kover_csillag_1356276064.jpg_206x245

Azt bírom a kormánypárt "fejeseiben" arra gondolnak, ha már érdemtelenül betöltenek egy fontos posztot az államgépezetben ahhoz már nem is kell érteni, és még fokozni is lehet azzal azn egészet minden nyilatkozatban még el is árulják ezt,sőt kérkednek is vele.Nálam Kövér László ebből a szempontból nyerő helyzetben van, meglátásom szerint nála a politikai munkának ki kellene merülni abban ellenzékiként növeszti a haját, ami legközelebb remélhetőleg jóval tovább ér a jelenlegi IDEIGLENES kormány ellen készült vádirat szöveghosszánál.

Valahogy képtelen felnőni a feladatához, amit jutalomként kapott a kutyahűségért a kormánypártban betöltött legfontosabb jellemvonásáért, nagyon közel van Orbán Viktor hátsójához, és annak tisztaságát rendszeresen ellenőrzi. Nézzük a hírt a HVG cikkéből:

"Kövér László elképzelései alapján egy törvényelőkészítő bizottság jönne létre átvéve a mostani alkotmányügyi bizottság idevágó funkcióját. Ez a testület létszámában, politikai súlyában is a legerősebb bizottság lenne, elnökét a mindenkori kormánypárti többség adná, és oda minden frakció a "legjobb erőit", a legfelkészültebb szakértőit delegálná. Ez a bizottság tárgyalná meg azokat a kérdéseket, amelyek jelenleg a plenáris ülésen a részletes vitában kerülnek terítékre, és rendezné koherens szöveggé azokat a módosító javaslatokat, amelyeket a képviselők a különböző bizottságokon keresztül nyújtanának be.

 

A házelnök elmondta, hogy a formálódó új szabályok szerint a képviselői véleménynyilvánításba nem férne bele semmilyen eszköz, amely túlmegy a verbalitáson. Úgy véli, nem kell megengedni, hogy a parlamentben újabb és újabb ötletekkel álljanak elő "magukkal mit kezdeni nem tudó, vagy éppen csekély támogatottságukat feldolgozni nem képes képviselők." 

A tőle idézett rész az megfelel a valóságnak, neki komoly baja van azzal ha a kedvenc Miniszterelnöke lebukik egy újabb hazugsággal, és ezt az orra alá is dörgölik. Ellenzékben más volt a helyzet, az akkori törvények még segítették őket a hatalom felé tartó úton, de most hogy ott vannak, már nem kellenek olyan törvények szerinte amelyek gátolják a hatalom teljes és sokáig tartó megtartását.Nála nagyobb gyűlölettel nem fordulhat senki egy olyan személy vagy párt ellen, aki ebben meggátolhatja, és teszi ezt pont egy olyan funkcióban, ahol pártatlannak, és események felett állónak kellene lennie. Az Országgyűlés elnökeként nem tölthet be véleményformáló szerepet úgy, hogy az csak egyoldalú kezelésben van a gyakorlati működésben, és igyekszik minden esetben a saját véleményét kifejezésre juttatva személyeskedő hangnemben bírálatot megfogalmazni. Na jó ezeknek tartalma mélyen alulmúlja még a szöszi Gabika ékes nyócévezését, de ne felejtsük e Lacink beszéltetése is van legalább ennyire szórakoztató az újságíróknak, akik mintha direkt vennék hülyére a riportalanyt, és csak Ő maga nem veszi ezt észre. Ezért vannak erős kételyeim abból a szemszögből, bármely értelmes javaslatot hozzá tudna tenni ehhez az újabb agyament ötlethez. Jó, az rendben van, így gyorsabban át tud verni minden törvényt a jelenlegi parlamenti diktatúrát gyakorló kormánypárt, és nem is kell hozzá annyi ember akik ott ülnek mint a cövek.Az is rendben van, így később bukik ki a hazugságuk, hiszen nem biztos a bizottsági ülésekről egyenesben fog tudósítani a kormánypárti közmédia.Az is rendben van, a törvényhozási színjátékot zártabb ajtó mögé akarja kényszeríteni Orbán Viktor.De ehhez miért kell megszólalnia Kövér Lászlónak?Így kibukik a valódi cél, a demokratikus jogok további korlátozásáról, hiszen Laci képtelen véka alá rejteni a valódi szándékot, és értelmi állapota nem teszi lehetővé az alakoskodást. Nála csak egy ember létezik, azért tesz meg mindent, neki még a kormányzópárt szándékai sem lényegesek.Ezért van ott ahova most tette egy szintén elmebeteg miniszterelnök, akinek még az sem számít, egyszer már Laci miatt került ellenzékbe, mert az nem tudta kontrollálni magát ha a baloldalról volt szó.Ez azért sok mindent elárul a jelenlegi hatalom működéséről, de még egy kicsit ekézem azért Kövér László jellemét.Kiemeli még a cikk, ezt a munkát jelenleg a munkatársai végzik, de ha megjelenik a szövegrészeben a baloldali érzelmű emberek akasztása, na akkor elhiszem volt valami köze a megalkotásban. Nála nem számít magyarnak aki nem hord magánál legalább egy csipetet Nyírő hamvaiból,vagy éppen nem képes egyetlen nyilatkozatába sem belevenni a szocialistákkal szembeni egyet nem értést sőt, nem képes az illető mindenért őket okolni. Ja, és a Gyurcsány, meg a Bajnai. Neki ennyi jutott, meg az, mindenki menjen a fenébe, ha bántani meri Orbán Viktor hatalmi játszmáját, aminek egyenlőre még nincs vége.Kövér László ma ennyire képes a politkai palettán, aki ettől többet tulajdonít neki, az nagyot téved, itt is csak a bábu szerepe jutott neki, de még ez is sokk.

Fog kapni magánhadsereget a rend fenntartásához a parlamentben, de akkor miért kell a vita elől elzárni a politikusokat, akik így nehezen fognak bármi okot is szolgáltatni ennek a bevetésére?Nem fognak tudni tiltakozni, nem demonstrálhatnak egy agyament törvény ellen, nem emlékeztethetik Orbán Viktort korábbi ígéretére, egyszerűen szűkülnek a lehetőségeik, és nélkülük fog egy szűkebb bizottság törvénykezni. Aztán a cövek egy este alatt mindent jóváhagy, és tovább csökken az életszínvonal, meg növekszik a munkanélküliség.Jól kitalálták a turultojás kiköltői ezt az egészet, és jó emebrükre is bízták ennek a megvalósításához vezető utat. Csak hát azért néha hamarabb kiderül az igazság, ha nem azt nézzük mit mond, hanem az, KI is mondja azt.BANDITA.

Címkék: ellenzék Orbán Viktor Kövér László Országgyűlés Kormány Parlament

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr674978883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása