Mert a Fidesz jobban teljesít.

 2013.11.06. 18:38

Felkerült az idei Top 150 leggazdagabb magyar közé két ember, akikről nyugodtan ki lehet jelenteni, kaptak némi kormányzati segítséget a listára kerüléshez. Mészáros Lőrinc a földmutyiban teljesített jobban, Sánta János pedig a trafikmutyi nagy nyertese. És ez elég is volt ahhoz, számszerűsítsék a vagyont amit felhalmoztak. De az igazi nagy rablók azok között vannak, akik nem kerültek fel erre a listára, pedig egy kicsit büszkélkedhetnének vele, nekik mennyit ér Orbán Viktor segítsége.

Első helyen kell csak megemlíteni a Közgép teljesítményét. Itt a közbeszerzések letarolásával, nem kis szeletet hasítottak maguknak a tulajdonosok a nemzeti mutyi tortájából. Mégsem kerültek fel erre a listára. Pedig Simicska Lajosról, mint egyes számú tulajdonosról, nem lehet azt mondani nincs elég közel Orbán Viktorhoz. De szerénysége nem engedi meg, nyilvánosságra hozza, neki mennyit ért meg ez az ismeretség. Mondjuk azt sem nagyon lehet látni, élő emberről van-e egyáltalán szó, olyan ügyesen rejtőzködik a nyilvánosság elől. Így nem lehet megállapítani, valóban született üzleti zseni az illető, vagy egyszerűen csak egy Fidesz pénztárolóhely őrzője, ahova ömlik a közpénz, és elég ellenőrizhetetlen annak felhasználása. De lehet végül is csak annyi a feladata a nemzet Lajosának, minél több közpénzt tüntessen el a nehezebb időkre, ha esetleg megint megbukna a kormány, ahogy ez 2002-ben történt. Ja, ezért a bukásért nem jár a bukott nemzeti jobboldal elnevezés?

A többi hely is érdekes lehetne, és éppen azért, mert nem került nyilvánosságra. Mennyi lehet azon emberek száma, akik a kormány segítségével gyarapították a vagyonukat, de erről szerényen hallgatnak? Lehet azért ilyen visszafogottak, mert nem tudják megközelíteni a listára kerülés feltételének számító milliárdokat? Azért abban biztos lehet a rezsicsökkentést kevésbé érző átlagpolgár, nekik is megéri Orbán Viktor barátjának lenni, ha már nem voltak elég tehetségesek a saját erőből való boldogulásra. És nem mellesleg a családnak sem kell így a jövőben arra koncentrálni, meg tudnak-e élni havi negyvenhétezerből. Ezek a helyi erők adhatják majd később esetleg a bukott Fidesz kormány hátterét, akik a mostani segítségért cserébe, életben tartják a párt gépezetét, és befejezik Orbán Viktor stadionjának az építését. Megtölteni már nem fogják tudni azt mint nézők, mert annyian azért nincsenek, de a gondos kiválogatásuk biztosítja a most eltűnt közpénz majdani felhasználását a nehéz ellenzéki időkben. Ha nem sikerül az a terv, hogy a választásra elég sok embert tévesszen meg a kormány a hazugságaival, és egy erdőnyi fa sem fog a rendelkezésére állni a szavazatokért, akkor ez a most eltüntetett közpénz, bizony jól fog jönni a túléléshez, és a normális élet elkezdésének a megakadályozáshoz. Mert mint ellenzéki szereplő ezt fogja tenni a stadionépítések kormánya, ahogy tette azt abban a bizonyos nyóc évben is. Mert a hatalom elvesztése a kormány és csatlósai számára véget vet a talpnyalás, és törtetés időszakának, máshogy meg nem tudnak érvényesülni a vak komondorok tulajdonosai. Ha azonban mégis sikerül a mesterterv a választások elcsalásával, és marad a nemzeti mutyi kormánya, akkor meg feltűnhetnek az új arcok, mint a nemzeti lenyúlás nyertesei, csak figyelni kell, a Top listát. Ez azonban normális országban nem következhet be.

És akkor még nem beszélt arról a nemzet jelenleg “bukott” oldalhoz tartozó része, legyen az akár bizonytalan szavazó, vagy pártsemleges, ki az, aki ezt lehetővé teszi a jelenlegi politikai rendszerben. Ugye nem gondolja komolyan, a tranzakciós adót fizető közmunkás, munkás, tanár, diák, orvos, beteg, rokkant, egészséges, nyugdíjas, volt magánnyugdíjas, korengedményes, vezető, beosztott, alkalmazott, vállalkozó, munkanélküli, a nemzeti mutyi első számú kitervelője, nem gondol a saját anyagi biztonságára? Hogy csak úgy, a tehetség, a valós teljesítmény, az országot előre vivő szándék, a jobb élet, a biztosabb jövő, a stabil munkahely, a kiszámítható jövő, a törekvés, a szorgalom, a jó szándék jeleként támogatna is bármit ebben az országban? Hogy képes lenne nem a saját egyéni céljait figyelembe venni? Aki először a gazdagoknak segít, úgy, hogy a szegényebbektől elvesz, aki mindig mással fizetteti meg a tévedéseinek az árát, aki folyamatosan belehazudik az emberek szemébe, mert szerinte az ország jobban teljesít, de közben az emberek többsége rosszabbul él, aki baltás gyilkost cserél el állampapírért, aki kezet akar csókolni egy hindu nőnek, aki tíz mázsa fát ad egy szavazatért egy önkormányzati választáson, az bizony dolgozik a saját zsebére is. És nem is kicsit, csak nem beszél róla, mert ez nem elég nemzeti, meg különben is, megvédi a saját Békemenete, ha már ennyi közpénzt belenyomott.

Az ország nem teljesít jobban, mert csak hamis állításokra alapozott megtévesztésen alapul ez az állítás. A Fidesz jobban teljesít, mert megjutalmazza azokat, akik hatalomban tartanak egy olyan embert, aki a saját képére akar formálni egy országot. És ennek az a lényege: ” Nehogy már a baloldal nyerjen, és hozz elég kopogtató cédulát!” Ha ezt megteszed, akkor részt vehetsz a mutyikban, lehet saját stadionod, kapsz földet, kaszinót, közbeszerzést. Nem kell mást tenned, csak folyamatosan ismételni a következő hazugságokat:” Mindenért a baloldal a hibás, megtámadtak bennünket Európából, Gyurcsány mondjon le, Bajnai hazudik, és elvesz a családoktól!” És persze ebben egyre jobban teljesítenek. Az ország meg közben tönkremegy. BANDITA.

Címkék: közpénz mutyi közgép Simicska Mészáros Lőrinc

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr195618385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P.Freddy 2013.11.07. 02:23:03

Ha Fideszes lennék, már répahányásos lenne az összes ruhám.

Lehet ezért nem vagyok Fideszes.

A Fideszeseknek meg biztos jó erős gyomruk van, különben egymillió hányáskupac lenne au oktogontól a hősök teréig. Lehet hogy el se férne annyi répakockás, narancssárga, beszáradt hányáskupac.

Persze Bájer helyén nem lenne, ő felfelé hányna oszt aláállana :)

midnight coder 2013.11.07. 06:11:04

Szerintem kb. 100%-ban biztos lehetsz benne, hogy a százötvenből pontosan százötven szerzett kormányzati segítséggel vagyonkát, ugyanis huszonév alatt ennyit összeszedni másképp nemigen lehet. Az megint egy másik kérdés, hogy a többségük valószínűleg nem FIDESZ kormány segítségével jutott a vagyonkához.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.11.07. 06:39:57

ah, az új "demokrata" pogram:
több szegény magyart!

sok sikert 2014hez elvtársak
xd

betütészta 2013.11.07. 07:34:32

A fidesz megmutatta!
Igenis lehet többet lopni 3 év
alatt, mint az Mszp 8 év alatt!!

panic_button 2013.11.07. 07:49:07

Nekem eleg lenne 500 millio is, h eletem vegeig a fideszre szavazzak.

lobster thermidor 2013.11.07. 08:00:06

Ha valós teljesítmény állna a mérhetetlen tempójú vagyonosodás mögött, akkor még azt is mondhatnánk, hogy micsoda jó hely ez a Magyarország, ahol ilyen gyorsan ki lehet emelkedni egy 1500 lelket számláló porbafingó Fejér megyei falu senki által nem jegyzett polgármesterségéből.
Azonban nem ez a helyzet!
Emögött a megtollasodás mögött semmiféle teljesítmény nincsen, legfeljebb csak annyi, hogy a miniszterelnök mutyista barátja, és falubélije Mészáros. Nyilván a főnök akaratának feltétel nélküli kiszolgálásának a jutalma, a közpénzek neki ajándékozásából nyert mesés gazdagság.
Komoly baj az is, hogy a most állami pénzekből kiépítésre kerülő "nemzeti felső tízezer" súlyos hiányosságoktól szenved mind a kultúra, mind pedig a műveltség területén. Igen szépen néz már most is ki ez az ország, ahol kizárólagosan a foci, és a lopás számít kiemelkedő intellektuális teljesítménynek, de még szarabbul fog kinézni néhány év múlva, ha a továbbiakban is ezek az emberek fogják meghatározni az ország jövőjét.

odamondó 2013.11.07. 08:05:55

@midnight coder: vagy egyből a komcsi "rendszerváltáskor" volt a gigantikus hátszél.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.11.07. 08:22:44

Ezek sunyibbak, szemetebbek, aljasabbak, álszentebbek minden eddigi kormánynál.
Balog-vakkomondor szintű, hazug, aljas mind.

ORBÁN BANDA TAKARODJ!

d.j 2013.11.07. 08:27:11

@odamondó: Amíg ilyen sötétség honol egyes emberek fejében, addig a fidesz nyerésben van, és azt csinál amit akar. Egyedül a fideszben ülnek ugyan azok az emberek akik akkor is ott voltak 25 éve. Kik voltak akkor az igazi nyertesek? Kik kaptak komcsi hátszelet? Gondolkozz el ezen, habár tudom nehéz a beleégett áljobboldali szlogenekkel az agyadban.

Netuddki. 2013.11.07. 08:27:47

Sajna ebből is az látszik, hogy nagy vesztenivalója van a fideszes megélhetésieknek...

Peterpapo 2013.11.07. 08:28:14

@midnight coder:

"a többségük valószínűleg nem FIDESZ kormány segítségével jutott a vagyonkához."

Ez így van. A többségük még az MDF kormány alatt szedte meg magát. Tudod? Az az MDF kormány, amelyikre Orbán azt mondta, hogy a hazudnak. Csak akkor még fiatal demokrata volt, de azóta ez teljesen elmúlt. Ma már se nem fiatal, se nem demokrata. Ezért is utálom annyira.

Netuddki. 2013.11.07. 08:28:56

@d.j: A fidesz a legkomcsibb párt ma Magyarországon...

Netuddki. 2013.11.07. 08:31:50

@Peterpapo: Hát én meg nem utálom a viktort. Csak nem tartom alkalmasnak az ország vezetésére. Ostoba, hazug, megosztó, mutyizó, erkölcstelen, tolvaj embernek tartom. Erre minden cselekedetével rászolgált. Mindezt egy csöppnyi érzelem nélkül.
Remélem még az életében megér egy jó kis vagyonosodási vizsgálatot!

Netuddki. 2013.11.07. 08:33:51

@panic_button: "Nekem eleg lenne 500 millio is, h eletem vegeig a fideszre szavazzak."

Muhaha! Tudod mikor adna a szavazatodért a fidesz 500milkát! Amikor ott a sok agymosott barom aki rájuk szavaz. Inkább megtartják maguknak azt a pénzt...

szonár 2013.11.07. 08:40:42

Ott kezdődik a probléma, hogy mennyire hiteles ez a lista?
Maradjunk annyiban, hogy próbál annak látszani, de ne feledjük, hogy a Népszabadság állította össze - tehát egy mszp-s pártlap.

Szóval hátrább az agarakkal.

szonár 2013.11.07. 08:41:11

@midnight coder: Ebben meg történetesen teljesen igazad van.

Amadeus62 2013.11.07. 08:46:57

"Hogy lopjunk többet 3 év alatt, mint a másikak 8 év alatt." Bravó. Tényleg jobban teljesítenek, csak nem az ország javára. Takarodjanak!

Peterpapo 2013.11.07. 09:09:52

@kovi1970:

Gondolom a felsoroltak miatt nem szereted, de közömbös sem lehetsz. Nincs más hátra, mint hogy utálod. De minimum rühelled. :)

Peterpapo 2013.11.07. 09:12:28

@szonár:

A lényeg nem az, hogy mennyire gazdagok, hanem az, hogy nyilvánvalóan mutyizás útján lopták a pénzüket. Szerintem nem releváns, hogy "csak" 500 milliót, vagy 3 milliárdot. Lopnak, csalnak, hazudnak és kész.

♔batyu♔ 2013.11.07. 09:14:19

" Az ország meg közben tönkremegy. BANDITA."

Ahogy elnézem, inkább ti mentek tönkre.

Peterpapo 2013.11.07. 09:19:54

@♔batyu♔:

Meg te is. Vagy te nem vagy az országban?

bontottcsirke 2013.11.07. 09:35:01

Kész szerencse, hogy ilyen a baloldalon sosem fordult elő.

Frőczy Sanyi 2013.11.07. 09:41:29

Tegnap a csuti Maradona valami olyasmirõl hadovált, hogy az ország teljesítményét már az ellenségeink is kénytelenek elismerni. Milyen ellenség? **************, Kedves Vezetõ! (öncenzúra)

odamondó 2013.11.07. 09:42:17

@d.j: bocs, de a sötétség max a te fejedben uralkodik. Ezt a kommented értelmi szintje is mutatja.

Se jobbos se balos nem vagyok. Politikai oldalakért folytatott szélmalomharcokban pedig végképp nem veszek részt. Amíg ez a politikai "elit" addig bármelyik oldal mellett kardoskodni maga a röhej. Az, hogy a fideszt nem lehet kirúgni a hatalomból meg végképp nem hat meg. Ki az aki alternatíva aki valóban a magyarokért harcol? Senki. Tehát totál tökmindegy ki ül a szarkupac tetején. Aztán így áljobbikozzál le.

Peterpapo 2013.11.07. 09:55:13

@bontottcsirke:

De előfordult. Ezért is lettek leváltva. Tudod az egyik baj az, hogy ezek szerint ezek sem különbek, a másik meg az, hogy az elvakult, buta emberek azt gondolják, hogy ez így rendben van és elnézik a mostani kormány aljasságait, hazugságait arra hivatkozva, hogy a szocik is ezt csinálták. Következetesség nulla.

Peterpapo 2013.11.07. 09:58:24

@odamondó:

" Ki az aki alternatíva aki valóban a magyarokért harcol?"

Ezzel a kérdéssel két problémám van. Ne a magyarokért, hanem az emberekért és ne harcoljon, hanem tegye a dolgát. Nincs háború, nincs ellenség. Emberek vannak, akik békében és nyugalomban szeretnének élni.

s 2013.11.07. 10:16:21

Az AK-47 esem jobban teljesít. Most még ugyan nem, de majd ennek is eljön az ideje. Szalagcím lesz az is, gyerekek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.07. 10:44:38

A részletes listát nem láttam, valaki tudja, hogy közülük mennyien szerepelnek-e rajta és mekkora vagyonnal?

Bajnai Gordon, Fellegi Tamás, Gyurcsány Ferenc, Kapolyi László, Kocsis István, Nyerges Zsolt, Pintér Sándor, Puch László, Simicska Lajos, Vitézy Tamás

jogalany 2013.11.07. 11:17:07

Van akit az zavar, hogy új gazdagok lettek. A másik oldaltól.
Engem az zavar, hogy senki nem avval foglalkozik, miből?
Mészáros évi jövedelme 870 millió FT volt.
1400 szor annyi, mint a dolgozói átlagbére.
Ilyen még amerikában sincsen.

maretz 2013.11.07. 11:31:28

Mi megy tönkre te nagyonhülye? Belenéztél a brüsszeli prognózisokba? Az ország idén közel 1 százalékponttal magasabb növekedést produkál az uniós átlagnál, jövőre pedig a 2%-ot is meghaladhatja a növekedés.

Miközben az államadósság és a munkanélküliség is csökken.

Nem elég böffenni egyet a vakvilágba, ráadásul ugyanazt a hülyeséget visszaöklendezni, amit egyre kevesebb ember hisz el... Szánalom. Ezért nincs az ellenzék sehol.

maretz 2013.11.07. 11:39:40

Az ilyen "nem vagyok se fideszes se komcsi de orbánnak mennie kell" típusú demagóg langyiktól pedig csak azt kérdezném meg halkan, hogy akkor ki legyen helyette?

Mert ugye a kormányzás nem úgy működik, hogy "egyikse, mert mindegyiket utálom", hanem vagy valaki kormányoz, vagy valaki más.

Ha orbántakarodj-ozol, az pont azt jelenti, hogy vagy Gordonkát, vagy Vona Gabikát és a nácijait, vagy esetleg mindannyiunk Ferikéjét szeretnéd a hatalomba. Mert ugye ezek a reális alternatívák. Akár szeretjük, akár nem.

Ebből a listából pedig toronymagasan kiemelkedik az orbán által vezetett kormány, a mutyikkal meg minden szarral együtt is.

Hagyjuk ezt a nevetséges és gyerekes hőzöngést, aki tud jobb alternatívát (természetesen olyat, amelyiknek realitása is van), akkor mondja. Ha nem, akkor viszont kussoljon.

Ilyen "mindenki hülye" típusú picsogásra semmi szükség. Ugyanis ezt mindenki tudja. A kérdés ezzel együtt az, hogy ki kormányozzon, mert ugye valakinek kell... Innentől kezdve tessék színt vallani: vagy a tolvaj IMF-bérenc Bajnai, vagy a náci Vona, vagy a böszme Gyurcsány a jobb alternatíva?...

Misi56 2013.11.07. 11:46:10

@maretz: Amit mondasz, az csak a Fidesz szerint igaz, papíron. Semmiköze a valósághoz. Éhbéren közmunkázni? Ezt nevezed csökkenő munkanélküliségnek? Szánalmas.Milyen államadóság csökkent, mert nem a miénk az biztos. Az inkább csak nőtt!A növekedés előrejelzésről csak annyit, hogy most még 2 százalék, majd végül átmegy csökkenésbe, és mire odaérünk, módosítani kell a költségvetést miatta, természetesen lefelé.Le kell venni a szemellenzőt és meg kell nézni a számokat. A többi csak Fidesz propaganda.

maretz 2013.11.07. 11:47:55

A politika nem a "jó" választásról szól, hanem a legkisebb rossz megtalálásáról. Persze némi intelligencia azért kell ahhoz, hogy ezt fel tudja valaki fogni...

A többieknek meg ott a "mindegyik hülye, de orbántakaroggy!".

maretz 2013.11.07. 11:49:15

@Misi56:

Ezek az Európai Bizottság adatai te szerencsétlen. Ráadásul a növekedést éppen FELFELE módosították, miután az előző irreálisan alacsonynak tűnt.

Ezek nem a fideszpropaganda adatai, hanem az EU hivatalos prognózisai. Na most akkor Brüsszelt is lefizette a fidesz, vagy ott is fideszbérencek gyártják a statisztikákat, vagy mi?:) Öcsém...

maretz 2013.11.07. 11:52:57

@Misi56:

Az államadósság 2010-ben 85,2% volt a kormányváltáskor, ma olyan 80-81% körül van. Használd az általános első osztályban szerzett matektudást, és helyezd a megfelelő kacsacsőrt a 85,2 és a 81 közé. Mert számolni azért tudni kéne.

A munkanélküliség csökkenésének csak egy része a közmunka (bár ez is jobb, mintha ingyen kapnák a segélyt), a kormányváltás óta 100 ezerrel bővült a magánszektor foglalkoztatottsága is. Ezeket kár vitatni, a statisztikák épp azért vannak, mert az egyszeri ember nem mindig látja azonnal a változást a saját kis beszűkült életterében. A trend viszont egyértelmű. Hogy ebből 5-10 éven belül nem lesz komoly, érzékelhető változás, az is biztos. Csak ugye a társadalmi változások nem néhány hónap alatt mennek végbe...

Misi56 2013.11.07. 11:55:00

@maretz: Bármelyik jobb! Ugyanis ennyit lopni egyik sem fog.Talán megszüntetné bármelyik a "királyságot". Ilyen nincs a világban sem, hogy az elnök, a parlament elnöke, és a mniszterelnök, haverok, kollégiumi szobatársak stb...... Talán csak a diktatúrában! Köztévé, közmédia,médiahatóság, közlekedési vállalat, kúria elnöke, nemzeti bank, állami számvevőszék, monetáris tanács és még sorolhatnám, de nincs értelme bizonyára te is tudod, annyira azért tűnsz értelmesnek.Ennél azért valljuk meg bárki jobb!

komplikato 2013.11.07. 12:02:31

A TOP150-ben lévő milliárdos "nem-oligarchák" nagy többsége bármelyik kormány alatt, de azok által növelte a vagyonkáját, miközben beleszólt a törvényhozásba, szabályozásba is, hogy a saját pecsenyéjét sütögette.

Szerintem aki elhitte az egybites világképet, hogy az ország gazdasági urai mind egyik vagy másik oldalhoz tartozik, annak is fel kellett ébrednie legkésőbb a szlovákiai "gorilla ügy" kapcsán. Ott egyértelműen kiderűlt, hogy az egymást követő komrányokat ugyanúgy kitömte pénzzel ugyan az a pár meghatározó tőkés.

Misi56 2013.11.07. 12:04:27

@maretz: Hol a nyugdíjkassza 3000 milliárdja???Na igen attól csökkent volna az államadóság.A központi tartalék,(MNB.) mennyivel csökkent, azt véletlenűl nem tudod Először is: Szerencsétlen te vagy, és nem vagyok az öcséd. Én próbáltam kúlturáltan bezélgetni, de úgy látom,hogy veled nem lehet (sem). Legaláb a kort tiszteld!!! Talán az az 56 valamire utal.Legalább azt a tiszteletet elvárom amit én adok.A beszélgetés ezenel le van zárva.

maretz 2013.11.07. 12:08:47

@Misi56:

"Ennél azért valljuk meg bárki jobb!"

Tévedsz. Szerintem se a nácik nem jobbak, se az elkúrós banda, akik 8 év alatt tönkretették az országot.

De ne mismásoljunk, mondd ki, hogy szerinted ki a jobb!

maretz 2013.11.07. 12:13:04

@Misi56:

Ezt szimplán rosszul tudod (vagy hazudsz). Az államadósság szeptember 30-án 22.085 milliárd forint volt, ez 2012-es GDP-szinten számolva 80,59%. Mivel azóta a GDP bővült, ezért az adat valószínűleg közelebb van a 80%-hoz, mint a 81%-hoz.

maretz 2013.11.07. 12:18:44

@Misi56:

A nyugdíjkassza ott van pontosan, ahol lennie kellett volna eddig is, ha a tolvaj szoci banda ki nem privatizálja '98-ban: azaz az államháztartásban. Ennyi. Nem kell dumálni, az államadósság csökkent, és kész. Az meg, hogy "mi lett volna ha..." egyszerűen irreleváns kérdés a közgazdaságban.

Maradjunk annyiban, hogy ha nem privatizálták volna ki '98-ban a nyugdíjjárulékok egy részét, akkor ma legalább 5 százalékponttal alacsonyabb lenne az államadósság. Így 13 évet elvesztettünk, de legalább további veszteséget már nem okoz ez a rendkívül hibás és káros döntés. (Nem véletlen, hogy a lengyelek is most csinálják vissza az egészet.)

Bocs ha türelmetlen vagy tiszteletlen lettem volna, egyszerűen felhúz ez a fajta nyilvánvaló favoritizmus, ami a mostani "függetleneket" jellemzi. Az már túl ciki, hogy valaki nyíltan megvallja, hogy baloldali és/vagy gyurcsány/bajnaista, így aztán jön ez a puhapöcsű "mindenkit utálok (de azért a zorbánt kicsit jobban)" szöveg.

Legyünk tisztességesek és valljuk be szépen, hogy kit szeretnénk Orbán helyett. Mert valakinek jönnie kell. Gyurcsányt és Bajnait mégse lehet mondani, mert annak ugye egyszer már nagyon csúnya vége lett... így aztán megy a sunnyogás, meg az orbántakarodjozás.

Mondom még egyszer: nem véletlen, hogy az ellenzék ott van, ahol. És még ilyen nyilvánvaló politikai öngólok (stadionépítés, trafikmutyi, stb.) ellenére sem tud alternatívát felmutatni.

komplikato 2013.11.07. 12:20:30

@maretz: "A munkanélküliség csökkenésének csak egy része a közmunka ..."
Hát persze, meg több százezren külföldre menekültek melózni.

komplikato 2013.11.07. 12:22:57

@maretz: "A nyugdíjkassza ott van pontosan, ahol lennie kellett volna eddig is, ..."

Nincs sehol.
A nagyrészét leszórták hülyeségekre, a megmaradt kemény 880 milliárd jó harmadát már az első évben "eltőzsdézték", most meg már valami kemény 280 milliárd vagy kevesebb van belőle. Ebből 15 milliárdnyi Egis részvényt éppen msot adtak el .... hogy elkölthessék.

maretz 2013.11.07. 12:24:01

Lehet tolvajbandázni meg maffiát kiáltani, de két ciklus óta ez az egyetlen kormány, amelyik gazdasági eredményeket képes elérni. Csökken az államadósság, nő a GDP, nő a foglalkoztatottság, és csökken az államadósság. Lopni mindenki lop, az előző bandánál ezt senki nem csinálta jobban. Regnálásuk alatt 30 százalékponttal ugrott meg az államadósság. Ez kb. 12 ezer milliárd forint. Ennyit ellopni fizikai képtelenség ennyi idő alatt, nekik mégis sikerült. Ráadásul közben a tönk szélére (IMF-gyámság alá) sodródott az ország.

A fideszes fiúk is mutyiznak, és a balos médiatúlsúly miatt ezek látványosabb tolvajlások, mint az a folyamatos pénztalicskázás, ami az előző 8 évben folyt, a haveri média bősz hallgatása mellett... De legalább mellette az ország is fejlődik valamerre. És legalább a következő kormányra nem hagynak még több adósságot, mint ahogy a Gyurcsány-Bajnai páros tette...

Ennyivel már jobbak, mint bármelyik alternatíva.

maretz 2013.11.07. 12:26:27

@komplikato:

Semmiféle eltőzsdézés nem volt. Megvették belőle a MOL pakettjét az oroszoktól. Ezt befektetésnek hívják, öreg. Az eltőzsdézés az, amikor bagóért elpasszolnak állami tulajdont... pont úgy, ahogy Bajnaiék tették a Malévvel. Ráadásul ők egy céggel kétszer is eljátszották ezt a mutyit: kiprivatizálták bagóért, majd visszavették drágán, végül újra kiprivatizálták bagóért, aztán megint visszavették néhány hónappal a kormányváltás előtt... majd a kormányváltás után felnyomták Brüsszelben, hogy aztán szépen tönkre is ment.

Az évezred mutyija...

maretz 2013.11.07. 12:29:20

@komplikato:

"Hát persze, meg több százezren külföldre menekültek melózni."

Ez is egy közkeletű hazugság. A külföldön dolgozó és külföldön adózó magyarok nem számítanak bele a statisztikába. Nem is számíthatnak, ugyanis a munkahelyük nincs bejelentve a KSH-nak. Különben 100% fölött lenne a foglalkoztatottság, ha a határon túli magyarokat és mondjuk az amerikai magyarokat is beleszámítjuk:D

Szálljunk le erről a pitiáner füllentésről, a foglalkoztatottság bővülésébe csak a hazai adatok számítanak bele...

komplikato 2013.11.07. 12:56:08

@maretz: "Semmiféle eltőzsdézés nem volt. Megvették belőle a MOL pakettjét az oroszoktól."

Az még a 3000 milliárdból volt. Én a MARADÉK 880-ról beszélek, amiből sikerűlt 384 milliárdot "eltözsdézni" (saját idióta kifejezésükkel) így megmutatva mennyivel jobban csinálják, mint a Manyup. LOL.
Azóta a megmaradt rész több mint fele is "elolvadt".

"Ez is egy közkeletű hazugság. A külföldön dolgozó és külföldön adózó magyarok nem számítanak bele a statisztikába."

Na látod EZ a hazugság, idei év nagy sajtóügye volt, hogy bizony nem kevés külföldön dolgozót BELESZÁMOLNAK a foglalkoztatottsági adatokba!

komplikato 2013.11.07. 13:40:45

Na igen, csak a mai hírekből is látszik milyen jól mennek a dolgok. A Top500 magyar nagyválalat bevételei nem kicsit zuhantak egy év alatt. Az alacsonyan tartott kamattal meg azoknak akiknek nem csak adósságuk van 500 milliárdot vett ki az állam a szebéből ...

Amadeus62 2013.11.07. 13:51:13

@komplikato:

Tegnap néztem egy videót, amin Zuglóban a fogatlan nyuggereket 3 ezer forintért veszik meg Erzsébet-utalvány formájában, és ezek az idióták eszik is ezt a maszlagot mint a rezsicsökkentést meg a farhátat. A fityisznek csak ilyen gyökér szavazói vannak?! Szomorú.

bontottcsirke 2013.11.07. 14:18:55

@Peterpapo:

Nincs semmi kétség. Csak amikor meg a komcsik csinálták, akkor meg nem volt hír.

Ez a baj..

komplikato 2013.11.07. 15:21:05

@Amadeus62: Nekem nem kicsit nagyobb összegű utalvány rémlik, nem valami 20K +/- 2K körül volt? Nekem 21.000 rémlik.

Na_mi_van?Semmi? 2013.11.07. 16:32:24

@maretz: "Ezek az Európai Bizottság adatai te szerencsétlen. Ráadásul a növekedést éppen FELFELE módosították, miután az előző irreálisan alacsonynak tűnt."

Linket, vagy meg sem történt! És persze nem hiteltelen, cenzúrázott magyar linket, hanem mondjuk egy hivatalos Európai Bizottságosat?
Számomra az a hihetetlen egyébként, hogy tanult, látszólag okos emberek ilyen agymosott módon képesek szopni a narancsos f@szt... :(
süti beállítások módosítása