Erőteljes megfogalmazása ez annak, miszerint aki nem ért egyet a kormánnyal, az nem is lehet más, csak hazaáruló. Most akkor mi is vagyok én? A Fidesz szerint hazaáruló vagyok mert nem követem bekötött szemmel a tartalmatlan mondanivalót, és nem bólogatok mindenre, ami szerintük óriási eredménynek könyvelhető el. Ez csak annak köszönhető egykor rossz oldalra születtem, és akkor lett egy olyan képességem amivel meg tudom különböztetni  a jót a rossztól. Ha valami nem jó nekem, akkor nem fogok hozzá tapsolni, és nem fogom helyeselni. Hiába mutogatja nekem a számokat bárki, hiába próbál hazaárulózni, hiába beszél a nevemben csak velem nem, attól még én kicsit másként látom ezt a leányzót az ágyamban.

 A legutóbbi nagy haza árulózási hullám, amit EP szavazása kiváltott, újabb nagyszerű félkommunikációra sarkallta a kormányt. Azt már megszoktam, náluk minden jó úgy ahogy van, és ők a fasza csávók, mindenki más csak hazudik,  és szoci, de mindig sikerül alulmúlni önmagukat. Képtelenek elfogadni azt a tényt, ha valami ellenük szól az nem figyelmeztetés, hanem háború. Mellesleg ami ellenük szól szerintem teljesen jogos az én szempontomból, akinek a nevében beszélnek, csak éppen figyelmen kívül is hagynak, mint tényezőt. Hogy is mondta Orbán:"A magyar nép megválasztott képviselői, akik teszik a dolgukat, és ha ez nem tetszik a választóknak, akkor négy év múlva megváltoztatják ezt." Valami ilyesmi hangzott el tőle, ami kicsit meglepő az események láncolatában, ha azt a dolgot nézzük mit is művelt az első felében a kormányzásának. Lerombolt, elvett, szorított, betonozott, hazudott.Így ez a négy év érvényét veszíti. És persze még volt pár nagyszerű tette a nevemben ellenem, elég csak a különadóra gondolni, ami most szerinte a nagy átszavazást hozta félistensége ellen. Igaza van, a multi különadója nem volt szép húzás, főleg ha úgy nézzük mekkora lehetőséget kapott az új MT szerint az ilyen veszteség nyereségessé tételében. Így már azért kicsit más lett ez a nagy adó, és ha még azt is hozzá tesszük mennyi munkanélkülit generált a szabadságharc, akkor meg még a multi járt jól a rengeteg emberrel akik közül válogathat kedvére. Aztán jött a törvénykezési buldózer, ami miután lerombolt mindent, és már plágium pali sem kap görcsöt a sok aláírástól, most már ráér megnézni a rombolást, és egyeztetni a hibákról. Na ne már?  Hirtelen ennyi dolog dolog is elég lenne az infarktushoz minden józan ésszel rendelkező gondolkodónak, ha nem kellene attól félnie, mindjárt huszadika, és már ebben a hónapban nem kezelhetik a bezárandó kórházban. A hazaáruló fogalmán is lehet meditálni, már csak ha azt nézzük ki mondja ezt, az elég a megértéshez. Aki keveseknek ad, és sokakat dönt a kétségbe esésbe, nem biztos jogosan oktat ki abból, hogy lehet megélni az általa felajánlott anyagi javakból.Sőt! Az jobb ha qrva gyorsan csomagolja, azt amit hozott, mert vinni nem vihet semmit. Van egy határ, ahol már nem lehet mindent ráfogni a nyuszira, főleg ha már ott rotyog a bográcsban, de nem kap belőle mindenki, csak aki a kormánnyal van. A nyócévezés sem bír el mindent, a kifizetetlen csekkek az elmúlt két évben keletkeztek, mint ahogy a reménytelenség. Már többször leírtam, a munkából még a hazaáruló is megél külföldön, csak itthon nem sikerül neki.

Összességében a hazaárulók a fordított kommunikáció miatt nem azok akikre mondják, hanem aki mondja. A hiteltelenség már régóta nem kérdés, hanem megállapított tény, hiába rántotta össze a Fidesz a nem támogatott szimpátia tüntetést maga mellé, ahol kimondták a nem gyarmati létet, aztán elment Viktor segítséget kérni ahhoz, aki gyarmatosítani akar bennünket szerinte. Ez akkor milyen árulás? Én nem tudom mennyire lehet bárkit hülyének nézni, de ezek a dolgok már csak maguknak szólnak, értelmes embernek nevetni sincs kedve ekkora böszmeségen. Legfeljebb vicsorogni, mert még mindig az ő farkával verik a csalánt, és valahogy nem élvezi.BANDITA.

Címkék: hazaáruló Fidesz Orbán

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr424123687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása