2000-es évek. Az első Orbán kormány van hatalmon. A fiatal miniszterelnök még csak a szárnyait próbálgatja, elég ügyetlenül szedi össze a családi ezüstöt. Tokaj, Országimázs, Happy-End, Defend, Ezüsthajó. Az APEH ( valamikor ez volt a NAV neve) elnöke Simicska Lajos, aki már ekkor sem volt szívbajos. A Kelet- Pesti APEH igazgatója pedig nem más, mint Vida Ildikó. Egy szép napon sétál le az egyik ügyintéző a Gvadányi utcai épület lépcsőjén, és odaszól a bejáratnál dohányzó Defend őröknek, akik az APEH védelmét látják el.
-” Nyugi van srácok. Tegnap még volt a cégeteknek 500 millió köztartozása, de mára ez már történelem!”
A Defend adózásilag a Kelet-Pesti APEH fennhatósága alatt működött. Ekkor volt túl az ország a hosszú bájtok éjszakáján, amikor Simicska Lajos, és mások bezárkóztak az APEH számítógéptermébe egy éjszakára. Másnapra sok Fidesz közeli cég lett hasonlatos a frissen hullott hóhoz.Ez azért egy kicsit öregbíti Vida Ildikó jó hírnevét, hiszen az általa felügyelt részlegnek is volt érintettsége ebben a történetben.

2014 október. Kirobban a harmadik Orbán kormány talán legnagyobb botránya, amit azóta is minden eszközzel nagyon szívesen agyonhallgat. Kitiltanak az USA területéről több kormányközeli személyt, köztük állami alkalmazottakat. Vida Ildikó az APEH-ből átkeresztelt NAV elnöke, és maga ismeri be, ő is az egyike a kitiltottaknak. Pont.

És a szekér nem áll meg a lejtőn, pedig a kormányzat nagyon igyekszik azt minden eszközzel távol tartani a szakadéktól. Vida Ildikó miután először beismeri a kitiltást, még azt is állítja, erről tájékoztatta a kormány valamelyik tagját. Közben azért elmegy nyaralni, ne kelljen semmit többet mondania a közvéleménynek, ha az eset kipattan, és legyen ideje a kormányzati stábnak felkészülni ügy kezelésére. Az pedig teszi a dolgát. Mivel senkit nem hagyhat a kormány az út szélén aki az ő embere, és nem dobhat oda egy független vizsgálatnak sem ráadásul, ami azért valljuk be tündérországban elég elképzelhetetlen, felkészül a védekezésre. Ezzel csak úgy mellékesen is de beismeri, neki már előbb volt tudomása a kitiltásról, de mindenképpen időt kellett nyernie a védekezés kidolgozásához. Arról is kellett tudomása legyen ugyan ennek a stábnak, a NAV, de főleg annak az elnöke nem egészen biztos mindig a feladatát látta el bizonyos ügyekben, néha besegíthetett a kormány érdekeinek az érvényesítésébe is. Nem, nem zsarolt, az olyan csúnya dolog. Mindent törvényesen csinált. Csak azt éppen volt akinél alkalmazta, és volt akinél nem. A NAV dolgozóknak egyformán kell minden ügyféllel bánniuk, csak akkor nem tehetnek mást ha erre kifejezett utasítást kapnak. Az már a mese egy másik része volt-e ilyen utasítás. Valószínűleg volt, de erről az érintettek most jobbnak vélik ha mélyen hallgatnak, hiszen egy nem mindennapi kormányzati kivégzőosztaggal néznek szembe a saját jövőjük szempontjából. Márpedig az könyörtelen, ha magát védi.

Jelenleg a mély hallgatás időszakában tart az ügy. Volt benne eddig nagyon sok pofátlanság, beégés, gátlástalanság, cinizmus, hazudozás. Minden megvan ebben az ügyben, ami a kormányzat jelenlegi módszereit jellemzi. A lábban tiport demokrácia most nagyon jól jött a kormány védekezésben, és törvényeket is sikerült nekik nagyon előnyösen kihasználni. Jó, közben az országot is hülyének kellett nézni, de ez náluk már napi rutin szintjén megy. Nem mellesleg ha az ország is hagyja magát, akkor meg akár sikeresnek is tekinthető. Első lépésben kiderült. Vida Ildikó nem beszél angolul, és tette magát ezzel nevetségessé az ország népe előtt, de azért így akart beszélni a követségi alkalmazottal. Azzal a személlyel, akit gyorsan első számú közellenséggé tettek ebben az ügyben, pedig neki csak szóvivői szerepe volt, nem ő hozta a döntést. Na jó, őt sem kellett azért félteni, hanyag eleganciával rázta le a rá támadókat, és mindig ügyesen, és főleg okosan hárította el a kormányzati bunkóságot. De itt nem állt meg a folyamat. Vida Ildikó még azt is megtette, kivizsgálja saját magát, követett-e el egyáltalán valami olyat, ami miatt őt most ennyire meghurcolják.Az lenne a szép, ha a végén még kártérítésre is kötelezné magát saját magával szemben, miután kiderül az ártatlansága. Mert a vége az lesz, patyolat tisztán fog ott állni a vizsgálat végén, ez nem kétséges ennek a vérlázítóan pofátlan módszernek köszönhetően.

És még a kormányzati futsal minisztérium is beindul a rá szabott szerep szerint. Annyira nem hülye a haveri focicsapat uralta külügy, ne legyenek vele tisztában, ebben az esetben nem fog a követségi alkalmazott vallomást tenni semmilyen bíróság előtt sem. De azért lejátsszák a diplomáciai védettség nevű színjátékot. Még Orbán Viktor is hülyét csinál magából a parlamentben, mikor arra utasítja Vida Ildikót, jelentse fel a követségi alkalmazottat. Az pedig végre is hajtja az utasítást. Pedig minden olyan kezdő jogász, amilyen Orbán Viktor is volt egykor tudja, ennek nincs esélye, és értelme sem. Mert nem történt semmi olyan cselekedet ebben az esetben, amiért ezt egy normális ország megtenné tündérország kérésére. Egy baltás gyilkosnál már más lenne a végeredmény, ahogy az meg is történt. De ez is a szerep része. És valóban, a követségi alkalmazottnak marad a védettsége, a magyar kormány meg le akarja zárni az ügyet. Pedig nem kellene.

Van ebben még olyan személy, aki maga is vallomást tehet, csak ez a jelen körülmények között nem látszik valószínűnek. És ez, Vida Ildikó. De ő hallgatni fog, mert ez az érdeke, és még támad is, mert meg van sértődve. Semmi olyat nem tett, ami kormányzati szinten szokatlan, és az meg is védte őt. Tehát most elégtételt kér. Beperel mindenkit az ügyben, még ha az nem is érintett közvetlenül benne. Lehet csak annyi a bűne, egykori alkalmazottjaként ismeri a módszereit, és meg kellene félemlíteni egy kicsit. Meg mindenki mást is aki nem ért vele egyet, és a valóságot akarja látni ebben az ügyben is. Na akkor ennyit a becsületről is. BANDITA.

Címkék: NAV ORBÁN VIKTOR Vida Ildikó KITILTÁS

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr607101943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.01.24. 11:42:11

A Vida ügyet Orbánék kiütéssel nyerték, Jóbarátot gyorsan lerakták a kispadra.

Valszeg Harang asszony jobban vigyáz majd a szájára.

csak egy néző 2015.01.24. 12:02:37

@Kón Bandit:
"A Vida ügyet Orbánék kiütéssel nyerték, Jóbarátot gyorsan lerakták a kispadra."

Persze persze, Mr Jóbarát elegánsan beterelte orbánékat a f@szerdőbe és tátott szájjal, önként be
is masíroztak és most, hogy jött az új nagykövet, gyorsan lezártnak tekintik az ügyet. Ezekhez képest a viccbéli vadász, aki cumizni jár az erdőbe a macihoz csak amatőr.
Magyarország mindenben jobban teljesít.

Larry Silverstein 2015.01.24. 12:05:51

@csak egy néző: Akkor Jóbarát került a kispadra vagy Orbán, testvérem?

...:)

anyadmajma 2015.01.24. 12:06:47

Beszarás, hogy még mindig ezen rugóznak.
Ugyanis kezdem azt hinni, hogy enneka a hazaáruló orbánnak igaza van: az ország 2/3-a őt támogatja. Hiszen jó ez így a zembereknek.
Akkor meg a maradék kis csoport mit ugrál?
Tenni is kell valamit, nem csak a szánkat tépni.

anyadmajma 2015.01.24. 12:08:57

@Larry Silverstein: ne aggódj, még egyik sem. gyurcsány még nem írta le az esetet, még fogja ő obamát utasítani megint, hogy mit lépjen!
Ugyanis a kinevezett nagykövetnek kb annyi a feladata, mint a sok fideszes kinevezett fasznak: stróman az érdemei miatt.

csak egy néző 2015.01.24. 12:21:09

@Larry Silverstein:
Testvéred neked a nyári villám, meg a kón bandit. Azért ne legyél olyan biztos abban a kispadban.

Larry Silverstein 2015.01.24. 12:26:05

Merkel meg úgy tünik kiegyezik Putyinnal, és nem érdekli mit hörög a kenyai sztepptáncos.

www.origo.hu/gazdasag/20150123-merkel-davosban-az-orosz-szabadkereskedelmi-ovezetrol.html

Újabb csapás a ballibsi univerzumra.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.24. 13:30:48

Ha az USA valakit kitilt, már nem is kell bíróság, hiszen az USA szavaz mindennél többet ér, ugye?

2015.01.24. 13:37:03

@maxval bircaman szerkesztő: miért, a kitiltott nem fordulhat usa bírósághoz ?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.24. 13:42:36

@h.kovacs:

Fogalmam sincs. Amerikai bírósághoz esetleg. De úgyis veszít.

$pi$ 2015.01.24. 13:42:51

"Van ebben még olyan személy, aki maga is vallomást tehet, csak ez a jelen körülmények között nem látszik valószínűnek. És ez, Vida Ildikó."

Vallomást? Jogállamban vallomást a bíróságon tesznek. Bíróság elé meg úgy kerül az ember, hogy jóval előtte közlik vele, hogy mivel gyanúsítják.

Ahhoz, hogy Vida Ildikó vallomást tegyen ebben az ügyben előtte közölni kellene vele a vádat.

Úgyhogy nem, Vida Ildikó nem tehet vallomást.

2015.01.24. 13:55:34

@maxval bircaman szerkesztő: miért veszítene, hiszen nincsenek ellene bizonyítékok, nem ?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.01.24. 14:03:53

@Kón Bandit: Persze, hiszen Orbánék mindent kiütéssel nyernek.

Passzív demonstráló (törölt) 2015.01.24. 14:04:31

Az USA annyit közölt, hogy kitiltott 6 vagy 10 magas rangú magyar tisztségviselőt korrupció miatt.

A részletekről és a kitiltottak személyéről nem nyilatkoztak, persze megindul a találgatás, hogy kicsoda és milyen ügyben lehet érintett. Majd egyszer csak Vida Ildikó közli, hogy ő az egyik kitiltott. Állítólag korábban is jelezte, csak a levél elkeveredett a postán (haha).

Vida megkeresi az amerikai ügyvivőt, aki sem bizonyítékokkal, sem konkrét ügyekkel nem tud/akar szolgálni.

Polt Péter levelet ír a követségre, amiben a konkrét ügy és a bizonyítékok után érdeklődik. A levél állítólag elkeveredett a követségen (haha).

Konkrétum és bizonyíték továbbra sincs, a sajtó továbbra is csak általánosságokban ír arról, hogy az érintettek korruptak.

Az amerikaiak továbbra sem válaszolnak Polt levelére, Orbán közli, hogy ha Vida nem követeli bíróságon a konkrétumokat az ügyvivőtől, akkor leváltja.

Eközben az LMP politikusai találkoznak Goodfriend-el:

"André Goodfriend világossá tette, hogy konkrét személyt, konkrét bűncselekménnyel nem vádoltak meg. A kitiltott hat személy az ide vonatkozó elnöki proklamációt sértette meg, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a magyar jog szerint bűncselekményt követtek el. "
[...]

forrás: vs.hu/kozelet/osszes/goodfriend-azt-mondta-schiffereknek-nem-vadolnak-senkit-0107

Ezt követően pedig Amerika nem vonja vissza Goodfriend mentességét, így nincs arra lehetőség, hogy bíróság előtt ismertesse a vélelmeit és az ezeket alátámasztó bizonyítékait.

Ezek után mégis mit kellene tenni? Hónapok óta húzódik a botrány, de konkrét ügy (hol, mikor, mit csinált) nincs, bizonyítékok pedig végképp nincsenek. Időközben kiderül, hogy nem is biztos, hogy megsértette a magyar törvényeket.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.24. 14:05:23

@h.kovacs:

Mert az amerikai külügy azt mondja "nemzetbiztonsági érdek", s kész.

Européer Pannonpuma (törölt) 2015.01.24. 14:18:54

Az egész az ellenzék helyzetbehozására lett volna jó. Csak közben feltűnt, hogy nincs kit helyzetbe hozni...

Larry Silverstein 2015.01.24. 14:23:02

@maxval bircaman szerkesztő: Tegyük hozzá ez a normális.

Mo-nak sem szabad lamentálni ha nemzeti érdekről van szó a külföldieknek seperc alatt pert kell veszíteni minden egyes ügyben.

ügyfélszolgálatos 2015.01.24. 14:26:36

@maxval bircaman szerkesztő: LOL te tényleg ennyire hülye vagy?

Egy szuverén állam azt tilt ki akit akar...

Larry Silverstein 2015.01.24. 14:46:14

@ügyfélszolgálatos: Az addig oké is hogy kitiltanak valakit de más országban rinyálni hogy ők meg vigyék bíróság elé azért elég meredek.

Bambano 2015.01.24. 15:17:04

@Kón Bandit: jaja, vida állcsúccsal úgy öklönvágta jóbarátot, hogy vida látómezejében rögtön vízszintbe került.

ez a korrupciós dolog meg lassan inverz orosz ruletté fajul...

$pi$ 2015.01.24. 16:21:01

@Passzív demonstráló: Az ún. demokratikus ellenzék hónapokig hörgött, hogy azonnal tegye fel a kezét, akit kitiltottak.

Mostanában azon hörög, hogy mi a fenének kellett a Vida Ildikónak egyáltalán elárulnia, hogy kitiltitták, csak magának kereste a bajt.

Egyébként ha mondott neveket Goodfriend ha nem mondott tagadhatatlan, hogy erősen bírálta magyar kormány döntéseit, aktívan részt vett a magyar politikai életben az ellenzék oldalán, sőt ellenzéki politikai tüntetésen is részt vett. Ez nagykövetségi diplomatától elfogadhtatatlan és normális esetben kitiltást vonna maga után.

dr kíváncsivagyok 2015.01.24. 16:29:34

@maxval bircaman szerkesztő:

Hát,..kéne bíróság, gyokérkém,..de amíg Polpot uralja az ugyészséget, addíg nem lehet sajnos...

lombozódó 2015.01.24. 16:59:55

$pi$ 2015.01.24. 16:21:01
Akkor miért nem tiltották ki az amerikai teljes követséget? Jogilag megtehették volna :-)
Féltek a viszont választól ???? és ezért a nadrág tele lett.

lombozódó 2015.01.24. 17:08:09

Becsületes kormány, becsületes úton miért nem tisztázta az ügyet. Sok lett volna a nagyon sok korrupt politikus :-)
Ha kiderült volna , hogy itt mindenki makulátlan, akkor a követségünket hazarendelik azonnal ugye, mert egy hazug országgal nem állunk szóba. :-))))))) FŐ a becsület :D

kissiú 2015.01.24. 17:24:29

"Azon információ jelentős része, amely alapján a beutazás megtagadásra került, illetve a korrupt cselekmények körülményeit képezik a Magyar Kormány számára egy ideje elérhetőek. Amennyiben a birtokukban levő információ áttekintését követően a magyar kormány arra a következtetésre jut, hogy bűncselekmény kivizsgálására sort kell keríteni, és ehhez a vízumügyletekkel kapcsolatosan konkrét információt igényel, az információt a kölcsönös jogi segítségnyújtási szerződés keretén belül kikérheti."

Forrás:
index.hu/belfold/2014/12/17/goodfriend_a_kitiltasrol_a_kormany_kikerheti_az_informaciokat/

kissiú 2015.01.24. 17:27:30

@$pi$: "sőt ellenzéki politikai tüntetésen is részt vett. Ez nagykövetségi diplomatától elfogadhtatatlan és normális esetben kitiltást vonna maga után. "
A tökfüggetlen tökátláthatóan finanszírozott CÖF tüntetésen való részvételért is azonnal kitiltottad volna, ugye?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.01.24. 19:55:59

Én csak egy tolmácsot kérnék...

Tudományos libsizmus 2015.01.24. 21:42:10

"Van ebben még olyan személy, aki maga is vallomást tehet, csak ez a jelen körülmények között nem látszik valószínűnek."

Vallomást mi, te szuperdemokrata. Bíróság előtt áll Vida, te liberális bázisdemokraták gyöngye? Az ész megáll ezeken a libsiken.

csak egy néző 2015.01.24. 21:47:01

@Tudományos libsizmus:
Ha már az idióta NAVasszony, saját maga árulta el, hogy kitiltották, akkor azt is elárulhatná, hogy miért is.Mert, hogy nem tudja az csak púder.

Pop40 2015.01.25. 00:44:14

@Larry Silverstein: de akkor ugye az se lesz gond, ha ugyanezen az elven az összes külföldi bíróságon elveszíti a magyar fél az ügyet?

Tudod, nekik is van nemzeti érdekük. És ha te leszarod őket, ők is leszarnak téged.

Aztán majd megnézzük, ki jön ki jobban belőle :-)

Pop40 2015.01.25. 00:46:56

@poszt: "Vida Ildikó jó hírneve nem most sérült meg!"

Vida Ildikó mije?

miért 2015.01.25. 12:58:49

Miért a kitiltás a téma? Miért nem a korrupció, mely ezeknél a szervezeteknél már évtizedekig óta alapértelmezés. Mar húsz évvel ezelőtt is a fináncok döntő többsége luxusautókkal flangált! A főnökeik mára mind milliomosok lettek!
A politika pedig szépen behunyta a szemét, és használta őket.
A fijjjugg pedig fegyvert csináltak belőllük!
Erről kellene többet tudni.
süti beállítások módosítása