Mutyi az adatokkal trafikmódra.

 2013.06.26. 19:11

Ha esetleg valaki azt gondolta volna lesz annyira gerinces a kormánypárt mutyigépezete képes lebuktatni saját magát a trafiknyertesek pályázataival, rá kell jönnie ezek vannak annyira gyáva férgek mindent megtegyenek a hamis látszat fenntartásáért. Nem volt véletlen előzmény az adattörvény módosítása, nem volt véletlen a folyamatos tagadás, hazudozás, sumákolás, a Nemzeti Dohánymutyi honlapján megjelent nyertes pályázatok adatai hozták azt a megszokott formát a kiosztott pályázatokkal kapcsolatban amit a kormány már annyiszor eljátszott. Megmutatta a nagy semmit, és közölte ez a törvényes mód, és be lehet fogni a pofát, különben is a kétharmad ebben a játékban mindent visz, és jutalmazza azt aki mélyen be nyalt neki.

A jelenlegi kormánypárt pofátlansága messze túl ér egy tündérmese piaci legyének szemtelenségén. De nem csak pofátlanok akkor amikor azokat az adatokat hozzák nyilvánosságra amelyek a semmit bizonyítják, gátlástalanságukban meg még bele is röhögnek az emberek arcába közben. Pedig ennél a pályázatnál nagyon sokan veszettek el szinte mindent, és nagyon kevesen nyertek utólagos módosítással szinte biztos megélhetést elég hosszú távra, ráadásul sokan érdemtelenül. Legalább a vesztesekkel szemben lett volna annyi elvárható, megmutassák nekik mit rontottak el amikor nem a megfelelő pályázatot adták be, hol hibáztak, és  mi az amivel a nyertesek jobbak voltak. Így viszont napvilágra került volna az eddigi történések, és kiszivárgott hírek alapján a nyertes pályázók többsége csak annyival volt különb a vesztesektől, ismert valakit a döntőbizottságból, nem volt baloldali kötődése, vagy jutalmat kapott az Orbán rezsimnek végzett munkájáért. Még az is lehet így kiderült volna mennyire egyforma a nyertes pályázatok nagy többsége, lehet még a helyesírási hibák is ugyanott lettek volna bennük. Ezt semmiképpen nem lehetett beismerni, és nem számított a vesztesek lelki világa, akiknél sokan egy élet munkáját veszítették így el, mert a kormánypárt úgy gondolta az ő bőrükből szab új egzisztenciát a hozzá közel állóknak. És még azt a mocsokságot is hozzá rakták utólag, ennek a szűk nyertes rétegnek garantálták a a hasznot egy utólagos haszonkulcs emeléssel, ami végül is nem a költségvetésbe csorog be, csökkentve annak hiányát, hanem magánzsebet gazdagít azoknak a rovására akik ennek a káros szenvedélynek hódolnak.  Érthető nem mondanak el mindent ami ezzel kapcsolatos, de ez végül is nem állambiztonsági ügy ahol titkolózni kell, hanem egy párt aljasságának a bizonyítéka, ami végül is náluk mindennapos, csak arra gondolnak ha nem derül ki nyilvánosan akkor szabályos, és minden rendben van. ha meg nagyon vergődik a jónép még mindig el lehet bújni egy jól megalkotott törvény mögé. Amit ha kell személyre szabottan is tudnak bármikor módosítani, végül is a kétharmaddal nem lehet szórakozni amíg a parlamentben van.

A nyertesek között vannak olyanok is, akik szabályosan végigmentek a procedúrán, megírták azt amit kell, megfeleltek a feltételeknek, és nyertek. Simán, gazdasági alapon, végzett munka után. Ők most össze vannak mosva a pártkatonák népes hadával, akik nem vettek eddig részt ilyen formában a megélhetési csatában, csak közel voltak a tűzhöz ami a közpénz és jogalkotás felett rendelkezik manapság Tündérországban. Azokkal akik szakmai alapon nyertek szintén nagy kitolás az adatok eltitkolása, így nekik sincs esélyük bebizonyítani, ők nem vettek részt a mutyiban, náluk így fent áll a veszély belekeverik nevüket a mocsokba, ami a többség nyereményét jellemzi. Velük sem kivételeznek a többségi nyertes pályázók érdekei védelmében, de nem is lehet őket elválasztani sajnos a trafikmutyi kormánytól az ő adataik is titkosak, ezt nekik maguknak kell megtenni, pedig nem is lenne nekik kötelező. BANDITA.

Címkék: kormány trafik nemzeti hazudik Muyi

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr365379506

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Trafikrabló visszatér 2013.06.27. 21:03:48

A trafikbotrány kirobbanása után összegyűlt egy párt legfelsőbb köre. Az előző rész itt látható. A mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.        

Trackback: A Nagy Trafikrablás 2013.06.27. 21:03:22

Egy párt holdudvara összeült a trafikpályázatok bírálata előtt. Birtokunkba került a megdöbbentő felvétel. A második részt itt találják. Mozgóképünket nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.       ...

Trackback: Trafikmutyi márpedig nincs - A mások kapitalizmusa 2013.06.27. 16:19:51

Azt gondolnánk, ha van ügy, ami tényleg “van”, az a trafikmutyi. Pedig a trafikmutyi inkább azt bizonyítja, hogy itt valami nincs. Legfőképpen egységes kapitalizmusszemlélet nincs, csak mindig a másoké. A Continental dohánycég elnöke azt magyarázta, h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

politikus-omm 2013.06.27. 16:48:44

Nem gondolnánk hogy trafikügy van.

Az egyetlen perdöntő bizonyíték a hangfelvétel, tedd a posztba hadd röhögjünk. Aztán már csak el kell dönteni mit bizonyít.

szuperkrumpli 2013.06.27. 17:35:14

Már nincs szó a "láthatatlan korrupcióról", hisz ott lesz minden településen egy komplett bolt, ami azt fogja jelképezni!

Vombatus Ursinus 2013.06.27. 17:48:03

@politikus-omm: Te a Holdon élsz és nem olvasol semmit csak az MNO-t és az MH-t?

igazi hős 2013.06.27. 17:53:34

Csak elvetemült liberálbolsi hazudozók állítják, hogy egyes helyeken fix áron mentek a nyertes helyek, de olyanon, amit 5 év alatt termel ki egy normál trafik. De szerencsére most már egy év is elég hozzá (mert a 2,5-szeres marzs ~5-szörös nyereséget jelent!), így - ha a következő kormány nem törli ez a koncessziókat - akkor a maradék 19 év tiszta nyereség. Hülye Hagyó meg a piti Nokiás dobozok...

Fejesrob 2013.06.27. 17:56:24

@igazi hős: Köv. kormány miért törölné, fideszes lesz.

Amadeus62 2013.06.27. 18:00:18

@Vombatus Ursinus:

És itt trollkodik a blogokban, van neki vagy 3 nickje egyébként.

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 18:02:54

@szuperkrumpli: Tök érdekes hogy mostantól a trafik a korrupciót jelképezi, de 23 évig a szabadság jelképe volt.

Ez olyan mint Alföldi a nemzetiben, mint a kultúra nagykövete és Vidnyánszky a náci.

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 18:05:13

@igazi hős: ''mert a 2,5-szeres marzs ~5-szörös nyereséget jelent!)''

Ez olyan jól hangzik hogy le is vezethetnéd.

bulista 2013.06.27. 18:06:31

@Fejesrob: Rosszul tudod: a gazdád azt szokta mondani, hogy "Hát aztán!"

igazi hős 2013.06.27. 18:10:53

@Fejesrob: És akkor mi lesz? Attól ég eltörölhetik (vagy szokásos képmutatásukkal nem törlik el, csak felemelik a díjat annyira, hogy magadtól ad vissza), ha ezzel eggyel több támogató szavazatot is kapnak, mint ahányat elveszítenek. Benne van a Bibliában: az Úr adta, az Úr elvette. A tízparancsolat kőbe van vésve, a magyar adószabályok meg cserélhető lapos füzetben jönnek ki lapszámozás nélkül.
Vagy ez neked nem jött le az elmúlt 3 év alatt?

Vombatus Ursinus 2013.06.27. 18:16:04

@Lucky Larry Silverstein: Te mit süketelsz itt össze? Hogy jön ide Alföldy meg Vidnyánszky? Iszol rendesen?

Makkasz 2013.06.27. 18:17:38

Nem látok különbséget. Akinek Nemzeti Dohányboltja lesz (mi a faszom a dohányboltba a nemzeti? Hogy az adót a magyar államkasszába megy? vagy együttműködik a fideszmaffiával?) mind cinkostársa a maffiózoknak, mindannyiunkat meglopo szemétládáknak.

Fejesrob 2013.06.27. 18:18:14

@bulista: Igen, de én a tiedét idéztem.

igazi hős 2013.06.27. 18:18:37

@Lucky Larry Silverstein: Legyen havi 10 millió a forgalmad (ez napi 500 doboz cigi, tehát nem nagyon sok), ebből 400 ezer a tied, de ebből 250 elmegy a boltra (minimálbéres alkalmazott + némi rezsi). Az emelés után 1 milla a tied, és továbbra is csak 250 a költséged, marad 750. Nyilván a pontos számok üzletenként mások, ha egy bolt eddig borzasztóan jól ment, ott lehet, hogy csak 3,5-4-es a szorzó, ahol meg alig termelte ki a költségeit, ott akármekkora arányú lehet a növekedés (de pont ott nem lesz összegszerűen igazán sok).

feryke 2013.06.27. 18:21:30

pedig meg volt hirdetve hogy HAJRÁ MAGYAROK A TRAFIKÉRT csak azt nem tudták sokan akinek PÁRTKÖNYVE van előbb ér oda

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 18:23:22

@igazi hős: 1) A ktg. biztosan nem ugyanannyi, mert

nemzetidohany.hu/nemzeti-dohanybolt-arculat/

Ez nem ingyen van. De valszeg nő a profit.

Fejesrob 2013.06.27. 18:23:38

@feryke: Tudod miért? Eldobja a pártkönyvét és gyorsabban tud futni:)

Vombatus Ursinus 2013.06.27. 18:25:08

@Fejesrob: Miért nem nyilvánosak a pályázatok, ha semmi mutyi sem volt? Nos?

Fejesrob 2013.06.27. 18:27:41

@Vombatus Ursinus: Én nem írtam azt, hogy nem volt mutyi. Igaz, azt sem, hogy mutyi volt.

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 18:30:21

@Vombatus Ursinus: Most nem a van hogy a pályázatok akkor nyilvánosak amikor mindenki megkötötte a szerződését? Mer Lázár ilyesmit mondott utoljára, de 2000 szerződés még nincs aláírva.

J.László 2013.06.27. 18:35:16

Elvtársak. A trafik, mióta világ a világ, koncessziós buli volt.

Az 1990-es években Németországban csak utcai automatákból lehetett cikig venni. Gyakorlatilag sehol máshol. Akárcsak Ausztriában.

Vombatus Ursinus 2013.06.27. 18:38:01

@J.László: Ez engem nem érdekel. Egem az érdekel, hogy Magyarországon mi történik.

Vombatus Ursinus 2013.06.27. 18:39:47

@Fejesrob: "Én nem írtam azt, hogy nem volt mutyi. Igaz, azt sem, hogy mutyi volt." Tényleg,semmit sem írtál még a poszthoz, csak kötözködsz.

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 18:41:47

@J.László: A koncesszióval semmi baja senkinek, ahogy a monopóliummal és a korrupcióval sem. Csak azzal ha kihagyják belőle.

J.László 2013.06.27. 18:42:49

@Vombatus Ursinus:
Ha kértél egy doboz cigit az étteremben (akkor magyar szokás szerint), kiment a felszolgáló az utcára (a legtöbb étterem környékén volt cigi-automata), saját pénzből megvette a cigit, majd a végén hozzáadta a számlához.

20 évvel ezelőtt Németországban már az utcai automatákat leszámítva sehol nem lehetett cigit venni. Mitől vannak így most kiakadva a felvilágosult européer szuperliberáldemokraták? Nem értem.

Vombatus Ursinus 2013.06.27. 18:46:55

@J.László: @Lucky Larry Silverstein: Nem az van. Olvass utána... Nem minősül közérdekű adatnak, és még az infotv-t is mődosították. Nem emiatt (hahaha...).

Vombatus Ursinus 2013.06.27. 18:48:17

@J.László: Leírom lassabban: Nem érdekel, hogy mi volt Németországban. Ne terelj!

J.László 2013.06.27. 18:57:02

@Vombatus Ursinus:
Be vagy gyepesedve öregfiú. Nem tudsz lépést tartani a világgal. Micisapkás lábszagú őstulok!

Vombatus Ursinus 2013.06.27. 19:01:10

@J.László: Ne személyeskedj, mert elküldelek az anyádba, aztán meg megsértődsz...

anyadmajma 2013.06.27. 19:07:47

@J.László: Attól, hogy élve születtél, te idióta.

J.László 2013.06.27. 19:09:57

@anyadmajma:
Ez náci beszéd kedves barátom. Fasiszta!

anyadmajma 2013.06.27. 19:19:55

@J.László: Fasiszta a fidesz meg az összes seggnyalója.

anyadmajma 2013.06.27. 19:21:51

@J.László: Bocs, nem teljesen fasiszta, mert bolsináci párt az összes követőjével együtt.

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 19:30:38

Bajnai gyenge kezdés után most kúszik be a parlamenti küszöb alá:

mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/hazugsagon-kaptak-bajnai-gordonekat-1169258

Tehát az lesz ami 2010 óta világos, fidesz-mszp döntő 2014ben. Mesterházyval.

regress 2013.06.27. 19:33:45

@Fejesrob: takonygerinc,nincs egy önálló gondolatod sem?nyugodt legyél a fidasznek vége lesz.meg a rrúdtáncoss ,faszpumpás vonáéknak is.@J.László: te oxigénhiányos,honnan vetted ,hogy a németeknél nem volt cigi,csak automatákban?

bulista 2013.06.27. 19:34:18

@Fejesrob: Húha, anyját, ez aztán elképesztően szellemes válasz volt a Kubatov-akadémia éltanulójától, a főállású Orbán-nyaloncok királyától!

Vombatus Ursinus 2013.06.27. 19:36:56

@Lucky Larry Silverstein: Nem zavar, hogy nem erről szól a poszt? Tudom, nem zavar...

aril brikha 2013.06.27. 19:39:32

"Így viszont napvilágra került volna az eddigi történések, és kiszivárgott hírek alapján a nyertes pályázók többsége csak annyival volt különb a vesztesektől, ismert valakit a döntőbizottságból, nem volt baloldali kötődése, vagy jutalmat kapott az Orbán rezsimnek végzett munkájáért."

Jutalmat adott a megfelelő személynek opció elfüstölt?

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 19:45:28

@Vombatus Ursinus: Úgy tünik a poszt a kutyát nem érdekli. Nem csoda ez a 200zadik a témában.

Nero Bianco 2013.06.27. 19:53:27

@J.László:
"Elvtársak. A trafik, mióta világ a világ, koncessziós buli volt."

Nem, Magyarországon egészen idáig nem volt koncessziós.
Aki cigit akart árulni, az megtehette. Vagy bármilyen dohányterméket.

Szóval nem kéne ökörségeket állítani.

Nero Bianco 2013.06.27. 19:55:07

@Lucky Larry Silverstein:
"A koncesszióval semmi baja senkinek"

Dehogynincs baja. Alapvetően azzal van a baj.

J.László 2013.06.27. 19:56:16

@Nero Bianco:
1945 előtt az volt: a két világháború hadiözvegyei kapták kárpótlásul. Innen a "az öreg trafikosnő".

Gyakorlatilag 1990 előtt is félig-meddig az volt, amíg ki nem haltak a "trafikosnők".

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 19:59:42

@Nero Bianco: Végül is mondom attól függ kinek.

Nemsokára jön a gyógyszertár antiliberalizáció, mert úgy hallom a fidesz 3/4et akar.

Nero Bianco 2013.06.27. 20:03:47

@J.László:
"Gyakorlatilag 1990 előtt is félig-meddig az volt"

Nem, akkor ugyanis minden kereskedelmi tevékenység gyakorlatilag állami monopólium volt.
Vagy kaptál engedélyt kereskedelmi tevékenységre, vagy nem.
De én vittem kisebb nyári vendéglátót a nyolcvanas évek végén, és simán árultam cigit.

Szóval ne ködösíts.

Nincs az egész trafikkoncessziós bulinak össztársadalmi szinten semmi értelme. Ezt pontosan lehet tudni.
És nagy gebaszok most jönnek, mert vannak olyan területek, ahol gyakorlatilag már nem nagyon lehet cigarettát kapni, és a dohányosok most kezdenek el azon idegeskedni, hogy nincs meg a napi adagjuk. Lesz ebből még nagyobb balhé is az a gyanúm.

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 20:04:29

@Nero Bianco: Egyébként nem értem.

A balsajtó szerint 45000 ember bukott a trafikokon, de 200 fős tüntetés sem volt.

A balsajtó szerint hazaárulás a földtv, de nem tüntetnek a gazdák, mint amikor ők kormányoztak. Bár a nagybirtokosok írtak egy levelet..:)

Valaki hazudik.

dr Smittpálelnökúr 2013.06.27. 20:05:12

@J.László: Hol látsz Magyarországon cigiautomatát, te faszfej?

dr Smittpálelnökúr 2013.06.27. 20:06:07

@Lucky Larry Silverstein: anyád hazudott, amikor apádként mutatta be azt a buzit.

J.László 2013.06.27. 20:06:23

@dr Kangörény:
Az egy példa volt a cigikoncesszióra, te Einstein.

Nero Bianco 2013.06.27. 20:06:38

@Lucky Larry Silverstein:
"Végül is mondom attól függ kinek. "

A fogyasztónak természetesen.
A fogyasztónak van az a baja, hogy amit eddig egyszerűen intézett, azt most bonyolultan tudja csak megtenni.

De a feketekereskedelem valszeg megoldja majd ezt a problémát.
Mert ahol van kereslet, és az állam ezt nem tudja kielégiteni, ott azonnal megjelenik a szürkegazdaság, mert az meg ezt tudja.

impala 2013.06.27. 20:08:49

lehet, hogy Bajnai felelős a libákért, meg az akkor tönkrement emberekért.
nem vagyok balos, és nem ismerem a történteket részleteiben.

az viszont biztos, hogy most kurva sok embert tettek tönkre azért, hogy kifizessék a saját bagázsukat.

mindenkinek a jó kurva anyját, aki vitatni meri, hogy itt mutyi volt, kívánom nekik, hogy holnaptól koncessziózzák meg a megélhetésüket jelentő területet, és éppen ne legyen megfelelő haverjuk a maffiánál!

Nero Bianco 2013.06.27. 20:12:59

@Lucky Larry Silverstein:
"de 200 fős tüntetés sem volt."

Nem fog senki szabolcsból pestre utazni tüntetni egyénileg.
Az emberek meg amúgy is meglehetősen apatikusak, és azt pontosan tudták, hogy szart sem érnek egy tüntetéssel, a lapokat már régen leosztották.

"Valaki hazudik. "

Nem valaki, hanem konkrétan te.

Amadeus62 2013.06.27. 20:13:59

@Lucky Larry Silverstein:

98 és 2002 között sem voltak tüntetések.

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 20:15:16

@Nero Bianco: 'A fogyasztónak van az a baja, hogy amit eddig egyszerűen intézett, azt most bonyolultan tudja csak megtenni.'

- Ez volt a cél, a cigihez jutás nehezítése. Ezért tüntette ki orbánt a WHO.

Amadeus62 2013.06.27. 20:18:16

Aki még mindig abban a tudatban él, hogy orbán nem hazudik, és nem egy utolsó, lőni való szarkavaró:

"Aki azt akarja, hogy Magyarországon az élethivatásszerűen mezőgazdaságból élő kis- és középgazdák domináljanak az agráriumban, annak jó oka volt a törvény megszavazására, én büszkén tettem meg"

www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/orban-viktor-es-bernadette-segol-doorstep-sajtotajekoztatoja

Amit meg sem szavazott...

Nero Bianco 2013.06.27. 20:19:22

@Lucky Larry Silverstein:
" Ez volt a cél, a cigihez jutás nehezítése. "

Speciel nem ez volt a cél, de ha ez is lett volna, az is orbitális ökörség lett volna.

A költségvetés amúgy nem is számolt a dohánytermékek jövedéki adóbevételi csökkenésével.

Hogy a WHO miért tüntette ki orbánt, az meg érdektelen.

Fеjesrob 2013.06.27. 20:32:31

Hülye prolik! Most mi lopunk és kész. Erre adtatok kétharmadot, ne sírjatok! Hugaitok is megdugjuk anyátok ravatalán.

lagarderlovag 2013.06.27. 20:47:17

@igazi hős: Aha...azért ennél kicsit bonyolultabb egy boltnyitás....nemtom csináltál már ilyet??

bulista 2013.06.27. 20:51:40

@Fеjesrob: Kisköcsög, ha tudnál dugni valakivel a szomszéd kecskéjén kívül is, akkor nem az index-blogokon vernéd a nyálad napi 30 órában...:LOL:

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.27. 20:51:58

Apa, ezt a cikket valami szöveggenerátorral barkácsoltad?

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 20:55:42

@Nero Bianco: Érdekes, a szadesz meg a maszop ellen mindig feljöttek a gazdák.

Hiába, diktatúra van.

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 20:56:39

@Nero Bianco: De ez a cél, és ezért tüntették ki Orbánt..:)

Szedd össze magad.

Nero Bianco 2013.06.27. 20:59:14

@Lucky Larry Silverstein:
"Érdekes, a szadesz meg a maszop ellen mindig feljöttek a gazdák."

Megszervezték, és volt rá pénz bőven.
Most se pénz se szervezettség.

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 21:01:55

@Nero Bianco: Aha hát mindent meg lehet magyarázni. Csak ki fog üres zsebü szervezetlen lúzerekre szavazni, az a kérdés.

- Egyébként ennél egyszerübb a helyzet a gazdák a fidesznek hisznek, az ballenzéknek meg nem.

Nero Bianco 2013.06.27. 21:02:05

@Lucky Larry Silverstein:
"De ez a cél,"

Nem ez a cél, ez csak járulékos veszteség.

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.06.27. 21:03:13

Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon és Türmer Gyula elvtársaknak össze kelesz fogni eszt a mocskosat legyőzni mert eladják a földet vizet innén a talpunk alól is ezek a bérenc kutyák megrendelésre!!!!!!! Már kiis külték Izraelbe a volt vizes górét nagykövetnek!!!!!!!
Mi ez ha nem a eladás előkkészitese?!?

Rohadt mocskos tolvaj cigány banda ez fidesz!!!

Nero Bianco 2013.06.27. 21:04:29

@Lucky Larry Silverstein:
"a gazdák a fidesznek hisznek"

Már nem.
Át lettek baszva, mint szar a palánkon.

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 21:06:15

@Nero Bianco: Mire alapozod a 'már nem' részt? A tüntetésekre, kvk-ra vagy az időközikre?

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.06.27. 21:12:25

Gyurcsány Ferenc elvtárs a mink utolsó reménysugarunk megmentcsen az rabló cigány fideszes tolvajoktól eladják a földet vizet levegőt már kiis küldték a vizes minisztert Izaelbe nagykövetnek a magyar likudpárt fideszesek eladni a vizünket!!!

Benned van a utolsó reményünk a munkás bére az égre kiált!!!

Nero Bianco 2013.06.27. 21:31:07

@Lucky Larry Silverstein:
"Mire alapozod a 'már nem' részt?"

Leginkább Ángyánra.

Egyébként meg idő, amíg újraszerveződik a gazdatársadalom is.
Meg a többiek is.

Napkutya 2013.06.27. 21:36:25

@Nero Bianco: Vazze!

KI??? hisz még a Fidesznek???

Csakis, aki már kapott is ezért pénz, paripát, fegyvert!

Mi a lófasz lesz a maradék sokasággal, akiknek ezt majd ki is kell fizetni, ÉVEKIG, adókból, a cimboráknak???

Mégis: Hogyan? Miből?

EU pénzből lesznek adózó közmunkásaink???

A német sem hülye, a francia sem. Szerintem...

Vombatus Ursinus 2013.06.27. 21:51:18

@agresszív kismalac: "Apa, ezt a cikket valami szöveggenerátorral barkácsoltad?"

Téged nem zavar az, hogy ez már olyan szintű trollkodás, ami mindennek a legalja? Te fasz...

Nero Bianco 2013.06.27. 21:58:42

@Lucky Larry Silverstein:
"Lesz elég időtök az tuti..:))"

Ez nem az én bajom.
Nem magyarországról származnak az árbevételeim, úgyhogy miattam a fidesz azt sajátít ki, amit akar.
Én nem a megélhetésemért küzdök, pusztán leírom amit gondolok.
Ha a magyarok jó része a fidesz alatt akar szopni, hát lelke rajta.
Engem nem érint.

nincs1itt 2013.06.27. 22:56:26

@J.László: Hülye vagy, nem jól tudod! Akkor jelentek meg az uccai ótomaták IS! Bárhol lehet kapni, pl Németországban van ugyan kifejezetten dohánybolt, de gyakorlatilag bárhol vehecc!
Ausztria kicsit más tészta, de ott van az "Austria Tabak" meg még vagy kismillió hely ahol vehecc+ótomaták!
Szóval, húzd ki a fejed a csúti Rámszesz seggéből és nézz szét "nyugaton" ez hogy megy!

nincs1itt 2013.06.27. 23:02:03

@Fеjesrob: kemény vagy, mint Tarzan talpa, kiskocsog! Vegyél vissza! mert könnyen lehet, hogy fordítva lesz! Vállalkozókám, aki napi 24 órában a blogokon osztya az észtet... Eriggy nyugatra és nézz szét!

nincs1itt 2013.06.27. 23:04:31

@Napkutya: A német már rábaxta a kaput Nulla-dikk Vitykára a többiek csak idő kérdése...
Szóval nyugi, fejerob, meg többi kocsog, majd akkor fog csodálkozni, amikor nem lesz mit enni, inni, felvenni... addig arcoskodnak

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 23:10:53

@nincs_itt: Közben picit távolabb vagyunk az államcsődtől, már kijöhetsz a párna alól kisfiam, már elzavartuk Bajnait!

wolves84lb 2013.06.27. 23:14:19

@J.László: Egyrészt marhára nem igaz (de tök jól hangzik), másrészt "who cares?"...

Tudod, attól, hogy a tengerentúlon pl szeszesital-boltok vannak, még nem lesz a magyar dohány-mutyitok semmis. Pl azért nem, mert kanadában minden 2. sarkon ital-bolt van, és kinézem belőlük, hogy OTT nem annak osztották le a fix, zsíros bulit, aki mélyebbre hajolt OV előtt...

nincs1itt 2013.06.27. 23:24:09

@J.László: Mi van, mi van, mi van?
Érvek??? Ja, hogy felcsút alsón túl még nem jutottál, kicsi fidesz kocsog! Anyámat, majd személyesen emlegesd! Megütlek, mint hiénát a dögszag! Buzi, arról nem tehecc, hogy fingod sincs a világról, de visszafogottan anyád hátán baxlak meg! szóval, olvasnám, hogy is van ez a Lajtán túl?!

nincs1itt 2013.06.27. 23:25:45

@Lucky Larry Silverstein: Csak nem!!??? MetroGoldwinMayer személyesen? Nyugodj meg, már Bajnai idején is csak röhögtem Mo.-on! A zállamcsőd akkor távolabb volt, mint jelenleg.

wolves84lb 2013.06.27. 23:26:22

@Lucky Larry Silverstein: áruld már el, mi a jó neked abban, hogy itt baszod el az időd? és hagyjuk a szokásos narancs-droid választ (neked már az öröm, h a ballibsik bosszankodnak, meg hasonlók)...vagy tényleg ENNYIRE sekélyes az életed?

Amadeus62 2013.06.27. 23:27:04

@nincs_itt:

Ajj bazmeg, ezt nem hiszem el! Mennyi nickje van ennek a szerencsétlennek?!

J.László 2013.06.27. 23:37:02

@nincs_itt:
Isten óvja Magyarországot attól, hogy ti még egyszer bármire felhatalmazást kapjatok.

Lucky Larry Silverstein 2013.06.27. 23:37:41

@wolves84lb: Megnézem hol tart a baloldali megújulás. Sehol.

J.László 2013.06.27. 23:46:24

@nincs_itt:
Ez nem az a @fejesrob. Egy ballib kisköcsög ráregisztrált néhány nicknévre. Az övére is. Ez egy ballib sügér.

Annyit illene tudnod, hogy egy jobboldali általában nem szokott ekkora gyökér lenni.

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.06.27. 23:54:51

Ha tippelnem kell, a saját nyerteseik egy darab papírfecnit sem adtak be, gondoljátok hogy erre vesztegették volna a drága idejüket? Most hogy a közvéleménykutatások szerint a lakosság túlnyomó többsége ráncolja egyre ingerültebben a homlokát, kénytelenek megoldani "okosba", mint tudjuk, ezektől bármi kitelik, az eddigi disznóságaikhoz képest némi okirathamisítás, visszadatálás már nem oszt, nem szoroz...

Van egy olyan gyanúm hogy meglesznek hamarosan azok a pályázatok, a befutott vesztes csomagokat bontogatják épp veszettül, hogy azok alapján most legózzák össze a droidjaik, melyikben minek kell lennie ahhoz, hogy büszkén lobogtatva tolhassák bele az arcunkba: "Ballib pánikkeltés volt csak, ni! Itten van leírva, meg lehet nézni! Ugye-ugye?!"

A nép meg szokás szerint bekajálja, és ezek a retkek még ebből is maguknak kovácsolnak előnyt.

Persze hiteles ez akkor lett volna, ha a fent leírt svindli kivitelezésére időt nem hagyva nyilvánossá teszik az anyagokat. De az az idő már rég letelt.

Előre szóltam, ne dőljetek be...

igazi hős 2013.06.27. 23:56:03

@Lucky Larry Silverstein: Ne tegyél tönkre: ebből a kötelező rész nincs 100 ezer forint. Az ideális biztos több százba is belekerül, de egy új üzlet berendezése más stílusban sem kerülne kevesebbe. Meglevő trafiknál meg kirakják a kötelező matricákat és kész. Esetleg, ha leamortizálódik a berendezés, akkor jobb esetben ez alapján fogják felújítani, de erre sem kötelezi semmi a tulajt.

J.László 2013.06.27. 23:58:21

@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád:
"Most hogy a közvéleménykutatások szerint a lakosság túlnyomó többsége ráncolja egyre ingerültebben a homlokát, ..."

Fidesz: 49%
Jobbik: 12%
+ a LEMP önállóan indul: 5%

Így értetted a túlnyomó többséget.

igazi hős 2013.06.28. 00:02:40

@J.László: Lehet, hogy a trafik koncessziós volt, de nálunk minden boltban és benzinkúton kaptál cigit, tehát nem kellett mindenáron trafikba menned.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.28. 00:03:10

@Vombatus Ursinus: Ne haragudj, úgy emlékszem, nem hozzád szóltam. Ha esetleg érdemben is szeretnél reagálni a hozzászólásomra, akkor... nos, nem vagyok kíváncsi rá.

J.László 2013.06.28. 00:10:41

@igazi hős:
Példákat bátorkodtam felhozni, hogy a cigi-koncesszió nem új vagy ördögtől való dolog.

Természetesen '90 előtt nem csak trafikban lehetett cigit venni. Ezzel együtt ez az üzletág azon kevesek egyike volt, amelyet még a legvadabb bolsi időkben sem államosítottak. Így kicsit meg voltak valahogy azért különböztetve.

Egyébként igazán nem értem, hogy mi a baj abban, hogy nem a Spar és az Auchan nyeli le a cigi bevételeket, hanem magyar vállalkozók.

Urambátyám dolgok nyilván voltak az elbírálások körül. Ahogy megnézném magamnak azt is ugyanakkor, hogy hány orbánfóbiás MSZP fan nyit most majd trafikot. Nem hinném, hogy egy se lesz köztük. Magyarország mindig ilyen hely volt. Tessék elolvasni egy Mikszáth regényt.

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.06.28. 00:21:38

@J.László: a dohányárun marginális volt eddig a profit, elsősorban vevőcsalogató jelleggel árulták csak mindenhol - okkal: reggel a melósfurgon ott áll meg, ahol cigiből is tankolhat.

A multik ezt lazán túlélik, minimum 10000 kisvállalkozó megélhetése meg megy a levesbe. Magyarázom itt a nyilvánvalót, komolyan, miért kell folyton úgy tennetek, mintha popcorn lenne az agyatok helyén?

Lucky Larry Silverstein 2013.06.28. 00:39:18

@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád: A minimum 10.000 ember eddig a rákiparból élt. De a helyükbe kerülők esetén ez erkölcstelen dolog.

A francia LapKer csinálta jól mert volt 400 trafikja nálunk és exportálta a rákot. Inkább a Közgép venné meg az összes román trafikot!

Lucky Larry Silverstein 2013.06.28. 01:23:34

@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád: Mármint azok szerint akik 20 évig bírták ezt a remek iparágat..:)

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.06.28. 02:12:06

@Lucky Larry Silverstein: úgy is van, dögöljenek éhen, vagy menjenek közmunkára zabot hegyezni, 20 év nem elég a szemeteknek? Ha egyszer kell ez a remek iparág a fityesz klientúrájának, nincs mese.

Egy egészséges értékrendű kívülállónak (értsd: aki se nem volt, se nem lesz trafikos) pártállástól függetlenül ez erkölcsileg elfogadhatatlan. Te vagy trafikos lettél, vagy...

regress 2013.06.28. 06:24:15

@J.László: az a baj ,hogy nem az emberek nyelik le,hanem a tetves seggnyaló fideszesek.lesz még itt földosztás,trafikosztás.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2013.06.28. 06:30:52

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
Használd fel őket a következő posztban.

Libatolvaj takarodj 2013.06.28. 08:12:15

"ők nem vettek részt a mutyiban, náluk így fent áll a veszély belekeverik nevüket a mocsokba,"

Talán kellene egy tisztességes ellenzék, amelyik nem rágalmaz meg olyanokat, akik mint írja a posztoló "szakmai alapon nyertek" "nem vettek részt a mutyiban".

Ha lesz ilyen tisztességes ellenzék akinél nem merül fel, hogy mocskolódó rágalomkampányokat indít, az lesz az igazi megoldás erre a problémára, nemdebár?

Peterpapo 2013.06.28. 08:47:06

@Lucky Larry Silverstein:

De ingyen van. A múltkor az egyik hozzászóló írta, hogy 10 millióért ingyen alakítják ki az arculatokat, de csak bizonyos cégektől lehet megrendelni, akiknek aztán az állam fizeti ki a munkát. Ezt onnan tudja, hogy egy ismerőse is nyert, akinek felajánlotta, hogy megcsinálják a boltot, de az azt mondta, hogy nem lehet sajnos, mert fix cégekkel kell csináltatni.

Peterpapo 2013.06.28. 08:50:03

@Libatolvaj takarodj:

Nem. Az lesz az igazi megoldás, ha mindenki, aki most ott van eltakarodik a vérvörös retekbe. Persze, egy-két kivétellel. Mellesleg, a kormány olyan ellenzéket érdemel, amilyen saját maga.

igazi hős 2013.06.28. 09:20:39

@J.László: Mikszáthra való utalással próbálsz szentesíteni egy ennyire pofátlan lenyúlást?
Abból hogy a '80-as években a helyi párttitkárnak kellett nyalni/juttatni egyes dolgokért, abból te azt vezeted le, hogy helyes vagy legalábbis elfogadható, hogy most is a helyi párttitkárok döntenek?
Visszakaptuk Kádárt egy alacsonyabb kiadásban? Az öreg legalább dolgozott rendes melósként, nem úgy mint a szellemi utódja, aki egész életében csak politizált. (Ettől még akár jó és hasznos is lehetne.)

2013.06.28. 09:32:59

Azért kellett megemelni a dohány árát, hogy legyen miből beszedni az új trafikosoktól a védelmi pénzt. Ennyire egyszerű.

xvxvxv 2013.06.28. 09:37:48

@bulista: nem seggnyaló ez, hanem "vállalkozó", ő maga mondta, és köszöni az oligarcháknak, hogy 2010 óta óriásit csökkentek a vállalkozásának a terhei - így marad ideje arra, hogy a hét minden napján reggeltől napestig tegyen hitet a fórumokon a baltás mellett.

ez here volt, az is most és hereként is fog megdögleni. fingja nincs a piacgazdaságról, igaz, nem is érdekli, de a meleg, a mi pénzünkön fizetett szobájából, ahol nem fázik meg a segge lyuka, amatőr közgazdászként, pontosan látja a gazdasági folyamatokat, és bátran is mond véleményt arról.

jönne el hozzánk, kapna a csórikám fideszcsimbókja erre a főnökömtől egy akkora sallert, hogy a falra kifüggesztett NER-Alkotmány adná neki a másikat.

Hetero Sapiens 2013.06.28. 11:03:13

@J.László:
Na, ebből látszik, hogy kurvára nem jártál németország közelében sem húsz éve.
Eszet osztani azt bezzeg tudsz, pedig nincs miből, kiskomám.
Az lehet, hogy t voltál arrafelé, és felfedezted, hogy a Kossuth ötforintost egymárkásnak veszi az automata, és nyakra-főre vetted a marbit, de boltba már nem jutottál el.
Már akkor is voltak tabakwarék, meg az allkauf/Real/kaufhof is bőven teli volt cigivel.
Legalább ne olyat hazudj, amit bárki cáfolhat

greenpiece 2013.06.28. 11:07:29

gyerekek, rohadjon le az összes lábkörmöm ha bemegyek egy ilyen szarházi trafikba valaha is. és igen, cigizek, de leszokom a gecibe mert a tüdőrák csak egy lenge szellő ehhez az ösztönzéshez képest...és remélem hetente szüretelik majd le a brazilok az ilyen aljas boltokat éjszakánként, de csak addig amíg egy másik banda meg nem szünteti az egészet. nah akkor majd megtudjátok majd azt amit most a sok kiskereskedő érez rohadt gerinctelen talpnyaló gecik

Peterpapo 2013.06.28. 12:52:31

@J.László:

Én meg azt nem értem, hogy mi a baj azzal, ha nem helyzetbe hozott haver barát nyeli le a nyereséget, hanem egy külföldi cég? Egyikből sem látsz viszont semmi sem. Sem Te, sem más, sem az ország. Az viszont elég baj, hogy most megint az emberek zsebéből vesznek ki nagyon sok pénzt, csak azért, hogy a sleppet jól lakassák.

Peterpapo 2013.06.28. 12:56:59

@J.László:

Ja és még annyit, hogy ezzel megint az állam zsebéből is kivesznek sok milliárd adó forintot, mivel a csempészetnek kedveznek ezzel és fenyegethetnek akárhogy a magyar leleményes nép (pl bankadó) és megfogja oldani, hogy ne a hivatalos elárusító helyeken vegye meg a dohányárut. Így megint emelhetnek valami adót, vagy kivethetnek újat, mert valahonnan pótolni kell a kiesést. Azt megint mi fogjuk megszívni. Még a nem dohányosok is.

Fеjesrob 2013.06.30. 21:28:11

@bulista: A kecske a tuti mert jól bele lehet kapaszkodni a szarvába közben.

bulista 2013.07.01. 12:42:42

@Fеjesrob: Akkor csak kapaszkodj erősen, nehogy egérutat nyerjen a kecske! Aztán a lagziba meghívjátok ám a Mekk-mestert is, nehogy sértődés legyen! :D
süti beállítások módosítása