SZAVAZÓLAP FOTÓ_1333205387.jpg_1280x1024

Ezzel a húzással sikeresen bebizonyította a kormányzó párt, milyen értékeket is vall valójában. Egy napon ünnepelte a 24. születésnapját, és ugyanakkor tett ékes tanúbizonyságot arról, mennyire  a saját szabályai szerint játszik, ami éles ellentétben áll a józan ész, és az ország érdekeivel. Nem akarok arról a televíziós beszédről írni, ami hemszegett az ellentmondásokról, a hazugságokról, a sértettségről, az már a múlt, mint ahogy a kormány vezetőjének dicstelensége ami ide vezetett átgázolva a normális gondolkodáson, és egyéb értékeken, melyet kiderült sajátosan értelmez a kormányzó párt első embere. Ennek a sajátosságnak az érdekében most beáldoznak mindent, nem nagyon érdeklik őket a várható következmények, melynek hatásait nem nagyon fogják viselni sem erkölcsi, sem morális téren. Mondjuk ezeket a fogalmakat nem is nagyon ismerik.

Alap dolog egy akármilyen demokráciában, vagy inkább a művelt világ tágasabb felén, ha valakinek a hibája kiderül, vagy csak a gyanú árnyéka rávetődik, esetleg olyan esemény következik be a működési területén ami nagy visszatetszésre ad okot, az illető benyújtja lemondását. Számtalan példa van arra a világban, aki felelős döntési helyzetben van, annak viselnie kell rossz döntései, vagy egy általa felügyelt területen bekövetkezett nagy felháborodást kiváltó okozat negatív következményeit is, még ha abban személyesen nem is érintett. És teszi ezt külön felszólítás nélkül, önként ha kell. Nálunk azért még nincs nagy hagyománya a rossz döntések következményeinek a viselésében, elég abból kiindulni, már a kiválasztásnál is olyan emberek kerültek be a jelenlegi kormányba, akiknek a neve eleve kételkedésre adott okot a tisztesség területén.Szinte mindegyiknek van vaj a füle mögött, és attól, hogy erről nem beszélnek, még nem egészen biztos ott a helyük ahol a döntéseik meghozzák értünk, vagy ellenünk. Csak egy példa erre PINTÉR SÁNDOR, aki köztudottan ADÓCSALÓ, sunyi kis dög. Ezt ide kellett szúrnom, pedig hosszú lenne a sor, ha az alkalmatlanságot  elkezdeném sorolni.

De inkább nézzük mi lehet azok után, miután a kormány támogatásával Pali bácsinak sikerült szembe köpni a józan ész szabályait, viszont nekünk kell ismételtem viselni a következményeket, hacsak nem sikerül jobb belátásra bírni, bár ennek sima beszéddel nem sok esélye van, egy szervhiányos, akarat nélküli báb esetében. Ezek után ha fogad egy külföldi vendéget, aki művelt országból érkezik, annak szemében ott lesz a hitetlenkedés plagizáló "álamfőnk" tettére, de a hatását igazán mi fogjuk viselni, mert közvetve nekünk is fog szólni, ha hagyjuk az ilyen találkozásokat. Ezért is szorgalmazom mint magánember a mihamarabbi leváltását akár a polgári engedetlenség eszközeivel is, ha már az "ellenzék" képtelen tenni akármit is ennek a képtelen helyzetnek a feloldására. A parlamentben nem nagyon van szavuk a leváltására, ott a kormány első emberének akarata érvényesül, ami meg azon kívül történik azzal nem foglalkoznak a kormány köreiben. Ezzel nem is törődöm tovább,inkább összedobok egy listát arról, aki meghívják Pali bácsinkat magukhoz. A demokratikus világon kívül ez bárki lehet, ezen belül pedig feltételekkel. Például olyannal, ne is menjen el, megvannak nélküle. Akiket pedig meghív, azok a lemondás okait fogják széles skálán váltogatni,még olyan is elképzelhető el sem jönnek, anélkül, hogy kimentenék magukat. Lesz még itt meglepetés, aminek az előzményeiben már az eddigi viselkedésével is megteremtette az alapot az Orbán kormány.

Ne is nagyon ragozzuk a lehetséges következményeket, azok az állampogárokra is rossz hatással lesznek, ha nem teszünk meg mindent ezen állapot felszámolásáért. Ha tudnám, bemásolnám ide egy korábbi blogom az engedetlenségi elgondolásomról, de inkább keresse meg aki kíváncsi rá, ott van NÉPSZAVAZÁS címszó alatt. Mivel alkotmányukat nem tudjuk érvényteleníteni belátható időn belül, akkor inkább ne is foglalkozzunk vele, menjünk elébe az esetleges felfüggesztésével kapcsolatos problémáknak. Nem egyszerű a dolog, de szerintem kivitelezhető, mint ahogy az is, ami utána következik, ha szakértők kerülnek a kormányba, ami ezeket a csalókat leváltja. Fájni fog ami jön, de minél később kezdünk bele, annál hosszabb lesz a visszatérés a normális élet területére.Pali bácsi már megtette azt, amiről úgy gondoltuk nem fog bekövetkezni,hiszen ellentétes minden normális felfogással,most nekünk kell megtenni azt, amiről Ők gondolják úgy nem fog bekövetkezni, mert képtelenek vagyunk rá. Akkor lehet elkezdeni. BANDITA.

 

Címkék: kormány demokrácia ellenzék Orbán

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr614352282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása