Annyira azért nem kell örülni, mikor a kormánypárt néhány embere beszól az OTP vezérnek, az meg vissza válaszol. Ezek a nyilvános üzengetések még nem azt jelentik, na most aztán kezdődik a belháború. Inkább olyan ezt, mint amikor éretlen tacskó próbálgatja meggondolatlanul az erejét a terület kijelölésében, de aztán rá kell jönnie, igazi farkasok vadásznak már itt zsákmányra. Van a hatalomban olyan határ, amit néha nem árt megmutatni, és az sem hátrányos, ha helyre van rakva néhány önmagáról megfeledkezett bajnaigárdázó rezsiharcos, twitterbetyár, vagy trafikhuszár.
Csányi Sándor csak a saját személyét, vagy területét védi. De azt minden eszközzel. Sosem lehetett látni könnycseppet a szemében amikor a munka törvénykönyve elvett munkavállalói jogokat, és csökkentette a béreket. Akkor sem szólalt meg, amikor kiderült, meg lehet élni negyvenhétezerből, csak kecske kell hozzá. Az sem érdekelte, a nem megszorítás miatt át kell hárítania a banknak az ügyfelekre a bankokra kivetett terheket, csöndben volt, mikor ezt be kellett volna ismerni. Az sem hatotta meg, a kormány folyamatosan hibát hibára halmoz a politikájában, és ennek az állampolgár issza meg a levét. Sok minden van még, amikor nem szólalt meg. Amikor Lázár “annyit ér” János uzsorásnak nevezte egy válaszában, mert Csányi akkor még nem akarta őt megismerni, csak lesajnálóan utalt a trafikmutyijára, amit Jani olyan szépen megoldott. Azonnal pert indított ellene, amit mellesleg el is vesztett. Most is csak arra kapta fel a fejét, amikor a focit támadják a nyóc-egy után, és megkérdőjelezik az általa vezetett testület tevékenységét. Dajcstominak odaszúrt egy beléptető rendszeres mutyit, Kocsis Matyinak meg egy van elég hazudozni valód, azzal törődj, ülj a helyedre bukott szélsőjobbos kommunikációs kisgyerek. Na ez még nem utal arra, most aztán a nagy bankszakember ellene fordult volna az eddigi sikerének előmozdításában segédkező politika helytelenségének. Mindössze annyi történt, jelezte a meggondolatlanoknak, neki nincs félnivalója, tud mindenről, törődjenek a saját megélhetésükkel, meg amivel egykorúak, azzal játszanak továbbra is a porban.
Mert kik is mertek neki beszólni, mivel úgy gondolták ezt most megtehetik? Dajcstomika, aki már régóta száműzve lett a belföldi politikából? Aki twitteren fejti ki a véleményét, a keresztény erkölcs nevében, sokadik válása után? Vagy tudja egyáltalán mit is beszél néha a zsíros hajú mélymagyar? Életmódja az arcára van írva, és az nem sok józan elmét feltételez. Vagy Lázár eu-s támogatást mentő János, aki a rá kiosztott frakció vezetése után, most zsebelgeti be, végül mennyit ér neki, akinek annyi dohányban utazó haverja van? Vagy a bukott Miép-es, hajléktalanüldöző Kocsis Máté? Esetleg arra gondolt, a sok bajnaigárdázás, meg bukott baloldalozás kellő alapot nyújt neki, máshol is véleményt formáljon? Lázár még talán rendelkezik annyi ésszel, esetleg arra gondoljon, az eddigi gátlástalan hazudozása, ami egész jó mutyipozícióba rakta az államapparátusban, be merjen szólni a nagy cápának. És még talán azt is meg meri kockáztatni ezzel, nehezen találnak mást a helyére, arra a mocskos munkára, amit végez. Pedig biztos lenne erre is több megfelelő szemét embert. De a másik kettő egy kicsit túlértékelte befolyását a párton belül, és ezt a békát, amit válaszként kaptak, bizony le is nyeleti velük Orbán Viktor. Ha nagyon prüszkölnek ellene, talál a helyükre más pótlékot a hazudozásra, vagy a brüsszeli ingyen élésre.
Azért egy kicsit jólesik az embernek, mikor azt látja elér a beszólás a megfelelő aljadék emberhez, aki a kormány szekerét tolja. A politikai ellenzéktől kapott hasonló válaszokat, mindjárt meg is tudják cáfolni ezek a kormánypárti férgek, és az le is pereg róluk. De itt egy olyan pofont kaptak, és főleg olyantól, akinek nem érdemes a bajszát rángatni. Csányi már túlnőtt azon a politikán amit ezek művelnek, ő inkább már az a kategória, akinek mindegy végül is ki van hatalmon, csak neki ne firtassák miből vette az első húsüzemét. Mert azóta már van neki olyan befolyása, ne kelljen, és ne merjen erről érdeklődni senki. Nem mellesleg neki is egészen jól ment abban a nyóc évben, amikor a jelenlegi kormány szerint annyira tönkre vágta az országot az előző gyilkosok pártjának politikája. Most sem kell neki egyik oldalra sem állni ahhoz megkapja amit akar, csak most egy pocakos focihuszár mellett köpködheti a szotyit a lelátón. Lehet szimpatikusabb neki, ami most folyik az országban, nagyobbat tud kaszálni a bankadón, amit áthárít az ügyfelekre. A rezsicsökkentés aprópénze miatt azonban nem fogja a hosszú távú terveit úgy oda kötni senkihez, hogy közben nem lehet neki mindkét kapura játszani. És a végeredménynek is mindig annak kell lennie, ő csak a győztes lehet, mindegy ki játszik. BANDITA.

Címkék: beszól szemét mutyi Fidesz Csányi Sándor

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr795577905

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.10.17. 13:00:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: A Jó, a Rossz és az MLSZ 2013.10.17. 12:45:31

Képregényünkben néhány kormánypárti politikus és Csányi úr csap össze a Vb-selejtezők okán. Kapcsolódó videónk itt látható. Nagyobb méretért méltóztassék a képre kattintani.         

Trackback: Egy maréknyi részvényért 2013.10.17. 09:37:42

Nagy leszámolás! A főbb szerepekben: János és a bankvezér Sándor. A mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.                  

Trackback: A Vincentblog állásfoglalása a Csányi vs. Fidesz balhéról 2013.10.17. 08:27:13

Blogunk törzsolvasói pontosan tudják, hogyan viszonyulunk a magyar focihoz és annak történelméhez. Azt hiszem nem kell bővebben kifejteni mennyi érzelemmel és élménnyel tekintünk a világ kedvenc sportágára. Ebben a témában mi már hosszú évekkel ezelőt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz! · http://t7.hu/0iro 2013.10.17. 08:54:44

Szerintem éppen az ellenkezője történik, mint amit az írás feltételez.

Barbaarb 2013.10.17. 09:04:26

Hú de egyoldalúan látod a dolgokat. Kár, hogy így belefolyt a politika a fociba.
Viszont egyet semmiképpen sem értek, hogy Csányi hogyan kaszál a bankadón. Még ha az egészet át is hárítaná, akkor is nullában van.

jozsefka1 2013.10.17. 09:07:43

@Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz!: szerintem meg pontosan igaza van az írónak. Csányi egymagában meg tudná borítani a gazdaságot és ezt a kisköcsög stadiontulajdonos is tudja.
Útálom a csányit, de most neki szurkolok, bízom benne, hogy lesz még keményebb is.

ob.szerver 2013.10.17. 09:11:21

"éretlen tacskó próbálgatja meggondolatlanul az erejét a terület kijelölésében"

Ugyan már. Az egyik senkiházi, kizárólagosan közpénzen élősködő, a Párt köldökzsinórja nélkül életképtelen fideszes nyikhaj sem venné a bátorságot ehhez, ha nem a főnök beleegyezésével sőt bátorítására történne.

Sanyi bá' meg megunta, hogy az összes fideszes ßarfaßú belé törli a cipőjét, és visszaszólt.

Különben nagyon szórakoztató az egész és várjuk a folytatást.

tobeor 2013.10.17. 09:12:22

@Barbaarb: "egyet semmiképpen sem értek, hogy Csányi hogyan kaszál a bankadón."

egyszerű. az úgy van kivetve, hogy az otp aránytalanul keveset kell fizessen. azaz sokkal jobban sújtja a konkurenciát. azaz az otp versenyelőnybe került, erősödnek az otp hazai pozíciói.
ma a legtöbb bank veszteséges, az otp meg nyereséges.

Creative destruction · http://t7.hu/0v1l-1984 2013.10.17. 09:14:00

Mégy hát te is, előre! jelszavad,
Már úti terved kész, csak egy baja,
Beszédedben még forr a gőzkazán,
Egyet nem tudsz még: merre és hova.

vittore 2013.10.17. 09:17:15

@Barbaarb: Magyarországon és Oroszországon kívül, talán van még egy két közép-afrikai ország a világon ahon ennyire összefonódik a politika a "civil" élettel. A bankadós nyerészkedést meg mindjárt levezeti nekünk valami matekzseni, aztán jön egy másik Einstein, hogy az nem is úgy van. A cikkben amúgy sok felesleges fröcsögés is olvasható, csökkentve annak hitelességét, de az alapvező mondanivalója rendben van.

Peterpapo 2013.10.17. 09:17:57

Mondjuk a legjobb az lenne, ha mind mélyen kussolnának. És elhúznának a politikai életből jó messzire, élükön azzal a kis genyó Viktorral.

tobeor 2013.10.17. 09:20:47

@ob.szerver:
Sanyi bá felült a provokációnak.

a maffiának folyamatosan ellenségképre van szüksége, hogy manipulálhassa a szavazóit. ezért lettek ellenségnek kikiáltva az eu, az imf, a bankok, a nem fideszes bírók, nem fideszes trafikosok, meg bárki bármikor. hogy ezek tényleg ellenségként viselkedjenek, folyamatosan provokálják ezeket és alig várják hogy visszaszóljanak, igazolandó, hogy ellenségek.

a bankoknál és bankároknál kevés hálásabb ellenségkép van, mert azokat politikától függetlenül is utálják sokan, a fidesznek csak le kell aratnia a közutálat politikai hasznát. nincs is annál hálásabb, mint választások előtt beszólni a legnagyobb bankárnak, az meg maga a diadal, amikor az vissza is szól. lám, a tévé előtt minden szavazó látja: tényleg ellenség.

Sanyi bá nagy bankár, ez tény, az otp az ő személyes sikertörténet. politikusnak viszont csapnivaló, felül ilyen tipikusan tahó, primitív és átlátszó provokációknak, lesüllyed dajcs szintjére, pont úgy viselkedik ahogy a fidesz akarta, segíti a kampányukat.

Peterpapo 2013.10.17. 09:22:21

@vittore:

Nincs benne felesleges fröcsögés. Viktorról egyetlen rossz jelző sincs benne, pedig sokat lehetne rá mondani.

Balu (törölt) 2013.10.17. 09:28:52

Lehet, hogy el fogják venni Csányitól az OTP-t?

jozsefka1 2013.10.17. 09:38:05

@ob.szerver: ez a két f..sz van akkora hüjje, hogy a kismussolini engedélye nélkül is ugasson, főleg a dajcstomi.
Ezt most visszavonom, mert miépmáté sem gyenge a versenyben.

spinat 2013.10.17. 09:43:05

@ob.szerver: gondolod a tacskóknak van annyi eszük, hogy tudják mikor nem szabda ugatniuk?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.10.17. 09:44:51

A választások idején írtam:

Oligarcha

Mért vagyok én ilyen marha-
-gazdag magyar oligarcha?!
Legúnyrajzolgat sok piktor,
S főördögnek fest le Viktor!
Nem tetszenek eme képek,
Úgyhogy vagy olajra lépek
(S agyő honi füst és korom,
S kint jól megy majd offos shorom),
Vagy megállít belső parancs,
S átpingálom magam narancs-
-színű honffy mecénásnak,
Kinek, ha majd dísz-sírt ásnak,
Leend bronzból lovas-szobra
(Felcsúti Vár, földszint, jobbra).

ob.szerver 2013.10.17. 09:53:33

@tobeor:

"Sanyi bá felült a provokációnak."

Azért nem csak erről van szó. Csányi az ország 3. leggazdagabb embere Orbán és Simicska után. Azt valóban nem hagyhatja szó nélkül, hogy kocsismáték baszogassák.

"a bankoknál és bankároknál kevés hálásabb ellenségkép van"

Ez így van, és éppen ezért nagy szó, hogy a fideszes csürhe mellett, Csányi rokonszenves úriembernek látszik.

ob.szerver 2013.10.17. 09:57:32

@spinat:

"gondolod a tacskóknak van annyi eszük"

Annyi, ha több nem is, van, mérget vehetsz rá. Ezek az emberek hivatásos élősködők, és pontosan tudják, hogy kitől várhatják a koncot, és mi jár nekik, ha engedetlenek. A kutyában benne marad a verés, ahogy mondják.

Jenyei 2013.10.17. 09:59:51

Ajánlom elolvasni azt a dicshimnuszt -ebben semmi túlzás nincs, inkább understatement-, amit Baldauf zeng a mai Magyar Hírlapban. De ő biztos a Szíriuszról jött, Csányi meg a Marsról, és így nem egyformán látják a rögvalóságot. Meg a lé és a tudat...eh, szánalmas a végtelenségig.

Hertelendi 2013.10.17. 10:20:17

Gondolom Csányi engedélyt kapott a cigánybárótól, hogy leugassa a kis seggnyalókat.

conmorientes 2013.10.17. 10:22:47

Nekem a szájkaratéból nem teljesen ez jött le. Félek tőle, már ott tartunk, hogy Sanyi bának nem csak a szokott csendes módokon kell megmutatnia a mókusoknak azt hogy honnan van az esti betevő mogyoró.
Ez pedig nem a sztoikus nyugalmat jelenti, hanem nála is a küzdelem felmerülésének igényét...

Conchobar 2013.10.17. 10:29:14

Alighanem úgy gondolják Lázárék (Kocsis Máté meg dajcstomi), hogy a Csányinak történő beugatás hoz majd nekik egy kis népszerűséget a bankokat és bankárokat rühellő választók körében (bár e tárgyban íródott blogokat és kommenteket olvasván úgy tűnik, hogy hiábavaló a fáradozás, mert hiába ugatnak Csányinak, ezek a kormánypárti politikusok még a bankároknál is népszerűtlenebbek)

laci_52 2013.10.17. 10:31:54

Vegyük már észre, hogy Orbán és Csányi puszipajtások és ez az egész csak egy színjáték, ahol Orbán a rendező, Csányi a főszereplő, Deutsch, Lázár és Kocsis a rendező által mozgatott mellékszereplők.

Mi kell a népnek? Kenyér és cirkusz. Kenyeret egyre kevesebbet tudnak adni, adnak hát cirkuszt.

Egyébként ebből a csapatból a Csányi a legnagyobb játékos. Ő mindegyik kormány alatt egyfolytában tollasodott, a háttérből ügyesen mozgatta a szálakat.

Persze ehhez az is kellett, hogy jókor legyen jó helyen: a rendszerváltáskor az akkor lakossági szférában monopolhelyzetben levő OTP-nél, az ország egyik legnagyobb bankjánál.

neutreality 2013.10.17. 10:36:30

Mondjuk furcsa, hogy pont egy bankar kell h betoltse egy orszag labdarugo szovetsegenek elnoki tisztet. Meg az is, hogy senki nem tudna kapasbol mondani egy nevet, aki alkalmasabb lenne. De az is furcsa, hogy diplomatak, kormanyszovivok es partpolitikusok eleg kompetensnek erzik magukat ahhoz, hogy nyilvanosan (es megkerdojelezheto stilusban) a lemondasat koveteljek. (Persze, az allami stadionberuhazasok miatt erzik ennyire magukenak az ugyet, viszont az a project onmagaban is furcsa, mert normalis esetben a stadionok ugy epulnek, mint mondjuk az Arsenale, azaz 0.00 allami hozzajarulassal - habar ezzel kapcsolatban valoszinuleg ugy okoskodtak az erintett allamuriemberek, hogy "hat minek masolnank olyan orszag modelljet, amit a minap vertunk meg 6-3-ra..)
Mindenesetre furcsa uggyel allunk szemben.

ob.szerver 2013.10.17. 10:41:16

@laci_52:

"Vegyük már észre, hogy Orbán és Csányi puszipajtások"

Orbánnak egy puszipajtása van, Simicska. Csányi anyagilag és morálisan támogatta a Fideszt, azt képzelte, hogy azok majd hálásak lesznek neki de legalábbis nem basztatják. Tévedett. Orbán és Simicska egymás között akarják felosztani az országot, beleértve Csányi érdekeltségeiből is minél többet. A történet erről szól, a foci (meg a bankok) csak az ürügy hozzá.

Kandaláber 2013.10.17. 10:52:11

"a rendszerváltáskor " - pontosítsunk: rendszerátmentés.

Spicliszolgálatok pártok felettisége.

Pénzt kapott a kommunista miniszterelnököt is gyilkoló diktatúra néhány politikai pártért, külföldi tőke és garantált haszonért cserébe cserébe.

Rendszerváltás..... - muhahaha.

Szamiz67 2013.10.17. 11:11:36

Azért Orbánnak nem különösebben érdeke, hogy egy ilyen vélemény vezér, meghatározó gazdasági vezető azzal tematizálja a közvéleményt, hogy
1. A Fidesz szóvivőnek sokszor kell hazudnia.
2. A 98-02 közötti Fidesz kormány sportminisztere kidobott pár milliárdot egy értelmetlen és évtizede raktárban porosodó műszaki megoldásra.
3. A trafik ügy egy elbaltázott történet, aminek csak Lázár és haverjai szempontjából van értelme.

Hertelendi 2013.10.17. 11:15:54

@Szamiz67: Mi innen "lentről" nem tudhatjuk mi lehet orbán érdeke. Lehet, hogy pont szabadulni akar ezektől az "emberektől" és ez most kapóra is jön neki

Peterpapo 2013.10.17. 11:29:13

@Hertelendi:

Ja. És az ő "szent jobbja", így tiszta is maradhat.

vittore 2013.10.17. 11:33:32

@Peterpapo: Nem azt mondtam, hogy nincs igaza, csak annyi helyen elpuffogtatták már a leírt dolgokat a politikuspatkányokkal kapcsolatban, hogy ezen része nem hozott semmi újdonságot. Így értettem. UFF. :)

Peterpapo 2013.10.17. 11:37:28

@vittore:

Nem mondtam, hogy azt mondtad, hogy nincs igaza. :)

Igazából azt kellene, hogy egy papírra leírni mindent, és a politikuspatkányok szeme elé erősíteni, hogy ne is lássanak mást, csak hogy mit gondolnak róluk az emberek. ;)

mézescsók 2013.10.17. 12:17:21

Szerintem Csányi piszkálhatja nyugodtan az egész bagázst, de azért elgondolkodhatna azon is, hogy amióta a labdarúgó szövetség elnöke, a sportág nem ment elébb egy cm-t se.
Aztán nemcsak Lázárnak, neki is lehet hullája a pincében, mert mégiscsak furcsa, hogy az addig kizárólagosan állami tulajdonú OTP-nek, az ország legnagyobb bankjának nem kicsi része egyszercsak átmenekült az Ő kezébe. A rendszerváltáskor nemcsak a legnagyobb lakossági bank volt, hanem a közszférának (önkormányzatoknak) kötelező volt az OTP-nél vezetnie a bankszámláját. Hogy jó helyen volt jókor, az biztos, de vajh ha én vagyok ott akkor, én is megcsinálhattam volna mindezt? Szóval a kontraszelektív érdekkapcsolatok révén fölözött Sanyi bácsi is rendesen. És pártsemleges kapcsolatrendszer, mert bárki uralta a kormányt, valahogy - nyilván a sors kifürkészhetetlen akaratából és a csillagok véletlen konstellációja miatt - mindig jól járt.
Szóval Csányi Úr erkölcsi piedesztálja sem olyan magas Lázárhoz, Deutsch-hoz képest. Csak valamivel többet keresett.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.17. 12:44:57

@Barbaarb: Azt ugye tudod, hogy nem mostanában folyt bele a politika a fociba? 10 éve is volt jónéhány pártpolitikus klubvezető, arról meg ne is beszéljünk, hogy a rendszerváltás előtt melyik pesti csapat melyik minisztérium támogatását élvezte...

vittore 2013.10.17. 12:55:31

@Peterpapo: "Igazából azt kellene, hogy egy papírra leírni mindent, és a politikuspatkányok szeme elé erősíteni, hogy ne is lássanak mást, csak hogy mit gondolnak róluk az emberek." Szerinted mennyire zavarná őket? Ezek az emberek mindenki fölött állónak képzelik magukat, pont leszaharnák a cetlit. :( Vergődünk, billentyűhuszárkodunk, de nincs egy tökös sem közöttünk aki felvállalná, hogy lámpavasra húzza mindegyiket. Ahogy nőnek a gyerekeim, egyre elkeseredettebben látom, hogy semmi de semmi nem fog ebben az országman változni. Tudom, el lehet menni, de nem szeretnék.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.17. 12:57:48

@tobeor: Mitől lenne az ő sikertörténete? Amikor 1992-ben kinevezték, akkor is piacvezető volt, nem?

Csányi wikipédiás életrajzában érdekes elem, hogy 1991-ben felkérték a Budapest Bank vezetésére, de amikor végül pályázatot kellett volna beadni, akkor visszamondta.
Az is furcsa, hogy a privatizáció után is cégvezető maradt az OTP-nél.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.17. 12:59:11

@ob.szerver: Kivel jár Orbán meccsekre a családja helyett?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.17. 13:07:26

dajcstomi hajlamos azt hinni, hogy neki mindent lehet. :) Ahogy a másik két társa is, aztán mikor kapnak 1et nem kapnak levegőt.

Cifra Kaloda · http://cifrakaloda.blog.hu 2013.10.17. 13:22:28

Bár már terkberkeltük, azért bátorkodunk imigyen is ajánlani összefoglaló miniképregényünket: cifrakaloda.blog.hu/2013/10/17/a_jo_a_rossz_es_az_mlsz

Netuddki. 2013.10.17. 14:09:47

Furcsa hobbija van a csányinak. Remélem azért a külföldi szövetségi kapitány nem közpénzből lesz fizetve.

Sírköves Slomó 2013.10.17. 14:31:26

Ha bármelyik netes megmondóember a TIZEDÉT teljesítette volna életében családostól mint amit Csányi alkotott, most jó állásban lehetne mondjuk az OTPnél..:))

_most_ 2013.10.17. 14:41:56

Csányi sose volt túl szimpatikus, de a fideszes megmondóemberek mellett kezd az lenni :D

Boka1 2013.10.17. 14:48:55

Csányinak komoly riválisa volt Princz Gábor. Kicsit kiűzték külföldre, nehogy baleset érje itthon, ami öngyilkosságnak látszódik.Tartok tőle, hogy Csányi fantasztikus tehetsége ellenére hasonló történhet vele.Viszont addig ki kell nőnie egy új Csányinak vagy Princznek.

belekotty 2013.10.17. 16:01:23

@tobeor: "Sanyi bá felült a provokációnak."
- Pontosan. Levezetik a "szemét bankáron" a 8:1 indulatait.

belekotty 2013.10.17. 16:03:04

@tobeor: "Sanyi bá nagy bankár, ez tény, az otp az ő személyes sikertörténet"
- Na ezt viszont hagyjuk, hogy mennyire sikertörténet az OTP és mennyire van abból a siker hogy megszerezték a pártidőkből maradt lakossági monopol helyzetben lévő bankot és hálózatát.

vajdasagi 2013.10.17. 16:13:25

@belekotty: Pedig szerintem az OTP sikertörténet. Hajlamosak vagyunk mi mindent fikázni, amit magyar. De közben az OTP alig rosszabb bank, mint egy osztrák, német vagy amerikai. Nézzétek meg a postánkat, a MÁV-ot, stb. No, azok aztán fényévekkel le vannak maradva. Ezzel szemben az OTP csak egy kicsit van lemaradva. Úgyhogy: le a kalappal.

belekotty 2013.10.17. 16:25:31

@vajdasagi: Ha beülök egy kész hálózatba, szinte monopol helyzetbe, hatalmas ügyfél körbe, akkor bocsi én is tudok nyugati szintű banki szolgáltatást varázsolni.

Boka1 2013.10.17. 16:34:00

@belekotty: az én nagyapám mindig azzal kérkedett, hogy még a háború előtt udvarolt a Farkas Berci anyukájának és majdnem ő lett az űrhajós apja. Asszem ahhoz több kell, hogy valaki működtessen egy céget. Nyílván ezért van a pár kiválasztott, akik ezt tudják és vállalják.

Watchdog 2013.10.26. 12:27:04

Ez a poszt végső soron csak az "amennyid van, annyit érsz" kijelentés aranyigazságának beteljesülését jósolja - jelen felállásban paradox módon a kijelentő kárára... :-)
süti beállítások módosítása