Az a szolid 800 millió forint, amivel egy év alatt növelte Mészáros Lőrinc a vagyonát, három hellyel hozta feljebb a ranglistán a száz leggazdagabb magyar között mint a nemzet első számú gázszerelője. Azonban ha arról az oldalról közelíti meg az országban a havi negyvenhétezerből megélő, hogy 2010 előtt még Felcsút módosabbjainak a listáján sem nagyon szerepelt Mészáros Lőrinc neve, pedig ott élt egész életében, és lehet helyi a boltban is hitelre vásárolt, akkor ez mindenképpen szép eredménye a nemzeti együttműködés rendszerének. Mert főleg annak köszönheti amit négy év alatt rakott össze milliárdokban az, aki 2010 óta már a falu polgármestere is. Mészáros Lőrinc maga is megfogalmazta, a jó istennek, a tudásának, a szerencsének köszönheti a meggazdagodását. És szerényen hozzá teszi, Orbán Viktor személyes ismeretsége is segített neki. De ezek csak 2010 után állhattak össze az érdekében. Egy ilyen együttműködésből csak jól jöhet ki Felcsút híres szülötte, de van olyan állítás is, miszerint az hozott a konyhájára a legtöbbet amivel a nemzet pocakos focihuszárához kapcsolódik.

Az utóbbi években már nem kellett megélhetési megbízások után szaladgálni a legismertebb polgármesternek, vagy simán gázt szerelni. Jöttek azok maguktól, sokszor még a kezét sem kellett kinyújtania értük. Lett is belőle egy igaz föld nagybirtokos, mindenféle gázbeszerelés nélkül. Ez lehet a jó isten áldása, hiszen az állami földpályázatokon volt olyan szerzeménye, ami egyszerűen csak az ölébe hullt, annak elnyeréséért még csak el sem kellett azon indulnia. Csak akkor vehette észre a növekményt, mikor megkapta az érte járó támogatást, és azon gondolkodott, mikor is művelte meg azt a területet. Meg főleg mivel, és kivel. De mindegy, ha már szerencséje az embernek, abban nem kételkedik, csak él vele.

Inkább szorgalmasan indulgatott más állami pályázatokon is. És csodák csodája, itt is nyert. Ez már azért nem lehetett pusztán szerencse, ide jött neki a szorgalom, és a tehetség, amit kétségkívül egyedül magának köszönhet. Az pedig, hogy itt sem gázt szerel, hanem csatornát épít, tisztán mutatja sokoldalúságát a földmunka területén. Hiszen földet, művel árkot ás, és ezt már már az ország több pontján műveli, sőt legutóbb a fővárosban is elnyert egy pályázatot. Erre azért már egy szerény terepjáróval érkezett, ami alig huszonhétmillióba került, hiszen meg kell tisztelni a nemzet fővárosát, oda szekérrel nem vonulhat be, egy sikeres vállalkozó.

Közben a családról sem feledkezett el az azóta kicsivel nagyobb palotába költöző nemzeti fejlődés élő bizonyítéka. Évek óta felveszi a családi cégből a felesége helyett a keletkező jutalékot, annak ezzel se legyen gondja. Ehhez csak egy lemondó nyilatkozat kell a házastárstól, és nem lesz éjszakára elengedve a vak komondor az udvaron. De mivel sokoldalú a tehetsége Mészáros Lőrincnek, a nyertes földpályázatokon szerzett tapasztalatával segít a család több tagjának is a trafikpályázatokon elindulni. És itt is nyer. Ahogy fogalmazta:”én soha nem privatizáltam, nem nyúltam le semmit, mindent a munkámmal és az eszemmel szereztem meg.” És ebből másoknak is juttat, hiszen annyira nagy szíve van ha a családról van szó.

Ennyi munka mellett még arra is van ideje, a helyi Puskás Akadémia ügyeit is intézze, amelynek az elnöke. Tavaly csapat feljutott a bajnokság első osztályába, de nem csak ezért kapott egy stadiont. Mert neki bizony ahhoz is van tehetsége egy futballarénát is felépítsen. Hiszen a stadionépítés mára államforma lett, és a jutalmazás egyik eszköze. Teljesítsen jól egy város futballcsapata, legyen kormányközeli képviselője aki Orbán Viktor haverja, máris kap a település egy stadiont. Végül is itt neki csak meg kellett találnia a miniszterelnök gyenge pontját a szülőfaluja iránt, ahogy a jobboldali emberek nevezik Orbán Viktor megalomániáját, és máris építhette az ország szégyenét a miniszterelnök háza mellé. Na itt azért összenőtt mai összetartozik, Orbán Viktor sem nevezte ezt stadiont a sajátjának, nála így megy a házbővítés, amit egy barátja végzett el neki.

Sok embernek megfordul a fejében, lehetséges egyáltalán ilyen rohamos gyarapodás pár év alatt egy ember életében? Nem kell ezen csodálkozni, Orbán Viktor kijelentette, kizárólag a munka az amivel boldogulhat az ember. És a munka az, aminek segítségével sikeres lehet az haver élete, biztos a jövője. Főleg amit neki végez. Mészáros Lőrinc csak dolgozik, és nála látszik is az eredmény. Sokan méltánytalanul támadják, miszerint Orbán Viktor csicskája, kizárólag azért kell a személye, a miniszterelnök nála rejti el vagyonát, neki azt csak kezelni kell. Ez azért sértő lehet Orbán Viktorra nézve, aki a vidéki birtokát csak ilyen mértékben fejlesztené, miközben az országos szinten napi egymilliárdot ad a Közgépnek. Egy ilyen összehasonlításban megközelítve a dolgot kicsit alul van fizetve Mészáros Lőrinc munkája, neki eddig egy heti bért sikerült felhalmoznia a maga javára. Orbán Viktor előtt majdnem mindenki egyenlő, csak legyen hozzá hűséges, csinálja azt amit mond neki, és akkor biztosan kap a közösből. Lassan sikerül neki a saját vagyona gyarapításának a mende-mondája mellett az ország egész gazdaságát a pártja érdekkörébe irányítani, és a törvényekkel ehhez csak kétmillió embert kell a maga érdeke szerint szavaztatni. És akkor lesz itt tündérország, meg jobban teljesítés csak igazán. BANDITA.

Címkék: stadion gazdag mutyi Orbán Viktor Mészáros Lőrinc

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr536143988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2014.05.09. 19:13:54

ne legyenek kétségeid, kedves posztoló, azok a milliárdok csak névleg mészárosé, ő csak egy stróman. és hogy kinek a strómanja?
lehet találgatni...

COMPÓ 2014.05.10. 13:26:21

A ruppótlannak annyi pénze nem volt hogy ásítson....

xvxvxv 2014.05.10. 13:48:30

@Benjamin Eisenberger: kiss, te az a fajta proli lehetsz, aki a saját anyját szembecsulázza, ha bírálni merészeli a Pártot.

baszki, milyen életed van neked, te nyomorult proli? időd nagy részét arra költöd, hogy más, teljesen ismeretlen emberek gazdagodásán örömködsz, olyanokén, akiknek közelébe nem kerülsz soha, aki lenézik a cseléd fajtádat maguk közt, akik max kiköpnének a halálhíredre.

te, nyomorult proli, te...

Csigataposó 2014.05.10. 13:51:25

A teljesseg igenye nelkul kimaradt az elozo polgarmester eltavolitasa, a felszini csapadeklevezetes, az utmegujitas, a kisvsut az arboretum. Az iras viszont igyis inkabb szar mint jo.

s 2014.05.10. 14:26:15

"Az pedig, hogy itt sem gázt szerel, hanem csatornát épít, tisztán mutatja sokoldalúságát"

Cső-cső. Nem mindegy? Amúgy meg úgysem nyúl semmihez. A pénzt is utalják ennek a fasznak.

s 2014.05.10. 14:35:48

"tisztán mutatja sokoldalúságát a földmunka területén"

Szép dolog a földhöz való vonzódás. Előbb-utóbb úgyis belekerülünk. Kell szokni a közelségét. Igaz, Mr. Lawrence Butcher?

zobod 2014.05.10. 15:07:00

Az a 800m semmi, nekem a livejasminos pacák nem fér a fejembe a 135 milliárdjával, egy internetes peepshowval hogy lehet ekkora vagyont összeszedni... ki az aki percenként egy eurot fizet szexvideoért, amikor tele van ingyen pornóval az internet.

s 2014.05.10. 15:34:00

@zobod: Szerintem a pornó egy kamu fedősztori. Az ürge valami elbaszott csempész lehet, vagy valami állami mutyis barom.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.05.10. 16:59:57

Fura hogy ezek a blogok egy percig nem vitatják, nem vizsgálják Gyurcsányék vagy Bajnaiék meggazdagodását, akik köztudottan az MSZP segedelmével a privatizációnak nevezett szabadrablás közben szedték meg magukat, állami (Gyurcsány anyós pl) segedelmével.

32FNewYork 2014.05.10. 17:07:12

"2010 előtt még Felcsút módosabbjainak a listáján sem nagyon szerepelt Mészáros Lőrinc neve, pedig ott élt egész életében, és lehet helyi a boltban is hitelre vásárolt..."

Ez konkrétan eget verő hazugság: "... Mészáros a korábbi gázszerelő vállalkozást építőipari kivitelezővé fejlesztette, 2008-ban százmilliós bevétele volt, 2009-re félmilliárdra, majd milliárdosra növekedett." az egész internet lehozta ezt.

Az azért nyilvánvalóan tendenciózus marhaság, hogy egy milliárdos cég tulajdonosa ne tartozna egy kis falu módosabbjai közé. Bárcsak ott tartanánk. Nem kéne ez a szerzői módszer, anélkül is érthető a 2010 utáni történet. Mindazonáltal 2010 előtt sem tolongtak a csupán milliárd körül bevételt produkáló gázszerelők: nemcsak Felcsúton , világvárosokban sem.

gizmo26 2014.05.10. 17:17:32

Ezt a sok irigy embert. Inkább örülnétek a sikereinek, meg ünnepelnétek a Kossuth téren. Most iktatták be a Viktort. Úgy izgultam, hogy elvállalja-e.

csak egy néző 2014.05.10. 17:21:14

@Trompf:
Kihagytad a sorból Széles "energiacella" elvtársat,
Pintér "két hét alatt rendet csinálunk" elvtársat
Selmeczi "fél Abádszalok tulajdonos" Gabikát a szóvivő papagájt, Papcsák "nem tudom, hogy kaptam 160 milla osztalékot" nem Zuglói lakor polgármester komát stb...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.05.10. 17:53:53

@Benjamin Eisenberger: @Kón Bandit: Menjetek a picsába narancskommunisták. Nektek tetszik, hogy valaki ellopja a pénzeteket?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.05.10. 17:55:05

@Trompf: Ha jól látom, van blogod.

Feel free... vitasd, vizsgáld, mi tart vissza?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.10. 18:50:46

de legalább lehet találni a 10milából pár tucatot aki tényleg jobban teljesít...

zobod 2014.05.10. 19:14:33

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: valaki mindig ellopja, akkor már legalább olyan tegye, aki szimpatikus, vagy legalább hagy élni és érvényesülni a magam szintjén. Te sem azért tolod a ballibeket mert ők tiszták, hanem mert a magad egzisztenciális szempontjai alapján ők a befutók. Másnak meg mások. Minek ez a hülye szemforgató álszenteskedés.

Szelid sunmalac 2014.05.10. 19:37:23

@zobod: Hihetetlen mi, hogy vannak akik attol, hogy nem szeretik ha meglopjak oket meg nem lesznek sem komcsik, sem ballibek. Meg az is, hogy egyszeruen SENKTIOL nem akarjak, hogy meglopjak oket, es attol, soha nem lesz szimpatikus valaki, aki meglopja oket, barmelyik parthoz is tartozzanak. Hogy mekkora faszok vannak!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.05.10. 19:42:15

@zobod: Az anyád tolja a ballibeket. Bammeg mikor olvastál te tőlem olyat, ami alapján azt mondod, hogy tolom a ballibeket?
Egyébként meg nem szeretem, ha lopnak tőlem, te pedig tapsikolsz hozzá, ha aki lop narancsszínű. Szerencsétlen hülye.

Gyorgy Nagy 2014.05.10. 19:57:46

Segget kell jòl nyalni jo helyen és hamar millcsis lehet a vidéki fiu!

fehérfarkas 2014.05.10. 19:58:06

@Trompf:

Látom a Gyurcsányozás nálad már kötelező elem, mindegy miről szól az adott poszt.

Bajnait szakmailag már akkor elismerték itthon és külföldön, amikor saját maga sem gondolta, hogy majd belőle is politikus lesz:
"- Pro Universitate Díj a Közgazdasági Egyetemen végzett kiemelkedő közösségi és szakmai teljesítményéért.
- A Central European Business Review c. folyóirat Közép-kelet-Európa 30 legígéretesebb üzleti vezetője közé választotta (1999)
- A Menedzserek Országos Szövetsége az Év fiatal menedzserének választotta (2003)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat), a hazai vállalatirányítási kultúra fejlesztése terén elért eredményei, kiemelkedő szakmai és vállalatvezetői munka elismeréseként (2006)"
(forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Bajnai_Gordon)

Bajnai szakmai gyakorlatot sem akárhol szerzett:
"1993-ban szakmai gyakorlaton vett részt a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál (EBRD)"
(forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Bajnai_Gordon)

Egyébként pedig 2010 után az USA, California beli Johns Hopkins Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Iskolájában vendégprofesszorként oktat, valamint a Transzatlanti Kapcsolatok Központja munkájában is részt vesz - a 2014-es haza politikai kampányon kívül.

Szelid sunmalac 2014.05.10. 20:01:22

@fehérfarkas: Most nem azert, de ez lofasz a Sneider palyafutasahoz kepest, o megis csak a parlamenti alelnoksegig vitte! Ez kettosmerce!

zobod 2014.05.10. 20:05:39

@Szelid sunmalac: akkor mi vagy, jobbikos, lmp-s? Ha egyszer hatalom közelbe jutnak, pont annyit fognak mutyizni mint az elmúlt 25 évben bármelyik. Engem mint szavazópolgárt az érdekel, melyikük országlása alatt a leginkább élhető az ország nekem, arra szavazok. A parttalan, örök ellenzéki szenvelgés nem érint meg, sajnálom.

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: A kétpólusúvá váló közéletben, ha egyik oldalt szidod, akkor azzal a másik oldal szekerét tolod.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.05.10. 20:12:22

@zobod: Persze, persze. Össze ne zavarjon az a kb 4 millió ember, aki nem szavazott egyik oldalra sem? Tudod, ez több, mint ahányan a fideszre szavaztak. Őket melyik irányból kell polkorrekt módon megítélni?

Szelid sunmalac 2014.05.10. 20:25:00

@zobod: Latod, itt a fo problemad. Ami egyebekben a teljes mai "konzervativ", "jobboldali" "polgarsag" problemaja is egyben. Nem tudsz dobozok nelkul gondolkodni. Kell egy skatulya, amibe bele tudsz szuszakolni embereket es el tudod donetni, hogy ellenseg, vagy barat-e. Kell egy part, amihez tartozhatsz, akiket feltetel nelkul elfogadsz, akik iranyitanak teged ejjel-nappal, kulonben frusztralt leszel es nem tudsz mit kezdeni a vialggal. Hianyzik a sajat tartas, onallo gondolatok, inakbb legyen valaki, aki megmondja mit is gondolj.
Nem, nem vagoyk sem jobbikos, sem lmp-s. Egy egyszeru ember vagyok, akit a szulei neveltek bizonyos erkolcsok alapjan, es aki megvet barkit, aki az alapveto emberi normakat nem tartja be. Valaki, aki koszoni szepen, de boldogul magatol is, van velemenye es kibaszottul bosszus tud lenni, ha nem hagyjak elni es kihasznaljak.

zobod 2014.05.10. 20:49:43

@Szelid sunmalac: neked, ugyanúgy mint nekem, egyetlen módunk van a közélet irányát befolyásolni, ez pedig a négyévenkénti szavazás. Ott pedig be kell húznod valahová az x-et, az pedig hogy kire húzod nem skatulyázás, hanem választás kérdése. Ugyanakkor el kell fogadni önmagad korlátait, azt hogy a te érdekeid és értékrended súlya nem több, mint 1/szavazáson részt vettek száma. Tehát, ha behúzod valahová az X-et, akkor nem más skatulyáz hanem önmagad skatulyázod, ha pedig még erről a kis beleszólási lehetőségről is lemondasz, ha nem "skatulyázódsz",akkor önmagad csapod be, önmagadnak tulajdonítasz alaptalanul magasabb értéket más szavazópolgároknál, akik nálad jobban el tudják fogadni, hogy szavuk csupán egy sokmillióból. A kívülállóság illúzió, azt kell megérteni hogy ennek a sok, önmagában valóban nem sokat érő véleménynek akkor van ereje, ha sokan mondják nagyjából ugyanazt. Persze ha négymillióan nem mondanak semmit,a hogy azt @Rezsicsökkentő Hapcibenő említette, annak is van valami üzenete, számomra az, hogy nem érdekli őket a közélet befolyásolásának egyetlen demokratikus lehetősége.

Szelid sunmalac 2014.05.10. 20:56:59

@zobod: Ez egy hatalmas tevedes! Ha negymillioan nem szavaznak, az nem azt jelenti, hogy nem erdekli oket a koz! Sot! Ha ennyien nem szavaznak, az inkabb azt jelenti, hogy az emberek ekkora reszenek masok az erkolcsi ertekei es a jelen pillanatban nincs olyan a politikai palettan, akik ezeket kepviselnek! Mitobb, ok azok, akik nem hajlandoak meghajolni es feladni a sajat elveiket. Ok kepviselik legjobban az erkolcseiket.
A sajat korlatiam elfogadom, de hogy masok a sajat korlatjaikat eroltessek ram, es en onkent es dalolva mondjak le az en ertekeimrol az o korlatjaik javara - ami egyebkent mindenkire vonatkozik, csak rajuk nem - na azt mar nem!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.05.11. 02:44:16

@Rezsicsökkentő Hapcibenő:

Senki nem lopja el a pénzemet.
Coki.

Ilyen maximum 2010 ELÖTT volt, de annak a korszaknak örökre VÉGE!!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.05.11. 09:11:12

@Benjamin Eisenberger: Mert szerinted tényleg 3-szor annyiba kerül Magyarországon egy km autópálya, mint ausztriában? Szerinted a Lajosok és Lőrincek totál korrekt módon gazdagodnak ennyire? Te elmebeteg farok, veled sem érdemes egy szót sem beszélni, belpesti biboldó.
süti beállítások módosítása