" Pedig valamikor nagyon hittem bennük, és elsősorban Orbán Viktorban, Ma már azonban más a helyzet. Egykor kész voltam a párt érdekében mindenre, bíztam az ott található értékekben, mostanra azonban minden megváltozott. Főleg bennem.
Mert én nem változtam értékeimben, vagyok a korábbi önmagam, de már másként látom a viszonyunkat a párttal. Hiszek a tehetségben, a szorgalomban, a mások segítésében, az elvégzett munka hasznosságában, a toleranciában, a szeretetben. Ezt jelentette számomra a Fidesz is, és jó volt a párt családjába tartozni. Ma már ennek a családnak a nyomát sem látom. Korrupció, félelem, gyűlölet, egymás eltaposása, a féktelen harácsolás, csalás, hazudozás, a másik kirekesztése lettek a fő fogalmak a párt soraiban. Én ebben nem akarok részt venni, mert azzal magamat köpném szembe, arra pedig nem vagyok hajlandó.
Szinte már szégyellem magam ha a közéletet figyelem, és benne a számomra egykor oly fontos Orbán Viktor tevékenysége kerül a szemem elé. Azé az Orbán Viktoré akiben egykor az ország megmentőjét, a jövőm zálogát, a családom biztonságát láttam. Mára ez már csak a keserű múlt ahogy ma szemmel látom a dolgokat.
Látom ahogy naponta rombolja szeretett országom, veszi el jövőjét, építi le életképességét. És teszi ezt a saját érdekének megfelelően, a maga és a családja meggazdagodására, valamint a hozzá csapódott elvtelen senkik jólétének a biztosítására. Hol vannak már azok a régi jó emberek, akik egykor a pártot felépítették! Ma már huszadik senkik egy egy önkormányzatban jó esetben, ha még egyáltalán emlékszik rájuk valaki a korábbi időkből. Törtető percemberek, tehetségtelen véglények kerültek elő a homályból, és ontva magukból a sötétséget naponta tolakodnak az arcomba szavaik értelmetlenségével. Most komolyan? A Kósák, Németh Szilárdok, a Hídvégi valakik, a Rogán tárca Dömötörjei, a Lázár féle mitugrász Csepreghyk mondják meg nekem mi a polgári érték, és miért cseszik el a jövőmet? A többiről most csak dühömben nem beszélek, mint az elmebeteg Matolcsy, a kis papagáj, Szíjjártó, akik csak ártanak az országnak, és a benne élőknek.
Igyekeznek bennem is elültetni a félelmet, naponta mondják meg nekem most éppen kit gyűlöljek. Közben olyan dolgokra akarnak rávenni, amitől a hányinger kerülget. Hogy ne érdekeljen a másik nyomora. Ne figyeljek a szomszédomra, akit harminc éve ismerek, és most árverezik a házát a devizahitel miatt. Hogy ne törődjek a boltos kislánnyal, aki külföldre készül dolgozni, mert itthon nem él meg a fizetéséből, nem tud férjhez menni, gyereket szülni a közmunka világába. Ne figyeljek rá, az utcában nincs közvilágítás, de épül egy szép ötezres sportcsarnok a kétezer lakosú községben.Ne érdekeljen a városom elszegényítése, a források elvétele, az iskolák szétverése, én csak itt élek, ezekkel ne foglalkozzak vannak magasabb érdekek ettől. Gyűlöljem a Sorost inkább. élvezzem Mészáros Lőrinc sikereit.
Mert én hülye vagyok, vagy legalábbis annak néznek. Ne lássam az érdemtelem meggazdagodást a gázszerelőknél, akik a nevüket is csak segítséggel képesek leírni. Ne lássam az adóforintjaim hogy mennek külföldre a szavazatért cserébe, hogy lesznek az uniós támogatásból túlárazott közbeszerzések, ahol a haverok nyernek, és végeznek szar munkát. Legyek én is haver, fogjam be a számat akkor lesz nekem is jól fizető állami állásom,, nyerhetek közbeszerzést, még a saját lábamra is állhatok majd egyszer. Vagy lehetek közmunkás is. Hát köszönöm szépen, ebből nem igazán kérek,
Ott vagyok a kórházban, ahol nincs orvos, CT, kéztörlő, fűtés. Ott vagy az oktatásban, ahol nem tanul a gyerekem semmit, a tanárok félnek, de az ország jobban teljesít. Ott vagyok az üres stadionoknál, a horror áru vizes vébénél, az értelmetlen pénzszórásnál,ami tőlem is elvesz, nekem is rosszabb lesz a jövőm tőle. Ott vagyok mikor naponta hazudják az pofámba Brüsszel a hibás, meg a külföldi gyíkemberek, meg a menekültek, meg mindenki, akit éppen Orbán Viktor kijelöl. Pedig erről csak egyvalaki tehet, de nehéz beismerni egy ekkora tévedést egy emberben, akit ennyire félreismertem. Orbán Viktorról beszélek, aki egyben tartja ezt az egészet. Én kilépek ebből a körből, ehhez nem adom magam. Viktor! Vesztettél egy szavazatot."
BANDITA.