Egy hajnalban tündérország fővezére, aki a parlamenti hadsereget irányította fáradtságos munkával, felébredt nyugtalan álmából folyamatosan bővülő házában a hegytetőn. Gyorsan eszébe jutott, ma még hétköznap van, és nincs bezárva egyetlen bolt sem, meg különben is ha jól emlékszik valami vasárnapról volt szó legutóbb a segédcsapattal folytatott egyeztetésen, így egyből megnyugodott. Ha már viszont megébredt, akkor ő bizony elmegy a boltba kenyérért, határozta el magában keményen, meg kiflit is vesz a gyerekeknek. Nem csinált ilyen évek óta, ezért kicsit félt a feladattól. Küldje a házvezetőnőt? Az nem jó, néha nem árt ellenőrizni magának is az árakat, hátha átveri a jó asszony. A sofőrt sem keltheti fel, annak meg egész nap rá kell várni, amíg ő beszedi a neki járó részt a belvárosban, meg annak is jár a fizetés nélküli pihenés. Halkan felöltözött, magához vette félmillás táskáját, és leosont a garázsba. Egy pillanatig elgondolkozott rajta, most melyik autóba is üljön be, de aztán a drágábbat választotta. A tízmillió alatti maradjon az asszonynak, úgyis azzal viszi mindig a gyerekeket a magánoviba. Lassan gördült le a hegyről, és figyelte az ébredező várost. A közmunkások már seperték a járdákat, a minimálbéresek álmosan álldogáltak a buszmegállókban. ” Nagyon helyes!” vigyorodott el elégedetten, ebben az országban mindenkinek dolgoznia kell. Beállt a parkolóba a mozgássérült helyre, és lezárva a kocsit elhajtotta magától a koldusnak nézett személyt, aki valójában egyetemi tanár volt, de most biztonsági őr az üzletben, és egy könyvvel a hóna alatt rá mert szólni, ez nem a neki fenntartott parkoló. “Majd én azt tudom milyen szabályok vonatkoznak rám, rólad meg majd gondoskodom!” vetette oda apró gyanánt a középkorú embernek, majd továbbállt. Belépett az üzletbe. Megcsapta az orrát a frissen sült kenyér illata, és összefutott a nyál a szájában. “Egy ilyen kell nekem otthonra is, erre az illatra lenne jó ébredni reggelente.”- gondolta. Már ki is számolta magában ehhez mennyi közpénztúlszámlázás, és ehhez kapcsolódó törvénymódosítás kell. Az eladó hangja térítette magához az álmodozásból. ” Jó reggelt uram, mit parancsol?” Hirtelen nem is tudta neki szólnak egyáltalán az uramozással, hozzá volt szokva a mocskos tolvaj elnevezéshez. És mi az hogy jó reggelt? Ma még három törvényt kell módosítani a haverok kedvéért, négy hazugságot kell megint elismételni, meg öt új adó is ki kell találni a lakosságnak, hagy szívjanak még egy kicsit jobban. Ez neki jó reggel? Na majd adok én neki-gondolta, és legmogorvább kedvességével vetette oda köszönés nélkül az óhaját. “Egy kenyér, tíz kifli!” És nagyon elégedett volt magával. Ez olyan emberire sikerült, olyan átlagosra, olyan mindennaposra. Sok embernek ezt már álom megtenni minden nap, de ő most csak úgy odavágta. Az eladó látta bunkóval van dolga, egy szó nélkül összerakta a kért mennyiséget, és beütötte az on-line pénztárgépbe a végösszeget. Kell a pénz a stadionokra, ezt muszáj megtennie, ez a faszi meg elég ellenőrösnek néz ki-gondolta, és hangosan kimondta a végösszeget. “Négyszáz forint lesz.”

Tóni ekkor úgy érezte hirtelen fagyott lett a levegő a turulmadár fészkében. Megállt a rezsicsökkentés keltette vihar, a szabadságharc madara tépett szárnnyal bukott alá a baltás gyilkosok földjén. Ezért? És négyszáz? Hol van a nem megszorítás eredménye? Hol van a multik megadóztatása? Hol van a közmunkás, aki megél havi negyvenhétezerből? Hol van hatszázezer magyar, akiből a fele az elmúlt négy évben ment külföldre dolgozni a megélhetésért? Hol van az a sok új adó? Hol van az eszem, amikor én ezért a hálátlan népért dolgozok, akik még a kenyeret is ilyen drágán adják most is? Csak úgy cikáztak a fejében a gondolatok, szinte kiömleni látszottak a belvárosi ingatlan kedvezményes bérbeadását a haveroknak megfelelő feltételeket előállító elméje hátsó bugyrából. Gyorsan hozzáadta ehhez a gyenge forint miatt vásárolt üzemanyag világpiaci csökkenését, és nagyon felháborodott. Miért ennyi? Ez rablás! Oda van baszva nekik az a sok adó. Oda van rakva rájuk az a sok járulék. Oda lett nekik adva már az idén a sok új adó, meg új járulék. És akkor ez a hála? Nem csökken a kenyér ára? De nem szólt most semmit, ahhoz gyáva volt mindig. Pénzt keresett az éppen akkor belépő vásárló zsebében, közben kirúgta a kezéből a nyugdíjemelését, fizetett, lenyúlt egy ezrest még a kasszából, mert az járt neki vissza, és felháborodva távozott. Ezt nem hagyja annyiban-fogadta meg magában,- ezt lopás, azt pedig csak a kormánynak lehet elkövetni ebben az országban. “Csökkenteni kell nekik, és kész”- sorakoztatta fel magában a mellette szóló érveket. Ő így akarja, akkor ez így lesz. Ettől nyomosabb indokot nem is kell találni, a magyarázat meg már megvan. Az emberek érdeke, a nemzet felemelkedése, Gyurcsány miatt drága, és már mehet is egyenes adásban, folyamatosan.

Nehezen ért haza a rövid úton, a felháborodás szinte fojtogatta. Magában még mindig az események hatása alatt volt, az elképedéstől nehezen forgott keresztény konzervatív nemzeti agya. “Képzeld drágám- szólt a feleségéhez, aki éppen a kaviárt szedte ki az üvegből a reggelihez- mikor legutóbb vásároltál csokit ötvenhétezerért még karácsony előtt, akkor azt mondtad, drága a kenyér, ezért vettél kalácsot. Most voltam a boltban, és tényleg drága a kenyér. Még jó, hogy mi kalácsot eszünk. Pedig a benzin már olcsóbb lett.” Cilike az értelem egy csepp jele nélkül nézett élete párjára, és semmit nem értett az egészből.

Tóni másnap felvágottat akart venni. BANDITA.