Türelmes az ország?

 2013.01.12. 18:10

Volt egyszer egy hazugsága Orbán Viktornak amit egy külföldi államfőnek adott elő, miszerint:" Ma Magyarországon azért nincsenek nagy kormányellenes tüntetések, mert az emberek érzik a kormány átalakítja a rendszert, és az változtatásokkal jár,de azt türelemmel viselik!" Valami ilyesmi volt a lényeg, bár ide is semjénelhettem volna az idézetet, próbáltam legalább a jelentőségét idézni.Mikor ezt a nyilatkozatát meghallottam az IDEIGLENES kormányfőnek,egyből eszembe jutott az Operaház, ahol bizony a "türelmes"  tömeg miatt az oldalbejáratot kellett használnia az önmagát ünnepelni kívánó tákolmányszerzőnek, kívül bizony sok ellenzője akadt ennek a rendszer átalakításnak.

Azóta történt már nem is egyszer ellenzése a kormány eszement gazdasági ámokfutásának,vagy csak a kétharmados cövek segítségével hozott döntéseinek a várható fejleménye miatt amivel szűkíti az emberek jogait és lehetőségeit lassan az élet minden területén, de ezeket a jelenlegi hatalom nem hajlandó tudomásul venni semmilyen formában, még az ellenkezés létezését is megpróbálják letagadni.Ha nincs más lehetőség a nyilvánvaló felháborodás megmagyarázása ellen amit okoznak a politikájukkal akkor igyekeznek azt pofátlanul kisebbíteni, és bevetik a nyócéves csodafegyvert, kiemelve annak személyekre lebontott felelősségét, amikor is még minden rosszabb volt mint jelenleg, de akkor és azóta Orbán Viktor igyekszik megmenteni turulmadár országát, így neki van igaza minden körülmények között.Gyomorforgató az a cinizmus ahogy nem vesznek tudomást a józan ésszel bekövetkező tiltakozásokról az egyszerű teherviselők részéről, és még ezen túllépve rájuk is taposnak mikor lekezelően megmagyarázzák a szerintük értelmetlen reakciókat.Lehet van némi igazság abban ezek a tiltakozások nem fejtenek ki kellő hatást azoknak az embereknek a szemében akik most is módosítgatják a tökéletes alaptörvényüket,de a benne résztvevőktől hiába is vár bármilyen székház ostromot, vagy kődobálást,esetleg némi gyújtogatást a focipályákat ismerő kormányfő.A résztvevők itt inkább nyugodtak, és biztos megoldást szeretnének a jövőre nézve ne fordulhasson elő olyan ok amiért egyáltalán az utcára kellene vonulni sok százezer embernek tiltakozásként mikor a politika számukra helytelen döntéséket hoz.

Orbán Viktor úgy értelmezi az állításait, amit kijelent azzal hülyének nézheti még egy másik ország kormányfőjét is. Nem zavarja a valóságtartalom hiánya, egyszerűen nem is vesz róla tudomást, és úgy gondolja ezzel más is így látja tündérország gazdaságpolitikáját. Végül is neki sikerült talán először az IMF nélkül is minden gazdasági megszorítást végigvinni amit a többi bajban levő ország pont az ilyen típusú "segítség" miatt volt kénytelen megtenni, csak Viktorunk ezt a piacról finanszírozta, és így ez még drágább lesz az itt élők számára, ha majd vissza kell fizetni az ilyen gazdaságpolitika következményét. Viszont neki azért sikerült némi haszonra szert tenni legyen is bármilyen nehéz a mindennapi élet jelenleg pont miatta, de számára pont ez a lényeg, a politikát felhasználva a lehető legjobban megélni generációkon át az őt követőknek. Az ország eddigi politikai térfélcseréje nagyban hozzájárult egyéni boldogulásához, gyakorlatilag be nem tartott ígéretekkel sikerült mindig a felszínen maradnia, és ebből még egy jelentős kört is maga köré tudott gyűjteni akik szintén jól jártak az általa birtokolt hatalomból.Vannak követői a választók között is, akiknek elég a fedezetlen csekkek rendszere, és elhisznek neki mindent amikor menetelnek miatta a Békemenetben, amit azért rendesen kihasznál a hatalmát veszélyeztetők lejáratására. Igaz az ebben résztvevők sem járnak rosszul hiszen bőségesen el vannak látva közpénzzel, és csak talpat kell nyalni érte, de legalább megéri nekik, ha már ennyi embert maguk mögé festettek.

A többi, és józanabb része az országnak valóban nagy türelemről tesz tanúbizonyságot, pedig naponta hazudnak az arcába, és egyre nehezebb az élete a bizonytalanná tett megélhetésben. Azt már tudja a normális választó az az út amelyiken eddig járt a magyar politika tovább nem folytatható, de még egyenlőre nem alakult ki az új rendszer alapjául szolgáló bizalom, amiért azért legyünk őszinték az embereket képviselni akaróknak kell ismét megdolgozni.De ezzel a bizalommal nem lenne helyes visszaélni ismét a leendő parlamenti képviselőknek,vagy üres ígéretre váltani azt,mert akkor semmi nem változik és mindenki lemarad a jobb élet reményéről. Ezért van szükség ott még olyan emberekre is, aki viselték az eddigi döntések következményeit, és tudják melyik az az út, ami biztonsággal járható a valóság talaján.A tapasztalt törvényalkotók, és a törvényt megélők a következő parlamentben olyan új formációt hozhatnak létre ha végre sikerül egymásra figyelniük, ami mindenképpen egy előre mutató utat jelent, ha már ennyi ideig sikerült a politikának egy helyben állnia a térfélcserékre várva.Ehhez már az akarat és szándék megvan, csak a személyeket kell a helyükre tenni, és nem bonyolítani a dolgokat tovább el kell kezdeni járni rajta.BANDITA.

Címkék: politika ország ellenzék Orbán Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr455014109

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.13. 15:26:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása