Annyi lenne a szándékom ezzel a kis szösszenettel, hogy előre borítékolnék egy újabb hazai média áradat magyarázatát a legújabb Eu-ban meghozott határozatról, ami ismét Magyarországot állította a figyelem középpontjába. Nevezetesen a Kohéziós Alap, vagy ilyesmi befagyasztása körüli újabb lehetőségről a mi sajátos sajtószabadságunk szempontjából, ami ahogy olvasgatom a híreket már el is kezdődött. Orbán Viktor már tudja azt is, nem fogják befagyasztani a lóvét, amit meg kell jegyezzem egyáltalán nem az ő érdeme, inkább a józan ész diadala lesz, ő ezzel pedig nem dicsekedhet. Neki köszönhetjük azt, hogy ez egyáltalán bekövetkezhetett, viszont annyi legyen a mentsége, ebben azért benne van a többi kormánynak is a munkája, neki csak fel kellett ezt gyorsítani, és hozzá kellett tenni a sajátos gyorsnaszád lavírozását, meg a különleges autokratikus gazdaság politkáját.

Nem is annyira az ide vezető út lehet a fontos, azt majd kibeszélik nagyszerű elmék minden fontos nyilvánosság előtt, ahol majd lehetőséget kapnak megszólalni, inkább a túlnyomórészt kormányközeli média hírverését szeretném kicsit előrevetíteni. Nem lehet teljes a kép, annyi hely nincs ebben a blogban, csak egy-két dolgot szeretnék megjegyezni a jövőbe látás képessége nélkül. Viktorunk nyilatkozata már elkezdte a saját dicséretét, azzal amit tudni vél a végkifejletről, de ne felejtkezzünk el róla, ha ez valójában nem megtörténik, annak csak azok látják a kárát, akik eddig is megérezték a dilettáns gazdasági reformok következményeit. Hiába próbálja bárki megmagyarázni ennek az idióta kormánynak, minden rosszallás nekik szól, a következményeket azonban annak kell viselni akiknek a nevében elkövetik a rossz döntéseket, vagyis az állam azon részének, akikről ilyenkor beszél, de általában csak hülyének néz. Most lehet majd nyócévezni, szocizni, hazaárulózni kedvük szerint,de ha az Eu döntéshozói valóban felismerik az ország szívja meg a döntésüket, nem a kormány, aki ellen szólnia kellene ennek az egésznek, akkor is nagyszerű lehetőség nyílik a saját fényezésükre. Annyira azonban érintené őket a pénz elvétele, kevesebbet tudnának egymás között osztogatni, de hogy az eddigi kiszórt pénz ne vesszen  kárba, most lehet egy kicsit megszolgálni az eddig osztogatott potya milliárdokat. Milyen igazságos lenne az, ha a döntéshozók csak egyszer viselnék a rossz döntések következményeit, de az nem mostanában lesz, mikor ezt meglátjuk. Mindenesetre a kettős beszédre  ismét lehet egy újabb példa, odakint kiemelhetik mekkora ászok a költségvetésben a kormány hű fiai, lányai, hiszen a számok mellettük szólnak, és most a mindenféle felár, meg kamat, és százalék is jól áll, amit nem is győznek hangsúlyozni. Csak itthon a hazai pályán az emberek ezt máshogy élik meg, de a jól megfizetett kormánypárti média gépezete majd őket is igyekszik legyűrni. Lesz itt minden, csak győzzük kapkodni a fejünket. A szokott kliséken túl, be fognak vetni mindent ami szerintük kell, csak úgy fognak repkedni a gumicsontok a sajtó asztalánál. Még az is előfordulhat, ki fogják jelenteni, ez a siker, ami esetleg bekövetkezik, és valóban nem zárják el a pénzcsapot, kizárólag csak egy ember kivételes politikai képességének köszönhető, akinek lehet már készítik a szobrát  a parlament előtt, ezért is kellett körülzárni annak egy részét. Hogy ne legyen kétsége senkinek felőle, Orbán "Fidesz" Viktorról beszélek. Ki lesz emelve nagysága, és legalább ennyire meg lesz magyarázva az ellenzék esetleges hazaárulása. Már csak azért mert a közös siker elképzelhetetlen, hiszen mégsem lehet a nyíltan ellenzéki józan hangokat beleszőni a történetbe. Nem is tudom, ha az Éhségmenet is kéri a döntés semmiségét, azt vajon milyen eszközzel fogják beírni a hamisítás nagykönyvébe? Vagy a józan politikusok, és civilek szavait milyen tollal jegyzik le? Gyanítom beindul ilyenkor a szelektív beszéd, és ezek kimaradnak, hiszen nagy égés lenne ha nem egyedi, és kizárólagos lenne a siker. Legalábbis a tálalás szerint. Milyen lázas munka lehet most a pénzért írok között, akinek a fejük felett ki van húzva a transzparens, rajta a felirattal:"Merjünk nagyot hazudni, nem lesz következménye:" Összeszokott csapat dolgozik a kitalációkon, azt is sikernek írták le, a Munka Törvénykönyvéből a munkáltatók jogain túl kihagyták a korbácsot, mint eszközt. Mert csak ez maradt ki, majdnem minden mást sikeresen beleírtak, ami a kizsákmányoló befektetőknek jól jön ahhoz, ne fizessék meg a munka értékének méltányos részét. De jók lesznek a fiúk-lányok, hiszen tudják az állásukkal játszanak. A szervhiányos, meggyőződésből pártolókkal szemben fegyvertelen vagyok, nem hatnak rájuk észérvek, nekik nem kell az út szélén várakozni, felfértek a szekérre. Csak tűnne már el ez a szekér, ma az űrhajók világában sokan nem hiányolnák. Valami határt azonban kell hogy szabjanak a propagandának, de az igazi szóvivői ászokat ez nem fogja befolyásolni, rájuk nem vonatkoznak a józan ész szabályai.  Még olyasmi is elképzelhető ami meghaladja az egyszeri ember képzeletét, de mégis sikerül nekik ezt rezzenéstelen arccal végigmondani, miközben a hallgatóság fetreng a röhögéstől.

Nem tudom meddig lehet az ilyen kommunikációt kordában tartani, 2006-ban is elég volt egy elszólás, vagy igazmondás, nevezze mindenki aminek akarja, és kiderült a valóság. Itt is lehet fényezni az eredményeket, legalábbis a számok és kommunikáció szintjén, de az emberi gyarlóságot nem lehet befolyásolni, mint ahogy az igazat sem lehet sokáig elhallgatni, bárhogy is szeretné bárki. Nem akarok nagy szavakat használni, de a számok nyelvén túl, kicsit másnak látom a valóságot, de ha az én véleményemre kíváncsi lenne bárki, nem itt írogatnék. Lehet jelen esetben jobb a hazugság, hiszen ha kiderül mekkora bajban is vagyunk, azt sem a pénzpiacok, sem az emberek nem tolerálnák, eltűnne minden amivel úgy gondoljuk egyenlőre rendelkezünk.Jelen helyzettől csak rosszabb fog jönni, viszont könnyebb lenne elviselni, ha látnánk a véget az alagútnak, de ehhez először ezeket a hazug kutyákat kellene eltávolítani villámgyorsan! BANDITA.

Címkék: média sajtószabadság Fidesz Orbán EU

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr534287457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leslie Frank 2012.03.04. 12:08:12

Hogy mi a rossz, azt már tudjuk régen. Könyörgöm, mester: írj arról, mit kell tennünk a szegénység ellen,az egészségügy hejzetének javításáért, vagy a szinvinalas oktatásért!
Kérünk téged, hallgass meg minket!

Virányi András (BANDITA) 2012.03.04. 17:45:22

@Leslie Frank: A megoldást ha tudnám magamban, én lennék a király. De biztos vagyok benne, már dolgoznak rajta, olyanok, akiknek ez a melójuk. Azt, hogy mi a rossz, már tudják.

Leslie Frank 2012.03.05. 08:14:31

@BANDITAPOLITIKA: Tudod, pont erre céloztam, kissé szarkasztikusan. Az a bajom, hogy már elegem van a gittrágásból, és olyan emberek társaságát keresem, akik "dolgoznak rajta". Mármint a megoldáson. Keresem, de nem találom. Azért, nem adom fel! És persze neked is jó munkát, jó közérzetet, és jó csodavárást!
süti beállítások módosítása