Amíg az egész ország figyeli a Duna árhullámának a levonulását, a kormánypárt azon emberei akik nem találnak munkát a gátakon szép sunyiban elvégzik az aktuális módosítást a sziklaszilárdnak kikiáltott alaptörvényen. Valószínű többet érnének már azzal ha az egészet kidobnák a nagy büdös fenébe, hiszen így már lassan alapjaiban sem nagyon hasonlít az eredeti Szájer tableten írt förmedvényhez. Valamiért azonban úgy gondolja a kormánypárt, és annak jelenleg a gátakon rohangáló vezére még nem nevetett eleget a művelt világ az állandó kiemelés, átírás, alaptörvénybe emelés, formai, alaki módosítás módosítása sarkalatos törvénnyel körüli cirkuszon, még mindig igyekszik egy lapáttal rátenni a saját baromságára, végül is mindig kell valami vidámságra okot szolgáltatni a vak komondor háza táján. Már az első négy módosítás is sok volt annak aki egy szót sem értett ebből az egész folyamatból, de az újabb foltozás sem jelenthet mást, mint egy újabb lyukat abban a feketeségben ami nem vezet sehova, nemhogy bármilyen kiútja is lenne a végén, a felderengő homálynak pedig semmi jele nem látszik továbbra sem.

Orbán Viktor figyelemelterelésként a módosítás során abban mutatja meg nagyszerűségét, képes két ballábas gumicsizmát felvenni úgy a gátak mellett, hogy nem keveri össze közben a lábait, végül is van neki két bal, pedig az neki biztos nem elég nemzeti. Miközben ezen derül a józan ésszel rendelkező figyelő egyik szeme, a másikat a sírás kerülgeti miközben Bakondi maga a katasztrófa  György kétségbeesetten keresi a gát megfelelő oldalát ahol a víznek kellene lenni, és nem tudja eldönteni akkor most honnan is kell kitelepíteni, és merre is folyik a víz, és főleg hol is nem csinált még elég kárt a hozzá nem értésével. Amíg ezek az emberek erősítik a védelmet a gátakon egy pillanatra sem tűnik fel nekik maguk is  egyre inkább csak akadályok ebben a munkában, Martonyi külügyminiszter  közben meg válaszolgat az Eu felvetéseire, és nem szőrözik egy pillanatra sem, bejelenti a módosítást, neki biztos megvan hozzá a jogosultsága, meg a kellő jártassága is ebben a kérdésben. Végül is ahogy a kormány alaptörvényének a keletkezését, elfogadását, átírását, módosítását, beemelését  valaminek valahova körüli cirkuszt figyeli az ember egyre inkább az az érzése a kormánypártnál még az utolsó trafikmutyisnak is van valamennyi hozzáadni valója az általuk kreált tákolmány újabb foltozásához, de legalább is nagyon szakember ha meg kell magyarázni a nyóc év miatti történések jogi szempontjait, és az újabb elkerülhetetlen módosítást. Végül is az egésznek csak annyi a jelentősége ezzel az állandó változtatással a jelenlegi kormánypárt maradjon továbbra is hatalmon, így a bírálatok sem nagyon érdeklik őket bárki is mondja azt, de betartani sem nagyon akarják azt a részt a saját alaptörvényükben ami gátolná őket a hatalom megtartásában, ezeket szeretnék minél hamarabb kiiktatni, vagy beemelni ahogy az éppen nekik tetszik. Elég arra gondolni az államadósság betartása rész nem nagyon megy nekik, így azt nem is veszik figyelembe, most viszont beleírják a szövegbe az új adó kivetésének lehetőséget a váratlan kiadásra az állam részéről, ha arra nem lenne a költségvetésben fedezet. Ez akár azt is jelentheti, ha a kormány ismét eltol valamit ahogy azt teszi általában, és ezért büntit kap a világtól kp-ban, de nem tudja ráfogni a libákra, és  a gaz ballibek nyóc éve sem jöhet szóba szokott érvként, akkor kivet egy új adót, és kész is van a fedezet a fizetésre. Mondjuk van harminc újfajta adó amióta hatalomba került az adócsökkentés kormánya, de van annyira kreatív adjon hozzá még egyet. És az sem kizárt, készül valami szabálytalanságra is a szeretett kormánya a nemzetnek, mondjuk egy európai trafiktender lebonyolítására, és ha nem lesz kéznél a vak komondor, vagy Terike sem akar férjhez menni mikor kiderül a turpisság a mutyiban, amiért a világ majd jól megbünteti a magyar kormányt, és akkor a magyar nemzet fizet az összefogás jegyében. Ahogy mindent az fizet amiről a kormány azt mondja nem is igaz mert a multik meg a bankok vannak adóztatva.

Van még annyi ideje ennek az agyament bandának egyszer legalább még ismét módosítsanak a foltozott ruhadarabjukon. Azután remélhetőleg megy az egész a levesbe, és az ebből főzött étel lesz a további szellemi táplálékuk a hátralevő életükben. Ennyi baromságot, ilyen rövid idő alatt néhány tucat barom ritkán hozott össze egy elmebeteg vezetésével a világtörténelem során. Az általuk okozott kár is csak háborús mértékkel mérhető, de a jóvátétel itt sem rájuk lesz kiróva, hanem akik eddig is elszenvedték a fülkeforradalmuk következményét. A hátrányba hozott emberek visszatérése a normális életig még sok áldozattal fog járni, de minél hamarabb elkezdődik az ezen az úton való megindulás, annál nagyobb lesz az esély a minél hamarabbi visszatérésre a normális megélhető világ kerékvágásába. Az agyamentek meg odakerülnek alaptörvényestől, közgépestől ahova valók, a szemétdombra, ahova valók.BANDITA.

Címkék: kormány mutyi módosítás alaptörvény

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr765351333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

colonel pondró 2013.06.08. 21:12:53

Semmitmondó, szar poszt.
süti beállítások módosítása