Azért a Hír-tv nem semmi ahogy fényezi magát. 

Óránként bemondják, hogy összedobtak fejenként ezer forintot, és azt felajánlották a Szent László kórháznak.

Utána egyből Varga Judit miniszter asszony jön a hírekben a maga félmillió forintjával.

Majd ekézik az Indexet, meg a 444 portált, mert azok pénzt kérnek.

Hát ez is egyfajta vállveregetés, ahol saját magukat festik kékre.

Pedig külön műsort is készíthetnének azokról a névtelen emberekről, akik a kis pénzükből a kevés szabadidejükben, a félelmüket legyőzve segítenek a szomszéd idős házaspárnak, az ismeretlen néninek, bácsinak a bevásárlásban, és még sok mindenben.

Ha már az állam ilyen balfasz módra áll hozzá a helyzet kezeléséhez, azt is főleg utólag, és lehetőleg ne kerüljön neki sokba.

Az emberek addig is segítenek egymásnak, és nem számolgatnak közben.

Szállodából lesz karantén, és Lölö ebben nincs benne.

Lakások várják az egészségügyi dolgozókat, rezsi, lakbér, nulla, pedig a tulajok is a saját lábukon állnak.

Vállalkozók, cégtulajdonosok adnak önként fizetést, nem várnak a hatalom döntésére, aminek mintha a fogát húznák ha a bérből, fizetésből élők sorsának segítéséről van szó.

Taxisok szállítanak ingyen orvost ápolót, éttermek adnak ingyen kaját, ruhagyár gyárt szájmaszkot, mert a katonai nem kormány gép pont nem arra száll.

Milliós önkéntes felajánlások, száz forintos kis segítségek. 

A felsorolás lehetetlen.

De ezek nem bírnak nagy hírértékkel, mert messze vannak a seggnyalástól.

Mert sokaknak az a természetes hogy csendben segít, nem ordítva dicséri magát.

De végül is a Hír-tv is média, még ha a legalja is.

BANDITA.

Címkék: hatalom HÍR-TV Média

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr7015536594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hungryhorse 2020.03.20. 12:14:37

Ti is összedobhattok.
Többet is.

Ki akadályoz meg ebben?

Fényezhetitek is magatokat, ahogy most is teszitek.
A semmire.

fáskerti elvtárs 2020.03.20. 15:22:14

A hírtv-t közpénzből finanszírozzák. A kórházakat közpénzből finanszírozzák. Az egyik közpénzből finanszírozott pénzt ajánl a másik közpénzből finanszírozottnak, implicit módon kimondva, hogy aki a közpénzek elosztásáról döntött, az rosszul döntött. Ugyanez az ftc 15 milliós felajánlása meg Tiborcz Pistu adománya.

Amúgy nem értem ezt a pénzgyűjtést a kórházaknak. Most, a veszélyhelyzetben nem kapnak meg a kórházak minden szükséges forrást a költségvetésből? Kérnek létfontosságú dolgokra, és Varga Misi beint nekik? Ha nem, akkor mégis mire gyűjtenek a gyűjtők?
süti beállítások módosítása