Akkor lehet már elhinni a kormány nyilatkozatait ebben a témában is, amikor már a kecske legel a sírján. Lehetőleg olyan jószág legyen ez, amit közmunkás tart az erkélyen a gombazsák mellett, miután a havi negyvenhétezerből hozzájárult az államadósság csökkentése elleni harchoz, amit a kormány végül is szépen elbukott. Arra már nem is szól semmit az egyszerű ember felháborodása, hogy ezek után még folytatni is akarja a kormány ezt az általa elkezdett utat.
Minden józan ésszel gondolkodó ember tudja, az adósságot vissza kell fizetni, de erre a fedezet nála legtöbbször a munka által szerzett jövedelem. Na akkor innen már érthető, miért nem megy a jelenlegi kormánynak az adósság visszafizetése, halvány lila gőzük sincs az olyan fogalomról, mint munkával termelt érték. Már első lépésben gyanúsnak tűnhetett volna az államadósság elleni harc a honpolgár előtt, pedig nagyon szépen megfogalmazták jelentőségét a kormányoldalról. Csökkenti az állam mozgásterét, sokat visz el a költségvetésből, meg ilyenek. Ehhez képest abból próbálták először megoldani az adósság csökkentését, belenyúltak a magánynyugdíj rendszerbe, és szépen lefoglalták azt. Mert ugye kellett a pénz az adósság elleni szabadságharchoz. Aztán lett egy részéből MOL részvény, aminek értéke jelentősen csökkent mára. Nyomtak valamit az adósságcsökkentésre is persze, de egy ekkora összegnél azért jó lenne tudni, ennek mi is lett a hatása, és végül is milyen formában történt pontosan a törlesztés. Mert a Fidesz ismeretében, azért nagyon is elképzelhető az olyan felhasználás, ami által ebből pénzből lett némi jelentősebb összeg közgépesítve a magánzsebben.
De azt is jó lenne tudni ebben a nagy csökkentésben, akkor miért is növekszik állandóan az adósság? A mindenféle adatmódosításokkal kikozmetikázott munkaerő piaci adatok szerint, az országban már annyian dolgoznak, és olyan kevesen élnek nagyon helyesen segélyből, hogy az így befolyt adók egy részéből aranyból készülhetne tündérország kerítése. Mert ugye folyamatosan nő a foglalkoztatás. Igaz ennek egy része megél havi negyvenhétezerből, pedig azt is az Eu-ból kapott támogatásokból fizetik ki számára az állam részéről. Ennek azért nincs olyan nagy adóbevétel növelő hatása, amit a normál munkaerőpiacon elhelyezkedő fizet az államnak a termelő munkája után. Másik része a foglalkoztatás növelésnek külföldön találta meg a számítását, így nem valószínű arra kérte az ottani munkáltatóját, az ő jövedelme terhére az államot megillető részt ugyan már a magyar költségvetésbe legyenek szívesek befizetni. Mert nem akar gyarmat lenni, mégis csak turulmadár hozta a világra. És csak ezek, százezres nagyságrendű számok.
De itthon akkor mi is a helyzet? A munkavállalók nagy része ráfázott az egykulcsos adóval, de legalább Orbán Viktor jól járt vele. A munka törvénykönyve változásával csökkent a munkavállalók nagy részének a jövedelme, és növekedett az erre a jövedelemre terhelt, államot megillető rész. Ezt a munkáltatónak kell kifizetni a munkavállaló után, de fizet a munkavállaló is elég szépen. Ezért van például az, a kormány olyan szívesen emlegeti a minimálbér emelését, csak azt felejti el hozzátenni, az ilyen emelés után kevesebb marad az emberek zsebében, mint négy éve a nyóc évben. Mert bruttóban számolja meg a pénzt, pedig a nettó az amiből vásárolni kell. Azt már hozzá sem teszi, a munkáltató, hogy csökkentse költségeit egy ilyen sarc miatt, kevesebb emberrel végezteti el ugyanazt a munkát, vagy zsebből fizeti őket, ha megteheti. De az ilyen fajta foglalkoztatás számait szépen el lehet takarni a közmunkával, a segélyre ítéltek ellátási idejének harmadolásával, aztán eltüntetésükkel a rendszerből, és a külföldön munkát találók számával. Tehát innen sem növekedhetett az állam bevétele, és így azért nehéz neki szabadságharcolni.
De azért a Fidesz vezette állam nem hagyja magát, és jobban teljesít. Meg adóztatja az állampolgárait ezerrel, ha kell még azt is mondja neki, ez végül is nem megszorítás, csak annak állítják be a gaz hazaárulók. Mert kell a pénz az államadósság démona ellen. És azt is be kell látni, kitalálni, és bevezetni ennyi új adófajtát, nem is mindenkinek sikerül. Ráadásul közben ezt folyamatosan tagadni, na az a nem kis művészet.
Ráadásul még nagyon hülyének kell annak lenni, aki úgy gondolja a korábbi adósság csökkentését, ehhez egy drágább hitelt vesz igénybe. Márpedig az államkötvény eladásánál a befektetőt csak a magas kamat vonzza, pont nem érdekli az üres szavak hatása. Azt látja, a Fidesz kormány olyan stabil, mint az alaptörvénye gránit szilárdsága, de van annyi ép elme az országban, aki garantálja a visszafizetést a következő években. Arról a részéről a költségvetésnek már nem is beszél a földi halandó, az árfolyamok milyen hatással vannak az adósságra. Mert az államadósság devizában keletkezett, és annak nem tett jót a pár istenbarma megszólalása sem. Kósától régebben emelkedett egy szépet, de ebben segített neki Szíjjártó és Varga is, de manapság Matolcsytól meg egyenesen szárnyakat kap, ha meghallja tündérmeséjét. Az értelmes devizának ráadásul nem is nagyon lehet hazudni sem, nem érdekli szavakban hogyan teljesít az ország.
Még a végén kiderülhet, mekkora kamu ez az államadósság elleni harc a Fidesz szempontjából. Hiszen mindig is fontosabb volt nekik a Közgép napi egymilliárdos etetése, a trafikok átadása a haveroknak, a műkörmös földtulajdonosok legelőinek a lekaszálása. Fontos számukra a “minden városban legyen stadion” program, meg egy Orbán Viktor háza mellett. Az sem elhanyagolható, Mészáros Lőrinc jobban teljesítsen, és szörfös csajszik adjanak tanácsot igazolvány ügyekben. Végül is már annyi közpénz áramlott a fideszes haverok zsebébe, ez elég hosszú időre biztosítja fényűző megélhetésüket. Mert aki nem fideszes, az szerintük nem is éljen meg ebben az országban, csak amíg hajlandó nekik dolgozni, különben pedig az ilyen nem is nemzeti. Ami náluk növekszik, az másnál csökken, na ez a lényeg a hatalmuknak. BANDITA.
Az utolsó 100 komment: