Annyian félreértik a nemzet legnagyobb tolvaját, pedig csak össze kell rakni a válaszait, és úgy értelmezni hozzá a kérdést. Na jó, ez nem a közpénzzel bőségesen ellátott szennymédia csatornáján történik meg, náluk ez valószínűleg szentségtörés lenne. Még belegondolni is megmosolyogtató mi történne azon médiakutyákkal akik bokáig benne vannak Orbán már két G hátsójában, ha olyan kérdéseket tennének fel a keményen magának dolgozó stadionbrókernek, amit nem előre megírtak nekik. És amihez némi tökösség is kellene részükről az egyenes gerincük végén. Na ez az, amivel nem rendelkeznek. De hát ők nem azok a sajtómunkások akik annyira kíváncsiak a valóságra, náluk elégséges feltétel ha annyit tudnak, az éjszakai napsütésben nem forog a szélkerék, ezért jó ha megépítik az oroszok Paksot.

Pedig nem is kell hozzá nagy utánajárás, hogy helyesen értelmezze a nemzet a vasárnapi pihenő során a miniszterelnöki szavakat. Orbán lassan három G Viktor már maga sem tudja mikor mit mondott, és arra mit válaszolt. Már nem lehet abban sem biztos az ember, egyáltalán tudatában van-e a korábbi mondatainak, vagy felfogja egyáltalán a benne rejlő ellentmondásokat. Persze neki mindig a napi, és helyi érdekeinek megfelelően kell kiválasztani az aktuális ellenséget, vagy az éppen pénzt hozó keleti barátot, és ehhez kell igazítania a magyarázatát. Felelősért nem kell messzire mennie, az mindig kéznél van nála és tanácsadóinál, és ez lenne a hazaáruló baloldal. A hitelesség ebben az esetben már nem fontos, de kit érdekel, ha ezzel el lehet terelni a figyelmet a napi botrányokról.

Na persze gyáva féreg őkelme, nem nagyon akaródzik neki olyan kérdésre válaszolni, ami számára tuti bukta lenne. Abban is biztos lehet a választó, olyan médiának sem fog válaszolni, ami nem a kezében, zsebében van. Neki csak a saját kérdéseire adott válaszai felelnek meg. Igaz, ebben is változik az álláspontja elég sokszor, de arra gondol mély hallgatással ezt nem veszi észre senki sem. Pedig dehogynem. BANDITA.

Címkék: riport geci Fidesz Kérdés

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr77311910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása