Nehéz nap van a nemzet házmestere mögött. Itt most nem arra kell gondolni mikor egy nyilas képviselő hamvait tartalmazó urnával a hóna alatt rohangált egy szomszédos országban, és abban elfáradt. Most a világnézetébe kapott pofon miatt vörösödött ki ős kommunista orcája, és láthatólag felrobbanni készült tőle nagy turulmadaras feje. Pedig semmi különös nem történt a parlamenti ülésteremben, csak megjelent egy lobogó, amitől Kövér Laci mindig felbőszül. Nem nagyon szokott önkontrollt gyakorolni ezen zászló láttán, attól mindig vérben forog a szeme, és amint lehet ki is viteti a szeme elől. Ezt azonban ebben a formában nem tudja most megtenni, néznie kell, és közben nyelni a feltoluló dühöt, amit az kivált belőle. Egyszer csak megpukkad tőle, remélik a józan gondolkodók.

Pedig ez csak egy szimbólum, egy jelkép, egy csillagos kék szövet. Kövér László számára a csillagos sarlós kalapácsos még akár ismerős is lehetne. Ennek a segítségével rugdosták végig hét év alatt az egyetemen, ennek a segítségével kapott először állást az akkori egyeduralkodó kormánypárt egyik háttérintézményébe, és vele fényképes belépőt is oda. Ez még ma is megvan a történelemben, de a rajta szereplő személy ezt nagyon igyekszik elfelejteni. Pedig komcsi maradt a lelke, csak most jobboldali színekben játssza a maradék eszét, ami megmaradt számára, mert fejlődés az nem nagyon látszik nála az azóta eltelt időben.

Mióta megkapta játszótérnek a parlament feletti korlátlan jogot, azóta Kövér László azzal nagyon szeret visszaélni. Mondjuk a törvényhozás egésze mára már elvesztette jelentőségét abban a formában ahogy Fidesz kormányozza az országot a szakadék felé. De Kövér László még a külsőségben is igyekszik minél jobban lejáratni az épület fényét vesztett maradék tekintélyét. Már a csillagos kék lobogót korábban leszedette a homlokzatról, ezzel is jelezve, számára ez nem fontos dolog. Ha lehet még meg is tagadja annak elveit, értékeit. De ezzel nincs egyedül a kormánypártban, és neki ezt is lehet. Végül is csak a pénz jöjjön onnan minél gyorsabban, és minél nagyobb mennyiségben, annak elköltése már ne legyen senki számára ellenőrizhető, és főleg ne kelljen már megköszönni.

Azt meg főleg ne várja el senki Kövér Lászlótól, egy olyan összetartozás lobogója legyen kint a szeme előtt, aki nem ad vissza baltás gyilkost egy diktátornak, aki nem nyúl magánynyugdíjat az állampolgároktól, aki szerint nem lehet megélni havi negyvenhétezerből, aki nem alkot visszamenőleges törvényt, aki nem vesz el szerzett jogot. Olyan zászló meg végképp ne legyen kint a nemzeti parlamenten, ami nem szereti a trafikmutyit, nem szereti a földmutyit, és nem szereti ha hülyének nézik, mert ezeket törvényesítette magának a parlamenti kétharmad. Ne lobogjon olyan zászló, ami nem nézi jó szemmel a stadionok építését ott ahol gyerekek éheznek, nem nézi jó szemmel a különadókat, amelyeket végül is mindig a lakosság fizet meg. Ne fújja a szél azt a zászlót, ami nem szereti a média megsarcolását, a munkahelyek számának, és a munkabérek értékének a csökkenését a jelenlegi kormány rossz gazdaságpolitikája miatt. Ne legyen olyan zászló a parlament falán, akinek a tagjai nem szeretik meghívni Orbán Viktort magukhoz, mert egy bohócnak tartják, aki még ráadásul közpénzt is lop magának, meg a haverjainak. Hosszú lenne felsorolni azokat az indokokat, amelyek arra sarkallják Kövér Lászlót, ne tűrje meg a zászlót a szeme előtt, mint rossz lelkiismeretet, ha van neki olyan egyáltalán. Az eddigi tapasztalatok szerint Kövér László lelkiismerettel nem rendelkezik, csak kötéllel a pincében, és magas költségtérítéssel egy zalai körzetből, pedig a főváros mellett lakik, és ingyen hurcolja az állam, mert neki ez jár.

Viszont most neki kell majd kitalálni valamit, amitől nem lebeg a szeme előtt a zászló, ha még csak a laptop hátán is. Lesz majd ebből házszabály módosítás, lesz ebből törvényerejű rendelet ami megtiltja a magán vélemény formálását hordozható számítástechnikai eszköz hátulján a képviselőknek az ülésteremben. Még az is lehet, az egységes arculat fenntartása végett kitalálják a nemzeti laptop használatát, Orbán Viktor arcképével a fedőlapon. Még az alaptörvényt is módosíthatják ezért, csak Kövér László ne lássa maga előtt a csillagos kék zászlót.

Utána alapítanak erre egy nemzeti vállalatot Kósa Lajos vezetésével, aki úgyis nagyon ért a fémes dolgokhoz, így neki ez pont megfelelő feladat lesz. A forintot is olyan szépen be tudja dönteni Lajos, az úszómedencéjével járó gondokat is megoldotta, így ez sem lesz neki nehéz feladat. Az lesz az egészben a lényeg, lehessen közben bukott baloldalozni egy jót, és felelősségre lehessen vonni a gyurcsányt, meg némi közpénz is leessen maguk felé. Mert a Fidesz nem lehet meg Paks árnyékában a csillagos lobogóval a feje fölött. És Kövér László csak védi az álláspontot. BANDITA.

Címkék: szívás zászló Fidesz EU Kövér László

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr496930087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2014.11.25. 00:09:06

hosszú idő után ez volt az első értékelhető lépése a szociknak :)
(azért kövér vérnyomását szívesen megmértem volna, amikor meglátta a zászlókat)
süti beállítások módosítása