Az igazi nagy baj nem is azzal lenne, hogy a nemzet pocakos focihuszára ilyen kijelentésre ragadtatja el magát. Jó, ez is jellemzi elmebeli állapotának silányságát, ahol túlteng tündérország víziója, amit már többször is hangoztatott beszédeiben. Az igazi baj azokkal van, akik még támogatják is az általa oly annyira áhított folytatást, pusztán azért, mert kényelmesebb nekik elhinni az általa olyan sokszor hazudott képtelenségeket. Mert mit is szeretne folytatni?

Első lépésben az állandó harcot a képzelt ellenség ellen, aki igaz nem támad az országra, de a vele való állandó riogatással sok mindent meg tud magyarázni a tudatlan emberek sokaságának, akik nem látnak tovább az orruknál. Közben ezek az emberek nem veszik észre, a valódi gyarmatosító szándékot maga Orbán Viktor képviseli, aki igyekszik a saját képére formálni az országot, az akár akarja ezt, akár nem. Úgy gondolja Orbán Viktor a folytatást, számára az egyszeri választási felhatalmazás mindig azt jelenti a továbbiakban is minden vita és egyeztetés nélkül azt tehet az országgal, és annak lakosaival, amit csak akar, és ami neki tetszik. Nincs érdemi vita, nincs meghallgatott ellenvélemény, nincs senkivel egyeztetés, döntés van. Aztán hozzá egy kis indoklás, ami kizárólag a döntés mellett szól, és máris kész is a mű.

Folytatni szeretné a munka további átalakítását, ahol az emberek már kevesebbért is dolgoznak, mert ha nem, akkor akár megtanulhatnak megélni havi negyvenhétezerből. És még ráadásul sok adót fizetnek a munkabérből, ezért is vezetett be eddig ebből vagy negyven újat a számukra. Persze a magyarázat arról szól, ez nem megszorítás, vagy ilyesmi. Ez a multikra, meg a bankokra kivetett adó, amiből az átlagpolgár annyit érzékel, ezt is neki kell fizetni. Csak ezt nem fogja Orbán Viktor sohasem beismerni, ahogy eddig sem tette.

Nincs még elég hosszú sora a várólistáknak sem. Ennek növelését mindenképpen folytatni kell, hiszen a magyar egészségügynek az ő meglátása szerint csak annyi a baja, túl sok a beteg, meg a rokkant. Miattuk jut kevesebb pénz a stadionok építésére, és ez nem fenntartható állapot. Ezért kell a rokkantakat kikiáltani csalóknak, számukra csökkenteni az ellátást. A betegnek meg ha nincs pénze az ellátásra, csak magára vethet, mert a jövőben is mindenki annyit ér, amennyije van.

Munkanélküli sem fog létezni az általa elképzelt folytatásban. Eddig már sikerült a számukat pusztán azzal lecsökkenteni, a számukra megállapított munkára várakozás idejét lecsökkentette három hónapra az addigi kilencről. Ahogy lejárt az ellátás még a rendszerbe sem számolják be az illetőket, és még azt is le kell nyelniük, amikor a szemükbe mondják:” Szégyellje az magát, akinek nincs munkája!” Arról persze nem szól majd továbbra sem egy szót sem, pont az általa vezetett kiszámíthatatlan kormánypolitika miatt tűntek el munkahelyek ezrei az országból.

Tovább kell növelni a foglalkoztatást is. Eddig ezt sikerült megoldani azon közmunkások tömegével, akik számára a most képzést szerveztek májusig, ahol megtanulnak köszönni, meg brummogni. Ez így nagyon jól mutat a statisztikákban, főleg, ha egész évre hozzáadják a számokhoz. De itt nem áll meg a számokkal való játék, ide lett csapva a külföldön dolgozók tömege is, akik közül sokan pont Orbán Viktor hatalomra kerülése után mentek el dolgozni külföldre. Nem tapasztalatért, nem kalandért, nem kíváncsiságból, egyszerűen itthon nem találtak munkát, és megélhetést. Pont.

Folytatni kell az államadósság csökkentését is. Igaz, az egyszer erre lenyúlt magánynyugdíj már elfogyott, és az államadósság is inkább csak nőtt azóta. De szabadság harcolni kell, mert az adósság megöli a nemzetet, ezért kell még hozzárakni egy atomreaktornyi méretet is.

Tovább kell csökkenteni a rezsit is. Még meg kell oldani a fogyasztók számára annak akár az ingyenességet látszatát is. Lehetőleg olyan a formában, ha kifizetik, ne vegyék észre, ez többe kerül így, mint amit eddig adtak érte. Ne nézze már a fogyasztó állandóan azt, milyen sokba kerül valami ha olcsóbbnak mondják, elégedjen meg vele számára ezt állítják a kormányoldali megmondóemberek. És nem gondolkozzon rajta egy percig sem, mert akkor rájön bizony átverték. Ezt a saját szavazói el is hitték eddig Orbán Viktornak, tehát ezt mindenképpen folytatni fogja.

Van még átalakítani való sok területen, ahol bizony még nem fejeződött be az unortodixia. Az oktatásban nem elég a tanárokat most megfélemlíteni, a tanulókat kell már arra nevelni, ne legyen önálló gondolata, főleg ha szegényebb sorsú. Ezért kell a számára még a választás lehetőségét is elvenni a több irányú, vagy magasabb műveltségnek, elégedjen meg azzal, ami számára rózsásítva van.

És persze Felcsút. Azt mindenképpen folytatni kell. Stadion, vasút, repülőtér már van. De kell még metró, űrsikló, és sok Mészáros Lőrinc. Meg a Közgép. Percenként egymilla kevés a közpénzből, több kell. És alaptörvény módosítás is kell. Mert sohasem lehet tudni honnan jön a veszély Orbán Viktor a hatalmára. Trafik, föld, takarék, felszámolók, adócsalók, békemenet, bayerzsoltik, vak komondorok, baltás gyilkos, meg lehet élni negyvenhétezerből, mutyi és stadionok, meg a beléptető rendszereik, Horthy terek, szobrok, idegenrendészeti akciók, Hír-tv, Magyar Nemzet és Hírlap, közorbányszolgálati csatornák. Ha nem fejezi be itt az ember a felsorolást nagyon sokáig lehetne folytatni, mit szeretne még Orbán Viktor tovább csinálni. Pedig már az is nagyon sokba került az országnak, eddig is megvalósíthatta a politikáját. Persze aki jól járt azzal, ismeri Orbán Viktort személyesen, vagy közel van valamelyik haverjához az nem fog panaszkodni, és szeretné ha folytatná amit elkezdett. Annak sincs ellenére a folytatás, aki inkább neki hisz, mint a saját zsebének. De észt nem lehet osztani senkinek aki maga nem akarja. BANDITA.

Címkék: választás mutyi hazudik Orbán Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr25826655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sírjatok 2014.02.23. 08:48:23

@Pop40: "Arra ezek szerint nem lenne elég kattintás meg látogató?"

Hát amiért a VV-be direkt hülyéket raknak. Ami miatt "sztár" lehetett Győzike. Azt se azért nézték olyan sokan, mert annyira tetszett nekik, hanem mert lehetett fikázni meg röhögni azon, hogy mekkora suttyó.

Na ezek a szennyblogok is pont olyanok, mint a VV Józsi meg a VV faszomsetudjaki. Azért teszik ki, hogy legyen mire köpködni. A magyarok szeretnek köpködni, az Index meg biztosítja a céltáblát.

Te meg olyan vagy, aki védi a Győzikét, mert számára tényleg újakat mond, és érdekes, szórakoztató figura. Hát... nem vagyunk egyformák.

"Momentán a posztoló abszolút higgadtan és tárgyilagosan "

? Az első bekezdést ha elolvasod, és szerinted az tárgyilagos, akkor olyannyira eltérően ítéljük meg azt, hogy mi ennek a szónak a jelentése, hogy nincs miről beszélnünk.

Pop40 2014.02.23. 08:54:02

@Anselmo:

Hogy a francba ne emelkedett volna már az életszínvonal?
Nézd meg Felcsúton az új repteret, stadiont!

Az az ország, ahol egy gázszerelő 3 év alatt a 100 leggazdagabb magyar közé kerülhet, tényleg a lehetőségek országa. :)

"amiket Peresz helytartói felhalmoztak nekünk."

Hú, azok nagyon csúnya emberek lehettek. Kik voltak? Csak hogy elkerüljem őket.

És most már ugye nem halmozunk fel adósságot, hiszen nemzeti kormányunk igaz nemzeti úton vezet minket?
Megszűnt az adósságunk, és nem is lesznek újabbak, éljen a nemzeti önellátás?:)

Netuddki. 2014.02.23. 08:57:12

Fideszes droidok! Látom pörögtök ezerrel. Csak 1-et mondok, Ukrajna.

Áprilisban meg szavazzatok az összefosásra! Könnyebb lesz őket majd elzavarni mint az orbán rezsimet ha a nyakunkon maradnak...

tomwar 2014.02.23. 08:58:50

A poszt hozza az M1-Echo-Hirteve demagogiajat...

A rezsicsokkentes meg vilagszam! Atkurasban.

eßemfaßom meg áll 2014.02.23. 09:00:06

@Pop40: "Viszont ha az Index kattintást meg látogatókat akar, akkor miért nem valamelyik Viktorseggnyaló blogot pakolja ki?

Arra ezek szerint nem lenne elég kattintás meg látogató?"

A kattinást megkapja akár viktor akár bajnaiseggnyaló blogot tol ki, de van ugyebár az ideológiailag képzettség is, a blogketrecválogató jómunkásember képzett ideológus a "megfelelő" képzettséggel.

Illetve mostanában a felhozatalt elnézve kezd a meggyőződésemmé válni, hogy igazából ezekkel a blogokkal mégiscsak viktornak kampányol az index, tökéletes gyűjteménye ez a blogpöcegödör a ballib sötétségnek. ez akár tendencia is lehet
"Amit a baloldalon műveltek az ATV-vel sokan, az maga volt a szégyen. Én a magam részéről kiszállok ezzel a kormányt aktívan kritizálók közül, megijedtem attól, hogy tulajdonképpen kik is követelik itt maguknak a hatalmat. "

Pop40 2014.02.23. 09:08:03

@sírjatok:

Sajnos VV-k meg Győzikék terén nem vagyok olyan képzett, mint te, tehát ebben a műfajban sajnálatomra nem tudok érvelni, biztosan igazad van benne.

"A magyarok szeretnek köpködni, az Index meg biztosítja a céltáblát."

Ez is biztosan így lehet, ide az emberek csak köpködni járnak, az mno-ra, a Demokratára, meg Kerényi és Eltolcsy aranyköpéseire meg azért járnak, hogy megtudják az igazságot, tiszta sor, mi sem egyértelműbb.

"Az első bekezdést ha elolvasod, és szerinted az tárgyilagos,"

Mi nem tárgyilagos benne?
Nézzük végig egyesével:

"nemzet pocakos focihuszára"

Focihuszár? Az. Pocakos? Az. Oké, gyerünk tovább.

"Jó, ez is jellemzi elmebeli állapotának silányságát, ahol túlteng tündérország víziója, amit már többször is hangoztatott beszédeiben."

Dumált gyorsnaszádról? Igen. Dumáltak tündérmeséről? (gyk, így keress majd rá guglin: hungarian fairytale) Hajaj.
Magyarország jobban teljesítről dumáltak? Éjjel-nappal.

Van ezekben bármi igazság? Simicskán, Nyergesen, Mészároson, meg a trafikmaffián kívül másnak nincs.

Ez a rész is oké. Gyerünk tovább.

"Az igazi baj azokkal van, akik még támogatják is az általa oly annyira áhított folytatást, pusztán azért, mert kényelmesebb nekik elhinni az általa olyan sokszor hazudott képtelenségeket. Mert mit is szeretne folytatni?"

Agyhalott birkamenetesek megvannak? Linkeljek videókat?

Na kb ennyi az első bekezdés, semmi olyan nincs benne, ami épeszű ember számára az újdonság erejével hatna.
Birkameneteseknek és felcsúti lakosoknak esetleg újdonság lehet a poszt, de ők valahogy majd megszokják, ennyi költői szabadsága hadd legyen már a posztolónak is.

nu pagagyí 2014.02.23. 09:08:41

@Pop40: Én is sajnálom, hogy az igazi kultúrát felvillantó Kerényi Imi bácsi, vagy a malomkerék nagyságú nyakláncban pompázó Fekete Gyuri, vagy a mindig fajsúlyos mondanivalóval vonulgató Békemenetesek zseniális írásaiból nem szemezget az Index. Nagyon hiányzik már egy pörgős vicc-rovat erről a portálról.

Pop40 2014.02.23. 09:13:11

@eßemfaßom meg áll:

Kérlek, nézd el ezt mind az atv-nek, mint pedig a posztolónak. Furcsa élmény lehet, belátom, hogy egyesek nem a központi pártukázt szajkózzák napi 25 órában, de hát ezen a szedett-vedett "baloldalon" már csak így megy ez.

Ha igazodást akarsz látni, a helyedben nem is fárasztanám magam indexes blogokkal, mikor ott az mno, vagy a Demokrata honlapja. Ott még a seggnyalás is szigorúan nemzeti szálirányba történik, ne aggódj, ott semmi olyat nem fogsz olvasni, ami felizgatna, mert eltér a Párt gondolatvilágától.

Pop40 2014.02.23. 09:20:57

@nu pagagyí:

Régebben volt egy blog, valami "viktor szíve egyház", vagy mi volt a neve, sajnos egy idő után a szerzője abbahagyta. Nagy kár, isteni blog volt. Lehet, hogy láttad te is, birkamenetes nyáladzásokat gyűjtöttek rajta össze, kommentár nélkül, hálaima Viktorhoz, és hasonlók.
Zömük szerencsétlen agyhalott nyugdíjas volt, akiken látszott, hogy a birkamenet meg Viktor tartalmas életük kezdete és vége, ez tartja bennük a lelket 2 csirkefarhát meg sárga csekk között.

Én is nagyon sajnálom, hogy mostanság az Index nem szemezget ilyenekből, csak hogy az itteni narancsos elvtársak kultúra iránti igénye is ki legyen elégítve. :D

Ez a Nevem 2014.02.23. 09:21:42

@jogalany: Lehet, hogy téged nem érint, de azokat igen akik ottmaradtak föld nélkül az állataikkal, vagy akik alól kihúzzák a gazdaságot lásd a biogazdaság. Megélhetési költségek soha nem voltak még ennyire magasak.Tényleg csak sajnálni lehet ha még a saját zsebednek sem hiszel.Az előző kormány idején még a válság alatt is növekedett a gazdaság. Most a béka feneke alatt van. Nézd meg a devizát mennyi volt akkor és mennyi most az árfolyam.Még sorolhatnám vég nélkül a sok hátrányodra megvalósított ökörségeket. Orbánnak mennie kell különben ebből az országból semmi sem marad.Már eléggé megtömték a saját zsebüket.

Pop40 2014.02.23. 09:24:04

@nu pagagyí:

Amúgy a birkamenet mondanivalója igenis fajsúlyos.

Most például már alig várom, hogy meginduljanak, összeszedjék a lengyel haverokat, és "Nem leszünk gyarmat!"-transzparens alatt elmasírozzanak Moszkvába, meglátogatni Putyin elvtársat, és sajnálatukat kifejezni Janukovics elvtársnak. :DDDDDDDDD

WérMiki 2014.02.23. 09:26:34

szerencsére 99%, hogy a miniszterelnök úr folytatja is **

hajrá fidesz!
ha több szerencsénk van, a lopott nevű összefogás pártjai be sem jutnak a parlamentbe

az lenne a legjobb

eßemfaßom meg áll 2014.02.23. 09:34:52

@Pop40: Mivel ennek pont semmi köze nincs ahhoz amit írtam, viszont belefért egy laza seggnyalózás meg pártközpontozás, így tökéletes válasz lett alátámasztani azt :)

Kerek négyszög 2014.02.23. 09:37:54

Putyin=Janukovics=Orbán

Egy brancs.

Kerek négyszög 2014.02.23. 09:39:55

@WérMiki:
"a lopott nevű összefogás pártjai be sem jutnak a parlamentbe"

Ó azok a régi szép idők, azok az '50 -es évek, amikor ellenzéknek nyoma sem volt...

Ez a Nevem 2014.02.23. 09:40:54

@sírjatok: Mivan? Nem tetszik az igazság?

űrszelvény (törölt) 2014.02.23. 09:42:30

@kovi1970: "Fideszes droidok! Látom pörögtök ezerrel. Csak 1-et mondok, Ukrajna.

Áprilisban meg szavazzatok az összefosásra! Könnyebb lesz őket majd elzavarni mint az orbán rezsimet ha a nyakunkon maradnak... "

Ezt láttuk 2006-ban.

Bizony, amit most Ukrajna kapcsán európai és demokratikus minimumnak ismerhetünk meg, azt homlokegyenest sikerült áthágni akkor.

Nem tűnt fel a hasonlóság a megbuktatott ukrán vezetéssel? "Demokratikus választásokon megválasztott kormány ellen tüntetnek, köztörvényes bűncselekményeket követnek el, felborítják az alkotmányos rendet, lejáratják az országot, és nem utolsó sorban: az utcán politizálnak"

A magyarok többsége szerintem ennél jóval európaibb és demokratikusabb értékrenddel rendelkezik ;)

Pipas 2014.02.23. 09:43:30

@Ez a Nevem: "Megélhetési költségek soha nem voltak még ennyire magasak."

Amikor infláció van, akkor növekednek az árak, növekednek a megélhetési költségek. Sőt, valójában az infláció nem más, mint a megélhetési költségek növekedésének mértéke százalékban.

Az MSzP alatt mindig magasabb volt az infláció, mint most, azaz az MSzP alatt mindig gyorsabban növekedtek a megélhetési költségek mint most.

"Az előző kormány idején még a válság alatt is növekedett a gazdaság."

Ez ordas nagy hazugság. Olyan zuhanás volt, hogy 2010-re nagyjából ott tartottunk, mint 2005-ben[1], azaz a második mszp kormány alatt összességében semmi növekedés nem volt.

Igaz ugyan, hogy az MSzP rajongók azt a pár nehéz évet ki szokták hagyni, mondva, hogy az nem számít, mert akkor válság volt. Csakhogy ez nem változtat azon a tényen, hogy a fidesz össz gdp növekedése magasabb mint a második mszp kormányé volt.

"Most a béka feneke alatt van."

GDP növekedést az államadósság növekedése nélkül megemlíteni is hiba. Kölcsönből bárki tud növekedni, az én vagyonom is szépen növekedett, amikor felvettem a lakáskölcsönt, most meg, hogy fizetem viszza valahogy nehezebben gyarapszok.

"Nézd meg a devizát mennyi volt akkor és mennyi most az árfolyam."

Deviza árfolyamról beszélni az alapkamatot figyelmen kívül hagyva megint csak csacskaság. Amikor az állam több mint 12%-ot fizetett csak az alapkamatra, akkor nyilván nagyobb volt a keresleg a forintra, mesterségesen magasan tartott forintárfolyam miat dögledezett az export.

"Még sorolhatnám vég nélkül a sok hátrányodra megvalósított ökörségeket."

Nos, ezeket kár volt sorolni, ezt remélem te is belátod.

"Orbánnak mennie kell különben ebből az országból semmi sem marad."

Ha visszajönnek azok, akikről Gyurcsány Öszödön beszélt, akkor egy év alatt vége az országnak.

"Már eléggé megtömték a saját zsebüket."

Egyelőre úgy tudom, hogy az mszp-s Simon és Gyurcsány buktak meg konkrét lopásokkal. Más nem. Ha valamit tudsz tégy feljelentést.

[1] http://www.google.com/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&ctype=l&met_y=ny_gdp_mktp_cd#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=ny_gdp_pcap_kd&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=region&idim=country:HUN:DEU&ifdim=region&tdim=true&hl=en_US&dl=en_US&ind=false

Kerek négyszög 2014.02.23. 09:45:39

Origo 2008.02.28.

"Történik valami Magyarországon, ami mindannyiunk számára figyelmeztető lecke. Anélkül, hogy külpolitikai kalandokba bocsátkoznék, szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy Magyarországon éppen puccs van. A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen, a magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen" - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a szlovákiai Losoncon csütörtökön egy konferencián.

Orbán Viktor azt bírálta kijelentésével, hogy a kormány titkosított, hosszú távra szóló szerződést köt Oroszországgal a szerinte "a XXI. századot és a teljes Kárpát-medencei magyar nép életét meghatározó" energiakérdésben.

Putyinjanukovicsorbán Viktor! Árulgatod a hazádat?

2014.02.23. 09:49:06

@jet set: Kedves Jet set!
Sajnos azt kell mondjam, bármi is a beoasztásod, eszed az nem sok van. Ugyanis -biztosan nem tűnt fel- itt az országról beszélgetnek emberek, te meg saját magad hozod fel példának. Mennyire sötétnek kell lenni, hogy valaki ne lássa be, ha neki nőtt is a jövedelme, attól még az ország bevételei, a beruházások csökkennek?
Mennyire sötétnek kell lenni , hogy valaki azt gondolja, attól, hogy neki van munkája, a munkanélküliség még létezik?
Olyan szint ez, mint amikor a fideszes országgyűlési képviselő, aki az utcát az önkormányzat pénzéből aszfaltoztatja újra, kijelenti, hogy szerinte meg lehet élni 47 ezerből. Sose próbálta, ő biztos tudja!
Hát igen. Ilyen a NER kompatibilis választópolgár.

Sírköves Slomó 2014.02.23. 09:50:45

Jaj baszkikáim nem lesz böszmének kormánya. Nem lesz a libásnak se, meg a szarházynak se.

Túléljük?

Kerek négyszög 2014.02.23. 09:51:16

@Pipas:
"Egyelőre úgy tudom, hogy az mszp-s Simon és Gyurcsány buktak meg konkrét lopásokkal. Más nem. Ha valamit tudsz tégy feljelentést."

Ja, Kaya Ibrahim és Josip Toth biztos tényleg olyan hülye volt, hogy adósságokkal terhelt, fiktív (nem működő) fideszes cégeket vett jó áron...

Ja, az biztos normális dolog, hogy Felcsúti gázszerelők pár év alatt 3 milliárdos vagyont gyűjtenek (ügyes...)

Ja, az is mindennapos dolog, hogy egy fideszes képviselő évi bevallott 14 milliós jövedelméből 16 milliót tesz félre...

Ja, az is természetes jelenség, hogy a közpénzeket és EU pénzeket mindig a nyaloncok cégei nyelik be...

Sírköves Slomó 2014.02.23. 09:52:48

@Könnyen elkaptuk, uram!: 'Mennyire sötétnek kell lenni, hogy valaki ne lássa be, ha neki nőtt is a jövedelme, attól még az ország bevételei, a beruházások csökkennek?'

- ....:) Nyilván majd mutasd meg aződ dossziétamibe ezt olvastad.

Kerek négyszög 2014.02.23. 09:53:47

@Pipas:

"Egyelőre úgy tudom, hogy az mszp-s Simon és Gyurcsány buktak meg konkrét lopásokkal. Más nem. Ha valamit tudsz tégy feljelentést."

Te meg linkeljél már ide jogerős bírósági ítéleteket, ami tényszerűen igazol is valamit. A gyűlölet nem egyenlő a tényekkel.

2014.02.23. 09:54:06

@Pipas: Amikor infláció van, akkor növekednek az árak, növekednek a megélhetési költségek. Sőt, valójában az infláció nem más, mint a megélhetési költségek növekedésének mértéke százalékban."
Hülyeség. Mi történik, ha a béred jobban nő, mint az árak? Az infláció magas, mégis többet tudsz vásárolni.
Az infláció különben sem azért nő, mert a deviza ára változik! Akkor most nőni kéne az inflációnak, pedig csökken. Az inflációt meghatározza mondjuk az export-import, a jövedelem alakulása, a munkanélküliség, az eladósodottság, magyarul a kereslet és kínálat.

Kerek négyszög 2014.02.23. 09:56:24

Tisztelt hölgyeim és uraim! Nézzünk hát szét az ünnep magaslatáról a mai magyar életen.
Hazugságok ipari méretű termelése, a hatalom eloldása az ellenőrzés pányvájáról, sutba hajított felelősség, intézményesített korrupció, maffiamódszerek. Demokrácia nélküli többpártrendszer, szociális válság, tömeges elszegényedés, munkanélküliség, eladósodás, kiszolgáltatott magyar gazdaság. Dobra vert ország.
A független, szabad élet elfojtása, amerre csak nézünk. Adókkal megfojtott kisvállalkozások, sorsukból kilábalni képtelen, máról-holnapra élő kiszolgáltatott kisemberek, tíz körmével hiába kapaszkodó, süllyedő polgárság. Nincstelenné, kiszolgáltatottá tett emberek, akik nem mernek felszólalni és kiállni az igazukért, mert a hatalomtól függ a másnapi megélhetésük. Hiába a NATO és uniós tagság, ez nem a Nyugat, és nem a XXI. század. Ez a keleti élet, és a múlt század, amit húsz év óta próbálunk magunk mögött hagyni, de újra és újra elér, körülfon és visszahúz bennünket.

Orbán Viktor 2007

Soha nem volt jellemzőbb mindez az országunkra Putyinviktor mint most!

Pipas 2014.02.23. 09:56:33

@Kerek négyszög: "Orbán Viktor azt bírálta kijelentésével, hogy a kormány titkosított, hosszú távra szóló szerződést köt Oroszországgal a szerinte "a XXI. századot és a teljes Kárpát-medencei magyar nép életét meghatározó" energiakérdésben. "

Nem, ezt csak az origo mondta. Orbán viktor (és az ország) azt sérelmezte, hogy az országot egy olyan társaság irányítja, amit a lakosság elsöprő többsége nem támogatott.

Ez ugyanis a puccs lényege: a lakosság a demokráció szabályai szerint az egyik pártot/csoportot támogatja, de a hatalmat egy másik párt szerzi meg.

A "puccs" nem azt jelenti, hogy "aláírt egy nemzetközi szerződést" vagy "titkosított egy dokumentumot".

Te meg árulónak nevezel valakit az alapján, amit az origo hisz arról, hogy mondott? Miért nem azt nézed, amit mondott a csávó?

2014.02.23. 09:56:58

@Sírköves Slomó: Nyilván majd mutasd meg aződ dossziétamibe ezt olvastad. "
Ezt magyarul is le tudnád írni? Mert nem értem.

eßemfaßom meg áll 2014.02.23. 10:00:02

@Ez a Nevem: "Az előző kormány idején még a válság alatt is növekedett a gazdaság"

már amennyiben a 7%-os visszaesést növekedésnek nevezzük, igazad is lesz.

♔bаtyu♔ 2014.02.23. 10:02:05

Ez jó, a ballibsi a másik blogban azon problémázik, hogy Orbánék előszedik az Őszödi beszédet

Egéridomár 2014.02.23. 10:02:52

@sírjatok: Akkor folytassuk a logikád szerinti elemzést:
Tehát akik az általad említett blogokat fikázzák, azok mind a Győzikét, VV szennyeket nézik. Azaz szenny emberek, már érdeklődési körük okán is. Rendben, neked legyen igazad. De akik ezeket a blogokat fikázzák, mind, kivétel nélkül jobberek, akik habzó szájjal anyázzák a többi kommentelőt, aki esetleg egyetért a posztban megfogalmazottakkal.
Szívből köszönöm a szinteteket beismerő mondatokat. :D

♔bаtyu♔ 2014.02.23. 10:04:30

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az a gond, hogy a béred nem nő. Nem kellene úgy csinálnod, mintha nem értenéd.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.02.23. 10:05:18

@röhögő: Minden posztra. Habony mozgósította a "nívós" bandát. Vagy csak a stratégia más és már napon belül is váltanak nicket a papagájkommandó tagjai (vagy beosztott tagja), hogy többnek tűnjenek. Egyébként milyen érzés lehet az, ha valakinek a munkája kizárólag az értelmetlen rombolás (blogok szétoffolása) azért, hagy a vezér hatalma megmaradhasson? Kmeény, hogy hova süllyedhet az ember.

Pipas 2014.02.23. 10:06:08

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Hülyeség."

Nem, nem az, nézd meg az infláció definícióját. Alap, enélkül ne vitatkozz, mert csak égeted magad.

"Mi történik, ha a béred jobban nő, mint az árak? Az infláció magas, mégis többet tudsz vásárolni."

És mégis nőttek a "megélhetési költségek". Az eredeti kijelentés és az én hozzászólásom sem szól arról, hogy "mennyit tudsz vásárolni", a megélhetési költségekről volt szó.

"Az infláció különben sem azért nő, mert a deviza ára változik!"

Ilyet nem mondtam, pláne, hogy ennek a kijelentésnek semmi értelme. Raádásul összekevered a megélhetési költségek növekedését (elsőrendű derivált) az infláció növekedésével (másodrendű derivált), ami eleve vicc.

"Akkor most nőni kéne az inflációnak, pedig csökken."

Másodrendű derivált, vagyis a változás sebességének változása. Értelmetlen amit írsz.

"Az inflációt meghatározza mondjuk az export-import, a jövedelem alakulása, a munkanélküliség, az eladósodottság, magyarul a kereslet és kínálat."

Senki sem beszélt arról, hogy mi okozza az inflációt. Arról volt szó, hogy az inflációt úgy számolják ki, hogy megnézik mennyit változtak a megélhetési költségek. Ha az infláció alacsony, akkor a megélhetési költségek alacsony mértékben növekedtek.

Most alacsony, ami azt jelenti, hogy a megélhetési költségek lassan növekednek, az MSzP alatt magas volt, akkor a megélhetési költségek gyorsan növekedtek. Az eredeti hozzászólás azt sérelmezte, hogy a fidesz alatt a megélhetési költségek növekedtek, nagyvonalúan szemet húnyt afelett, hogy az MSzP alatt is növekedtek, sőt akkor gyorsabban mint most.

Ennyi, egyszerű, ezen tök felesleges vitatkozni.

♔bаtyu♔ 2014.02.23. 10:06:36

A közmunka egyáltalán nem marhaság. Egy értelmes indokot nem hallottam, miért ne legyen közmunka.

90%-ban a közmunkások saját környezetüket teszik rendben, mi ezzel a gond?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.02.23. 10:07:00

Előbb, utóbb minden diktátor megbukik. Lásd Janukovicsot. Orbán sorsa is ez lesz!

midnight coder 2014.02.23. 10:09:50

@röhögő: Te nagyon hülye, ha picit is értenéd az ilyen cégek működését - vagy egyáltalán egy cég működését - akkor pontosan tudnád, hogy onnantól kezdve hogy a liberós politika _lehetővé tette_ a tőke Kínába vándorlását, a tőkének _oda kell mennie_. Ez nem opció, vagy odamegy vagy megdöglik.

Pipas 2014.02.23. 10:10:02

@eßemfaßom meg áll:

2005 - 10 937$ fejenként
2009 - 10 766$ fejenként

Erre verik magukat folyamatosan a ballibek, hogy ti. minden mutató rossz volt, de legalább volt növekedés.

Aha... jah.

Old Shatterhand is Dead 2014.02.23. 10:15:57

@eßemfaßom meg áll: és mit tegyenek be? egy g. fodor virtuális önkielégítést, amit egy orbán viktor beszéd váltott ki belőle?

az a megnyugtató, hogy a posztot fikázó lófaszjóskák, mint pl j. lászló, blogger géza és a többi gerinctelen szarházi, már meg sem próbálja cáfolni annak tartalmát, (nota bene nevetségessé válás nélkül az egyszerűen képtelenség lenne) csak szimplán leugatják a szerzőt és okoskodnak.

sajnos igaz: aki 2014-ben fideszes az
a; idióta, ütnivaló ostoba kretén
b; gerinctelen, utolsó szarházi.
c; mindkettő

nincs több lehetőség.

Sírköves Slomó 2014.02.23. 10:18:55

@Pipas: Akkor nem jön vissza a BöszMAN?

Mi lesz így a magyar demokráciával? Eladod holmi növekedésér?

Sírköves Slomó 2014.02.23. 10:19:49

@Old Shatterhand is Dead: Neked is mondom nem jön a BöszMan hogy megszabadítson a kínodtól.

dr kíváncsivagyok 2014.02.23. 10:20:12

@jet set:
"a REZSIVEL ,AMI MOST ANNYI MINT 2010BEN VOLT?.."

Agyhalott kretén barnanyelvu...Bajnai idejében volt a rezsi a mostani szinten...Orvbán alatt 2 év alatt 30 % - ot emelkedett,..majd jott a zseniális "rezsiharc" !
Hahóó !

dr kíváncsivagyok 2014.02.23. 10:21:06

"Orbán Viktor: "Szeretném folytatni..."

Hitler is hogy szerette volna...

Old Shatterhand is Dead 2014.02.23. 10:21:23

@Sírköves Slomó: segítek, rád az a; pontban foglaltak érvényesek.

midnight coder 2014.02.23. 10:22:27

@Pop40: "A "gyengeelméjű Megyó" száznapos program néven végrehajtotta pontról pontra az ígéreteit."
Amiket meghirdetni sem lett volna szabad.

"Ezt a fidesz nem csak, hogy megszavazta, de még szokás szerint károgott is, hogy miért csak ennyit ide, miért nem többet oda, stb stb."
Nem az ellenzék dolga a hülye kormány kezét visszafogni ha osztogatni akar. A pénztárcát a kormánynak kell visszafognia.

"Tényleg hülye volt ez a Megyó, elveri a pénzt a közalkalmazottakra, pedagógusokra, stb, ahelyett, hogy stadiont építene a szülőporfészkébe, mint a csuti tolvaj."
Meg építette az autópályákat háromszoros áron - mint ahogy arról anno az index is megemlékezett, pedig az már tényleg nem akármi ha az index baloldali kúrmányt baszogat.

"Bizonyos keretek, az, bazmeg, itt vannak neked a bizonyos keretek."
Bezzeg amikor Fletó megdupláza a minimábér utáni TB-t, a nem fizető cégeket meg befenyítette extra APEH ellenőrzéssel, na az milyen jó volt.

"Ami azért olyan amilyen, mert Vitya szabadságharcol, meg visszamenőlegesen jogalkot, meg hasraütésszerűen sajátít ki komplett iparágakat a haveroknak."
Ja. Fletóék alatt meg szárnyalt a gazdaság. Azért voltak olyan kíváló gazdasági mutatóink.

"Szuper, akkor a lenyúlt manyupokból 2 stadionnal többet tudunk építeni a tervezettnél."
Mondjuk a stadion építésekkel én sem értek egyet. De anno a manyuppal sem értettem egyet.
Gondolj bele: Gipsz Jakab TB befizetéséből 8%-ot átirányítasz a manyup számlájára. Aztán
ezt költségvetésből (=hitelből) kipótolod, hogy ne essen ki a felosztó-kirovóból. A
végeredmény ? Gipsz Jakab számlájára átkerült 100 forint, állam bácsi ezért felvett
110 forint hitelt Jakab nevében amit neki illetve a gyerekeinek kell visszafizetni,
a biztosító nyert 10 forintot. A legjobb pedig az volt, hogy a manyupnak a végén már
a 100 forintot állampapírra kellett elköltenie. És ezt híváták a liberósok fenntartható
nyugdíjrendszernek.

"Amikor majd a csúnya multik meg nem fejlesztenek, lefújnak projekteket, elbocsátják az alkalmazottakat, akkor majd széttárja a kicsi kezét, hogy van ilyen, de legalább a nép kapott 3000 forint rezsicsökkentést"
Ja, mert a drága monopolista szolgáltató multik eddig annyit fejlesztettek, hogy a fal adta a másikat. És ők voltak a legnagyobb foglalkoztatók.

Sírköves Slomó 2014.02.23. 10:23:53

@dr kíváncsivagyok: Na hát ha Bajnai idején is annyi lett vóna a rezsi mint Orbán vagy Megyó idején most nem a bejutásért imádkozna a libás.

Pipas 2014.02.23. 10:24:25

@Sírköves Slomó: "Akkor nem jön vissza a BöszMAN?

Mi lesz így a magyar demokráciával? Eladod holmi növekedésér? "

Már úgy érted, hogy legyen újra tömegbe lövés, milliárdok felrántása előzetes megbeszélés nélkül, kormányozzon olyan kormány, akit senki sem támogat, nevezzen ki új miniszterelnököt a bukott miniszterelnök? Legyen "elkúrtuk" meg "nem csináltunk semmit" meg "el lehet menni innen", aztán mehet minden tovább? Legyen "rekesszük ki a kirekesztőket" meg "tiltsuk be a másik pártot"?

Az mennyivel volt demokratikusabb?

Sírköves Slomó 2014.02.23. 10:26:02

@Pipas: A BöszMan a demokrácia. És a szava a törvény.

dr kíváncsivagyok 2014.02.23. 10:26:32

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
"Előbb, utóbb minden diktátor megbukik. Lásd Janukovicsot. Orbán sorsa is ez lesz! "

Már látom ahogy darabonként hordják el a felcsuti aréna székeit...

dr kíváncsivagyok 2014.02.23. 10:30:35

@Sírköves Slomó:
"A BöszMan a demokrácia. És a szava a törvény. "
Te barnanyelvu kretén,..hol lennél most ha Gyurcsány írta volna alá a paksi paktumot ???
Éppen most gyújtanád fel a parlamentet a n aci haverokkal ?

Pipas 2014.02.23. 10:32:01

@dr kíváncsivagyok: "Éppen most gyújtanád fel a parlamentet a n aci haverokkal ?"

A kreténség szerintem az, amikor olyasmiért gyalázol valakit, amit szerinted tett volna.

dr kíváncsivagyok 2014.02.23. 10:33:10

@Sírköves Slomó:
"Na hát ha Bajnai idején is annyi lett vóna a rezsi mint Orbán vagy Megyó idején most nem a bejutásért imádkozna a libás. "

A tényekés a számok makacs dolgok...
A barna nyelv akadályoz a gondolkodásban ?

dr kíváncsivagyok 2014.02.23. 10:34:51

@Pipas:
""Éppen most gyújtanád fel a parlamentet a n aci haverokkal ?"

Ez nem válasz...
Te is tudod mi lenne.
Ti barnanyelvuek kevesebbért is gyújtigattatok !

dr kíváncsivagyok 2014.02.23. 10:37:43

""Orbán Viktor: "Szeretném folytatni..."

Mussolini is...szegénykém...hogy szerette volna...és lám hol végezte...
Lámpavason...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.02.23. 10:38:54

@dr kíváncsivagyok: Hát igen. Van akinek magán állatkert jutott, másnak pedig saját stadion!

Pipas 2014.02.23. 10:41:03

@dr kíváncsivagyok: "Te is tudod mi lenne."

Nem, nem tudom. Nem vagyok látnok és nem is hiszem magamról, hogy az lennék.

Pipas 2014.02.23. 10:42:34

@dr kíváncsivagyok: "Lámpavason... "

Látom benned is a "demokratikus" ellenzék rajongóját képviselhetjük. Liberális is vagy? :D

midnight coder 2014.02.23. 10:46:35

Amúgy egyébként vicces, hogy a "demokratikus" ellenzék zászlóshajója annak az MSZMP-nek a jogutódja, akik anno embereket kínoztak meg, börtönöztek be, küldtek koncentrációs táborba, végeztek ki a politikai meggyőződésük miatt.

high up! 2014.02.23. 11:04:37

@♔bаtyu♔: "A közmunka egyáltalán nem marhaság"

A közmunka = kapun belüli munkanélkülíség (Kádár módszer, ismerős?)

Fideszkomcsiék alkalmazzák Kádár mesterük zseniális húzását: a közmunka által eltüntetni a munkanélküliség tényét. Ha meg a proletár nem engedi magát látszat alkalmazottá regisztrálni, akkor jön a büntetés.

Barátom, fideszkomcsiék 4 év alatt bevasaltak 20%-nyi adósságcsökketnéshez elegendő sarcot, ráerszetették az országra a maTROLLcsizmust és csak a következő "eredményket" tudják felmutatni:

- a foglalkoztatottság meghamisítása a választásokra
- a piaci árak meghamisítás a választásokra

Amit viszont nem tudnak meghamisítani még a választásokra sem: növekvő államadósság mellett a gazdaság szétkúrása egy rekord méretü szociális válsággal.

A választás után a 70%-nyi Átlaghülyemagyar nem sokáig fogja várni, hogy mikor is jön akkor a nagy fordulat az anyagi helyzetében, mert rögtön rájön, hogy az Orbanescui Jólétteremtés csak wudu ámítás volt.

Akkor majd az Átlaghülyemagyarnak végleg elfogy a türelme, s megindul bekövetelni a jussát. Na nem lennék ekkor a fidióták helyében az biztos.

Pipas 2014.02.23. 11:07:51

Basszus, Ragnarök van, én meg észre sem vettem. :D

high up! 2014.02.23. 11:15:20

@midnight coder: "Amúgy egyébként vicces, hogy a "demokratikus" ellenzék zászlóshajója annak az MSZMP-nek a jogutódja, akik anno embereket kínoztak meg, börtönöztek be, küldtek koncentrációs táborba, végeztek ki a politikai meggyőződésük miatt."

Ennél már csak az a viccesebb, hogy a "demokratikus" fidesz vezérkara fajtiszta MSZMP-s komcsi családból származnak (Orbanescu, Kövér), akiknek a komcsi felmenőik aztán a kor szokása szerint el is privatizálták maguknak az állami vagyont.

De még ennél is viccesebb, hogy a 2010-es fidióta kormányban 2/3-os többségben vannak az egykori MSZMP-s komcsik, akik ugye abból a pártból jöttek, amely megkínzott embereket stb.

Barátom, te valszeg egész nap hülyére röhögöd magad ennyi vicctől, nemde?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.23. 11:19:29

AZ MSZP csicskák beindultak.
Próbálnak kezdeni valamit azzal a ténnyel, hogy komoly ember, magasról leszarja őket, a véleményükkel együtt.

Mert hazudnak és ferdítenek az MSZP-s elkúrók érdekében.

A Valóság a leírtakkal szemben az, hogy
- Az MSZP záratta be a legtöbb kórházat
- Az MSZP minősítette vissza a legtöbb rokkantat
- Az MSZP adósította el mértéktelenül az országot
- Az MSZP alatt duplázódott meg a munkanélküliségi ráta
- Az MSZP alatt lettünk EU utolsók, holott 2002-ben még a szlovákok elött voltunk.

SOHA TÖBBET MSZP DIKTATÚRÁT !

Vitéz.László 2014.02.23. 11:22:32

a váalsztás kevés lesz mert utána is itt rontya a levegőt majd...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.23. 11:22:37

@high up!:

A valóság ezzel szemben az, hogy az MSZP eddig csak olyan miniszterelnök jelölteket állított, akinek szerves része volt a kommunista diktatúra fenntartásában.

- Horn Gyula pufajkás, munkásőr parancsnok, és 56-os tömegbe lövő
- Medgyessy D-209 KGB ellen küzdök Péter
- Gyurcsány nevű elkúró, aki jelentgetett a Pécsi Dialógus csoportról, és cserébe az MSZMP KB leszólt az egyetemi vizsgáira: www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

Orbánról eddig csak annyi derült ki, hogy őt is és feleségét is, ahogy minden más ellenzéki politikust a 80-as években megfigyeltek, és lehallgattak a Gyurcsányhoz hasonló spiclik és ügynökök.

high up! 2014.02.23. 11:34:50

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Jaj hagyjad már ezt az agyhalott "bizonyítást" hogy a fidesz nem is komcsi. RÖHEJ!!!

Mint írtam a vézérpozíciók 2/2-át Tovaris Orbanescu eftárs nem bízza ám holmi féldemokratákra, oda FAJTISZTA KOMCSIK kellenek. A családból valók.

Teccik tudni, a fajtiszta komcsi szülők megtanították kisorbanescunak meg kiskövérbnek, hogy csak ebben a a fajtában lehet 100%-ban megbízni. A kerényikben, a scmittpalikban, a bencsikbandikban, a hoffmannrózsikban, a pintérekben, martonyikban, matolcsikban.

Barátom, nézz szembe bátran a tényekkel, ha szerencséd van még még is érted!

arisztokrata 40+ 2014.02.23. 11:39:06

Kedves Blogszerző
Csodálkozom, hogy kb 1-2 órát dolgozgatsz egy ilyen irományon, ami lényegében semmi újat nem mond.
Kicsit sajnállak is mivel április 7 től már senki nem fog igényt tartani a munkádra blogolás terén.
Túlságosan középszerű, amit leírtál félóránként lehet hasonlókat látni-hallani az ATV-n , Klubrádióban, meg olvasható is Nálad jobb szerzőktől.
Szép vasárnapot.

high up! 2014.02.23. 11:40:03

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító

Na meg ez az "ellenállói" mítosz!

Ma már mindenki jó nagyot röhög ezeken az "ellenálláson" meg "megfigyekléseken".

Teccik tudni akkora üldözöttek meg megfigyeltek voltak, hogy a kis Orbanescuék rendre AZT CSINÁLTAK AMIT AKARTAK. (Stumpf Pistivel a hátuk mögött). Teccik tudni ők voltak a kirakat ellenzék, amit lehetett mutogatni a Nyugat fele, hogy nincs is itt diktatúra.

Hülye Demszkiék konspiráltak ezerrel, miközben akár az Állami Nyomdában is kinyomtathatták volna azt a pár ezres "Húdebeszéljük" irományaikat. Talán még az Állami Posta is terjesztette volna.

Ugyanez volt a felcsúti párttikár fiával. Annyit röhögök, hogy mecccccsoda lehallgatási előkészületek voltak, meg akármi. Miközben ha behívják kis Orbenascut az őrsre és adnak egy nagy kokit, akkor örökre elment volna a kedve, hogy néha rosszat mondjon a faterja rendszerére.

Csak hát ma már tudjuk, hogy a felcsúti párttitkár fiának se lehetett semmi baja, mert ő is csak szocializmust akart, nem többet.

Meg azt is tudjuk, hogy azért nem nyilvánosak az ügynök nevek, mert akkor az akkori ügynökök bosszúból elmesélnék, hogy mekkora humbugság is az, amikor ezek a Bibós szocdzsemek azt hitték magukról, hogy a rendszer üldözi őket, meg hogy tilos amit csinálnak.

Szóval, a forradalmi CV-knek KONYEC. Konyec a népbutításnak, hogy ezek a kivénhedt hordószónok Orbenscuék a kommunizmus ellen harcolnak a mai napig. Mindig elgondolom, hogy mekkora taslit kapnak otthon Orbanescu meg Kövér a faterjaiktól, hogy már megint gyalázták őket.

Szóval ifjú cocdzsemek voltak, kivénhedt suttyó komcsik lettek, na mi az?
Megfejtés: fidesz.

high up! 2014.02.23. 11:42:10

@arisztokrata 40+:

És van-e igazság a blog tartalmában, talán ha erre pocsékolnál 10 sort, az progresszívabb vita lenne.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.23. 11:42:38

@high up!:

Mindig nagyon jól szórakozok, mikor egy magadfajta ostoba ex-munkásőr mentegeti az igazi vér komcsikat, a Gyurcsány, D-209, Horn, Kovács Laci, Lendvai féle tetves diktatúra fenntartókat,

és próbálja mószerolni azt a demokratikus ellenzéket akiknek a rendszerváltást köszönhetjük, és akiket a tetves MSZP-s komcsijaid megfigyeltek, lehallgattak, régebben pedig kivégeztek.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.02.23. 11:42:41

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Én sem, de azt sem, hogy az "Összefogás"

Apropó mi a helyzet ezzel a névvel? Nem úgy volt, hogy foglalt mert ilyen nevű párt már van?

high up! 2014.02.23. 11:47:47

@arisztokrata 40+:

Ja és nem az a kérdés, hogy ki nyeri a választást (höhö, gyúrtcsány is nyert már, akkor meg tehát őneki volt igaza?), hanem hogy fel tudja-e fogni egy választó, hogy mi az ő hosszútávú érdeke.

A magyarok 70%-ban nem rendelkeznek ezzel a minimális IQ képességgel, ezért rohannak bele majd minden ciklusban a világtól való leszakadásba.

Ellenberger nézz ki keletre:
Az ukrán polgárok bizonyítottan a magyar IQ felett teljesítenek!

élhetetlen 2014.02.23. 11:48:22

@midnight coder: „Van az egyik oldalon a multi, akinek az okos komcsilibsi kúrmány szarért-húgyért eladta a természetes monopóliumokat.” Igen. Hogy csak egy példát említsek, eladta a dicsőséges Magyar Postából kivált telekom ágazatot. És borzasztó dolgok történtek, Pár év alatt megszünt a 15 éves telefonra várás. A rohadt multi szerelt a haszon reményében. Nagyon szarul jártunk. Nos, vegyük el a hasznát, fizessünk kevesebbet, mert feltételezhetjük, hogy a kiépített hálózat államosítás után elketyeg még egy darabig. Nonprofitból nem lehet fejleszteni. Vagy nem is kell? Vagy az adókból, mint a BKV? A hülye multinak van annyi esze, hogy beruház, mert jövőre is ki akarja vinni a hasznot. Nem engedi meg magának a Vitézi féle beruházásokat, valami olyat mondott, hogy miénk lesz Európa legszupibb beléptetőrendszere, ami akár szép is lehetne, ha nem lennének lefedetlen négyzetkilométerek pl Külső-Zuglóban is. Rezsicsökkentés, amiben ilyen szép megoldások vannak: „A januári rezsicsökkentés után 52 milliárd forint állami támogatást kaptak a főként önkormányzati tulajdonban lévő távhőszolgáltatók, az őszi rezsicsökkentés miatt is hasonló összeget kaphatnak, a támogatás nélkül ugyanis komoly veszteségeik keletkeznének – írja a Magyar Nemzet. „
„Van az egyik oldalon a multi”,”Van a másik oldalon a fogyasztó. Ez e két csoport ellenérdekelt.” Itt tévedsz alapvetően. Hagyjuk a multit, vegyünk csak egy szobafestőt. Nem az ellenségem akkor sem, ha keres a lakásom kifestésén, mert abból akar megélni, mert nekem szükségem van rá. (Ne gyere azzal, hogy fessem ki én, mert Te sem szerelsz telefonhálózatot magadnak). Nos, ilyen a világ, ha nem olyan egyszerűen látod, ahogy elmagyaráztad.

high up! 2014.02.23. 11:54:43

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Látod agyhalott Orbánbirkuci, annyi IQ-d sincs, hogy felfogjad az egyszerü és világos közlésemet, miszerint

- én nem azt mondtam, hgy felmentem a komcsikat, akiket amúgyis utálok

- hanem azt mondtam, hogy a fidesz vezéreid meg családtagjai pontosan ugyanazok a komcsik, mint akiktől a fideszbirka hány.

Ennyit se tudsz megérteni a csökött kis Tenyészállomány agyaddal. Remélem nem kivénhedt trotyliagyú CÖF-pöcs vagy, hanem még fejlődésre képes kisfidelitaszos. Ekkor még talán van remény.

Persze tudom, megrázó neked a tény, miszerint nem játszom veled a szokott kis hülye játékot:

- rossz maszop komcsi - jó fidesz koomcsi

- rossz multi - jó Roszatom

- rossz EU - jó Szovejetunió

- rossz Merkel - jó Putin

Pipas 2014.02.23. 12:00:42

@élhetetlen: "Hagyjuk a multit, vegyünk csak egy szobafestőt. "

Hagyjuk csak a szobafestőt, vegyünk csak egy rekesz sört. :D

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.23. 12:02:33

@high up!:

Dehogynem mented őket...
Másról se szól a küldetésed, minthogy az MSZP-s komcsik seggét tisztára nyaljad.

A mocskos Gyurcsány, Horn, Medgyessy, Kovács, Lendvai féle tetvek érdekében folyamatosan kampányolsz.

Persze eközben meglehetősen ostobának tűnsz eközben, hisz pl Gyurcsány ma is abban a zsidóktól elkobzott villában él, melyet Apró Antallnak utaltak ki a komcsik Nagy Imrének és társainak a kivégzéséért cserébe.

hu.wikipedia.org/wiki/Apr%C3%B3_Antal
"Személyesen felügyelte Nagy Imre és mártírtársainak koncepciós perét; 1958. június 17-én ő jelentette be a Parlamentben Nagy Imre és három társa kivégzését, amelyet a „nép jogos elégtételének… az ellenforradalom méltó megbosszulásának” nevezett.[3] Az MSZMP KB határozata alapján ezen érdemeiért a budapesti Szemlőhegy utcában kiutalták részére a nagypolgári Lovassy-Stürmer orvoscsalád volt villájának nagyobbik lakrészét. A nép körében az 1956 utáni keményvonalas megtorló politikát támogató fellépése miatt vált hírhedtté, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány másik két vezető személyiségével együtt, mint "Kádár-Apró-Dögei"-t emlegette a pesti közbeszéd.[4]"

élhetetlen 2014.02.23. 12:05:38

@Pipas: „Hagyjuk csak a szobafestőt, vegyünk csak egy rekesz sört”. Látom, megértettél.

turulfarhát 2014.02.23. 12:25:58

@Fulek: Kidobott pénz volt az a tandíj, ha nem látod, hogy most sokkal többet fizetsz stadionokra, meg atomerőművekre.

ob.szerver 2014.02.23. 12:28:08

@dr kíváncsivagyok:

"és lám hol végezte..."

Akármi legyek, ha a tegnap esti híradó alatt, amikor azt mutatták, ahogy Janukovics birtokát bejárják az érdeklődők, Anikó asszony nem bújt ijedten az urához:
- Te Viktor, lehet, hogy mi is így végezzük?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.23. 12:30:45

@ob.szerver:

Tekintve, hogy éppen Gyurcsányék élnek, egy a kommunista hóhér örökül hagyott villájában, és Gyurcsányék lövettek ezidáig csak és kizárólag ellenzékieket beazonosíthatatlan karhatalmistákkal, így félek kis kedvencednek van több félnivalója az ügyben.

tof 2014.02.23. 12:38:05

Orbán Viktor történelmi lehetőséget kapott, hogy Igazi Államférfiként vonuljon be a magyar történelembe, de elpuskázta.
Focinyelven: óriási helyzetet hagyott ki.
Négy éve a szavazók egyszerűen odapasszolták neki a labdát az üres kapu előtt pár méterre, de úgy néz ki, nem tudott élni a lehetőséggel - sőt lehet hogy onnan rúg öngólt áprilisban.
Egy egész cikluson átívelő, szánalmas politikai vergődés, amit egy agyon-nyert választás után bemutatott (persze ahogy a magyar fociban ebből is elég jól meg lehet élni - ő is rendesen belemarkolt a zsetonba).
Lássuk be: ennyire futja.
Akinek ez kell, X-eljen rá, de én többet nem fogok.

high up! 2014.02.23. 12:45:53

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Te nagyon elhülyült Birkamenet vezér, még egyszer a te kis csökött agyadnak:

a rohadék ország és nemzet pusztító komcsijaid, a nemzeti vagyont elprivatizáló komcsijaid listájára vedd már fel a fideszbe emigrált megélhetési komcsikat is:

Orbán família, Kövér família, Kerényi, Scmittpali, Bencsikbandi, Hoffmannrózsi, Pintér, Martonyi, Matolcsi.

Megy most már egyedül is a megértés, vagy kérsz egy gyógypedagógust?

Aztán értekezz már egyet ezeknek a fideszbe emigrált egykori MSZMP-s, KISZ-es komcsiknak a hirtelen meggazdagudásukról is, az offshore birodalmukról, meg a 100 milliós vagyonaikról is.

Ha már ennyire vadászol a komcsikra, akkor vadássz a teljes listára, teccik tudni.

Oylan nincs hogy:

- jó komcsi Orbán Győző - rossz komcsi Horn

- jó elprivatizátor Orbán meg Kövér família - rossz elprivatizátor Medgessy família

high up! 2014.02.23. 12:48:17

@ob.szerver:

A devizahitelesek már elmentek a házáig. Mi lesz majd a választás után, amikor lassan (de biztosan) rádöbbennek a dev.hitelesek is meg a Rezsicsökkentett NER-birkák is, hogy csak Hasznos Hülyének kellettek ők 2014 áprilisában?

Sírköves Slomó 2014.02.23. 14:00:26

Na látom a komik kezdik megemészteni a szargolyót ami várja őket.

Pipas 2014.02.23. 14:15:08

@élhetetlen: Meg. bebizonyítottad, hogy Béla bá a szobafestő az nem multi. :D

Pop40 2014.02.23. 14:17:37

@ob.szerver:

Szerintem nem.
Az ilyen megalomán elmebetegek lélektanának alapvető jellemzője, hogy egy idő után maguk is elhiszik, hogy nélkülük a haza nem létezhet, és mindenki egy emberként rajong értük. Ez volt Husszeintől elkezdve Kadhafiig az összes diktátorral.

Vagy nézd meg Csaut: Már a kivégzőosztag előtt állt, és szentül hitte még akkor is, hogy az ő népe szereti, és nincs az országban olyan ember, aki őrá kezet emelne.

Aztán egész gyorsan rájött, hogy tévedett. :DD

Pop40 2014.02.23. 14:19:06

@Sírköves Slomó:

Nem, a komik még fel sem fogták azt a szargolyót, ami várja őket.
Szar lesz nekik az április, mikor mennek majd megint hidat foglalni, meg kettéhugyozni a Kossuth teret. :)

Pop40 2014.02.23. 14:28:18

@eßemfaßom meg áll:

Hülye szövegre hülye válasz, ez van. Elkezdtél írogatni ilyen dumákat: "tökéletes gyűjteménye ez a blogpöcegödör a ballib sötétségnek. ez akár tendencia is lehet", meg elkezdtél az Atv-ről hablatyolni, azt, hogy ez hogy jön ide, nyilván te se tudtad.

Ha ennyire nem érzed jól magad itt, senki nem akadályoz meg, hogy az mno-n fejtsd ki a továbbiakban áldásos tevékenységed. És itt jött a képbe a pártközpont, mert ugye értelmes ember viszonylag ritkán tölti nonstop olyan helyeken az idejét, ahol nem érzi jól magát. Én pl nem nagyon járok fideszes oldalakra, mert bár jól lehetne röhögni a sok fogyatékoson, egy idő után fullasztó az a sötétség, ami belőlük árad.

Remélem segítettem, és így már érthető, mit mire írtam.

élhetetlen 2014.02.23. 14:36:00

@Pipas: „Meg. bebizonyítottad, hogy Béla bá a szobafestő az nem multi” Zseniális vagy. De ugye nem gondolod, hogy ketyegne az ország, ha csak Béla bácsik lennének? Innen indultam: „„Van az egyik oldalon a multi”,”Van a másik oldalon a fogyasztó. Ez e két csoport ellenérdekelt. Itt tévedsz alapvetően”. Nem hiszem, hogy Béla bá jobban megérdemli a hasznot, mint bármelyik multi. Ráadásul a multi adózik, és bejelenti a dolgozóit. De azért nyírjuk őket, mert csak.

Pipas 2014.02.23. 14:53:34

@élhetetlen: "Ráadásul a multi adózik, és bejelenti a dolgozóit."

Közismert városi legenda.

élhetetlen 2014.02.23. 15:05:56

@Pipas: Komoly tapasztalataid lehetnek akár a nem jól, de legálisan fizetett Tesco pénztárosok, akár a Telekom vagy IBM fejlesztőmérnökei körében.

Pop40 2014.02.23. 15:22:00

@midnight coder:

"Amiket meghirdetni sem lett volna szabad."

Ettől függetlenül meghirdette, és az emberek erre szavaztak. Azt már megszoktam, hogy nálatok a "zemberek" véleménye csak akkor érdekes, mikor egybeesik a tiétekkel, de azért mégiscsak röhejes, mikor azért fikázol valakit, mert azt csinálja, amiért megválasztották, nem pedig hazudozik összevissza, meg homlokegyenest az ellenkezőjét csinálja az ígérteknek. (mint pl Orbánbasi.)

"Meg építette az autópályákat háromszoros áron"

Na ja. De legalább akkor épültek autópályák. Ez a kérdés most abszolút megoldott, mert most semmilyen áron nem épül autópálya. :DDD

Most stadionokat építünk háromszoros áron Felcsútra, nem pedig autópályát. Tényleg, mennyivel jobb is ez.

"Bezzeg amikor Fletó"

Annyira imádom, hogy a fideszes zsigeri reakciója az Orbáni elkúrásra mindig az, hogy "bezzeg amikor Fletó". Ezt valami klinikán lobotomizálják belétek, hogy álmotokból felkeltve is hibátlanul el tudjátok hadarni?

Nem érdekel bezzegamikorfletó. A felsoroltakra várom a választ, amiket elegánsan kikerültél: "Megvédjük a manyupokat" "Nem lesz tandíj" "Egymillió új munkahely", "egyszerűbb, söralátét adóbevallás" "aki hozzányúl a közöshöz, levágjuk a kezét", "a 300 forintos euró korona a kormány kudarcán!", "nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni", stb stb, ismerős?"
Na ezekre várom a választ, ugyanis ezekhez kurvára semmi köze nem volt bezzegamikorFletónak. Ezt egyes egyedül a pállott agyú Viktor cseszte el.

"megdupláza a minimábér utáni TB-t, a nem fizető cégeket meg befenyítette extra APEH ellenőrzéssel, na az milyen jó volt."

Minimálbérről kis szösszenet:

www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/hova_emelkedett_a_netto__minimalber.192495.html

"Az elmúlt évek adóváltozásai azonban azt hozták, hogy a nettó minimálbér emelkedése nem követte a bruttó összegét, a minimálbér közteher-tartalma jelentősen megnőtt. A minimálbéres dolgozó foglalkoztatása drágább lett, de a zsebben csak kicsivel marad több. "

Tényleg zseniális. Extra sarc a vállalkozásnak, a melósnak lóf#sz nem jut az emelésből, és a hülye birkamenetesnek még el is lehet adni, mint a kúrmány újabb jótéteményét.

"Ja. Fletóék alatt meg szárnyalt a gazdaság. Azért voltak olyan kíváló gazdasági mutatóink."

Tudom, tudom, bezzegamikorFletó. Amúgy hasonlítsd össze az akkori GDP-ket a mostaniakkal, most, hogy ugye "Magyarország jobban teljesít". Ha nem megy, segítek.

"Mondjuk a stadion építésekkel én sem értek egyet."

Rendes tőled. Végre valami, amiben egyetértünk.

"De anno a manyuppal sem értettem egyet."

Akkor részint nem kellett volna ígérgetni, hogy "megvédjük a magánnyugdíjpénztárakat!", másfelől hova lett az a pénz, amit ebből elloptak? Mert Vitya valahogy nem nagyon mesél róla, mégis mi szépre-jóra fordították a kizsarolt pénzt.
Na ebben kellett volna nemzetikonzultálni orrba-szájba, nem lényegtelen, s mellesleg rég eldöntött kérdésekben.

"Ja, mert a drága monopolista szolgáltató multik eddig annyit fejlesztettek, hogy a fal adta a másikat. És ők voltak a legnagyobb foglalkoztatók."

Ha eddig nem fejlesztettek, szerinted ezután majd mennyit fognak?
Egy kommentelőtárs feljebb elég jól kifejtette a kérdéskört, de ettől függetlenül, ha jól értem: téged az zavar, hogy a csúnya multi nem a két szép szemedért szolgáltat, hanem profitja van rajta? Komcsi e vagy?

Feltételezem amúgy, te ingyen jársz dolgozni, és nem várod, hogy hasznod legyen a tevékenységeden.

Pipas 2014.02.23. 15:34:13

@élhetetlen: "Komoly tapasztalataid lehetnek akár a nem jól, de legálisan fizetett Tesco pénztárosok, akár a Telekom vagy IBM fejlesztőmérnökei körében. "

Hát IBM fejlesztőmérnökből nem igazán sok rohangál az országban, a tesco meg legendásan nagy adócsaló. Ha az áfát elcsalják, akkor honnan veszed, hogy a munkabéreken nem csalnak?

Megmondjam hogyan csinálják. Bérlik a munkaerőt olyan cégektől, amik félévente tönkremennek és jön helyettük a következő... a tulajdonos meg az alkalmazottak ugyanazok.

Ez mondjuk közismert.

Pipas 2014.02.23. 15:38:49

@Pop40: "Most stadionokat építünk háromszoros áron Felcsútra, nem pedig autópályát. Tényleg, mennyivel jobb is ez."

Hát mondjuk annyival, hogy úgy háromszázad volt az ára. :) Ötszázad négyes metró kábé. :) Négyezred IMF/EU kölcsön.

Pop40 2014.02.23. 15:47:13

@Pipas:

Szuper. Pár milliárdért építünk valamit, amire semmi szükség. De legalább olcsóbb, mint az autópálya. Hurrá.

Ugye vásárolni is úgy jársz, hogy elmész venni új laptopot, és hagyod, hogy helyette rád tukmálja az eladó a hajszárítót? Igaz, semmi szükséged rá, de ócsóbb, mint a laptop.

élhetetlen 2014.02.23. 16:39:50

@Pipas: Városi legenda szinten nehéz okosat mondani. Hogy mennyi az IBM fejlesztőmérnök? Itt, az Infoparkban van pár cégnek pár ezer fontos embere, arról nem is beszélnék, hogy a bankok sem igazán engednek az adatbázisuk közelébe noném, szerződés nélküli feketemunkásokat. A bérelt dolgozók? Az lehet vállalati döntés, hogy pl az egész IT- kiszervezik, aztán visszabérlik ugyanazokat az embereket, mert ugyan így sokkal többe kerülnek, de nem bérköltség, hanem más költség, Ez nem adócsalás, csak másik cég fizeti a bérköltségeket. Mondom, nem engednének a géppark és az adatbázis közelébe fekete vagy szürke munkásokat. Ezt tudom, Ebből feltételeztem, hogy a kereskedők a kasszák közelébe se. Az árufeltöltőknél el tudnám képzelni, de ott nem éri meg bérelni, van alkalmi munkás. Belátom, szűk az általam ismert közeg, de el tudom képzelni, hogy kisvállalkozásoknál a fekete/szürke munka aránya sokkal nagyobb, mint a multiknál. Ez az általad közismert eljárást nem tudom elképzelni egy tényleg multinál. Még egy Audi gyártósoron sem, ahol egy fekete eltolhat egy szériát, szerződés és felelősségre vonás nélkül. Nem tudom, hogy hol működik a „közismert” eljárás. De örülök, hogy beszélgetünk.

sírjatok 2014.02.25. 16:10:17

@Pop40: "Focihuszár? Az. Pocakos? Az. Oké, gyerünk tovább."

Aham...
Szarni szoktál gondolom te is. Akkor szaros a segged. Akkor ha úgy hivatkozok rád, hogy "akinek szaros a segge szaráskor", akkor az higgadt tényállítás, és véletlen sem hangulatkeltés...

Hagyjuk már ezt, cicukám. Olyan kurva átlátszóak vagytok, hogy az elképesztő. Nem az igazságot akarjátok ti, hanem a saját kis világképeteket olvasni.

@Egéridomár:

Aham tehát aki a szennyre azt mondja, hogy szenny, az látta a szennyet, tehát biztos maga is szenny... Ezt a logikát, komolyan...
süti beállítások módosítása