Ha eddig bárkinek kétsége merült volna fel a parlamenti kétharmad gátlástalanságáról, akkor annak újabb bizonyítékul szolgálhat a megszavazott trafiktörvény, annak minden pofátlanságával együtt. Bármilyen törvényt képesek megszavazni ott a padsorokban a kormánypárti mutyisták ha a központi akarat úgy kívánja, nem mérlegelnek, nem haboznak, nem vitatkoznak, egyszerűen megnyomják a gombot, és a lelkiismeretet rábízzák a szavaikra amivel utólag igyekeznek kimosdatni magukat a nyakukig érő tolvajlásból. Azok után, hogy Orbán Viktor védelmébe vette a kisboltosok, trafikosok kisemmizését, senki előtt nem lehetett kétséges a törvény megalkotása sem, ami utólag szentesíti az államilag irányított lopást, utólagos haszonemeléssel.

Nem először adja tanúbizonyságát a kétharmados parlament meddig hajlandó elmenni a saját érdek érvényesítésében. Túl a barátságon, de a pofonon már régen innen. Itt a saját érdek végül is egy embernek az akarata, de ez nem zavarja a sorsukat hozzá kötőket, igyekeznek mindenben megfelelni az Ő elvárásainak, némelyikük még ha lehet lehajtott fejjel is, de akkor is megszavaz bármit, még azzal a tudattal a vak komondoros agyában, ha ezzel nagyon sok embert hoz létbizonytalan helyzetbe. Most sem történ t ez másként, a többségtől elvettek valamit amiért az már megdolgozott, néhánynak visszaosztottak ebből egy kis hányadot, később jó lesz majd rájuk hivatkozni, de a javát kimazsolázták maguknak, és az őket támogató családtagoknak, haveroknak, énekeseknek, szomszédoknak, eléggé jobboldaliaknak. Nem zavarta a kialakult felháborodás sem a drága honfiúkat, és honlányokat, nem érdekelte őket a nyilvánvaló lebukás sem a kiosztás során hiába volt erről hangfelvétel, nem érdekelte őket csak az a hazugság:” Elvettünk a multiktól, és így a honiak jártak jól!” kezdetű előre megírt szöveg, ami most éppen csak a vízcsapból nem folyik. Ja, és persze a mocskos szocik, meg a baloldal, és a Philipp Morris összeesküvés bonyolult szálainak a kibogozása. Ismét nem zavarják őket a tények sem, a fogyasztás nem csökken, legfeljebb koncentrálódik, a szállítási útvonalak lerövidülnek, ezzel csökken a forgalmazók költsége, így embereket bocsájthatnak el, ha  kevesebb lett a munka, tehát a multi semmiképpen nem járt rosszabbul. Az áruházláncok megoldják a forgalomkiesést, leszerződnek valamelyik nyertessel, nem nekik kell embert alkalmazni az eladáshoz, így azokat el is lehet bocsájtani, végül is piacgazdaság van, vagy mi a fene. Mondjuk az utólagos árrés emelés miatt kicsit szívják a foguk, de a bérleti díjon behozzák a hasznot, és a kormány is van annyira segítőkész velük szemben, valahogy kárpótolja őket a veszteségért. Már kaptak új Munka Törvényt is, ami nem kis segítség nekik a dolgozókkal szemben, ha azok esetleg emelt bért akarnának, vagy bármilyen jogukat szeretnék alkalmazni, mert abban a törvényben bizony sokat elvettek tőlük, növelve a munkáltató hasznát, és terrorját velük szemben.

Lehet a piacot variálni, ha megfelelő a gazdasági környezet. Az utolsó három év politikája nem mondható sikeresnek a gazdaság tekintetében bármilyen hazugsággal is igyekszik a kormány kimagyarázni tehetségtelenségét, és tolvajlását. Nála az a növekedés ha a saját embereinek jobban megy, a többi az éhen is dögölhet, ott lehet hagyni az út szélén, majd a rokon megássa a sírját. A stadionépítésre alapozott gazdasági növekedés nem tartós addig amíg közmunkás él az országban 49 ezer forintból, éves szinten hat hónapig. Nem tartós az a növekedés sem, ahol az évek munkáját el lehet venni minden átmenet nélkül, és esélyt sem adva a tönkretett csórónak a további megélhetésre. A trafikmutyi során jól jártak azokat az embereket hozták helyzetbe akik eddig ezért a piacért nem dolgoztak meg, nem ebből éltek, de most megkapták a jutalmat a munkájukért amit a politikának végeztek, vagy esetleg elég volt annyi ismerjenek valakit, aki megjutalmazza őket, és a családnak is volt ebben némi szerepe. Azokkal a családokkal nem kell törődni akik éppen miattuk mennek tönkre, azok nem elég jobboldaliak. Fontos az egészség védelem, a gyerekek, és kiskorúak védelme, ezért kapnak ők csak fagyit, ha bemennek a nemzetinek mondott dohányboltba. Azokkal a gyerekekkel meg hogy mi lesz akiknek a családja előtte részben a dohányeladásból él, végül is nem szempont, lehet nem is voltak eléggé nemzetiek, vagy csak félázsiai származékok, akiknek a szülei életükben nem voltak szavazni. Pedig most sokan lettek ezekből a gyerekekből. Velük törődsz, kedves kétharmad?

A törvényesített közpénzlopás parlamenti biztosítása most már egy újabb fajta lépést tett a törvénygyártás során, ezúttal a saját maga érdekcsoportja megjutalmazása felé. Helyzetével visszaélve, tudatosan tett tönkre egy újabb társadalmi réteget a kereskedelem egyik ágazatából. Kinyírta már hatékonyságával a szerencsejáték ipart is, ott sem adva időt az átállásra senkinek, de ez csak egy példa a sok közül. Mindenképpen igyekszik magyarázatot találni a védhetetlenre, felelősnek mindig ott van a baloldal, csak az a kérdés, az ilyen módon tönkre tett családokat mennyire fogja érdekelni mit csináltak az előző kormányok, amikor még ők is meg tudtak élni, ettől csak napjainkban lettek megfosztva, és kétségbeesésbe taszítva. De ezzel a kormánnyal már nem tehet partnerként semmit kezdeni, erről nap mint nap gondoskodnak, gyakorlatilag minden területet igyekeznek a törvénykezéssel az uralmuk alá hajtani. Média fölényükből eredő magyarázkodásuk szánalmas azon emberek szemébe akik miattuk kerülnek kilátástalan helyzetbe, akik miattuk veszítik el megélhetésük, ráadásul úgy, közben azt látják mások miután a helyükbe kerültek milyen jól megélnek ebből minden addigi munka nélkül, amiben nekik azért volt részük bőven. Az olyan törvénykezésben ami az emberek tönkretételével jár minden változtatási lehetőség nélkül nem nagyon lenne szabad részt venni, de inkább nem lenne szabad ide jutni a politikának, ami ezt megteszi, és megteheti. Az ilyen törvénykezés ártalmas, káros, ügyetlen, és visszafordítható. Mert jogot elvenni visszamenőleg is lehet, ezt a kormánypárt vezette be.BANDITA.

Címkék: lopás trafik rabló hazudik kétharmad Fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr885313578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.24. 15:42:28

"Mert jogot elvenni visszamenőleg is lehet, ezt a kormánypárt vezette be."

És ez a legdurvább az elmúlt 3 év ámokfutásából.
süti beállítások módosítása