Érdemes kihúznia magát a baráti társaságban annak a kedves kormánypárti szavazónak, aki még mindig úgy gondolja nem közönséges bűnözők vezetik az országot. Tekintetében továbbra is fennkölt nemzeti hitelességgel kell elmagyaráznia a kételkedő senkiházi hazaárulóknak, a kormány bizony az emberek érdekében lopja szét a közpénzt a maga érdekében, és ad elő hozzá olyan mesét, melytől a józan ész tátott szájjal megy neki a falnak. Fejcsóválva kell megértetnie a kormánypárti választónak a nemzet többi részével az adóemelés, az nem megszorítás, ha valamiért többet kell fizetni akkor az Gyurcsány miatt van, ha valahonnan elvonnak támogatást arról a bukott baloldal tehet, és az unió csak a lóvét adja ide, de ne szóljon bele a kisvasút építésbe mikor az olyan szépen zakatol.

A Fidesz támogatói előtt rengeteg kihívás tornyosul. Az ország nagy része nem érti a jelenlegi hatalom működését, nincs tisztában szerintük a vezetők emberi aljasságával, szakmai hozzá nem értésével. Az a sok gazember aki nem fogja fel Orbán Viktor és társai munkásságának a lényegét az ország kifosztásában, annak semmi keresni valója nincs tündérország stadionjainak zöld gyepén.

Egy kormánypárt iránt elkötelezett szerint a jegybank elnöke nem elmebeteg, és teljesen rendben van a közpénz átalakítása az alapítványok segítségével a haverok támogatására. Végül is a kormány iránt elkötelezettnek ehhez semmi köze, neki nem volt devizahitele amelynek átváltásából most olyan bőkezűen osztogat magának kastélyt, szőnyeget, könyvet, tanulmányutat a jegybank vezetője.

Egy kormánypárt iránt elkötelezett szerint Lázár János a kormányinfón mindig igazat mond. Neki elég maga a személy hitelessége, a mondandó tartalmán, és valósághoz való hitelességén már nem akar elgondolkozni. Az fárasztó, inkább szó nélkül tapsol magának a sikerek hallatán, és kaján öröm jelenik meg a szája sarkában ha Lázár János bunkó módon válaszol a neki feltett kérdésre, csak mert megteheti.

Egy kormánypárt iránt elkötelezett szerint Mészáros Lőrinc egy tehetséges üzletember, aki mindig a tudását használva nyeri meg a közbeszerzéseket. Nem zavarja ha azt utána egy kicsit megtoldják a közpénzből mert kevesli a kormány lehetséges hasznát a derék gázszerelőnek. Ez nem az ő pénze, ez másra úgysem kell, legyen hát a derék polgármesteré gondolja a kormánypárt iránt elkötelezett, és iszik még egy sört. Nem is érti hogy feltételezheti azt bárki egy ilyen szorgalmas ember mögött maga Orbán Viktor áll, aki csak strómanként használja ezt a szarházit a maga vagyona gyarapítására.

Egy kormánypárt iránt elkötelezett szerint az üzleteket csak úgy be lehet zárni vasárnap, és később meg csak úgy simán ki lehet nyitni őket. Nincs ez összefüggésben a népszavazás lehetetlenné tételével, a kopaszok erő demonstrációjából adódó kínos helyzettel, a boltzár népszerűtlenségével. Ez csak a szocik hisztije, nem is történt ott semmi, már ne is beszéljünk róla.

Egy kormánypárt iránt elkötelezett szerint a földeket sem lopták el a fideszes haverok. Miért? Van hozzá törvény, nem kell azt ellopni. Látta egyáltalán valaki a lopást? Volt belőle feljelentés az ügyészségen? Rendben voltak az árverések? Igen. Na akkor hol itt a baj? Olyan nehéz megértetni azokkal a gaz földtúrókkal akik a földből élnek, hogy vége a föld megművelésének, az új gazdákat csak a támogatás érdekli, abból lehet munka nélkül jól megélni. Ez ma ország rendje.

Egy kormánypárt iránt elkötelezett nem beteg, nem terheli az egészségügy rendszerét. Nem is lesz beteg soha egyetlen családtagja sem. Nem is érti hogy lehet valaki beteg, mikor ott vannak a szép stadionok az egészség megőrzésére. Tessék sportolni, akkor nem lesz senki beteg. Az orvosok meg fogják be a szájukat, gyógyítsanak, értsék meg, most nincs pénz rájuk, amúgy is qrva jól keresnek. Az ápoló meg vigye ki az ágytálat, máshoz amúgy sem ért, miért akar akkor többet keresni. Ezt olyan nehéz megérteni annak a sok elégedetlennek? Örülni kell annak ami van, ma mindenkinek dolgozni kell a pénzért. Vége az ingyen ebédnek.

Egy kormánypárt iránt elkötelezett szerint egy gyerek sem jár éhesen az iskolába, ez nem életforma. Néha nem reggelizik, nem ebédel, a tanítási szünetben meg adjon neki a szülő, még ha csak közmunkás is. Nincs már a segélyért otthon henyélés, munkahely sincs, legyen elég a közmunka bére. Oszt jó napot. Különben is a gyerek ne enni járjon az iskolába, hanem tanulni abból az egy tankönyvből, hogy utána jó közmunkás váljék belőle. Ha van fűtés az iskolában, akkor a tanár meg tanítsa meg a gyereket arra ami kötelező, a többivel ne foglalkozzon. Főleg ne foglalkozzon a tanár magával az oktatással, csinálja azt amit a központ mond, kussoljon, és írja meg a pöcsöt.

Rengeteg szép dolog történik manapság az országban amire méltán lehet büszke egy kormánypárti szavazó. Élősködők lepik el az ország testét, már százmilliárdokért akarnak a Várba költözni. Az ország jól van tartva a rezsicsökkentéssel meg az adókedvezménnyel, az üzemanyag már annyira olcsó, most lett rajta emelve egy kicsi, nagyon kell még a lóvé a költségvetésnek, és pont ez hiányzik onnan. A nyugdíjasok is majdnem egy százalékot kaptak, és még nem is tetszik nekik. Ezek nem kibaszások, ezeket az unió miatt kell megcsinálni. Viszont függetlenedik az ország, van fasza kerítése, mindig van kit utálni, és mindig akad ellenség is, akire rá lehet fogni az elkövetett hibákat. Valóban van mire büszkének lenni. BANDITA.

Címkék: kormány szavazó Fidesz Orbán Viktor Mészáros Lőrinc

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr908687512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.05. 05:52:47

Nem a Fideszre szavaztam 2014-ben, de büszke vagyok a kormányra, hogy helyes irányba vezeti az országot.

netnepper 2016.05.05. 11:20:39

@BircaHang Média szerkesztősége: Egy fideszes szavazó szemében te sem vagy elmebeteg:-))).

Kivlov 2016.05.05. 11:20:57

@erol:
lehetett volna jobban csinálni '02-'10 között. Nem sikerült. Ennyi.

Netuddki. 2016.05.05. 11:49:53

@BircaHang Média szerkesztősége: BANDITA! Itt az élő példa, hogy írhatsz akármit, "ezek" a balfaszok csak a fideszes agitpropot nyomatják.

Ezért mondom már régóta, hogy az összes fidesztrollt, fideszesneknek látszó provokátort ki kell tiltani azonosító szerint a blogokról. Például a birkáé: blog.hu/user/1123492

Ez nem egyenlő a cenzúrával. Gyakorlatilag senki nincs rászorulva, hogy a tolvaj, bűnöző fideszesek kéretlen reklámjait olvasgassa a blog.hu-n. Aki ilyet akar olvasgassa a 888-at, meg a bajerzsótikát.

.Gordon Gekko. 2016.05.05. 11:50:27

Hüha! Mivan rájöttetek h megint nem lesz ballib kormány?

Nahoten 2016.05.05. 11:51:53

@BircaHang Média szerkesztősége:

Akkor menj utánuk, de nem lehetne, hogy ebből én kimaradjak valahogy?
Viheted az összes hasznot is, amit így érsz el természetesen de nekem meg ne kelljen téged segítenem, ha választott utadon bajba kerülsz!

Deal?

Netuddki. 2016.05.05. 11:58:47

@Nahoten: A birka Bulgáriából kibickedik bele a magyarok dolgába, blog.hu függő, beteg állat. Ő képviseli a fideszesnek látszó provokátorok csoportját.

BiG74 Bodri 2016.05.05. 12:22:03

@.Gordon Gekko.:
Miből lenne balliberális kormány, mikor tolvajbandák ülnek a nyakunkon, beleértve a fityiszt is?

impala 2016.05.05. 12:49:06

@Kivlov: neked is csak egy elmút8évre telt.

rólatok szól a poszt, ami nem is tudom mit akar. hiszen benne van, hogy az agyatlan fideszfanról úgyis minden lepereg.

igaz, de akkor én is mit akarok, ehh ...

jágör68 2016.05.05. 13:36:31

A zindekszről:

magyaridok.hu/belfold/az-indexnek-kinos-az-offshore-botrany-641140/

www.hidfo.ru/2016/05/otszorosere-no-az-amerika-barat-ujsagirok-anyagi-tamogatasa/

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.05. 13:45:30

@Tibi !:

Mindenkit ki kell azonnal tiltani, aki nem rendelkezik Soros és Gyurcsány kiállított kommentelési engedéllyel! Amíg ez nem történik meg, addig nem lesz igazi liberális demokrácia!!!

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.05. 13:46:53

@Nahoten:

A magyar nép többsége Orbánt akarja. Ha ellenzői többségbe kerülnek, akkor majd a te meglátásod szerint lesz a kormányzás. Ezt hívják demokráciának.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.05. 13:48:36

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nem, nem szavaztam rájuk. Eleve a KDNP utoljára 1998-ban indult választáson önállóan, valódi pártként.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.05. 13:51:38

@.Gordon Gekko.:

A ballibák haláégágognak. Útjukról ma már a lakosság 85 %-a számára világos: sehová se vezet. S a nemzetközi helyzet is megváltozott: Európa ébred, s egyre kevésbé kér a ballibaizmusból.

Gyurcsány, Bajnai és Soros ezért hisztiznek.

Voznyák Pista2 2016.05.05. 14:23:33

Meg van a mai ballibás fröcsögés :)))

Egészségetekre.

Elnézést, a ruhátokra került egy kis izé... adjak zsepit ?

Szóval a kommentem a következő.
Ok, csibészek ezek, meg fúj meg minden, de nálam továbbra sem opció egyik ballibbant formáció sem, de pl. a PKP nevű áljobb csapat sem.
Jobbik, Fidesz, KDNP, egyenlőre ezek az opciók.
Ti meg csak maradjatok fröcsögő ellenzéknek.

Ja, igen, 2002-2010 . 8 évetek volt rá, hogy jobban, tisztábban csináljátok. Nem ment. Ha ment volna, ez lenne a 14. évetek a kormányon. De nem így történt.
Így aztán a ti szátokból hülyén hangzanak ezek a fikázások.

Egéridomár 2016.05.05. 15:26:01

@Kivlov: @.Gordon Gekko.: @Voznyák Pista2: ti csak fideszesek vagytok, azaz mindennek a legalja.

Kivlov 2016.05.05. 15:43:53

@Egéridomár:
muhahahahaha, neked meg meleg a fagyi?

Pop40 2016.05.05. 17:25:37

@Kivlov:

Így van, elvtárs.

Épp ez az a duma, ami a tökagyú fideszes szavazónak még 2100-ban is teljesen elfogadható magyarázat lenne arra, hogy Vitya meg a sleppje miért lopják szét az országot.

Há' mer' emúútnyócév.

Így már minden érthető. Mehetsz is vissza lopni.

Pop40 2016.05.05. 17:37:20

@BircaHang Média szerkesztősége:

"A magyar nép többsége Orbánt akarja. "

Hülyeség.

A magyar nép többsége (>50%) nemhogy most, de még 2010-ben sem akarta Vityát.
Az, hogy a jelenlévő jelöltek közül ő kapta a legtöbb szavazatot, az egy dolog, de ez messze volt a magyar nép többségétől. Ez mindössze a szavazók legnagyobb csoportja volt.

Most meg aztán, mikor a fidesz még egy időközit se képes hozni, pláne röhej kijelenteni, hogy a "magyar nép többsége" Vityát akarja.
Akarja a túrót.

Pop40 2016.05.05. 17:54:09

@Voznyák Pista2:

"Csibészek".
Ja.

Így is lehet nevezni az ezermilliárdos nemzetrontó rablókat. :D

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.05. 19:13:52

@Pop40:

Pontosabban kellett volna fogalmaznom, igazad van.

A magyarok többsége nem Orbán akarja, hanem az ő irányvonalát vagy annak módosítitt verzióját. Mert igazad van, a magyarok egy része, az LMP és a Jobbik szavazói nme akarják Orbánt, viszont az orbánizmus verzióját, azaz nem akarják a ballib irányt.

Szavazási adatok:
- a magyarok 12 %-a akarja a Jobbikot,
- a magyarok 3 %-a akarja az LMP-t,
- a magyarok 28 %-a akarja a Fideszt,
ez összesen: 43 %.

Viszont csak a magyarok 16 %-a akarja a ballibeket.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.05. 19:17:02

@Pop40:

Melyik tolvaj párt jobb:
- amelyik jó irányba vezeti az országba lopás közben?
- vagy amelyik rossz irányba vezeti az országba lopás közben?

Pop40 2016.05.05. 22:12:24

@BircaHang Média szerkesztősége:

Ez egy fokkal már jobb, de még mindig nem pontos.

Nem a "magyarokról" van szó, hanem mindössze a magyarok egy csoportjáról: akiknek választójoga van ÉS el is mennek szavazni.

Ezek leszavaznak valakire, és aki a legtöbb szavazatot kapja, az lesz a nyertes.

Ha már magyarok: a magyarok döntő többsége a jelenlegi kínálatból nem akar senkit. Csak ugye a senki nem alakíthat kormányt.

Pop40 2016.05.05. 22:18:40

@BircaHang Média szerkesztősége:

Ez a kérdés értelmezhetetlen, az irány ugyanis mind a két esetben rossz. A fidesz gyakorlatilag 1-2 dolgon kívül (menekültkérdés, családtámogatás, egykulcsos adó, dohányzás visszaszorítása) mindent elbaszott.

Ezen kívül a sokszorosát lopja, sokszoros pofátlansággal, a szocikhoz képest.

Szóval a kérdés úgy pontos, hogy melyik jobb, ha mindent ellopó, vagy csak a simán lopó párt, ha az irány mindkettőnél rossz?

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.06. 06:12:02

@Pop40:

Aki nem megy el szavazni, az egyetért, hogy más döntsön helyette. Ő nme ellenzéki, hanem semleges.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.06. 06:12:38

@Pop40:

A Fidesz fő iránya jó, ez a stratégiai irány.

Kivlov 2016.05.06. 08:47:42

@Pop40:
Akkor sincs más alternatíva, cimbora! Ennyi, oszt jónapot.

Pop40 2016.05.06. 13:41:01

@BircaHang Média szerkesztősége:

Ez igaz, viszont attól, hogy valaki leszarja az egészet, még nem szavaz le Vityára.

Pop40 2016.05.06. 13:41:55

@BircaHang Média szerkesztősége:

?

"fő iránya"?

Milyen fő iránya?

A fidesz fő iránya a nagyüzemi lopás.

Pop40 2016.05.06. 13:45:47

@Kivlov:

Muhahahaha:D

Vityának meg a tolvajbandájának legfeljebb a börtönben nem lenne alternatívája, mindenhol máshol igen.

Ennél a maffiózónál gyakorlatilag bárki jobb lenne.
Hülyeségeket beszélni más is tudna, eus pénzekből dőzsölni más is tudna, és az a más bónuszként még kevesebbet is lopna. (Mondjuk ez nem érdem, Vityánál meg a maffiájánál többet lopni fizikailag lehetetlen lenne, ezt már maximum Rákosi-féle padláslesöprésekkel lehetne fokozni.)

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.06. 13:57:01

@Pop40:

A Fidesz fő iránya az elrontott út helyrehozása.

Kivlov 2016.05.06. 13:57:58

@Pop40:
Wehehehehehe, akkor ki az alternatíva, hol van és mit akar csinálni?
"Ennél a maffiózónál gyakorlatilag bárki jobb lenne." gyurcsányra is ezt mondta annó a nép => 2/3 :D

Pop40 2016.05.07. 11:48:53

@BircaHang Média szerkesztősége:

És ez miben is nyilvánul meg?
Azon kívül, hogy Vitya ezt mondja?:-)

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.07. 11:49:50

@Pop40:

Abban főleg, hogy a nyugat folyamatosan támadja Mo-ot.

Pop40 2016.05.07. 11:52:17

@Kivlov:
Ja, meg Vityára is ezt mondta a nép. Meg is lett az eredménye. Ha nem lennének eus támogatások, rég összedőlt volna az ország.
Mutass rá bármelyik ellenzéki pártvezetőre. Mind jobb lenne. Bár pofázásban meg lopásban Vitya tényleg verhetetlen, azt elismerem, de én valahogy meglennék ezek nélkül is. :-)

Pop40 2016.05.07. 11:54:36

@BircaHang Média szerkesztősége:

A Nyugat É-Koreát is folyamatosan támadja.
Ha ez a kritérium elég a "jó irányhoz", akkor É-Koreában is jó az irány.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.07. 12:07:53

@Pop40:

Nyilván, ez önmagában nem elég. Olyan ez, mint az Oszkár-díj: általában rossz filmek kapják, de azért nem mindig.

Pop40 2016.05.07. 12:19:08

@BircaHang Média szerkesztősége:

Akkor újra adott a kérdés: Vitya jó iránya miben nyilvánul meg?

Az, hogy Merkelnek is elment az esze, még nem jelenti, hogy Vityánál jó lenne az irány.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.07. 12:20:54

@Pop40:

Szakítás a nyugattal, a liberalizmussal, a rendszerváltozás irányának megváltoztatása.

Pop40 2016.05.07. 13:37:32

@BircaHang Média szerkesztősége:

Ez is mind megvan É-Koreában is.
Egyéb?

A Nyugattal már sok félhülye diktátor szakított a történelemben, de valamiért mégse Usából meg Németo-Angliából menekülnek Koreába, Afganisztánba, meg Líbiába az emberek, hanem fordítva.

Remélem, van valami egyéb érved is, mert ez eddig elég kevéske. :-)

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.07. 16:08:46

@Pop40:

A jelenlegi kelet-európai modell többszörösen téves:
- a tulajdon idegen kezekben van,
- a befektetők kizárólag olyan területekre fektetnek be, melynek nem jelentik a világ élvonalát.
Mindennek eredménye: Kelet-Európa modellje konzerválja a régió elmaradását nyugathoz képest, pontosan e modell teszi lehetetlenné a felzárkózást, azaz nem az, hogy a csúnya Gyurcsány/Orbán hülye és korrupt.

Orbán nagy érdeme, hogy ezt felismerte 2012 után, rájött: nem azért nem fejlődik az ország, mert a rohadt gonosz ballibák elszúrtak mindent 8 év alatt, hanem a rendszerváltáskor választott téves modell miatt. Ez a bevált megoldás, máshol ez vezetett a kiemelkedéshez. Miért pont Magyarország lenne kivétel? Ahol ez sikerült, ott ez volt a módszer, lásd Dél-Korea, Japán, Tajvan, de akár Kína is példa erre, bár az életszinvonalig most is Magyarország alatt van, viszont sokkal mélyebbről indult.

Kivlov 2016.05.09. 08:55:06

@Pop40:
melyik ellenzékire gondolsz?
a zöldalmás kiscserkészekre, a zs-kre, vagy a hájfejű maszoposokra? dunába való mind.
süti beállítások módosítása