Mert úgy gondolja ez már jár neki. És Orbán Viktor szerint ez az egyetlen méltó hely az országban ahonnan egy uralkodó letekinthet a népére. És most meg akarja szerezni magának. Be is fog költözni ha már fel lesz újítva. Addig is lehet ezen a borzalmas ötleten nagyon szépen keresni, így a vár akár saját lábon állóként is megállja majd a helyét. Nincs az a közpénzherdálás ami akadályt jelentene ha egy bomlott elme királyi ambíciókat táplál maga iránt.
Felcsút kisvasútja mellett, a sertéstelep háta mögött a disznó ganajából, na abból építhetsz magadnak hozzád méltó várat te ország szégyene.
Most nem arról van szó egy miniszterelnöknek szolgálnia kell az országot, a hatalmát annak boldogulására kell felhasználni. De igen, arról van szó. Orbán Viktor esetében az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez pusztán csak arról szól, a hatalom segítségével ő és a haverjai jól megszedjék magukat az ország többségének a rovására, és végül uralkodjanak az emberek felett.
Pedig Orbán Viktor szerint csak pár tíz milliárdról van szó, ami igazán nem nagy ár akkor ha valaki szeretne egy magához méltónak gondolt helyről, egy cseppet sem szerény körülmények között munkálkodni a maga érdekében. Minden más nem számít, csak kapja meg azt ami szerinte jár neki. Ehhez nem is kell sokat áldoznia a közös vagyonból, ami jó nagy részben az emberek adójából tevődik össze. Addig minden más várathat magára, hiszen a saját szempont szerint most az a legfontosabb, Orbán Viktor majd jól érezze magát a Várban. Végül is már minden rendben van az országban, csak a miniszterelnök dolgozik méltatlanul szerény körülmények között. Elért az ország végre oda a jobban teljesítésben, már nem érdekes az oktatás helyzete, nem fontos a várólisták hossza, most már nem kell az államadósság ellen sem harcolni. Nincs jelentősége a munkabéreknek, nem kell adót csökkenteni, a forint is erős és stabil. Ha egy véletlenül erre járó befektető szétnéz a délről kerítéssel határolt tündérország napsugártól ragyogó szétosztásra váró földjén, szinte látja a maga valóságában az egymillió megvalósult munkahelyet. A felét a külföldre menekült munka vállaló adja, a kisebbik részt pedig az itthon közmunkából megélő.
Sajnos nagyon sok olyan területet fel lehet sorolni manapság az Orbán kormány áldásosnak nem mondható rablóhadjárata során melyet az elmúlt öt évben végzett a fülkeforradalom óta, ahol nagyobb szükség lenne erre a meggondolatlanul elherdált közpénzre. És nem csak erre, de a szabadságharcnak nevezett félrevezetés során eltékozolt milliárdok is egyre jobban hiányoznak a növekvő számú szegény ember mindennapjaiból. De elég lenne a nyom nélkül eltűnt magánvagyon láthatatlanságnak a megvédésére gondolni.
Sokba, nagyon sokba került eddig is az ország nagy részének Orbán Viktor csillapíthatatlan hatalom éhsége. Na meg a magának félre rakott közpénz sem piskóta. Még nem volt olyan esemény Orbán Viktor kormányzása alatt mikor bármi hibát is beismert volna, vagy bármely tévedésének ne mással fizette volna ki az árát. Ezek között legtöbbször a saját választói is ott voltak, de ők egy sajátos sötétségben szemlélik a világuk tönkre tételét, és még tapsolnak is hozzá. Minden esetben az ország látta a kárát a sok félre sikerült szabadságharcnak. Elég ilyen esetben a nem megszorítás adóemelésére gondolni.
De mivel semmi nem számít, a sok lélekemelő győzelemnek mondott értelmetlenséget most egy újabbal kell majd elviselnie az mára elfeledett keményen dolgozó kisembernek. A szerény, puritán kormányzást ígérő Fidesz éppen egy újabb rongyrázásra készül a fény és pompa felé. Az ország nagy részén sokan éheznek és fáznak, de nekik most mindenképpen újra át kell majd adni a Várkert bazárt, és hogy Orbán Viktor ne utazzon olyan sokat a két átadás között, hát költözzön is be oda. A körülményei sem lehetnek szerények, mindenre ott van megoldásnak a közpénz.
Fognak majd az emberek kellően felháborodni a Várba költözésen? Igen. Fogja ez Orbán Viktort érdekelni? Nem. Pont.
Ahogy eddig is mindent megúszott következmények nélkül, a Várban is jól fogja magát érezni. Majd arra fog hivatkozni, ez is az emberek érdekében történik, és kifejezetten miattuk kell majd neki oda cuccolni. Majd onnan folytatja az ország tönkre tételét, a saját vagyonának a gyarapítását ahonnan az eddigi dolgozó szobájában abba sem hagyta.
Azért van egy kis baj ezzel a költözéssel. Nem annyira buta, és lusta a magyar ember mindent le lehessen vele nyeletni, és közben még hülyének is legyen nézve. Most még nem nagyon van a láthatáron olyan erő ami megállítaná ezt az ámokfutást, de végül is ennek csak maga a választó az akadálya. Egyszer majd az érzelmei helyett a józan esze fogja irányítani a cselekedeteit, képes lesz a maga érdeke mellé a másikét is elfogadni, és akkor Orbán Viktor is a megfelelő helyére kerül a Várban. Annak a pince részébe, talpig vasban, mellette Polt Péter készül majd a védő beszédére. És nagyon sokan lesznek még ott. BANDITA.