Rezsicsökkentési népszavazás?

 2013.03.27. 14:07

reszicsokkentes_1364384757.jpg_276x183

Maximálisan igyekszik a kormány kihasználni a rezsicsökkentésből adódó lehetőségeket. Orbán Viktor már ki is jelentette az ehhez rendezett aláírások gyűjtése megfelel egy népszavazásnak is, persze szigorúan a kormány mellett. Ne legyen senkinek olyan képzete ebből nem fog újabb csodafegyver keletkezni a kormány valóság hamisítói konyhájában. Mindenfelé pártszimpátia nélkül gyűlnek az aláírások, és nem azok az emberek tehetnek majd róla akik ezt kitöltik mire lesz felhasználva ez az egész ha lezárul a kampány. Egyik kormánypárti politikus sem ment még a szomszédba ha hazudnia kellett egy nagyot, vagy legalábbis képes volt felolvasni azt az elé rakott papírról, és most is nagyon be fog indulni a fantázia amivel majd kábitani lehet a közvéleményt, és úgy általában mindenkit.

Valószínüsíthetően nagyon sokan aláírják majd ezt a rezsicsökkentési "nem hagyja magát az ország" nevű gyűjtőívet. Függetlenül az eddig történtektől amivel sikerült lejtmenetre állítani a gazdaságot, leszállítani az életszínvonalat, drágítani az árakat, megszüntetni a munkahelyeket, leértékelni a béreket ez az egész rezsicsökkentés még valós is lehet az adott pillanatban. Igaz korábban pont a kormány politkája miatt szaladtak magasra az árak, de erről most nem beszélnek a kormányoldalon, az nem szokásuk, hiszen most sikerült újabb ellenséget találni a további szabadságharchoz aminek állandóan folytatódni kell. Még ha nincs is ellenség, legfeljebb a jelenlegi IDEIGLENES kormány sötét vezérének bomlott elméjében.

Sokkal érdekesebb lesz az elkészült mű felhasználása. Itt is meglesz az a titokzatosság a pontos létszámot illetően amit nem lehet majd ellenőrizni, de ennek ellenére az eredmény publikálására már ugrásra készen áll minden média ami a közpénzből van finanszírozva, és megfelel a kormányoldal elvárásának. Mikor közlik majd az eredményeket nem fognak fukarkodni az öndícsérttel a megszólaló politkusok a kormánypárt oldaláról. Lesz itt újabb fülkeforradalomi hevület, további meghatalmazás a néptől hangoztatása, miszerint az ország vezetése jó úton jár, és csak így tovább, na és be lehet inteni a világnak, Európának, a pirézeknek, ás már az államadósság sem lesz fontos. Győzelmi harsonák kerülnek elő hirtelenjében amelyek véletlenül már gondosan ki lesznek fényesítve a Békemenet felvonulásán, nagy vállveregetés mellett talán az alaptörvény is módosítva lesz miután kellően megjutalmazták magukat a kitalálói eme kampánynak. Még az is elképzelhető az így kapott eredmény ismeretében amihez azért hozzá fognak rakni némi létszámot, persze csak a saját érdekükben szemben a valósággal, egyszerűen azt is ki fogja jelenteni valamelyik kormánypárti agyatlan:" ez volt a valódi választás, csak utólag törvénykezünk róla!" De hogy mindenhonnan hasonló kijelentések fognak szembenézni az emberekkel arra a Simicska médiabirodalom lesz a garancia! Minden terület fel lesz használva az emberek elbizonytalanítására, akik csak örülnek némi kedvezménynek, de tudják ennek sokszorosát lehúzta már róluk a Nemzeti Hazudozás kormánya.

Eddig sem nagyon zavartatták magukat a kormánypárt oldaláról ha nagyot kellett hazudni. Azzal sem foglalkoztak mi a valóság, valahogy mindig csak a mondat azon felét mondták el, ami az ő érdekeiket szolgálta, a többit figyelmen kívül hagyták Ha lebuktak valamilyen hazugsággal azon gyorsan túlléptek, de előtte rákenték a szocikra, a nyóc évre, újabban meg a Bajnai-gárda fiataljaira. Tényeket elferdíteni, embereket becsapni náluk rutinnak számít, ahogy az is, simán hülyének nézzék a választó polgárt, aki szerintük mindent elhisz, ha meg nem akkor hazaáruló. Most sem fognak másként eljárni a kormányoldalról, ebben nem lesz változás már csak azért sem, mert olyan emberek fogják bizonygatni az állítás valóságtartalmát, akikről már megszólalás előtt lehet tudni, nem mondanak igazat, de azt nagyon jól csinálják.BANDITA.

 

Címkék: média szavazás kormány aláírás rezsi választó

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr255175736

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Töröljük el a rezsit! 2013.03.27. 21:19:49

Az aláírásgyűjtési kampány során az emberektől kapott bátorítások, és elvárások alapján a Kormány nem áll meg 10 %-on a rezsicsökkentés terén! A Húsvét utáni első parlamenti munkanapra Rezsi Szilárd meg fogja álmodni ennek pontos gazdasági hatásai...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amadeus62 2013.03.27. 18:57:42

Orbánt és a fideszes sleppjét rögtönítélő népbíróság elé kell állítani, és ki kell őket végezni !

Fejesrob 2013.03.27. 18:59:17

Igen, ez elég álságos, aláírod nekem, egyetértesz azzal, hogy kapsz 5 rongyot? Köszi, írd már ide lécci, a mailcímed is, ugye nem baj, ha néha küldünk egy rövid hírlevelet? (Nem tudom, kérik e, de ha van eszük igen).

De végül is aki vet, az arat is.

Orbán Diktor (törölt) 2013.03.27. 19:01:39

Ez a retardált békamenetes népi együttes hol van most? Jobban meg kellene védeni a rezsicsökkentést a gonosz tőkésektől. Szerintem, legyen 60%-os rezsicsökkentés! Kimegyek én is megvédeni, ha a fizetésem végére is tesznek egy nullát. Éljen a Párt! Éljen a Kedves Vezető (csak ne sokáig)! Hajrá székelyek!

Fejesrob 2013.03.27. 19:07:10

@Orbán Diktor: Na ja, Hajrá székelyek. Zavarnak mi.

2llkedő 2013.03.27. 19:09:30

@Amadeus62: Ezt azért nem kéne! Nem kellene lesüllyedni az ő színvonalukra.

Amadeus62 2013.03.27. 19:12:14

@félázsiai 2llkedő:

Miért? Sokkal nagyobb kárt tesznek mint egy sima gyilkos. Ceausescu is ki lett végezve mellesleg. A fidesznyikek meg folyton panaszkodnak, hogy milyen liberális a világ, hát akkor én a kedvükbe járok, és nem leszek az :)

regress 2013.03.27. 19:14:55

@Amadeus62: jól beszélsz.nagyon érzékenyek ha az ő stílusukban szólítod őket.

Fejesrob 2013.03.27. 19:20:13

Emberek! Megakadályozta valaki, hogy Gyurcsány vagy bajnai rezsit csökkentsenek?

Nem. Pedig most ők arathatnának. Ilyen a politika.

Drezda 1945 2013.03.27. 19:26:01

@Amadeus62:

Látom, azért néha-néha felbugyog bennetek Kun (Kohn) Béla forró vére...

Ti vagytok a Lenin-fiúk igazi örökösei.

Ha végre eljön a polgárháború, ígérem, vadászni fogok rátok!

flippant 2013.03.27. 19:34:20

@Drezda 1945: Akkor kezdjed a liberálbolsevik orbánnal, meg az átvedlett mszmp-s spanjaival.

Drezda 1945 2013.03.27. 19:40:30

@flippant:

Szarban vagytok, értem én. A Fidesz 1 hónap alatt fél millió új szavazót szerzett, ezzel párhuzamosan az MSZP évtizedes mélypontra süllyedt.

Nagyon nagy szarban vagytok.

regress 2013.03.27. 19:42:35

@Fejesrob: senki,de a fideszt ki akadályozta 3 évig?az áfacsökkentést ki akadályozza?az ügynöklistát ki akadályozza?

regress 2013.03.27. 19:43:26

@Drezda 1945: ez már volt,valami újat.

regress 2013.03.27. 19:45:29

@Drezda 1945: agresszív kisköcsög,fogadj örökbe egy lámpavasat.engedélyed van?a tömjézsóóóóótival szoktál vadászni?

birkakhoz 2013.03.27. 19:45:32

Elkepeszto micsoda penzeket es emberi eroforrasokat mozgat a fidesz , ebben a part kampanyban! Jobb zsebembol kilopnak 10 000 forintot havonta eveken keresztul , felemelik az afat 27%-ra adoztatnak lepten nyomon aztan visszatesznek 2000 forintot HAVONTA a zsebembe, amit meg hirdetnek tobb szaz millio forint kozpenzbol es en oruljek ennek mint egy lelki szegeny ! Koszonom szepen nem kerek ebbol a csalasbol!! Csokkentsetek az afat 18%-ra , hogy meg tudjak elni , tudjak tankolni enni , elmenni moziba a gyermekeimmel! Csokkentsetek a koltsegeit a nagy vizfeju allamotoknak ami azert hoztatok letre hogy legyen hova elrakni a kadereket meg azok tehetsegtelen rokonait! Szegyen es gyalazat amit a narancssarga sereg muvel .

Drezda 1945 2013.03.27. 19:46:55

@regress:

Ezt nem lehet elégszer leírni. Szarrá lesztek verve 2014-ben.

valaki senki 2013.03.27. 19:48:50

@Drezda 1945: Sajnos, az ország van szarban! Egy lefelé menő spirálban vergődik, konkrét kitörési-pont ötletek nélkül. Én anno vettem a fáradtságot, és 2010-ben a hozzáférhető teles Széchenyi tervet végigolvastam, annak reményébenm hogy ehhez tartozik egy sokezer oldalas, konkrét lépéseket /forrásokat megjelelő komoly anyag. Az eltelt 3 év arról győzött meg, hogy nem, ez csak egy 20 oldalas lózung-gyűjtemény. Hiányzik az akarat és a tudás a gazdaság beindításához. A hajánál kirángatott Münchausen effekt ( egykulcsos adó) csődöt mondott. Mint minden országban, recesszióban. De hát itt értelmes emberekre már rég nem hallgat senki, még akkor sem, ha egy alomból valók...

dual824 2013.03.27. 19:50:25

@Drezda 1945:
"Szarrá lesztek verve 2014-ben."
Lehet, hogy tényleg hagyni kéne nyerni a marhákat. Aztán majd omoljon rájuk az egész!

TBone 2013.03.27. 19:51:37

@Drezda 1945: Kb. ilyen lehetett a hithű kommunisták lelki állapota 45-ben.

Amadeus62 2013.03.27. 19:51:53

@dual824:

Az a baj, hogy a népre, ránk omlik, nem ezekre a kreténekre!

nnnnnnnn 2013.03.27. 19:52:58

A politika sosem foglalkoztatta, aznap sem tudta, mi zajlik a városban. Munkája befejeztével a szerelmét szerette volna meglátogatni. A Blaha Lujza téren mindenkit leszállítottak a villamosról. Azt hitte, hogy a Rákóczi útról majdcsak kikeveredik, ám telefonon hívott ismerőse elmondta, ő is hasonló helyzetbe került. H. Zoltánt, aki csak állt a Rákóczi út egyik üzlete előtt, leteperték, szemüvegét összetaposták, majd a rádió udvarára vitték. Itteni emlékeiből: „Fél-egy órát térdeltem sokadmagammal, a fal mellett megbilincselve. Szavakkal és gumibottal egyaránt megértették velünk, hogy jobb, ha mindannyian csöndben maradunk, és nem mozdulunk meg.” Zoltánt kéz- és lábbilincsben vitték a tárgyalásra, négy rendőr vallotta, hogy megdobta őket, de hogy mivel, nem tudták meghatározni. A vétlenségre rámutató ügyvédi indítványokat elutasították, az őrizetbe vétel helyéhez közeli térkamera akkor „véletlenül” éppen a másik oldalt pásztázta. Az elsőfokú ítéletben két év börtönbüntetést szabtak ki a fiatalemberre.

nnnnnnnn 2013.03.27. 19:55:22

@$$$=$$$: csak egy kis szösszenet mi is zajlott amikor a mostani "ellenzék" volt kormányon.

_most_ 2013.03.27. 20:01:45

@$$$=$$$: aki dobálja a rendőröket, még jó hogy letartóztatják.

Pszt! 2013.03.27. 20:02:07

A sok marha elhiszi a kormanykozeli közvéleménykutatóknak, hogy mennyire nőtt a támogatottságuk, pedig ez is csak a hazugsagkampany része.

Drezda 1945 2013.03.27. 20:02:42

@TBone:

Te már csak tudod, a komcsi nagypapád biztos sokat mesélt neked erről.

Drezda 1945 2013.03.27. 20:04:31

@Pszt!:

Igen, a fölényes Fidesz-győzelem Dunakeszin és Szentendrén is csak egy nagy átverés volt, valójában meg sem történt.

regress 2013.03.27. 20:08:35

@Drezda 1945: szánalmas vagy,de ha erre gerjedsz.....ez legyen a legnagyobb örömöd az életedben

regress 2013.03.27. 20:09:52

@Fejesrob: róbertgida,most miért nem siettél a válasszal?kíváncsi lettem volna

ephart 2013.03.27. 20:10:21

nos El Qrancs Szarházi Libás Ciánoskuncze Drogos Cigány Szanyközlegény stb.ilyen leszerepelt politikai élőhalottakkal illúzió bármiféle győzelemről ábrándoznia a judeobolsi oldalnak.a 2010 történelmi vereségük után egy viszonylag ismeretlen de hiteles arcot kellett volna felépíteniük.ám ez a hajó már elment.fontosabb volt a zsé.hát most marad az acsarkodás meg az ajvékolás.e van minuszkák.szokjátok lesz rá elég időtök

nnnnnnnn 2013.03.27. 20:13:00

@_most_: látszik nehezen megy az értő olvasás. ezen esetedben nem csodálkozom amőba.

TBone 2013.03.27. 20:16:45

@Drezda 1945: Azért gondoljuk csak végig: Központosított államhatalom, egyszemélyi vezetés, államosított magán tulajdon, járási párttitkárok kinevezése, minden bajért a kapitalista Nyugat felelős. Nem ismerős? És ti még tapsoltok is ehhez.

_most_ 2013.03.27. 20:21:04

@TBone: szerintem a szocializmusban, ha lett volna igazi választás a többség akkor is simám a mszmp-re szavazott volna, itt egy kis propagandával mindent be lehet adni az embereknek.

Larry Silverstein 2013.03.27. 21:24:26

@_most_: 2x volt választás, 56ban és 89ben, és nem az mszmp-t választották.

Fullánkos Algol 2013.03.27. 21:37:41

@Amadeus62: Mellesleg Ceausescu is csak az államadósságot akarta csökkenteni alapvetően. Semmivel nem volt rosszabb mint ezek.
@Drezda 1945: Kun Béla most Orbán Viktorként született ujjá, Pintér volt a Garbai, Kövér volt a Tisza István, Szájer az Ágoston Péter, a Lenin-fiúkat meg a fidesz-székházat védő 10 éves sittes gyilkos b-közepes csürhe környékén keresd. Nem véletlen a fidesz a legaljább hatalmi komcsi. Le se tagadhatnád hagy a fajtád pontosan oda tartozik.

Tiborpapa 2013.03.27. 22:29:17

Hajrá Magyarország! Hajrá fiúk! Hajrá előre tovább a Sztálini úton. Ez kell, mert ennél csak rosszabb lenne, ha más nyerne a választásokon. Biztos. Inkább a lesepert morzsa a hatalom asztaláról, mint az éhség, mert az lenne, bizony, ha nem a Fidesz győz. Persze. Be kell vezetni a kmk-t (közveszélyes munkakerülés), mint a cucializmusban! Aki nem dolgozik, börtönbe vele. Azonnal megszűnne a munkanélküliség. Sok börtönőrre lenne szükség, ezzel újabb munkalehetőségeket teremtenénk. Ja. Van itt lehetőség a Kánaánra. Ha mégse lenne az, majd beírjuk az Alkotmányba, hogy az és kész. Nnna! Van itt tüdő!

Tamás Csacsicska 2013.03.27. 23:57:28

@Drezda 1945:

A fák nem nőnek az égig… Matolcsy el fogja verni a deviza-tartalékot, pikk-pakk. Utána mi lesz?

A tőke menekül az országból, új befektetések nincsenek – csak megjegyezném, hogy az üldözött energia-szolgáltatók tőzsdei cégek, így érthetően nyereségre törekednek. Ez a piacgazdaság, vagy leánykori nevén a kapitalizmus. A munkaerő ugyancsak menekül. A munkanélküliek száma csúcson. A fogyasztás zuhan.

Na most tőke és munkaerő nélkül tudod-e, mi marad az országban? Olvass egy kicsit Marxot – tudod, ez a pali nem volt egy buta közgazdász, bár a Fidesz fikázza (ahelyett, hogy tanulna tőle). Hát egy biztos: növekedés az nem lesz. Megélhetés sem.

Ha erősen megfigyeled saját magatokat, Orbán eddig csak olyanokkal kezdett ki, akik nem tudnak gyorsan elhúzni az országból (távközlési cégek, élelmiszer-kereskedelmi multik, bankok – és most a közművek). Lassan elfogynak a lenyúlási lehetőségek: maradnak tehát a nyugdíjasok. Mert ugye ők sem tudnak menekülni, ide köti őket a nyugdíjuk. És akkor nektek végetek pajtás, mert még a hülye Alzheimer kórosok sem fognak rátok szavazni. Viszont lesz népbíróság… és a felújított Kossuth téren nem kevés lámpavas.

Más szavakkal: a megvilágosodás kora.

gmihaly 2013.03.28. 08:05:26

Az "ősbűn" a közmű-privatizáció módja, következményei és az azok miatti sunyítás volt. Az adósságcsapdába belepottyant díjhátralékos fogyasztó nem felejt. És az első, ehhez kapcsolódó adósságkonszolidáció - tetszik, nem tetszik - az első Orbán-kormány alatt történt. Óbudán pl. Tarlós István hirdette meg, aki akkor ott volt polgármester.

látjátok feleim szümtükkel 2013.03.28. 08:29:48

Valaki mondja meg, hogy...

Igaza van a kormánynak abban, hogy nálunk a fizetésekhez képest nagyon drága a közszolgálatatások díja. De...
Szóval, mi után is kell a 10 % kedvezményt számolni a szolgáltatónak?

Megkaptam az első távfűtéses számlát, ami kb. 20.000 forintról szólt. Ehhez képest a számla azt tartalmazza, hogy 5000 forint után kapok 10 % kedvezmény, azaz 500 forintot. ?????????????

Aki nem gázzal fűt, az nem kap 10 % kedvezményt a tüzelő árából a borsodi tájakon ( meg más perifériákon )?
süti beállítások módosítása