Németh Szilárdról eddig is tudtuk, hogy negatív tudattal rendelkezik.
Érdemes lenne rajta elgondozni, hogy volt képes eddig életben maradni.
Van már annyira hülye mint Kósa Lajos, csak az már miniszter, ő pedig még egyelőre a párt alelnöke, és sorosügyi szakértő.
Szilárd minden egyes szereplésekor ékes bizonyítékát adja az értelem nélküli létezés bizonyítottságának. Nála nincs olyan zavaró tényező amit józan észnek hívnak, neki nem kell a mondandója valóságtartalmán gondolkozni, nála nem játszik szerepet az elme hatékonysága. Csak mondja, mondja, az ország egyik része meg fetreng a röhögéstől, a másik része meg agyon csapná, ha Szilárdnak lenne ilyen szerve.
Orbán Viktor kiválóan választott, mikor Szilárdból valamit csinált. Egyrészt bosszanthatja vele az ország lakosságának értelmes részét, másrészt meg Szilárd minden leckét felmond hiba nélkül, amit a párt szerint most nagyon el kell mondani.
Rezsi tábornok volt egykor, most Soros elhárító kézi készülék, akit bármikor be lehet vetni ha a kormány idegesíteni akarja a közvéleményt.
Vele vitatkozni komoly szellemi kihívás, az elme maradandó sérülése nélkül elég nehéz megúszni. Nem véletlenül jelölik ki a kormányoldalról vitapartnernek, ezzel is hülyének nézik a közvéleményt, leköpik, kiröhögik azt.
Szilárd jól elvan a szerepével, nem is tudja mikor mekkora hülyét csinál magából. Meg nem is zavarja. Komolyan venni nem lehet, pedig a kormánypárt alelnöke, ami ugye minden párt esetében elég komoly pozíció. 
De a legjobb az, mikor még hivatkoznak is rá, idézik mondásait, szorongatják a kezét egy jól sikerült sorosozás után.
Vajon ilyenkor mikor a vigyorog egy nagy kinyilatkozás után, vajon csorog a nyál a szája szélén, és nedves lesz a nadrágja?
Az országot azonban mégis némethszilárdok, kósalalik, rétváribencék, semjénzsoltok, harrachpéterek, rogántónik, ás más elmebetegek irányítják. Még a Nemzeti Bank élére is jutott egy ilyen félkegyelmű f@szkalap. Na ez itt a probléma. Meg az a kétmillió, aki nem látja ezen emberek szándékos ostobasága csak egyre mélyebbre húzza az országot. Ők meg az Orbán tervet hajtják végre aminek Szilárd egy cserélhető fogaskereke.
BANDITA.

Címkék: vita alelnök Fidesz Németh Szilárd

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr7212932709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

franci Szegedi 2017.10.06. 11:40:40

Ezzel az illiberális agyú, vagyis csak a mindenkivel acsarkodó, lókupecként cigánykodó vezérfurkó által mondottakat sulykoló alakkal vitázni annyit ér, mintha a szippantókocsi csöpögő leeresztő csapjával vitatkoznál azon, hogy folyik belőle a bűzlő trágyalé !

Desischado 2017.10.06. 23:32:01

Tökéletesen illik a fideszhez. Hazug, ostoba, és embertelen, pénzért eladna bárkit. Megint telibe találtál, Bandita drága!
süti beállítások módosítása