"Viktor bácsi! Miért mondják neked hogy geci?

Ezt este mondta anyukám, mikor vacsoránál ültünk, de apa nem volt ott mert anya szerint túlóráznia kell. Én nem tudom mi az a túlóra, de ha apa nincs itt velünk akkor szomorú vagyok. Nem sírtam mert már hat éves vagyok, és az óvodában repülő a jelem. Anya azt mondta erre tegnap nekem, neked van ebből vagy három amit ők vettek valami adóból, de én ezt nem értettem. 

Viszont ha tényleg van neked ilyen sok akkor elviszel egyszer majd repülőzni?

Apa azt mondta mikor ezt kérdeztem tőle, hogy az a geci csak meccsre jár vele, és különben is egyem meg inkább a kiflit ne keressek benne szalámit. Pedig az olyan jó mikor benne van, de anya azt mondta annyit nem tud dolgozni, hogy most ezt is vegyen bele. Valami fűtésre nem kapott támogatást, ezért most pulóverben alszunk, és fürödni is hidegben kell. De apa volt a hét végén fát lopni, ilyenkor nekem ezt nem kell meghallani, de én már okos vagyok, anyáék meg hangosan beszélnek.

Viktor bácsi! Mi az hogy lopni?

Mert a szomszéd bácsi mikor átjön mindig ezt mondja apáéknak, hogy Viktor mindent ellop, abból épít stadiont, meg kisvasutat, és tömi a zsebébe a maradékot, nekik meg azt mondja ez valami soros miatt van, meg a migránsok is jönnek.

Egyszer én is láttam rólad egy fényképet, zsebre volt rakva a kezed, biztos vigyáztál a pénzre ami benne volt. Nekem is van zsebem, csak az lyukas, meg a nadrágom is nagy. Anya azt mondta ilyet vesz, mert nincs pénze minden hónapban újat venni nekem olyan gyorsan növök.

Felülhetek majd egyszer a kisvasutadra?

Mi gyalog járunk, szerencsére közel van az ovi, így nem fázik nagyon a lábam mire oda érek. Mert csizmát még nem kaptam az idén, a kék cipőmben járok.

Egyébként azért tudok írni, mert a nagypapi megtanított rá. Azt mondta az iskolában csak hittan van meg torna, de értelmes dolgot nem fogok ott tanulni. Ő majd mindenben segít nekem, hogy ne legyek hülye ha felnövök. Most kórházban van, vittünk neki gyógyszert, meg törölközőt, és adtunk neki enni, mert szegény mindig éhes ott abban a kórházban. Én nem szeretek oda járni, mert ott hideg van, büdös, és a falak olyan koszosak.

Viktor bácsi! Mi az hogy migráns?

Mert anya mindig azt mondja miattuk van ez az egész, de jó lenne már ha látna legalább egyet belőlük, ne csak beszélnének róla a tévében. Apa meg azt mondta erre, biztos azért költözöl valami várba is, hogy meg tudj védeni bennünket, de ilyenkor mindig mérges, és még azt is mondja arra is loptad tőle a rávalót. Én nem tudom hogyan lehet egy várat ellopni, mert az nagy, és a királyoknak van. Akkor te most király leszel? Van már koronád is?

Lassan befejezem a levelem, mert este van, és spórolni kell a villannyal. Anya azt mondja mióta rezsicsökkentés van, nagyon drága lett a villany, meg a gáz. Én ezt nem értem, de majd az oviban megkérdezem az óvó nénit, aki nagyon okos. Már arra is megtanított bennünket, nem jó ha egy város ellenzékben van, mert akkor kormány nem ad neki támogatást, és felkopik az álla. Én tudom mi a kormány, az autóban van, és azt kell tekerni amerre menni akarunk. Majd egyszer megtudom azt is mi az az ellenzék , ami biztos nem jó. Neked, mert apa szerint neked már nem számít az sem amit a másik akar, csak az legyen amit te szeretnél.

Viktor bácsi! Írd már meg lécci miért vagy te geci, és ez mit jelent?

Szerintem ha mindenki ezt mondja rád, akkor az biztos igaz lehet."

BANDITA.

Címkék: geci lop hazudik Fidesz Orbán

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr6714534390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.04. 09:26:22

A csúnya Zorbán nem hajlandó szót fogadni a ballibeknek??? Botrány!

Desischado 2019.01.05. 06:34:09

Brilliáns írás, és igaz, ezzel mindent megmondtam. Köszönet érte, Bandita drága!
süti beállítások módosítása