Tisztelt egyáltalán nem független Legfőbb Ügyészség!
Feljelentést kívánok tenni magam ellen a Btk 370 paragrafus alapján lopás bűncselekménye miatt.
Tárgy:
Nemzeti Konzultáció ellopása.
A cselekmény a kormányra nézve különösen veszélyes, ezért kérem a remegő hangú, nadrágjába vizelő Polt Pétert a törvény minden erejével sújtson le rám.
Ne vegye figyelembe katolikus neveltetésem, rendszeres templomba járásom, tudom az csak a pedofílíánál enyhítő körülmény a volt nagyköveteknél.
Indoklás:
Magyarország mocskos aljas kormánya az én adómból a megkérdezésem és beleegyezésem nélkül már vagy tizedjére zaklat azzal, hogy kíváncsi a véleményemre.
Egyébként qrvára nem az, és ezt már előre tudja, de mindig küldi nekem ezt a konzultációs papír szart, amiért kár akár egy fát is kivágni.
Most azonban bűnt követtem el, és mint jogkövető állampolgár kérem a büntetésem.
Történt ugyanis, hogy a 133 legbátrabb magyar frakció szóvivője szerint ha nem küldöm vissza a konzultációs szart, akkor én azt ellopom a baloldalnak.
Lebuktam.
Valóban így történt!
És ráadásul mindezen cselekményt folytatólagosan, bűnszervezetben, előre megfontolt szándékkal követtem el azokkal együtt, akik októberben tökön rúgták szavazatukkal Orbán egy geci Viktort, mert nem kértek tovább belőle, és aljas rendszeréből.
Cselekményem társadalomra, és ennek a szemét hatalomra nézve a veszélyességének a súlyával is tisztában vagyok, annak ellenére hogy tudatában vagyok a konzultáció eredménye már előre le van zsírozva, jelentősége nincs, és ezen idő alatt ameddig a feljelentem magam Orbán Viktor egy stadionra valót lop el magának a közpénzből.
Kérem a nyomozó hatóságot ne tussolják el ügyemet, ahogy azt a hatalom kegyeltjeivel teszik, vegyék figyelembe mindent megteszek ezeknek a gazemberek el a börtönbe juttatásáért.
Persze önökkel együtt.
Azért választom a törvényes utat mert hiszek a jogállamban, amelynek jelenleg önök is a sírásói, egyébként legszívesebben szívlapáttal verném agyon mindannyiukat.
BANDITA.