... az ellenzéki politikusok továbbra is csak dumálnak a nagy összefogásról, bármilyen szép eredményt is érnek el külön külön szerintük, a Fidesz bizony megnyeri a választást, ahogy tette azt Dunaújvárosban legutóbb, egy  sima képviselői helyért.Talán ez a nyári időszak lenne egy kicsit alkalmas arra az ellenzék vezető politikusainak,egy kicsit magukba szálljanak, és önös érdekeiken túlmenően esetleg meghallják a választói akaratot, ami eddig valószínűleg csak a nagy stratégia kidolgozása miatt nem jutott el a fülükig.

A kormánypárt a nagy pihenés időszaka előtt még teleszórta a közvéleményt egy halom újabb üres ígérettel, és annak várható hatásaival tündérország lakosai számára, ami belépőt jelent számukra a gazdasági csoda földjére, de ennek valóságtartalmáról, és tarthatatlanságából már ízelítőt kapott a lakosság a 2010-es választás utáni időszakban.Most konkrétan arra gondolok, semmi sem lett az akkor elhangzott esztelen ajánlat betartásából, csak az egykulcsos adót sikerült egy szűk rétegnek hasznossá tenni, és az ezzel járó gazdasági káoszt maradandóvá mélyíteni, valamint az így keletkező költségvetési lyukat az adóemelés magasiskolájával megszorítási intézménnyé mélyíteni.Az ellenzéki pártok, és itt a baloldaliakról beszélek kizárólag, azóta is csak kihasználatlanul hagyják a lehetőséget a saját dolgaik erősítése miatt akkor mikor a kormánypárt baromságai ellen kellene fellépniük a parlamentben, így a kormánypárt gyakorlatilag szabadon garázdálkodhat a köz vagyonában való minél nagyobb részesedés megszerzésere végzett rabló politikájával. Azok emberek, akik nem nyertesei a kormány mindent  közpénzt besöpörni igyekvő politikájának, és csak nézik eddigi munkájuk eredményeinek elvesztését, a változás akarás túl már szeretnének valami kicsi győzelmet is látni, ami reményt ad nekik arra, a jelenlegi ideiglenes hatalomnak nem sikerül magát teljesen bebetonoznia a parlament falai közé.Az időközi választások erre jó példa lehetne, ha végre a parlamenti ellenzéki pártok túllépnének saját félelmeiken abból kiindulva, csak együtt sikerülhet a Fidesz gyarmatosítását megállítani, és felismernék végre, egyedül erre képtelenek.Nem tudom a pártok döntéshozói miért félnek attól az igénytől, ami a józan egyszerű emberekben már régóta megvan mint felismerés,miszerint ezt a kormányoldali ámokfutást csak együtt tudja az ellenzék megállítani.Dunaújvárosban legutóbb alacsony részvétel mellett volt egy választás egy képviselői helyért, ahol az ellenzék igyekezett szép eredményt elérni a többi párttól függetlenül, ami végül meg is lett mindenkinek, de közben a Fidesz hozta el a képviselői helyet. Utána lehet erről bármit is mondani, és bármilyen szépen is értékelni a dolgot, a végeredmény a kormánypártnak jelent dicsőséget, és hamis glóriát, amit ki is fog használni.

Lázár János végtelenül eladósított, és megfélemlített városában ugyanezzel a taktikával ismét csak veszíteni lehet az ellenzéknek. A kormánypárt politikájának nyertesei, és talpnyalóik mindenképpen bemennek a szavazófülkébe, és hitet tesznek a további haszonszerzésük mellett, az ellenzék pedig ha ismét nem lesz képes egyetlen alternatívát állítani ezzel szemben, aminek a támogatására szólítják fel a többit, akkor bizony ezt a várost továbbra is a kormány maffia fogja irányítani. Nem a választóknak kell eldönteni, akkor most én erre az egy emberre fogok szavazni, hanem a pártoknak kell annyi eszüknek lenni, egy kölcsönös megegyezéssel egyetlen ellenjelöltet állítanak a kormányoldal jelöltjével szemben. Nem olyan nehéz kedves politikus urak a választói akaratot meghallani, mindössze annyi kell hozzá, ne a saját emberi érdekeitek után menjetek, ami eddig szemben volt a választói akarattal. Engem, és sok embert pont nem érdekel kivel miért nem lehet összefogni, annak a személye és tettei miatt amit eddigi pályafutása során véghez vitt, vagy nem vitt, végre azt akarom látni megteszitek azt, amiről eddig csak beszéltetek, de pont az ellenkezőjét tettétek.

Egy ellenzéki polgármesternek nagyon nehéz dolga lesz, ha sikerül bejutni a sokat érő lézerblokkolós helyére. Mozgástere, döntési képessége gyakorlatilag a nullával lesz egyenlő a képviselő testület miatt, akik maradnak továbbra is kormánypártiak. Mégis hatalmas siker lenne a normálisan gondolkodó emberek számára, akik csak egy kis reményt kapnának arra nézve, ezt meg lehet tenni országosan is. De ehhez a parlamenti pártok döntéshozóinak kell felülemelkedni az eddig hangoztatott pártérdeken, ami mögé sikeresen elbújtatták a saját érdeket, és személyes befolyást is, az emberi tényező előre tolásának hamis álcázásával. Ideje lenne végre leszállni a földre POLITIKUS URAK, és itt megtenni azt, amit már nagyon sok ember akar, az egyéni érdek, sőt a pártérdek is másodlagos a túlélési harcban.BANDITA.

Címkék: választás gazdaság parlament ellenzék Fidesz Dunaújváros Hódmezővásárhely

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr894669784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása