Happy Viktor!

 2013.05.30. 18:29

orban_szulinap_1369925319.jpg_530x200

Van aki tortát remél születésnapi ajándéknak, van aki országot. Orbán Viktor ez utóbbival szeretné magát megajándékozni, az csak a hab lenne rajta, ha ez kerek évfordulóra esne. De nem baj ha az idén nem sikerül véglegesen begyűjteni az ország minden szeletét, legfeljebb jövőre lehet majd neki módosítani az alaptörvényen újra, miszerint ez már tavaly megvolt, csak egy újabb év kellett a véglehesítéshez.

Minden oka megvan az ünneplésre, még a nagy ellenfél Európa is pont erre az időpontra időzítette a túlzott deficit eljárás alóli mentesítés bejelentését. Az átlagpolgárnak ez nem sokat mond, tőle ezt megtehették volna később is, neki ez legfeljebb annyit jelent továbbra sem ért semmit az egészből, és számara nem is bizots hoz ez pozitív változást. Biztos ezért volt szükség az ezer milliárdos megszorításokra, a magánnyugdíj lenyúlására, Simicska Lali ezen okból lett kitömve százmilliárdokkal, a Századvég ez okból nyomja tele hazugsággal a kormánypárti médiát, persze ide is jönnek az ellenőrizetlen milliárdok végül is semmi nem megy ingyen, itt nem érdekes rezsi csökkentés, mikor hazudni kell.

Boldog lehet Viktor, adott az országnak egy álamfőt is, aki legalább háromszáz törvényt írt alá minden kérdezés nélkül, és egyszer sem tévedett egész addig amíg jogosult volt a dr névelő odabiggyessztésére, de később kiderült ezt is csak másolással tudta megszerezni. Boldog lehet Viktor megtudhatta mindenki a pártjában vallott nézetek közül az a legértékesebb, miszerint mindenki annyit ér amennyije van, de ha ehhez hozzá ad egy számítógépet a dohányipar megsegítésére létre hozott újraelosztásban, akkor sem mindegy ki nyer, csak az ne baloldali legyen, inkább valami rokon vagy haver, utólagosan garantált megemelt haszonnal megsegítve. Boldog lehet Viktor biztonságban van a magyar föld, nem sikerült ugyan a családi gazdáknak odaadni, még ha néhánynak muszáj is volt juttatni a reklám miatt, az sikeresen landolt a műkörmösök közelében, akik biztos értenek majd hozzá, de legalább elég közel vannak a döntéshozókhoz mint névadók. Boldog lehet Viktor, ha kinéz majd a háza ablakán, kicsiny faluja egyetlen stadionjára eshet pillantása, de nem irigy ember, épít egy hasonlót a fővárosnak, meg a haver városának is, erre alapozva némi gazdasági növekedést, meg egy kis aránytévesztést. Végül is a kétezres Felcsút háromezerhatszázas lelátót kap, de ugyan ilyen arány nem jár a fővárosnak, és a legnagyobb vidéki városnak sem. Ja, az most London, mert ezért is boldog lehet Viktor, az ország megélhetetlensége miatt ma már ott több a magyar lakos mint a hazai pályán másodiknak tartott nagyságu lélekszámmal befutó Debrecennek. Boldog lehet Viktor megmutatták a közmunkások meg lehet élni a sehova nem vezető közmunka béréből, de ha mégsem, akkor sem gond ez számára, nagyon jól fel tudja őket használni a foglalkoztatottsági számok buherálása során. Boldog lehet Viktor, sikerült úgy előadnia a megszorítások politikáját annak aki meghallgatta, hogy végig azt hangoztatta azt a multik éás a bankok fizetik meg, holott tökéletesen tisztában van vele, azok minden egyes tételt a lakosságra hárítanak át. Cserébe gondoskadott róla, a multiknál kárpótlásul az új Munka Törvénykönyvével csökkenjen a munkavállalók kereste, és kerüljenek bizonytalan helyzetbe a kiszolgáltatottsággal. Boldog lehet Viktor az agyament törvénykezéssel, és a fogyasztás csökkenésével egyre rosszabb lett az életszínvonal az országban, de legalább az egykulcsos adó nyertesei jelentős béremelkedést vághattak zsebre, és nem számít ők  vannak kevesebben. Boldog lehet Viktor, pöttykutató eltolcsyjának hála recesszióba fordult a gazdaság, de legalább sikerült harminc új adónemet bevezetni, lehetőleg az is kiszámíthatatlanul, és ha kell, visszamenőlegesen. Boldog lehet Viktor, megmutatta szerzett jogot is el lehet venni, nincs semmi garancia az állam jogfolytonosságára, mindössze annyi a lényeg, az új idő számítás szerint kell értelmezni a felelősséget. Így visztont csak három éves lenne Viktor, és ilyen korban védeni kell a kiskorúakat. Csak azt kell eldönteni kinek jár az ilyenkor a tolerancia, aki közpénzből eteti majd még az unokáit is ennyi idős korában, vagy annak a valós kiskorúnak akinek kirúgja a kezéből Viktor a vajas kenyeret, lehetőleg a száját is igyekezve befogni közben? Boldog lehet Viktor, mindig van a közelében egy vak komondor aki elviszi a balhét, az sem baj ha nyóc éves, vagy szocialista, vagy Bajnai kommandós, akinek a hátával nyomják be a székház ajtaját, hogy aztán rá lehessen fogni a fiatalra némi rongálást mikor az kimondja:"demokrácia!" Boldog lehet Viktor sikerült a miatta is megemelt rezsit legalább dumával csökkenteni, és ügyesen titkolja közben az országban nem igazán a rezsi magas, hanem a munka kevés, és a munkabér nagyon alacsony. De neki könnyebb mindig mással megfizetteni a tévedés árát, saját kútfőből legfeljebb annyi telik tőle megkérje a rokont segítség fejében ássa meg a halott anyuka sírját, de utána hozza vissza a lapátot. Boldog lehet Viktor az alaptörvénye állandó változatatása miatt rajta röhög a művelt világ, de legalább megmutatta azt is, így el tudja törölni a választásokaz ha éppen úgy hozza elmebajos gyógyszerhiánya. Boldog lehet Viktor, mindig sikerül abba belerúgnia akitől segítséget vár, igaz ő tankot lát ott ahol a józan ész beszél, de egy gyorsnaszádról ez másként látszik. Boldog lehet Viktor mindig talál okot a szabadságharcra, még ha nincs is ellenség hozzá, mindig van kéznél egy baltás gyilkos akit el lehet cserélni némi állampapirért. Közben meg hagy égjen a magyar zászló a földön, az a lényeg a székely lobogjon a parlamenten.

Sok mindenért lehet még boldog Viktor, főleg azért, mert még nem találták meg ellene a gyógymódot. Kevés ember mondhatja el magáról azt a kétes dicsőséget,ilyen rövid idő alatt képes volt ennyi sok embernek bizonytalan helyzetbe hozni az életét. Boldog lehet Viktor, pontosan tudja ellenzői betartják a játékszabályokat, úgy az írottat, mint az íratlant, de neki egy percig sem kell emiatt aggódnia, nála a szabályok nem léteznek, vagy ha mégis, azt a maga javára bármikor tudja módosítani. Nála van a gondosan kiválogatott parlamenti hatalom cöveke ami képes bármilyen őrültséget megszavazni, és törvénybe iktava módosítani azt, csak legyen egy vak komondor a trafik előtt, és már meg is van magyarázva minden. Ezek után csak annyit lehet még hozZárakni, legyen az az utOlsó boldog szülinapod Viktor, jövőre ismét csak annyi maradjon meg ebből, menj haza és verd szét a lakásod ahogy azt a legutobbi bukásnál csináltad, és ahogy most az országgal tetted. A megélhetésedre se legyen gondod, annyid marad mint a kollégiumi szobádban volt a takaró alatt, azzal majd tudsz játszani, de nem az ország lakosságával.BANDITA.

Címkék: munka kormány törvény ellenzék Orbán Viktor menj a büdös picsába

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr565336215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása