Elég ha csak politikai hullát csinál belőle a józan eszét használó választó. Utána visszaveszi tőle azt az irdatlan mennyiségű közpénzt amit a saját lábon állás során félrerakott magának. Közben azokat is sorra keríti a szavazó akik segítették az ország gazdaságának a kifosztásában, az oktatás szétrombolásában, az egészségügy tönkretételében, a rezsicsökkentési félrevezetésben, az orosz hitel felvételében, az államadósság növelésében, a közmunka jelen formában való bevezetésében, a választási törvény megalkotásában, az alaptörvény módosításában, a munka törvénykönyv megalkotásában, és még lehetne sajnos folytatni a listát az elmúlt hat év nyolc évezésén át a kerítés megépítéséig.

Ehhez nagyon tökösnek kell majd lennie a következő hatalomnak, annyi engedményt kell tenni Orbán Viktor beleszólásának a kormányzásba, amennyit ő figyelembe vett a jelenlegi ellenzéktől. Az eddig a politikában eltöltött szerepe szerint akár hatalomban volt, akár ellenzékben neki csak saját maga volt fontos, és csak az ország közpénzére áhítozott a tolvaj lelke.

Az elmúlt hat év végül is az ország lakosságának a nagy része számára nem hozott olyan változást az életében, amiből arra lehetne következtetni ez a kormány az országért dolgozik. Sőt! Ez a hatalom a kevesek jólétét segítő lett a többség kárára, és mindezt a törvények egyoldalú átírásával erősítette meg. Ehhez még hozzáadott sok olyan intézkedést amely során minden ellenőrzést a saját kezébe vett maga felett, és létrehozta tündérország valótlanságát az Orbán Viktornak feltétlenül mindent elhívők számára.

Nem nagyon volt olyan eset az elmúlt hat év során, amikor ez a kormány bármiért is vállalta volna a felelősséget, vagy csak beismerte volna a hibáját. Orbán Viktor képtelen volt a mások véleményét egyáltalán meghallgatni, abban a biztos tudatban vezette az országot, kizárólag neki van igaza, és csak az a jó amit ő tesz. Betege lett a hatalomnak, számára bármilyen engedmény vagy tévedés beismerése a gyengeség jeleként égett volna bele a tudatába. Neki pedig erősnek kellett lennie, csak így tudta gátlástalanul összerabolni a magánvagyonát. Mert nála kizárólag erről szólt a politika.

Annak érdekében, hogy ne vegyék észre mennyire kilóg a lóláb nála, úgy csinált mintha kormányozna. Munkabért csökkentett, adót emelt, sok új adót vezetett be, elvett megtakarítást, felvett hitelt, esztelenül költötte az unió támogatását. A közpénz java részét a maga javára használta fel, csak a neki tetsző intézkedéseket volt hajlandó belőle kifizetni. Rengeteg pénzt vont el olyan területekről ami minden józan számítás szerint a jövő záloga, de legalább épített helyette stadionokat. Ellenségnek kiáltott ki magát megvédeni képtelen társadalmi csoportot, tagjaitól támogatást vont el, ezzel lassú vegetálásra késztette a benne élőket. Munkahelyeket nem nagyon tudott teremteni a maga keltette káoszban, ennek eltakarására kitalálta a sehova nem vezető közmunkát. Mindig talált felelőst a hibákért, és mindig talált olyat, aki ezt el is hitte neki. Sajnos.

Már régen nem akarja a keményen dolgozó kisembert felzárkóztatni, most végvári kapitányt játszik az unió színpadon a megtalált menekültek ellen. Utoljára a baltás gyilkos visszaadásánál érezte magát ennyire fontosnak, akkor is az emberi jogokért harcolt. De elsőként a saját jólétéért, utána a politikai túlélésért. Vagy mindkettőért.

Nem is kívánja senki a halálát Orbán Viktornak. Még az sem, aki miatta ment külföldre dolgozni, csak hogy megéljen a családja akiket itthon hagyott. Az sem, akinek miatta ment tönkre a vállalkozása, és jutott “tisztes” szegénységbe. Az sem akar neki rosszat akinek csökkent a fizetése, és ezért éhesen megy a gyermeke az iskolába, mert a sok adó miatt nem tud neki enni adni annyit, mint a hat évvel ezelőtti nyolc évben. Az sem akar neki rosszat, aki közszolgából közmunkásként lett visszafoglalkoztatva, mert ugye olcsóbb államot kell fenntartani. Az sem akar neki rosszat aki látja a felesleges állami költekezést a befizetett adóból. Minden nap tapasztalja a kormánypárti haverok egyre nagyobb mértékű meggazdagodását. Naponta hallja az előre adagolt hazugságot az ország jobban teljesítéséről, és ezért még fizetnie is kell a közmédia minden adósságát. Dehogy akarják ezek az emberek mások halálát, ők olyan békés, maguknak való melósok, akik szótlanul tűrik, hogy vasárnap már nem is vásárolhatnak, ha lenne is rá pénzük.

Persze sokan vannak akik tényleg nem akarják hogy Orbán Viktorral bármi baj is történjen. Először is a saját szavazói akik elhiszik minden szavát. Na nekik nem kell félniük a gondolkodástól. Másodszor, akik nem olyanok mint ő, és nem gyújtják fel a várost mert ők ehhez nagyon okosak, és demokraták. Persze ezzel Orbán Viktor is tisztában van, és azzal is a jelenlegi ellenzékben nincs meg az a tűz, amely során őt bármilyen bántódás is érje. Harmadszor azok sem akarják bántani, akiknek nincs pénzük felutazni hozzá egy kiadós szájba verésre, és hatalom fosztásba.

Azért nem kell Orbán Viktornak nyugodtan aludni a szerzett javakon. Sokan látják már az utat amelynek a végén ott lesz a bukása. Ehhez már minden adott, csak elindulni elég nehéz addig, amíg mindenki csak magával törődik, és magának ad kizárólagos igazat. BANDITA.

Címkék: politika kivégzés lop hazudik ORBÁN VIKTOR

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr758007339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

myheart 2015.10.22. 14:53:35

Inkább gyurcsányt elmebeteg

myheart 2015.10.22. 14:54:25

Komcsik nem lopnak?

Horvath Ernone 2015.10.23. 20:23:43

A dolgok majd mennek a magunk útján szépen előre. A hasonló véleményű honfitársak csoportja tudja megoldani a
dilemmát. Régi példaképeket kell előhalászni a magyar történelemből, mélyre ásni és megalakítani a tisztán látók körét.
Soha ne felejtsük el a hibák mellett az erényeket is felsorakoztatni, mert tudod ki a"vádló?" aki a békétlenséget segíti elő. Nekünk pedig a tisztánlátás mellett erre is szükségünk van, vagyis a békére. Legalább a saját hazánkban.
süti beállítások módosítása