelyik az igazat mondta?:-D

Elmondom, ha kell, ezredszerre is, elvtárs: nincs olyan, hogy csináLUNK valamit. Én nem foglalkozom politikával, és nem is szándékozom ezen változtatni.
Ha tudsz a pártnál valami jól fizető melót, azért mindenképp szólj!:-D

"Egy ideig nem írok, meglátjuk mi a hatás."

Szomorú leszek. Mulattatnak a hülyeségeid, meg ahogy egyik szavaddal cáfolod a másikat. :-)

"Talán egy másik nick-en feltünsz..."
Nekem nincs másik nickem, ettárs. Veled ellentétben. :-)

polipo 2015.10.18. 21:00:28

@monddazigazatmar: ...most adták át" -amiről beszélek az egy egy éven belüli innováció, a most átadott projekt legalább 3 éves és nem rendelkezhet még -csak talán részben- az új rendszerrel és így is képes évi 10 mrd feletti eredményre. Itt egy év egy újításáról beszélünk a kollektoroknál, -összességében sokkal nagyobb a megújúlás tárháza,ami 10 év mulva akár teljesen nélkülözheti az atomenergiát...
süti beállítások módosítása